Operatív törzs

Most képzeljük el, midőn Orbán Viktor gumicsizmában koronavírust hajkurász. Nem olyan merész idea ez, mint elsőre tűnik, drága miniszterügynök elvtárs ugyanis közkeletűleg az első sorokban harcol a nemzetre törő veszedelemmel, legyen az ár, hó, migráncs vagy vírus. Zömök, ganajfoltos alakja mindig föltűnik a vérzivatarban, harc nélküle nincsen is. Most is összeült az operatív törzs megvitatni a vírus elleni hadakozást, ebben ilyen fasiszta beütésű kommunista elvtársak érzik fontosnak magukat. Az operatív törzsben kell egyenruhás, hogy rend legyen, titkárnő, hogy álljon az asztalon ropi, kóla, buborékos meg mentes víz, és már lehet ülésezni is.

A vírus meglát egy ilyen operatív törzset, és visítva bújik vissza az anyjába, Rákosi óta az operatív törzs mindenre megoldás. Annak idején is, amikor márciusban belepte az országot a hó, csak összeültek ezek, és arra jutottak, a Sanya küld egy sms-t, hogy vonuljanak egyik autóból a másikba, és a haza fényre derül. Így is lett. Másnap aztán, amikor már sütött a nap, megkezdte a küzdelmet Orbán Viktor maga, és ezt elevenítsük is fel, hogy ezúttal újfent eltölthessen bennünket a nyugalom, félni nincs mitől, mert maga az atyuska óvja a nyüves életünk, s így:

…1:04: Orbán Viktor felveszi a bakancsát a jobb lábára is.
1:09: “Na, hogy állsz, Sándor?” (Sándor nincs sehol)
1:30: És még egyszer: “Na!”
1:51: Egy tűzoltó félreállítja Orbán autóját az autópályán, hogy ne akadályozza a mentési munkálatokat.
1:58: Orbán lehúzza az ablakot, hogy felismerjék, de senki nem foglalkozik vele, mert éppen egy autót tolnak le az útról.
2:35: Orbán Viktor és Pintér Sándor kiszáll az autóból, Pintér jó munkát kíván a tűzoltóknak, aztán megpróbálnak beszélgetni velük.
3:44: Orbán Viktor kezet nyújt a tűzoltónak, de nem néz rá.
3:55: Bár már elköszöntek, csak tovább beszélgetnek.
4:33: Orbán már nagyon menne tovább, de Pintér elkezd telefonálni. Orbán Viktor elküldi a tűzoltókat, hogy menjenek, de Pintér még mindig telefonál, és nagyon hideg van.
6:13: Pintér Sándor rendőrökkel beszélget, aztán mutogat, és elmondja a rendőröknek azt, amit valószínűleg úgyis tudnak.
6:45: Orbán Viktor havat lapátoló tűzoltókkal kezez. A szembejövő sávban egy kamionos vagy örül vagy megijed, de nagyon hangosan dudálni kezd.
7:03: Orbán Viktor egy szembejövő rendőrautó sofőrjétől érdeklődik, hogy “erő, egészség, hogy állunk arra?”. A rendőr még be sem fejezi a mondatot, Orbán azt mondja, jó munkát és továbbhajt…

Máskor, és még régebben, amikor Bakondi nem migráncsokban utazott, az árvíztől is megóvták a nemzetet, és nem azért idézem ide a szellemüket, mert jó röhögni rajtuk, épp ellenkezőleg, hogy lássuk, kiknek a kezében van a nyomorult éltünk. Amikor a víz jött, akkor pedig ez történt:

…1:53: Öblözet – mondja Orbán Viktor
2:39: “Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
2:59: – Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi…

Most képzeljük el, midőn az operatív törzs egyenruhában és ropival a kézben tanakodik a vírusról, hogy mennyi az még, ami jönni fog, megállapítják, hogy erre még nem még egyszer, hanem még, közben pedig mind megdöglünk. Kásler volna itt a fő egészségügyér állítólag, ő azonban vírusokkal nem foglalkozik, hanem inkább afölött örvendezik, hogy szeptembertől már az új tantervek szerint tanítanak az iskolákban, amire erős felhatalmazást kaptak, mert csak a fél ország küldte őket az anyjukba a NAT-jukkal együtt. Ám az ez ügyben illetékes operatív törzs döntött a kérdésről, lesz új NAT, ha nem tetszik, át lehet ülni másik autóba.

Mindeközben, amíg ezek fölött örvendeztem, az origo nevű izé megállapította, hogy Gyöngyöspata és a börtön-kártérítések összefüggnek, ezt a Soros találta ki: „A két ügy – elsőre bármennyire is távolinak tűnnek egymástól – háttere és célkitűzései azonosak: minél több pénz megszerzése a magyar költségvetésből, ezáltal erőteljes politikai és pénzügyi nyomás gyakorlása a magyar kormányra, egyben a börtönviszonyok és a romák magyarországi helyzetén keresztül az ország destabilizálása.” – Én magam ehhez nem fűznék semmit, viszont kíváncsian várom, mikor derül ki, hogy a vírust is Soros irányítja.

De majd az operatív törzs rendet rak. Erről az erős felhatalmazásról meg, amit kaptak a NAT bevezetésére, Dzsingisz kán jut az eszembe. Mégpedig, hogy van egy mongol törzs, amelyik ma is őrzi a Burkhan Khaldunt, a szent hegyet, mégpedig a nagy kán utasítása miatt és arra hivatkozva. Ott ücsörögnek nyolcszáz éve, és a kánra hivatkozva őrzik a hegyet, ami tiszteletre méltó, félelmetes és röhejes egyben, de, ha belegondolunk, a NAT és a NER erőteljes rekatolizációjába, nekünk is eszünkbe juthat Szent István – mint ahogyan hivatkoznak is rá –, aki tűzzel és vassal térítette a nemzetet. Fülünkbe forró ólmot fognak önteni.

Itt tartunk. Kásler a NAT-nak örvendezik a koszos körmeivel, az operatív törzs pedig szuszogva dolgozik a vírus megfékezésén, aki köszöni szépen, jól elvan, és bekopog ide is, oda is, miközben fogy a ropi. Bakondi migráncsozik, Soros Gyöngyöspatával akarja anyagi romlásba dönteni a rezsimet, és ehhez ezeknek erős felhatalmazásuk van, amit az eljövendő nemzeti konzultáció újólag igazolni is fog. Irigylem a mongolokat, hogy nekik csak az a gondjuk, hitetlenek lába ne tapodja a szent hegyet. Ám ők sem maguktól hülyék, kazah ágon van bennük kipcsak vér, így Dzsingisz kán magyar volt, ebből fakadólag pedig a tatárjárás történelmünk fényes napja. Ez lesz a vége az egésznek, csak előbb csöndben fölfordulunk.

Zombitangó

Az ember sok mindentől félhet – rézfaszú bagoly, mumus, kisnyúl –, a magyarok ötvenkét százaléka viszont a szegénységtől retteg egy felmérés szerint. Ez nem néplélek, hanem történelem és józanság, mert például a listán ebben megelőznek minket az oroszok (hatvan százalék), és megértjük ebbéli aggodalmaikat. Neriában a szegénységtől való rettegés egy hónap alatt kilenc százalékpontot emelkedett, épp akkor, amikor a permanens örömök tolmácsolója, Rétvári et. kifejtette nekünk, hogy kies hazánkban a szegénység úgyszólván eltűnt, a középosztály már annyira izmos, mint a Terminátor, az ezen felül lévőket meg ismerjük a közbeszerzési értesítőkből.

Mindenki happy. Aki koldust lát az utcán, delirál, aki éhes, képzelődik, akit kilakoltatnak, álmodik, különben minden nagyon szép, minden nagyon jó, Rétvári et. mindennel meg van elégedve. De, hogy ki, mitől fél, az is megér egy röffentést. Bakondi et. a migráncsoktól tart nagyon, de annyira, hogy másra gondolni sem bír, migráncsokkal kel és fekszik, velük álmodik, míg azonban a nép egyszerű gyermekei egyáltalán nem rettegnek tőlük, csak attól, hogy éhen dögölnek. S ez, valljuk meg, életszerűbb is, mint Bakondi et. fixált vagy jól fizetett nyomorúsága. Mert az az ország, ahol a kedves vezetőnek sincs egy petákja sem, mint arra a vagyonbevallása is utal, miben reménykedhet?

Feltehetőleg azonban vagyontalansága ellenére Orbán Viktor Mihály nem tartozik abba az ötvenkét százaléknyi magyarba, amely a szegénységtől fél leginkább, viszont ebben az országban mégis ő retteg a legjobban. Az ő félelmei komplexek. Míg népe attól tart, hogy éhen döglik, vezetője a golyóálló kisbuszban viselt golyóálló mellényében a nyüves életéért retteg, de ez nem szimpla halálfélő aggodalom, hanem a Macbeth víziós, mitikus iszonyata, amit az ő esetében és Shakespeare költészetét odahagyva mindközönségesen paranoiának nevez az orvostudomány. Viszont kit érdekel magunk közt szólván a kedves vezető mentális nyomora, ha itt van nekünk a miénk.

A magyar ugyanis nem csak attól tart bibliai mértékekben, hogy nem lesz mit ennie, hanem az egészsége miatt is aggódik. Hetvenhat százalékunk fél attól, hogy az ugyan rohadt, de frissen festett falu rendelőkben és kórházakban nem megfelelően látják el. Magyarra lefordítva, úgy véli, hogy szar az ország egészségügye, s ekkor, emiatt derül ki az, hogy ez a hetvenhat százalék még hitetlen is. Hiszen Kásler miniszter megmondta, hogy a tízparancsolat minden nyavalyára gyógyír, a magyar viszont ennek ellenére aggódik, hogy a koszos körmei közt fog megmurdelni. Ennyit a hitről és a kereszténységről dióhéjban.

Ezt a felmérést, ha és ugyan közzé tenné a nemzeti médiaszörny, minden bizonnyal Soros által fizetett, Soros dirigálta és diktálta felmérésként mutatnák be, amely arra hivatott, hogy megbontsa nemzetünk egységét, amely erős, egészséges, boldog és bizakodva tekint a jövőbe. Csak a taknya folyik csöppet, rohad a foga és püffedt a gyomra, írni-olvasni már nem nagyon tud, viszont a talpai egymásra lépnek. Amíg ezeket leírtam, azidő alatt is romlott a forint, európai léptékkel vágtat az infláció, Matolcsy jegybankelnök pedig az előzés tudományáról álmodozik, és annyira unortodox, hogy szarrá megy tőle az ország.

Hogy nem ért ahhoz, ami a dolga volna, nem csak rá jellemző. Kásler mint EMMI vezér az egészségügyhöz, oktatáshoz és kultúrához hülye csak, különben derék ember, Orbán sem tud országot vezetni, csak egy galerit, de nem akarnék egyesével végigmenni kormányunk tagjain és a fideszfiúkon, mindegyik épp ahhoz fogalmatlan, ahová rakta a vezér. Bár mit is várhatnánk egy olyan brancstól, amelyiknek annyi volt a programja: folytatjuk, és ezzel is fölényesen nyert. Mondjuk ilyen zombikkal, akik, mint a felmérésből kiderül, attól tartanak leginkább, hogy szegényen fognak megdögleni, ez nem teljesítmény, de, ha belegondolunk, a cél éppen ez volt. Vegetatív, agytörzsi létbe lökni az országot. – És sikerült.

Köd a köbön

Tegnap reggel még sötéttel, a köd leple alatt megtámadták sokat szenvedett hazánkat. Migráncsok voltak több tízen, mint arról beszámolt a jól tartott és jól irányított sajtó. Két hullámban rohanták le a határt, ami szervezettséget, előre kiterveltséget mutat. – Soros. Ismerjük mi a ködöt. Abban minden megnő, az árnyak elnyúlnak, a fények koszorúban derengenek, minden nedves, minden nehéz, és a hangok oly erősek és tiszták, akárha dolby surround békebeli Videoton hangfalakból kikúszva. Így jöttek a migráncsok miután átrágtak kerítést, és kigombolták mind a sliccüket.

A jól tartott, jól irányított sajtó mutatta a ködöt, felállított félsorompót, embert azonban egyet sem. Kissé később rövidgatyás, pólós migráncsokat, ugyanilyen öltözetű sajtómunkásokat prezentált, érezni lehetett a képen a naptej illatát, hallatszott a strand visítása, ahogyan a gyerekek száguldanak a véget érni soha nem is akaró csúszdán, miközben a migráncsokat mutatták. Kissé még később videó is került, már megint ködös-nyálkás, amelyen ismeretlen pacák voltak láthatók, migráncs csakúgy lehetett mind, mint határ menti könyvelő vagy traktorista, közmunkás akár.

Nyolcvanegy éve Gliwice rádióadóját is ilyen bizonytalan identitású alakok támadták meg, akkor is kész volt a válasz. Most is kapcsolták egyből a komoly férfiakat, biztonságpolitikai tanácsadót (hajdan gátőr Orbánnal), belügyminisztert (egykor rendőr, kidobóember és olajszakértő), meg még egyet, mert a három mesebeli szám. Elemezték a kialakult válsághelyzetet, hogy ők megmondták, előre tudták a tízezreket, ami momentán több tíz, viszont egy sincs sehol. A televízió pedig még azt is megmutatta, ahogy más migráncsok nézik az okostelón a kormány hőstettéről vetített beszámolót.

Úgy klappolt minden, mint 2006-ban, amikor a Hír TV spontán, élőben közvetítette, ahogyan a bátor forradalmárok erős felindulásból véletlenül fölgyújtják a televíziót, autókat és a fél várost. Moszkva nem hisz a könnyeknek, magyar ember a jól tartott televíziónak, mert tudja, ezek úgy kezelik a valóságot, mint dagadt óvodás a gyurmát. Hazudnak, ferdítenek, túloznak, történeteket gyártanak és igaziakat hallgatnak el, Hollywood kutyatöke ezekhöz képest, a Grimmek pediglen dokumentarista alkotók, a ködök verőfény, és az igen nem, talán vagy kisnyúl.

És bár akár még meg is történhetett, amit itt előadtak nekünk. De ha így volt, ha meg nem, mindenképp érdektelen, mínuszos hírt sem ér. Maximum szolgálati jelentést, hogy százados elvtárs, hajnal hasadtával láttunk több tíz migráncsot, mi most aludni térünk, jó szolgálatot kívánunk. Aztán elmennek ledőlni, százados elvtárs pedig megkavarja a kávéját, kinyitja a reggeli lapot, és megnézi benne a moziműsort, hogy mi játszik épp. Ehhöz képest ránk szakadt a mázsás, szörnyű mennybolt, és a hülyéknek megint elkezdték bedumálni, hogy elviszi őket a rézfaszú bagoly. Soros.

Ilyen a jól tartott sajtó állapota minálunk, amin élcelődött a minap Ausztria, bemutatva a szántást, és sajnálkozva afölött, hogy a jódógos, jómunkás magyari ember nem tud ismereteket szerezni a valóságról, mert azért. Föntebb ábrázoltam a tényállást, hogyan megy ez, s kifejeztem abbéli kétségeimet, hogy egyáltalán van-e olyan dolog, amit ezeknek el lehet hinni. Esetleg az időjárásjelentést, de az sem egészen biztos. Tudjuk ezt már régóta, ezek szerint Ausztria is tudja, csak Kovács Zoltán kormánylevelező nem, illetve letagadja, akárha csillagot az égről.

Itt ülünk hát a luk közepén ködtől lepetten, miközben a valóság eltűnt. Bakondi van. Migráncs, mondja Bakondi, vészhelyzet, hangsúlyozza Pintér, százezrek, üvölti Németh Szilárd. Kereszténység, visítja Orbán Erdogannal a karján. Tébolyda, mondom én. Több tíz ember lerohanta a hont, átrágta a kerítést, Szerbiában kifogyott a gumicsónak, fatutajon jönnek a folyamon, fejünk fölött elrepül a nikkelszamovár, a ló meghal és a madarak is kirepülnek. A ma reggeli ködben özv. Kovács Jánosné boltba menet eltévedt, hosszas vánszorgás után egy kerítésnél találta magát. Riasztották a gripeneket, legyőzték őt, Mága pedig hálaadó koncertet adott az erkélyen. Kyrie eleison.

Velocipéd

Amióta az orbántévéből tudjuk, életünk alakulása azon múlik, hogy a főpolgármester mivel megy a Kunigunda utcába – mért nem biciklivel, mért nem –, a sarki oviban is meghasonlottak a középső csoportban, hogy mi legyen a műanyag lökködős motorokkal, és pláne a pedálos dömperekkel. A kis Jenő, akinek az apukája már egyszer látta magát Németh Szilárdot is, és azóta velőspacalon tartja a gyereket meg lőleckéket ad neki, szóval a kis Jenő kijelentette, hogy ő ezekre föl nem ül, háromkerekű biciklit követelt, verte a földhöz magát és visított a sarokban.

Mária néni, az óvónő meghasonlott, ott álltak a motorok, dömperek egymásra hányva a sarokban, háromkerekű bicikli meg nem volt egy sem, mert a képviselő elvtárs csak pöttyös labdákat hozott minden alkalommal, meg misekönyveket. Állt a bál az oviban de az egész lakótelepen is, mert Bakondi elvtárs mondta szintén az orbántévében, hogy a migráncsok meg létrán járnak, alagutakon, uszadékfán lebegnek a szent magyar anyaföldre, és irgalom anyja ne hagyj el, környezetszennyező kamionok sötétjében utaznak az ígéret földjére, ami a nyócker, és pláne a szabolcsi tanyavilág.

És most látták csak, most fedezte fel mind az egész lakótelep, hogy migráncsok jártak a játszótéren is, a libikókát – amelyet képviselő elvtárs kegyelméből tízmillióból építettek – szóval a libikókát körülölelő óvó katrocot is megrongálták titokzatos lények. Alagutakat fúrtak alatta, hogy bejussanak a szent libikókához, amit ökumenikusan áldottak meg, ott volt az összes orbáni egyház képviselője, a nyugdíjasotthon lakói pedig a nélküledet énekelték. Csak Karcsi bácsi kapott egy maflást, mert nem állt fel a tolószékből. Kiesett a protkója, de büntetésül nem kapta vissza, azóta szívószállal eszi a kiflit.

Szóval valakik alagutakat ástak a libikóka felé, a párt hajtóvadászatot indított, keresték a nagyfarkú turbánost, Irma néni odaült egy padra, hátha elkapja egy menetre az idegen. De aztán az éjjelátó kamerák, a drónok és a kivezényelt polgárőrség, tűzoltóság, rendőrség és a helyi lőegylet közösen megállapították, hogy csak Buksi volt az, a korcs kutya, mert azt hitte a protkóra, hogy velőscsont. Irma néni csalódott bizsergést érzett az ágyékában, Buksit beíratták hittanra, és tíz héten át kellett ministrálnia a kultúrházban, amit József atya felszentelt, azóta csak suttogva beszélnek a száz méteres körzetében az emberek.

Előre a bicikli felé, adta ki a jelszót a párt, s bár a körzeti Fidesz iroda vezetője egy bazi nagy SUV-val közlekedett, elmagyarázta, ez azért van így, hogy megmutassa, hogyan nem szabad, mi a nem helyes, s amikor Karcsi bácsi a protkó nélküli tátott szájával kifigyelte, meglátta egy ajtónyitáskor, hogy még neccharisnyás kurvák is utaznak a bazi nagy autóban, akkor az irodavezető elmagyarázta neki, hogy ott térítik meg őket, terelik a pártnak tetsző élet felé, különben meg, ha eljár az a fogatlan szája, kiszúrja a tolószéke kerekét, és legközelebb nem kap kampánykrumplit.

Karcsi bácsi kussolt tehát, a kurvák vihogtak, de a bicikli gondja még mindig nem oldódott meg a telepen, plébános úr is erről prédikált, hogyha az alkalmatlan főpolgármester autóval jár, még ha villanyos is, akkor mimagyarok biciklivel csakis, vagy rollerrel még megengedőleg. Így történt, hogy másnap megjelent a telepen egy alak valamin, elől bazi nagy, hátul alig kerekekkel. Miska bácsi volt, aki a levelesládájából vette elő, leporolta, és büszkén imbolygott a magasban, akár valami légtornász, és meglátta ezt a kis Jenő az oviból.

Vágtatott felé ledöntötte, hogy Miska bácsi csak úgy nyekkent, másnap pedig megjelent a helyi sajtóban, hogy a migráncsok már biciklinek álcázott tákolmánnyal próbálnak elvegyülni, de hülyék, a különféle kerekek lebuktatják őket, ezekkel biztosan repülni is lehet a kerítés fölött. S amíg Miska bácsi a saját hugyában fetrengett a sürgősségin, mert eltörött a karja, de két napja rá sem néztek, a pártirodán vizsgálták a különös járművet, amilyet még sosem láttak, s megállapították, íme, a bizonyság, hogy a Szíriuszról jöttünk, mert ez csak onnan származhat, s nem máshonnan.

Migránsijesztő

A madárijesztő évezredes jószág, gyermekkorunkból és Al Pacinóból mindannyian ismerhetjük. A madárijesztő – ha nem Al Pacino – a falu határában, a kert végében áll, fa lábai vannak, ócska gúnyája és koszlott kalapja. Rajta rendszerint varjak ücsörögnek, kiröhögve a hülye embereket, hogy így akarnak túljárni az ő hatalmas eszükön, károgva vigyorognak a paraszton, aki tehetetlenül üvöltözik, mert nem ismeri a világot. Ha Al Pacino az ember mint madárijesztő, akkor Gene Hackman társaságában tehervonaton utazik Pittsburghbe, és belekiabálja az éjszakába, hogy jó estét világ.

A madárijesztők kora lassacskán lejár, a madarak már úgy nőnek fel, hogy a madáróvodában képeskönyvből tanulják a típusait és formáit, hogy félelmüket legyőzzék, a klottgatyás madarak a kalapjára szarnak, ezért kapják a pirospontot. A magyar mezőgazdaság halott, madárijesztőre sincsen már szükség, helyét a migránsijesztő veszi át, kifejezve így társadalmunk rohamos fejlődését, hogy mi a legfőbb gondja. Nem az, hogy tagjai éhen döglenek, hanem, hogy szintén az éhen döglés, lefejezés és bomba általi halál elől netán menekülő embertársait riogassa, megtagadja tőle az életet Krisztus nevében.

Nagy jobboldali gondolkodók, mint Bayer Zsóti és haveri köre, ilyen kitartott, szavakból élők nem is oly rég, mint emlékezhetünk, a busóban vélték föllelni a migránsijesztő archetípusát, vagy malacokat telepítettek volna a kerítéshez, és más hasonló cukiságok. De ezek nem voltak elég ütősek, ugyanis Bakondi katasztrófás ült bent az M1-ben, ott vert tanyát, és reggelente az ágyához fölállított kamerába belemondta, hogy a migrációs nyomás fokozódik, százezrek állnak sorban a balkáni úton, csak jól elbújtak. Senki nem látta őket ugyanis. A kerítésnél madár sem járt, mert az összes valahol madárijesztők vállán ücsörgött.

Belátta ennek ellenére a vezérkar, hogy a busók nem elég, a malacok nem elég, az Isten pénze se elég, mert ellopják mind, ezért kivezényelték a harmadik magyar hadsereget a határra. Azért a harmadikat, mert a másodikat ugyanezek elveszejtették a csendes Donnál, ami miatt most rózsákat visznek kormányzó úr őfőméltósága szobrának lábához. Mert ezek ugyanazok. Ezért vezényelték most a hét végén a hadsereget az utakra, vonulgatnak szerte az országban migrációs nyomás szóval az ajkaikon. Járnak-kelnek, agyára mennek a jódógos jómunkásember magyaroknak, de migránssal soha nem is találkoznak.

Sőt, a kerítéshez sem érnek oda, csak mennek ide-oda csattogva és csikorogva az országban, miszerint ők a migránsijesztők, hogy Mari néni behugyozik, jajj gyönnek az oroszok megint, viszik a birkát meg a vájdlingot, valamint belehugyoznak a zongorába. De nem az oroszok azok, hanem a Németh Szilárdok, Kósa Lajosok, akik ezzel igazolják a létezésüket, hogy hadsereget masíroztatnak vasárnap a magyar utakon. Tescóba bajos menni vasárnap, mert misehiánya lesz az embernek, tankkal lavázni lehet, majd a pópa megáldja. Köpni kell. Ezek a saját kevés katonájukból is hülyét csinálnak, de elsősorban magukból.

Szóval senki ne lepődjön meg, ha indul piknikezni, ozsonnázni a szarvasok közé, akkor máma egyszer csak szembe jön vele egy tank. S ami a röhejes, ennek, akárha a madárijesztőnek a kalapján, ennek meg a csövén ücsörögnek a varjak, és károgva röhögnek. A tébolynak az a bugyra, amelyben élnünk adatik, nehezen ábrázolható realista eszközökkel, de most nincs kedvem szürreális színdarabot írni. Úgysem értenék sokan, mert két napja is, amikor önironikusan Soros bérgyilkosának neveztem magam, egy bájos olvasó komolyan vette. Kifejtette, ha én képviselhetem Soros érdekeit, akkor csak ne szidjam Orbánt, aki a mimagyarokért él. Már nincs értelme semminek sem.

Baywatch és illiberizáció

Az Úr 2019. évében már hatszáznyolcvankettő (682) menekülő ember fúlt vízbe a Földközi-tengeren, valamint huszonhét (27) kiránduló a Dunán, és még számosan máshol a földgolyón mindenféle médiafelhajtás nélkül. Carola Raketét, aki a tengeren mentette a fuldoklókat, Salvini pribékjei bebörtönözték majd kiutasították az országból, Jurij Csaplinszkijt, aki a Hableányt elsüllyesztő, mitikus nevű Viking Sygin kapitánya volt, Orbán Pintére óvadék ellenében szabadlábra helyezte.

Az egyik életeket mentett, a másik életeket vett el, sorsuk mégis szinte azonos, ebből is kitetszik, hogy bolond egy világban élünk aljassággal fűszerezve. Budapesten Pintér belügyes egy hajó orrában, áldásra emelt kézzel flangált a tragédia helyszínén, hogyha segíteni már nem tudott, akkor kétes diadalt arasson. Ugyanő a főnökével meg a többi illiberális huszárral együtt pedig azt mondja, a tengeren lévő fuldoklók nyugodtan megdögölhetnek, amit Bakondi szerint azért tesznek, hogy “felébresszék a segíteni akarást”.

És ez sikerült is a jelek szerint, mert Heiko Maas német külügyminiszter megunta a lelketlen tökölést a tengereken, létre kívánja hozni a “segíteni készek szövetségét”, s ezzel a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza. Mert, mint kifejtette: “Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét.” Ebből kitetszik, hogy emberből van a bácsi, ki is húzza a gyufát majd minálunk.

De úgy tűnik, mindenre gondolt, ismeri Orbán meg a haverjai aljasságát, így az az ajánlata, hogy „Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat”. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik “emberéletekről”. – Ehhez képest mi ott tartunk, hogy Bakondi tegnap így nyilatkozott: “A liberális csoportok és az illegális bevándorlók egymásra találásáról van szó, ami a belbiztonsági veszélyeztetettség egy új fázisát jelenti.”

Másik világban van tehát az illiberális Magyarország, csak még meg kell alkotni a fogalmat, amivel jellemezhető az álszent mocsoknak az a fajtája, ami a feudális fasiszta-kommunizmusunkra frappánsan illeszthető. Mass már ismeri ezt, és az emberség jegyében nem is számol a magunkfajta söpredékkel. „A mi ajánlatunk áll: Németország kész jelentős hozzájárulást tenni, és garantálja, hogy a kimentettek jelentős részét átveszi.” – mondta azzal a toldással, hogy “sem a mentők, sem a kimentettek nem tudják kivárni, hogy az utolsó uniós tagállam is beleegyezzen abba, hogy átvesz menedékkérőket”.

A német külügyes szerint bármely ország bármikor csatlakozhatna ehhez a szövetséghez, amihez mi biztosan nem fogunk. Hiszen mi is fogadunk be menedékkérőket, ha azok bűnözők és Orbán haverjai, továbbá, ha jó pénzt fizetnek Rogánnak. A többit, ha beteg, ha gyerek, a kerítés tövében éheztetjük, és nyugdíjas csoportokat viszünk – olykor óvodásokat – megbámulni őket, akárha majmokat a ketrecükben. Ebből is kitetszik, nem vagyunk mi Európába valók, illetve hát, az aljamocsadék feléhez mindenképp.

Annyira különös dolgok történnek itt, hogy, mint emlékezhetünk, a EPP Bölcsek Tanácsát hozott létre, nézzen már körül, mi folyik a kerítés mögött, aminek függvényében eldöntik, hogy a Fidesz és csatolmányai maradhatnak-e a kebelükben. A Die Welt viszont tudni véli, hogy valami különös ok miatt igen. Hiszen – mint írják – a Bölcsek Tanácsa úgy döntött: készülő jelentésébe nem veszi be azokat a témákat, amelyeket az uniós szerződések megsértése ügyében indított, de még függőben lévő uniós eljárások tárgyalnak.

Az EPP kész elkenni a fekáliát rövidtávú politikai érdekek miatt tehát, és azt is eltűri a jelek szerint, hogy olyan tagja legyen, amelyik szarik minden emberi értékre, és olykor pofán hugyozza őket. Majd megkérik, hogy előtte fogyasszon spárgát az illatosabb vizeletért. Reménytelen egy brancs az is, amelyik asszisztál ahhoz, hogy legyen egy gennyes fekély Európa közepén, igaz, nem neki kell benne ücsörögnie, hanem a semmibe vett embereknek, akik mi volnánk. Így rohadnak el a keresztény, polgári értékek.

Valahogyan úgy tűnik, ez a társulat egyként kezeli a tengerbe veszőket a szárazföldön magára hagyottakkal, és bizonyosodik be már nem először és bizonyára nem is utoljára, hogy a szociáldemokrácia és a liberalizmus képes arra, amire polgári kereszténység nem, azaz, hogy érdek, valamint a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jó legyen. Az egyik szaladgál a piros gatyájában hajótöröttet keresve, a másik belerúgja a fuldoklót a tengerbe. És mi mindig a gonosz oldalán álltunk, mért lenne most másképp.

Bakondi, a műkeresztény bájgúnár

– Öblözet – mondja Orbán Viktor.
– Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre. – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.

Emlékszünk erre a bájos jelenetre és párbeszédre még talán, amikor Orbán árvízi hajós volt, Bakondi pedig nem tanácsadó-szakértő-szarkeverő, hanem katasztrófás ember. De nem lógott ki a brancsból, ő így küzdött a víz ellen, hogy ne az legyen az úr. A főnöke pedig, a belügyminiszter sms-ekkel harcolt a hóval másik autóba ültetve a szavazópolgárokat, amiből is kitetszik, tele van a NER olyan organizmusokkal, akiknek a seggükben is fejük van. Az ilyenek adják az erejét, a szellemi nagyságát neki.

Bakondi elvtárs ma már – mint tudhatjuk – a migráncsok elleni harc oszlopa vagy fundamentuma gusztus szerint, ha ő megszólal, rá oda kell figyelni, csak úgy, mint Georg Spöttlére, aki szintén festeni való bohóc, ezért képviselő lesz belőle. Viszont Szele kolléga lestipistopizta, hogy ő akar rajta kajánkodni, marad nekem hát Bakondi, de nem panaszkodom, ő se rossz. Sőt, ha belegondolunk, még nekem könnyebb a dolgom, mert a Spöttle annyira síkhülye, hogy őt érdekessé tenni húzósabb feladat, mint Bakondit, aki már születetten maga a kabaré.

Mint látjuk, gumicsizmás múltja is van, terepi tapasztalata, mostanában azonban a stúdiók langymelegében érzi otthon magát, és fejlődött is a kommunikációja formai része. Odahagyta a “Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?” balladai homályát és sűrűségét, kerek mondatok jönnek ki a száján, most éppen az, hogy a líbiai háború elől menekülők célja, hogy “az európaiakban felébresszék a segíteni akarást”. Tehát nem azért kelnek útra habzó nyálú tengereken, mert bombák potyognak a fejükre, hanem aljas manipulációból, hogy felébresszék.

A segíteni akarás, a segítségnyújtás, ha úgy tetszik, az irgalom általános emberi tulajdonság, legalábbis eddig azt gondoltam. Ha fel kell ébreszteni, már régen rossz, s arra utal, hogy a delikvensnek nem volt gyerekszobája, kiskutyája vagy minimalaca, egyszóval érzéketlen tuskó, mint Faludynál a fegyőr, aki bamba képpel és kéjes vigyorral vágta ketté a szalamandrát. Ezen túl az is megjegyezhető, hogy a segítés, az irgalom minden nagy világvallás sajátja, törvényi előírása is, ha úgy tetszik, erről megfeledkezni tehát bűn, és penitenciát von maga után.

Mi pedig keresztények vagy keresztyének vagyunk mint a rosseb, a seggünkből is böjti szelek fújnak, a kedves vezetőjéből meg pláne, csak rásegít a babgulyással. S most nem a profánság okán csupán a forma miatt jegyzem ezt meg, fölhívva Bakondi elvtárs figyelmét a tutira, miszerint: “Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6.2) Ebből pedig az fakad, hogy akiben az irgalmat manipulációval kell és lehet felébreszteni, az istentelen, mint ez a Bakondi is. A keresztény felebaráti szeretetnek, az egymáson való segítésnek a legelemibb követelményéről van szó ugyanis.

Tehát aligha lehetne gazdagabb tartalommal, és mégis ilyen rövid megfogalmazásban összefoglalni a gyakorlati kereszténységet, mint ahogyan Pál apostol teszi. Ez a keresztény élet alaptörvénye, talán ezért is nevezi Pál Krisztus törvényének. Csak, hogy lássuk, miket hadovál össze Bakondi elvtárs, aki annyira keresztény, mint a bucsui, világítós, műanyag Jézus-kulcstartó. Bár így van ezzel az összes NER-huszár is, Orbántól Semjénig terjedően és bezárólag. Hogy ez nekem nem tetszik, az egyéni szociális probléma, de, hogy tudós plébánosok és ministránsfiúk is elégedettek a tényállással, az mindent elmond erről az istentelen rendszerről.

Komoly, kézzel írt (4.)

Tisztelt szerkesztőség!

Köszönöm szíves levelüket és a csomagot. Főleg az ételküldeményt, benne a kolbásszal, amelyet, mint írják, maga Orbán Viktor töltött a saját kezével. Ez, amilyen mérhetetlen öröm, akkora gond és felelősség is nekem. Biztatást ad ezekben a vészterhes időkben, megerősíti a hitemet, de próbára is bocsát, mint az úr Ábrahámot, mert ilyen ereklyét meg én nem ehetek, mert elkárhozok. Tabernákulumban a helye, Orbán Viktor fröccsöntött szobra, és a minden bizonnyal általa kiköpött szotyolahéj mellett, becsomagolva a tőle kapott konzultációs levél borítékjába, bár ez utóbbi kissé viseltes.

Így lesz, megőrzöm a kolbászt, csak félek, megpenészedik, de ez legyen az én gondom, ugye. Beszéljünk inkább a feladatról, amelyet magam választottam ugyan, mégis úgy érzem, a mindenható testálta rám, akárcsak a kolbászt. Magnót, mikrofont megkaptam, köszönöm, szükség azonban momentán nincsen rá, ezek hárman ugyanis, mint ismeretes, K. József, a hentes, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár, ahogyan azt tudhatják, már sportot űznek a bosszantásomból, kihasználva szorult helyzetemet. Már nem is sutyorognak a lépcsőházban, hanem ordibálva szidják a rendszert, nem is titkolva gyűlöletüket.

Sőt, csatlakozott hozzájuk Mária néni is, aki eddig nem tűrte a hangoskodást az ajtaja előtt, most azonban gyakorta közéjük áll, hallani a vércse-hangját, járókeretének kopogását, sőt, olykor ő a leghangosabb és a legmocskosabb szájú, hogy nem győzöm vetni a keresztet miatta. Orbán Viktort aljas gazembernek, tolvaj nácinak, trottyos majomnak titulálják, sőt, hájas seggdugasznak. Mi ez, ha nem felségsértés, egyszer el is pityeredtem miatta, nem bírtam tovább, és a csukott ajtón át kikiabáltam, hogy megveri őket az Isten, sírnak még, ha senki sem látja őket. De szerintem Mária néni az ajtómhoz vágta a járókeretét, mert a durranás után ő ordította, hogy kuss, patkány.

Már kocsmába sem járnak, reggel fölszerelkeznek a piacon borból, Mária néni meg a mandulalikőrjét osztogatja nekik. Ha bármely lakó elhalad, azzal udvariasak, előzékenyek, csak én vagyok a kitaszított. Úgy kell kilesnem, mikor csitulnak el, mikor alszanak kicsit, hogy az újságomért kisurranjak, valami emberi szót olvashatni sikereinkről és Orbán Viktor küzdelmeiről, amellyel minket védelmez, bennünket óv és rólunk gondoskodik szerető atyánkként. Ez tartja bennem a lelket, és híradóink, meccsek közbeni egyperceseink higgadt, őszinte hangja, olykor-olykor Nógrádi úr, Bakondi úr megnyugtató elemzései a migránshelyzetről, kerítésünk állapotáról és az úton lévő milliónyi terroristáról.

Néha szétnézek az utcában a gukkeremmel, ilyenkor Hende Csabának álmodom magam, tőle véve vitézségből formát, s ahogy ő, én sem látok semmit soha. Csak hallom az autók zaját, sejtem a szél zúgását, az emberek sietős szavait. Az utca állapota egy tízes skálán nyolcas. A szemét büdös kicsit, mert már ritkábban viszik, és a ház falán a hányások szaga sem ideális, olykor a kátyúkban kitörő bokák roppanását hallom, ebből fakadó sikolyokat és kurvaanyázást, de akkor épp a polgármesterünket szidják, az ő böcsületébe gázolnak, mert nem lehet minden tökéletes. Itt, a lépcsőházban viszont akkor tört ki a botrány, amikor a parlamentben.

Először nem is tudtam, mért ordítanak, a valahai hentes mért készül lapátkezével beszakítani a falat, Mária néni pedig mért szidja sikoltozva Kövér urat, mert a rendelkezésemre álló televízió és rádiócsatornákon csak azt hallottam, hogy a parlamentben zavartalanul nagyon fontos törvényeket hoznak meg. Csak estefelé, amikor a lépcsőházban már teljes volt a tombolás és a zűrzavar, akkor tudtam meg, hogy a sorosista képviselők puccsot terveztek, magát Orbán Viktort fenyegették síppal és csúnya nézéssel, hogy a testőrséget is be kellett vetnie, hogy Áder úrnak egyenesen kérdést tettek fel, de ő bölcsen és higgadtan, szó nélkül távozott. Így is kell ezekkel, férfiasan.

Viszont elszabadult a pokol, mert ezek valami álomvilágban élhetnek. Tüntetésekről, vonuló munkásokról, szabadságról kiabálnak, míg én annyit tudok, hogy pár anarchista készül meggyalázni a Szent Koronát, megszentségteleníteni a Kossuth téri kisjézust, támadják keresztény hitünket és meggyalázzák az Ádventet. A baloldali médiatúlsúly ezzel szemben azzal eteti őket, hogy Budapesten elégedetlenek az emberek, pedig csak részeg garázdák, mint ezek is a lépcsőházban. Söpredék, kommunistaliberális sorosimádók, sátánfattyak, idegenszívű hazátlanok. Eláradt a gonoszság áldott hazánkban, a tettek ideje van most tehát.

Az én lehetőségeim szűkösek, ezért magamhoz vettem a partvist, egy födőt pajzsul, egy fazokat sisaknak, meg egy Fa sprayt, hogy azzal vakítom meg őket, ha muszáj, mert ez már háború. Föltéptem a bejárati ajtót, és elébük ugrottam, de nem az történt, amire számítottam. A hajdani történelemtanár rám kiáltott, hogy fapapucs, amitől úgy ledermedtem, hogy elvették a partvist, a födőt, letépték a fejemről a fazokat és kiteperték a kezemből a sprayt is, majd visszalöktek a lakásba és rám csapták az ajtót. Mária néni még utánam kiáltott, hogy faszfej. Most itt állok, és már nemcsak éhes vagyok, de büdös is. Mégsem adom fel, majd jelentkezek.

Végre ég a Reichstag

Mint egy falat madárlátta kenyér, vagy ha nem, hát kisnyúl, úgy kellett a NER-nek egy tisztességes, migráncsos erőszakoló. Évek óta epedve vártak rá, mert igazmagyar barom az volt dögivel, erőszakoló is, gyilkoló is, megminden, de azok csak az élet természetes hozadékai, mint a vak komondor például, szóra sem érdemesek tehát. Ellenben egy ilyen afgán az arra van, hogy igazolja az Orbán Viktor Mihály redves életét, az összes szögesdrótot és a világ minden Sorosát, aki most Sargentini, máma épp.

A munkánkat nem vették el, a kultúránkat sem, de legalább megerőszakolják az asszonyainkat, ámbár ez sem egészen biztos. A rendőrségi jelentésben ugyanis nem erőszak, hanem kényszerítés szerepel, ami azt is takarhatja, nem kapod meg a kiegyezett tarifát, ha nem vagy elég ügyes. De nem erről van szó most, hanem, hogy milyen alávaló egy banda ez, noha ezt tudtuk, mégis izgalmas percről percre új bizonyságot találni rá. Bár odáig tolták már a biciklit, hogy a szánalmas jelző inkább illik ide, azt hiszem, ez a jó. Nem a sajnálkozósan szánalmas, hanem a megvetősen, kiköpősen.

Tegnap például ez a Bakondi tutult, mint egy fába szorult féreg, hogy a kormány nevében vessen be mindent a rendőrség – röpcsit, helikoptert, tengeralattjárót és rakétát – ennek az afgánnak a kézre kerítésére. Mindennek azért van szánalmas ábrázatja, mert kormányok nem szoktak nemi erőszakkal foglalkozni, hacsak nem pitiáner szemét, fasiszta barmok, mint ez a miénk. Nagyon kéne nekik a kezükbe ez az afgán, és nem kiherélnék és kiutasítanák, mint azt Boldog István (Fidesz-KDNP) térden állva kérte, hanem egyenesen fölhizlalnák, s körbehordoznák az országban ketrecben mutogatva, hogy erről mesélt miniszterügynök úr, na, ugye. És hát, természetesen.

Ez az afgán nagyon rosszul fog járni, akár a röszkei Ahmed H., akiből meg terroristát faragtak. Kicsi is volt, savanyú is de az övék. Nem a tett számít itt már, hanem az ideológia, mint azt “A tanú” című filmből oly jól is ismerhetjük, de azért elevenítsük fel miheztartás végett:

“….Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.
Pelikán József: Micsoda? Halál?
Pelikán lánya: A statuálás a lényeg, mert aszerint kapja apuka a büntetést…”

Ellenségre szükség van, s ha nem csak képzeletbeli, mint eddig, annak nagyon bírnak örülni a NER-szolgák. Van der Lubbe is, amikor fölgyújtotta a Reichstagot, Hitler bácsi felsóhajtott, na végre. Ráfogta, hogy kommunista, és ezen fölbuzdulva már lehetett irtani a kommunistákat, szociáldemokratákat, mindent, hogy csak úgy röpködött a forgács és teltek a lágerek, mert nincs új a nap alatt. Itt, minálunk, ha meglesz ez az afgán, rá lehet mutatni, hogy a felmatricázott civil szervezetek hozták be, bujtották fel és adtak neki viagrát, hogy jobban teljesítsen erőszakolás közben.

És kétségünk ne legyen, a sor végén ott állunk majd mi, magunk, te meg én, valamint az Ottó, a Tóthottó. Ez a világ, amely körülölel minket, szánalmassága mellett félelmetes is egyben, mert túl van már minden jón és rosszon, és bár nem úgy tűnik, mégis a létéért küzd. A legkisebb ellenállás, kritika, a lefestett pad, a felépített buszmegálló és a kórház falán vonatozó Orbán a velejéig hatol – ezért irtja -, mert rést üt a rendszer monolitásán, amit elviselni nem lehet. Az abszurditásnak olyan szintjére jutott ugyanis, amelyben minden egyes apró normalitás devianciának tűnik, amely kétségbe vonja a NER létjogosultságát.

Így válik ellenséggé mindenki, aki nincs velük. Vagy a szürkék hegedőse leszel, vagy kicsinálunk. Vagy-vagy, de nem kierkegaardi értelemben, hanem faustilag.

Váltásidő

Csak egy csöppet nem figyeltek a TEK harcosai, mert éppen váltásidő volt – ezt Bakondi árvízügyi gurutól tudjuk -, és seperc alatt összegraffitizték a járgányukat nekik. Méltatlan móka, hogy miközben marcona migráncsokat remélnek, akiktől megvédhetik a kisjézust, vásott polgártársak zavarják meg a spréjükkel a vadnyugati tekintetű férfiakat, és a legenda máris oda.

Az elmúlt napokban égette a szívemet az ismeret hiánya, hogy nem tudtam nevén nevezni a most megszentségtelenített sok kerekű izéket, de tegnap kiderült, hogy BTR-nek híják Már ezért megérte az egész hacacáré. Meg azért is, hogy kiderüljön, a magyar kommandós az olyan magyar, ha tetszenek érteni. Az incidens után lányos zavarukban egy furgonnal takarták el a gyalázatot, mert nem volt nekik kromofágjuk.

Ezek a BTR-ek viszont valami okból nagyon fontosak a mostani hétköznapokban, és a NER kommunikációs gépezete mozgásba is lendült, hogy megmagyarázzák a szüzesség elvesztését. Ezekből aztán kiderült, hogy Orbán magánhadserege fegyvertelen népekkel – mondjuk, akiknek sípja van – talán (de nem egészen biztosan) el tud bánni, a gyorsmozgású, flakonnal szerelkezett proletár már nagy falat neki.

Visszatérve azért erre a Bakondira, aki a jelek szerint nem csak az árvízhez meg a gumicsizmához ért, ő úgy magyarázta a malőrt, hogy a pancserekből legott hősök lettek, akiknek – így a vizesember – nem a csapatszállítójuk, hanem a karácsonyi vásáron tartózkodók védelme a feladata. A kettő összehangolása, viszont már őrjítő logisztikai dilemma, és ebből – így ez a Bakondi – egyesek viccet csinálnak.

Azt megnézném, hogy a világ más tájain lehet-e viccelődni kommandósokkal, de, mint azt már pedzegettem, ezek a mieink nem dzsihádisták, hanem részeges bölcsészek ellen vannak idomítva, de még ezekkel sem bírnak. Mert a renomét annyira fontosnak tartották helyre állítani, hogy az M1-en már elfeledték ezt a váltásidőt, és más lett az ok és indok, hogy mért voltak töketlenek a kemény fiúk.

Bizonyos Jasenszky Nándor, a TEK szóvivője az igazmondó csatornán már azt magyarázta, hogy, amikor a spréjjel nekitámadtak ennek a BTR-nek, akkor egy jelzés nyomán minden TEK-es, aki élt és mozgott, egy gyanúsan viselkedő embert hajkurászott, de nem találták. A „páncélozott jármű” vezetője volt csak ott, de neki nem dolga figyelni az embereket.

Biztosan időre kell megfejteni neki a keresztrejtvényt, amelyben a vízszintes sorban arra keresik a választ, hogy ki a hülye. Mert ez a szóvivő még azt is elmondta, hogy – ezt idézni kell – „A páncélozott jármű azért is van körbekordonozva, hogy ne másszanak fel rá.” Mindemellett annak örültek még a mértékadó műsorban, hogy a népek gyöngéden szeretik ezt a BPR-t. (Na, mindegy)

Viszont nekem erről, hogy olyan telefonhívással csalták el a fogdmegeket a tankjuktól, hogy gyanús külsejű alakot láttak, a Bud Spencer-Terence Hill páros „Bűnvadászok” című örökbecsűje ugrott be. Abban is ilyen szesszel távolították el az útban lévő hekusokat, és ennek lett a vége, hogy ”Te mondd, hogy rablás, a te hangod mélyebb”, mint emlékezhetünk.

Az film volt, ez viszont a valóság, ami egyáltalán nem érdemelné meg, hogy ennyit foglalkozzunk vele, ha a TEK-ről szólna csupán. Viszont ez az egész a NER foglalata inkább a rongyrázó pitiánerségével, a lufivá fújt dölyffel, és a működésképtelenséggel. Ebben a történetben benne van az elcseszett, szétkúrt Magyarország, és még egy valami. Hogy miheztartás végett szereti mutogatni egyetlenünk, van neki ilyenje, és nem fél használni.

Most pedig mindenki arra gondol, amire csak akar. Én például kiflire.