Gatyamadzag

Mennyire megnyugtató már, hogy a világ ilyen egyszerű. Szavakkal, akarattal és szavazós gombokkal az összes gond elintézhető, minden más csak káprázat: a korgó gyomor, a lukas gatya, meg a lefagyott lábujj is. Ez főleg. Ebben a képeskönyvben, az üveghegy sötét oldalán, a kurta farkú kismalac rogyadozó óljában, a ganyészagban egy biztos, fix pont akad, amellyel ki lehet mozdítani a Földet, ami beleragadt Isten tenyerébe, s ez a Fidesz, csakis.

Hová is lennénk nélküle, amikor egyetlenünk gyámsága hiányában vak komondorként kóborolnánk a kereszténység nélküli sivatagban, kultúra, Németh Szilárd megnyugtató bölcsessége és Kásler professzor megtartó ereje nélkül. Ha most azt hiszed, hogy szórakozok, akkor tévedni tetszel. Úgy vagyok, mint valahai keresztapám malaca, aki, miután elvágták a torkát, csak vonaglott, és az a böszme azzal vigasztalt, most sír a legjobban, én meg néztem négyéves, könnyes szemekkel.

Ez száz éve volt, a Fidesz viszont most van. Tegnap a szavazógombbal betiltatott a hajléktalanság, és az huss, az éjszaka folyamán, de szerencsésebb helyeken már napnyugta előtt meg is szűnt. Ilyen egyszerű a világ, amely a fasizmus szögletes, fekete-fehér, lőporszagú és lábdobogástól hangos alakját öltötte épp fel, ritmikus tapsok közepette. Ez a formula, mint az tudvalévő, szereti rendben tudni a dolgokat, katonásan, ütemre.

Amikor tegnap bizonyossá vált, hogy a hajléktalanság száműzése mellett ki is jelölték törvényileg az üldözendő magyar polgártársakat, mindközönségesen akárkit, aki más, mint ők, vagy csak a házmesternek nem szimpatikus, nos, ebben a tisztítótűzben már föl sem tűnt, hogy Pártunk, Kormányunk és a kedves vezető ezzel párhuzamosan mintegy azt is tudatta, hogy a férfiakkal is nemzeti konzultálni fog gyerekgyártásilag. Úgy vélik, hogy nem elég kemény tökű a jódógos jómunkás, jómagyar ember.

Mindenféle embertelen rendszer szereti tudni, mit csinál az alattvaló, és azt is nagyon, hogy mit gondol róla. Ezen túl óhatatlan vágya megmondani azt, mit tegyen a szavazógép, mert ő nem tudja, mi a jó neki, ellenben a hivatal az meg igen. Eleddig a nők bugyogójában matattak soha el nem múló buzgalommal, most már a férfiak gatyamadzagját is megoldják, megemelik a tökeiket, és lágyan birizgálják, hogy jó magyar spermát termeljen.

Erről megkérdezhették volna szakértő Simicskát, de ő egyelőre még a sarokban térdepel, viszont nézeget hátra, a főnéni felé, és várja jutalomfalatot, mert már okos kisfiú ő. Visszatérve erre a mi dolgunkra azonban, az elkövetkezendő nemzeti konzultációban a kormány a férfiakat is megkérdezi, milyen kihívásokat éltek meg úgy családilag, mert szeretnék bevonni őket a családalapításról, gyermekvállalásról és a gyermeknevelésről szóló döntésekbe.

Innentől csak eldobom az agyam, és már indulok is. Fölmerül bennem ugyanis az a kósza kényszerképzet, hogy ebben a nyüves országban hány-, és miféle döntésbe vontak be a vezénylő tábornok hagymázas képzeletén kívül akárkit is. De hiába töröm darabokra a fejem, ilyet én nem lelek se itt, se Fokföldön, se Ázsiába’ (kösz, K. D.). Viszont, ha én tökös magyar legény lennék, akkor erősen visítanék, hogy hagyjanak békiben családilag, gyereknemzésileg, nevelésileg meg pláne.

Kicsit túltolják a fiúk a biciglit, hogy a már el is feledett Balog tiszteletes örökzöldjével éljünk. Orbán et. pedig a mérhetetlen bölcsességével kefélési tanácsokat osztogat, és a szülőszobában is ott van, mutatja a vajúdó nőnek, miként lélegezzen, vele együtt sóhajt és fogja a kezét. A kisdedet pedig rögtön, miután felsírt, kiképző táborba viszi.

Ilyen ideák gomolyognak a légben, ezt fölösleges ragozni. Ő katonákat nevelne szíve szerint, akik megtartó ereje a keresztény hazafiság, a sportban megnyilvánuló hazaszeretet, meg, hogy barackszedés közben egymás talpára lépnek. Ezzel szemben az a magyar férfi, akit ő irtani akar, ezért elveszi a szivárványát neki, akkor készít gyereket, ha óhatatlan vágya támad rá, nem, ha a Párt arra utasítja.

Ezen felül a nevelésben a Modern család Jay-jének álláspontjára helyezkedik, aki azt mondta, az apaság az, hogy az ember ott van. Ennél tömörebben és bölcsebben nem lehet leírni a dolgot, de ilyet Fidesz-es meg nem ért. Ő úgy szereti, ha pontokba szedve leírják neki, mikor simogassa és mikor üsse a gyereket, hogyan terelje a labdarúgás felé, és melyik böcsületes szakmát adja a kezébe, hogy a rendszer hű alattvalója lehessen. Hát, lófaszt, mama.

A mindenható érintése

Kásler miniszter megsarkantyúzta a lovát, s bár fordítva ült rajta, mégis a fülébe súgta, gyí betyár, majd csillogó páncélzatban beleiramodott a fénybe, amelyben a középkor várta őtet nagy-nagy szeretettel. És nem hátrakötős inges ápoló bácsik szurival, hanem manók, varázslók, ködben imbolygó keresztek meg tüzet okádó sárkányok, de legfőképpen boszorkák bibircsókkal, bazi nagy orral, valamint Jancsi és Juliska.

Ha mindenképp meg kell hülyülnie, megtehetné ezt magának. Ellenben oly korban élünk itt, a Földön, hogy idős mániákusok magas hivatalt kapnak, és ennek ormairól teljes bizonyossággal, valamint a butaság megingathatatlan bátorságával nagy nyilvánosság előtt szórhatnak szét olyan rögeszméket, amelyeket unokáknak kellene suttogni elalvás előtt mese gyanánt, de még akkor is értesíteni kellene a gyermekvédelmiseket.

Ezúttal azt tudtuk meg tőle, hogy Szent István kapcsolatba került a mindenhatóval, valamint alélt közléseket apostoli királyságról, beavató koronáról, szent koronáról meg Szent Korona-tanról. Nagyváradon szórakoztatta a nagyérdeműt ilyesmivel. Ezt is lehet, csak ne nevezze magát miniszternek, hanem inkább autodidakta, de leginkább outsider történésznek, aki beleájult a legendákba, és szakrálisnak mutat egy vértől csöpögő kort.

Kásler miniszter tobzódik a tisztségében, s eddigelé az látszik, hogy a bársonyszékkel felmentést kapott a gyógyítás nyűgei alól, és főállásban űzheti azt, ami eddig a hobbija volt, a dicső múlton való merengést. Ez tisztes időtöltés nyugdíjas napokra, a parkban, a padon el lehet vitatkozni azon, hogy piros pöttyös-e a seggünk, vagy a Szíriuszról jöttünk vajon. Ellenben ez most központi vezérlő eszmévé kezd válni.

Ezeknek ezt jelenti a keresztény-demokrácia. Meg azt, hogy ájtatos csöpögés üli meg az országot, és valami megmagyarázhatatlan rossz érzés keríti hatalmába azt, aki a felvilágosodás után párszáz évvel bízni mer a józan észben, a kétszer kettőben, és abban, hogy nem a Föld a világegyetem közepe, s legfőképpen nem lapos. Ilyen közegben nem csodálkozik az ember, hogy az Észbontókban olyanok hangzanak el, hogy a szegény kölyökdínókat halomra öldösték a gonosz emberek.

Más alvezéreknek másfajta dilijei vannak. Például Semjén a vadászat rabja, ha nem gyilkolhat, elvonási tünetei vannak, így nem csoda, ha a világ összes pénze nem elég neki, ha orgazmikusan lövöldözni vágyik. Mindennek a pénzügyi ganajságával most nem foglalkozok, az majd a tekintetes bíróság dolga lesz, ha elül a vihar. Sokkal inkább ennek az alaknak a keresztényileg beteg lelkével.

Odáig ment a mundér védelmében, mégpedig – és ez bosszantó pöttyet – nagyon öntudatosan, hogy a politikát csak addig akarja csinálni, amíg “normalitását” megőrzi, s ehhez múlhatatlan szüksége van az öldöklésre. Itt most lépjünk túl azon, hogy egyáltalán normális volt-e valaha, de, hogy egy embernek a lelki egyensúlyához szüksége van a vérszagra, az egészen delikát dolog, más kontextusban az ilyet pszichopatának nevezik.

Összeállítás nem létezhet Németh Szilárd nélkül, s nem azért, mert külön pikkelnék rá, hanem, mert kiérdemli, kivívja mintegy a jogot magának, hogy szobrot állítsunk neki. Most épp azért, mert a térség legerősebb hadseregét óhajtja világra segíteni szárazföldi, légi és minden bizonnyal tengeri haderővel (Hun Navy), hogy legyen mitől vérben forogjon a szeme, ha már a velőspacal elfogyott.

Pár napja még Kásler különös víziói okán magyar Wewelsburgot vizionáltam. Tudják, ez volt Himmler játékszere az ősgermán mítoszokkal, de rá kell jönnöm, ezek nincsenek azon a szinten. A hülyeség még nem állt össze egységes rendszerré és kerek egésszé bennük, egyéni kigőzölgések vannak csupán, amelyektől megrohad a hívek agya. Mindent elmond azonban Orbánról, hogy ilyen alakokkal veszi körbe magát. Végül is, a vakok közt a félszemű a legnagyobb király.

Osztások és választások

Orbán Viktor Mihály jóságos uralkodó, minden alattvalónak megadja, amit akar. Nem a jobbágy óhajtását, hanem amit “Ő” maga annak vél. Óvodásoknak pöttyös labdát, nagyobbacskáknak pénzt, sokat. Momentán rohadt boldog, és pláne permanensen a kétharmadjával, azóta járja a birodalmat, amióta összecsalta, és kegyesen adakozik. Én is örülnék, ha azt csinálnék, amit csak akarnék, nem állnék sorban az orvosnál például, de leginkább a postán, az húzósabb. De nem rólam van most szó, hanem a tuggyukkiről.

Vajszlóra például elsőként ruccant ki “Ő” a páncélfurgonjával, mert jók és engedelmesek voltak az ott élő jobbágyok. Ez megéri nagyon, kaptak is két és félmilliárdot, igaz, nem arra, amire szerették volna. Uszodára ácsingóztak a szolgálatokért, aztán szennyvízelvezetés lett belőle, azzal a kitétellel, hogy zárásként az uralkodó felhívja az emberi erőforrások miniszterét: „vizsgálja meg a vajszlói tanuszoda harminchárom méteres medenceként történő megépítésének feltételeit.” – Káslerről lévén szó valami csakrát kell keresnie a faluban talán.

De ki tudja, azért még mit kell megcselekedeni, vagy csupán az “egyszer még kérünk maguktól valamit” kegyes állapotban leledzenek a vajszlóiak, és most mindenki angolpark-igazgató a faluban épp, vagy narancsligete van. Egy biztos a bozontos világban, jónak lenni jó. Szombathely polgármestere is elalélt, amikor megkapta a stadionja kulcsait, s kifejtette, hogy nem rosszalkodott az elmúlt időben, a Mikulás meg is töltötte a zacskóját neki. – Azóta van heresérve az üzemeltetéssel.

Ez, amiben élünk, ez voltaképp kőkemény feudalizmus, fölösleges másnak nevezni. Azzal a különbséggel, hogy nem földeket oszt az uralkodó, mert az az Anikó nevén van mind (meg a szőlők), hanem közbeszerzéseket, s más pénzeket szór szét kegyesen. Erre a középkorra hajaz az is, hogy a birodalomban egyre nagyobb szerepet kap az egyház, amely az ezer éves gyakorlatnak megfelelően az “Ő” hatalmát szinte Istentől eredezteti, sőt, hirdeti azt is, hogy csak nála van az igazság.

Ott tartunk, hogy így is van, és most elmesélek Füst bácsival egy történetet, amely azt mutatja meg nekünk, mitől fog ez a kóceráj előbb vagy utóbb, de mindenképpen összeomolni:

“…Fejszál nagyon szerelmes volt egy Fatime nevű fürdőslányba, (aki, – mondjuk ki a szót, – fürdöző nők hátát szokta vakargatni, tehát elég alacsony sorban lehetett), s ez a lány hallani sem akart Fejszálról. Erre Fejszál egyebet se tett, mint folyton könyörgött Allahhoz: – add nekem Fatimét, add nekem Fatimét. – Megintcsak a nép szája szerint meghallotta ezt a Szakína s azt kérdezte Allahtól: – hét mennyország királya, adjuk-e neki Fatimét? – amire Allah összevonta gyönyörű szemöldeit és így válaszolt: – ez az arab rosszul fog járni vele. – De ha annyira vágyik rá, – ellenvetette a Szakína. – Legyen hát úgy, – felelte Allah és bosszúsan legyintett. S íme Fejszál már a nászéjszaka után is nagyon csóválta fejét bizonyos női jelenségek és rejtelmek miatt, hát még azután. Szó ami szó, a végén vízbe ölte magát e gonosz fürdőslány csalárdsága miatt. Amire Allah, most már az én véleményem szerint, valószinüleg így szólt a Szakínához mérgelődve: – mit kérnek tőlem mindenfélét ezek a szamarak? Az én feladatom volna tudnom, hogy mi kell nekik, de ha még én se tudom, akkor hogy tudnák ők? Lásd te Szakína, vallásuk alapvető imájaként a buddhisták nem kérnek egyebet, mint azt, hogy ne kelljen újra élniök. Ez még hagyján. A katolikusok is okosan teszik: csak a mindennapi kenyerüket kérik mára, – ez is hagyján. No még a halálos óra könnyűségét is kérik, meg a bűnbocsánatot, – még ez is hagyján. De ha valaki kolbászt kér tőlem, vagy szép lányt, vagy egy gyémánt citerát, – micsoda ostoba szemtelenség ez?…”

Ezért örvendjünk, polgártársak, és ezt a lehető legkomolyabban mondom, mert előttünk áll Orbán alkonya, vagy legalábbis a romlás forgatókönyve. Mindez abból hüvelyezhető ki, hogy “Ő” nem bölcs Allah, aki felháborodna azon, ha az alattvaló kolbászt, szép lányt vagy gyémánt citerát kér tőle. Következésképp meg is adja neki, a kincstár azonban nem parttalan, mint a gumiszoba vagy a Rogán lakása, így egyszer vége lesz az osztásnak, és rossz vége, ez bizonyos. Föl fognak lázadni az alkirályok.

Éspedig, mert az egyház is elkurvult, s míg virágkorában, az eredeti feudalizmus pompája közepette azt hirdette, hogy a földi élet célja a túlvilági boldogság, az örök üdvösség elnyerése, és a földi lét csak siralomvölgy amely a túlvilághoz vezető út állomása csupán, ezek a maiak a királlyal együtt két pofára tömik a bélszínt, és még azt sem látják be – mint Schopenhauer -, hogy ilyen alapállásból nem komilfó osztani az észt. Lelkük rajta.

Ám, mint mindenkinek és mindennek, ennek a rendszernek is génjeiben van a halála, kódolva mintegy, és azok, akik ezt várják, ezt az összeomlást, két dolgot tehetnek. Malmoznak a duci ujjaikkal, míg el nem jő a jeges, vagy nevetnek a világ ostobaságán, és leraknak néhány banánhéjat, hogy előbb törjön ki a király nyaka. Nékem ez az utóbbi fekszik inkább, már csak időbeli determináltságok miatt is. Bakancslistám egy tételes már csak, de erősen óhajtott, és babonaságok okán sem mondom el, mi az.

Delej

Tegnap kiderült, hogy Orbán Viktor Mihály, következésképp a kormány hagyományai, világlátása és gondolkodásmódja most meg a cserkészekével fakad egy tőről, mert a céljaik közösek. Olyan fiatalokat akarnak nevelni ezek ketten, „Akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben, és a jég hátán is megélnek. Nekünk természetes, hogy családban, hazában és az egymásért kiálló bajtársias szövetségben gondolkodunk. Hiszünk a magyarok határokon átívelő összetartozásában, valljuk, hogy a nemzet nem kitaláció, hanem egy élő közösség”. – Ilyeneket delirált ez az Orbán.

A fiatalok katonás nevelése cserkészileg rendben van, kormányprogramnak viszont bajos, de mit lehessen tenni. Miniszterügynök et. egyébként semmit sem mondott szokás szerint ilyen jég hátán is megél humbugokkal, bár erről a létformáról mesélhetne neki az a tömeg, amelyik gulyásért áll sorban félnapokat, illetve a megfagyottak sokasága. Esetükben nem volt eredményes a kiképzés ezek szerint, nem hogy a jég hátán, még a fűtetlen lakásban sem tudnak megélni, micsoda dolog ez, hová lett a cserkészbecsület, kérdezhetnénk, de nem tesszük, mert debilekkel fölösleges szóba elegyedni.

Szót sem érne ez a tartalmatlan és értelmetlen szófosás, ha nem rejtene azért némi nóvumot is, mégpedig azt, hogy mindenféle XXI. századi gondolat veszélyes már a rekatolizáló országban Sőt, egyáltalán maga a gondolkodás-tépelődés is libsi passzió, és veszélybe sodorja a sokat szenvedő hazát, “ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik. Ezért nekünk ma jól felvert sátrak kellenek, amelyek a legerősebb viharoknak is ellent tudnak állni”. – Így nyomja a feszületet a delikvens arcába Orbán et. a megégetés előtt.

Íme, hölgyeim és uraim Magyarország miniszterelnöke a sátrában, amint dacol az elemekkel népe védése közben. Ezeket már megszokhattuk, ebben semmi unikum nincsen, ilyen gyönyöröket naponta százat is tud. Viszont megfigyelhető, hogy ebben az új uralkodásában mégis szintet lépett, ha nem is ő, mert azt már nem lehet, hanem a kiszolgáló személyzete. A beszédet egyre jobban eluralja a misztikum és a gomolygó ködök, amelyből olykor előtűnik egy-egy keresztes vitéz, mint például Kásler Miklós, aki spirituálisan akar magyarságkutató intézetet gründolni magának, hogy élhessen a régi mániájának, megvalósítva ifjúkori álmait, mint a cserkészek.

Lehetne ezen göcögni is akár, de egyáltalán nem érdemes, mert a folyamat, amelynek tanúi és részesei vagyunk, egyszer már lezajlott. Himmler is megépítette a maga Wewlsburgját, ahol a náci lovagok merültek el a hajdanvolt germán dicsőségben, majd így megerősödve lelkükben indultak gyilkolászni és embereket égetni kemencékben. Nem véletlen, hogy Schmidt Mária nagyasszony is neonáci alakokat hív meg konferenciázni, ők is ilyen gomolygó ködökkel vannak tele, mert úgy tűnik, a kereszténydemokrácia szakralitása ezt kívánja, viszont ez veszedelmesebb, mint az eddigi harci kürtök. Így süllyedünk vissza a középkorba.

Ez valami fertő lehet egyébként, vagy a vezér delejez meg mindenkit, aki a közelébe kerül, mert az is megfigyelhető, hogy aki meg ebből a gravitációból szabadul, egyből megvilágosodik. Mint Lázár János is tegnap, aki hirtelen rádöbbent, hogy szar a kormány oktatáspolitikája. Azt mondta, a gyerekeket most mindenekelőtt tanulni kell megtanítani, hiszen a hasznos élethez szükséges ismeretanyag és tudás gyorsabban változik, mint amivel a hagyományos iskolarendszer lépést tud tartani. Sőt: a kormány által erőltetett és lebutított szakképzés pont ezt a képességet nem adja meg a diákoknak, akik ennek hiányában nem tudják majd egy új gép kezelését sem megtanulni.

Hát nem csudálatos ez a megvilágosodás? Dehogynem, polgártársak, de nem egyedi. Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe. Ami mégis egy ábránddá teszi ezt a Lázárt is, hogy azért neki volt esze. Ennek az új eresztésnek már az sincs. És lesz rosszabb is.

Energia a zagyba

Ez a Kásler miniszter, ez alig került bele a brancsba, de már olyan otthonos benne, mintha világ életében ebben szüttyögött-tocsogott volna. Rá lett találva nagyon, az már igaz. És olyannyira meg akar felelni a lebutított elvárásoknak, hogy még szerencsétlen volt diáktársait is meg akarja téríteni, mint a misszionárius a kókuszdiók országában a Péntekeket, olyan buzgalommal.

A sárvári Tinódi Gimnázium biztosan rohadt büszke hajdanvolt diákjára, hogy mennyire fölvitte az Isten az ő dolgát, viszont mi nem vagyunk eltelve a produktumtól. Mert milyen ember már az, aki egy érettségi találkozón nem arra emlékezik, hogyan szopatták meg a tanár urat nagy huncutul, hanem pártpropagandát folytat. Pedig ez a Kásler ez ezt tette, fújtak a seggéből a böjti szelek még most is, még ekkor is.

Viszont van egy világképe ennek a manusnak, azt meg kell hagyni. Kicsit zavaros, kicsit eccerű, de az övé. A tízparancsolat gyógyító erejébe vetett hite az egy dolog, ez nóvum ugyan, de akármelyik degenerált zarándok képes ilyenre. Sőt, aki a zangyal sugallata miatt új gumit kapott a tolószékére, mert kihussant belőle a gonosz, az is van ennyire debil Isten segedelmével.

Ellenben neki nem adott hatalmat a zorbán élők és holtak fölött ítélni, mint ennek a Káslernek, aki ezzel az erővel él, sőt visszaél. Gyermekeinket spirituálisan és szakrálisan óhajtja idomítani, ami egy dolog, ellenben avíttas. Sőt, a panelproli nem azért járatja oskolába a kölkét, hogy kis táltos legyen belőle, hanem, hogy bírja a szorzótáblát, meg, hogy eligazodjon a zengő ABC zegzugaiban.

Visszatérve azonban erre az érettségi találkozóra, ez a Kásler elmesélte hajdani diáktársainak a Fidesz oktatásról kiadott dekrétumait, hogy mennyire fasza már minden. És plánesőt, hogy még milyen tökélyek jönnek majd a birodalomban, de nem mondta neki a valahai padtársa, hogy Miklós, most komolyan. Sőt, cirkuszi mutatvány lesz ez a Kásler, hogy az oskola milyen kivételes és egyedi példányt adott a hazának.

Így tátott szájjal, és lehet, elalélva hallgatták ezt a bohócot, belereszketve a gyönyörbe, hogy egy levegőt szíhatnak vele, sőt, hajdan, sok évvel ezelőtt látták a csupasz seggét tornaóra előtt. S lám, most ott ül már az Atyának jobbján, mégis itt van közöttük, és mutatja az egy igaz utat. Vannak ilyen öregdiákok, őket utálta annak idején a legjobban mindenki, mégis ők érnek el ilyen sikereket, ilyen hivatalokat, ebbe döglik bele a zország úgyis.

Orbán Viktor negyedik eljövetele után valami különös oknál fogva előtérbe került az alattvalók zűrös nemi élete, az ebből fakadó szaporulat, és az új zombik kitenyésztése. Ezt a hármas szentséget ez a Kásler egységben kezelte, midőn hajdani diáktársainak az érettségi találkozón így ábrándozott:

“Van jövője annak a nemzetnek, amely egyre több energiát fektet a gyermekekbe, meggyőződésünk, hogy a magyar nemzetnek csak a magyar gyermekekkel lehet jövője.”

Ha én hajdani padtárs lettem volna, akkor hátbatoszom ezt a zembert, és megkérdem tőle: tényleg, Miki? Tényleg? És elmesélem, hogy a kölkekbe nem energiát köll fektetni, hanem tudást, s pláne, ha az az energia a Paks kettőből átsugárzott spiritualizmus, meg hasonló cukiságok. Sőt, azt is elmondtam volna, baszmeg Miki, hagyjátok inkább azokat a kisdedeket, semmi hittanóra meg nuku lövészet, ilyenek.

De ez a Miki cseszett volna rám, és nem is volt ilyen padtárs, sőt, még a média is hírül adta, hogy ez a Kásler mit üzent nem egykori iskolájába, hanem onnan kifelé. Például, hogy a magyar nemzetnek magyar gyermekekkel van jövője. Én sem ebihalakra gondoltam, viszont, ha azt a jövőt a Kásler által vázolt úton érjük el, akkor Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek.

Malac-Manhattan

A hatalmas és leleményes Kínában, a Pekinghez közeli Yaji hegyekben építettek egy lakótelepet disznók számára. Két hétemeletes épületben laknak eddig a malacok, még kettőt húznak fel, az egyik tizenhárom szintes lesz. Ha teljesen elkészül a disznóváros, harmincezer boldog röfi lakja majd, és évi nyolcszázezer malac születik itt a tervek szerint.

A grandiózus építkezés felkeltette Pártunk figyelmét a panelprogram továbbfejlesztése miatt is, de elsősorban népesedéspolitikai szempontból. A Lendvai utcában úgy vélték, ha a kínaiak ezekkel a házakkal rá tudják venni a malacokat a permanens szaporodásra, a magyar ember is képes erre, tanulmányutat szerveztek tehát.

Németh Szilárd indult volna, hogy Csepelen ezt az egészet seperc alatt megvalósítja, de Káslert küldte a Párt, mert mégis csak ő az emberminiszter, neki kell hát a disznók lakhatását és nemi életét tanulmányozni, hogy gazdag tudással térhessen aztán haza a messzi vidékről. Orbán et. is élénken érdeklődött a projekt iránt, elképzelte, amint mondhatja, mi van röfi, s pláne tömegek előtt és sokszor.

De már az érdeklődő levél megírásánál bajok mutatkoztak. Jolika, a titkárnő MKKP-t írt KKP helyett, mert azt ismerte. A miniszternek kellett felvilágosítani, hogy az MKKP, azok olyan liberális, festegetős ördögfattya, a KKP, azok meg a böcsületes kommunisták Kínából. Így, az akadályokat leküzdve megszületett a kérvény, kis idő múlva pedig ez a Kásler indulhatott is.

Hszi Csin-ping személyesen ugyan nem tudta fogadni őt, de a körzeti megbízott, aki kísértetiesen hasonlított megboldogult Rákosi Mátyásra – ugyanaz a frizura és eszelős tekintet -, szívélyesen kalauzolta a malacok között. Sőt, lehetővé tette, hogy az egyik házmesterrel is szót válthasson, aki jól fejlett kan volt, mangalica beütéssel, és tudott magyarul. Kék svájcisapkában volt ez a disznó, és úgy mondta a szöveget, mintha papírból olvasná:

– Örökre hálásak leszünk pártunknak, hogy kiutalta nekünk ezt az összkomfortos lakást. Hallom, maguknál, a Mari néninél düledező faviskóban tengeti magát Röfi, aki egyébként távoli rokon, rendszeres levelezésben is vagyunk, épp tegnap küldtem neki képeket a lakásról. Maga is láthatja, teljes a kényelem, hideg-melegvíz, központi fűtés, a hűtő tele moslékkal, a kilátás a hegyekre csodálatos. A földszinten wellness, szauna, edzőterem, mozi. Mondtam is az asszonynak, látod, anyjuk, gondoskodik rólunk Ping elvtárs, hogy nőjön földig a szakálla. Tényleg más dolgunk sincs itt, mint a szeretkezés, nemrégiben megkaptuk a Káma Szútrát. Hasznos olvasmány, jó képekkel, bár az emberszex undorító, mégis sokat lehet tanulni belőle. Szaporodunk is rendesen. Igaz, hogy a gyerekeket tíz hetes korukban elviszik, de csak, hogy ők is családot alapíthassanak, rendszeresen küldenek lapot. Az öregek, akik nem bírják már a tempót, nyugdíjasotthonba kerülnek. Igaz, hogy a kerítésen túlról néha visítás hallatszik, meg vér és égett szőr szaga jön, de az csak sorosista propaganda, hogy kivégzések lennének. Mondtam is az asszonynak, látod, anyus, irigylik tőlünk ezt a jót, amit a Párt adott, becsüljük meg. Nincs is baj, jönnek a gyerekek rendesen, és az én Jolánom helyt is áll. Az ágyban is, meg a konyhában is. Igazi kínai anyatípus.

Ez a Kásler, ez bőszen jegyzetelt mindeközben, majd föltette a kérdést kísérőjének, hogyan áll a lakosság a tízparancsolattal. Ő elmondta neki, hogy itt nem nagyon vannak keresztények, ellenben sok a taoista, hiszen Micimackó is az volt, ebből pedig azt vonták le, hogy Malacka is az.

Az emberminiszter elképedve ettől a csodától ült repülőre, hogy a kínai leleményesség, hogyan oldja meg a kívánatos szaporulatot, igaz, disznókkal, de Isten segedelmével megy ez majd emberekkel is, gondolta. repült ábrándozva, és ahogyan elnézte a lapos Földet a felhők fölül, arra gondolt, fel kell venni a kapcsolatot Kósa anyukával, aki nagy tapasztalattal bír a disznókról. S ha vele egyeztetett, majd aztán teszi le javaslatait a kormány elé.

Épp dolgozik rajta.

A muglik révülete

Kásler emberminiszter tegnap fölskiccelte, hogy a magyarságot miként óhajtja visszavezetni a szőrén megült ló, a jurták és a zamatos kumisz világába. Ha olyan korú kölkem lenne, akire ráteheti a mancsát, sikítva rohannék bele a végtelen vakvilágba.

Ki gondolta volna, hogy Balog tiszteletest visszasírja a panelproli, és ezt is megértük. A balneológiával, mint a bálnákkal foglalkozó tudománnyal kokettáló Pokorni már maga a megtestesült mennyország a távoli, fényes jövőben, és ez a Fidesz és vezére kognitív képességeinek megzuhanását is szomorúan tárja elibénk.

Ne illedelmeskedjünk, hülyülnek, na.

Egyenesen masíroznak a szakadékba, maguk előtt tolva a választópolgárt, akitől hovatovább tényleg elég lesz a Göring által megfogalmazott alattvalói idea, miszerint annyi kell, hogy le tudja írni a nevét, tudjon számolni tízig, és közben dolgozni. Nekik.

Nem vagyunk ettől túl messze. Minderről három férfi győzött meg a kávézóban szintén tegnap, amint ordítva adták elő a világról való ismereteiket, és magabiztosan, de nagyon. Inkább nem részletezném, nekem is van lelkem ugyanis, és röhögni sem lehet mindenen.

Ez a Kásler, akiről pedig azt hitték, akik ismerték, normális ember, most, hogy a fény közelébe ért reptében, vagy megszédült, mint a részeges muslica, vagy előjött belőle a gondosan titkolt debil énje. De legyen így vagy úgy, akkorát virított, hogy fényességébe belevakul a zember.

Ha a kezei közé kerül a magyar aprónép, akkor ő a magyarság spirituális és szakrális értékeit fogja oktatni nekik, feltehetőleg azért, hogy ellen tudjanak állni a gonosznak, mert varázstalan muglik ők. Természetesen csak addig, míg el nem végzik Kásler varázslóképző szakiskoláját a Roxforttá váló országban.

A gonosz szellemekkel való küzdelem Füst Milánt is megihlette, aki Hábi Szádijában így ábrázolta az aktust:

„…Az elmés Naszreddin Hodzsa a következő tréfát eszelte ki erre vonatkozólag, annélkül persze, hogy tudta volna, mennyire fején találta a szöget: Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

A mi világunk azonban nem ennyire mókás, mert az ostobákat mindig is vonzották a rejtélyes dolgok. Én például, még Kádár apánk idejében félrészegen tartottam nagyhangú előadást egy csehóban a buddhizmusról, mondván, még ez a legklafább vallás, mert ebben a legkevesebb a szakralitás.

Ez az utolsó szó megütötte egy ott ücsörgő spion fülét, és megkért, hogy meséljek még neki ilyeneket. Így visszanézve az idők kezdetére, úgy hiszem, Orbán külseje volt neki, viszont semmit sem tudott kezdeni az infókkal, mert képtelen volt eldönteni, hogy vele vagy ellene vagyok.

Hogy ez a Kásler mért vonzódik ilyesmikhez, azt tudja a rosseb. A spiritualitás meg a szakralitás nem tréfadolog, és még azt sem tudhatni az előbbi hogyan illik bele a kereszténydemokrácia elképzelt álomvilágába. A spiritualitás ugyanis nem templomba való járás, hanem egy magasabb rendű cél és értelem elismerése, ahol a dolgok ok-okozati összefüggésben történnek, s ennek végső neve a karma, ami viszont sehogyan sem passzol Szűz Mária országához.

Ez a Kásler egyébként össze-vissza hadovál mindent, illetve azt sem tudja, mit beszél. A szakralitás ugyanis, amit szintén a kiscserkészek fejébe óhajt kalapálni, a transzcendenciához fűződő viszony másik alapformája. Ez a tanok szerint mindenkire vonatkozó kollektív kötelezettség, míg a spiritualitás individuális lehetőség.

Ilyenekre nem gondol ez a Kásler, amikor azt hiszi, hogy kurva okos, holott csak olyan szavakat használ tudatlanul, amelyek tán a tartótisztje szívének kedvesek. De így tudja lenullázni a zember egy mondatban a saját agyát, így lesz tehát kiváló emberminiszter belőle szempillantás alatt.

Abba bele sem gondolok, hogy a magyarság szakralitásáról beszélve az etalon kereszténységnél ősibb hitvilágot óhajt a tananyagba csempészni, a szőrén ló idejéből, de ezt meg totemizmusnak hívják.

Ez a hülyeség azon fajtája, amelyben a zemberek egy másik természeti lénnyel hozzák rituális kapcsolatba magukat, mintegy attól származtatva a nagyapjukat. Így van a magyar ember a turullal, ami hit a születésekor azt jelentette, hogy a magyar uralkodóház hatalma a mítoszok homályába veszik ugyan, de a fejedelem természetfölötti képességekkel felruházott hős, aki az ég akaratából uralkodik.

És máris előttünk áll Orbán Viktor Mihály maga, Káslerrel a jobbján. Ilyen messzire ható gondolkodást azonban erről az alakról nem feltételezek. Beledurrantott valamit a levegőégbe, amiről azt hitte, okosság, aztán meg mégsem az. Az viszont egyértelműen levonható, hogy a magyar gyerekeket valamiféle kába révületbe vezetné az oktatásával, és ez, hogy hűek legyünk Peresztegi tanár úrhoz, már sok a többnél.

Viszont iszonytató.

Átváltozás

K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás egy vasárnap reggel arra ébredt, hogy torzó lett. Nem jött rá egyszerre, mert amikor mázsás szempilláit föltuszkolta, hogy alájuk szálljon a fény, a plafonon egy legyet vett észre elsőként, aki üdvözölte őt a szép, új világban. Nem akarta, aztán mégis így lett. Szaladgált ott a rengeteg lábaival, ami születési előny akkor vált kínzóvá és egyben ordítóan kívánatossá, amikor K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás meg akarta vakarni az orra tövét, mert viszketett neki nagyon.

Emelte a kezét, görbítette az ujjait és kaparászott velük, de nem jött az enyhület, és ekkor nézett a karjára, ami nem volt sehol. Nézett jobbra meg balra, de egyik karját sem találta. Ugrott volna fel, hogy iramodjon a tükörhöz, de lába sem volt neki egyáltalán, azt azonban ezzel a meggondolatlansággal elérte, hogy a lendülettől a földre esett, éppen a plafonon pöffeszkedő légy alá, aki röhögve rohangászott. K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás viszont ordított, hogy berepedt az ablak, mégsem hallotta senki, mert misén volt az egész nyüves ház.

Ott feküdt szégyenszemre az ágya tövében, orrába pormacskák kúsztak, sőt, a pofátlan légy, mintha megérezte volna, hogy semmi veszély nem fenyegeti, rá is szállt, amitől hősünk elmondhatatlan kínokat állt ki. Tehetetlenül nézte a grasszáló rovart, aki annyira elpofátlanodott, hogy egyik lábát a szívogató szájába gyömte, s nem tudni hogyan, de észveszejtő nagyot fütyölt, a jelre három haverja is K. Árpád fejére szállt, amitől olyan lett ő, mint egy migráncsnak készülő afrikai kisded taknyos orral és csipás szemekkel.

– Miért?! – Ez a vonyítás szakadt elő a szerencsétlenből, amikor a fal mellett a levegő vibrálni kezdett majd összesűrűsödött, és egy barna csuhás lebegő rémalak materializálódott oda K. Árpád viszkető és szenvedő orra elé. – Ki a fasz vagy te? – Ilyen illetlen módon érdeklődött hősünk, de a jelenés nem rótta meg őt a mocskos pofájáért, hanem udvariasan bemutatkozott: – Böjte Csaba testvér. – Ennyit mondott, de egyből kiderült, hogy az ájtatos jó modor csak álca, mert egy karikás ustorral képen vágta K. Árpádot, hogy csak úgy sercent, aki védőn emelte volna az arca elé a kezét, de hát, az nem volt neki.

Ott feküdt hát teljesen kiszolgáltatottan. Ez a Böjte meg vallatóra fogta, hogy hány éves is ő, de választ sem várva önmaga vágta rá, mint minden titkok tudója, hogy negyvenegy, ugyehogy. Majd intőn fölemelte a duci ujját, ami neki volt, ellenben K. Árpádnak meg nem, és a képibe sziszegte az ítéletet, amit még pártmunkások szövegeztek neki, és fölolvasta: – „Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy!” – Keményen koppantak a szavak, és Böjte Csaba elpárolgott, de csak azért, hogy Káslerré váljon.

Tisztesség ne essék szólván, az ájer csöppet sem változott, az ő szájából is böjti szelek fuvoláztak a tízparancsolatról, hogy az maga a tökély, az alfa meg az omega. Majd kijelentette, hogy K. Árpádnak iskolapadba kell ülnie, ahol megtanítják arra, hogyan állítsa meg a népességfogyást. – De hát, tudok toszni. – Hisztizett K. Árpád, de semmire sem ment vele. – Azt te csak úgy hiszed barátom – mondta ez a Kásler -, majd a Párt megtanít. – Ennyit tett hozzá még, de az utolsó szó alig is hallatszott, ellenben ott lebegett örökre a levegőben.

– A kurva életbe. – Így sóhajtott fel K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás, és megint megvakarta volna az orrát, de hát, nem tudta szegény. Körülnézett az elcseszett életén, hogy akkor miként tovább, így kéz és láb nélkül, ami nem mutatkozott egyszerű feladatnak. Főleg mert a légy, észrevéve, hogy áldozata teljesen kiszolgáltatott, az orra végiben illegette magát, sőt, a lábait dörzsölgette egymáshoz, így cukkolta a szerencsétlent, aki ettől – más fegyvere nem lévén – akkorát ordított, hogy leszakadt a plafon. Erre ébredt fel izzadságtól csatakosan és kábán, hálát adva Istennek, hogy ez csak álom volt. Sóhajtott, meg akarta törölni a homlokát, de nem volt se keze, se lába ennek a szegény K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkásnak.