Fogságban

Azt írta tegnap az origo nevű tudományos szaklap, hogy az ellenzéki pártok a Soros-szervezetek fogságában vergődnek. Én már sokféle fogságról hallottam hosszú életem során: Józseféékről Egyiptomban, Edmond Dantes-éről If szigetén, és, amikor a szomszéd Józsi berúgott, összetörte a bútort, aztán egy kicsit elvitték a rendőrök, arról. De, hogy a Soros-szervezetek foglárok volnának gumibottal és cellakulccsal az oldalukon, ez új. Egy ideig úgy tűnt, Gyuri bácsi lekerül az étlapról, mert a vírus formájában új fogás érkezett, de ezek szerint Gyuri bácsi a konyhafőnök örökös ajánlata citrommal a szájában.

Igaz, amikor még nem lehetett tudni kommunikációilag, hogy a víruspártiság lesz az új eposzi jelző, még égették kicsit a tüzet az origóék. Mert tán egy hete még arról értekeztek, hogy ezek a Soros-szervezetek készen állnak arra, amint a járvány lecsengett, migráncsokkal árasszák el a Kárpát medencét. Ugyanis akkor még nem sejtették, hogy Dániel Zoltán jugoszláv békaember, a dumának pedig bojkottja van. Mint látjuk, van téma, ami addig marad címlapon, amíg a kedves vezető jónak látja. Tegnap már belengette, hogy a küzdelem nem egy-két hónapig fog tartani, amiből az következik, ha úgy akarja, 2022 tavaszáig biztosan.

Az lesz ám a delikát fogság. A határok lezárva, körülöttünk egész Európa gyógyultan mosolyog, mi pedig a kerítések mögött vonaglunk a láztól. Ettől kitelik, hogy így legyen. Azért jelesül, mert a kedves vezető a hatalom akarásának fogságában vergődik, ami elég erőteljes személyiségzavarra, hogy úgy ne mondjuk, betegségre utal. Az origo, meg még az a pár száz sajtóipari termék pedig a kedves vezető rabságában van, igazgat a fortélyos félelem. Filozófiailag a fogság és szabadság közt az adja a különbséget, hogy én például azt írok, amit csak akarok, az origós slapaj meg nem.

Most még azt mondják neki, hogy Gyuri bácsizzon, később mást, ezek meg leírják a legképtelenebb dolgokat is. De mégsem ez az elkeserítő máma reggel, hanem a kedves vezető belengetése, miszerint a járvány nem egy-két hónapig fog tartani. Mert lehet, hogy csak az egészen elképesztő tapasztalatok mondatják, de ismerve Orbán nem létező jellemét és hiányzó erkölcseit, plusz bosszúálló és harácsoló természetét, csak megfogalmazódik az emberben – fölvetül úgymond – a kérdés, hogy mi az anyám valagát akar ez?

Meddig húzza és tartja ki a járványt, a taktika része-e, hogy semmi igazi adatot nem közölnek, hogy mindenhová katonák és rendőrök települnek, mintha világháború volna és nem is betegség. Mindent megtesz a faszi, hogy az ember szarul és kiszolgáltatva érezze magát, mintha a kór nem volna önmagában is elég baj, ez az outsiderségével még tetézi is. Azt kell hinnem, direkt, hogy jó sokáig tartson, s ami igazán érdekes ebben a történetben, úgy néz ki, ha ilyesmit egy héttel később írnék le, máris vinnének a zsandárok úgy három-öt évre. Na, az az igazi fogság, nem ám a Soros-szervezetek fenyegetése.

Mindebből, amit itt előadtam, kitetszik, hogy egészen elképesztő világban élünk, és ezt még tudják fokozni az elvtársak. A rendőrség tegnap közölte, hogy lojális és türelmes lesz a kijárási korlátozástól senyvedő néppel. Még szerencse, hogy ilyen jóindulatúak, és nem géppuskázzák le a hetven évest, ha negyed egykor az utcán ténfereg. Ha már a fogságnál tartunk egyébként, szintén a szomszéd Józsi, aki szintén elmúlt hetven, itt óbégat nekem, hogy mi lesz vele, hiszen ki sem teheti a lábát az utcára. Nekem kellett megnyugtatnom, hogy de igen, mert a Kossuth rádió meg az M1, amiken csüng reggeltől estig, erre nem voltak képesek.

Itt tartunk, kedveseim. Félre vagy félig informált emberek nyüszítenek, mert fogalmuk sincs, mi történik körülöttük meg velük, ezek meg a pártközpontban ilyen Soros-rabságokról delirálnak, meg a végtelen hatalomról. Mert, hogy el ne feledjem, mindemellett él a másik vonal is, miszerint miért kell a végtelen hatalom korlátlan ideig. Anélkül tehetetlen, mondta az atyuska, és ehhez képest tiltotta meg a levegőzést az egész elcseszett országban. És ami a legszebb, a gyönyöröknek még csak az elején vagyunk, és az egész addig tart majd, ameddig Orbán akarja és szeretné. Nos, ez a baj, nem az, hogy döglenek a nyulak.

Fekete rapperbűnözők és üldözött háziasszonyok

Fasza egy termék ez a 2×444, mintha ő maga masírozna náci egyenruhában a várban, és még csak nem is tud róla. Ez a Greta Thunberg gyerek a bögyükben van, és, amit karaktergyilkosságnak nevez a szakirodalom, azt akarják fölötte és rajta gyakorolni, mintha maga Orbán nagysámán mondaná, múkoggy, és égnek emelné tintapacás mancsait rajta odaragadt húszezresekkel. „Összenő, ami összetartozik” leplezte le a világ sorosait a 2×444, majd „fekete rapperbűnözővel közös képet posztolt Greta Thunberg” – felkiáltással hozta meg az ítéletet, sugallva, hogy köpjük le, vagy vegyük el a vödrét a homokozóban.

Ez a Greta gyerek lelkes kislány, a fiatalság naivságával hiszi azt, hogy valami jót cselekszik. Vannak ilyen idealisták, akiket viszont rendszerint fölzabál a civilizáció. Ebben a történetben nem is ez az érdekes, hanem, hogy a 2×444 hogyan akarja leleplezni a sorosista romlottságot, hogy „fekete rapperbűnözőt” emleget, és ezzel lehull az álcája, ami egy fasiszta, már majdnem náci eszmeiséget takar, csak sajnálatosan nem tudja, és még büszke is rá. Orbán Viktor végvári küzdelmeinek részese akar lenni, jól megfizetik, veri a tamtamot, hogy beszakad az a nyüves dob, és ilyen sötétség láttán az ember hajlamos jézusi gesztusokat mutatni, azt híve, nem tudják, mit cselekszenek.

Tudják. Merik, teszik. Basztatnak egy több ezer kilométerre lévő kislányt a nagy és szent cél érdekében. De, hogy ki az ördög a lány oldalán, az az érdekes. Fekete, ugye, aminek semmi köze ahhoz, ha az ember rapper, bár már hiphopnak nevezik a műfajt, de ezt a 2×444 honnan is tudná, ő a Nélküledbe van beleállva. Lehet, még nem hallottak mondjuk Eminemről az árja kinézetével, ha meg igen, akkor a feketeség emlegetése a rasszizmus maga. Ha valaki rapper, nem feltétlenül bűnöző, bár akadnak köztük macerás alakok, mert az ilyenek nem a kedves vezetőnek húzzák az erkélyen. Ezt így egyberakni, az igen. Fekete, rapper, bűnöző. Egyiknek sincs köze a másikhoz.

Viszont azzal igazolják, ez így megállja a helyét, hogy ez az 1.Cuz, akivel a kislány fotózkodott, most szabadult a börtönből. És? Simonka meg még nem vonult be oda, ő pedig fehér kereszténybűnöző, ő pedig a kedves vezetővel pózol rendszerint, de említhetnénk mindenki kedves Farkas Flóriánját, aki szintén együtt mosolyog a vezérrel. Akkor Orbán Viktor meg cigánybűnözőkkel fotózkodik? Veszélyes vizek ezek, de a 2×444 csak evez rajtuk kitartóan a butaság csökönyös bátorságával, ahogyan ez ezeknél szokásban van, csak közben még csattog a foguk is. Egy másik ilyen termékből pedig megtudjuk, hogy ennek a Thunbergnek a cimborái, a liberálisok háziasszonyokat früstökölnek.

Azt írják a prostik: „Főz, mos, gyereket nevel, megvetik és kinevetik érte a liberálisok” – Ezt az elrettentő történetet a messzi Ausztráliából hozzák a híveknek szíves fogyasztásra, és ezzel is elég nehéz mit kezdeni, mert elég, ha csak magamra gondolok. Annak idején – a holocénban – mostam, főztem, takarítottam, hurcolásztam a kölkimet oviba meg bölcsibe, otthon legóztunk meg babáztunk a lánnyal, a fiúval futballoztunk, ilyenek, ahogyan az szokásban van. A komcsik ellenségek voltak már régen is, ezért én könyörögtem az akkori fideszistáknak, hogy komcsizzanak le. Nem tették. Te liberális vagy, mondták, pedig én kommunista akartam volna lenni.

No most, a föntebbiek után – mosás, főzés, takarítás – én, mint liberális, meg kellett volna vessem saját magam. Ilyen nem történt. Olykor utáltam magam, de más okok miatt. Így hát, a prostik híre után itt állok tanácstalanul és meghasonulva. Pláne, hogy olvasom az ó rigó összefoglalását, miszerint „Várandós asszonyként védte Munkács várát Zrínyi Ilona” – és egyből előttünk áll a NER nőideálja, szül, kardozik, ráadásul Trianon előtt négyszáz évvel az elcsatolt területet óvja, hacsak nem az ukrán nyelvtörvény ellen is hadakozik egyben. Van ezeknek egy világképük, ami a három hírből kiviláglik, és most képzeljük el azt a szavazópolgárt, aki csak ezt fogyasztja.

Csodálkozunk, ha révülettől fönnakadt szemmel élik a nyomorult életüket? Nem lepődünk meg rajta, mert ami még kimaradt, azt Semjén Zsolt honlapja tudatja velünk: „Régi egyházi szokás szerint szerdán házszentelés volt a Miniszterelnökség Karmelita épületében, amelyet Őeminenciája Erdő Péter bíboros szolgáltatott ki. A résztvevők átélhették, hogy Isten szerető figyelme életünk minden szegletére kiterjed, és számíthatunk Rá a hétköznapokban, a munkában is.” – Ezek után gondolkodom, hogy beállok fekete bűnöző rappernek, hogy el tudjam viselni a nyomorult életemet. És még csodálkozom néhány honfitársam rajongásán. Nem kéne.

Karón Varju

Most Varju László (DK) vérét óhajtja a hatalom, esetleg a lépét, darabka máját, a gyomrát pacalnak. A mentelmi jogát függesztené fel Polt, mert – és ne tessenek hangosan röhögni – “Nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és megszorította egy biztonsági őr vádliját (…) miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót eltolták a stúdió ajtajától.” És továbbá: „elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, ennek következtében a férfi a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.”

Emlékszünk a képre, amelyen kicsi a rakást játszanak éltes férfiak, de földön lévőt én akárhány szemszögből is csak egyet látok, akin térdelnek és húzzák-vonják, az pedig a képviselő. Egy kocsmában a felül lévőket tartanák erőszakosnak a józan ész szabályai szerint, az ügyészség szerint az a garázda és erőszakos, követ el súlyos testi sértést, akit ütnek. Igaz, ebben a kuplerájban Polt Péter a csapos, mégis egyáltalán nem mókás, ami történik, mert arra utal, hogy ezek már azt csinálnak, amit csak akarnak, a pofátlanságnak, hazudozásnak gátja nincs.

S ami nagyobb baj, a törvénysértéseknek sem, a világ fejtetőre állt, az agresszort jutalmazzák, a szelídet megkövezik. A diktatúra evolúciójának sajátos de jellemző szakasza ez, amikor az álca kezd eltűnni, és nyilvánvaló képtelenségekkel vádolják meg a veszélyesnek ítélt elemeket. A képen, ami előttünk van, az látszik, hogy Varju Lászlót agyusztálják, ehhez képest ő a bűnös. “Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

Ennyit tettem ide “A tanú”-ból, de iderakhattam volna az egész nyüves filmet is, a képtelen párbeszédeket üregbőrről és ilyenekről. Mert, miután boldogan néztük, hogy milyen szörnyű kort hagytunk oda, hogy atyáinknak miben kellett élniük, most rémülten nézzük, hogy ez ugyanaz és ezek ugyanazok. Kövér Lászlónak mostanában nagyon kinyílt a csipája, és ez juttatta eszembe egy régi fenyegetését, amit a szocialistáknak üzent, s amely ez: “egyenként fogunk benneteket levadászni.” – Úgy látszik, elérkezett az idő.

Már előtte is, amit Demeter Mártával műveltek a repülőjük kapcsán, erre utalt, viszont most, hogy agresszióval vádolják azt, akit megruháztak, rendszerré kezd összeállni a bűn. Ezzel párhuzamosan ugyanis az Origo nevű tudományos szaklap és sajtóipari termék október 23-a alkalmából elkezdte újrafogalmazni a múltat, midőn a gyurcsányi rendőrterror áldozataira emlékezett. S bár én föltettem magamban, hogy mi az anyám valaga van, az újszülöttek ilyet nem tesznek, hanem elfogadják az állításokat.

Gyurcsány annak idején véres kezű diktátor volt, aki a jámbor népet irtotta – itt tartunk -, ez a Varju meg az elvtársa, jellemzően nem tud kibújni a bőréből és biztonsági őröket ütlegel. Így lesz kerek egész ez a képtelenség, ami nem amiatt szörnyű, hogy Varju képviselőnek valami baja esnék – nem fog -, hanem, hogy miként gyártja az ellenséget a manipulatív hatalom, és hogyan torzítja el a bávatag állampolgárok amúgy is tompa agyát. És itt lép előtérbe az idő, mint főszereplő, ami, ahogy telik, úgy lesz egyre reménytelenebb, hogy az ország valaha is kiheveri Orbánt.

Mert abba azért gondoljunk bele, már a mostani választások során is, aki szavazókorba lépett, még csak tíz éves volt Orbán második uralmának kezdetén. 2022-ben már jön az a generáció, amelyik hat éves korában lépett be a NER-be, abban kezdett óvodába járni, hittanra, lövészetre, fesztiválra, ahol Orbánt vetítenek, és tizenkét éve olvassa azt a mocskot, hogy Gyurcsány véres kezű diktátor. Ott tartunk, hogy a múltat kell megőrizni, az emlékeket, mielőtt végleg átírják az egész történelmet. Mert ez is folyik más ganyéságok mellett.

Visszatérve azért még Varju – meg Demeter és megengedőleg Czeglédy estére – vigasztaljon minket az a tudat, hogy a történelem tanúsága szerint ilyen aljasságra csak az a hatalom vetemedik, amelyik be van szarva. Apró kis jel, szépségtapasz, s itt kell elnézést kérni Varju képviselőtől, akinek a neve oly pompásan illik a “Láttam én már karón varjút” mondásba, amely azt jelenti, hogy valami szokatlan vagy korábban elképzelhetetlen dolog bekövetkezésétől kell tartani. S beláthatjuk, Varju képviselő esete is igazolja, erre van esély.

Kirúgom az oldalát

Orbán Viktor tegnap megmutatta a kerítését. Elsőként ehhez siettek Salvinival madárdalt hallgatni, mert szerelmeseknél így kell ennek lenni. Az idő is kegyes volt, kósza óvodás csoportok, de még kószább menekülők egyáltalán nem zavarták a gerlepárt, egymásra léptek hát a talpaik. És ez az idill felidéz bennem egy képet, amely időben ugyan távol, de szellemében nagyon is közel sertepertél, midőn a Duce és az ő cimborája, Führer elvtárs először borultak egymás kebelére.

Ekkor, mint az ismeretes, akit később fejjel lefelé húztak fel holtában, szeretett népe pedig lehugyozta a hulláját a szeretőjével együtt, ugyanígy mutogatta harci flottáját Velencében az ámuló osztrák piktornak, és együtt ábrándoztak egy új Európáról. Később is gyakorta randizott ez a kettő. Elpöfögtek egymáshoz sokszor, aztán, bár a piktor később tanító atyja fejére nőtt, vagy tán éppen ezért, amikor a Führer elvtársat dr. Morell felpörgette szerekkel és be nem állt a szája, a Ducénak tele volt a töke vele már.

Mégis szerették egymást mindhalálig. Golyóval a fejben, fölhúzva meg lehugyozva, és Európa is annyira új volt, hogy rá sem lehetett ismerni a füstölgő romok alatt. Mindez azért jutott az eszembe egyből, mert, mint arról az Origo lelkesen beszámolt – amellett, hogy Orbán Túró Rudit zabált -, Salvini még a levegőben pöfögve tudatta a világgal: “Magyarországra érkezem új Európát építeni.” És lehet, hogy épp fontosnak is gondolja magát, csak úgy, mint a cimborája, Putyinnal a háta mögött mindkettő.

“Európa két vezető politikusának az a célja, hogy egy teljesen más szellemi alapokon álló Európát alakítsanak ki.”
– Ezt is az Origo delirálta, és, mint láthattuk, ezek az alapok a kerítésen nyugszanak annak minden szimbólumával és hordalékával, végső céljuk pedig nem egyéb, mint a dúlás. Az illiberális fasizmus, és sajnálatos módon momentán nincs egy józan és kellően erős hang, amely ezeknek az eszementeknek Ursula módján megmondaná, ha meg kell őrülniük, akkor őrüljenek meg maguknak.

Orbánnak is, meg a haverjának is túlpörög az a rohadt nagy egója, voltaképp egymást is fölzabálnák, mert mindkettő Európa, s későbben majd az Univerzum ormain látná magát méltó helyen. Muníciójuk az otthoni falkákon kívül ehhez nem sok van, de belső használatra mindkettőnek elég is a migráncs-liberalizmus kontra kereszténység zavaros és gőzös katyvasza, a bázis ehhez adott a magyar tanyákon és az olasz déli verőn, amelynek már halovány köze sincs az agyonvert Szerb Antal Olaszországához.

A dolgok így kavarodnak és függnek össze időben és térben, s hogy ehhez újólag eljuthassunk, az őrület mellett kisstílű alakok alávalósága kellett csupán. Orbán például, amikor letarolta egész Magyarországot már, dicsvágya nagyobb vizek felé terelte, és neveltetésének megfelelően eszébe jutott apáinak nótája borgőzös falusi búcsúkról, hogy aszongya “Kicsi nékem ez a ház, kirúgom az oldalát”, és ilyen ösztökékkel találta meg az európai fasisztákat, akik az új eszközök narcisztikus megalomániájához, amit viszont decensebb klubokban nem tolerálnak.

Bangó Margit tolmácsolásából tudjuk, hogy ennek a nótának a morális és kognitív eszenciája megfogható ezekben a rigmusokban, ami szintén a ház oldalának kirúgásához kapcsolódik: “Jancsika, bakacsika, fára húzott nyúzott béka, az én babám lába szára, többet ér, mint Nyíregyháza, hopp ricsi, csicsiricsi, nekünk is kell egy-egy kicsi.” – Ne tessenek röhögni, ez Orbán Viktor nívójának foglalata szotyolával a szájban, demizsonnal a kézben, és így készül Európa meghódítására.

Május 26. Európa ébredésének napja lesz Salvini szerint. Erre gondolt, amikor a kerítést szemlélte, a velencei flottáról ábrándozott, és szerelmesen nézett Orbán véreres szemébe, amelyben dr. Morell szerei tükröződtek. Az ilyenekkel mindkét eszement haza üzent, az egy a tábornak meg a zászlójuknak. Úgy néz ki, ez a stratégia belföldre sikeres, legalábbis nálunk. Az olaszokról még nem tudni, mennyire bávatagok, de bennük is megvan a késztetés a rosszra.

Csak reményleni tudjuk, Európa 26. után nem ezekre ébred, mert, ha igen, Isten legyen irgalmas neki. Bennünket már elveszejtett, de, ha tényleg létezik, nem engedi, hogy egy földrész ájuljon bele az álkereszténység tébolyába, s akkor, de csakis akkor halvány remény marad arra, hogy Magyarországot a bizonytalan, távoli jövőben újjá lehet építeni. Addig, mint tegnap is látszott, kénytelenek vagyunk elviselni, hogy bizonytalan identitású manusok a kerítés mellől menjenek egyenesen a mennyekbe.

Valami bűzlik Neriában

A belga Mettet városa átértékeli Fonyóddal való kapcsolatát, átnézik, átszervezik azt a testvérvárosi szerződést, amelyet még 2012-ben kötöttek a kajla magyarokkal. Összefoglalva: nem kérnek Fonyódból a belgák. Nem nagy dolog, gondolhatnánk, aztán meg dehogynem. Vannak – mint tudjuk – ilyen testvérvárosi kapcsolatok szerte a világban, amelyek során néptáncegyüttesek utazgatnak ide-oda, valamint tanácsi, újabban önkormányzati képviselők, megismerni a testvérek italkínálatát és más nevezetességeit. A nagy barátkozások terepe ez, mint a VIT meg az építőtáborok, jó buli, na.

Fonyód azonban váratlanul büdös lett a belgáknak, s nem azért, mert a néptáncosok nem használtak dezodort látogatásaik során, nem a népekkel van a baj, hanem Orbán Viktorral. Aurélien Laffineur polgármester azt mondta, fonyódi kollégája, bizonyos Hidvégi József annyira orbánista, ami már zavarja az ő orrát, mert nem viselheti a tömény populizmust és nacionalizmust. Itt tart ma a tétova barátkozás. Hidvégi elvtárs pedig kijelentheti, ki nem szarja le, legalább nem kell annyit utazgatni, kimozdulni a baromfiudvarból, meg vigyorogni a belgákra, akik ezzel bebizonyították, méltatlanok a magyarok szeretetére.

Azt is mondhatja, hogy a fonyódiakat ezzel kár nem érte, ettől a kenyér drágább nem lesz, lehet oszolni. Ebből a szempontból bizonyára igaza is van, viszont azzal a tudattal kell élnie ezután a nyamvadt kis életét, hogy sokat tett jó hírünkért a világban. S ha majd a kedves gyereke – ha van neki – egyszer zokogva tér haza egy hátizsákos nyugati túráról, mert magyar volta miatt elhúzódtak tőle a metrón, buszon, vonaton, akkor elmélázhat, hogy jó-e így a saját kis szemétdombján, és verheti a nemzeti magyar mellét. Bár ezt a típust ilyen apróságok nem érdeklik, mert az egészet liberálbolseviki ármánynak tartják a pöttyös seggű pusztai übermensch ellen.

A magyar tudja, hogy ő a lehető fajok legjobbika, Isten kiválasztott gyermeke. A librálbolseviki pénzek azonban nagyon jól jönnek, mert a nemzeti öntudatból megélni nem lehet. Lopni se. Kellenek hát, mint falatka madárlátta kenyér. Jól mutatja ezt a rezsim ambivalens viszonya úgy általában Európához, amely mára a végletekig lecsupaszodott és egyszerűsödött. Az ingyenpénzre természetszerűleg igényt tartunk, minden mást viszont tagadunk és átkozunk, szidunk és ócsárlunk, ami ellentmondás azonban sokáig nem tartható. Erről tudna mesélni az Origo, s ha okos lenne – ami nem -, akkor a gazdájának mutatná be a saját nyomorát, figyelmezzen arra, mi várhat rá, ha továbbra is futja az ámokot.

Mert ez az Origo meg úgy járt, hogy a tulajdonosa, bizonyos New Wave Media Group ötvenezer eurót nyert egy pályázaton a Google-től, amit ez később visszavont. Tizenöt millió forinttól esett el az Origo tehát, s nem másért, mert megjelent a The New York Timesban egy írás, amely bemutatta, hogy ez az Origo a Fidesz kézi vezérelt propagandaoldala, bennszülötteknek csak lakájmédia. Mindezek után a Google kiadott egy közleményt, miszerint “További felülvizsgálat után úgy döntöttünk, nem folytatjuk a pályázati együttműködést a New Wave Mediával”. Kiderült az Origóról, hogy büdös, s bár a pénz elmaradása nem érdekli őket, kapnak elég szagos bankót a kitartójuktól, mégis sikerült bemutatniuk a világnak, hol is élnek ezek a különös magyarok.

És volt még a tegnapnak egy harmadik híre is, ami viszont már sokkal fajsúlyosabb, mert a NATO-nak is büdös már a NER, s ennek megfelelően Neria. Scott Cullanin, az Egyesült Államok külügyi szakértője szerint ugyanis kies hazánk már egyre nagyobb veszélyt jelent, mert a szervezetet saját céljaira használja Ukrajna kapcsán, és akadályozza a katonai szövetség működését. Ideje már – mondja ez a Culanin -, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon, és megfegyelmezze Magyarországot. Ez viszont már nem tréfadolog, mint a néptáncosok, meg az Origo pénze, de biztosan megtudjuk majd, hogy ez a Cullanin a Soros embere és kitartottja. Bár úgysem lesz ez érdekes egy M1-es tudósításra.

Ez, kérném a legalázatosabb tisztelettel, egyetlen nap, nyüves huszonnégy óra termése abból, hogy a civilizált világ hogyan köp ki, fogja be az orrát, ha meghallja a magyar szót. És ilyenekből van dögivel és egyre több. Úgy vélem hát, eljött az ideje, hogy az Orbán Viktort istenként imádók is föltegyék maguknak a kérdést, hogy ilyen lovat akartak-e. Ha igen, akkor sincs baj, csak akkor vállalják a bűnrészességet is, amikor bekövetkezik a nagy összeomlás, mert, ha így megy tovább, tőlünk függetlenül is be fog. És akkor lehet majd hajat tépni, imádkozni, miközben Orbán Viktor a katonai légjárművel már messzire lesz. Mondtam sokszor, nekem mindegy, sőt, az a mámorító érzésem is meglesz akkor, hogy én szóltam.

Feltéve, ha megérem, persze.

Megnyerni március tizenötödikét

De unom én ezt már. A folyamatos fegyvercsörgést meg csizmacsattogást, trombita hangját és ágyudörejt. Itt csücsülünk egy futballmeccs kellős közepén lassan már évtizede, és az éjszaka soha nem ér véget. Persze és Istenem, nem vagyunk egyformák, nem lehet mindenki olyan szép és okos, mint Németh Szilárd. Magam is korosulok már, izmaim lazulnak, szaporodik fogamban az idegen anyag, szívemben a halál, olykor csak csoszogok és a fülem is lekonyul.

Kiülnék csak a dombtetőre, esetleg csillámló sziklafalra, onnan nézni szerteszét, ehelyett hallgatom az úthengert, látom a sáskahadat, amint készül mindent letarolni, homokos füves, vizes síkot hagyva maga mögött, vagy kiégett ugart fokossal, malomaljával, lármával. A magam részéről rég túljutottam az olyan lányregényeken, hogy egy ünnep legyen emelkedett, szép, méltó, elgondolkodtató vagy akármi rosseb. Momentán ott tartok az óhajtásokban, hogy elalélok a gyönyöröktől, ha békén hagynak.

De ezt sem lehet. Az ember nem is foglalkozna már a tébollyal, mert saját örömükre csinálják, övék az ország, maguknak rombolják. De, amikor az origo, mint szavakkal foglalkozó NER-oszlop és bizonytalan testnedv az ember képibe tolja, hogy “a Fidesz nagy fölénnyel nyerte meg az idei március 15-ét”, akkor föltolul a delikvensben az érdeklődés, hogy mi van? Sőt – és már megbocsátás, de -, mi a faszom van? (És ekképp trágárkodva tovább ritmusosan.) Így hozza ki a NER az alattvalóból a szunnyadozó vadbarmot.

És még, sőt, pláne netovább és aztán a dolgok természeténél fogva ez diadaljelentés két perc alatt elterjed az egész nyüves neten. Ott vibrál az elcseszett monitoron a győzelmi mámor, hogy Fidesz-Magyarország 6:1, tízmillió néző, gólszerző Orbán, Orbán, Orbán, Orbán, Orbán, Orbán, illetve Orbán (öngól). Ez csudálatos. Csak élni így nem lehet, az ilyesmi elszívja az ember agyát, hogy még az alufólia sityak sem segít, mert egy lépés az ütemes taps már csak, meg az ájuló elalélás.

Az volt a sporttudósítás oka és indoka egyébként, hogy valami Médianéző Központ elemezte a Facebookot, és arra jutott, hogy tarolt a csürhe mennyiségben, reakciókban, hogy az úthenger és a sáskahad jól dolgozott, ennek örvendeztek kiváltképp nagyon. Hát, hogy a rossebbe ne hengerelt volna, ha számba vesszük a holding kábé hétszáz újságját, a troll-hadsereget, és azt, hogy a reakciók számát az is erősen gyarapítja, amikor elküldik őket a kedves anyukájukba. De kicsire ezek nem adnak.

Nincs ezzel amúgy baj – dehogy nincs -, csak fárasztó a permanens győzelmi mámor, hogy az ő világuk a lehető legjobbik mind közül. A nagy Amerika könyörög a családtámogatási receptért, csodálják gazdaságunk dübörgését meg Orbán eszét, soha nem látott sikeres világbajnokságokat rendezünk, fölszámoltuk a szegénységet, a munkanélküliséget, mindenki előttünk borul le csakis, és egyáltalán minden annyira tökéletes, hogy abba bele lehet dögleni. Más már nem is vár ránk.

És még mindezt is el lehetne viselni – dehogy lehet -, ha nem lenne a Ramos-szindróma, amit én találtam ki, s ím, így, be is vezetek a szakirodalomba. Van a Real Madridnak ez a bájosan aljas bekkje, a Sergio Ramos, aki nagyon tisztátalanul játszik, mondhatni vadbarom. Egy szaralak. Mert bevett szokása, ha az ellenfelét leteríti, szétrúgja vagy csak gyengéden kitöri a vállát (Salah), akkor fölébe áll, és még le is ordítja a fejét nagy gőgösen, hogy most pofázz, nyomorult.

Így vagyunk mi is a mi fideszünkkel. Eltörte a bokánkat, letépte a fülünket, és áll fölöttünk azt üvöltve, hogy győzött, és ő is, hogy most pofázz, nyamvadék. Ezekkel vitatkozni nem lehet, ezeket elhallgattatni képtelenség, le vagyunk győzve, győzelem, ha van. Így alakul ki az emberben az undornak az a foka, amikor már csak hallgatni bír. Oldozásként vallok azért. Eddig jelöletlen fél és egész verssorok szövegbe csempészésével segítettem ki magamat, mert jól esik a játék, meg nem is tehetek róla, ha passzolnak.

A végeredmény, az aktuális létállapot bemutatása viszont: “…Fekszem megadva, békén, resten, s néz rám, át a végtelen esten, tűnődve sorsomon, az Isten…” annyira telitalálat, oly mértékig nem lehet másképp elmondani, hogy jár neki a macskaköröm, és az is, hogy a szegény, jó és szerencsétlen Tóth Árpádot és versének címét (Új tavaszig vagy a halálig) is idetegyem, mert értjük is kivételesen, mit akart mondani a költő, és ötöst kapunk a tanerőtől. Spleent akart meg melankóliát akart mondani, nem pediglen csatadalt. És jól van ez így.

Éjszakai állatok

Vagy Isten teremtette őket így, vagy Darwin hatott oda, programozta be őket ekként, mindegy is talán, de, mint az tudvalévő, vannak állatok, akik éjszaka aktívak. Ekkor táplálkoznak, szaporodnak, járnak bulizni és ijesztgetni a többieket, pedig nincs is mindig Halloween. Nappal az ilyenekkel semmire sem lehet menni, háziállatnak se jók, egyáltalán, más dimenzióban élnek, más számukra a világ, mint akik a napsütés császárai, és a nagy világosságban állnak oda az ellenség elé, hogy mondd még egyszer, te szemét, és letépem a fejed. Ilyenek.

Aki éjszaka nagylegény, az azért az most, mert régebben csak így tudott életben maradni. Például az összes emlősök elődje, aki nem volt egyéb, mint dinoszaurusz eledel, éjszaka és a föld alatt élt, hogy el ne tapodja őtet egy T. rex, közben elveszítette a színlátását, és örült, hogy luk van a seggén. Amikor pedig a királyt fejbe találta egy aszteroida, egyből előjött a napvilágra, ott ugrált a hulla előtt, belerúgott, és mondogatta neki, na, ki a faszagyerek, ki is? Ekkor születtek meg a hullagyalázók, és kezdődött el az ember evolúciója. Nem indok nélküli tehát, hogy fals irányba indult, és sokan oda is érkeztek.

Mintegy hatvanmillió éve szabad a gazda, a dinók nélküli világban mindenki úgy haligalizik, ahogyan akar, és mégis voltak olyanok, akik úgy döntöttek, az éjszaka császárai lesznek. Mint például a fülesmakik is, akik cukipofák, bazi nagy szemük és fülük van, éjszaka telezabálják magukat rovarral meg hernyóval, nappal pedig olyan bávatagok, mint Deutsch Tamás poros orral és füves szájjal. Használhatatlanok, mint a Fidesz hülyéje is, csak a fülesmakik nem twittereznek, és nem akarják megmondani, hogyan éljünk. Egyáltalán, a fülesmaki sokkal értelmesebb és hasznosabb organizmus akármely párttitkárnál.

Vagy vegyük a denevért, ugye, aki a horrort hordozza magában, pedig csak pár fajuk vérszívó. A többség beéri tücskökkel, bogarakkal, és olyan is akad köztük, aki kizárólag gyümölcsön él. Egy vegetáriánus mintapéldány, aztán sikongva fut előle mindenki, amerre lát, mert az élet nem igazságos egyáltalán. Meg azért is, mert az ember csupasz, trópusi és nappali állatfajta, aki éjjel bávatag, és retteg a sötétben. Leginkább ezért találta ki magának Istent, de ez ügyben további szíves információkért tessenek Füst Milánhoz fordulni (Ez mind én voltam egykor).

Az ember éjszaka úgy nagy általánosságban alszik, ezen kívül vagy iszik, vagy dolgozik. Mindkét tevékenység idegen a természetétől, amit az is mutat, ha nem a futószalag mellett áll, vagy a kocsma pultját támasztja, akkor mindent félelmetesnek érzékel, s valljuk meg, oka is van rá. Szemben a denevérrel, aki csak a cirpelést füleli, az ember éjszaka hajlamos arra, hogy tilosban járjon, megcsalja a feleségét, megölje annak szeretőjét vagy bankokat raboljon ki. Ilyeneket tesz az ember az éj leple alatt, ha meg fideszes, akkor más ocsmányságokat is sunyiban.

Ha Origo az ember, akkor az éji homályban tesz közzé helyreigazításokat, mint most is. A Juhász Péterről szóló hazugságait kellett bíróságilag bevallani, amit pontosan 23:21-kor meg is tett, de, mire elütötte az éjfélt, már nem is volt látható. Az origós ember is éjszakai állatfajta tehát, mint a bankrabló vagy a gyilkos, sunyiban jár. De, míg egy denevérnek vagy makinak elnézi az ember, hogy éjszaka tevékenykedjen, ezeknek nehezen. S mégis az a sajátos helyzet állt elő, hogy, míg mondjuk a denevértől sikítozik és undorodik Ádám kései utódja, ezek az origók állítólag morálisan felsőbbrendűek.

Szép kilátások, ha az amúgy is elfuserált emberi faj erkölcsi evolúciója afelé halad, hogy hazudik, ennek következményeit nem vállalja, és fél az emberek szemébe nézni. Bár a fideszcsürhe, az ilyen, mert egyre inkább éjszaka tevékenykedik. Ekkor visz el szobrokat vagy állít helyettük másikat, éjjel irtja a fákat, és még pirkadat előtt szállítja dutyiba a neki nem tetsző fajtársait. Tehát meg kell követnem a makikat és denevéreket, hogy velük találtam meg az alkalmat a fideszcsürhe állatfajként való bemutatására. A csótánnyal kellett volna példálóznom. Ez is ilyen fideszes, de, ami a baj, annyira sikeres, hogy a dinók előtt is itt volt, és még ki tudja, meddig marad. Szép kilátások, mondhatni.

A stílus maga a rendszer

Nem a restség az oka, hogy szűkösen bánok máma a szavakkal, hanem a heuréka-élmény kegyes pillanata, és a ráismerés arra, ez önmagában megáll, sőt, csak úgy áll meg. (Vagy nevezhetném fennhéjazón a Hemingway-féle regényelméletnek, amelyben azt vallja a nagy vadász az úgynevezett jéghegy-elvben, hogy az elmondandónak elég tíz százalékát megmutatni, a többi fölfejlik magától.)

Szóval, tessenek figyuzni ezekre itt alant:

“…A Te vezetésed érdeme drága Rákosi elvtárs, hogy hét éves szakadatlan harcban sikerült legyőzni és szétzúzni azokat a reakciós erőket, amelyek népünk felemelkedésének útjában állottak, amelyek a régi, népellenes rendszer visszaállítására az imperialista háborús uszítók sötét hatalmaival esküdtek össze. A Te forradalmi éberségednek köszönhetjük elsősorban, hogy rendre-sorra sikerült lelepleznünk és megsemmisítenünk a külső és belső reakció ügynökeit, népünk gaz ellenségeit. De Te neveled pártunkat és népünket arra is, hogy ne nyugodjék meg babérain, legyen továbbra is éber az ellenség aknamunkájával szemben, tárja fel és küzdje le bátran a hibákat és hiányosságokat, a fegyelmezetlenséget és elbizakodottságot. Szeretett Rákosi elvtársunk! A Te vezetéseddel harcoltunk eddig és fogunk harcolni továbbra is az imperialisták beavatkozási kísérleteivel belső ügyeinkbe, védtük és fogjuk védeni ezután is nemzeti függetlenségünket, szocializmust építő népi demokráciánk nagy vívmányait. Te vagy békénk első harcosa, akinek szava: “Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján” egész népünk szent fogadalma. A Te vezetéseddel teremtettük meg Néphadseregünket, amelyet éppúgy a Te szellemed hat át és tesz erőssé, mint egész dolgozó népünket…”
(Szabad Nép, 1952. március 9.)

Illetve és pláne, valamint sőt:

“…Bodoky Tamás, a Soros-pénzből finanszírozott, de magát folyton függetlennek hazudó Átlátszó.hu főszerkesztője a napokban elszaladt Brüsszelbe, hogy hálálkodjon kicsit Judith Sargentininek a Magyarországról készült hazug Soros-Sargentini jelentés megalkotása miatt, erről képet is töltött fel a Facebook-oldalára. Így ha bárkiben kétség merült volna fel, hogy Sargentini a hazai Soros-fiókák érdekében, a Soros-birodalom szerves részeként járt el, vagy hogy az Átlátszó Soros utasítására figyeli meg drónokkal az ellenségnek tartott magyarokat, ez a kép minden kétséget eloszlat. De vajon miről egyeztettek? A Soros pénzből fizetett főszerkesztő tehát már nem is próbálja meg tagadni, hogy „egy családba” tartoznak Sargentinivel, elégedetten mosolyognak, hiszen elvégezték a rájuk bízott „közös munkát” és – legalábbis szerintük – meggyalázták végre Magyarországot. Mint ahogy azt korábban megírtuk, Sargentini a Soros-hálózat megbízható tagjaként járt el hazug jelentésének elkészítése során, és a hazai Soros-katonákkal erős szövetségben, az ő tollbamondásuk alapján fogalmazta meg a vádpontjait Magyarországgal szemben. Nem csoda, hogy a közös nagy „sikerre” egyszerre tört ki örömujjongásban a teljes hazai Soros-birodalom. A hála persze Sargentinit illeti meg, aki elvégezte a gazda által rábízott feladatot, és formába öntötte a Soros-Sargentini jelentést…”
(Origo, 2018. szeptember 28.)

Az iskolai fogalmazás bevett szabályai szerint, miután a röpke indítással és a citált két szövegrészlettel a bevezetés és tárgyalás kötelezettségeinek eleget tettem, most befejezés gyanánt annak kéne következni, hogy a szemantika, morfológia, szintaxis, etimológia és más cuki nyelvi kurvaságok segítségével bizonyítsam be e két csoda közös gyökereit. De ez fölösleges időtöltés volna, enélkül is látszik, hogy ezek ugyanazok. Ugyanaz a ganyé mind a kettő, csak rájuk kell nézni.

Aztán az volna még hátra, hogy odabiggyesszem a nagy “T”, “H” és “K” betűket, aláírjam, hogy Rezda Kázmér, 5. b., és várjam, hogy Patonáné tanárnő hanyasokra értékeli erőfeszítéseimet a tartalom a helyesírás és a külalak tekintetében. Viszont öreg vagyok én már ehhez.

Őrjöngök, horda vagyok

Mostanra egészen egyszerű lett a világ itt, minálunk. Azt írják a lapok szerte az országban, hogy Soros hívei szabályszerűen őrjöngenek, meg a hordáik le akarják dózerolni, meg sóval hinteni be a szent Budapestet, pedig az csak arra vár, hogy a szaros flaszterját más ne tapodhassa, kizárólag a nemzetvezető. Csakis. Ilyen szürreális képek lengenek a levegőégben.

Mivelhogy sorosista vagyok, mint ahogyan a kerek világon minden organizmus az, aki nem hugyozik állva, ha meghallja O. V. kimondhatatlan, szent nevét, így a karón ücsörgő varjú is, megelégedéssel konstatálom, hogy megvan a helyem a Brehmben. A kijelölés sora így mutat: állat-gerinchúros-gerinces-emlős-főemlős-emberféle-ember-homo sapiens, és itt megállunk egy szóra.

Az újabb kutatások szerint, amelyeket részeges bölcsészek abszolváltak, az emberféle szint után a Kárpát-medence sajátos klímája miatt bizonyos csoportok nem az ember szintjére léptek, főleg nem sapiensek lettek, hanem valami egészen mások. Belőlük lettek az origós újságírók, illetve ez csak átmeneti megnevezés, mert nem találják rájuk a szavakat, de meglesz az is, ha nem vigyázunk.

Ez azonban csak mellékdal, mert engemet ez a sorosista meghatározás arra késztet, hogy azért alaposabban meggondoljam, hová is jutottam. Az derült ki a harmadik kávé és a hatodik cigaretta után, hogy az az alak, aki itt görnyed a lámpa fényénél, orrán a szemüvege, mint valami rövidlátó hangyának, az valami homo aestheticus és homo moralis keverék, ha már szükséges az a redves besorolás.

Ilyenkor kívülről látom magam, mert kint leng a lelkem a koszos fal előtt, mint valami elkenődött pacni. Ez nagyon hasznos képesség, mert módot nyújt arra, hogy az idegen szemével, szenvtelenül nézzem azt az alakot, aki lennék. Hát. Ott lafog a cigaretta a szájában, ősz bajusza és szakálla az asztalt veri, csak les ki a szemüvege alól, és a füle lekonyul. Így megnézve nem látszik, hogy vér csöpögne a fogairól.

همیشه خوشحال بودن

Van neki egy hülye tulajdonsága. Amikor minden éjjel összevakarja magát, nem azért, mert ez a heppje, hanem, mert az ágya nekicseszi a falnak, hogy csak úgy nyekken, nos, amikor így kezd beléköltözni a lélek, mindig valami zenebonát keres a fülének, és egyet-egyet, mint a jó apa a szárnyát meg a combját, közzé is tesz néhány verssor kíséretében a köznek, mert azt hiszi, attól jó lesz.

Ez a szertartás már a babonaság szintjéig jutott, hogy fertőző-e, nem tudhatni. Nos tehát, ez a kétes szándékú alak már napok óta keresi a jó öreg J. S. Bach „Fuge in G minor”-ját abban az interpretációban, amit valahol hallott, de nem leli. Ezt akarná közzétenni, hogy vele őrjönghessen, aki meghallgatja, de nem tesz közzé ilyesmit, mert egyik változatot sem találja kellően lágynak.

Ilyenkor ez az elvetemült valami bódító gengszter rap-et oszt meg, mi pedig ilyen kívülállóként azon gondolkozunk, mint lengedező lélek, hogyha igaza van a komcsi Lukácsnak, hogy a zene meghatározatlan tárgyiasság, akkor mégis mi a jó franc az, ami ezt a vadállatot ilyen sziszifuszi babradologra kényszeríti, mi van ott belül a hasa meg a nyaka között neki, ami fáj néhanap.

Viszont nini, készülődik, odahagyja a gépet, persze már öt óra, nyit a piac. Cipőt húz, kosarat ragad, kitárja az ablakot sarkig, hogy amíg ő messzebb őrjöng, kimehessen a bazi nagy füst az utcára, nem törődik ez a denevérek tüdejével sem az állat. Még sötét van, ennek leple alatt indul dúlni. Csatlakozik hozzá a Józsi, hogy kilegyen a horda, és már ketten menetelnek.

Illetve hát, nem menetelés ez. Az én külső hősöm inkább vánszorog, illeg-billeg, a Józsi meg, nos, ő a Józsi, és ezzel mindent elmeséltem. Így zakatolnak ezek ketten, csörtetnek a vértől iszamos hadi ösvényen. Kitartó erőfeszítések után, amellyel az uszkve kétszázötven métert letudta ez az én hősöm, megveszi a kiflijét, a tejét, meg a cigijét, hogy zúzhassa vele a rendszert, és ezzel itt, a piacon véget is ér a népirtás. Jól álcázza magát a manus.

Álságosan rámosolygott a pék-kisasszonyra meg a cigik urára is, de tudjuk, hogy ott lapul benne a gonosz. Visszafelé haladtában a rigókkal diskurál, hogy mért keltek későn, ilyenek, s miután ekképp végigdúlta a fél várost, megint itt konspirál a gépe előtt. Fölnéz az égre, és ekkor a szutykos lelke visszavánszorog belé, és hopp, itt vagyok megint. Öt óra alig is múlt.

Most épp Danny Red, Magma & Alpha Steppa: I Don’t Know című dubja szól a gépből, amiben érthetetlen módon sokkal több ellágyulást találok, mint az emlegetett Bach darabban. A lélek útjai kifürkészhetetlenek, ezért még azt sem tudom, hogyan folytassam az aktuális őrjöngést. Mosni is kéne, kicsit takarítgatni, ilyenek, de hát, kurva hosszú a nap, mint az ismeretes. Majd kiderül, mi lesz ennek a vége.

Kutyák, gyerekek, malacok

Orbán Viktor, minden zakkant magyarok örökös keresztapja és oltári szentsége tegnap birodalmának két fontos szegletében járt: óvodában és csüngő bajszú gazdáknál. Ép ésszel felfoghatatlan késztetések miatt, de azzal a folyománnyal, hogy belássuk, sikerült immár és megint olyan mélységekbe tornáznia magát, ahová nem kéne feltétlenül utána menni.

Innen, ahonnan a számunkra meghagyott falatnyi ép ész látni engedi még Nap testvér kajla fényét a szürke köd mögött, a két látogatás oka abban mutatkozik, hogy lengyel testvérein kívül e két rétegnek képes a Himnusz első pár sorát felolvasni, ha el nem fújja a szél a papírját. Illetve és persze a lábasjószággal ápol bensőséges viszonyt, közkeletűleg.

Mert azt soha nem feledjük, amint nem is oly rég Erzsi néni disznaját a régen látott elvtárs meghittségével köszöntötte: Hello, röfi! – Így szólt a barátjához. Már akkor is látszott, hogy Orbán Viktor elsüllyedt. Gyerekekbe, malacokba, szögesdrótokba merült bele, az örökös keresztapa ott rúgkapál saját démonjai mélyén, és nagyon fél a büntetéstől. A birnami erdő pedig toporog.

Az idillt, amely az óvodai látogatást körüllengte, el is kell adni a hülyéinek, hogy értelmet leljen a fáradozás, és ez az origóban így történt meg:

„…Egy közel egyperces videót töltött fel a miniszterelnök Facebook-oldalára, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A fiatalok először bátortalanok voltak, de aztán jöttek a bemutatkozások, a kézfogások és pörögtek a fotók! Miniszterelnök bácsinak mutatkozzatok be! – szólt a szigorú óvónői kérés a gyerekekhez. Először picit meg voltak illetődve, hogy mégiscsak a miniszterelnök áll velük szemben, de aztán többen is kezet fogtak Orbán Viktorral…”

Szegény Patonáné tanárnő, aki engemet először randevúztatott az irodalommal még ötödikben, most minden bizonnyal hempereg a sírjában szegény, amikor ilyen fogalmazásokat lát az égi katedráról. Remélem, vele együtt érezzük a NER magvas színvonalát, amelyet a kollektív lobotómia után mutat. Én, a magam részéről annyival egészíteném ki, hogy azt a kurva életbe, midőn a szocialista brigádok naplója életre kel véreres szemeim előtt.

Aztán azon is elmorfondírozik anyám gyereke, hogy mi a bánatos retket keresett a kisdedek között ez a rosszember, hogy mivel riogatta őket. Mondjuk, hogyha a mamájuk a sorosistákra szavaz, akkor azok a migráncsoknak adják a kakaójukat, vagy ilyesmi? Kibogozhatatlan rejtély.

Mert például a bokodi csüngő bajszú gazdákat azzal boldogította szintén tegnap, „ha az ellenzék jelöltjei kapják meg a mandátumokat, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak”. Erre varrjál gombot, proletár. Igaza volt, amikor januárban azt jövendölte – mármint ez az Orbán -, hogy az kutyafasza, amit akkor tapasztaltunk, na, majd a kampányban, ezzel riogatott, és kivételesen tartotta is a szavát.

Még előkerülhet a kuvasz is a vérzivatarban, mert mint tudjuk, a kutya is hozza a lájkokat cefetül. Például tudja ezt Vona is, aki nem véletlenül fotózkodott annak idején vizslakölkökkel, amivel azt óhajtotta demonstrálni, hogy ő nem fogyaszt reggelire sem cigányokat, sem pedig zsidókat. Közben meg növeszti körmét és fogát.

Tizenhét nap az élet, ennyi van még hátra a totális elmezavarból. Én például napra nap várom, hogy az ostoba aljasság mely újabb képtelenségei kerülnek még elő a ládafiából, hogy meddig lehet a tébolyt fokozni. Nem szoktam csalódni, és nem is fogok, de mindeközben abban reménykedek, annyira túltolják ezt az egészet, hogy még a jámbor népek is belátják, ezek nemcsak gonoszak, hanem teljesen el is ment az eszük. Így, e tapasztalattól megihletve pedig hajlandóak lesznek az urnákhoz járulni.

Viszont tegnap megjött a házba a Bözsi. Illetve sok Bözsi, amire hárman voltak jogosultak, és ahogyan borízű csatakiáltásokkal úgy rohanták le a postást, mint valami kiéhezett hiénafalka, és majdnem szét is tépték, bimbózó reményeim nekiláttak lohadozni.