NOSZF – NER

Olyan harmincöt évvel ezelőtt lehetett ezen a napon, mégpedig november 7-én, hogy az éjszakás műszakban ücsörögtünk a fűtőmmel a kazánház mélyiben, rohadt nagy köd volt, a gépek meg dübörögtek, hogy a szocialista jómunkásember segge be ne fagyjon. A Március 15. téren volt ez a kazánház, s valami különös okból kifolyólag Lenin szobor állt a téren kezében szorongatva a sapkáját, a másikkal előre mutatva, de ebben nem vagyok biztos már. Mármint, hogy mutogatott az a szobor. Általában mutogatni szoktak.

Kádár rendőrsége éberen vigyázta ezt a műalkotást, hogy valami méltatlanság ne érje, bár elég baja volt így is, mert ahol galambok vannak, ott a szobrok biztonságban nincsenek. Mert ez már a konszolidáció ideje volt, a szobrot senki le sem szarta magunk közt szólván (a galambokon kívül), a rendőrök is, akiket a védelmére rendeltek, reggelig sakkoztak velünk, mert jobb volt ott a melegben, mint kint a hidegben a szoborral. Szólt a vókitóki egyfolytában, és két játszma közt a rend éber őrei jelentették, hogy nincsen semmi baj.

Pedig, ha tudták volna, milyen veszélyes alakkal kvaterkáznak, háromszor is meggondolták volna, hogy sakkozzanak vele. Az én fűtőm ugyanis büntetett előéletű volt, de nem ám szimpla lopás vagy gyilkosság miatt vették el régebben a szabadságát, hanem politikából kifolyólag. Ő ugyanis egy részeg éjszakán a Március 15. tér melletti Pelikán parkban lévő szovjet hősi temető obeliszkjének csúcsáról leverte a veres csillagot. Ezért kapott pár évet, és akkoriban, amikor vele dolgoztam, élénken olvasta Nietzschét meg Szabó Dezsőt.

Ilyen volt az eszmei gusztusa neki abban az abszurdban, amiben ücsörögtünk. Mert gondoljuk meg, az ellenálló sakkozik a Lenint őrző rendőrökkel bűntényének szomszédságában, amely állam ellenes bűnöket veres csillag ellen követett el a parkban, aminek a neve Pelikán. Már csak Virág elvtárs hiányzott a komplett színdarabhoz, de nélküle is egészen élvezetes volt az élet, akkoriban már nem kellett Lenin apánkat tanulmányozni, ahogyan dolgozik, az elvtársak kitüntették egymást, és kész is volt az egész nyüves ünnep.

Már rég túl voltunk a hazugságokon Auróráról, ágyúlövésről és nemes szívű férfiakról, már tényleg túl voltunk minden jón és rosszon. Sakkoztunk. A múlt valóságát átírták már rég, átszínezték-festették, ma meg már nem is tudják a népek, mi is az a NOSZF. Akár lehetne ez: Nem Ottó Szólt Ferinek, vagy akármivel be lehet helyettesíteni, teljesen érdektelen a valaha imádott és rettegett ünnep. Ja, most jövök rá, lehet olyan olvasó, aki tényleg nem tudja – s önhibáján kívül – mi a rosseb is ez a NOSZF.

Nos, tehát: Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Hogy ezt tisztáztuk, képzeljük el azt az ideális jövőt, amikor az ehhez hasonlatos NER jelentése vész el. Már senki nem tudja, mit takart valaha a három betű, lehet akár Ne Egyél Rákot, vagy akármi, amennyit ér is valójában a NOSZF-al együtt. Ennek a NER-nek most íródik a története azzal az ideával, hogy a jövendő generációk azt tanulják, Orbán atyánk kiűzte innen az oroszokat, amiből annyi lenne igaz, mint az Auróra valahai lövése, mint forradalmi jel.

Semmi sem. A történelem már csak ilyen, gusztus szerint alakítják, mint a fánkot, hogy aztán végleg elfelejtsék, mert tegye a szívére a kezét, aki tudja, ki volt például Ehnaton. Na, ugye. Forradalmár fáraó, aki bevezette a bávatag egyiptomiak számára az egyistenhitet, amit ők nem nagyon szerettek, mert kibillentette a bejáratott lelkivilágukat a harmóniából. Mint ahogyan Orbán erőszakolná most a magyarokra Krisztust, pedig nem is akarják igazán. Innen is látszik, hogy igaza volt Spenglernek, de ez messzire vezetne, úgyhogy momentán hagyjuk is.

Egyébként a legújabb kutatások szerint ez az Ehnaton Nofertiti férje és Tutanhamon apja lehetett, és így már érdekesebb talán a manus. Vagy nem. Lám, milyen messzire is jutunk egy hajdani, ködös novemberi éjszakától, ha csak kicsit nem figyelünk oda. Egy tanulság van azért és csupán, hogy amiként a NOSZF most, akképp a NER is le lesz szarva előbb-utóbb, mert a betűszavaknak és a benne rejlő diktátoroknak ez a sorsuk. Ugye, ma Erdogan grasszál elkerítve a bűnös Budapesten, és annyira retteg a néptől, mint a Lenin szobor akkor.

Ebből vonhatnék le messzire mutató tanulságokat, de nem akarok, mert mindenki azt gondol magában, amire csak akar. Én például arra, hogy Lenin, Erdogan megszentelt napján, Orbán uralkodásának kilencedik évében épp mossak vagy takarítsak. Mindkettő ráférne a háztartásra, s ezek most és jól meggondolva sokkal fontosabb dolgok, mint akármely nyüves, narcisztikus diktátor páváskodása. Így az egyetlen helyes magatartás szarni a fejükre, mint a galambok hajdan Leninre. A világ dicsősége úgyis elmúlik, vigasztaljon minket ez a tudat. Kirielejszon.

Aztán

Volt olyan műsora a Hír Tv-nek, amelyet úgy nagyjából a lehetséges nézők egy százaléka bámult, s mindezt már az Echo megszűnése után, amely aktus elsősorban arra irányult, hogy ne aprózzák el az erőforrásokat, és koncentrálják a nézőközönséget is. Sikerült. Előtte még a milliárdokkal kistafírozott Echo hozott olyan mutatót is, miszerint a Föld nevű bolygó összes magyarja közül mindösszesen ötezren voltak kíváncsiak rá, és nincs sokkal jobb helyzetben az M1 sem, és mégis zavartalanul folyik belőle a takony.

Amióta Mészáros einstandolta a megyei lapokat, meredeken zuhan az előfizetők száma, az országos terjesztésűek, mint a Magyar Nemzet, meg a többi, alig mérhető olvasottsággal rendelkeznek. Logikus lenne tehát, hogy a magamfajta ilyenkor örömökben törjön ki, és mégsem teszem. Azok az orgánumok ugyanis, amelyeknek van még valami köze a valósághoz, nem profitálnak ebből, nem ugrott meg a nézettségük és olvasottságuk, ezeket is csak a megszokott törzsközönség fogyasztja, a társadalom jelentős része tehát kiesik a világból, köze sincs a valósághoz.

Következésképp rengeteg honfitársunknak halovány fingja nincs a körülötte történő dolgokról, így egy múlt, jelen és jövő nélküli bambaságba süllyed, a Fidesz pedig tarol. Ezért nem lehet felhőtlenül örömködni afölött, hogy a lakájmédiát a többség le sem szarja, mert ugyanez a többség a másfajtát sem fogyasztja, sorsunk így teljesedik be tehát. Viszont mindennek ellenére egyszer ennek is vége lesz. Valamikor. Nem tudni hogyan, nem sejteni hány év múlva, de vége lesz, és akkor következik be az iszony, ha meglátjuk, hová jutottunk. J. A. homokos, füves, vizes síkja maga lesz a mennyország ahhoz képest.

Mindenféle televíziók, rádiók és újságok, amelyek léte ma egy dologtól, mégpedig a kormányzati csöcstől függ, villámgyorsan mennek tönkre, zárnak be, és eresztik az utcára az írástudatlan “újságírókat”. Ők majd visítanak a médiaterror és a politikai tisztogatás miatt, holott csak az alanyt és az állítmányt nem tudják egyeztetni, műfajokról pedig fingjuk nincs. Mert Kiss Pisti 5b osztályos tanuló nívóján állanak a szerencsétlenek (ha talán), és az életet nem lehet copyzva ábrázolni. A piaci viszonyok elvégzik majd azt, amit a forradalom nem tud, de, ami ennél is tragikusabb, olvasókat is nevelni kell újra.

Iszonyatos lesz, újjá kell építeni az országot, és nemzedékek mennek majd rá. Vegyük csak a stadionokat, amelyek nyakló nélkül épülnek voltaképp fantom csapatok és fantom nézők számára. Szombathelyen már százmilliókat kell pumpálni a stadion fenntartásába, olyan helyeken pedig, mint Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, ahol Orbán kegyéből Orbán kegyenceinek van futball csapatuk és stadionjuk, a központi csöcs nélkül ezek megszűnnek, a stadionok a’la Ceasusescu lerohadnak, és fölveri őket a gaz. Nem lesz ez öröm, de így lesz, ha pukkan a lufi.

És még tovább menve, a Mészáros és Mészáros cégek, amelyek polipként hálózzák már be az országot, szintén e nélkül a csöcs nélkül, közbeszerzések híján mennek tönkre, ontják magukból a munkanélkülieket, mert a mai gazdasági álomvilág nem tartható a végtelenségig. És még továbbá, az uniós csöcs elapadása és a multik érdekének megszűnése után az egész magyar gazdaság szükségszerűen omlik össze, és a ma még ellenzéknek – már nem baloldalnak – marad a szokásos feladat, eltakarítani a romokat és újjáépíteni az országot.

Viszont az sem fog menni, mert a mostani megveszekedett kétmillió hívő van annyira elvakult, hogy azt mondja majd, ezt tudja a baloldal, tönkretenni az országot. És ők ki is mennek az utcára gyújtogatni meg fölszedni a macskaköveket, mint azt 2006 példája is mutatja. Ha majd öt, tíz, húsz, harminc év múlva mindez bekövetkezik, és él még valaki azok közül, aki ezt most olvassa, akkor gyújtson meg az emlékemre egy gyertyát. Ugyanis nem próféciát mondok, hanem a szükségszerűségeket mutatom, hogy mi lesz a vége az ellopott ezermilliárdoknak, és a szellemi, erkölcsi züllésnek. Ez. Így hát, bár örülnöm kellene, hogy nem nézik a Hír Tv-t, mégsem teszem, mert ezt látom benne. S bár ne látnám.