Egy zsák krumpli

Illetve nem is egy zsák, hiszen a panelprolik között huszonöt, illetve ötven kiló neveződik emberes tartalomnak, Újpesten viszont csak tíz kiló krumplit kínáltak a nyugdíjasoknak a megtérésért és behódolásért a fideszkurvák. Az volt, illetve az van, hogy az önkormányzat adományt oszt, s mindeközben figyelmen kívül hagyja a Füst Milán-féle etikai parancsot, miszerint: a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.

Továbbá, mivel ez deklaráltan és lihegve keresztény ország, Jézus mester is le van szarva. Mert nem önzetlenül adják azt a nyüves krumplit, hanem, csak akkor, ha átvesznek vele együtt egy kiadványt, egy propaganda anyagot, amely a Soros-terv elleni konzultációban való részvételre buzdít, beleverve az abban szereplő hazugságokat az éhhalál elől menekülő szerencsétlenekbe. Ennél nagyobb mocskot ritkán látni, de ez itt a NER, amivel mindent elmondtam és megmagyaráztam.

A tíz kiló krumpliról, hogy mire elég, eszembe jut Ili néni, a madárcsontú, átlátszó öregasszony, aki anyám nagynénje volt, s akinek minden őszök kezdetén oda kellett szállítani ötven kiló krumplit a kamrájába, azt ott szépen elrendezgetni. Ettől ő megnyugodott az aranyló októberekben, hogy azon a télen sem fog éhen pusztulni. Igaz, látványosan volt veréb étkű, aki tudta azt a csodát, hogy egy tojást elfelezett, és lett belőle rántotta meg nokedli is, és ettől ő olyan nagyon jól lakott, hogy csak szuszogott és sóhajtozott.

Az ő ötven kilójához képest képzeljük el ezt a tíz kilót, amiért a Fidesz az emberek lelkét kéri. Lepkefing, és ezt sem tudják odaadni emberi módon, hanem ilyen árubemutató mintájára. Az ilyeneken, mint ismerhetjük, a ganaj cég ingyen vacsorát, kirándulást, wellness-hétvégét ígér, cserébe „csak” meg kell hallgatni egy árubemutatót a csoda-mágneses-örökéletet adó matracról, elixírről, papucsról vagy hasonló dolgokról. Ilyen szinten van pártunk és kormányunk, vagy még ennél is lejjebb. A kétfarkúak is ígérnek örökéletet meg ingyen sört, de nem kérnek cserébe semmit. Mennyivel jobb ez már, ugye.

És még örülhetünk is, verdeshetjük a seggünket a földhöz, hogy a pártkatonák nem az inquisitio haereticae pravitatis, magyarul a tévelygő eretnekség kinyomozása módszertanát alkalmazzák a nyugdíjasok felvilágosítására. Az a jámbor alakulat az emberek meggyőzésére több eszkközt is alkalmazott. Volt, ugye a vezeklés, kiközösítés és börtönbüntetés, amelyek rendszerint halállal végződtek, a végső meggyőzés eszköze pedig a tényleges halálos ítélet volt, amely módszertanában igazi örömöket hordozott.

A halálbüntetés ítélet utáni kivégzéseket rendszerint ünnepnapokon celebrálták, hogy a kellő nézőszámot és a megfelelő elrettentő hatást produkálni lehessen. A jól-rosszul elégett holttestet a végén feldarabolták, csontjait porrá törték, hogy az eretnektársak számára ne maradhasson semmilyen relikvia, ereklye. A spanyol inkvizíciónál szokásos volt, hogy az eretneknek előtte meg kellett bánnia bűneit és hűséget kellett esküdnie az egyháznak. Amennyiben ezt megtette, úgy a fájdalmas és lassú máglyahalál helyett a „kíméletesebb”, azonnali kivégzés jutott neki osztályrészül. A meggyőzés ilyen látványos formájánál még nem tartunk, de, ha Semjén et. tovább garázdálkodhat, még ez is lehet.

Viszonyításképpen azért azt is jegyezzük meg, hogy a krisnások épp tegnap osztottak ételt a Blahán. Ezerötszáz csomaggal örvendeztették meg a rászorulókat, és ezekben volt konzerv, olaj, tészta, tej, cukor, datolya, üdítő, édesség, kávé, mazsola, vaj és joghurt. És még csak azt sem kérték, hogy a szerencsétlenek borotválják le a fejüket, és virágfüzérrel a nyakukban táncikáljanak. Meg még adtak ezerhatszáz adag lencsefőzeléket is. Igaz, az ő működésüket nem nézi jó szemmel a hatalom, mert halomra kényeztetik az annyit is érőket, akiknek tíz kiló krumpli meg a Soros-duma épp elég. Így gondolják ezt fideszék, nem épp sehogy.

Hare Krsna

Álmos, polgárinak hazudott gyereknapi délután volt a kisváros Fő terének sarkán, a plébánia, a kávézó és a szökőkút szentháromságában, ahol örömök és rettegések sűrűsödtek össze. Apró kölkek dömpereztek és motoroztak veszettül, hogy csak úgy surrogott az aszfalt, más CSOK indikátorok nyalták a fagylaltot és luftballonok után szaladgáltak, teljes volt a KDNP-s idill, a családok múkodtek és zakatoltak.

A kávézóban süldő lányok rettegtek a holnaptól, annak a lehetőségét méregették, hogy az iskola igazgatója hétfőn kirúgja-e őket, mivelhogy, amint hallatszott, valami osztálykiránduláson részegen összehánytak mindent és elájultak, mint az szokásban van a lázadó fiatalság körében. A félelem kiült a szemeikre, hogy befogadja vagy kitaszítja-e őket a világ, amelybe még bele sem nőttek teljesen. Mellettük úri vénasszonyok sutyorogva várták a misét.

Mondom, valami nagy ünnep volt, megszentelt vasárnap délután, kimenekülve a TESCO szorításából, túljutva a húsok klopfolásán, mint amilyet Semjén Zsolt álmodott népének, amikor a tér túloldaláról még láthatatlanul halk dobszó hallatszott, meg valami zümmögés-kántálás. Először a láthatósági mellénybe öltözött rendőrjárőr két tagja merevedett le, aztán a népek is, mint akik földöntúli csodát látnak.

Aztán a fák mögül előbukkant a hippicsorda, lépegettek, dobolgattak, dúdolgattak, táncikáltak, nyenyerésztek mindenféle keleptusokban és föstékek alatt. Ebben a városban évente egyszer karnevál címszó alatt tartanak fölvonulást, jelmezekben idézik meg a véres történelmet Rómától a végtelenségig, de ilyet még senki nem látott, és nem is tudták hová tenni a jelenést. Az iskolában sem tanultak róla a hittan órán.

Meg kell jegyezni a bambák védelmében, hogy ez a város burokban van mintegy, itt a hippik még nem osztottak ételt, egyáltalán senki nem osztott ételt. Az éhező koldusok egyénileg gyógyították nyomorukat, most is ott állt egy a bambuló sokaságban, már nyeregben érezte magát, az előbb szerzett be némi aprót, és a kocsmába igyekeztét szakította most meg a fölvonulás, amely a plébánia mellett a magasztos szózatát hirdette érdek nélkül.

A züllés útját megtapasztaló lányok, a misére váró úriasszonyok, a dömperesek, a jó édesanyjuk és sörhasú apáik, a koldus, és mindenki megmerevedett ettől a nyenyerészéstől, és még a rendőrök is értetlenül néztek, mert ezekhez nem lehetett odamenni, hogy igazolják magukat, hülyén vette volna ki magát. Sőt, még a flasztert sem föstögették, hogy kemény intézkedést lehetett volna foganatosítani velük szemben.

Már ott tartott a jelenet, hogy teljesen leáll az élet, amikor az üldözött kereszténység megvédte magát mintegy, és a légbe belehasított élesen a misére hívó harang, helyre téve a világ folyását. A hippik a plébánia ajtajától visszafordultak a tér felé, szabaddá téve a templom kapuját, hogy benyomulhasson a dohos Istenhez a gyereknap minden díszlete és összes szereplője, kivéve a részeges lányokat.

A hippik dobja is halkulóban volt, már a tér közepén táncoltak szó nélkül, a dömperek surrogni kezdtek, a szökőkút újra csobogott, és a rend helyreállott. Már azt hihette volna az ember, hogy megmenekült a város az ördög incselkedéseitől, amikor átellenben megszólalt egy pánsíp, és az Andok eltakarta a Napot. Aki még a templom falain kívül rekedt, rájött, hogy ennek soha nem lesz vége, mert a világ itt kopogtat, hiába a kerítés és kedves vezetőnk óvó karjai. El vagyunk veszve, azt hiszem.