Legyen akkor Timmermans

Jó, akkor levesszük a junckerost, de lesz helyette timmermansos, úgy megfelel? (Így szórakozik Orbán a világgal.) Nem felel meg, hülyegyerek, húzzál anyádba. Így kellene viszonyulni viszont a csútihoz az EPP moguljainak, ezek viszont csak hümmögnek, egyrészt-másrésztoznak, játékszabályokat tartanak be ott, ahol a másik fél az asztalra szarik, és kenegeti szét a mocskát. Ezt így nem lehet csinálni, ennek így jó vége nem lesz. Merengjünk hát el megint, mi van itt, mibe döglünk bele csendben és halkan.

Tudjuk, hogy kiakadás van az újabb riogatós plakátok miatt, amelyen Sorossal és Junckerrel, mint mumusokkal hinti el a fortélyos félelmet Orbán és bandája. Egy néppártost ne mocskoljon már, mondja a Néppárt, ez a mi Cipollánk meg azt mondja, nekem mindegy, rakunk oda helyette egy szocit, secko jedno, az én nyájam úgyis tajparaszt, mindegy, mitől szarik be és szavaz rám. Most ezt vizsgálgatja, ezt tűrik-e, közben letelik a kampány, és már mindegy lesz.

Nincs az Istennek olyan írt vagy íratlan törvénye, amit ne lenne képes áthágni ez a korlátjait vesztett és elszabadult organizmus, akit, illetve már egyre inkább, amit mi magunk nevelgettünk ilyen szép nagyra, hogy bírni sem lehet vele. És mástól várjuk, hogy megállítsa. Nem fogja, túlságosan úriember, nincsen szokva a karikás ustorhoz, a bő gatyához és a bakfitty-szerű érveléshez, nincsen otthon az ugaron. A vadkelet csak az erőből ért, egészen köznapian, ha képen verik, erre szoktatta a kommunista papája kölökkorában ugyanis.

Manfred Weber, akinek is egyre terhesebb a cimboraság, ezt mesélte: “Egy dolog azonban világos – megköveteljük az alapelvek betartását. Ezek a jogállamiság, a független média és bíróságok, a korrupció elleni harc és a tudományos kutatás szabadsága. Ezek az aspektusok nem csak kulcsfontosságúak, de ezeken alapszik az egész Európai Unió. Az Európai Bizottság elnökeként szigorúan tartanám magam ahhoz, hogy ezeket az elveket az unióban senkinek sem engedjük megsérteni.”

Hát, dehogynem, aranyom. Ha és amennyiben a timmermansos változatot elnézik Orbánnak, azzal annak adják bizonyságát, hogy nem értik a világot. Az alapértékekben ugyanis a világ boldogabbik részében megegyeznek a politikai ellenfelek, csak minálunk van olyan, hogy az egyik maga a diabolo, a másik pedig ha nem is angyal, de azért emberformája van. Ilyképp Timmermans egyenlő Junckerrel, ha az általános emberiről van szó, ugyanúgy ennek arcul csapása mindkettő.

A legújabb plakáttal – mint ahogyan az összes eddigivel is – Orbán Viktor a humánumot tagadja. Nem a Néppártról, hanem aljasságról van szó, s ha ehhez Juncker nem, Timmermans ábrázatja – Sorosról nem is beszélve – viszont komilfó, akkor nincsen miről beszélni. Illetve van, csak nem a néppártos töketlenekkel. Hagyni kellene, hogy az evolúció törvényszerűségeinek megfelelően a csúti paraszt az európai fasiszták vezére lehessen a szar és a mája törvényszerűségeinek megfelelően.

Már csak azért is, hogy tisztuljon a kép, és tudja az is, aki rá szavaz, és az is, aki ezt lehetővé teszi, mihez adja a jóváhagyását, ha az arcát nem is. Nincsenek viszont kamaszos ábrándjaim, ha ez a rontás Európával riogat, akkor azok, akik emiatt képesek rá voksolni, valószínűleg nem tudják, hogy ők is benne csücsülnek, illetve tán azt képzelik, ez egy kommunista ország, egy új Rákosi, sötét ellenség, aki ellen fegyverkezni kell, mert fenyeget minket a tankjaival, és rosszabb, mint a muszka volt annak idején.

Ez lehet költői túlzás, de valóság is. És nem megsértve őket, de megrémülve, ha olykor végignézek embertársaim üres tekintetén, megértem azt az igazat, hogy rövid távon mindig a sötétség győz. Mert most látom csak, hogy az atomkori feudalizmuson más már nem segíthet, mint egy második felvilágosodás, és ebből a szempontból tényleg érdektelen, hogy Juncker vagy Timmermans szerepel a képen. Nem értük kell sírni, hanem az elvesző világért, mert ugyan Orbánt akár ki is rúghatják, mégis itt marad nekünk, míg a világ, s még hét nap.

Jó éjszakát tehát, gyerekek.

Egypercesek

Neriában ne nézzen az ember közszolgálati tévét, ha kedves az élete. Olyan alapvetés ez, mint a kétszer kettő józansága, és mégis megteszi – az ember -, ha ott közvetítik csakis a kosárlabda Magyar Kupa döntőjét, és látni óhajtja – az ember – a csapatot, amelyért kis szíve nagyot, remegve dobban úgy gyakorta, egyfolytában meg néhanap. Ha közszolgálati sportot néz – az ember – Neriában, akkor a szünetben kapkodva és gyorsan-hamar kapcsoljon el, ha jót akar – az ember -, vagy különben magára vessen, ha agyvérzést kap, mert az élet nem habostorta Pelikán.

Voltaképp mindent elmeséltem, a létezés összes használati útmutatóját, az életben maradás receptjét és a napkelet valamennyi bölcsességét, viszont, ha – mint gulyásminisztertől tudjuk – morálisan magasan fölöttünk álló szuperújságírók részeltetnek abban a kegyben, hogy munkájuk gyümölcsét elibünk tárják, s kezünk nem volt villámgyors a távkapcsolón vadnyugati módon, akkor meghajol – az ember – a végzet előtt. Nincs menedék, egypercest kell nézni, míg el nem fehérül a száj is. Az egyperces híradó egy gyors beöntés az agyba egyébként, hogy onnan minden alkalmatlanságot kipucoljon, és a megüresedett térbe orbánizmust pumpáljon bele.

Tegnap is megtudhattuk az egypercesből, hogy Frans Timmermans, az Európai Szocialisták vezetője az MSZP-nél bohóckodott. Másnak nagyon nem lehet nevezni a diszkófényes pörformanszt, és úgy vélhető, ez nem Timmermans bűne, hanem a mi szocialistánkéi, akik nemcsak politizálni nem tudnak, de a látványelemekhez sem értenek. Egyáltalán, fingjuk sincs a XXI. századról, s bár ez amennyire az ő, annyira a mi bajunk is, viszont esetünkben mellékszál. A morális újságíró keresztbe tett harisnyás lábbal fasisztázott és nácizott tegnap ugyanis, viszonylag összefüggő mondatokban Timmermans kapcsán, majd, mintegy különálló gondolattestként odavágta a végire: Timmermans Soros embere.

Ott laffogott ez a mondat funkciótlanul, hacsaknem Catot irigyelték el, az ő monomániás lezárását mindig – Carthaginem esse delendam -, de nem Rómában vagyunk, és ez nem szónoklat volt, hanem állítólag hír. Erről minden utolsó slapaj tudja, micsoda, hogy aszondja: mi, mikor, hol, kivel, hogyan (esetleg miért) történt. Bálint György forog a sírjában, de ezek a morálisok leszarják. Ez a “Timmermans Soros embere”, ez nem a hír része, ez a morálisoktól egy minősítés, besorolás, megbélyegzés, hogy ez a Timmermans szaralak, a nép ellensége, migráncsbarát komcsi, ilyenek. Ezt sugallja az egypercesen böfögő Józsiknak, csakhogy ez nem újságírás, még, ha morálisan felsőbbrendű is.

Ez ganyé. Ilyet mindenki tud, szakmányban és számolatlanul lehetne előállítani ilyen híreket Orbán Viktor Mihály háborús bűneiről, miszerint: Orbán Viktor tegnap Putyinnal vacsorált az egyik Moszkva melletti dácsában. (hol, mikor, kivel) Két pirog és három vodka elfogyasztása után eladta neki az országot kilóra, mert fél tőle, mint a rosseb (mi, miért). És kész a hír. Ha azzal zárom le: Orbán Putyin embere, az nem tartozik hozzá, csak sugallom, hogy Orbán rongyember. Ilyet én nem teszek, mert nem vagyok morálisan felsőbbrendű. Én leírom: Orbán rongyember, egy utolsó szemét, és még csak keresztbe sem kell tennem a harisnyás lábomat a kamera előtt. És tudok ilyet gyártani Erdogannal, Hszi Csin-pinggel, vagy akármilyen türk hatalmassággal is.

Ez egyáltalán nem kunszt, viszont nem is újságírás. De, hogy ezt most mért meséltem el, azt én nem tudom egyáltalán, hiszen azok, akik ezt elolvassák ugyanúgy tudják, mint én, mi van itt. A bőrükön tapasztalják, ugyanúgy forog a gyomruk, meg ilyenek. Mégis – az ember – azt hiszi, vannak újszülöttek, akiknek nem árt elmesélni, hogy nem hülyének nézik őket, hanem még emberszámba sem veszik ezek a morális istenek. Csak egy megdolgozandó agytekervény ők, formálható idegkapcsolatok, amelyeket egészen aljas módon próbálnak meg átprogramozni, s ha így nem megy, akkor majd elektrosokkal vagy lobitómiával mindenképp.

Ilyképp ez a dolgozat egy kósza intés, hogy óvakodj a törpétől. Nem több, nem kevesebb, viszont ennek maradéktalanul meg is felel. Hogy oldjam csöppet a drámát, elmesélem, azt hiszed, győzött a csapatom? Francokat. Sőt, a morálisan felsőbbrendű szpíker, a szép emlékű “Jó estét, jó szurkolást” – Jenő édes pici fia közszolgálatilag még pártatlan sem tudott lenni, a sportban sem, és, amikor a csapatom ellenfele alaposan vezetett, ez az ifjabb Jenő “Mi”-ként beszélt az ellenről, mondván, húsz ponttal vezetünk. Közszolgálatilag. Hát, meg kell a szívnek szakadni, és ehhez jött a morális egy perc, amitől az ember menekült volna innen, ha tudott volna. De nem tud, itt fog megdögleni – az ember -.