Makácsné rendet rak

Makácsné Mengyi Mágia képviselő asszonynak bögyében volt a színház, amelynek dolgaiba a bizottságán keresztül beleszólhatott, és bele is akart szólni minduntalan. Mert egy kisvárosi képviselő az a kis szemétdombján olyan, illetve olyannak hiszi magát, mint pártjának első, egyetlen és örökös vezetője, az ország teljhatalmú ura, aki szerte a birodalomban dönt élet és halál fölött, mert övé a hatalom meg a dicsőség most és halálunk órájában, ámen.

Ámde, hogy ez a Makácsné ez csupán megfelelni óhajtott volna a központi kívánalmaknak, és jól megfontolásból játszotta az apró kiskirályt, a helyi hatalmast, mint kinyújtott csáp, mert élni akart ő is, vagy generikusan volt pállott szagú párttitkár, nem lehetett tudni. A kettő elegye lehetett, ilyen klón, aki a szocreálban fölnőve hozta magával a reflexeket és a rendíthetetlen tudást, amely mindent magában foglalt Istentől a spájzig bezárólag, és tartalmazta közbevetőleg a színházművészetről való kikezdhetetlen ismereteket is, a butaság rendíthetetlen bátorságával leginkább.

Viszont nem is a színházzal magával akadt baja Makácsné Mágiának, hanem annak igazgatójával, aki nem az ő kutyájának kölke volt, viszont országos alak, s mint ilyen, szálka lehetett a pártközpont frekventált elvtársainak szemében. Iderakták még az eemúútnyócba, és valahogyan még mindig itt volt, a Kossuth, meg mindenféle díjával mérgezte a kisváros kultúrálissan bevált homogén taknyát mindenféle renitens előadásokkal, amelyek díjakat nyertek ugyan, ámde Mágia asszony nem értette mégse azokat, mert mit lehessen tenni, ugye.

Az jó volt, ihletett perc, amikor ennek a mindenféle díjas igazgatónak lejárt a mandátuma, és meg lehetett hirdetni a helyét, hogy méltóbb, jártasabb és nyálasabb katonát ültessenek oda. Ámde szar került a propellerbe, és valami fenomenális országos botrány miatt sem az igazgató, következésképp az irányváltás sem jött össze ebben a színházban. Így, abban a szent pillanatban Makácsné Mengyi Mágia kijelentette, hogy ő szakmailag ellenőrizni fogja ezentúl ezt az egész kócerájt. És a mindenféle díjas azt mondta, elvárják a próbákra, de soha nem látták ott.

Az önkormányzatiságnak az is az előnye, hogy a pártközpontnak nem kell személyesen felügyelni a végeken történő dolgokat. Mindenhol vannak ilyen Makácsnék ugyanis, mint csápok, akik vértől csöpögő szájjal, ámde negédesen mosolyogva felügyelik az óhajtott rendet és irányt. Következésképp nem csak módjuk van rá, de kötelességük is olyan dolgok fölött dönteni, amiről fingjuk sincs, aztán mégis primadonnák lehetnek. Ez a Mágia asszony is permanensen kekeckedett a mindenféle díjassal, mert nem csak képzelte, hogy a főnöke neki, hanem tényleg az is volt törvény szerint.

Viszont vizsgálandó, milyen késztetésekkel és készségekkel működött, mint a színház helytartója, és a megnyilvánulásaiból szánalmas kép bontakozik ki. Arról nem tehet, hogy a mindenféle díjas színházában rosszul érezte magát, mert nem olyanhoz volt szokva. Még ifjúkorában kialakult benne egy kép a színházról, amelyben dalolnak, a termelés gondjait beszélik meg, dráma, ha van, az csak szerelmi természetű lehet. De többnyire a színházat a móka és a kacagás üli meg, nagyot nevetnek a jóváhagyott kikacsintásokon, és van bambi is a büfében. A darabokat pedig a pártbizottság láttamozza, hogy megfeleljenek az iránynak.

Az ilyen színház hasznos, mert nem kell gondolkozni felőle és rajta, így betölti hivatását, és gondoskodik dolgozó népünk kikapcsolódásáról, amit a brigádnaplóban lehet rögzíteni beragasztott jegyekkel. Ez, a Fejes Endre definíciójával “esztergályos főnemes elvtársak” ideje, s most, hogy az idő háromszázhatvan fokot fordult, itt kéne tartanunk színházilag újra, kiegészítve a kokárdával, turullal és feszülettel. Ehhöz képest Mágia asszony nem ezt kapja ebben a színházban, hanem azt veszi észre, ha nagy ritkán ellátogat oda, akkor fölzaklatva tér haza az urához. Gondolkodnia kell a látottakon, és ettől ő rosszul érzi magát.

Ez okozza, hogy először könnyű darabokat követel, táncos komikust, meg ilyeneket, most meg, hogy a nemzeti vonal és a nevelés vált elsődlegessé a birodalomban, magyar klasszikusokat, azzal a megszorítással, hogy ilyet megnevezni nem tud, ezért az a baja, hogy sok az előadás. Mágia asszonynak az a fixa ideája, hogy a színház ebben a formájában az ördög tanyája, és az a szent meggyőződése, hogy ott rendet rak. Amíg a mindenféle díjas igazgat, ez csak módjával fog menni, de Makácsné bízik az időben és a választók bambaságában, hogy őt mindig újra bejuttatják a szemétdombra, és még akkor is képviselőként rontja a levegőt, amikor a mindenféle díjast már rég eltakarították.

És így is lesz, mert a választó, ha magyar, már csak ilyen. Tehát egyszer rend lesz abban a kurva színházban, ha Makácsné addig él is. Addig fog.

Útban a lelki szegénységhez

A szombathelyi színházbotrány kellős közepén fölszólamlott az egyik Fidesz-es városatya, és előadta abbéli kifogását, hogy őnéki a WSSz repertoárjából az Ivanov túl nehéz, ezért könnyebb darabokat javasolt színre állítani, hogy jó legyen, nagyon. A városatya főorvos amúgy, amely állapot nem tételezi, hogy az élet mélyebb értelmét keresse, ellenben jól mutatja, hogyan taszítja demenciába az országot a rendszer.

Így. Amióta a talpaink egymásra léptek, és jelszavak irányítása alatt élünk, egyre többek számára válik túl nehézzé az Ivanov, és oktatási rendszerünk elzüllesztése is arra utal, hogy a NER számára az ilyen főorvosok az ideálisak, de még jobb, ha betanított munkát végző robotok az alattvalók, akik menekülnek a bonyolultságoktól, és a Párt irányelvei szerint szervezik nyomorult életüket. Ez gyalázat, de egyszerű hatalomtechnikai okai vannak.

A liberális azért is válhatott szitokszóvá, mert ez rakoncátlan elme. Kérdez, vizsgálódik, matat, és nem elégszik meg a hatalom nyújtotta csukaszürke egyenvilággal. Lám, a Kétfarkúak járdafestései is rendszeresen rendőrért kiáltanak, mert egyre több a házmester, akiknek gyanúsak a színek, mindenféle zsibongó alakok, akik rendetlenséget hoznak a bejáratni kívánt monotóniába, a mindent fölzabáló betontengerbe.

Az elhülyített emberen sokkal könnyebben abszolválható Noam Chomsky tízparancsolata, amelyet naponta tapasztalhatunk a bőrünkön, s amelyek az alábbiak:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

A lelki szegénységről a Magyar Katolikus Lexikon is egészen elképesztő dolgokat állít, íme: a lelki szegénység erény, mely arra tesz készségessé, hogy döntéseiben az ember a lélek szempontjaira figyeljen. Kísérő erényei az egyszerűségre törekvés, valamint a pozitív tartalmú igénytelenség és közömbösség. A lelki szegény ember nem érzékenykedő, nem sértődékeny, nem terheli felesleges ötleteivel, túlzott kreativitásával és aggályaival a környezetét, nem követelőző. A lelki szegénységre tudatosan nevelni kell!

Ennyi, drágáim, és nem több. Főorvosunk, és minden egyes hívő tökéletes példája és alanya az elbutításnak, és ő olyan ötven éves lehet. Borzadva képzelem el tehát, mi lesz itt, ha felnövekszik a NER által tenyésztett generáció. Csárdáskirálynő a köbön, hogy maradjunk azért a színháznál, ha már onnan indultuk. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Pisálás közben

A férfiember evilágon elvégzendő feladatai közül tán ez az első, amelyet macsóként kell abszolválni. Laza terpesz, mókus elővétele és fölkészítése a feladatra, és ötven éven túl a várakozás. Azért mentünk a négyzetméterbe, hogy kisugarazzon, ami arra vár. Aztán állunk ott bambán, hogy alig csöppen. Nehéz dolgok ezek a hímállat életében.

A drága Marquez mutatja be nekünk a ’kolerában, hogy is van ez a leszálló ágra érkezve. Nem akartam igazán, de ez jutott bele az agyamba. Mentségként, mindenről szövegek jutnak az eszembe, vagy zenék, de arra is föltenném a vashatosomat, hogy órákon át mondok neked József Attilát, míg el nem fehérül a száj is. Természetem az enyém.

Juvenal Urbino doktor, midőn a halál felé vitorlázott hosszú élete végefelé, arra lett figyelmes, hogy vizelete elkalandozik. Nem egyenes és mindent lehengerlő sugárban indul a célja felé, hanem, összevissza sprickol, külön ágakra válik, és új utakat keres csorgásában. Akkor jöttem rá, öregszem, amikor Urbinóként figyeltem magamat.

Megvolt a szökőkút, és erről ennyit, vitát nem nyitok. Ám akkor az alfeli gondokról az agyamra száguldozva beötlött, hogyhát, ez van itt is, ebben vagyok én, nem kell boldogságiul Macondóba vitetni magamat fehér elefánttal, se nem páncélozott járművekkel, ahogyan ez szokásban van minálunk örömös napok kapcsán, a háború a spájzban van magunk közt szólván.

A fő dilemma tehát, hová pisálhatunk bántás nélkül. Gyanítom, csak a susnyásba, megalkuvástól mentesen, mert bármi érdekes, én most ennek okán arról mesélnék, hogy mi folyik itt. Illetve ott, mert mindenről az jut az eszembe. Szörnyű pilláimat Szombathelyre vetem, ahol épp ülök is, és a kilátás, az valami utánozhatatlan, drágám.

A tévére nézek csak, és máris a városházán találom magamat, ahol szintén ilyen ötvenesek döntenek arról, hogy én az ősztől milyen Csehovot nézzek a színházamban. Őket is megviselhette a mellékhelyiség meglátogatása, mert ezerrel nyomják a baromságot, amit nem részleteznék, hiszen a botrány immár országos, és te, nyájas olvasó, bizonyára tudod, hogy az orbánbébik mit is tettek itt.

Pofán köpték a népet magunk közt szólván, akik, amikor a szörnyű színjáték folyt a falakon belül, odakint, pár méterre szerették volna akaratukat az általuk választottakra kényszeríteni, természetesen a siker legkisebb reménye nélkül. És ami miatt ez ilyen nehezen fordult meg bennem, és végül mégis győzött a közlés kényszere, az alpolgármesterünk dumája volt, aki Koczka névre hallgat, és megmutatta az orbáni világot, amely voltaképp ő maga, egy személyben.

Kijelentette azokról, akik őt megválasztották, hogy ne ugassanak bele már az ő döntésébe, amely pedig róluk szól. A központ leiratban megküldte, hogy Jordánt ki kell csinálni, és azt is teszik, szemük nem rebben. Mindenki le van szarva, legfőképp a választó, a keményen dolgozó kisember, és ami a legszebb az egészben, Jordán annyi nekik, mint a kisvasút, amit meghosszabbítanak, ha sokat pofázol.

Így megy ez. Alpolgármester úr a főnökével, aki hajdanán tisztességes orvosember volt, de ebbéli állapotát már nagyon régen odahagyta, és látszik rajta, igazából azt sem tudja, hol az istenben van, áll a klozettban, hugyoznak, egymás gatyáját érik a mellékösvények, miközben hátba veregetik a másikat, hogy ezt is elbasztuk, Oszi. Hogy visszakanyarodjak Urbino doktorhoz, ő sem abba halt bele, hogy félrevizelt. Egy jámbor papagáj volt az oka, hogy kitörte a nyakát. Ilyesmiben reménykedhetünk, másban nem igazán.

Écsi Gyöngyi, Betlehemes játéka az Agora MSH-ban

Gyermek kamaraszínházi előadásra várták az Agora MSH-ba a 3-10 éves korú gyerkőcöket, gyerekcsoportokat két nap, négy alkalommal.

_mg_0186

Az előadások élményét pedig a már ismert mesemondótól Écsi Gyöngyitől kaphatták az érdeklődők.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0194

Egy igazi mesemondó betlehemi történetet is mesél. Écsi Gyöngyi pedig a legkiválóbb mesemondóink egyike, Advent idején is érdemes hallgatni őt.

_mg_0215

A vidám, játékos előadás gyermekeknek, és felnőtteknek egyaránt nagy élményt nyújtott. Az előadásban, amiben a kicsik is aktívan részt vehettek láthattuk, hogy karácsonykor Jóisten kinyitotta az ég ablakát és letekintett mireánk, a világra.

_mg_0236

A betlehemes hangulatú előadás örömteli közös játékká alakult, és egy egy vidám délelőttöt ajándékozott a gyerekeknek.

_mg_0225

A képekre kattintva további fotók láthatók.

HÍD – A művészet összeköt! Múzeumok őszi fesztiválja

Három az egyben a Szombathelyi Képtárban, a Múzeumok őszi fesztiválja alkalmából. Október 21-e, kora délután még az alkotásokról szólt. Fiatalok építettek hidat száraz tésztából.

_mg_6936

Később már a művészet vette át a szerepet az INTEAM című nemzetközi képzőművészeti kiállítás megnyitójával, amit kerekasztal-beszélgetés követett, amelynek résztvevői Magyarországon alkotó külföldi művészek voltak.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_6989

Majd az estét színházi bemutató zárta, amelyben egy csepp Párizs… sok dal, szerelmek… és Piaf is megjelent egy gondolatébresztő, de könnyű színházi estében.

_mg_7081
A darab a francia sanzon koronázatlan királya, az örmény származású Charles Aznavour életének pillanatképeit fűzte egybe a gyermekkortól a világhírnévig.

_mg_7085
Az Örmény Színház előadásában Aznavourt Baj László színművész alakította, Edit Piaf szerepében pedig Koncz Esztert láthattuk.

A képekre kattintva további fotók láthatók.