Ez már sok a többnél

A nemzet Récsöle rohadtul belejött az ácsorgásba. Sorra nőnek ki a lábai, tisztára rajzfilm, ami zajlik a képünk előtt, de mindenféle katarzis nélkül. Ebben, amit vetítenek, mindig a rossz győz, a gonosz mostoha, Hókuszpók vagy a bamba macska.

A permanensen ügyeletes rosszfiú, Juhász Péter egy fáintos videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt, és még maga a szervilizmus és aljasság, valamint álhírgyártási műhely atyamestere, az Origo muftija is elismerte, hogy a trónörökös hercegnő mondja felvételen ezeket:

„Ő nagyon szeretne turizmus promotiont, nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból.” – mondja a felvételen a saját lábú, erre nevetés hallatszik, majd egy rosszul kivehető hang azt mondja, „az nem baj, ha van ellentételezése”.

Nem tudni, ki a titokzatos nagy Ő, valószínűleg nem Noszály vörös rózsával a lukában, ellenben lehet valami bahreini vagy svájci jóbarát, akik vihetik a nemzet vagy az Unió pénzét – tehát a tiédet, aranyom -, ha van ellentételezés, mint hallható, ami egészen biztosan nem egy Milka szelet.

Nem véletlen, hogy itt ugyan mindenki a Récsöl ura, a nemzet veje – akik így együtt állnak a lábukon – OLAF-os dolgairól sutyorog, ezzel szemben ez a bácsi sokrengeteg dologban vizsgálódik, az egész nyüves NER-t nézi lassan, de minek?

Ugyanis minálunk egészen más az ügymenet, mint odaát. Felénk döglött akták vannak, amelyet jól példáz mondjuk Seszták tolvaj ügye is, aki ténykedése nyomán megállapíttatott, hogy a pénzt fölvette ugyan, de a projektek célja nem valósult meg, a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt, az ügyben az EU pénzügyi céljait sértő csalás történt.

A lóvét vissza kell pöngetni, sőt, Polt is vizsgálódott, a végkimenetelt el se kéne mondani, mégis a hűség kedvéért: a költségvetési csalás gyanújával megkezdett vizsgálatot 2017 januárjában már le is fújták. Most mit mondjak, hogy Polt és az ő cége a biztos „A” hang a lopás szimfóniájában? Ez egyáltalán nem nóvum, és mégis süt a nap.

Ilyenekkel van tele a padlás, a fiúk már menekülnek, Kósát, Rogánt, Tiborczot bombabiztos helyre vitték, senkinek nem bírnak a szemébe nézni, és mégis jó esélyük van győzni, ami a totális abszurd.

Voltaképp Orbánnak egy programja van: kerítés, de még ezt sem veszik komolyan. Lassan fél éve nem lehet összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot, mer’ a Szél, holott csak fészkalódós dolgok derülhetnének ki, mégis a rezsis pöcs veri a nyálát. Emiatt az ellenzék nagy tehetetlenségében már a jóisten szaros gatyáját is beperelte, legutóbb kompletten a rendőrséget, a Belügyminisztériumot is, aztán tehetetlenül néz ki a fejéből, Polt meg vigyorog.

Néha érik meglepetések a fiúkat, akkor leginkább, ha máshol lopnak, mint például Semjén Svédiában. A jó Niklas Jonssonnak például tele lett a töke azzal, hogy az ő szarvasát lődözi a keresztény hóhér, a rendőrség vizsgálódott, és továbbította is az ügyet az ottani ügyészségre, amelyet szerencsére még nem Polt vezet.

Milyen cuki lenne már, ha megállapíttatna hivatalosan egyszer, amit informálisan úgyis tudunk, de mégis lenne papír róla, hogy Semjén tolvaj. Nem változna semmi, mégis jobb lenne az ember lelkének, ha tudná, hogy más is tudja, ezek nem a saját lábukon, hanem a miénken hédereznek.

Igaz, attól például Faludy Gyuri bácsi sem felejtette el Recsket, midőn onnan szabadulva a parasztbácsi megsimogatta a hátát, és azt mondta vigasztalásul, mindent tudunk, de ettől kezdte újra embernek érezni magát.

Hogy saját magam felé fordítsam a kezemet megint, mint valami elvarázsolt glóriás, nékem meg azért hozna megnyugvást, ha billogos tolvaj lenne az egész csürhe, mert akkor napra-nap nem kellene Peresztegi tanár úr örökzöldjét – amelyet gonosz csínjeink miatt sóhajtozott – hajtogatnom, miszerint: „Ez már sok a többnél!”.

Mert gonosz kamaszként az ember csak röhögött rajta, most, vén fejjel viszont megérti, milyen őszinte felháborodás rejtezett benne.

Hová tűnt Damon Hill?

Polt ügyész Palik László iskolájába járt, viszont ő nem visítóan, bambán őszinte, hanem sunyin köcsög. Életre szóló élményt kaphatott a Formula 1. 1997-es magyar nagydíján, ahol a mi Lacink fejhangon sipítozva nem találta az angolt, és üvöltött, mint a fába szorult féreg, hogy „De hová tűnt Damon Hill?” Emlékezhetünk, akik oly régen is élveztük a rendszer változását, hiszen akkor már túl voltunk Kaya Ibrahimon, viszont még Josip Tot előtt.

Azok kedvéért jutott ez szembe, akik nem láthatták akkor Palik közvetítését, lévén, meg sem születtek még, így azt hihetik, hogy a lopás az frissen kifejlesztett evolúciós tulajdonság a Fidesz-es egyedeknél, és csupáncsak az eemúttnyóóc hozta elő belőlük, meg a Gyurcsány elleni bozótharc, de nem. A gének ennél mélyebben gyökereznek, talán a felcsúti budi avas szagú parasztudvarán, de ezt már soha nem tudjuk meg.

’97-ben Palik azért váltott ezer megahercre, mert az addig a mezőnyben haladó Hill egyszer csak eltűnt a szeme elől, mintha a föld nyelte volna el, pedig csak a váltója ragadt hármasban, de a dobogóra azért így is befért az autójával. Ez az egész sajtótörténeti eset azért érdemel szót, mert ragadós. Polt Péter sem talál senkit, akit kéne. Például Farkas Flóriánt sem leli, sem itt, sem Fokföldön, sem Ázsiában (bocs, K. D.). Sorra mennek hozzá a feljelentések, ezek zömét elutasítja, ahol vizsgálódik, ott meg a gyanúsított tűnik el. Tényleg nem lehet így dolgozni.

Ehhez képest örömünkben a földhöz verhetjük piros pöttyös seggünket, hogy a Tiborcz-ügyet azért befogadta. Itt viszont, holott az OLAF nevekkel, számokkal, cégekkel megspékelt, voltaképp nyomdakész vádiratot adott a kezébe, mégis azt mondta, hogy ez olyan rohadt bonyolult ügy, hogy évekig kell babrálni rajta. Ebben nem az a legnagyobb baj, hogy minden jel szerint megússza a fenséges vej, mert ezt már úgyis tudtuk, hanem, hogy úgy tűnik, még hosszú évekig a hatalomban érzi magát ez a Polt. Ezt például nehezebben viselem, pedig így lesz.

Ilyen kilátások miatt nyilatkozhatta azt a másik OLAF-os buktás, ez a Homolya Róbert államtitkár, az ő hárommilliárdos saráról, hogy bagatell ügy. Az ezermilliárdokhoz képest tényleg az, viszont, ha azt vesszük, mennyien fagytak meg az idei langymeleg télen kies hazánkban, akkor meg nem. Választhattam volna akármely más elriasztó ellenpéldát is egészségügyből, oktatásból, és az egész nyüves NER-ből, csak arra jutottam volna, hogy a nagyüzemi lopás mellett ezeknek minden más le van szarva, Polt meg nem találja a bűnösöket.

Illetve hát, akit akar. Czeglédyt például, a Stop-Soros után meg, amit Semjénnel benyújtattak, majd azt, akinek nem tetszik a pofája. Én kérek elnézést, hogy ilyen apokaliptikus hangulatban vagyok, és nem lelkesítő szózatokkal szórakoztatom a nagyérdeműt, de higgyék meg, nem tehetek róla. A mocsok nem bennem van, hanem a függöny alatt szivárog be az utcáról, és azzal lengi be a szobát, hogy úgysem változik semmi. Végül is, ha úgy vesszük, a Kaya Ibrahimot meg a Josip Totot is meg lehetett volna találni, csak a Schlecht Csabához kölött volna becsengetni, de az sem ment.

A dolgok sokszor egyszerűbbek, mint hinnénk, és aztán mégsem. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Katatónia és hokimeccs

Mint a reménytelen helyzetben lévő ellenzéki média ótvaros tagja, kötelességemnek tartom, hogy ismét reagáljak Puskás Imre – Fidesz szóvivő, vagy mi a rossebb – vasárnapi elmebajára. Mert, bár rohadtul tele van vele a tököm, de így kell cselekednem, mert ezt követeli a rommá lőtt haza, és nem tehetek úgy, mint Störr kapitány apukája, aki „Unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. – Mondta, és csendesen elhunyt.” gesztussal került be F. M. feleségének történetébe.

Stopsoros, perszehogy. Ezt, ha például én vért hugyozok, vagy épp te, drága olvasó, akkor is elfogadják, különben sírba süllyed a nemzet, vagy O. V. potroha, ez még nem eldöntött véglegesen. Viszont ez a Puskás egészen sajátosan kezdett el beszélni a stopsorosról, mint akadálypálya, úgy föstötte le azt, valamint kisnyúl is, ha jól odafigyelünk. Aztán olyan új fogalmak is elhangzottak, mint határvédelmi illeték, amelyet majd attól szednek be, akitől csak akarnak, mert például kajla neki a füle, vagy görbe a farka.

És még sok mindent mondott ez a Puskás, amit most nem idéznék ide, mert mindenkinek a könyökén jön ki már, ami miatt voltam bátor elmondani, hogy én is unom, holott munkaköri kelességem ilyeneket olvasgatni. E tevékenységem során egyre inkább elhatalmasodik rajtam az a képzet, hogy ez a mi országunk valami ismeretlen sötétség felé tart, mintha egy orbitális fekete lukba zuhannánk, és utunkat, mint jelzőkarók, ilyen Puskás féle katatón mocskok jelölik ki.

Ilyenben kell szenvednie a fideszes bagázsnak, mert a robotika még nem elég fejlett, és a szingularitás is gyerekcipőben jár, e kettő híján pedig csak a fent emlegetett kór ritmusos rohamai magyarázhatják a vég nélküli ismétléseket. Viszont, hogy ezt is tudjuk, attól még egy csöppet sem lesz jobb, sőt, olyas érzés keríti hatalmába az embert, mint az A. E. Bizottság tánczenekar lemezborítóját, amely a következő bölcsességgel ajándékozta meg azt, aki harminc évvel ezelőtt tanulmányozta: „Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ.” – és ez, valljuk meg, olyan igazság, amivel nehéz vitatkozni.

Viszont akkor mi a teendő? – Tehetjük fel a kérdést Lenin apánkkal – de megy ez nekem, de nagyon -, és akkor a hurkás ujjunkkal az ellenzéknek nevezett szürkés masszára bökünk, hogy viríccsá má, de nem teszi. Simicskától várják évek óta a nagy leleplezést, mondhatni azt, hogy egyedül döntse meg Orbánt, ha már egyszer felnevelte. És most itt az OLAF ledobja nekik a hőn áhított atombombát, és akkor mit csinál, na, mit? Saját magát, meg a listáit babrálgatja. Őrület.

Itt, Szombathelyen is például tegnap valami momentumos fickó utcaseprő jelmezt öltött magára, nekilátott takarítani az állomás előtti téren, mint a nép egyszerű gyermeke, és felszólította az ellenzéki pártokat, hogy álljanak be mögé. Ezt látván nem igazán tudtam se köpni, se nyelni, a nagyobbik baj, hogy a szavazópolgár sem tud majd. Hokimeccset lát ugyanis, ahol a felek komótosan leveszik a kesztyűjüket, akkurátusan szétverik a másik pofáját, a bíró pedig megvárja, míg kicsinálják egymást, csak aztán állítja ki mindkét barmot. – Ha szabad ilyen költőien ábrázolnom közállapotjainkat, ahol O. V. a csíkos ruhás mókus.

„Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét – jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak. Magyarország akár tizennégymillió embernek is megélhetést tud biztosítani – mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.”

Ezt 2001. június 6.-án írta az Origo, amikor még múkodott, és nem a felfedezés boldogsága miatt copyztam ide, hanem mintegy segítő kezet nyújtottam töketlen politikusainknak, hogy ne az utcát söprögetve óhajtsák elnyerni a nép elkínzott bizalmát, hanem mutassák be neki, hogy Orbán meg a csürhéje hogyan szarja szembe önmagát ciklikus rendszerességgel. Mindemellett persze nem ártana például az ország házában fölrúgni egy-két asztalt, amikor Soros csatakiáltással herélik ki azokat a civileket, akik voltaképp helyettük is tépik a szájukat. Hogy ne maradjanak tök egyedül a vérzivatarban.

Mondjuk, azért.

Nincsen, semmi sincs

Nem adja ki a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány (FUNA) a jogerős ítélet ellenére sem a papírjait arról, hogy mire kúrta el a tao-pénzeket. De nem azért, mert szégyellené, gonosz, vagy netán titkolni óhajtaná, hanem mert momentán nincsenek meg neki. Önhibáján kívül. Nagyon sajnálja az éteri gázszerelő, de a Balog Zozó a hibás, az ő minisztériuma utóellenőriz, így a doksik nála vannak. Vagy út közben. A postás táskájában. A vonaton. Elvitte a cica, őt pedig megette a kutya, amúgy minden rendben van.

Nincsen rendben. Erről a papírról, ami nincs meg a Mészárosnak, jut eszembe, hogy ezeknek mennyi mindenük nincs meg, veszett el, vagy darálta le az iratmegsemmisítő. ’98-ban, amikor Orbán először nyúlt magához örömében, mert elkezdődhetett a bulija, amiről már Oxfordban ábrándozott a Soros pénzén, és eldobta a régi telefonkönyvét, hogy ne legyen neki, azzal indította el az egész bagázst a ganajodás útján, hogy őket a komcsik annyira lehallgatták, hogy még a Dájcstomi nagyiját is kagylózták, ahogy receptet cserél. Erről sem volt papírjuk, mint ahogyan most a Soros tervéről sem.

Az a jegyzőkönyv sem volt jegyzőkönyv, amelyben szó szerint az állt, hogy Orbán et. arra intette a szeánszon megjelenteket, ne ők nyerjék a legtöbbet a sárazsadányi szőlejében, ami azóta sincs meg neki. Sőt, semmije sincs, ahogyan a vagyonnyilatkozatából kiderül. Érdekes, hogy a meghirdetett elrugaszkodás és gyarapodás éveiben épp ő nem bővült. Egy olvasó meg is jegyezte ennek kapcsán: „Kell-e nekünk olyan miniszterelnök, aki egy év alatt csak kétszázezret tud félretenni a milliókból, amikor a szállástól az autóig a fodrászon át az étkezésig mindent az adófizetők állnak? Akkor mit tud?” – Ez fogós, ravasz kérdés.

Viszont kormányinfó sem volt tegnap, mert ez olyan különös esemény minálunk, ahol a sajtó képviselői minden témában kérdezhetik a kormány egyik tagját, és általában választ is kapnak. Most azonban itt van nekünk – illetve hát, nekik – ez az OLAF-os balhé. Még esetleg alkalmatlan és kekeckedő újságírót is Lázár közelébe engedtek volna, s mint tudjuk, az ilyesmi csak felesleges feszültségeket okoz az elhallgatások és hazugságok olajozottan működő gépezetében. Kormányinfó sincs tehát, de például nemzetbiztonsági ücsörgés sem.

Hogy ne kelljen feleslegesen mozogni a kivonulással, a Fidesz el sem ment, mert mint Németh Szilárd fogalmazott – lenne tippem arra, hogy neki mije nincs – Szél Bernadett nemzetbiztonsági bizottsági tagságával „visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a „Soros-tervről” és a „Soros-hálózatról”. Nehéz lett volna megkapnia, ha ilyenek nincsenek is. Általában messziről lobogtatnak papírokat, hogy az volna a bizonyíték, mint annak idején Dájcstomi nagymamájáról, ami szintén nem volt, viszont tele lehetett vele hörögni a világot.

Mondhatnánk, hogy ez az egész már akkor bűnben fogant, de így ez sem lenne igaz. Az ősbűnt az követte el, aki ezt a tahót odaengedte a Nagy Imre temetésre, hogy elmondhassa, ami szintén nem volt, hogy ő zavarta haza az oroszokat. Az ilyen példákat vég nélkül lehetne sorolni, hogy mi nincs nekik, amiről azt mondják, hogy van, de talán ennyiből is látszik, milyen ingatag alapokra építettek masszívnak tűnő építményt. A történelem arra tanít azonban, hogy az ilyenek nagyon látványosan és hangosan szoktak összerogyni, csak ki kell várni. Csak az zavar az egészben, hogy nekem meg időm nincs annyi. Szar ügy, mondhatni.

Szúnyogtempó

Mint az nem brit, hanem usákos tudósok élénk vizsgálata nyomán kiderült, a szúnyog felettébb bölcs állat, bár egyesek nem átallanak őt vérszívó kis mocsoknak titulálni. Hozzáállás kérdése az egész.

A zümmögő kis szemétláda annyira okos, hogy képes elkerülni a veszélyes embereket, akik őt le akarták csapni egy vonalkódos alsógatyával verejtékükben feredőzve. A szúnyog ezt szag alapján megjegyzi, és onnantól messzire kerüli a neki ártani akaró kétlábúakat. Legalábbis ezt állítják a nem brit, hanem tengeren túli félnótások, bár az én tapasztalatom mást mutat.

Viszont arra is rá kell jönnünk mindezek után, hogy Orbán Viktor is rendelkezik minimum egy szúnyog összes tudásával, legalábbis, ami a neki ártani óhajtó emberek nagy ívben való elkerülését jelenti. Ilyenek azok az újságírók, akik még kérdezni akarnak tőle, mint az tudvalévő. Őket kiszagolja, és eliszkol előlük.

A maga képére formált magyar földön futnia sem kell, a közelébe sem mehetnek, idegen tájakon viszont kénytelen a mikrofon mögé állni, és várni a szaros gatya suhintását. Így volt ez Bécsben is, ahová képesek voltak utána menni mindenféle firkászok, és ott feltenni neki a kérdést, mi a véleménye a drágalátos veje, és az OLAF harmonikusak éppen nem mondható viszonyáról.

Üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Ez volt a válasza neki, és az a hülye, aki ezen meglepődik. Már bimbózó diktátor korában sem foglalkozott szőlőügyekkel, székházügyekkel, aztán nőügyekkel sem, és még lehetne sorolni, mi minden nem érdekli őtet látványosan, amikből kibukhatna, mekkora ótvar is minden magyarok vég nélküli miniszterelnöke.

Tanítómestere is volt. A mára ábrándosan megszépült korból, amikor az azóta feltrancsírozott Dávid Ibolya mondta kislányos zavarában a náci ügyekről, hogy ő nem ért a focihoz. Boldog békeidők.

Akkoriban még nem tombolt a permanens harc, ami most viszont igen. A bécsi látogatás okán az olyan kitartott és fölhizlalt újságimitációk, mint például a Prostisrácok, meg a többi ribanc azzal jöttek elő, hogy a vezérük ott a messzeségben harcol az Ausztriában dolgozó magyarokért. Ehhez képest ez volt a szöveg:

Tisztességes eljárást kért Orbán Viktor kormányfő az Ausztriában dolgozó magyaroknak az osztrák családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Harcolni fogunk ezért – mondta. A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt “mi tudomásul vesszük” – közölte.

Egy bekezdésen belül ilyen látványosan tökön szúrni magukat kevesen tudják, ez azért új. Mert egyrészt ott van a lohadt tökű kiskakas, aki egy fél mondatban harcol, amit aztán címmé lehet emelni a magyar hülyéknek, két sorral lejjebb viszont a nyuszi, a nyuszkó, aki Brüsszelhez utalja a döntés jogát, amit majd lehajtott fejjel tudomásul vesz, miközben itt a kék plakátjain vicsorog.

Tudtuk, hogy szemét meg aljas, megminden, de, hogy ennyire látványosan beszari köcsög, az némileg új, bár nem annyira. Ellenben kurvára lehangoló. Az itthoni böszmék viszont gyártják belőle a rendíthetetlen ólomkatonát, és tisztára Churchillt álmodnak bele. Mert a vén piás szivaros ilyeneket mondott, mint az tudvalévő:

„…harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat…”

Valami ilyesmi kép él a tudatlanokban, amint egyetlenünk áll a vár fokán, tokája lobog a szélben, és szembeszáll az elemekkel, akik a drágalátos népe valójában. Közben meg függöny mögül lesve várja, hogy tiszta legyen a terep, és indulhasson a budija mellé fakardozni.

Azt hiszem, elnézést kell kérnem a szúnyogoktól, hogy Orbánhoz hasonlítottam őket. Méltatlan volt velük szemben, mert amíg ők karakán manusok, ez a miénk csak körömpiszok. Vagy inkább ázalékállatka vagy ilyesmi. Nem tudom, ez sértő-e most épp Az ázalékállatkákra gondoltam, természetesen.

Sokkhatás

Drága-drága miniszterelnökünket saját bevallása alapján sokkhatásként érte, hogy az ember, akinek a seggét legutóbb fülig érő szájjal nézte, fölrúgta a klímaegyezményt, hogy az emberiség a saját mocskába fulladjon bele, vagy legalábbis megfőjön a saját levében belátható időn belül.

Úgy vagyok ezzel, hogy minek higgyek neki. Annak, aki megszünteti a környezettel foglalkozó minisztériumot, és megadóztatja a napelemeket, elég bajos is volna. Hitelesen tán ’álamelnök úr 2.0, a bajszos Simicska-csöpögvény ajvékolhatna, de nem teszi nagyon is érthető okokból, mert ez nem ponty.

Amitől sokkot kaphatott volna épp tegnap miniszterelnök úr, az az, hogy az őt kistafírozó Soros Gy. megunta a folyamatos basztatást, és kimondta az igazat, hogy az a kóceráj, amit mindenféle oxfordi stúdiumot feledve itt felépített nekünk, az maffiaállam volna.

Igaz, ez sem teljesen nóvum, hiszen Magyar Bálint már évekkel ezelőtt felállította a diagnózist, hiszen ez a magyar államforma. Működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.

Akkora sokkhatás azonban nem érte miniszterelnök urat, hogy ne adja elő újra a lényeget, miszerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé, és ennek úgynevezett “ügynökszervezeteit” is ezzel a jelzővel illette. Azt is mondta, hogy Soros György magyarországi támogatói végre akarják hajtani a “pénzügyi spekuláns” programját, a migránsok beengedését. Az ökör.

Mindebből az is kitetszik, hogy a sorosozás mire megy ki. A Gyurival semmit sem tud kezdeni, hacsak nem küld neki egy kis Putyin féle polóniumot a kávéjába, de ez macerás, helyette a civileket basztatja a kerítésen belül.

Ennek ékes példája, hogy a Heti Betevő nevű szervezetet, amelynek maffia-tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy hetente háromszáz annyit is ér embert lakat jól, elüldözték az ételosztás helyéről, mert áldatlan tevékenysége nyomán még túl sokan maradnának életben.

Lázár János is sokkot kaphatott, mással nem lehet magyarázni, hogy az OLAF jelentés nyomán, amely feltárta, hogy tényleg maffiaszerűen működik a gépezet, s emiatt tán kurva sok pénzt vissza kell csöngetni a kasszába, nos, nem azt mondta, hogy mea culpa, se nem, hogy mea maxima culpa.

Inkább kijelentette, hogy sok a feljelentés ezekkel a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Sőt, sikerült neki a kormányzati korrupciót feljelentők és a Rákosi-, illetve a Szálasi-rendszer besúgói között párhuzamot húznia. Milyen már ugye, hogy nem lehet háborítatlanul lopni. Skandalum.

Akkora áramütés azonban nem érte őket, hogy ne igyekeznének jó előre gondoskodni a jövőjükről, ami aggodalom miatt miniszteri biztost neveztek ki a határon túli birkák terelésére, hogy legalább adják fel azt a kurva levelet a rezsim érdekében.

Mindez azért is különös, mert az igazi polgártársak meg, akik messzi vidékekre menekültek a rendszer elől, vagy csak azért, hogy ne dögöljenek éhen a pitypangok között, ilyen opcióval nem élhetnek, igaz, miniszteri biztosuk sincsen.

Ez, drágáim, amit itt nagy hirtelen felsoroltam, egyetlen elcseszett nap nyüves krónikája, és még csak nem is teljes. Így, ha belegondolunk abba, ez az egész már több mint hét éve zakatol, csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy másfél, uszkve kétmillió honfitársunk permanensen sokkolt állapotban leledzik, és élteti a dagadt manót. Viszont a lobotómia még hátra van, ha szükségessé válik. De annak is eljön majd az ideje