modern család

Gruevszki választ

Ausztrália is egész normális ország lett kétszázharminc év alatt, és Claire is megkapta végül azt a rohadt stoptáblát. Nem vagyok hülye, de mindjárt önkormányzati választás lesz, és ilyenekkel vigasztalgatom magam azután, hogy kiderült, Nikola Gruevszki is jogosult szavazni holnap az V. kerületben. Ez pedig egyértelműen jelzi, milyen ocsmány színjátékká tette a Fidesz ezt az egészet, amit Claire apukája, bizonyos Jay Pritchett a demokrácia ünnepének nevezett a Modern családban.

Hogy a nép kinyilvánítja akaratát, mondta ez a Jay, aztán elszaladt az urnától, mert ott egy hajdani nője segédkezett, akit csúnyán elhagyott, és fontosabb volt, hogy ne kelljen a szemébe nézni, mint hogy a lánya tanácstag legyen. Nikola Gruevszki Orbán cimborája, akit a börtön elől szöktetett az országba, mert ilyen barátai vannak ennek. Ha majd Erdogan a mostani kis szír afférja miatt, és emberiség elleni bűntett vádjával kell megjelenjen Hágában, őt is bemenekítjük, és szavazhat majd a barátjára az I. kerületben.

Gruevszkinek lakcíme nincs, de lakcímkártyája van, ezért voksolhat Orbán jelöltjére az V. kerületben, ami megmutatja nekünk, miért szavazhatnak szintén magyarul sem tudó ukránok nem csak Szabolcsban, hanem bárhol az országban, ahová százasával be vannak jelentve a disznóólba. Ez már, ilyen dolgok számtalan esetben kiderültek, de senki a füle botját sem mozgatja az igazságszolgáltatásnál, amiből az következik, hogy az és ott szavaz, akit a Fidesz jónak lát, és akit le tud fizetni, meg tud venni. S mivel nála van a közpénzkassza kulcsa, lehetőségeinek száma végtelen.

Ahogyan a német adófizető pénze Mészáros zsebében landol, ugyanúgy a magyaré pedig krumplira konvertálódik, hogy szavazat szülessen belőle. A körözött bolgár bűnöző szavazhat, a hajléktalan nem, például olyanra, aki tenne arról, hogy ne legyen üldözött hajléktalan. A Londonban dolgozó magyar nem szavazhat, ellenben a muszlim egyetemista meg igen, ha van ilyen kártyája, mint a Gruevszkinek. Ezzel nekem nincs bajom, csak ne nézzük egymást hülyének, és legfőképp ne zárjuk ki a szent magyar nemzet tagjait abból, hogy beleszólhassanak, mi történik a szülőföldjükön.

Illetve a Fidesznek tetsző beleszólhat, a neki ellenszenves nem. S míg Jay Pritchett azt mondta, ez a demokrácia ünnepe, a nép kinyilvánítja akaratát – midőn ment voksolni, hogy a lánya tanácstag lehessen, de aztán elmenekült, mint emlékezhetünk -, ami itt folyik, az meg a paródiája, és akkor még visszafogottan minősítettem. Születnek itt komoly felmérések, hümmögések esélyekről, lehetséges kimenetelről, holott már a kiinduló tétel hamis, és akkor a logika szabályai szerint a végeredmény vagy végkövetkeztetés sem lehet helyes. Ennyit a holnapról, de azért a lelkesedést ne veszítsük el.

Kerekké téve azért ezt a Modern családos történetet, Claire azért indult el a választáson, azért szeretett volna tanácstag lenni, mert egy stoptáblát akart az utcája végibe. Keményen küzdött, hogy megválasszák, tévévitán vett részt – pedig csak kerületi tanácsról volt szó, igaz, Los Angelesben -, de ilyen minálunk egyenesen elképzelhetetlen. Mégis vesztett, ám meglepetésére legyőzője gesztust gyakorolt felé, ahogy búslakodva bandukolt az utcájában, egy nap arra lett figyelmes, hogy ott az a nyüves stoptábla, rajta egy piros masni, és egy levél, hogy tessék, itt a tábla, amit annyira akart.

Az ember ne nézzen hülye amerikai sorozatokat, mert megcsömöllik a tobzódó demokráciától, és attól is, ha belegondol, nálunk ez hogyan zajlana. Itt a győztes fideszes – ki más -, ha a szoci stoptáblát akarna valahová, akkor ott ő megnövelné a kötelező haladási sebességet. Mindegy mi a jó a polgárnak, csak az ellenség szopjon. Erről szól a magyar választás, ha lehet egyáltalán még annak nevezni. Ausztrália meg azért jutott eszembe, mert ott is a betelepített fegyencekkel kezdték 1770-ben, aztán mégis kialakult a dolog. Nálunk sem reménytelen az ügy, mire itt is kenguruk ugrándoznak a Hortobágyon, minden rendben is lesz. Csak addig kell kibírni.

Ha jól értem a kedves vezető Kötcséről kiszivárgott áporodott gondolatait – legalábbis, amelyek az új migráncsról mint témáról, a gyerekekről szóltak -, akkor készül belefoglaltatni a gránit szilárdságúba, hogy a gyereknek joga van anyához meg apához. Ha ez így lesz, márpedig mért ne lenne így – mert Neriában minden is megtörténhet -, akkor az egész arra szolgál csupán, hogy a melegektől valahogyan elvegye, törvénnyel tegye lehetetlenné a gyermekvállalás ilyen-olyan módozatait.

Ha nem is alapvető jog ez, de biológiai és nem spirituális lényként az ember óhatatlan szükséglete lehet a gyermek utáni vágyakozás, kivéve, ha gyerekgyűlölő Csoszogi suszter vagy Küsmödi az Isten fia. Ekképp Orbán Viktor Mihály, a homofób törpe embertársaink számos tagjától óhajtja elvenni azt, amire a génjei miatt égető vágya van. Bár tudjuk, hogy a magyar kan ősgenomját OVM hordozza csakis, mégis, talán másnak is van ilyenje, ha nem is olyan festeni való, mint az övé.

Nekem személy szerint kezd nagyon tele lenni a tököm a középkorral, ami Orbán Viktor Mihályból kifolyik. Szavazatom viszont csak egy van, tankom meg nincs, ezért írok, amíg lehet. Így szeretném elmesélni azon embertársamnak, akik nem nézik a Comedy Centrálon a “Modern család” című sorozatot, hogy nagyon tanulságos dolgok vannak abban meleg embertársaink, az ő házasságuk és gyermekvállalásuk kapcsán, hogyha a fideszisták ilyet látnának, ott fordulnának le a székről.

Vagy, ami inkább lehet, látják is, a szívük mélyén még tetszik is nekik. Viszont, mivel nem akarnak éhen dögleni, inkább fölveszik a szöges bakancsot, beállnak a csürhébe és vesén rúgják Krisztusban testvérüket, valamint kiverik a fogát. Ezt momentán képes beszédként kell értelmezni, de, ha így mennek továbbra is a dolgok kies hazánkban, szó szerint is megtapasztalhatjuk, nem kell túlságosan sok hozzá. A szellem kint van a palackból, elég csak a Coca-Cola afférra gondolni.

De, hogy visszatérjek ahhoz, amit elkezdtem, ebben a sorozatban – sok más mellett – Mitchell és Cameron alkotnak egy meleg párt Lilyvel, a lányukkal, akit Vietnámból fogadtak örökbe. Természetszerűleg itt sem minden habostorta, meg kell küzdeniük az előítéletekkel, de, hogy az USA kényszeresen korrektségre törő társadalma még Trump ellenére – vagy inkább juszt is – hol tart a be-, és elfogadásban, azt az a rész szemlélteti legjobban, amelyben az aggódó apukák óvodát keresnek a kicsi lánynak.

Nos, ülnek az ovi várójában az igazgatóra várva és körmöt rágva, amikor a titkárnő megnyugtatja őket, nincs mitől tartaniuk, náluk az adu ász. Ki is fejti, hogy meleg pár ázsiai gyerekkel, ez tuti befutó. Mivel ez szitkom, kell is röhögni valamin, ezért a forgatókönyv írói túltolják a biciklit csöppet, és megjelenik a színen egy leszbikus pár ugyanott, ráadásul az egyik tolószékes, és néger a kisfiuk. Hőseink ekkor horgadnak le, hogy a maguk különösségével – meleg pár ázsiai gyerekkel – sehol sincsenek a kiváltságosok sorában a leszbi, mozgássérült, fekete gyerek kombóhoz képest.

Tanulságos mese annak fényében, ha tudjuk, ők, ott a nagy vízen túl mennyire megszenvedték a rasszizmust és szegregációt, viszont tanultak is belőle. S bár az emberek gondolkodását nem lehet megváltoztatni – ez a sorozat is azért ilyen felhőtlen a témában, mert Kaliforniában játszódik és nem Texasban -, mégis, szövetségi szinten mindent megtesz az az ország, hogy a polgárai boldogok legyenek. Törvényekkel akarja elérni, míg ez a miénk a jog erejével akadályozza meg azt.

Hozhattam volna európai példát is, csak itt nem csinálnak ilyen klafa sorozatokat, mondandóm lényege azonban így is, úgy is egy és ugyanaz. Akinek módja van rá, állítsa meg Arturo Uit, hogy kies hazánkat ne kormányozza vissza a középkorba, mert nem először mondom, hogy nekem már teljesen mindegy, a többségnek viszont reményeim szerint nem. Vagy, ha mégis, akkor bocsánatot kérek, és kiülök a kertbe a fa tetejére fütyörészni, bámulni a csillagokat, és merengeni a világ ostobaságán.