A szamár és a szénabálák

Simicska Lajos cinikus óhajtott lenni nagy kínjában, mert mi más is lehetne a lerakódott guanó közepén, ha meg akarja őrizni a józan eszét még egy csöppet. Így hát, miután filozófiai alapvetését, mintegy az élet eszenciáját már többször is lefektette, illetve mégis, lefújta spréjjel az éjszakák leplei alatt, ami ez: „Orbán egy geci”, aztán megpróbált elégedetten hátradőlni.

Mert ilyen töménységű igazságok után a fáradt próféták megpihennek, hogy készen van a nagy mű, igen. Lajosunkat azonban nem hagyják nyugodni a paparazzik, slapajok és ganajok, ahogyan az már egy sztárnak kijár az elkurvult világban. Mindenhová követik őtet, ilyen összevetésben tehát már majdnem olyan éteri magasságokban van, mint Győzike, és ezt valahol meg kell becsülni.

Lajos viszont korosodik, szorít neki már a hózentrágerja is, nyűgös, megminden, s mivel az összes puskapora elsült graffitizés közben, most már csak kínos és mókásnak szánt nyilatkozatokat ad ki, amelyekből csöpög az izzadság:

„Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben…Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem: Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de négy éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.”

Ez egy bővített geci, és annyi is a hozadéka, a zérushoz közelítő érték. Ez már így lesz Lajossal, míg bele nem fárad és elmenekül, vagy arra nem jár egy autó vak és labanc nyugdíjasokkal terhesen. Az ilyeneknek nem szokott kifejezetten jó vége lenni.

Viszont most már jogot formálhat arra a Lajos, hogy szánjuk őtet? A rossebeket. Azt a hordát, amely most a nyomában lohol, ő tenyésztette ki, az ő kezéből ettek, voltaképp egy volt velük, míg meg nem hasonlott, és el nem kezdett gecizni. A metódus is ugyanaz, amit ő honosított meg, figyelmen kívül hagyva minden valóságot zúdítani a népekre a totális elmebajt, míg el nem fehérül a száj is.

Ugyanezek, akik most a Lajost molesztálják minduntalan, hozzák le például minden kontroll nélkül valami Puskás Imre – szóvivő vagy mi a franc – borultságát, a Stop Sorosról, miszerint – és ezt tényleg érdemes átnyálazni – „Az ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a Stop Soros törvénytervezetet. Egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra. Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik ugyanazt a nótát fújja, tagadják még azt is, hogy létezik a Soros-terv, vitatják a Stop Soros értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a Soros-terv végrehajtását.”

Erre már tényleg csak gombot kéne varrni, mert mint látjuk, megvalósult a nagy egység, összeállt a massza, ami a Fidesz-en kívül van, s amelyben mindenki a Soros-terv szolgálatában áll, az egész nyüves világ. És ezt azok a betűkirakósból élő emberek eresztik rá az országra, akik Simicska ótvaros Hír TV-jében tanulták a hazugságot, meg a Magyar Nemzetjében, csak most más szelek fújnak éppen.

Nekik tényleg más már nem kell, csak egisség, minden másra ott van a Mastercard, amelyet Orbángeci töltöget a közösből. Itt tartunk tehát nyájas olvasó, és te azon fanyalogsz, hogy kire szavazz majd, mert nincsen választék az étlapon, pedig egyszerű: akármi csakafidesz, az ne. Ez ilyen egyszerű.

Hogy ebbéli késztetést plántáljak minden jó érzésű polgártársba, elmesélem Bob Gass prédikátor paraboláját a szamárról, aki ott állt két bála széna között, és nem volt képes dönteni, melyiket kezdje enni – végül éhen döglött.

Ezen kéretik elmorfondírozni egy csöppet.

Legaljanépek

Még 2004-ben, a Szombathelyi Televízió élő adásában volt szerencsém kijelenteni, hogy Orbán Viktor a csőcselék vezére. Nem voltam egy vátesz, csak már akkor is szaralak volt, és szeretem a tényeket pontosan rögzíteni. Hejj, de mekkora palávert csaptak, nyüszítettek és röfögtek fideszék, szétrobbant a város, szaladgált hozzám az akkor még nem megvilágosodott Hír TV. Nagy örömök voltak tehát, meg a monnyon le, persze, hiszen főszerkesztőként sértettem meg a Hello kittys lelküket, ami rezgett nekik a bordájuk mögött. Csoda volt.

Elszaladtak a vasellájukért, és a Fő téren vágták volna belém, koncoltak volna föl istengyalázás címszó alatt, mert már akkor is a hitük terelte őket a sötét oldalra, meg a markuk, természetesen. Aztán eljött persze 2006. Mondhattam volna, hogy na, ugye, de egyrészt nem vagyok akkora költő, mint Orbán, másrészt meg, hiába igazolta az élet szemem korai élességét, nem volt az annyira happy, hogy az apám fiának kedve támadt volna élcelődni. Most sem boldog az ember ebben a világban, de vannak egyenlőbbek, akik viszont igen.

Azok a hajdani Hír TV-sek, akik akkor nem voltak restek kétszázötven kilométert autózni, hogy eretnek személyem fölött jófajta autodafét tartsanak, a „G” nap után tovalibbentek, s ma már az Echóban művelik ugyanazt, négyzetre emelve, és végleg elfajulva. Ahogyan elburjánzott a NER, úgy lett belőlük annyi, mint hercegnő a Burgban, és ezek egészen sajátos egy organizmusfajta. Próbálja megfogni az ember, hogy mitől annyira visszataszítóak, és más viszonyítási pontot nem talál, mint a romlott, kamasz horda típusjegyeit, akik öntudatukat és arroganciájukat abból merítik, hogy sokan vannak kevesek ellen.

Még továbbá, hogy perverz örömüket lelik a másik ember gyalázásában. Ami vasvillát 2004-ben magukhoz vettek, de akkor még nem használták, mert tulajdonképpen beszari alakok, máma kéjes szuszogással forgatják mindenki mellkasában, mert a gyűlölet, az megmaradt. Jószerivel csak az maradt. Most is csámcsogva és röhögve, a butaság bátorságával törölték bele a szaros csizmájukat a megruházott indexes újságíróba, akinek az a bűne, hogy indexes, és ettől ő irtandó organizmus. Azon is göcögtek volna elégedetten, ha a belei a környülálló fák ágairól lógtak volna alá.

Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi Lászó viccesnek találták, hogy a Király utcai KFC-ben véresre verték ezt az indexest, ezzel indokolva virágos jókedvüket: „Egyébként az Index egyik legvéresszájúbb, leggátlástalanabb paprikajancsijáról van szó, akinek a megjelenése is irritáló.” Efféle szellemben folyt a diskurzus, kiegészítve ezzel: „Nem tudom, mi történik a liberálisoknál éjfél és öt között, ugye, a magyar ember alszik ilyenkor, vagy ha már rendesen elmegy valahova, akkor úriemberként viselkedik rendszerint. Én nem tudom, bevadulnak fél három és fél öt között.”

És ott vihorásztak a reflektorok alatt. Újságírónak képzelve és nevezve magukat, és látszott, hogy itt már rég nem világnézetek csapnak össze, hanem a zsigeri gyűlölet irányítja az írástudatlan brosúra félnótásokat, akiknek a pénzéhes szervilizmuson kívül más nem nagyon mozgatja az öntudatát. És ezt kápóként teszik, szar ávós vallatótisztként, akik elcseszett életük minden kínját a védtelenen verik le, de csak addig, amíg abban biztosak, hogy senki nem üt vissza. Ahogyan kinéz a válaszpofon, nyüszítve iszkolnak a másik horda langymelegébe, mint a pártrovattól a bocskais nemzethy akolig.

A pártjelszavak monoton mormolásán túl ezt nevezik ezek újságírásnak. Ők közvetítik a vezír igéjét a népnek, annak a másfél, uszkve kétmilliónak, akik tőlük tanulják a gyűlölet módszertanát, nagyképűen röhögnek, belerúgnak a földön fekvőbe, és itt már nem csak a KFC-s ügyről van szó. Mind a többi nyolcmillióról is, akit páriának tekintenek, aki minden erkölcsi skrupulus nélkül eltaposható. Nincsen más, csak a vegytiszta gyűlölet, és ez az ő komfortos világuk. Legaljamocsok népek, söpredék, csőcselék, Orbán-csőcselék. Milyen szar bír lenni, amikor az ember rádöbben, hogy tényleg igaza volt tizenhárom évvel ezelőtt.