Gyurcsány polgártárs bekattant úgymond, mondhatni, elvesztette az önkontrollját, és keresetlen, de egyszersmind míves szavakkal mondta el véleményét Orbán Viktor Mihályról, miután az bejelentette, miként menti meg a komplett nemzetet enkezével. „Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg, közben csak egy görcsrángatta útonálló.” – Ilyeneket mondott Gyurcsány polgártárs, s ami elsőre feltűnik, hogy ez már nem a „lárifári, miniszterelnök úr” negédes nexusa, s hogy itt már nem is politikáról van szó, ez az utolsó, elnyújtott, rekedt ordítás, hogy életre-halálra, dögölj meg, rohadék.
Pedig ekkor még nem is tudta a vasárnapi örömöket Gyurcsány polgártárs. Ezt a parkolósat, ami a gépjárműadó elvétele után újabb gyomros volt az önkormányzatoknak, s ami után Soproni, momentumos polgármester polgártárs így fakadt ki: „Undorító, nincs jobb szó rá”. Nem tudhatni, a rendeletre értette vagy magára Orbán Viktor Mihályra, mint organizmusra, de nem volt vele egyedül, ordítottak mind a polgármester polgártársak, hogy menne az annyapicsájába ez az Orbán Viktor Mihály. Egybehangzó ez a vélekedés, mert az érintettnek valószínűleg elment az esze, vagy csak lehullt az álcája, ami mindegy is. Mindenképp úgy viselkedik, mint egy eszelős.
De, ami a legérdekesebb, mint egy hidegen számító eszelős, ami kombinációt pszichopatának mondanak véres thrillerekben. Lehet, hogy megvan a diagnózis, de sokra nem megyünk vele, ugyanis teljhatalma van a manusnak, és nem fél használni. Tegnap is rendeletet alkotott, kihirdette és alá is írta egy személyben, ami aktusról posztolt is – szerintem erekciója volt közben spontán magömléssel elegyest –, szóval ezzel a szentháromsággal (törvényalkotás, kihirdetés, hatályba léptetés) megmutatta a diktatúra működésének lényegét. Már csak az kellene, hogy végre is hajtsa, így önmagába visszafordulva el is tűnhetne körüle a világ.
De, hogy mire használja a végtelen hatalmát, az nem mindegy egyáltalán. Tegnap is az jutott az eszébe, hogy a vírus elleni küzdelem egyik sarkalatos pontja, hogy az alattvalók ingyen parkolhassanak. Ilyentől a világ valamennyi vírusa zokogva rohan el, hogy vissza se néz. De leginkább arra jó ez a rendelet, hogy még egy kis zsetont kiszedjen a polgármesterek, kerületek, városok zsebéből, nem véletlenek tehát az illetlen szavak, amiket emiatt kapott. Ez már direkt szopatás, hiszen a bevétel elvétele mellett még káoszt is kialakít, ugyanis ismerjük a magyar mentalitást, miszerint, ha ingyen van, akkor szüret. Mindenki indul parkolni, egy elcseszett mélygarázs lesz az ország.
Olybá tűnik, most, hogy Orbán Viktor Mihály megkapta, amire évtizedek óta várt, teljesen belerészegült a beteljesülésbe, legalábbis ezt mutatják az első tünetek. Persze kisvasutakkal meg stadionokkal mi mást is várhatna az ember, de ezzel, hogy tényleg azt csinál a faszi, amit csak akar, egészen veszélyes vizekre tévedtünk. Mert nem tudható, milyen gyerekkori álma vagy sérelme kerül elő, s most elérkezettnek látja az időt, és módja is van rá, hogy a beteljesületlenségeket kiélje, illetve bosszút álljon. Habitusa most a Faludynál megjelenő recski börtönőr, aki gyermeki örömmel vágta le a szalamandra farkát, és tátott szájjal nézte a vért.
Viszont meg kell hagyni, ez az ingyenes parkolásos húzás ez zseniális abból a szemszögből, hogy egy gesztussal köpi pofán az ellenségnek tartott polgármestereket, s tűnik fel egyben a nép megmentőjének és jótevőjének szerepében. De végül is, ha belegondolunk, Nérótól kezdődően ilyen képességekkel az összes hasonszőrű alak rendelkezett és rendelkezik, de még egyik Arturo Uit sem sikerült megállítani, és ezt a miénket sem lehet. Lám, csak pár napja hirdette ki magát Cézárnak, és máris mennyi örömöt bírt szerezni nekünk, alattvalóknak. És ez így is van. Tegnap, ahogy kiderült, lehet parkolni orrba-szájba, népünk egyként sóhajtott fel: megmenekültünk, csak ez hiányzott hozzá.
Ilyen aljas szándékai vannak. Miközben ugyanis primadonnáskodik a kamerák előtt, a járványra szánt és arra kapott pénzből az egyházat stafírozza. Ez egyszerűen szólva sikkasztás, amikor a más pénzét a saját céljaimra költöm el. Valaki már számon kérhetné, másrészről a pofájába kéne dörgölni, hogy lárifári, miniszterelnök úr, ne rázza itt a nagy valagát a kamerák előtt, hanem leginkább ne lopja el az orvosra félretett pénzt, hogy ilyen háztartásosra fordítsam le a történéseket. Szóval ilyen felgondolásokkal nézzük őt, miközben a jót cselekszi velünk.
Különösképp a jelenség érdekel, a hatalmi arrogancia, mert ez minden szinten jelen van. Például hozom kies városomat, ahol, amíg hatalmon lévőnek vélték magukat, hasonló habitussal beszéltek a bevándorláspárti szivárványkoalícióról, pökhendien és lekezelően. Most viszont, hogy a nép kinyilvánította akaratát, miszerint leginkább menjenek a francba, s már hivatalosan is kiesett a kezükből a hatalom, lehorgadt a marha nagy önérzet, elmúlt a melldöngetés. Csúszás-mászás van.
Kétségtelen. Kásler áldásos működése nyomán bizonyára mosnak kezet az orvosok, és ismerik a Tízparancsolatot is. Már csak az a kérdés, a magyar nyugger mit kezd a váratlanul rá szakadt 1,3 évvel, amikor ő fogantatásakor 74,7-el számolt, Rétvári meg ad neki még plusz tizenhat hónapot, amivel nem tud mit kezdeni. Már minden könyvet elolvasott, minden filmet megnézett, ismeri az Univerzum titkait és az aranymetszés szabályait.
Mi lenne – válaszolhatta volna a sorosi, démoni szintre emelt Timmermans -, átharapjuk a torkotokat. De ilyet ő nem mondott, mert úriember, hanem udvariasan közölte, majd a szeánszon minden kiderül. Most akkor Orbán rághatja a koszos körmét, mert még az is lehet, hogy a brüsszeliták azt mondják neki, fasisztáknak nem adunk pénzt. És akkor fejre állna a kurva nagy magyar siker seperc alatt, és odalennének a vetések meg a hatalom is. Ilyen szerencsénk azonban nekünk nincsen egyáltalán, viszont az emberben azért annyi gonosz lakik, hogy jó neki, ha ezek be vannak szarva. Mert be vannak, nem véletlenül érdeklődött az amúgy ordenáré nagyarcú Varga – bírósági fogalmazó -, vigyenek-e magukkal fogkefét és borotvát az útra.
Aztán ha megnézzük a választók akaratát, mint szent hivatkozási alapot, hát, nem tudom, hányan álmodták-akarták a Deutsch Tomit ilyen bizottságok ormaira, egyáltalán akarta-e egyáltalán valaki a kedves vezetőn kívül, hogy ő ott haligalizzon a távoli brüsszeli országban. És még tovább menve arra is kíváncsi lehetne az ember, hány olyan ukrán és krumplihéjas, száraztésztás szavazó van, aki tudja egyáltalán, hogy Deutsch Tomi ezen a nyüves világon van. A választók akarata olyan bizonytalan hivatkozási alap, hogy mi a kénköves nyavalyát is akar az a választó. Leginkább enni, inni, ölelni meg aludni.
Egyébként akkor, amikor Csiszár képzelt arab volt, Orbán meg futballista, a városunkat ellepték a líbiaiak. Annyi volt belőlük, mint hercegkisasszony a Burgban. A vépi gépészképzőben tanultak traktoristának, viszont tele voltak dollárral, és kies városunk szüzei és nem szüzei állva pisáltak értük, nem kellett őket erőszakolni sem. Mert az idők változnak, az erkölcsök és ösztönök viszont nem. A líbiaiak voltak Kádár letelepedési kötvényesei azzal a különbséggel, hogy nem volt egy Rogán sehol, maximum akkor még az őrségi lankánkon rövidgatyában mai szégyenünkre.
A nincstelen nyugdíjas-logisztika úgy néz ki, hogy az alattvaló kiszámolja az aprót, rakosgatja ide-oda, és a következő nyugdíjig úgy húzza ki, hogy éppen lenullázza magát lisztből, zsírból, kenyérből, egyébből. Péntek reggelre már semmije sincs, ámde fütyörészve ébred, hogy máma szüret lesz, mert jön a pénz, és lehet menni a boltba csirkelábat venni. Olyan reményekkel teli tud lenni ilyenkor a várakozás, és letaglózó a csalódás.
Ebből is kietszik, milyen viszonyban vannak ezek a törvénnyel, hogy szarnak rá egészen addig, míg személyükben fenyegetve nem érzik magukat. A gruevszkis döntéssel is fölrúgtak mindenféle írott és íratlan szabályt, sőt, a saját Stopsorosukat is, szembeköpték a jogot, az erköcsöt, a jó ízlést, a megvezetett választóikat és saját magukat is. Ott csorog a csula a képükön, és jól érzik magukat, sőt, nagy a pofájuk.
– Milyen egyes számú menekült? Mi ez a baromság? – akadt ki Béla teljesen.