Felel, nem felel, szívből, igazán

Donald Trump megorbánult. Vagy nem is kellett neki annyira, mert Orbán trumpult meg már százezer éve, hogy aztán ne kerülgessük a rögvalót, kimondva az egy igazat, hogy bunkó ez mind a kettő. Egy, romlott akolból valók, vagy valami ilyen. Trump, mint ismeretes, nem is olyan régen rasszista kirohanást intézett saját országa néhány képviselőnője ellen, akiknek más vidékről származtak a felmenői, és eltanácsolta őket a szülőföldjükről, a nagy, és romlott USA országból, vissza a gyökereikhez, az őserdőbe, szavannákra vagy akárhová.

Őtet ezért minden szívfájdalom nélkül pofán lehetne, lehetett volna verni, ha nem lenne annyi gorillája, mint az Orbánnak is, napszemüvegben, öltönyben, fülessel és általában fölnyírt hajjal. Az ilyenek akadályozzák meg a népharag megmutatkozását, a spontán lincseléseket, hogy Orbán például a magyarok istenével ismerkedhetne meg, Trump pedig Manituval, vagy akármi más képzelt alakkal, arrafelé sok isten él, míg minálunk csak egy, de leginkább egy sem. Itt hagyott magunkra, úgy ment el az Isten, vagy inkább meghalt, kilehelte a sosemvolt lelkét a szerencsétlen.

Viszont most nem a sokféle – oder egy – teremtőt siratjuk, hanem saját magunkat. Trumphoz visszatérve tehát jegyezzük meg azért, hogy virtuálisan lett képen vágva a manus, de annyira, hogy a szava is elakadt. A CBS újságírója, egy bizonyos Weija Jiang ugyanis megkérdezte tőle, hogyan érezne akkor, ha valaki azt mondaná a feleségének, a Melániának, hogy takarodjon vissza a szülőföldjére, ami Szlovénia volna. Erre nem tudott mit mondani az usákos dúvad, tehát hallgatott. Ebből is kitetszik, mindenkinek el lehet kapni a tökeit, csak jó helyen kell szorongatni.

Orbánnak viszont rengeteg töke van, azonban valami kiismerhetetlen okból egy sem fáj neki. Ő ebbe az erkölcsi magasságba, hogy kérdezheted, nem felel, hiába, se itt, se Fokföldön se Ázsiába’, csak egyszer jutott el, amikor a HVG nem kevesebbszer, mint négyszer tette fel a kérdést neki, igaz-e, hogy Trumpnál a magyar civilek ellen lobbizott, és Orbán négyszer nem adott választ. Viszont enélkül is tudjuk, hogy igen, sőt, azt is, hogy midőn miniszterügynök elvtárs a másik hülyénél esengett, hogy a magyar civilek ne kapjanak norvég pénzt, Trump erre azt felelte csöndesen, ő nagyon szereti a norvégokat.

Orbánnak ez olyan lehetett, mint egy maflás, lidérces álom vagy másnapos delír, hogy szembegyalogolt önnön magával. Jött ki az éji homályból egy másik köpcös zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában, rángatózó fejjel, ajkait nyalogatva, és a dolgok körbeértek. Ott kezdődött minden – mint emlékezhetünk -, amikor Orbán a pharaonos kérdésre boldog karácsonnyal, Szemerkényi nagykövet menesztésére nőügyekkel nem foglalkozommal, mészárosos, vejes érdeklődésekre pedig – ahogy az tudvalévő – üzleti ügyekkel nem foglalkozom felelettel reagált. Trump meg csípi a norvégokat.

Ellenben a cinikus aljasság legmélyét Orbán érte el egyedül – ki más is -, amikor a CEU elüldözése után egy mégis arra vonatkozó kérdésre az osztrák kancellárhoz irányította az érdeklődőt. Ilyen környülállás esetén múlhatatlan szükség van a fogdmegekre, kevlárra a gyomron és páncélozott családi kisbuszra, valamint TEK-es tankokra a tereken. Viszont, hogy diktatúrában élünk, és ezt megteheti ez a mocsadék, mégis egy másik eset világítja meg legjobban, amikor a szemünk előtt készülnek arra, átírjanak egy törvényt, csak azért, hogy Orbánnak ne kelljen felelnie.

Széll Bernadett figyelmeztette arra Kövér pedellust, hogy a főnöke – bár törvényi kötelessége volna – nem számolt be a tiszteletlen házban az uniós csúcsdolgokról. A pedellus erre nem úgy reagált, felszólítja Orbán királyt a törvények betartására, hanem inkább arra intette, hasson oda a saját duci kis kezével, hogy a törvényt igazítsák az orbáni gyakorlathoz, miszerint szarunk a pofátokba. Így is lehet, meg úgy is, hogy eztán a lopás, ha fideszes kézhez tapad, kikerül a BTK-ból. Ki akadályozhat meg ezeket bármiben is most már és ugye. Senkise semmiben.

Edit néni még ötödikben azt tanította, hogy a fogalmazásban kell lennie bevezetésnek, tárgyalásnak és befejezésnek is, és már soha nem tudja meg, ezzel milyen nehéz feladatot rótt rám fél évszázad távolából de nagyon. Ezt nem lehet abbahagyni, mert akárhányszor is számol be az ember a mocsok egy újabb fejezetéről, mindjárt tolakszik a másik, liheg mögötte, hogy engem is mutass meg. Ennek soha nincs, és nem is lesz vége, hacsak meg nem fordítom az eposz szerkezetét, amelyben az indításnál kérik az isteni segedelmet a feladathoz, míg én most pedig a végén, tegyen már valamit a trottyos hősömmel belátása szerint. Más megoldás most már nincsen is.

Orbán, az infantilis keresztes lovag

Orbán Viktor Mihály kezd szakadt tudatú regényhőssé válni. Hol móriczi, semmirekellő dzsentri, hol pedig Ivanhoe Scott-tól és gyerekkorunk tévéjéből. Búsképű lovagnak nem nevezhető, ő érzékenyebb lélek, és meg is sértődne, ha egy ilyen trágyafejűt hasonlítanánk hozzá, mert szétesne a szélmalmok koherens világa. Megfigyelhetjük, hogy a vizsgált alany (OVM) egyre többször él a léha mulatozás és danászás valóságot feledtető eszközével. Ilyképp úri murit tart a lelkem, más értelemben a római végnapok hedonista lerohadása is jellemző rá, de nézzük, miből élünk.

Legutóbb Paul Anka énekelte a dicsőségét, mintha Szondi két apródja lenne, a dalnok, meg Bülbül-szavú rózsák, mert mindenki meghülyül, vagy van az a pénz, hogy szart majszoljon idvezült mosollyal. Máskor a nemzet csótányával magyar nótázik hamvas fröccsök mellett az erkélyén, vagy Mándokival huzatja. Ezek ilyen világvége mulatságok, de a dalnokokból is látszik, hogy hősünk tapló parasztgyerek. Hitlernek legalább Beethovent játszottak közvetlenül a bukás előtt, amikor Zsukov már kopogtatott a bunker ajtaján, igaz, a Führer azt hitte, Sztálin majd moszkvai állatkertben mutogatja, és ez egyetlenünkre is ráférne.

Látjuk hát, hogy hősünk szereti a feledkezést, olykor kiszakad a lehangoló hétköznapok monotóniájából, a menza unalmas babgulyásából, s trubadúrokat rendel magához, hogy éltessék őtet, azért. Akik pedig jó pénzért a dicséretét zengik, torzítják is a személyiségét, ilyen egyenes az út a narcisztikus őrület felé. Láttuk már hősünket végvári vitézként, győztes hadvezérként, mint dakota törzsfőnök vagy diadalmas futballista, a keresztes lovag jelmezébe azonban csak azóta szuszakolja magát, amióta kereszténydemokráciát épít illiberális állam helyett. De csak a név más, a jelszó alakult, a magva ugyanaz, jófajta diktatúra.

Keresztes lovagnak egyébként Milo Yianapoulos nevezte ezt a mi hülyénket az origónak nyilatkozva: “Orbán Viktor az egyetlen, aki védelmet nyújtott népének az agresszív bevándorlótömeggel szemben, mint egy középkori keresztes lovag.” Ő is megkapta a párezer dollárját, ment is Isten hírével. Aztán Jean-Jacques Mével a Le Figaroban: “A történelem által megrövidített Magyarországról Orbán Viktor keresztes lovagként támad minden olyan rossz ellen, amely szerinte pusztítja az öreg kontinenst.” Aztán csodálkozunk, ha hősünk úgy marad, jóllehet, nem is tud róla, mert a lélek újai kifürkészhetetlenek, rejtélyesek és esetünkben aljasak is.

Ezúttal, amikor a degenerált Paul Anka foglalta dalba a mi vitézünket az usákos talmi ünnepen, valamivel viszonozni kellett a seggnyalást, így hát, Orbán Viktor Mihály kapcsolódási pontokat keresett a nagy vízen túli degenerálthoz, és meg is találta. Örömmel jelentette be, hogy most közösek az értékek: a hazafiasság, a férfiak és nők egyenlőségének elismerése, a „család, mint a társadalom alapja, amely apából, anyából és gyerekekből áll”. Közös feladatnak nevezte „a világ jelenleg legüldözöttebb vallásának” a kereszténységnek a védelmét is. Sőt, mint mondta, a NATO-ban, a világ legerősebb szövetségében „ránk lehet számítani a tárgyalótermekben és a harcmezőn is”.

És íme, előttünk is áll a keresztes lovag valóban, a gyengék, nők, gyerekek és a kereszténység védelmezője. Olyan hülye is, mint az akkoriak, szókincse is beszűkült, a tudata is, úgy mondja a leckét, mint valami dagadt óvodás, hogy mi a család Pistike. A család, óvónéni kérem: papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet. Kérem a kakaómat. És ebbe belemerevül a manus, viszi tovább az infantilis tempót, hogy Trump számíthat rá a harcmezőn, már csak a gyí lovam, gyí betyár hiányzik, meg a fűzfasíp. És ez az ember Magyarország miniszterelnöke. Mondjuk, olyan is, az ország is, az ember is. Egyetlen vigaszunk lehet – ha van olyan -, hogy közös szereplést vizionál a tárgyalótermekben is. Én is nekik, jófajta ügyésszel spékelve.

Így neveld az Orbánodat

A lehető legautentikusabb forrásból, enszájából tudjuk már, hogy Orbán paraszt volt, és az is maradt. Egészen sajnálatos módon azonban nem az ábrándos és búzavirágos, tiszta tekintetű, Toldi-féle (…szép öcsém be nagy kár…) értelemben, hanem XX. századi, szocreál, ganajozó, ügyeskedő, stikában pálinkát főző, okosba megoldó módon. Ez pedig olyan messze van az idilli parasztromantikától, mint Móra rózsaszín ábrándozása Móricz furkósbotjától, de mit lehessen tenni.

Orbán olyan képet igyekszik festeni magáról ezzel, mintha a romlatlan, tiszta embertípus képviselője volna, holott csak a kommunista paraszt archetípusa ő, amely organizmus tulajdonképpen párhuzamos egójú az ötvenes évek Kelet-Texasának kisvárosi, republikánus férfijáéval. Az ilyen férfi kemény kézzel tartja egyben a nagycsaládot, furgonja van, csalja a feleségét, bowlingozik és lelövi a kertjébe tévedt idegent. Viszont áldást mond ebéd előtt.

A Clint Eastwood-féle vadnyugati hős továbbfejlesztett változata ő, aki hallgat, néz, kérlelhetetlen, és mást sem tud a világról, de szúrós a szeme. Viszont nem vágyok egyáltalán spengleri babérokra, csupán azt állapítottam meg ezzel, hogy Orbán miért rajong Trumpért, talán, mert egyforma tulok mindkettő. Ilyen eltorzult cowboyok, visszamaradt kövületek, amelyek bökik a normális világ talpát, hogy érzékletes, ámde óvodás képpel mutassam be korunk tragédiáját, és ebből ennyi elég is.

Az Európai Néppárt azon tagjai, akikben mocorog még a lelkiismeret, és maradt bennük valami a kamaszkor kérlelhetetlen erkölcséből, megunták Orbán aljasságait. Eddig is tudták, hogy leprás, de gumikesztyűben megfogták a kezét, viszont most már szaglik is, és nem elég, ha befogják az orrukat, meg kell szabadulni tőle. Ergo, a Fidesz-t ki akarják rúgni. De úgysem lesz belőle semmi, mert mindig akad egy idealista, aki reménykedik, hogy megjavul, vagy, hogy így is lesz valami haszna.

De nem fog megváltozni. Hősünket utoljára a jó édesapja, bizonyos Orbán Győző tudta farigcsálni az avas szagú parasztudvaron, mégpedig nadrágszíjjal, amitől ilyen lett, amilyen. Viszont olyan jól sikerült, hogy ma már nem fog rajta a véső. Hogy hősünk ennyire ragaszkodik paraszt mivoltához, ne vegyük el tőle ezt az örömet, és írjuk alá neki, hogy az, és javíthatatlanul. Viszont éles, ontológiai különbséget kell tennünk a képeskönyvek romlatlan földművese, valamint a valóság formálta embertípus között.

A legáltalánosabb organizmus, amit a szocialista erkölcs és a történelem viharai létrehoztak, az életben maradásért mindent megtevő, ügyeskedő, a sunyiságig ravasz, ebből fakadólag olykor alattomos embertípus, ami sarokköveket Orbán Győző oly alaposan a kisfiába kalapált, hogy ember azt meg nem változtatja, azzal a degeneráltsággal, hogy lerí róla a gyerekszoba hiánya is. Ilyen alapozással vonult végig az életen hősünk, futballpályán, katonaságon, átivott egyetemi éveken át a felnőttkorba, ahová úgy érkezett meg, mint elefánt a porcelánok közé.

Ránézve a manusra azt kell megállapítsuk, úgy is maradt, így reménytelen eset, esély sincs rá, hogy embert faragjon belőle bárki is már. Ez a Néppárt is bíbelődik vele, óvja a kis lelkét, hátha, holott ma már az sem elég, ha udvariasan mondják neki, hogy takarodjon, ustorral kell végigverni a hátán, és kiűzni őt a paradicsomból. Ez az a módi, amit a megkövült, paraszt habitusával és intellektusával felfog, de ilyen nem lesz, ami a Néppárt nyűge, de mégis a mi bajunk.

És ez az ábrándozás is, amit itt előadok, nem is a mindentudás igényével születik, hanem. mintegy kézikönyvnek, használati útmutatónak azon magyarok számára, akik még szívükön viselik a lángoktól ölelt sorsát. Nem akarok egyebet elmesélni, mint, hogy hősünk menthetetlen, gyerekkorától predesztinálva másból sem ért, mint, ha képen verik. Minden egyéb módozat fölösleges és eleve kudarcra ítélt, mert, amint az egyértelmű, ez a mi emberünk kizárólag az erőből ért.

Ebből a szemszögből jogosan határozza meg utcai harcosként magát. Voltaképp az is, ámde a korcs fajtából, amelyik a kukák mögött hőbörög, s ebben ki is merül minden tudása és ereje. A gyerekkori félelmek szublimálódtak benne paranoiává, roncs a manus. Legutóbb Bécsben járván, hogy virslit tudjon zabálni, a TEK kiürítette az adott utcát, amitől az osztrákok fölhorkantak. Kész van a manus, és lehet, már az is elég lenne neki, ha valaki egy sötét utcában Soros-álarcban rákiáltana, hogy hú.

Ezzel csak arra akartam utalni a magam módján, mivel esély sincsen arra, hogy visszatérjen valaha is a normalitás világába, emberi módon beszélni hozzá ezért fölösleges időtöltés, és nem is kell vele kesztyűs kézzel bánni egyáltalán. A jellemét szíjjal verték belé, s úgyannyira rögzültek a torzulások, hogy csak hasonló traumákkal lehet vele szót érteni, hogy fölfogja, mit akarnak tőle a gazdái, aki mi volnánk. Ilyen egyszerűek a viszonyok, csak fel kell ismerni végre, akárha Lúdas Matyi.

Orbán Open

Állítólag tegnap reggel, pontosan 3:54:56-kor Neriába beszökött az ősz, amelyről meggondolatlan alakok azt ígérték, hogy forró lesz Orbán Viktor Mihály számára. Ehhöz képest attól kellene melege legyen, hogy a DK bájos politikusnője, Földi Judit a felcsúti dácsájára helyezett egy uniós zászlót, amelyet már biztosan elmosott az eső, mert még huszonnégy óra sem telt el, és a mámai hajnalban vigasztalanul szakad, meg egész hűvös is van. Gyurcsány is hazament Szegedről, Neria pedig beleájult a hétköznapokba, épül-szépül a fasizmus.

Olyan monotonul, ahogyan a hajnali, kora őszi eső veri az ablakot, hogy már a denevérek is elnyugodtak, pedig most lenne itt az ő idejük. Sőt, a télre is készülniük kellene, de ezek is csak élnek bele a vakvilágba, mint a meggondolatlan emberek, és mindketten csodálkoznak aztán, ha megfagynak. Mindeközben a KDNP szaporítja a magyarokat, mint Krisztus a kenyeret, úgy általában a hétvégék nívóján szól mindenki Kövértől az utolsó csicskáig bezárólag, hülye az összes. Ilyen felhozatal mellett persze, hogy mellen veri az embert, hogy állítólag egyetlenünk hatmillióért tenisztornát vett volna az országnak, bokrétául a kalapjára.

Euróért, persze. Tenisztornát forintért nem adnak, ahogyan a Ráhelnek sem svájci diplomát. És ki mástól, mint az elég kétes múltú és hírű Ion Tiriactól, viszont az is lehet, hogy ez az egész nem is igaz, fék meg nyúz, ki tudja már ezt a mai világban. Ám előfordulhat, hogy valódi volt a szándék, de nem is ez az érdekes igazán, hanem, hogy ilyen ügylet kapcsán egyáltalán szóba kerül miniszterügynök úr becses neve. Ebből fakadólag két kérdés mindjárt adja is magát: minek kéne neki egy ATP torna, és honnan lenne rá, lett volna rá hatmilliója euróban, amikor forintban is csak hétszázezre volt, amit az ovis büntetés fölemésztett különben is.

A másodikra, a pénzügyi keretre viszonylag egyszerű a válasz. Mindenre fussa, amire ő akarja, amióta az egész országot úgy kezeli, mint a saját brifkóját. A pénzek jellegüket vesztik vagy átlényegülnek, szublimálódnak, végső esetben azt is lehet mondani, hogy a hadseregnek volt szüksége a tenisztornára, és minden adat titkos. Viszont, hogy neki mért fontos, vagy mért lett volna fontos, nos, ahhoz már föl kell lapoznunk a diktátorok kézikönyvét, és nem is kell annyira messzire menni. Ott van mindjárt Orbánunk nagy cimborája, ez a Putyin, aki orrba-szájba rendez futball vébéket, olimpiákat, mindenféle sportos kutyafaszát, hogy eladja az országot az amúgy megvetett Nyugatnak.

Ez valami elemi ösztön, hogy a szennyest érmekkel és kupákkal lehet tisztára mosni, a pénzeket pedig olyan építkezésekkel, mint a vizes vébé, ha már az olimpiai álmot a libsik elszabták. Viszont minden sportesemény megrendezésével a nemzeti nagylét is bizonyítható, sőt, a népeknek cirkusz is kell, a haszon tehát többszörös. Mondjuk, magányos oligarchák is fektethetnének ilyesmibe, mint ez a mi Mészárosunk, de ő még nem jutott el az öntudat megfelelő fokára, és sajnos úgy lehet, nem is fog soha. Pedig a sport segítségével európaivá is lehet válni, amire számtalan példa van a történelemben, hogy ne menjünk messzire, vizsgáljuk meg Roman Arkagyjevics Abramovics ügyét.

Ő jódógában 2003-ban megvette a londoni székhelyű Chelsea FC-t, ami nem egy Felcsút, s azóta ott ül a Stamford Bridge-en az ábrándos szemeivel meg a jól szabott öltönyében, és nem trottyosban. Akkor is jól nézett ki, amikor Csukcsföld kormányzója volt, s nem Magyarország miniszterelnöke, de az ilyesmi habitus és gyerekszoba kérdése. Ez az úriember egyébként Putyinnal szinte apa-fia viszonyban van. Másban nem is lehetne, ha nem ücsörögne jámborul a londoni futball meccseken, lehet, már börtönben nézegetne Szibériában, vagy mérget vett volna magához véletlenül. Igaz, nálunk is elgázolják a juhászokat, de ez olyan óvodás tempó, kezdő szint, mondhatni, de most a sport szükségességéről morfondírozunk, és nem egyébről.

Például Donald Trump, az usákok hülyéje is kacérkodott vele. A jól működő amerikai futball – nem ez a felcsúti, hanem a tojáslabdás, bukósisakos – liga, az NFL ellenében és mellett ez a Trump más őrültekkel létrehozta az USFL-t (United States Football League), és annak rendje és módja szerint bele is buktak. Nem is szereti már ezt a fajta játékot, a sporttal kurválkodni azonban ő is óhajt, illetve akarna. Az NBA (az amerikai kosárlabda liga) idei – meg tavalyi – bajnokát, az oaklandi illetőségű Golden State Warriors csapatát például meghívta a Fehér Házba teázni, ők pedig kollektíven mondták neki, hogy bekaphatja.

Ebből is látszik, hogy van még remény. Ott. – Itt, minálunk nem annyira. Ha miniszterügynök úr akarja, lesz tenisztorna, sőt, az Australian-, meg az US Open mintájára Orbán Open lesz a neve, ami még alliterál is, tiszta haszon. De nem azt jelentené, hogy Orbán Viktor Mihály nyitva van, hanem, hogy cégéres gazember, de ezt már enélkül is tudja, aki akarja.

Tetkó és toka

Orbán Viktor Mihály nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy az NKE friss, ropogós tisztjei közül – akik eztán már csak érte élnek és halnak – csak egy olyan akadt, aki nem volt száz százalékban NER-kompatibilisen egyenszürke, de ez még nem zavarta őtet, mert még nem tart ott az agyának az evolúciója, de majd Isten és a kemikáliák segítségével meglesz az is.

Bocsánatminiszterelnökúr (Patyi) András, rektor és csalásügyi mindenessel lépkedtek az új húsok előtt, mindeközben pedig miniszterügynök úr elégedetten csettintett a duci ujjaival, és kifejezte gyermeki örömét, hogy: „Egy tetovált volt. Mindegy, én csak egyet láttam, egy tetovált volt. De a többi rendben volt.” – Ahogyan a gazda tekint szerteszéjjel a nyájon, s hizlalja szeme a jószágot, vagy még szaporítja is.

Hat évvel ezelőtt, amikor katonákat stírölt az ő szemével, akkor is megállapította, ki a nyalka huszár, ki meg nem. A kövérség sem tetszik neki, azóta tudjuk: “Jól néznek ki a legényeink, jól néznek ki. Nincs köztük kövér, az a halálom, pocakos tábornokok velünk gyalogolnának, nagyon jól néznek ki.” – Ha kocsmában volnánk, stílszerűen vethetnénk a szemére, hogy nézzé má’ magadra, baszki, de nem vagyunk ilyen vendéglátóipari egységben, ám még lehetünk.

E két megállapításból viszont kibontakozik az az ideális embertípus, amely miniszterügynök úr szíve szottya, s akkor ilyen lesz a magyar tenyészbika archetípusa. Mert olyan lehetőségek vannak, hogy dagadt és kivarrt, ez nem menő. Lehet dagadt és sima bőrű, ez sem. Aztán sovány és tetkós, essejó, végül a kákabélű és makulátlan bürkéjű egyed, na, ő a jó elvtárs, ezek szerint.

Fejlődhet még, milyen külső jegyek legyenek jellemzőek a magyar fajra, persze a piros pöttyös seggen kívül. Ezek: a szőke haj, kék szem, megfelelő magasság (minimum száznyolcvanöt), valamint az előírt fejforma, amit tolóméterrel lehet vizsgálni. Az ilyenek aztán a nemzeti tenyészprogram részei lesznek, s ha akad még a migráncsok által meg nem rontott szűz, ezeknek fogja széttenni a lábát.

Egyébként folyik a Párt megtisztítása is. Gondoljunk csak bele, hogy a Dájcstomi, bármekkora barom is a számtalan anyától született szőlőfürtnyi kölkével, meg a szétszívott agyával, akármennyire is szétesőben van, de azért ott bizsereg benne valami a szabadságból mégis. Ezzel szemben egy Gulyás Gergely a sas szemeivel, keményítő szagú kérlelhetetlenségével, mindig frissen borotválva az élcsapat mintapéldánya már.

Az ilyen érzés nélküli robotok ideje jött el, s mint az látható, a közszolgáknak, honvédeknek meg mindenféle alakoknak, akik az orbáni hatalom támaszai lesznek, nem elég, ha az agyuk mosott, már a bőrüknek is annak kell lennie. Innen látszik, hogy a rezsim berendezkedett, ügyel a részletekre és az egységes arculatra is SS-i módon szinte.

Ebbe a sorba a futballisták, akik egyetlenünk szívének hatalmas szottyai, nem tudom, hogyan férnek bele. Ők ugye, mint megtudhattuk, a hazaszeretet szimbólumai, s olyik úgy szét van varrva, hogy alig látszik ki az ember, mondhatni, a festék tartja össze, mint egy rossz Ladát, vagy Skodát a békeidőkben. Érzem itt a bazi nagy ellentmondást, ám a kövérséggel sincsen ez másként.

Például vegyük a húszezer éves Willendorfi Vénuszt a nagy hasával, farával és labdányi csöcseivel. Ő nemcsak a termékenység, hanem a jólét szimbóluma is egyben, s ez a két állapot egyetlenünknek oly igen kívánatos, nemzeti program szinte. Főleg a szaporodási része, ez egyértelműen, ezt még mindenki űzheti, később már nem biztos, a zabálás öröme viszont a kiváltságosoké most is. A rendszer tehát működik.

De nézhetnénk a tetkót akár, amely eredetileg törzsi és rangjelzés is volt, Polinéziában az öreg előkelőkön már alig maradt szabad bőrfelület. Ilyképpen valaha az volt az ideális, ha dagadt volt a delikvens, és szét volt varrva, ami épp ellenkezője miniszterügynök úr ideális embertípusának. De nem azért, mert ez már az atomkor, hanem, mert gyerekkorában, az avas szagú parasztudvaron a párttitkár apukája ezt verte bele.

De ha már ez az atom, akkor meg eszembe jut a drága Kim Jong Un a rakétáival meg a Trump haverjával. De ez a Trump, ez csak jelenthet Denis Rodman-nek, a Chicago Bulls valahai erőcsatárának a millió NBA bajnoki gyűrűjével, aki vénségére akkora cimborája lett a diktátornak, hogy a ferdeszemű a tenyeréből eszik. Ilyképp nagyobb a hatalma, mint Trumpnak, akitől viszont a mi zsebdiktátorunk hugyozik állva.

Nos, emberek, ez a Rodman – képen mutatom – totálisan szét van varrva, karika lóg az orrából meg a füléből, sőt, olykor tűsarkút és női ruhát hord, amitől a mi egyetlenünk szívszélhűdést kapna. Sőt, migráncsos színe van. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy a világ nem úgy jó és ferde, mint ahogyan azt Orbán elképzeli, továbbá, hogy a szemétdombján ugyan lehet kakas, de csak egy piti pöcsfej mégis. Ezt tartsuk szem előtt mindenképp, miközben puskaporunk szárazságát óvjuk.

Soroshajó, aranycsapat

Az ember van szombat délután. Süt neki a Nap vagy nem, esik is meg nem is, él talán vagy mégsem egészen. Tisztára spleen, de semmiképp sem június. Az öröklét kezdete inkább. Egy dobozban emberek szaladgálnak labda után vég nélkül, aminek más emberek örülnek. Ilyenkor épp jó Pártunk egy perc gyűlölet című attrakciója, amely arról gondoskodik, hogy el ne felejtsük véletlenül se, hol is élünk, a világ mely elbaszott szegletében, amelynek Magyarország a neve.

A keresztbe tett lábú hoppmester a dobozban – az összes úgy áll, mintha készülne behugyozni – új fogalmat vezet be valamelyik böszme fideszes nyomán, s ez a soroshajó. Ezt a Sátán saját kezűleg hajtogatta Magyar Időkből, s ott ring a Föld összes tengerén, de csak azért, hogy a Kossuth téren kössön ki, kiokádva magából a hétfejű migráncsot, amely tüzet fúj, keresztény kultúrát vacsorál, miközben magyar hajadonokat kefél és toszogat, amíg azok visítanak.

A soroshajó képének beégetése folyik a magyar agyba, pár nap múlva flottája lesz neki repülőgép hordozóval meg tengeralattjáróval, és a kocsma hűvösében fröccsöt öklendező, futballt csordában néző magyarember, magyarférfi azzal a biztos tudással tér haza vak komondorához és monoklis asszonyához, hogy veszélyben van az európai léte neki. Bár nem tudja róla, az mijaszar, csak Németh Sz. pacalmester nyomán annyit, hogy zsidó meg görög, és ettől tömjén szaga van és narancsszínű.

És a kocsmában a futballtól aléló magyarember, magyarférfi, míg csettint, hogy bassza meg, ezek tudnak ám labdarúgni, és nem a puskásakadémisták, mert ezt sem a Párt, de még maga O. V. et. sem tudja eltagadni, ilyképp a futball a pőre valóság, de a magyarférfi, a magyarember nem döbben rá, hogy ott a teleképben migráncsok rohangásznak veszettül, hogy ő attól szarik be gyönyörűségében, miközben elfelejt gondolkozni egészen, ahogy a fröccse után nyúl, hogy csináljon ricsajt.

A szpíker is munkatáborba megy majd, ha lesz mersze hazatérni, mert a dán meccsen olyanokkal szórakoztatta a kocsmák kósza népét, hogy a dán hazáját szerető éjfekete Pione Sisto ez Ugandában született szudáni szülőktől, de nem volt kerítése a halszagú dánoknak, amely megállította volna az elvetemülteket, se aknazár a vizeken, így a kölök most itt rohangászik dánul, ámde négerül mégis, és mégsem szakad le az a kurva mennybolt. Sőt, mosolyog.

Ilyen visszásságokal tele van ez a rohadt VB. Az árja germánok között is olyan nevű alakok szaladgálnak, hogy Özil, Gomez, Boateng, Khedira meg Gündogan, sőt, azt hihetné a magyarember, hogy a Rüdiger nevű az már valami bajor paraszt legalább, erre az is fekete. A Führer forogna a sírjában, ha lenne neki olyan, de hát nincs, ami intő példa lehetne kezdő diktátorok számára, de ezek a maiak csesznek a történelemre.

Végigmehetnénk az összes csapaton, a franciáktól például kiegyenesedik a karikás ustor a magyarember magyar kezében. Azok maga a fertő, félhold alakú a szemük, és az is jól kivehető volt, hogy az Osmaune Dembelé névre hallgató egy kalasnyikovval a farzsebében rohangászott, le is kellett cserélni, mert a gyilkoló készség akadályozta őtet a góllövésben. Sőt, polgártársak, a Putyin csapatában is van egy Mario Figueira nevű alak, na, annak se medve volt az apja.

Mi meg nem keveredünk senkivel vezéri utasításra, és ez meg is látszik, ellenben nem könnyű szeretni a fajtánkat, ami meg érthető. Tegnap maga Trumpclown hívta fel a kerítés fontosságára egyetlenünk lankadó figyelmét. Mondta neki – belső forrásunk szerint meg nem erősítve de ziher -, hogy Vityus, ürgén, gáton rajta legyen a szemed! Rajta is van, így a beltenyészet ilyen Semjéneket eredményez, akiknek már szenteltvíz tisztaságú a vérük és velőspacal van az agyuk helyén.

Ebből fakadóan, mint az tegnap szintén kiderült, a futball nevű népi játékból is csak a megszépítő messzeség maradt, mert most meg azt találták ki, hogy legyen az Aranycsapat emléknapja november 25., így emlékezzünk azokra, akik a nemzeti összetartozás szempontjából maradandót alkottak, és akik a magyarság ismertségét a világban erősíthették. A piros pöttyös seggemmel nekem momentán nincs is kérdésem, mert megakadt a torkomon a magyarság, meg egy sorosnaszád. Vigaggyunk hát.

Hisztimesék

Van abban valami félelmetesen megnyugtató, hogy a világ akkor is ugyanúgy működik, amikor az ember nem vesz részt benne. Itt van mindjárt nekünk Kovács kormányszóvivő et., aki konok következetességgel csak olyan sunyi kis patkány, ha látja őtet az ember, tudomást vesz róla mintegy, mintha meg nem.

Egy hétig nem néztem rá, mégsem lett más. Az ilyesmire mondta Füst Milán, hogy a Nap vidáman süt a temetéseken, ami elborzasztó egy dolog, de ennél csak Kovács szóvivő et. valamint a NER monolit hülyesége vágja jobban mellbe az embert, midőn a megvonások után friss és ropogós hírekhez jut.

Ezekben hirtelen és váratlan azt látja elsőként, hogy Kovács szóvivő et. sír, mint a fürdős kurva – már ahogyan panelproliéknál mondanák -, mert a Blomberg bántotta Orbán Viktor Mihály örökös miniszterelnököt. Őtet általában bántják az ilyen elfajult orgánumok, amelyek nem értik az illiberalizmus, újkori nevén kereszténydemokrácia leglényegét, hogy csak az összmagyarságért szuszog.

Ebben a Boombergben Orbán Viktor Mihály permanens miniszterelnököt az Európán az utóbbi években végigsöprő és a kontinens megosztásával fenyegető populista hullám kulcsfigurájának nevezték. Ez nem egy nagy vaszisztdasz, ezt minden részeges bölcsész tudja, hogy ez egy neofasiszta figura szenteltvízbe hengergőzve, nem kell ehhez Bloombergnek lenni.

Az is alapvetés, hogy amikor Kovács szóvivő et. lelkét mellbe tossza az igazság, akkor ő mintegy reflexszerűen, vonyít, mint ez esetben is, hogy aszondja “a hírügynökség a vádak szokásos litániáját tette közzé”, így borította el a hiszti őtet, és ez történik minden egyes alkalommal. Ezek nyüszítenek, az élükön Szijjártó miniszterrel.

Ő a hisztit egészen magas fokon műveli, toporzékolni is szokott, hörögni, berendelni, kivégezni. Végig ment már egész Európán, nincs olyan nagykövet, akinek ne ordította volna le a fejét. Na jó, a Putyin szolgáját, meg az azerit azt nem, viszont mindenki másét meg igen, az ember azt hihetné róla, hogy Hruscsov tanítványa ő. Tudják, az a fiatalember, aki az ENSZ közgyűlésén a cipőjével verte az asztalt.

Ez a Nyikita, ez büszke volt rá, hogy ő egy bunkó, ellenben a Szijjártó az azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, viszont mindketten jártak a nagy Amerikában. Ellenben ennek a Nyikitának volt atomja, a Szijjártónak meg csak cifra tiszti kardjai vannak, azokat is most szerezte be. Más a felállás pöttyet.

Nem véletlen tehát, a kilencedik évnek kellett eljönnie, hogy ezt a Szijjártót fogadja az usákos kollégája, amitől ő állva pisált örömében, és élénk nyelvcsapásokat abszolvált, midőn kijelentette, hogy “Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni”. Már megint ez a hiszti, gondolhatnánk, és igazunk is lenne.

Még akkor, amikor a meggondolatlan hírügynökségek cenzúra nélkül röpítették világgá a magvas gondolatokat, így szerepelt, hogy Szijjártó szerint van egy hisztiző európai kórus. Viszont, amikor rájött ő, meg a főnöke, hogy onnan érkezik a lóvé, amit zsebre lehet tenni, egyből finomítottak, hogy “Magyarország nem fog beállni az Egyesült Államokat most már lassan hobbiszerűen bíráló európaiak sorába”.

Csak az a rohadt net, hogy már tele vannak a drótok a hisztizéssel, azok emlékeznek, ha már a magyar választópolgár ilyesmire képtelen. Ezen csak azért akadtam fenn, mert valahogy nonszensz, hogy ez a Szijjártó meg ez a Fidesz mesél nekünk a hisztiről, holott az ő életük nem áll másból. Mondhatni, a hiszti a kormányzásuk lényege.

Elég csak ránézniük Gyurcsányra, máris reszketni kezd a fejük és habzik a szájuk, az ember már orvosért kiáltana, de rápillant a Kásler miniszterre, és inkább nem teszi. Van neki lelke – mármint az embernek – ugyanis, és bár ezeknek a pusztulatát kívánja, érte azonban tevőleg nem mozdul, az időre bízza a piszkos munkát.

De ha már Amerikában járunk, illetve hát ez a Szijjártó volt arrafelé, nem állhatom meg, hogy ne foglalkozzak egy másik szívbe markoló mondatával, miszerint “mind az amerikai adminisztráció, mind a magyar kormány megvédi a zsidó-keresztény értékeket és örökséget”. Ezek ebbe teljesen belehülyültek, meg a görög-latin kultúrába is.

Már csak azért, mert például nem értem, a Trump a klafa frizurájával mi a francot véd a zsidó-keresztény értékeken, amikor ő a bigott katolikus mexikóiaktól óvja a nyüves országát. Az aztékokat, akik arról a vidékről jöhetnének, már régen kiirtották Jézus nevében, így ez a Szijjártó megint csak hülyeségeket beszélt, de mit is várhatna az ember egy futsalostól.

Ilyen kirakat-kereszténységük van ezeknek, felfújt hólyagoknak más nem is nagyon szokott lenni, és ez most már szót sem érdemel. Ellenben ez a hiszti dolog engemet nem hagy nyugodni egyáltalán, mert elég csak a Szijjártó fejére nézni, és meglátni benne az ütődött óvodást, amint a sarokban toporzékol, és megszánja őtet az ember, mint valami jóságos dadus.

A főnöke figyelmébe ajánlhatnánk három hisztikezelő módszert, ha nem akarja, hogy ez az alak folyamatosan égesse őt a nagyvilágban. Persze, ha ez így jól van, ahogyan ő működik, akkor nincsen kérdés. Viszont szíves fölhasználásra – hátha mégis – idesrejbolom a tutit, ha le kell csillapítani a Szijjártó lüktető agyát.

Van egyszer a nyugisarok, ahová ez a Szijjártó elbújhat. Ahol van egy kis fotel, vagy párna, plüssállatok, ahova be lehet menni bánkódni, levezetni a dühöt, kisírni magát. Aztán a maciölelés is szóba jöhet. A hisztiző külügyért a főnöke megöleli és a fülébe suttog: semmi gond, tudom, hogy most mérges vagy, de anya segít neked. Orbánnak ez oly jól állna.

Harmadjára használhatja ez a Szijjártó az indulat-elterelést is, amikor megtanulja, hogy nem csapkod, nem harap, hanem például levezetheti az indulatát párnabokszolással, ugrálással és tapsolással. Ilyen egyszerű a világ, tehát nincs mitől félni. – Mondom én, belekábulva abba, hogy újra tanulmányozhatom a NER csudálatos világát. Itthon vagyok.

Függöny mögül

Rékasi Károly fiát – Rékasi Zsigmondot – elkezdte a NER piszkálni, basztatni mintegy. Elvitték neki a számítógépét, mert minden bizonnyal benne van a Soros-terv végrehajtásának forgatókönyve, meg még nyolc migráncs a klaviatúrában.

(Egyébként nem értem én, hogy miért, mint valakinek a fiát kell meghatározni a gyereket, aki önálló entitás, már rajta van a listán, mint bimbózó forradalmár. Németh Szilárd sem az apukájához viszonyítva olyan, amilyen, hanem saját erőből és saját jogon. De ez most mindegy.)

Négy rendőr kellett a számológép elcipeléséhez, akik kivárták, hogy a veszélyes alak ne legyen otthon, csak a mamája, és akkor foganatosították az izmozást. Majdnem az egész tegnap ráment arra, hogy mi bántja számítógépileg a hatalmat, amikor a Zsigmond szemtől-szembe küldte el őket az anyjukba, nem e-mailben.

Délutánra az is kiderült, nem a diáktüntetés miatt (dehogynem), hanem valami ködbe vesző graffitizés okán nyomoznak a kölök ellen, mégpedig október eleje óta, de az a rohadt gép épp most vált érdekessé. És reggel kellett menni érte, ez a divat, nem az éjszakai elhurcolás.

Mindeközben pedig Orbán Viktor nem ment el Davosba, a Világgazdasági Fórumra. A külügyesét küldte maga helyett, a kiskakast, feladva annak a lehetőségét is, hogy Trumppal szelfizhessen egyet, ahogyan az nála szokásban van, ha nagyszerűségét és fontosságát óhajtja demonstrálni.

Azt hihetnéd, drága olvasó, hogy ennek a kettőnek az ég egy világon semmi köze nincs egymáshoz, pedig de. A közös nevező pedig a szaros gatya, és a gyávaság minősített esete. Most még gondolkodok, hogy paranoiás diktátor vagy beszari kókler-e Viktorunk, szerintem a kettő gusztustalan elegye, de a végső döntést meghagyom neked, drága olvasó.

Davosban ott volt a Sátán, tehát Soros is. Összefuthattak volna ezek ketten, és a mi vezérünk nem azért maradt itthon, mert attól félt, hogy az ősellenséget a végvári vitézek vehemenciájával aprítja miszlikbe a messzi hegyek között, lószart. Előfordulhatott volna, hogy esetleg a szemébe kell néznie annak az embernek, akinek a jóvoltából nőtt ilyen szép nagy hülyévé.

Ez, ugye nem megy, ilyenhez gerincet rendelt az orvos, olyan jószág meg sajnálatos módon nincsen hősünk birtokában. 2015-ben is a függöny mögül kukkolta az ország házában, hogy ellenzéki képviselők őt szólongatják.

Szóba nem áll senkivel, aki esetleg a fejében gomolygó ködökön kívüli valóságra emlékeztetné. Remeg ott, ahol nincs burok, kezet csókoló tömeg, és „Szeretünk Viktor” táblákat limbáló mókusok. A Cinege utca zárva, golyóálló az ing alatt, újságíró odébbtolva, kényes ügyek titkosítva, elhallgatva, emberek kitiltva, etc. Ez az alak oda nem merészkedik, ahol nem ő szabja a szabályokat, megvan az érinthetetlen burka (nem olyan), és innentől tényleg indifferens, mit beszél.

Lényegtelen hagymáz csupán a reszketés birodalmából, és itt érkezünk el megint a Zsiga gyerekhez, vagy Gulyás Márton festékhajigálásához, meg a Kétfarkúak járdapingálásához is. Ezek kívül esnek Orbán komfortzónáján, tehetetlen velük szemben a hazudozással, persze, hogy rájuk küldi a fogdmegeket.

A Rékasi gyerek is ilyesmit fogalmazott meg, amikor ezt mondta: „Mi nem csak valami ellen adunk hangot, hanem igyekszünk összehozni az embereket, és csökkenteni az apátiát. A diáktüntetésen is pont erről beszéltem. Nem tudom, miért minket tartanak a legvadabb célpontnak, de mi decemberben például adománygyűjtést szerveztünk, én a saját pénzemen mostam ki a kismackókat.”

Ez a mackómosás, ez aranyos, és azt is jól mutatja, mitől bújik függöny mögé a mi kezdő diktátorunk nagy beszarásában, viszont ettől nekünk egyáltalán nem lesz jobb, sőt, egyre rosszabb lesz. Mert a paranoiák késztetik aztán az eszementeket vérengzésekre, mint azt a történelem már számos esetben megmutatta. Akkor most mi legyen?

Listák

Hát, gyerekek, ez már nem tréfadolog, hogy az NVB is nekilátott lerendezni a választásokat, mert azt óhajtja, hogy maradjon a gazdi még a trágyahalom ormain. Azon is lehetne visítani – viszont most sem teszi senki -, hogy belengették, ha visszalépések történnek egymás javára, akkor a visszalépő listája ugrik.

Ilyen sem volt még eddig, és most ez is, mégis van. Olyan ez a választási rendszer itt minálunk, hogy állandóan lehet farigcsálni rajta a NER győzelme érdekében, ami babramunka, meg macerásabb is csöppet, mint az egypártrendszer, de minden fáradságot megér, mert demokráciát lehet hazudni vele.

Ezeket a listákat törölni óhajtják, mások viszont gyarapodnak veszettül. Például Rogán et. is kinyilvánította, hogy van nekik listájuk azokról, akik konténerszám hordják a migráncsokat bele Mária országába, de azok mégsincsenek itt. Csakis azok, akiket ők hoztak be, de ezt már ezerszer szétragoztuk, ugorgyunk.

Tegnap még megengedően és göcögve meséltem Németh Szilárdról, és küldtem el a jó francba némi svejki segítséggel, viszont mára eljátszotta a jogait, hogy megsimogassam a nagy buksiját, és úgy mondjam neki, hülye vagy fiam, leülhetsz. Azért kell összehúznom a szemöldömet, mert már túlzottan kukorékol a nemzet biztonságát óvni óhajtó bizottságában.

Ő is listát gyárt lassan, hogy ki teheti be a lábát oda, Szél Bernadett mellett most már Molnár Zsolt sem. Meg lehet ezt oldani így is, hogy ráfogjuk másra, ő a nyuszi, közben meg törölgetjük a kakaótól iszamos szájunkat. Viszont ilyet óvodákban szoktak, igaz, nem sokkal több, amit itt összedelirálnak, mint egy homokozós affér.

Ilyenben Szijjártó et. is otthonosan mozog, most éppen az ENSZ főtitkárát oktatta ki Orbán et. hamis igazáról. Neki meg arról van listája, hány nagykövetet és külügyért küldött el a jó kurva anyjába, így azt is fel kéne jegyezni a noteszába, ki az, aki még szóba áll velünk egyáltalán. Trump az nem, így hát, nem is megy hozzá Orbán et., mert momentán nincs mit megbeszélni vele. Ja.

Aztán listája van az ÁSZ-nak is, hogy éppen kit, melyik pártot kell halálra szívatni Szaporodnak tehát az adminisztrációs módszerek, amelyekkel olyan tisztára és csúszósra söprögetik a Fidesz előtt a pályát, mint valami betépett curlinges. Tudják, az a jégen csúsztatós kanadai nemzeti sport.

Vannak olyan listák is Kubatovnál, hogy kiket lehet harcra hívni székházak megvédéséhez, meg arról is, kivel érdemes levelezni konzultációilag. Ez érdekes egyébiránt. Én például soha, semmikor egy rohadt levelet nem kaptam, és ezzel nem azt panaszolkodom, hogy hiányzik, hanem azt a sanda érzésemet látom igazolódni, hogy én is szerepelhetek valamely névsorban. Mint végleg menthetetlen, vagy, mint akit majd föl kell kötni, ha arra szólít a haza.

Így állunk most, gyerekek, listailag. József Attila kora jött el újra az aktákkal, és a helyzetünk is olyan reménytelen, mint neki, szegénynek. Isten nincs, ha meg mégis van, akkor nekik fütyöl csakis. Másrészt meg puskaporunk sincsen, amit szárazon lehetne tartani. Jóccakát.

Ezer éves erőtér, meg a történelem ura

Grezsa Istvánt (Fidesz-KDNP, pláne kormánybiztos) megszállta a szentlélek, ilyenkor pedig a fennakadt szemű médiumokból ömlik a túlvilági okosság. Egy óvoda alapkövét helyezte ő a megszentelt anyaföldbe, ráadásul idegenbéli véreinknél, és ez a két trauma így együtt arra késztette őtet, hogy igyekezzen otthon érezni magát a világban, bármekkora ökörség is ez.

Ezt a komfortot, az otthonosság csalfa érzetét a tágas és szellős Kárpát-medence egészében vélte megtalálni, ahol is önmagát építgette ilyen delikátokkal: “Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt.”

A kormánybizonytalan nem tudja, mert csak beszél ki a fejéből, de ez – és főleg Szlovákiában okádva – ölég kemény revizionista duma, amiért egyszer majd az ilyen grezsák tökeire lépnek. Mert képtelenek fölfogni, hogy amit ők szavazatok megszerzése okán összedelirálnak, miközben azt hiszik, hogy fennkölten elemelkednek a földről, az csak ócska fasiszta duma.

Grezsa főnöke, ez az Orbán nevű még 2002-ben ábrándozott a magyar élettérről, ami óhajok egészen a Washington Postig szálltak, nem kevés bonyodalmat kavarva. Egészen addig, hogy az akkori amerikai adminisztráció szívesen látta volna Orbán et. bukását, mint ahogyan ma is, Trump ide vagy oda, ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk.

Annyit tizenöt évvel ezelőtt megtanultak, hogy ilyen élettér szavakkal nem jó dobálózni, mert nagyon könnyen Lebensraumnak értik, és ilyet kultúrember bizonyos áthallások miatt nem vesz a szájára. És hiába pofázza azt Orbán, hogy kétszer kettő az négy, ez minden nyelven másképpen van, a mocsok akkor is csak mocsok marad.

Az életteret egy huszárvágással helyettesítették tehát az erőtérrel, amit szellemileg be kéne lakni. Ezt mondta ez a Grezsa, és megtört szívvel be kell vallanom, én nem érek fel ilyen magasságokig, nem foghatom fel, mi az az erőtér. Talán a pilisi szívcsakra szétsugározása, de, hogy ezt hogyan lehet belakni, főleg szellemileg, ahhoz én kevés vagyok.

Sőt, tetézve azzal, hogy ezt az egészet a történelem ura rendelte nekünk ezer éve. Ez az egyik olvasatban azt jelenti, hogy Isten csak a mi pöttyös seggünket látja itt szívesen, és mindenki más húzzon el a jó francba. Ezért vizionálom a grezsák tökön rúgását a szlovák, román, szerb, meg az összes nagyrabecsült és lenézett szomszéd népek által.

Más megközelítésben Grezsa, és az, aki őt odaküldte Révkomáromba tutulni, egészen egyszerűen barom. Ennek a leépülésnek egyébként a fetisizált Antall J. az oka, aki az ő lelkében tizenöt millió magyar miniszterelnöke volt. Orbán ezt a lebegést manifesztálja máma, és már tizenegy milliónál jár. Ez az ő játéka határok nélkül.

És szét is cseszi az egész országot, mert képtelen fölfogni a történelem menetét. Darwin bácsi evolúciójából ugyanis tudjuk, hogy nem a legerősebb marad életben, hanem az, aki a legjobban alkalmazkodik. A mindig emlegetett Szent István bácsi is ezt tette, ezért keresztelkedett. Orbán et. meg még mindig itt tart, ezer évvel ezelőtt, meg erőről ábrándozik vicsorogva. Így megy az ország a lecsóba tarhonyának.

De én vagyok a hülye, hogy ilyen bonyolultságokat tételezek a futballista lelkéről, hogy a kreacionisták elcseszett útját járja, és tudatosan. Ugyan már, ilyeneket, de más dilemmákat sem ismer, a parasztudvar sara még ott van a gumicsizmáján. Grezsát is csak azért küldte veszélyes mondatokat böfögni a végekre, hogy tavaszra összekalapozzon pár szavazatot, más egyéb nem számít.

És ez a mi vesztünk, hogy ilyen mókusok ugrándoznak a fejük tetején főnéninek képzelve magukat, holott még ápoltnak is kevéskék. De, ha ez így marad, márpedig így marad, helyzetünk amilyen, reménytelen, olyan kilátástalan is lesz az idők végezetéig. Békés karácsonyt egyébként, majdnem elfeledtem az ilyentájt bevett törzsi formulát. Meg még az erőtér is legyen veletek, drága polgártársak.