Kategória: erdogan

Övék ez a cirkusz

Még egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.

A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.

Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.

Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.

Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.

Úgy tudnám jellemezni a helyzetet, mint mikor A rettenthetetlen című filmben Mel Gibson William Wallace-ként, midőn épp koncolták őt föl a király pribékjei, beleordította a halálába, hogy szabaccság. Így vagyunk épp most. Hogy a mi királyunk épp egy sugárhajtású gép rakterében fosztorgat nejlonokba rejtett maszkokat, az csak azt mutatja, a kor változott, a módszer nem, a tudatlanság erő, a szabadság szolgaság a klasszikust idézvén. Karanténban fölerősödnek az ember érzékei, szinte hallja, ahogy a gyönyöröktől Orbán szuszog, s amikor ettől sugárban kezd okádni, még nem tudja, hogy a kórt kapta-e el, vagy csak a kedves vezető váltja ki a bajt. Ez utóbbi, egyelőre.

Most már megdöglünk

Vácon két jámbor fegyverrajongó majdnem porig rombolt egy tízemeletes házat, amikor gránátot melegítettek a tűzhelyen. Röpültek a válaszfalak, tört az ablak, és végül több mint százan nem tölthették otthon az éjszakát, mert nem lehetett tudni, összeomlik-e az épület. Hogy miért sütötték meg a harci eszközt, azt senki meg nem fejti, lehet, hogy tojásgránát volt, és rántottát készítettek. A fegyverbuzi veszélyes állatfajta, ha mellette még hülye is, ez a vége. Kormányunk viszont most készül hazafiasan lőtérré változtatni az egész országot, meg fogunk dögleni mindannyian.

Ezek a váciak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat, nem a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mert a társadalom gondoskodik bajba jutott tagjairól, ha arra méltónak tartja őket, nem kerül sokba és nem tart sokáig. Akinek magyarok rombolják le a nappaliját a megsütött gránátjukkal, kapnak fedelet, akinek az egész országát bombázza szarrá Putyin, Erdogan és mindenféle csatlósaik, azok minden erkölcsi aggály nélkül pusztulhatnak a tengerbe, éhezhetnek a kerítés mögött, mert az irgalom ezek szerint nem egyetemes kategória, hanem csak a kiválasztottaknak jár.

Ennél még egy tigris is erkölcsösebb, az oroszlánkölyköt szoptató kutyába pedig több együttérzés szorult, mint az üldözött keresztényekbe. Ez abból is megmutatkozik, hogy kies városomban a belváros rohadtul keresztény képviselőjét zavarták a hajléktalanok, ezért leszereltette a padokat, hogy ne legyen hol ücsörögniük. Nos, ettől még ott vannak, csak most álldogálva hajléktalanok, és épp a templom előtt ácsorognak, ahová a decens keresztények járnak, akiket a padokon zavartak. Most azonban ők azzal vannak elfoglalva, hogy eltüntessék a szenteltvizet, mert attól is el lehet pusztulni.

Keresztényeink féltik a nyüves életüket, lefóliázzák a gyóntatószék rácsát, nem fognak kezet istentisztelet után, Krisztus testét sem dugiszálja a szájukba a plébános, és közös pohárból iszogatva sem dicsérik az urat. Mert kiderült, hogy a tízparancsolat szart sem ér, és Kásler is hiába adott milliókat az evolúció tagadására, amikor a vírus az orra előtt mutálódik, bizonyítva, hogy kinek van igaza. Einsteinnek vagy a kétezer évvel ezelőtt deliráló kecskepásztoroknak, amire teológia épül, hogy képtelen logikai csavarokkal igazolják a lázas vízióikat, s ha már nincs érv, akkor azt mondják: csak.

Ez a hit: a csak. Annyit is ér, mert például olyan mohamedán irániak, akiknek amúgy a vallása tiltja az alkohol fogyasztását, abbéli – ezek szerint magasabb rendű – hitükben, hogy az alkohol hatásos a koronavírus ellen, halálra itták magukat. S ha ez nem lenne tragikus, ironikusnak volna nevezhető, de ez is csak azt bizonyítja, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Már csak az a kérdés, hogy ez a mi életünkben (halálunkban) bekövetkezik, vagy még várni kell rá egy kicsit. Nem lesz egyszerű, mert mindig azok visítanak a legjobban az elmúlás ellen, akikre állítólag a mennyország vár.

Ha nincs tétje, mindenkinek nagy a pofája, de, ha körülötte kezd el lóbálni a kaszás, előtör az organizmusokból a vinnyogó nyüszítés, hogy vegyen el akármit is az úristen, csak ne az ő nyüves életét. Erre a legjobb példa, hogy szintén a városomban a nyájas olvasók szidták a sajtótermékeket, hogy csak kattintásvadász módon riogatnak ezzel a vírussal. Amikor viszont kiderült, már erre is lehet fertőzött, elkezdték a sajtótermékeket hívogatni, hogy ők érintkezhettek-e vele, amikor leomlott az érinthetetlenség burka, már odalett a nagy arc, csak a befosott óvodás maradt.

Mindenki így jár, aki hazudik magának és a világnak. Emlékezzünk arra a képre, amikor a tetves, bolhás, szakállas Szaddámot húzták elő a rókalukból, így tűnik majd el az erkély biztonsága is, így omlanak le a díszletek. Épp most mutatkozik meg a hit illékonysága, a civilizáció tehetetlensége, az, hogy az élet milyen sérülékeny, és semmi köze magasabb rendű dolgokhoz. Bizonyos baktériumok túlélik a világűr iszonyatát, a csótányok már millió évek óta itt vannak, míg az ember jobb esetben is csak pár tízezer éve. Azóta készül a halhatatlanságra, és ebbe fog végül belepusztulni.

Petíció egy ortodox apátért

Felhívnám pártunk és kormányunk, de legkülönösebben Orbán miniszterügynök elvtárs becses figyelmét, hogy a cimborája, bizonyos Erdogan elvtárs, aki miatt fél Budapestet lezárta, üldözi a keresztényeket. Mint hírül vettem, ez az Erdogan elvtárs lecsukatott egy szír ortodox keresztény apátot, mert enni adott egy férfinak, aki a Kurdisztáni Munkáspárt tagja, s mint ilyen, nem tetszik a képe Erdogan elvtársnak.

Felhívnám különösen a költői nevű Azbej Tristan államtitkár elvtársat, aki hivatalánál fogva a keresztények üldözése ellen harcol az egész univerzumban, hogy hasson oda, Erdogan elvtárs engedje szabadon az ortodox keresztény apátot, őt hívják meg az erkélyre fényképezkedni, Orbán miniszterügynök elvtárs húzassa el a nótáját, lássa őt vendégül egy virslire a menzáján, és adjon neki ajándékba világítós, műanyag Szűz Máriát formázó kulcstartót

Továbbá, vagy a költői nevű államtitkár, vagy maga miniszterügynök elvtárs hívja fel személyesen Erdogan elvtársat, hogy az embereknek enni kell, még ha kurdok is, bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt miniszterügynök elvtárs tudja. Mint ismeretes, ő is hasonképpen bánik el a határon fogva tartott kurdokkal, éhezteti őket, csak nálunk nincsenek ortodox apátok, akik megetetnék őket. A mi keresztényeink ilyenek.

Jelezném ezen kívül, hogy az ilyen ügyeket nem lehet megváltani azzal, ha templomot építünk akármely őserdő mélyén, csekkeket dugiszálunk mindenféle bíborosok és pópák zsebébe, és ilyenek. Sőt, jó lenne, ha nem üldöznénk a hazai keresztényeket Iványi tiszteletes képében, mert nem tetszik a képe, nem vennénk el a pénzét, mert mi lenne, ha Iványi tiszteletes emiatt a mi keresztényüldözési államtitkárságunkhoz fordulna, meg kellene akkor hasonulnunk.

Ilyen bonyolult ez a nyüves élet, illetőleg ilyen egyszerű, ha nem aljas színjátékos az ember. Viszont, ha az, akkor pokolra fog jutni, ha pedig nem hisz, mert hazudja ezt is, akkor csak egyszerűen elrohad, puha sárrá rothad, hogy a költő szavaival éljünk. Továbbá várnám a KDNP, ezen belül is Rétvári elvtárs felhorgadó figyelmét, mert nem a Netflix brazil filmje, hanem ez a keresztények és kereszténység megalázása és nevetségessé tétele.

Semjén elvtárs is szólhatna, Harrach is betilthatná a Tescót, akármi, illetve valahogyan rá kellene fogni a Gyurcsányra, hogy kilövette a Erdogan szemét, ő ezért nem szereti a kurdokat, akik amúgy sorosisták, álruhás sátánfattyai, kilóg a patájuk és bevezetik az arab számokat. Akármi. Vagy semmi. Leginkább ez. De tényleg elvárnám, hogy az a tébolyos buzgalom, ami ég az egész bagázsban, ezúttal is megszólaljon.

Legalább annyira, mint amikor a szent szánkók lelkét kellett megmenteni. Vagy pedig vallja be a magas hivatal, hogy lószart sem ér, semmire sem való, csak szájtépésre, pénzek átcsoportosítására és zsebre vágására, illetőleg arra, hogy a Mari nénit hülyére vegye, miközben az a szerencsétlen morzsolja a rózsafüzért. Őszintén és minden hátsó szándék nélkül teszem fel a kérdés: most akkor mi van?

Illetőleg, mivel megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam is, tehát lubickoltam a szentségekben, mint nem gyakorló, de jogilag keresztény organizmus, elvárom, hogy mentsék ki Erdogan muszlim karjai közül az ortodox apátot, hassanak oda, hogy a kurd ember kaphasson enni, vagy pedig tessenek elmenni az ótvaros francba. Mondhattam volna csúnyábbat is, de volt gyerekszobám.

Szóval ez van, s mi, úgy is, mint igaz keresztények, várjuk a példás odahatást, hogy Németh Szilárd keresztény tankjai élén induljon Ankarába Krisztus nevével ajkain, forró, rottyantott velős pacallal kínálja őket, amitől azok sivalkodva szaladnak a szélrózsa miden irányába, Petra kisasszony, pedig, mint a kerítésnél is, forgórúgással tépje le Erdogan tökeit, mert különben baj lesz. Nagy baj.

Életre, halálra

Boldogult úrfikoromban, még az aszteroida végzetes becsapódása előtt a kosárlabdázás nemes művészetének hódoltam, s mindeközben csudadolgok is történtek, mint valami elvarázsolt kastélyban. Egy alkalommal például, amikor a jegyzőkönyvvezető, hogy biztosítsa győzelmünket, teljesen más dolgokat könyvelt el a dokumentumba, mint ami a pályán történt, és lebukott, hogy a nagy büntetést elkerülje, nemes egyszerűséggel megette a papírokat. Idvezült mosollyal tömte magába a lepedőnyi, három példányos bűnjelet, szemei guvadtak, de lenyomta azért becsülettel.

Semmire sem ment vele, mert a győzelem papír alapú bizonyítéka így megsemmisült. Mindezt csak azért hoztam fel okulásul, mert tegnap meg Pécsen a Momentum aláírásgyűjtő ívét barmolta szét egy elvetemült, győzelmi mámorban és kényszerben szenvedő rajongó, vagy pedig hivatásos terrorista, midőn aláírást mímelve egy mozdulattal áthúzta a papírt, ami így értelemszerűen vált érvénytelenné. Ebből is látszik, hogy megkezdődött a kampány, és az is, hogy a mindenféle aláírásgyűjtő ívek, aztán majd szavazólapok és a számítógépek agyában és zsinórjaiban megőrzött voksok jelentik most az életet.

Vagy a halált. Így vannak ezzel Isztambulban is, ahol az ellenzék a választási íveken alszik és él, hogy a rezsim meg ne változtassa turpissággal vagy hamissággal a győzelmét, hogy egy elvetemült erdoganista föl ne zabálja a több tonnányi papírt. Ilyesmi kétségbeesett és elvetemült akciók csak monolit rezsimekben szokásosak, ahol a választások cinkeltek, és úgy kell figyelni minden apróságra, akár a partizánnak az erdő hangjaira és a mókusok vakkantásaira. Más helyeken a választás csak fütyölés és babazsúr, nem hamleti tépelődés kezünkben a koponyával, hogy lenni vagy nem lenni, ugye.

Mi ilyen szar hely vagyunk, sőt, még ilyenebb, itt totális a téboly, amiből kimaradni képtelenség. Ilyen fidesztudatúak lepték el az utcákat és tereket, állítólag húszezren vesznek részt a gyalázatban, ennyien adják a fizimiskájukat a hazugsághoz, amihez meg sem kell szólalniuk, elég csak rájuk nézni. Néppártos dzsekiben, sapkában és alsógatyában térítenek, holott nem telt el hetvenkét óra azóta, hogy a vezérük elhajtotta a náthásba az alig egy hónapja még meghódítani és leigázni óhajtott alakulatot. Ám azt mondták neki, bakfitty, így most már leharapnák egymás fejét, de ez nem akadályozza meg a fideszsáskákat, hogy néppártos cuccban hazudjanak.

Mégcsak nem is a divat miatt, hanem, hogy konszolidált külsőt mutassanak a bávatag népeknek, mintha azoknak nem lenne édes mindegy. Aki aláír nekik, úgyis hívő, aki meg nem, utálja őket, mint a pestist, mert látja ebből is, hogy nincs az az aljasság, amire ne volnának képesek. Vezérük hét pontja is maga a képtelenség, voltaképp jelentése sincs, csak egy artikulálatlan üvöltés, utolsó vonyítás a hatalomért, de ez is elég. Évek óta megy lejjebb a színvonal és a hívószavak, úgy belemerevültek a náci metodikába – minél egyszerűbbet minél többször -, hogy mára ép gondolatuk nincs, csak a vicsorgás és a dobok püfölése.

Van, akinek ez éppen elég, és úgyis ők győznek, áramszünetekkel, lefagyásokkal és hatalmas buszokkal, az ellenzékünk pedig totálisan töketlen. Tavaly áprilisban még arra sem voltak képesek, hogy a választókörökbe felügyelőket delegáljanak, azt csináltak ott a fidesztudatúak, amit csak akartak. De nem tanultak, most is egymás farkát méregetik mellet döngetve, mint egy degenerált bazári majom. Különben is tök mindegy, mert ugyan nem erre a választásra, hanem az őszire Miskolcon egyszerűen megszüntettek egy körzetet, ahol eddig képtelen volt győzni a Fidesz, ami annak a jele, ha tehetnék, a választásokat is kiiktatnák, és egyszer majd meg is teszik.

Addig is, történhetik akármi galádság, lelepleződhetnek utólag a csalások, széttárja karjait a hatóság, mondván, tehetetlen, a pénztártól való távozás után reklamációt el nem fogadunk, ha megvette, hadd vigye. Ilyen környezetben Orbán jó úton halad az istenkirályság felé, hacsak nem már meg is érkezett oda, a hívők számára mindenképp. Ebben a képtelen helyzetben vigasza, ha lehet az embernek, az a történelmi távlat. Mert Ehnatonra gondol, aki addig kurválkodott az egyiptomiak hitével, mígnem a halála után az emlékét is igyekeztek eltörölni. Mindez sovány vigasz azonban, ha J. A.-ra figyelmezünk, hogy nincs alku, én hadd legyek boldog, ugye. Nos, ez felejtős. Az életünket már fölzabálta Orbán, most emészti a hatalmas gyomrában épp.

Senki ne reménykedjen semmiben, mindmeghalunk.