Kategória: puskás aréna

Örök világosság

Elfelejtettek szólni az utolsónak, hogy kapcsolja le, ezért egy hete éjjel-nappal szügyig fényben van a Puskás Aréna, pedig semmi sincs benne, és jó darabig nem is lesz. Vagy, amikor suttyomban felszentelték, a plébános be volt tépve, a temetési résznél nyitotta ki a szertartáskönyvet, örök világosság fényeskedését kérte az ojjektumra a’la Szalacsi bácsi, és ami most történik, az nem egyéb, mint Isten létezésének bizonyítéka, hogy értelmet nyerjen a kereszténydemokrácia. Vagy nem.

Különben sem viccelődünk a hittel és vallással – dehogynem, főleg az Orbánéval, mert nincs neki. Egy rosszul szabott gúnya csupán, ráadásul félregombolva, persze, hogy röhejes. De most nem a hitetleneket ostorozni gyűltünk egybe Buddhában testvéreim, hanem megfejteni azt a titkot, mi az anyám búbánatos valagáért nem lehet lekapcsolni a villanyt abban a rohadt stadionban. Ebből nem trehányság fog kiderülni, hanem ontológia, az élet értelme és értelmetlensége.

De legfőképp a NER fölösleges és káros volta, indokolatlansága és a vezér piti pöcssége, illetve a csinovnyikok csótány-, oder légypiszok szerűsége és volta. Egy trágyadomb az egész díszes kompánia, akiknek a létezése egyáltalán nem indokolható a természet törvényszerűségeivel, de ne szaladjunk ennyire előre a konklúziók tengerében. Kiindulási pontunk, hogy az ember, mint a teremtés koronája, miért emel akármilyen építményeket is, már csak gyermeki kíváncsiság okán mélázunk ilyenen.

Arra kell jutnunk, elsősorban azért építkezik – az ember -, mert valami saját maga számára hasznos és fontos célja van vele. Ezt nevezik funkciónak, amit abban találunk meg, hogy egy épületben lakni óhajt a delikvens, dolgozni vagy imádkozni benne. Ilyen felosztások nyomán nevezi a szakirodalom az építményeket panelnek, gyárnak vagy templomnak. Stadionnak olyasmit neveznek, amelyben sporttevékenységet folytatnak.

Ebben a miénkben ilyesmi nem történik. Nem is laknak benne, traktort sem gyártanak, egyelőre misét sem tartanak, építményünknek tehát néven nevezhető funkciója nincs. Csak úgy van, mint egy szobor vagy emlékmű, esetleg kegyhely. Innen nézvést a permanens kivilágítás értelmet nyer, mint például a Lenin szobor is ki volt világítva itt a mi városunkban annak idején. De nappal még az sem, mert a komcsik materialisták, és tudták, ha a nap süt, a villanyt leoltjuk, mert fölösleges.

Ezzel szemben a fideszisták idealisták, mégpedig a legszélsőségesebben szubjektív fajtából, a monizmus-féléből, amely szerint csak az elme létezik, az anyag csak alárendelt tévképzet. Viszont innen nézvést nem érthető miért lopnak, ami tevékenység erősen anyagelvű, hogy a rosseb se igazodik ki rajtuk. Kereszténységről beszélnek és megtagadják a krisztusi tanításokat, nincs rendszer tehát az agyukban, persze, hogy égetik nappal a villanyt.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Mert azt könnyen beláthatjuk, hogy Németh Szilárd kvalitásaival nem filozófiai meggyőződésből ég az a nyüves lámpa. Az sem lehet, hogy napok óta nem veszik észre, mert még a moha is érzékeli a fényt, a világítás oka tehát, hogy ez kegyhely, emlékmű, s mint ilyen jár neki a világosság. Bár úgyis megmagyarázzák, hogy ez direkt volt, terv szerint, vagy valami ilyesmi.

Ha és viszont a kivilágítás marad, akkor az Isten sem mossa le róluk, hogy ez voltaképp piramis, mert mi is lehetne más. Meccset legközelebb esetleg ha tavasszal játszanak benne, addig ott áll magában, mint valami mementó, és mindenki döntse el, mi jut eszébe róla. Nekem Schopenhauer fő művének nyitó mondata: Die Welt ist meine Vorstellung, azaz, a világ a képzetem, ami felfogás hasznos az ilyen vérzivataros időkben, amiben élnünk adatik.

Mert itt Borkai kapcsán olyan letartóztatási, kihallgatási – és minden ilyesmi – hullám indult el, mintha csupa gülenista tábornokokból állna az ország, és ez megmutatja a hatalom igazi természetét. Hogy nagyon be vannak rendezkedve, és nem félnek használni az aljasság eszközét. Ezt egyébként az is mutatja, hogy hiába érdeklődik akármilyen újság, hogy mi a kis maci farkáért ég az a rohadt villany a stadionjukban, még csak annyit sem mondanak: csak. A harc tehát hosszú lesz és véres.

Az élet értelme

Kimondva vagy kimondatlanul, bevallva vagy eltitkoltan, de voltaképp ezért az estéért volt minden. Bármi vagy akármi történik ezután, Orbán Viktor életében fényesebb nap, nagyobb boldogság és kétes dicsőség nem jöhet, élete beteljesedett. Ott van a saját maga által kijelölt zeniten, ha ez félelmetes, nevetséges vagy gyerekes is, neki, nekünk ennyi jutott, a suttyó parasztgyerek avas szagú álmai. Elkészült a piramisa, s amiként az ókorban nem is igazán hatalmi, hanem vallási és szakrális építmények voltak ezek, a halál és újjászületés, az örök élet gyakorlati kellékei, úgy ez is az. Tegnap a futball hivatalosan is vallássá vált, aminek a nevében és amiért minden megengedett és semmi áldozat sem drága.

Úgy érkeztünk el eddig a napig, a beteljesedésig, mint a szimfónia, amelyben apró futamok, néhány odavetett dallam, crescendóval jut el a zenei orgazmusig, hogy fortissimóban teljesedjen ki a téma. Vagy fortissimában, akárha Fortissima Fingus. A kisvasút, apró stadionocskák, néhány kósza sportcsarnok készítették elő a terepet, hogy tegnap teljes erővel zúgjon föl a lakájmédia, “Végre” címlappal, amely már jó előre Orbán Viktor kezében volt, hogy úgy tudjon a kampányvideóban belebikázni az erkélyén a labdába, aminél szimbolikusabb képet nehéz lett volna alkotni, miközben már megint lezárták a fél fővárost, akárha maga Erdogan jött volna újra el, pedig csak egy szaros stadiont avattak. Mert ez az.

Egy nyomorult stadion, hiába is gyömik bele a hazaszeretet és a nemzeti nagyság nimbuszát, és várják el, hogy az ember áhítattal nézze és suttogva beszéljen róla, mint valami totemről, mutatva azt, mennyire beteg ez az ország és az ő lakói, mert bizony azok. Az utcánkban, amikor nyugdíjfizetési nap van, az összes nyugdíjas, mint valami messiást, várja a postást, merre járhat, hol lehet, egy véget érni nem akaró várakozás az egész utca, mígnem föltűnik a zöld bicikli. Tegnap is ilyen hangulat volt, az összes szerencsétlen várta az estét, az avatást, mintha attól neki valamit is jobb lenne. Úgy várták, mint ötven évvel ezelőtt a gyerekek Manócskát, Mazsolát, Tádét, amely hősök életet hoztak a kilátástalan napjaikba este hét után.

Az utca nyugdíjasai sohasem jutnak el abba a nyüves stadionba, úgy figyelhették tehát, mint valami egzotikus, elérhetetlen úticélt, piramist homokkal, római romokat pálmafákkal, kiismerhetetlen és csillogó valamit, amit egyszer az életben társasúton megnézhetnek majd, ha lesz rá elég pénzük. Ahogy mentek kerítésnézőbe vagy kisvasutazni. Valami távoli, mesebeli tündérkert, egzotikus sziget, nagyság és gazdagság, fény és pompa. Ezt kapták, mint ahogyan mindenki más is. Minden nyálgép nyilatkozott tegnap, aki valami mellékfényt, lehulló morzsát remél még a nyomorult életében, futballra termett nemzetről meséltek a csámpás csülkeikkel, hogy a világ a lábaink előtt hevert valaha ezen a helyen.

Már évtizedek óta a múlttal takaróznak, tegnap is nyálas-pátoszos Puskás Öcsizés ment, s ha egy nemzetnek ez a zsinórmérték, ez a borgőzös ábránd, ott nagyon nagy a baj. És tényleg nagy a baj. Nem fáj nekem ez a kurva stadion, még a haverok zsebében landoló kétszáz milliárd sem fáj, mert az ember beletanul a rosszba, könnyebben, mint hinné. Hanem a szellemi restség fáj, a bávatag butaság, amit mutat a szeánsz, az imádat, ami vezényszóra körbeveszi, hogy ez a horizont? Ez, bassza meg. Ott hajlik le az ég alján, kitüremkedik valami sötétség. Láttunk már stadiont őszökben kivilágítva, amikor a fények hatalma ködöket von a csillogás köré, ami belülről nem látszik. Belülről semmi sem látszik, csak a nyerítés.

A kajla világon sokan keresték már az élet bizonytalan értelmét. Ki ebben, ki abban találta meg, mások semmiben és ebbe beleőrültek. Orbán Viktornak egészen sajátos és sajnálatos módon ez az élete értelme, a stadion, kétes és kétséges futballdicsőségekkel. Egy egész országot használt arra, hogy beteljesítse, és egy egész ország asszisztál is neki önként vagy parancsra. Bő harminc évet várt erre a napra, ami viszont nem sikerült tökéletesre. Mert az ilyen Suarezek elcseszték, merthogy a csapat, nemzetünk színe és virága kikapott, mint rendszerint mostanában. Ebből is látszik, hogy van, amit hatalmi szóval megoldani nem lehet. Csettintésre senki nem tanul meg futballozni, ahogyan Orbán Viktornak sem sikerült.

Minden titkok tudója, Füst Milán meséli el, hogy mért nem: “…Aki tehát előre gyüjtögeti magának eljövendő örömeit, az rosszúl jár. Aki halmozni akarja, az is. Vagyis mindenki, aki akarja boldogulását…Mellékesen megjegyzendő még itt, hogy ugyanilyen rosszúl jár az, aki minden áron énekelni akar, vagy szeretni, vagy költeményt írni, szóval mindazt, amihez az egész szervezet munkája kell. Aki akaratának minden erejével figyel tanítójára, az gyakran nem érti meg. Mert gyakran még valaminek megértéséhez is az egész lélek munkája kell. Az egész lélek pedig nem jól tűri a szándékot, az egész lélek a lazaságot szereti, hogy úgy repüljön bele az öröm, a tudás, vagy megértés, mint a galamb…”

Ilyen volt a tegnap is. Orbán, meg az ő hatvanezre megfeszülve várta az örömöket, és annyira akarták, hogy már csak ezért sem érkezett meg. És ilyen volt Orbán elcseszett ötven plusz éve is. Annyira akart futballista lenni, hogy kudarcot vallván megkeseredett ember lett, egy frusztrált csecsemő, aki arra használta az életét, hogy hatalomra jusson és stadiont építsen. A lopás ehhez képest melléktermék, még, ha szembeszökő, akkor is. És jó Cipollaként még azt is elérte, hogy a bávatag népek vele tapsoljanak, mintha ők kaptak volna valamit, pedig nem kaptak semmit sem. Egy újabb kétes ábrándot talán, s ha ez elég és jól van így, akkor tessenek tapsolni tovább. Míg el nem fehérül a száj is. Egészen addig.

Usain Bolt és a KDNP

Én kérek elnézést a derék jamaicaitól, hogy egy képernyőn emlegetem mondjuk Rétvári Bencével, vagy akármelyikkel, amelyik bohóc pár éve lelte meg az Urat. De, amint olvastam, hogy mire költöttek ezek tizenheten rohadt sokat a te zsebedből, drága olvasó, egyből a jó Usain nyilazós képe ugrott be, midőn lába előtt hevert az egész tetves világ, tehát nem tehetek róla egyáltalán.

Meg különben is ki fog derülni itt lejjebb, hogy mindenképpen adja magát a móka. A kacagás, az nem egészen biztos, de mit lehessen tenni, kérdem én a karma előtt földig hajolva. Alapvetően nagyvonalú mókus vagyok az alomból, mert a rendszer elhanyagolta nevelésemet, így csak akkor visítok fejhangon, ha a vörös, bozontos és lompos farkamat húzgálják.

Ezért siklok most el afölött, hogy ezek tizenheten, akik valami ismeretlen ok következtében KDNP frakciónak nevezik magukat, de lehetnének akár mormota őrs, vagy elsőáldozó ribancok is, tök mindegy, szóval, hogy ez a galeri százhuszonhat millió közpénzt tapsolt el tavaly működése közben, mert rohadt drága lehet a gitt, vagy akármi. Szóval ez engemet nem érdekel egyáltalán.

Ellenben leltem egy tételt, amitől megjelent nekem a sprinter, a világ leggyorsabb embere, és intőn felemelte az ujját, hogy figyeljek oda. Nos, a piszkos tizenhét egy év alatt egymillió kétszázezret költött lekvárra. Azt én nem tudhatom, hogy ez sok oder kevés, ezért élénken billegetni kezdtem a bütykös ujjaimat, még a lábaimon meredezőket is kiszámolási céllal, csakis.

Egészen egyszerű képletet alkalmaztam. Alapul vettem, hogy itt, az egyik rendszerspecifikus boltban négyszázért adnak egy üveg sárgabarack masszát. Az egyszerűség kedvéért ötszázzal számoltam az ujjaimon, és azt adta a művelet, ha ezek tizenheten egy év alatt fölzabáltak egymillió kétszázezer forintnyi lekvárt, az uszkve huszonkétezer üveg, tehát napi hatvan, ami nem semmi, ugye.

Édesszájú egy bagázs, vagy valami más mocsok bújik meg a sötétben. Azt nem tételeztem, hogy elirigyelve Vajnáné gusztusát, nemesfémmel spékelték volna a sárgás trutyit, hogy aranyfüstöt fingjanak. Ez indokolná, hogy mért basztak el ennyi lóvét a zsebedből én édes proletárom, ezt azonban, ezt a fölfejtést hosszas megfontolás után elvetettem. És ekkor jött az én Boltom – nem CBA, ezt el ne feledjük.

Emlékezhetünk, vagy, ha nem, akkor elmesélem, hogy ez az Usain éveken keresztül szarrá verte a világot, ma is ő a száz-, és kétszáz sík világcsúcsartója, pedig már kampóra akasztotta a szögesét. Amikor arról faggatták, mi a jó franctól ilyen rohadt gyors, akkor azt felelte, hogy a nagymamája lekvárjában lehet a titok nyitja. Ezt nyomozhatta ki a de jure ugyan igen, de facto azonban egyáltalán nem létező frakció, és most lekvárhegyekkel várják a zsenit.

Tán azért, mert sejthetnek valamit, hogy milyen sors vár rájuk, és ezért futni készülnek nagyon gyorsan, és kell a lecke a meneküléshez. Ebben azonban én egyáltalán nem bízok, mármint, hogy még tovább is nem szívják a panelproli vérét, még a remegve várt ápr. 8. után sem, így akkor talán a vezér seggét óhajtják még alaposabban tisztogatni a recés nyelvükkel, még az is lehet.

Bolt bácsi nagy álma ugyanis, hogy a rekortánt odahagyva futballistának szegődik, és akkor lenne igazán boldog, ha a Manchester United szerződtetné. Ez ugyan még odébb van, viszont a Borussia Dortmund már behívta egy márciusi próbajátékra, tehát minden lehet. A hamis keresztények pedig a lekvárhegyekkel csábítanák a Puskás Arénába, amely kisebb is, szarabb is, mint az Old Trafford, de az övék.

Egyébként a kiszemelt ideológiailag is megfelel. Ha figyelemmel kísértük nagy futásait, láthattuk, midőn rajt előtt keresztet vet, a győzelem után pedig meg is csókolja a nyakában lifegő feszületet. Sőt, a teljes neve is Usain St. Leo Bolt, tehát sokkal keresztényebb és pláne demokratább, mint ezek így együtt, egy halomban, ezért nem is való közéjük egyáltalán.

Eddig tartott a mai hajnali szerenádom, és ide-oda kószáló képzeletemet a valóságra tompítva egyetlen rohadt nagy kérdést teszek fel búcsúzásként, de azt nagyon. Hogy a Rétvári nevű, ha már ilyen kurva sok lekvárja volt, akkor miért krumplit osztogatott a proletároknak szavazatvásárlási céllal. Ezeknek ez is jó, gondolhatta ez a Rétvári, és letörölte a mocskos ajkairól a lekvárfoltokat. Így megy ez minálunk, nem épp sehogy.