Buzik és hazafiak

Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.

A nerfiak ugyanis szerterajzanak hétvégenként az országban és a kerek világban, ott vannak minden kilométerkőnél, az utolsó tanyasi bölcsődében is, és hirdetik a megrontó, mocskos igét. Mindenféle médiumokról meg ne is essék szó, azok vannak csak tele igazán velük. Így esett, hogy máma se lehet abbafejezni, amit elkezdtem, és be kell számolni a ganajságokról, de ez az ember sorsa, és megadja magát neki.

Bele is gondoltam, hogy amióta elkezdtem írni a NER krónikáját, már közel az ezerötszázadik dolgozat jön elő belőlem. És, úgy kábé darabja átlagosan négyezer karakter, ez pedig össszeszorozva már hatmillió körül van, és ennyiszer gondoltam hivatásszerűen – a többi nem érdekes – OVM jó édesanyjára elátkozva őt. Hát mi ez, ha nem szerelem? Már csak az esedékes konzultáció miatt is.

De nézzünk valami vidám képet, és lám, itt van nekünk a nemzetileg megújult Hír Tv-ben Gajdics Ottó és G. Fodor Gábor, és ez a kettő már garantálja a sikert, mint majd alább kitetszik most is. Rokonlélek írástudók már annyiféle illetlen jelzővel illették ezeket, hogy magam most ettől eltekintek, és mindenkinek a saját végtelen képzeletére bízom az átkokat, mert azok lesznek, azért kezeskedem.

G. Fodor szellemi tarisznyájából ez alkalommal az került elő, hogy az “aberrált liberális” ellentéte az értelmes ember. (Ekkor mélyen a szemébe néztem, és megkérdeztem tőle: télleg, vazze, télleg, csak nem hallotta technikai okok miatt). Viszont most kösd fel a gatyádat, nyájas olvasó, mert olyan jön, amit még nem hallottál, s itt, se Fokföldön se Ázsiába’.

Aszondja ez a G. meg ez a Fodor, hogy “Van egy identitás, amit a liberálisok előresorolnak, ez lehet egy genderprobléma, hogy ők magukat homoszexuálisnak, leszbikusnak, vagy transzszexuálisnak tartják. Ez az esetükben megelőz egy, a számunkra sokkal fontosabb, vagy politikai értelemben értelmesebb identitást, a nemzeti elkötelezettséget.” – Ekkor följebb toltam az orromon a szemüvegem, és nekiláttam ábrándozni a’la G. és Fodor.

Elibém ugrott a kép, midőn – mondjuk – Gyurcsány áll anyaszülten, nézegeti a bránert, és azon tűnődik, hogy ő fiú-e vagy lány. Ellenben Orbán ugyanígy talpig bőrben és férfiasságának lehengerlő tudatával rohangászik, hogy csak úgy leffeg a gyomra, kezében rongyos zászló és a Boldogasszony anyánkat énekli. – Nem kérek elnézést, nem én látom így a világot, hanem ez a G. Fodor, akire ráférne egy elmeorvosi vizsgálat, de egy pszichiáter mindenképp. Vagy egy maflás, de ez csak önös ábránd.

Itt tartunk, polgártársak, sőt, ott is, hogy kiderült ebből az adásból, mi a hazafiság itt, Neriában, mi a nagy titok. Mert szintén a századvéges tolvaj mocskos szájából hangzott el, hogy akkor nem sérül a nemzeti szuverenitás, ha a magyar hazafiak halászlevet esznek, cigányzenét hallgatnak és disznót ölnek. És most nem viccelek, viszont egészen sajnálatos módon ő is komolyan beszélt. A liberalizmus ellentéte a disznóölés. Ide jutottunk.

És akkor csodálkoznunk, ha az ember kényszeresen irkál ezekről? Ugye, hogy nem. Pláne, ha hozzá tesszük, amint ugyanekkor Novák államtitkár assszonyelvtárs a dinnye nagyságú Fidesz-fülbevalójával a nemzeti konzultációról mint műfajról értekezik, akkor, már nincs mitől félni. A világ kerekké válik, és ekkor lesz teljesen egyértelmű, hogy ezek nyomorult kretének, viszont a gonosz fajtából, és megvan bennük a butaság összes bátorsága is.

El vagyunk veszve, azt hiszem, ha a talpig férfi G. Fodor, meg a teknőcszemű munkásőr vagy ifjú gárdista – már nem emlékszek, de lényegtelen is – a halászlevet teszik meg a hazafias férfiasság mértékegységének. Akkor Baja és Szeged könyékén kihúzhatják magukat a proletárok. Ellenben mi, belgák, akiknek se disznó, se ponty, se egy nyamvadt cimbalom nem jutott, mi hová álljunk a bizonytalan nemi identitásunkkal? Ez itt a kérdés, és nem is kevés.

Szabadság vs töltött káposzta – asztakurvaéletbe.

Hadházy kertje

Amúgy Hadházy Ákos kannibál, és leginkább kisdedeket vacsorál, főleg omlós húsú leánygyermekeket, de a pufók kisfiúkat is szereti borsosan, angolosan átsütve. A csupa nívódíjas TV2 Tények című izémocska például ilyet is tudna gyártani, ha akarna, ugye, de még egyelőre nincsen rá megrendelés. Majd, aztán, a huszadik önplecsni után, mert már minden lehet, és nincs értelme semminek sem.

Hadházy – aki tán az egyetlen, aki monomániásan megy neki a Fidesz-nek – megkezdte az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás okán, s mit ád Isten, azon a ködös reggelen megjelent egy stáb az udvarában kéretlenül. Benyitottak, forgattak, köllött a vágókép. Hadházy meg is jegyezte, biztosan valami újabb rágalmazó szotty készül, és igaza is lett. Addig is azonban a tévések vették Hadházynét és a gyerekeket, az asszonka meg a mobiljával a tévéseket.

Ha valaki kívülről nézte volna, biztosan jót derül, ahogyan fogják egymásra a fegyvert, de senki nem röhögött, főleg nem Hadházyné és a gyerekek. Mellékesen jegyezzük meg, ez az asszonka még csak szaros pelenkát sem hajigálódott, hogy azzal vonja magára a figyelmet messzi autópályák parkolójában. Ezt csak miheztartás végett azok kedvéért, akik O. R. lelki üdvéért aggódtak, hogy meddig megy el a romlott liberális lélek.

Odáig semmiképp, mint a TV2 Tények című izémocska, aki aznap be is bizonyította, hogy ennek a Hadházynak jó szimata van, pedig nem is vadászkutya. Megrendült a TV2 ettől a Hadházytól, hogy miután megölt egy nyugdíjast (sic!), most a szomszédjába költözni óhajtó kisgyermekes proletárt, igazmagyart bántja. Megszólalt az “áldozat” is, hogy miatta az állomáson kellett aludnia. – Életszerű nagyon, szinte látni a csatakos, utasellátós forgolódást.

Nem is értem – mondta a TV2 klakőrje -, hogy teheti egy politikus, hogy így ellehetetlenít embereket. Állítólag aztán “Hadházy újabb áldozata” megkapta a kapukulcsokat, és hazamentek a legények, filmül végecsapó. Ebből pör lesz, akárki meglássa, de annak sem lesz semmi értelme sem. Egészen őszintén én ezt az egészet már annyira unom, és oly mértékig undorodok az egésztől, amit máma Magyarország néven ismerhetünk, hogy legszívesebben kiülnék a kerti fa tetejére rigókkal diskurálni.

Mégis, van az emberben felelősségérzés, és osztom Eisenhower tata gondolatát, amit akkor mondott, amikor mellbecsapta Auschwitz: “Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Innen a késztetés, hogy írjak, ami megőrződik a net drótjaiban, s ha már nem leszek, rácsodálkoznak, rászörnyednek boldogabb korokban, hogy milyen iszonyú világ volt itt, pedig a történelemkönyvekben más szerepel.

Meg hát, átérzem én ezt, engemet is fotóztak váratlanul pofán, utánam is rohangált a Hír TV stábja még a “G” nap előtt. Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy tudjuk, az a fajta tévézés, amit most a TV2 és a királyi csinál, hogy olyan valóságot állítanak elő, amilyet Orbán csak akar, Simicskánál született meg, ők fejlesztették tökélyre, a máma könnyezve siratott Hír TV, hogy tudjuk, hol is élünk.

Viszont, most, hogy elmeséltem az életemet, ideje lenne levonni a tanulságot, és utat mutatni a vérzivatarban, ilyen viszont nincsen. Ezek az írások annyik csak, mint amit Füst Milán is célul tűzött: “…Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem…”

És továbbá, hogy felkészítsék a delikvenst, ne lepődjék meg azon, ha ferdén néz a házmesterre, akkor az ő kertje végiben is megjelenhet egy forgatócsoport, amely képeket készít egy hírhez, amely arról szól majd, hogy lopott a boltban, büdös a lába, meg egyébként is, az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Mert itt tartunk épp és újra, Hadházy kertjének bokrai erre figyelmeztetnek, és ez sem kevés.

A hanyatló nyugat ópiuma

A Hír TV munkatársai nem hordhatnak térd felett végződő rövidnadrágot vagy szoknyát, de ujjatlan blúzt sem, mert – a Csengetett Mylord Henryjének bölcsességével élve – hová vezetne ez? Megszűnne a kívánatos egyformaság, a tábori szürke, kiderülne, hogy kinek duci a térde, kinek meg göcsörtös, valamint a szexualitás gőzei megülnék a szerkesztőség katonás légkörét, és permanensen a toszásra gondolva nonszensz volna a migráncsok erőszaktevéseiről tudósítani. Meg különben is, csak.

Virág elvtárs óta tudjuk, hogy a szexualitást hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának, Gogolák elvtársnő szoknyája is kurta volt, és körbe is értünk. Igaz, Bástya elvtárs egyik komisszárjának sem volt meg az a joga, hogy a b. neje seggét naponta nézegesse a fél világ, mint most a parókakészítő hitveséét, de nem is volt Lamborghinije egyiknek sem. Volt olyan kor, amikor adtak a látszatra – szerénység, elvtársak, szerénység – de máma nem olyan időket élünk, mint az tudvalévő.

Ilyen szempontból rövid idő alatt óriási fejlődésen ment keresztül a NER, ha létezhet ilyen egyáltalán. Emlékezhetünk, hogy 2015 februárjában még takargatni óhajtották a gyalázatot, és az emberminisztérium munkatársainak megtiltották a stadion szó használatát, bevezetve a fedett sportlétesítmény fogalmát. Életidegen szavakkal azonban nem lehet elfedni a gyalázatot, és a mélyszegénység sem tűnt el attól, hogy három éve betiltották ezt a hangalakot. Így forgatja az ájtatos szemét a műanyag, felfújhatós Szűz Mária.

Mindemellett akkoriban még mintha lett volna bennük valami szégyenlősség, szűzies szemérem, ahogy ribanc voltukat leplezni óhajtották, mára azonban totálisan elkurvult és elbutult az összes rohadék. Valamint bunkók is, ne szégyenlősködjünk, ha egyszer így van. Például Virág elvtárs kijelentése “…Ezt a zakót például 1938-ban varrták. Angol szövet, nyolcvanöt százalékos gyapjú. A válla egy kicsit túl van tömve, de a reverje jó…” – mutatja, hogy a komcsinak valaha volt gyerekszobája, ezek viszont tyúkszaros udvarokról érkeztek a vezérükkel együtt.

Ezért is ilyen kérlelhetetlen gyilkosok. Már nem rettegnek a Coca Cola mámortól, tisztában vannak a hanyatló nyugat összes csábító ópiumával – főleg a Habony -, viszont az összeset maguknak óhajtják. Rosszabbak tehát a régi komcsiknál, mert ezek hit és meggyőződés nélkül azok, csak szellemi restségből és gonoszságból, persze és ugye. Valami kiforratlan katyvasz van a fejükben, a keresztény-fasiszta-kommunizmus mérhetetlen sötétsége, amelyből minden nap újabb böszmeség bukik föl. Most ez a kurtaszoknya-tiltás, holnap tán keresztlevél a munkavállaláshoz, mert semmi sem elképzelhetetlen.

Voltaképp azért nem megfogható koherensen az egész katyvasz, mert őrült ugyan, de nincs benne rendszer. Ma a miniszoknyát tiltja be, holnap az óvodásokat menetelteti, az anyákat oktatja szoptatásra, világító kereszteket állít, lőgyakorlatot tart fiatalkorúaknak és szidja József Attila kurvaannyát a szentmisén, ahol arra int, hogy a templom közelében ne etessék az éhezőket, meg huszárcsákót vesz húszmillióért. Tehát totális a káosz, mintha Caligula élné az utolsó napjait az ólomtól meghülyült övéi közt, természetesen miatyánkot zsolozsmázva.

A második Orbán-uralom kilencedik évében a NER hülyeségek rejtélyes katyvaszává vált, amin segíteni immár nem lehet, és leszavazni sem. Az eszét még valahogyan bíró népesség pedig válaszút elé került: menekül, aki bír a hanyatló nyugat ópiumába, meg amíg még lehet, megadja magát és katatón őrületbe süllyed, vagy forradalmár lesz a maga módján, ki, hogy tud. Basky-matricázással és kátyútömködéssel kergeti őrületbe a szolgákat, mert az ilyesmi sokkal jobban fáj, mint azt képzelhetnénk. Nem véletlen az egy kátyúra kivonuló öt rendőrautó. Lássuk be engedelmes szível, hogy ennyi maradt. Vagy pedig el lehet innen menni. – Hogy a klasszikust idézzük.

Gé, mint Gé

Éppen tegnap volt, hogy 2015 februárjában Simicska Lajos beleordította a nagyvilágba friss felismerését, amit egyébként rajta kívül addig is tudott minden jóérzésű ember: “Orbán egy geci”. – 2018 augusztus elsején pedig a délelőtti órákban kikerült a Facebookra egy mém, amelyen a Hír TV bemondónője a szájából előbúvó szövegbuborékban azt tudatta velünk melankolikus naturalizmussal: “Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy Orbán Viktor már nem geci”.

Ennyi volt. A kör bezárult, a homokóra lepergett, a sajtószabadság örvén pedig siratóénekek lepték el a közösségi oldalt, akinek kellett, megtépte a haját, és kaparta az anyaföldet. A veszteség nagy, de nem akkora, mint sokan gondolnák. Én magam például évek óta nem láttam a csatornát, mert a drágalátos szolgáltatóm a “G” nap után egészen egyszerűen kivette a csomagból, most majd lehet, visszateszi. Másoknak benne sem volt, vagy, ha mégis, nem néztek ilyet, mert nem volt igényük rá.

A kár ugyanilyen nagy volt a másodszor is köntöst váltó Magyar Nemzet bezárásakor, az igazi mélyütés azonban a Népszabadság volt. Aztán lehetne itt sorolni az összes hősi halottat Origótól Figyelőig és tovább végtelenül, de mindegyik csak egy dologra lenne bizonyság: a Fidesz olyan, mint a rák, úgy burjánzik és annyira halálos. A hamvas és reményteli ifjúság, ami akkor következett be a magyar sajtópiacon, amikor a külföldiek fölvásárolták a lapokat, már régen elmúlt.

Volt szerencsém részese lenni annak a korszaknak. Az én lapom német tulajdonosa például jó tőkéshöz méltón csak arra ügyelt, hogy a pénzét kivegye, és magasról tett a politikai irányultságra. Soha akkora szabadság nem volt a lapcsinálásban, az ember szinte lubickolt, aztán persze elmúlt ez is, most meg ott tartunk, ahol. Ott voltaképp, hogy a Hír TV örülhet, nem jutott a hajdani Münchener Post sorsára, amelynek a szerkesztőségét náci keretlegények verték szilánkossá, a szerkesztőket csak azért nem, mert épp nem voltak ott az aktus idején.

Simicska úgy hagyta ott a TV-t és az ott dolgozókat, hogy keresztben az arcukra szart. Az atombomba ígérete után egy nyamvadt petárdája nem volt, kifakadása után néhányszor még részegen föstögetett az utcán, hogy “Orbán egy geci”. Ilyen munícióval nem lehet választást nyerni, amit persze nagyon akart, és, most már kitetszik, nem az igazság és a jobbítás olthatatlan vágya munkált benne, hanem a mammon igézete. S így, mivelhogy egy csöppet sem különb, mint a legecizett haverja, hagyta is a francba az egészet.

Nem volt ő forradalmár, ezért kimenekítette a milliárdjait, és most sütteti a hasát valahol. Beosztottjait pedig, akik kiálltak mellette, odadobta a hóhérok elé, akik azt hiszik, győztek, és csűrdöngölőt járnak, a mulatságuk azonban maguknak szól csakis. Olyan bőséges a mocsok-kínálat, hogy aki erre élvez el, azt sem tudja már, melyiket válassza. De végül is, tök mindegy, mindenhol ugyanazt kapja: győzelmi jelentések és fröcsögő gyűlölet, eggyel több vagy kevesebb nem oszt és nem szoroz.

Szokásban van még afölött keseregni, hogy szűkül az ellenoldal megszólalási lehetősége, ami igaz. De csak a három évvel ezelőtti status quo billent helyre röpke remények után. E három év alatt néhány kolléga bízhatott abban, hogy igazi újságot, TV-t csinálhat, most meg már nem, a nagyhalakat pedig kirúgják a portástól Kálmán Olgáig bezárólag azzal a különbséggel, hogy a műsorvezető minden bizonnyal elboldogul majd, a kapus kolléga pedig éhen hal, mert neki nincs megtakarítása.

Ugyanígy, ha igazi vesztest kellene hirdetni, az a nagyközönség lenne, aki abban bízott – függetlenül attól, hogy nézett-e Hír TV-t vagy sem -, hogy Orbán leváltható. Ilyen reményeket ültetett el sokakban Simicska, és őket is cserben hagyta. Simicska tehát egy geci, mondom én, és nem hiszem, hogy sokat tévednék a különalkuja után. De ugyanilyen, ha nem még nagyobb folyadék a komplett baloldal, amelyik még hatalmon sem volt képes megvédeni a hozzá lojális írástudókat, így a jelenlegi médiaviszonyok kialakulásában legalább akkora bűne van, mint a pofátlanul aljas Orbánnak és bandájának.

Lehet siránkozni és sápítozni, hogy én édes Istenem, de még olyan baloldalinak nevezett milliárdost nem láttam ebben a nyüves országban, aki beletette volna a pénzét egy műhely kialakításába. Az összes várta tátott szájjal a sült galambot abban a meggyőződésben, hogy a dicséretüket és talmi igazságukat zengő média őket születésük okán megilleti. Hát, nem. És ennyiben ki is merült a sajtóval való kapcsolata az úgynevezett baloldalnak, míg az ellenérdekelt fél fölépítette a birodalmát.

A Hír TV egyébként nem most veszett el, hanem, amikor forradalomként, élőben közvetítette a 2006-os dúlást. Ezúttal éppen csak visszatért az anyaszentegyház kebelébe, mint, ahogyan egy, a távoli, bizonytalan jövőben bekövetkező hatalomváltás esetén is megtalálja majd a saját valagát. Csak a tisztánlátás kedvéért, és a tömeges szeppuku megelőzése okán említem ezt, meg, hogy sírni már sokkal régebben el kellett volna kezdeni, azért. Most már késő zokogni, hogy mi lesz velünk nagymama és más ilyen óvodás dolgok. Így jártunk.

Toldás: Itt, minálunk a házban teljesen hidegen hagyta a választópolgárokat a tegnapi tragédia. A földszinten a harminc éves sincs fiatalembert fölemészti a munka, hogy kifizesse a tartásdíjat, s amellett enni is tudjon. Tévét nem néz, újságot nem olvas, véleménye a világról nincsen. Közel áll az agytörzsi működéshez, csak egy hajszál a híja. A másik csak eszik, minden nap tömött kosarakkal jön haza a boltból, pedig egyedül van, és senki nem látogatja. A jóllakott óvodások elégedettségével nézi a világot, Fradi szurkoló. A futball VB nagyon érdekelte, de nem nagyon értette a csoportmeccsek bonyodalmait, és utál éjszaka dolgozni. Az emeleten van nekünk egy reggel hattól kettőig hentesünk, az ötkor nyitó piacon vodkával kezd, délutánonként a sarki kocsmában fröccsökkel levezet. A nyugdíjasunk a Kossuth rádióra esküszik, és rajong Orbánért, ennek gyakorta hangot is ad. A harmadik állandóan az időjárásról beszél. A múltkor beléptem a kapun az utcáról, ő az udvaron állt az Isten szent ege alatt, és megkérdezte, esik-e.

Csak, hogy lássuk, hol is élünk. Ehhez képest nagyon fess volt az Olga napszemüvege, amikor kirúgták. Jó reggelt tehát, és jó szurkolást.

Amit csak akarok

– Van hozzá többség, elfogadjuk. – Ezt válaszolta Orbán Viktor Mihály arra a kérdésre, mi lesz a Stop Sorossal máma a piroslámpás házban, hiszen erősen prüszkölnek a normális népek attól a fasiszta tempótól, ami abban leledzik. O. V. M. tehát a kétség legkisebb jele nélkül, szenvtelenül, és romlottságának biztos tudatában böfögte oda a tutit. Egyáltalán az volt a hír, hogy megszólalt, hiszen a Hír TV faggatta őtet, sőt, az elvetemült riporter még egyszer föltette neki a fölösleges kérdést, hogy nem várják-e meg a Velencei Bizottság állásfoglalását az ítélet kihirdetésével, amire újólag lakonikusan csak annyit böffentett: – Van hozzá többség, elfogadjuk.

Ezzel ő a maga nyelvén azt tudatta szeretett népével a technika segítségével, hogy mindenki bekaphatja, azt csinálok, amit csak akarok, és ezeknek a végtelen számú változatai illedelmes vagy kevésbé komilfó formában. Irigylésre méltó ez az önbizalom, amellyel O. V. M viseli az életet, ellenben fájó szívvel kell megjegyeznünk, minden joggal teszi azt. Le vagyunk győzve, győzelem, ha van. Még nagyon régen elhatározta, lesz Stop Soros, s mire ezt olvasod, drágám, lehet, már van is. Nincs az az Isten, aki megállíthatná a gőzhengert, mert “Van hozzá többség, elfogadjuk”, és ezen nincs mit vitatkozni. Ha csalással, ha nem, mégiscsak a magyar proletár akarta így, következésképp dolgozik a szopóroller.

A magyar jómunkásember, akit négyévente választópolgárnak neveznek, azt szerette volna, úgy döntött, hogy legyen a feje fölött egy atyuska, mert valami történelmi átok, hibás gén vagy a seggén virító piros pötty miatt ő ilyen atyuska nélkül élni nem tud. Mit lehessen tenni, ugye, és majd csudálkozva nézi, hogy a van hozzá többség olyan törvényt fogad el, amellyel akármilyen koholt indokkal kirángathatják őt a dunna alól, bele a fekete autóba, mint a nép ellenségét és migráncssimogatót. Csak egy szomszéd vagy egy házmester kell hozzá, és kézzel írt, komoly feljelentés. Mert ez a stoppos passzus csak az egyik ága a dolognak, van más is, hogy a kerítőháló körbeérjen.

Ilyen a “migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás”, valamint a huszonöt százalékos bevándorlási különadó. Ez az utóbbi mutatja leginkább az azt csinálok, amit csak akarok tempót. Ez régebben benne volt a Stop Sorosban “bevándorlási finanszírozási illeték” lánynéven. S mivel azok, akik nem orbániul értenek a joghoz, ezt kifogásolták, ez a tétel átkerült az adócsomagba, ami ellen meg nem lehet prüszkölni, és a magyar nem is fog, mint a netadó ellen, mert ez nem zavarja az elalélt pornó-bámulást. A választópolgár nem hülye, csak pragmatikus, le sem szarja, ha nem az ő pénztárcája a célpont, aztán majd csodálkozik, ha érte is eljönnek.

Mert a nagy eszme törvénybe foglalása után a végrehajtás mocskos és macerás munkáját a verőlegények abszolválják majd. Ez is benne van a magyar zsigerekben, mint azt a múlt század szivárványos ’44-es éve mutatja nekünk a marhavagonjaival. Vagy, hogy a hajdani Szálasi-legényekből milyen természetességgel vedlettek át Péter Gábor katonákká, illetőleg munkásőrből ministráns gyerekké. Ilyen a magyar, nem csoda, ha idegennek érzi magát az ember olykor -olykor. Mert például Hollik István, akit inkább eposzi jelző nélkül hagyok, gyorsan-gyorsan bele is böfögte az éterbe, hogy az a minimum, hogy különadót vetnek ki. A maximumról nem esett szó, hogy csak leverik a delikvensek veséjét, vagy fölkötik kegyesen, mert van hozzá többség. Majd meglátjuk.

A szamár és a szénabálák

Simicska Lajos cinikus óhajtott lenni nagy kínjában, mert mi más is lehetne a lerakódott guanó közepén, ha meg akarja őrizni a józan eszét még egy csöppet. Így hát, miután filozófiai alapvetését, mintegy az élet eszenciáját már többször is lefektette, illetve mégis, lefújta spréjjel az éjszakák leplei alatt, ami ez: „Orbán egy geci”, aztán megpróbált elégedetten hátradőlni.

Mert ilyen töménységű igazságok után a fáradt próféták megpihennek, hogy készen van a nagy mű, igen. Lajosunkat azonban nem hagyják nyugodni a paparazzik, slapajok és ganajok, ahogyan az már egy sztárnak kijár az elkurvult világban. Mindenhová követik őtet, ilyen összevetésben tehát már majdnem olyan éteri magasságokban van, mint Győzike, és ezt valahol meg kell becsülni.

Lajos viszont korosodik, szorít neki már a hózentrágerja is, nyűgös, megminden, s mivel az összes puskapora elsült graffitizés közben, most már csak kínos és mókásnak szánt nyilatkozatokat ad ki, amelyekből csöpög az izzadság:

„Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben…Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem: Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de négy éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.”

Ez egy bővített geci, és annyi is a hozadéka, a zérushoz közelítő érték. Ez már így lesz Lajossal, míg bele nem fárad és elmenekül, vagy arra nem jár egy autó vak és labanc nyugdíjasokkal terhesen. Az ilyeneknek nem szokott kifejezetten jó vége lenni.

Viszont most már jogot formálhat arra a Lajos, hogy szánjuk őtet? A rossebeket. Azt a hordát, amely most a nyomában lohol, ő tenyésztette ki, az ő kezéből ettek, voltaképp egy volt velük, míg meg nem hasonlott, és el nem kezdett gecizni. A metódus is ugyanaz, amit ő honosított meg, figyelmen kívül hagyva minden valóságot zúdítani a népekre a totális elmebajt, míg el nem fehérül a száj is.

Ugyanezek, akik most a Lajost molesztálják minduntalan, hozzák le például minden kontroll nélkül valami Puskás Imre – szóvivő vagy mi a franc – borultságát, a Stop Sorosról, miszerint – és ezt tényleg érdemes átnyálazni – „Az ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a Stop Soros törvénytervezetet. Egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra. Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik ugyanazt a nótát fújja, tagadják még azt is, hogy létezik a Soros-terv, vitatják a Stop Soros értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a Soros-terv végrehajtását.”

Erre már tényleg csak gombot kéne varrni, mert mint látjuk, megvalósult a nagy egység, összeállt a massza, ami a Fidesz-en kívül van, s amelyben mindenki a Soros-terv szolgálatában áll, az egész nyüves világ. És ezt azok a betűkirakósból élő emberek eresztik rá az országra, akik Simicska ótvaros Hír TV-jében tanulták a hazugságot, meg a Magyar Nemzetjében, csak most más szelek fújnak éppen.

Nekik tényleg más már nem kell, csak egisség, minden másra ott van a Mastercard, amelyet Orbángeci töltöget a közösből. Itt tartunk tehát nyájas olvasó, és te azon fanyalogsz, hogy kire szavazz majd, mert nincsen választék az étlapon, pedig egyszerű: akármi csakafidesz, az ne. Ez ilyen egyszerű.

Hogy ebbéli késztetést plántáljak minden jó érzésű polgártársba, elmesélem Bob Gass prédikátor paraboláját a szamárról, aki ott állt két bála széna között, és nem volt képes dönteni, melyiket kezdje enni – végül éhen döglött.

Ezen kéretik elmorfondírozni egy csöppet.

Legaljanépek

Még 2004-ben, a Szombathelyi Televízió élő adásában volt szerencsém kijelenteni, hogy Orbán Viktor a csőcselék vezére. Nem voltam egy vátesz, csak már akkor is szaralak volt, és szeretem a tényeket pontosan rögzíteni. Hejj, de mekkora palávert csaptak, nyüszítettek és röfögtek fideszék, szétrobbant a város, szaladgált hozzám az akkor még nem megvilágosodott Hír TV. Nagy örömök voltak tehát, meg a monnyon le, persze, hiszen főszerkesztőként sértettem meg a Hello kittys lelküket, ami rezgett nekik a bordájuk mögött. Csoda volt.

Elszaladtak a vasellájukért, és a Fő téren vágták volna belém, koncoltak volna föl istengyalázás címszó alatt, mert már akkor is a hitük terelte őket a sötét oldalra, meg a markuk, természetesen. Aztán eljött persze 2006. Mondhattam volna, hogy na, ugye, de egyrészt nem vagyok akkora költő, mint Orbán, másrészt meg, hiába igazolta az élet szemem korai élességét, nem volt az annyira happy, hogy az apám fiának kedve támadt volna élcelődni. Most sem boldog az ember ebben a világban, de vannak egyenlőbbek, akik viszont igen.

Azok a hajdani Hír TV-sek, akik akkor nem voltak restek kétszázötven kilométert autózni, hogy eretnek személyem fölött jófajta autodafét tartsanak, a „G” nap után tovalibbentek, s ma már az Echóban művelik ugyanazt, négyzetre emelve, és végleg elfajulva. Ahogyan elburjánzott a NER, úgy lett belőlük annyi, mint hercegnő a Burgban, és ezek egészen sajátos egy organizmusfajta. Próbálja megfogni az ember, hogy mitől annyira visszataszítóak, és más viszonyítási pontot nem talál, mint a romlott, kamasz horda típusjegyeit, akik öntudatukat és arroganciájukat abból merítik, hogy sokan vannak kevesek ellen.

Még továbbá, hogy perverz örömüket lelik a másik ember gyalázásában. Ami vasvillát 2004-ben magukhoz vettek, de akkor még nem használták, mert tulajdonképpen beszari alakok, máma kéjes szuszogással forgatják mindenki mellkasában, mert a gyűlölet, az megmaradt. Jószerivel csak az maradt. Most is csámcsogva és röhögve, a butaság bátorságával törölték bele a szaros csizmájukat a megruházott indexes újságíróba, akinek az a bűne, hogy indexes, és ettől ő irtandó organizmus. Azon is göcögtek volna elégedetten, ha a belei a környülálló fák ágairól lógtak volna alá.

Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi Lászó viccesnek találták, hogy a Király utcai KFC-ben véresre verték ezt az indexest, ezzel indokolva virágos jókedvüket: „Egyébként az Index egyik legvéresszájúbb, leggátlástalanabb paprikajancsijáról van szó, akinek a megjelenése is irritáló.” Efféle szellemben folyt a diskurzus, kiegészítve ezzel: „Nem tudom, mi történik a liberálisoknál éjfél és öt között, ugye, a magyar ember alszik ilyenkor, vagy ha már rendesen elmegy valahova, akkor úriemberként viselkedik rendszerint. Én nem tudom, bevadulnak fél három és fél öt között.”

És ott vihorásztak a reflektorok alatt. Újságírónak képzelve és nevezve magukat, és látszott, hogy itt már rég nem világnézetek csapnak össze, hanem a zsigeri gyűlölet irányítja az írástudatlan brosúra félnótásokat, akiknek a pénzéhes szervilizmuson kívül más nem nagyon mozgatja az öntudatát. És ezt kápóként teszik, szar ávós vallatótisztként, akik elcseszett életük minden kínját a védtelenen verik le, de csak addig, amíg abban biztosak, hogy senki nem üt vissza. Ahogyan kinéz a válaszpofon, nyüszítve iszkolnak a másik horda langymelegébe, mint a pártrovattól a bocskais nemzethy akolig.

A pártjelszavak monoton mormolásán túl ezt nevezik ezek újságírásnak. Ők közvetítik a vezír igéjét a népnek, annak a másfél, uszkve kétmilliónak, akik tőlük tanulják a gyűlölet módszertanát, nagyképűen röhögnek, belerúgnak a földön fekvőbe, és itt már nem csak a KFC-s ügyről van szó. Mind a többi nyolcmillióról is, akit páriának tekintenek, aki minden erkölcsi skrupulus nélkül eltaposható. Nincsen más, csak a vegytiszta gyűlölet, és ez az ő komfortos világuk. Legaljamocsok népek, söpredék, csőcselék, Orbán-csőcselék. Milyen szar bír lenni, amikor az ember rádöbben, hogy tényleg igaza volt tizenhárom évvel ezelőtt.