Kategória: patyi andrás

Kásler és a kisdedek

Kásler miniszterelvtárs valami ismeretlen okból óvodába ment. Kampány sincs – bár mikor nincs -, pöttyös labdát sem vitt, sem plüssnyunyót. Tán maga sem tudja, hogyan került oda, mert az egyik képen, amit az MTI kiadott a jeles eseményről, mintha az egyik táncikáló kislány fenekét stírölné. Ez a galádabb forgatókönyv. Ha és azonban nem friss húsról ábrándozik, akkor viszont a semmibe réved, vagy a végtelenbe, Isten arcát keresi a gyermek hátsójában, aki ott ring neki.

Ez eléggé gyomorforgató, bicskanyitogató és hányásízű nekem, hogy táncolni kell a bácsi örömére és tiszteletére, persze még mindig jobb, mint jeges aszfaltra térdelni, mint Csepregen. Viszont van annak valami visszataszító bája, amikor a hatalom gyermekeket bámul, simogatja a fejüket, virágot kap tőlük és az ölébe ülteti őket. Ezek ilyen fokmérők az illiberalizmusban és keresztény-demokráciában, hogy hol tartanak az elátkozott úton éppen, melyik kilométerkövénél a gyalázatnak.

Ha én szülő lennék egyébként, akkor letépném az óvónéni fejét, hogy a saját kölke farkával veregesse azt a kurva csalánt, bár lehet, nem volt választása, és nem kiálthatott pedofilt. A tánc azonban azt is mutathatja, hogy helyeselte ezt az egészet, mint a tavaszon is a kollégája, akit a kedves vezető lepett meg látogatásával. Neki egyébként – mármint egyetlenünknek – gyorskölcsönt kellett fölvennie, hogy kifizethesse az ezért kapott büntetést, és ma is nyögi a részleteket.

Patyi András azonban, aki térden csúszva kért bocsánatot Orbántól, mert törvényesen járt el vele szemben, azóta fölfelé bukott más érdemek miatt. Innen nézvést egyértelmű, kiknek és mért jó egy-egy ilyen pörformansz, a gyerekek meg le vannak szarva, ők a bokréta a hatalom kalapján csupán. Rájuk mutogatva a legkülönfélébb aljasságokat lehet elkövetni, lopni, ölni és rabolni, valamint a jövőre hivatkozva elcseszni a gyerekkorukat is, és tán épp ezen ábrándozott a miniszterelvtárs. Vagy pediglen nem.

Mert még mindig nem tudjuk, mi a redves kutyatökéért ment oda Kásler miniszterelvtárs. Ugyanis, miután táncoltak neki, ő pedig üveges szemekkel ábrándozott, sajtótájékoztatót is tartott, amelyen tudatta a kicsikkel a tutit, miszerint „az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme”. Ennek sincs túl sok értelme, csak annyi, hogy a gyerekek ne tudjanak aludni ebéd után, valamint, hogy kiderüljön, ez sem tud magyarul.

Ellenben ezen a ponton elkövette ő is a törvénysértést. Ez ugyanis úgy rendelkezik, hogy nem szabad köznevelési intézményekben semmiféle politikai rendezvényt tartani, amikor ott vannak a gyerekek. Az óvoda, mint nevelési intézmény állapotjáról való sajtótájékoztatós ábrándozás az én olvasatomban politika, ekképp ebben a formájában büntetendő. De ismerve a NER és az általa hozott törvények egészen egyedi viszonyát, ez eszembe sem jutott. Csak egy elsuhanó foszlány volt, kósza ábránd csupán.

Helyébe pedig ez nyomakodott: Jézus megáldja a gyermekeket (Mt 19,13-15; Lk 18,15-17) – Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

Helyben vagyunk. Más fordításban kisdedekről beszél a könyv, így itt nem más történt, mint Káslerhoz engedték a kisdedeket, hogy ő elvarázsolja őket. Mert körülnézett az óvodában, mint “kifejlődött elemben”, hogy hol lehetne monyákolva rontani rajta, és ezen a ponton találta meg. Az orvosok kezet mosnak és tízparancsolatot hajkurásznak, a gyerekek táncikálnak babos szoknyácskában, ahelyett, hogy a homokozóban hemperegnének. Így lesz kerek a NER-világ.

Én már sokféle és nagyon változatos átkot szórtam a csürhére, hogy ki is fogyok belőlük. Be is mutattam mindenféle aljasságukat, de ezen a ponton, amikor kiskölkeket arra kényszerítenek, hogy lökött bácsik előtt illegessék magukat, J. A-t veszem elő, hogy illően sirathassuk magunkat és elcseszett hazánkat: “…És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó…”

Valahogyan ilyen állapotba kerültem máma, és még esik is.

Tetkó és toka

Orbán Viktor Mihály nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy az NKE friss, ropogós tisztjei közül – akik eztán már csak érte élnek és halnak – csak egy olyan akadt, aki nem volt száz százalékban NER-kompatibilisen egyenszürke, de ez még nem zavarta őtet, mert még nem tart ott az agyának az evolúciója, de majd Isten és a kemikáliák segítségével meglesz az is.

Bocsánatminiszterelnökúr (Patyi) András, rektor és csalásügyi mindenessel lépkedtek az új húsok előtt, mindeközben pedig miniszterügynök úr elégedetten csettintett a duci ujjaival, és kifejezte gyermeki örömét, hogy: „Egy tetovált volt. Mindegy, én csak egyet láttam, egy tetovált volt. De a többi rendben volt.” – Ahogyan a gazda tekint szerteszéjjel a nyájon, s hizlalja szeme a jószágot, vagy még szaporítja is.

Hat évvel ezelőtt, amikor katonákat stírölt az ő szemével, akkor is megállapította, ki a nyalka huszár, ki meg nem. A kövérség sem tetszik neki, azóta tudjuk: “Jól néznek ki a legényeink, jól néznek ki. Nincs köztük kövér, az a halálom, pocakos tábornokok velünk gyalogolnának, nagyon jól néznek ki.” – Ha kocsmában volnánk, stílszerűen vethetnénk a szemére, hogy nézzé má’ magadra, baszki, de nem vagyunk ilyen vendéglátóipari egységben, ám még lehetünk.

E két megállapításból viszont kibontakozik az az ideális embertípus, amely miniszterügynök úr szíve szottya, s akkor ilyen lesz a magyar tenyészbika archetípusa. Mert olyan lehetőségek vannak, hogy dagadt és kivarrt, ez nem menő. Lehet dagadt és sima bőrű, ez sem. Aztán sovány és tetkós, essejó, végül a kákabélű és makulátlan bürkéjű egyed, na, ő a jó elvtárs, ezek szerint.

Fejlődhet még, milyen külső jegyek legyenek jellemzőek a magyar fajra, persze a piros pöttyös seggen kívül. Ezek: a szőke haj, kék szem, megfelelő magasság (minimum száznyolcvanöt), valamint az előírt fejforma, amit tolóméterrel lehet vizsgálni. Az ilyenek aztán a nemzeti tenyészprogram részei lesznek, s ha akad még a migráncsok által meg nem rontott szűz, ezeknek fogja széttenni a lábát.

Egyébként folyik a Párt megtisztítása is. Gondoljunk csak bele, hogy a Dájcstomi, bármekkora barom is a számtalan anyától született szőlőfürtnyi kölkével, meg a szétszívott agyával, akármennyire is szétesőben van, de azért ott bizsereg benne valami a szabadságból mégis. Ezzel szemben egy Gulyás Gergely a sas szemeivel, keményítő szagú kérlelhetetlenségével, mindig frissen borotválva az élcsapat mintapéldánya már.

Az ilyen érzés nélküli robotok ideje jött el, s mint az látható, a közszolgáknak, honvédeknek meg mindenféle alakoknak, akik az orbáni hatalom támaszai lesznek, nem elég, ha az agyuk mosott, már a bőrüknek is annak kell lennie. Innen látszik, hogy a rezsim berendezkedett, ügyel a részletekre és az egységes arculatra is SS-i módon szinte.

Ebbe a sorba a futballisták, akik egyetlenünk szívének hatalmas szottyai, nem tudom, hogyan férnek bele. Ők ugye, mint megtudhattuk, a hazaszeretet szimbólumai, s olyik úgy szét van varrva, hogy alig látszik ki az ember, mondhatni, a festék tartja össze, mint egy rossz Ladát, vagy Skodát a békeidőkben. Érzem itt a bazi nagy ellentmondást, ám a kövérséggel sincsen ez másként.

Például vegyük a húszezer éves Willendorfi Vénuszt a nagy hasával, farával és labdányi csöcseivel. Ő nemcsak a termékenység, hanem a jólét szimbóluma is egyben, s ez a két állapot egyetlenünknek oly igen kívánatos, nemzeti program szinte. Főleg a szaporodási része, ez egyértelműen, ezt még mindenki űzheti, később már nem biztos, a zabálás öröme viszont a kiváltságosoké most is. A rendszer tehát működik.

De nézhetnénk a tetkót akár, amely eredetileg törzsi és rangjelzés is volt, Polinéziában az öreg előkelőkön már alig maradt szabad bőrfelület. Ilyképpen valaha az volt az ideális, ha dagadt volt a delikvens, és szét volt varrva, ami épp ellenkezője miniszterügynök úr ideális embertípusának. De nem azért, mert ez már az atomkor, hanem, mert gyerekkorában, az avas szagú parasztudvaron a párttitkár apukája ezt verte bele.

De ha már ez az atom, akkor meg eszembe jut a drága Kim Jong Un a rakétáival meg a Trump haverjával. De ez a Trump, ez csak jelenthet Denis Rodman-nek, a Chicago Bulls valahai erőcsatárának a millió NBA bajnoki gyűrűjével, aki vénségére akkora cimborája lett a diktátornak, hogy a ferdeszemű a tenyeréből eszik. Ilyképp nagyobb a hatalma, mint Trumpnak, akitől viszont a mi zsebdiktátorunk hugyozik állva.

Nos, emberek, ez a Rodman – képen mutatom – totálisan szét van varrva, karika lóg az orrából meg a füléből, sőt, olykor tűsarkút és női ruhát hord, amitől a mi egyetlenünk szívszélhűdést kapna. Sőt, migráncsos színe van. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy a világ nem úgy jó és ferde, mint ahogyan azt Orbán elképzeli, továbbá, hogy a szemétdombján ugyan lehet kakas, de csak egy piti pöcsfej mégis. Ezt tartsuk szem előtt mindenképp, miközben puskaporunk szárazságát óvjuk.