Minőségi éhezés

Kétfajta éhezést ismer a népi folklór, valamint a dietetikusok, viszont Hegedüs Zsuzsa az nem. Sem Pártunk és ormányunk. Az egyik tök egyszerű, ennek a „mennyiségi éhezés” elnevezést találták ki a szagemberek, és nagyon könnyen kivitelezhető. Annyit tesz a dolog, hogy a kísérleti alany nem jut elegendő táplálékhoz, és a szó szoros értelemben éhezik, nem eszik eleget, nem jut a tányérjára annyi falat, amennyi megtölthetné a gyomrát. Éhes, és tud is róla, viszont sokat tenni ellene nem igazán képes.

Faludy Gyuri bácsi Pokolbélijében, a Recskről szóló bohózat-fejezetben ezt nagyon plasztikusan tudta ábrázolni, amikor is azt taglalta, hogy létezik egy szint, amikor az embernek nem a gyomra, hanem az egész teste éhes, ha tetszenek érteni, mire gondolt a költő. Harrach Péter ilyeneket nem ismer, mindenki kívülről fújja ugyanis a zsengéjét, miszerint: “Múltkor láttam egy érdekes kimutatást, egy felmérést melyben az szerepel, hogy a gyermekek egy része nem azért megy be reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, vagy csomagolni, hanem egyszerűen nem éhes”.

Miközben Afrikából mutatnak nekünk kiálló bordájú és felpuffadt hasú kisdedeket, voltaképp senki sem tudja, hogy a NER kebelében hányan vannak olyanok, akik mindennapjaikban a Faludy-féle recski örömöket élik át rendre. Gonosz sorosbérencek milliós tétellel számolnak, és az ételosztások sorállásával példálóznak, hogy hangulatot keltsenek a magyar Kánaánban. De tényleg nem tud senki pontos adatot felmutatni, ezért efelől nem nyitok vitát, mindenki saját gusztusa szerint eldöntheti, hogy Magyarországon létezik-e mennyiségi éhezés, mint az ideállá emelt Horthy korban, amikor mint az tudvalévő, épp ez elől tántorgott ki emlékezőn és okádva másfélmillió emberünk.

Van viszont a szakirodalomban egy másik fogalom is, és ez a „minőségi éhezés”. Ez sunyi dolog, hiszen a mintamókus ebben az esetben elegendő élelmiszerhez jut, így az éhségét csillapítani tudja. Az eszébe sem jut, hogy szervezete éhezhet, hiszen bármikor jól tud lakni, és fel sem tételezi, hogy a teste ezek elfogyasztásával nem jut hozzá minden szükséges tápanyaghoz. Pedig – sajnálatos módon – az az érzés, hogy valakinek tele van a hasa, még nem jelenti azt, hogy valóban ellátta magát az összes szükséges tápanyaggal. Ha ezt az ember nem tudja megvalósítani, akkor hiányt szenved bizonyos anyagokból, aminek egészségromboló hatása lesz. És mindez független attól, hogy éhesnek érzi magát, vagy jóllakottnak.

Mindez azért jutott most eszembe, mert jobban teljesítő hazánkban készült egy felmérés, hogy egy átlagos családban milyen kajára futja a jómunkásembernek, és felettébb érdekes az eredmény. Azt mutatja nekünk a statisztika, hogy a panelproli családokban naponta egy mókusra jut körülbelül negyven deka kenyér, vagy éppen öt darab zsemle, gusztus szerint. Tizenöt deka parizer vagy kilenc deka sonka Esetleg három tojást vesz a manus, vagy hét deka trappistát, oder fél liter tejet, ezt önmaga eldöntheti, együtt már nem megy.

Negyvennyolc forintja van gyümölcsre, ebből egy almára futja, hetvennyolc pénze van zöldségre. Ebből fél kiló krumplira telik, másra nem nagyon, a paradicsom már nem fér bele. Ezekkel végezve negyvenegy forintja marad édességre, ebből vehet mondjuk egy lejárt szavatosságú sportszeletet. Ez viszont kár belé, ha az egészséges táplálkozás prófétái vagyunk. És itt a vége a megveszekedett költekezésnek. Ha ezeket szép nyugodalmasan összeadogatjuk, akkor máris előttünk áll a minőségi éhezés klasszikus esete. Vizsgálati alanyunk nem éhes, ezért elégedetten dorombol, ám, ha a vázolt étrendet követi, előbb-utóbb tele lesz a töke vele.

Ez az egész, amit itt teljesen higgadtan leirkáltam, nem azt jelenti, hogy a kákán is csomót keresek, és mindennel elégedetlen vagyok. (De.) Csak csöndben elmerengek, hogy a huszonegyedik században, Európa közepén ennek feltétlenül így kell-e lennie. (Nem.) Mert ilyen kondíciókkal a magyar proletár élete nem sokban különbözik a rabszolgáétól, akit úgy tartottak a gazdái, hogy dolgozni azért tudjon, más meg nem volt érdekes. A magyar választópolgár is teletömi a gyomrát, hogy újrateremtse, megőrizze a munkaerejét, másra nem nagyon telik, ugye. Feltehetnők a kérdést, hogy akkor Lóma óta változott-e valami? Semmise. Jóvan, ustorral nem noszogatják a beszélő gépeket, viszont ezen kívül minden ugyanaz. Fasza.

Igaza volt Spenglernek a társadalmak ismétlődéséről. Ajánlott irodalom: A nyugat alkonya. (De nem úgy, ahogy Orbán képzeli.)

Másnap

Véget ért a kéthetes éjszaka, amelyben nemzetünk apraja meg a nagyja lehengerlő nemzethy részegségben fetrengett, mindeközben pedig a földteke összes lakosa – Szváziföldtől Timbuktuig – csodálta az álságos előadást, elalélva, ezt el ne feledjük azért. És eljött a józanító másnap, amikor egyből kiderült, hogy a sorosmaffia firkászai mért fanyalogtak jó előre a soha nem látott, tapasztalt, földbe döngölő és dagadó cirkusztól. Kezdetnek legyen elég annyi, hogy tán tovább láttak az orrukban lifegő fikánál, azért.

Nem volt ez így a királyi közvetítések során, amikor is minden, a medencéből félholtan kiszálló úszónak hitet kellett tenni amellett, hogy ez az uszoda a lehetséges uszodák legjobbika, ez a VB valahonnan az űrből jött, de legalábbis a kedves vezető fényesre nyalt valagából. A szervilis sajtóemberek éppen csak nem noszogatták a víztől csöpögő embereket, hogy köszönjék meg a határtalan örömöket egyetlenünknek, de, ha kitartóan várunk, és erősen akarjuk, még ez is meglesz. Sőt, teljesen bizonyos.

Máma meg kínzó katzenjammerben hömbölög mindenki, hétfőtől ugyanis nincs üzemeltetője a Duna Arénának. Senki emberfia nem vállalta az évi milliárdos terhet, így csak lötyög a víz bánatosan magában. Fenn az erdő, nincsen kas, másképpen szólván kilóg a seggünk a gatyából. Valami kormánymegbízott arról álmodozott szintén ebben a tévében, hogy a csecsszopótól a ténfergő nyugdíjasig mindenki itt feredőzik majd, és, hát nem, mert nincs, aki kinyissa az ajtót.

Elmúltak az ünnepek, és fába szorultak a férgek. Pusztuló civilizációk jellemzője ez a tempó, gondolhatunk itt a hedonizmusba ájult Rómára akár. Bár, ha Spenglerre ügyelünk, akkor annak is utána lehetne nézni, hogy hol marad a kultúra. A szalonnáci filozopter szerint ugyanis az emberiség elcseszett történetében a kultúra és a civilizáció kialakulása váltogatja egymást, s ebben a második a hanyatló szakasz.

Viszont bánatos szívvel azt tapasztalhatja a Németh Szilárdnál egy kicsivel alaposabban görög-latin dekadens magyar, hogy a Fidesz törzsfejlődéséből a kultúra szakasza valahogyan kiveszett. Egyből a civilizáció közepibe trafáltak bele, amikor nyakló nélkül építenek minden szart tök fölöslegesen, amely fedett sportlétesítményeknek, kisvasutaknak és a kismaci vérveres faszának az lesz a sorsa, hogy csendben belepi a pókháló, fölfalja a rozsda, és megebédelik a termeszek.

Lehetne az ember gyereke olyan álmodozó is, aki lélegeztető gépekről mesél, de ez teljesen fölösleges volna. Itt, most minálunk az ország erőforrásai arra vannak, hogy Orbán dicsőségét zengjék, és akkor lesz fájdalmas az ébredés, amikor az ezerszer átkozott Unió pénze már nem táplálja az utolsó tangót. Na, akkor, legyen hatalmon akárki is, eljő a jeges, és egy szempillantás alatt omlik össze ez az egész kóceráj. Hogy ez így lesz, az hóttziher, addig viszont tolják a pofánkba a vurstlit.

Engedve az irodalom incselkedésének, Faludy Gyuri bácsi Villon átiratával mutatom be a fényes jövőt: „Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,/ és hű barátom egy akadt: a köd./ Rakott tálak között kivert az éhség,/ s halálra fáztam rőt kályhák előtt./ Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,/ s szájam széléig áradt már a sár,/ utam mellett a rózsák elpusztultak/ s lehelletemtől megfakult a nyár,/ csodálom szinte már a napvilágot,/ hogy néha még rongyos vállamra süt,/ én, ki megjártam mind a hat világot,/ megáldva és leköpve mindenütt.”

Nincs kecmec, és igazi tanulságok sincsenek, csupáncsak egy. Sheldon szerint Júdásban legalább volt annyi jóérzés, hogy az árulása után fölkötötte magát. Erre az analógiára Szakhmáry Zoltánban meg annyi büszkeség maradt azért, hogy felgyújtotta a tanyáját és a saját szívébe eresztett egy bájos golyót, amikor meglátta, mire jutott. S bár az ilyen szakhmáryak a mérce manapság, de az úri erkölcs teljesen hiányzik a fiúkból, bácsikból, nénikből, szaralakokból. Egyáltalán minden éthosz kiveszett ebből a bagázsból. Most ott tartunk épp, hogy elkúrtak százharminc milliárdot a vezér dicsőségére, aztán minden más le van szarva. És nagyon kíváncsian várom, mi lesz még, meg az ordas eszmék, ha tetszenek belegondolni.

Testnedvi szervilizmus

Nem vagyunk már gyerekek, nevezzük nevén a folyadékot, ha már Simicska is megtette: baj van a gecivel. Most nem Orbánra gondolok elsősorban, bár, akinek erre van gusztusa, annak egyáltalán nem fogom vissza a lobogó képzeletét, hadd szárnyaljon az, hanem ténylegesen arra a matériára, amelytől végül is nemzetünk további ezer éves léte függ, ha tetszik ez a csuhásoknak, ha nem. Az élet a Föld nevű bolygón már csak ilyen mocskos.

1973 és 2011 között tanulmányozták komoly tudósok teljes odaadással közel nyolcezer manus hímivarsejtszámát, és arra jutottak, hogy a nyugati férfiaké csökkent, mégpedig 1,6 százalékkal. Nagy baj nincs azért, kihalni a Lajtán túl sem fog a dekadens emberiség, hiszen ejakulátumonként 137,5 millió lehetséges utód még mindig lubickol az elnyert szabadságban, a WHO határértéke pedig 39 millió. A csökkenést okozhatja a csecsemők által viselt túl meleg pelenka, a nadrágzsebben hordott mobiltelefon vagy az aszpirin is.

Esetleg a kiskutya fasza. Ez idáig voltaképp egy szóra sem érdemes, értelmetlen tanulmány, azt mutatva, hogy a világ más tájain is van pénz hülyeségre, viszont ezt el kell adni a magyar panelprolinak, magyarázva egyben egyetlenünk keleti nyitás dilijét ezzel is. A 888.hu tudományos szaklap ilyen címmel tálalja a geci-kérdést: „Ennyit a fejlett nyugatról: spermakrízis van!” Ne cseszd meg. Igaz, arról szó nem esik, hogy mondjuk Azerbajdzsán ebből a szempontból Nyugat-e, mégis benne van, hogy a Soros-maffia és Brüsszel miatt már toszni sem tud a keménytökű magyar.

Ha már spermakrízis, akkor viszont Simicska, midőn hajdanvolt harcostársát gecinek titulálta, voltaképp dicsérő ódát zengett róla, hiszen a férfiöröm végtermékének minden egyes ebihala arannyal ér fel. Eggyel több pedig maga a megnyugvást hozó boldogság, és az élet maga. Ha 888-hu lennék, akkor bemutatnám a még az 1800-as években is divatos ideát, amely azt tartotta, hogy minden csepp ondó kincs a férfi egészsége szempontjából A maszturbálás közben elvesztegetett sperma pedig betegséget okozhat, sőt akár halált is.

Ehhez képest a nyugati sihederek meg reggeltől estig verik a farkukat, ahelyett, hogy lóra pattannának, és őriznék a nemes hagyományokat. Bár arról nincs hitelesített adat, hogy a rózsaszín pöttyös seggel hátrafelé nyilazás milyen hatással van a szaporodási képességre, de, hogy még mindig itt vagyunk, azt mutatja, hogy csakis hasznos lehet. Másrészt tudományos magyarázatot is adnék pártunk és kormányunk barmainak hímsoviniszta taplóságára. Persze, ha seggnyaló lap volnék, és görög-latin kultúrájú, mint a Németh Szilárd.

Azt is elmesélném, hogy az ókori görögök szentül meg voltak győződve arról, hogy a sperma tulajdonképpen a férfi agy része. A nagyon csodált da Vinci pedig emiatt jutott arra, hogy a hímvesszőben két különálló “csatorna” fut – az egyik a vizeletnek, a másik a spermának – melyek a gerincoszloppal és az aggyal állnak összeköttetésben. Ilyen tudással felvértezve érthetővé válna minden vak komondor, meg a teleszülés is. Eszerint egy-egy aktus során tehát nem történik egyéb, mint, hogy a férfiember, midőn elélvez, csak mérhetetlen bölcsességét sprickolja az asszonyi állatba.

Mindezt kiegészíteném a XIX. századig élő okossággal is, miszerint nem a szülőknek köszönhetőek a gyermekek, hanem Istennek, így minden Földre születő ember Ádám és Éva testéből származik. Az Orbán által kívánatosnak tartott családonként 2,1-es szaporulat eléréséhez tehát csak imádkozni kell, ez az alap a nemzet fennmaradásához, a másik pedig, hogy vigyázó szemeinket ne Párizsra vessük, mert akkor leszárad a farkunk. A Nyugat alkonyát Spengler teljesen más aspektusból vezette le, igaz, bármennyire náci volt is, azért volt egy kis esze, szemben a kormánypárti „újságíróval”, aki úgy csinál segget a szájából, hogy geci csöpög belőle. Ezzel a gyönyörű képpel zárom soraimat.