Az egyes számú menekült

– Fogja, Béla – mondta Erős tizedes a recsegő magaslesen a kollégájának – azt a csípőfogót. Vágunk egy kis lukat a határőrizeti célú ideiglenes kerítésen, magyarul gyorstelepítésű gyorsakadályon, még egyszerűbben gyodán, szóval ezen a szaron ott lent, mert vendégünk jön.

– Nekünk? – értetlenkedett Béla – Utoljára azt az óvodás csoportot láttam, még az enszesek se jöhettek ide. – szúrt oda kicsit, de tényleg csak egy csöppet.

– Ne pofázzon, másszon. Nem hozzánk jön, csak be kell engedni. – magyarázott Erős tizedes.

– Akkor meg ki a rossebhez jön? – értetlenkedett Béla, s amikor a tizedes csak intett egyet felfelé a fejével válaszul, teljesen elcsodálkozott, és nagy gonoszan kérdezte.

– A jóistenhez? – tette fel a képtelenséget, vihogott, de nem tudta zavarba hozni a tizedest, aki csak kitartóan mutogatott a fejével felfelé.

– Még nála is feljebb? – csodálkozott már el Béla, és igenlő bólintást kapott, amire érthetetlen okból kifolyólag úgy elkezdett káromkodni, ahogyan csak az anyósától hallotta, ha nem lett kellően szalagos a fánk.

– Most meg mi baja? Ő nem fogadhat vendéget? – így mondta, ki sem merte ejteni a nevet, csak utalgatott, mint hajdan az elvakultak Jehovára.

– Egy hónapja ülök azon a szaron. Lefagy a tököm, az asszony elhagyott, rohad a lábam, de egy kibaszott embert nem láttam errefelé, se ki, se be. Még a madarak is elkerülnek minket, most meg lukat vágjak, mert így jön hozzá – és fölfelé intett – valaki? Így?

– Konspiráció van. – felelte a tizedes – Minden kilométeren vágnak egy lukat a kollégák, senki nem tudja, melyiken érkezik az egyes számú menekült.

– Milyen egyes számú menekült? Mi ez a baromság? – akadt ki Béla teljesen.

– Így írták a napiparancsban, de nem tudom biztosan, sifrírozva volt. – védekezett a tizedes.

– És még mi a szart sifríroztak? – akadt ki Béla már teljesen.

– Hogy bolgárul fog beszélni, arról ismerjük meg. – válaszolta a tizedes.

– És honnan az anyám valagából tudom, hogy bolgár, orosz vagy másfajta?

– Megadtak egy számot, hogy hívjuk fel azt, azzal beszéljen ez az egyes számú, az majd megérti. – suttogott már a tizedes, de nem lehetett tudni, miért.

– Kié az a szám? – vált érdeklődővé Béla. A tizedes pedig körülnézett a ködökben, az avarban, és utána még halkabban mondta, úgy préselve ki a szavakat az ajkai közt.

– A Dobrev Kláráé. – és körülnézett nagy óvatosan.

– Azé? – intett a fejével Béla, feledve a dühét, mert ez már izgalmas volt nagyon.

– Azé. – suttogta a tizedes – Ha aztán beszél vele, akkor kompromittálva lesz, és az egészet a Fletóra lehet kenni. Mindent, a kerítés átvágását, a migráncsszöktetést, mindent, aztán a stopsorossal lecsukhatják végre.

– Hát, ez kurva jó. – vette suttogóra már Béla is – Perfekt. – mondta, de, hogy miért, azt nem tudta volna megmondani – Aztán honnan ismerjük fel, ha jön? – oktalankodott azért.

– Nem maga mondta, hogy nem jár erre senki sem? – vágott vissza a tizedes.

– Igaz, igaz. – nyugodott meg Béla, de azért értetlenkedett kicsit még – de ha mégis, véletlenül rossz embernek vágjuk azt a lukat?

– Ne izguljon. – sutyorogta a tizedes – Nem lehet eltéveszteni, női ruhában lesz.

– És? – akadt fönn Béla ezen – Mi ebben az érdekes?

– Mert férfi lesz, maga barom. – vált elégedetlenné a tizedes.

– És ezt honnan tudjuk meg ebben a genderes világban? Megfogjuk a tökeit? – gonoszkodott Béla.

– Ne őrüljön meg. Ha jön egy mélyhangú nő, aki bolgárul beszél és szőrös a lába, az lesz az.

– A bolgár nőknek amúgy is szőrös a lába, nyaraltam ott eleget fiatalon. – sóhajtott Béla, és elérzékenyült.

– Maga szerint menekülne ide máma egy bolgár nő? – vitte be a végső érvet a tizedes.

– Igaz. – nyugodott meg Béla – Hát, akkor vágjuk azt a lukat. – de nem bírta ki, és még odaszúrt egyet a felesége miatt, a lefagyott tökei miatt meg a rohadó lába miatt is – Jöhetne ürgebőrve kötve, hogy biztosak lehessünk. – de a tizedes ezt már elengedte a füle mellett.

Dolgoztak, szuszogtak, káromkodtak, tépték a vasat, mígnem elkészült a be-, és kijárat. Végezvén fölmásztak a magaslesre, ami majdnem összedőlt alattuk, így várták az egyes számú menekültet, amikor megcsörrent a vonalas telefon. A tizedes fölvette, vigyázzba vágta magát, úgy hallgatta, és élénken bólogatott, meg értemezett, majd letette a kagylót.

– Na, mi van? – érdeklődött Béla, csak úgy csillogtak a szemei a várakozástól.

– Autóval hozták be. – felelte csalódottan a tizedes, Béla pedig úgy káromkodott, mint az anyósa, de nem úgy, mint amikor nem kellően szalagos a fánk, hanem, ha a csupasz bütykével belerúg a budi sarkába. Úgy.

– Ezzel a lukkal meg mi lesz? – kérdezte aztán, amikor elnyugodott.

– Nem mindegy? – zuhant apátiába a tizedes – Majd benövi a gaz. – és ebben maradtak.