Omerta

Maffiáéknál megy ez így, ott hallgatnak veszettül a mocsokról, míg el nem jő a másik család valami lőerejű fegyverrel, lófejjel üzenve, vagy a felügyelő a sarokról, illetőleg a kegyes végelgyengülés, bár ez ritka kincs arrafelé. Neriában sincs ez másként, a kedves vezető és mind a csicskásai összeszorítják a szájukat, hogy csak úgy fehérlik, és a halom szarról, amelyet önerőből kullantottak a szoba közepére, nem vesznek tudomást. Kussolnak róla magyarán, holott az egész redves világ, mind az egész, ami köröttük leledzik, orrbefogva mászkál már, öklendezve, és ennyi elég is a képes beszédből.

Ma délig mindenki a maga módján elsiratja a CEU-t, tegnap is lengtek a fekete lobogók, és zümmögtek a gyászbeszédek, mintha értelme volna annak, aminek egyáltalán nincs. Pártunk-kormányunk ugyanis a Hollik szócsövön keresztül volt kegyes közölni, hogy a CEU távozása politikai blöff, következésképp nem kíván foglalkozni vele. Mint nőügyekkel meg jogi kérdésekkel, különben is, boldog karácsonyt, ugye. Az ilyen aljas habitussal nehéz kezdeni akármit is, mert nem vitatkozik, nem azt mondja a fehérről, hogy fekete, hanem, hogy az nincs is. Ott áll, erre azt mondja, nincs ott. Ilyennel tehetetlen az ember.

Bohókás sorozatokban, mint az Agymenők, ez klafa fordulat, hogy Penny azt mondja a kedveseként fungáló Leonardnak: te jobban hiszel a barátaidnak, a saját szemednek és a saját fülednek, mit nekem? Vagy ugye Virág elvtárs, midőn így fakad ki: “Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?” – és máris célnál vagyunk, belesüppedtünk a fasiszta-kommunista korba, amely a miénk volt a múlt század bájos ötvenes éveiben és máma úgyszintén. Viszont mégsem erről a boldogságról gondolkozom most, hanem a párhuzamos univerzumokról.

Az is sarkall erre már megint, hogy a szerencsétlen Macedónia is kérte Gruevszki kiadatását. Kék szegélyű kistányéron adta be az igényét a saját külön bejáratú bűnözőjére, de pártunk-kormányunk nem, hogy átnyújtotta volna az inkriminált fejet, hanem nem is válaszolt a kérésre. Szóba sem állt ezekkel a macedónokkal, mint egy kiskölök, aki befogja a szemét, és akkor úgy hiszi, hogy láthatatlan lett, mint ilyen élménye mindenkinek volt már, aki összefutott apróbb emberekkel a nagyvilágban. Oviban ilyet játszani jó, országot vezetni viszont így nem lehet. Nem kicsinyes ez, hanem aljas, hogy lájtos legyen az a jelző.

Pedig nagyhangú, ámde terhelt vitézeink körében a módi ez. Ha megengedőbb lennék, akkor hasonlítanám őket a három bölcs majomhoz, Mizaruhoz, Kikazaruhoz és Ivazaruhoz, akik együtt testesítik meg a nem lát rosszat, nem hall rosszat, nem beszél rosszat ideáját. Vezető elvtársaink azonban ilyen majmokat maximum műanyag formában észleltek falusi céllövöldékben, és – magunk közt szólván – halovány fingjuk sincs ezek jelentéséről. Sőt, nem is gondolkodnak rajta, mert nincs meg hozzá a testbéli eszközük, a szükséges szerv. Azért vezető elvtársak.

És még csak ez sem érdekes igazán, hanem az viszont igen, hogy meddig lehet úgy csinálni, mintha a nekünk nem tetsző vagy nekünk kellemetlen dolgok nem is léteznének, hogy meddig lehet tagadni a valóságot. Mintha egy másik univerzum volna az, amelyben ezek a narancsfák virágoznak. Viszont minden lufi kipukkad egyszer, ez a miénk is, azonban csak jó sokára. Mert most is, hogy még ganyébb lesz a rabszolgatörvény, mint az eredetileg kinézett, a keményen dolgozó kisember azt mondja, gyere velem tüntetgetni. Mintha virágot szedni indulna a rétre.

Aztán meg, midőn szavalgatnak a fagyban és lelkesítő szónoklatok hangzanak el, majd hazamennek a legények, pártunk-kormányunk azt mondja aztán, ilyen nem volt, meg sem történt. Sőt, hosszas egyeztetés után a dolgozók kifejezett kérésére, a nyomásnak engedve szavazták meg a gyalázatot. És ezt addig mondják, ismétlik még a meccsek közti egypercesekben is, míg mindenki elhiszi. Pedig lehetne másképp. Szóra is lehetne bírni a hallgatásukat cigivel a szájban, reflektorral a szemben, könyékig tűrt ingujjal és asztalra csapva, vagy csak sárga mellényben az utcán. Különben a napot is letagadják az égről, és sosem lesz vége.

Jelentés a pöcegödör aljáról

Tegnap úgy összesűrűsödött a kurvamagyar élet, hogy ember legyen a talpán, aki illendő szavakkal tud mesélni róla, miközben elönti az undor. Úgy figyeli, ahogyan végképp kiiratkoztunk már nemcsak Európából, hanem általában a kultúrnemzetek sorából is, és megérkeztünk Ázsia végtelen tájaira, ahová OVM kicsi szíve annyira vágyott.

Gruevszki elvtárs megkapta a menekülti státust. S mivelhogy nagy valószínűséggel ettől a hírtől zuhant önmagába a Facebook, ezen túl máma mindenki erről fog mesélni a szakmában, én úgy döntöttem, hogy ennek a folyományait figyelem ki, hogy mit vált ki az események ilyetén alakulása a fidesztaknyokból, és nem is kellett csalódnom ünnepi várakozásomban. – Gyurcsány, perszehogy.

Hollik elvtárs megint domborított egyet, mint az akárhány kommunikációs fidesztakony, mindenféle igazgatók és alvezérek, akik naponta játszanak az ember zilált idegrendszerével. Miközben Gruevszkitől bűzlött minden, mint egy jobbfajta pöcegödör, ez a Hollik fölszólította Gyurcsányt, tisztázza magát, milyen kapcsolat fűzi egy Cvetan Vaszilev nevű bolgár bűnözőhöz.

Ez a balkáni ember is lopott, és a fidesztaknyok arra kíváncsiak, jutott-e abból a pénzből Magyarországra is. A fidesztakony azt követeli, Gyurcsány “számoljon be arról, a DK kapott-e pénzt abból, amit ez a bolgár ellopott”. Ebből megint Czeglédy-féle vádaskodás lesz, ő is minden pénzét elpolitizálta szerintük, és annyiféle érdekességet állítottak róla, hogy most meg nem győznek helyreigazítani és bocsánatot kérni.

Mint ahogyan Rezsiszilárd is. Ő régebben az Eötvös Károly Intézetnek ment neki sorosilag, és mit ád Isten, hazudott. Bírósági ítélet kötelezte őt kártérítésre és bocsánatkérésre, ez a rezsis azonban szart az egészre, egészen tegnapig. Mert két napja már végrehajtást rendeltek el ellene, így mégiscsak kéri azt a bocsánatot és kifizeti a sérelemdíjat és a perköltséget is.

Ebből is kietszik, milyen viszonyban vannak ezek a törvénnyel, hogy szarnak rá egészen addig, míg személyükben fenyegetve nem érzik magukat. A gruevszkis döntéssel is fölrúgtak mindenféle írott és íratlan szabályt, sőt, a saját Stopsorosukat is, szembeköpték a jogot, az erköcsöt, a jó ízlést, a megvezetett választóikat és saját magukat is. Ott csorog a csula a képükön, és jól érzik magukat, sőt, nagy a pofájuk.

Az Állami Számvevőszék például már most befenyegette a DK-t, hogy nagyon sajnálja, ha a párt minden papírja elégett ebben a bizonytalan tűzben, ennek ellenére ő azokat kérni fogja. És, idézem “a politikai pártok döntő mértékben közpénzekből gazdálkodnak és működnek, így a kár közvetve közvagyont is érintett”. Az ember pofája leszakad, ahogyan látja, már dörgölik a mocskos mancsukat, hogyan szívathatják Gyurcsányt nemlétező papírok követelésével.

Ennek a Gyurcsány-féle Cvetan Vaszilevnek egyébként, ha lenne egy csöpp esze, menekülti státuszért folyamodna Orbánhoz, hogy őt a Soros üldözi és a kommunisták vegzálják. Hogy mi lenne akkor? Mert a hvg.hu egy olvasója karakán következtetést vont le a tegnapi trágyából: “Ez, bazmeg, olyan erős precedens, hogy a világ összes, aljas bűnözőjének csak azt kell mondania, rettegek, üldöznek, szeretetre vágyom, és a fideszparasztok idetaxizzák.”

Ebből is kitetszik, hogy a NER kezd önmaga paródiájába fordulni, ennek ellenére mégis erősen tarja magát. Ebben a Szent Korona Tan siet a segítségére, ahová Kásler miniszter a tízparancsolattól tegnap eljutott: “A Szent Korona eszme máig nemzetösszetartó erő, amelynek értelmében az ország és a hatalom nem az uralkodóé, hanem a koronáé, amelynek része az uralkodó és a nemzet, ketten együtt alkotnak egy egészet.” – Jelentette ki az onkológus fősámán.

Nincs mitől félnünk, ha ilyen emberek vezetnek minket, ha mást nem is, a végítéletkor a bűnbocsánatot biztosan elnyerjük, és az sem semmi. Sírunk, ahová elsüllyedünk, tökéletes lesz, mert tegnap azt is megtudtuk, hogy a V4 nemcsak OVM nagy barátja, hanem sírásóversenyeket is rendeznek benne. A hódmezővásárhelyi csapat Trencsénben bronzérmes lett, és állítólag nagyon jó hangulatú volt a viadal.

Ezt nem Örkénytől, hanem a delmagyar.hu-tól tudhattuk meg, megkoronázva mintegy az elmúlt huszonnégy órát, amely arra volt jó, hogy kies hazánk örvénylő mozgásban, szuttyogó hangokat hallatva szivárogjon alá a pöcegödör aljára, ahonnan most ezeket a sorokat írom. Innen az látszik, hogy Kásler baszhatja a tanait, Isten ugyanis nincs. Meg sem született, ha pedig volt, már nagyon régen meghalt. Magunkra maradtunk szükségünkben.

Soros üldözi Gruevszkit – azé’

Egyszerű ez, mint a faék, és, mint Hidvéghi Balázs, aki Pártunk kommunikációs igazgatója volna. De volt ő már magyar diaszpóráért felelős stratégiai igazgatóhelyettes is, valamint erdőben a vadnyom. Időnkét megnyilvánul igazgató elvtárs, olyankor kifolyik a száján Orbán Viktor maga, trottyos gatyástól és stadionostól együtt.

Tegnap is volt ilyen szeánsz az önsorsrontó brüsszeli elitről, színészetet tanuló (sic!) migráncsokról és közbevetőleg a kies hazánkban héderező tolvajról, Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnökről. És egészen érdekes dolgok derültek ki az éppen aktuális címlapsztoriról.

Ezek arra engednek következtetni, igazgató elvtárs elkezdett megágyazni annak a gyalázatnak, hogy az égre-földre keresett tolvajt befogadjuk, menedéket és kacsalábon forgó otthont nyújtsunk neki, ha már annyit szenvedett inaltában. Erre abból juthatunk, hogy igazgató elvtárs a lopás tényállását nagyvonalúan feledve a következőket adta elő:

“Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget. Vannak olyan, szintén szocialisták vezette országok az Európai Unióban, például Málta, ahol újságírókat gyilkolnak meg. Más országokban csak fenyegetőznek és politikai riválisokat üldöznek.”

Csak a hülye nem látja, hogy ebben kőkeményen benne van a politikai menedékjog lebegtetése, mert, mint a logika azt megmutatja nekünk, a volt miniszterelnököt nem azért akarják rács mögé dugni, mert lopott, hanem, mert Soros. Nos, ez a duma megint csak a szavazótábornak szól, a külvilágnak elég soványka, viszont, ha megtörténik a befogadás aktusa, akkor végleg lemegyünk a térképről.

Mert, amíg a tenyeres-talpas Fidesz-szavazónak fingja sincs arról, hogy ez a Gruevszki egyáltalán a világon van, Orbán elvtárs viszont most cezúrához érkezett, sőt Rubikonhoz, amit, ha átlép, már nincsen visszaút. Most dől el, hogy van-e önálló akarata, vagy azt végleg a Kremlben hagyta, vagy valami félre eső dácsában a félig rágott pirog melett.

Ha ugyanis menedéket ad ennek a tolvajnak, akkor azt bizonyítja, fontosabb neki a Balkán fellazítása és Európától való távoltartása, mint annak az országnak az érdeke, amelyért beosztásánál fogva felelős. Látja majd ezt az Unió is és a Néppárt is, aztán a pár szavazatért cserébe elfordítják a fejüket, mert ez egy ilyen játszma. Tényleg a vesztébe rohan az egész nyüves világ.

Hogy aztán ez a Gruevszki hogyan jutott át a határon, anyókának öltözve, vagy atlétaként átmászva a kerítésen, megcsúfolva dicső hadseregünket és egyenesen Rezsibambát és a belügyért, az is tök mindegy. Szerintem különgéppel jött. Ez a nem is kormánygép azt, és oda visz, ahová csak akar, és ahová nem szégyellik. Aranyat Svájcba, tolvajt Budapestre, teljesen mindegy.

Meg sem tudhatjuk soha, ennek Demeter elvtársnő a megmondhatója, akit épp készül kerékbe törni a rezsim. Visszatérve azért még erre a Gruevszkire, hogy ebből is sorosozás lett, azt mutatja, hogy más mondanivalójuk már tényleg nincsen. Lassan úgy néz ki ez az egész, mint egy Bosch festmény, vagy egy utolsó, tébolyult tangó, mielőtt összedől a világ.

Gyakorta vannak nekem rossz érzéseim, ezek azonban mostanában kezdenek összesűrűsödni. Nem azért, mert most épp szarabb volna, mint tegnap, hanem töményebb. Olyan monolit bazaltot kezd képezni a gyalázat, amely a jelek szerint csak földtörténeti ritmusban bomlik el, vagy, mint a sugárzó rádium. Tehát emberi léptékkel sohasem, viszont addig százszor bele lehet halni.