Megrovás

Örvendünk nagyon, hogy elindult a magyar láblabdázás bajnoksága, teljesen szürke volt az életünk nélküle ugyanis. Sőt, már nézők is mehetnek a rengeteg stadionokba, igaz, tisztes távolságra a másiktól, nem úgy, mint a Deák téren, ahol egymás hegyén-hátán cigányoztak. Pedig a két halmaz, úgymint Deák téri jámborak és a futball szerelmesei közt van metszet, ha Venn-diagramon mutatnánk meg, ők volnának a kopaszok, tetkósak, bőrszerkósak és hangosak. Más ismérvük is lenne, de azt nem írom ide, mert azt mondják, hogy sorosista vagyok.

Mint tudjuk, ez a halmaz galamblelkű egyedekből áll, és vannak neki jól behatárolható érzékenységei. Minden olyanok, amelyek sértik az übermensch létet, így óvni kell az egójukat, amit a magyar futball és politikai közeg meg is tesz. Ugyanezek voltak, akik még Dávid Ibolya igazságügyi miniszterségekor indul a vonatoztak, s amikor a miniszter asszonyt megkérdezték, hogyan vélekedik erről, az volt a válasza, hogy ő nem ért a focihoz. És még ilyen állapotában is mérföldekkel jobb volt a jelenleginél, aki arra büszke, hogy tud dekázni, ergo, a lelkében ő is a futballtársadalom tagja.

Másképp ez nem is megy, mert, mint a kedves vezetőtől a minap megtudhattuk, a magyari láblabda az művészet, történelem, tudomány és sors, maga az élet, s ilyképp vallás aminek ő a papja. A hívek meg a Deák téri jámborak, akik ott cigányoztak, a stadionokban huhogni szoktak, banánozni meg majmozni az ellenfél színes bőrű játékosainak. Hogy mire gondolnak, amikor a sajátjukra néznek, az nem tudható, de a lelkük meghasadhat, vagy az én kommunistám jó kommunista mintájára az én négerem jó néger lehet az öntudat alapja, bár nem tudhatom igazán, a sötét lelkek mindig titkosak.

Ezt így cakumpakk a Magyar Labdarúgó Szövetség dirigálja és felügyeli, s mint felépítmény, nem különbözik az alapoktól, tehát rohadt. Ezt tegnap is megmutatta, amikor a Ferencváros dél-szudáni származású játékosát, Tokmac Nguen Cholt megrovásban részesítette, mert tiltott feliratot viselt a pólóján. Ez akkor látszott meg, amikor gólt lőtt a kedves vezető budicsapatának, a Felcsútnak, és a mezét felhúzva előtűnt alóla a tiltott dolog. Ez: „Justice for George Floyd”. Magyarán, igazságot vagy igazságszolgáltatást ennek a szegény Floydnak.

Mint ismeretes, ő az a szerencsés néger ember, akinek a nyakán térdelt egy fehér rendőr a nagy és bamba Amerikában, amibe direkt belehalt, s emiatt most egészen pofás felfordulás van a nagy vízen túl. Annyit mondani vagy írni a pólóra, hogy igazságot Floydnak, emberi gesztus. Ez a Tokmac nem azt mondta, hogy halál a fehérekre, nem rázta az öklét és őrjöngött, hanem csendesen felhúzta a mezét, ami alatt a pólóján ott állt a tiltott felirat „Justice for George Floyd”. Ezért pénzbüntetést is kaphatott volna, el is tilthatták volna, egyebek, csak egy dolog van itt, hogy miért?

Amiért a dudálókat szarrá büntetik, a kutyásokat csesztetik, vagy bigott rendmánia miatt, amit úgy lehetne eldönteni, ha valamely irodalmár magyari láblabdás egy Wass Albert idézetet villantana gólörömében. Ha az is tiltva volna, akkor sem lennének rendben a dolgok, csak arra lenne bizonyság, hogy a futball, benne is a magyar, de az különösen, olyan távol került az élettől, hogy visszarángatni már nem is lehet. Külön univerzum az amúgy végóráit élő Föld nevű bolygón, de nevezhetnénk furunkulusnak is, nem véletlen, hogy a NER-ben vallássá lett. Passzolnak egymáshoz.

Viszont ez a Tokmac is megtanulta, milyen országban keresi a kenyerét. A szerencsétlen, aki eddig élt Kubatov burkában, és most egyszer csak szembe jött a valóság, ez az MLSZ, mint a jog bajnoka. Mert, ha hivatkozásában arra utal, hogy ez a felirat tiltott, akkor arra van egy paragrafus is, amiben ezek szerint az szerepel, hogy egy meggyilkolt embernek nem lehet igazságot követelni. Szép egy paragrafus lehet az, de meglepőnek nem nevezhető, mert, mint mondottam volt, az MLSZ csak a rohadt alapra épült tályog, úgy büdös az egész, ahogyan van. Kies hazánk.

Ez hülye

Ez hülye. – Bukott ki a ferencvárosi polgármesterből, amikor az egyik fideszes képviselője ott nyüzsgött neki, akadékoskodott, ahogy ezek ellenzékben szoktak, míg hatalmon rendszerint pofán verik a másik felet. Ez a mondat, hogy „Ez hülye”, nem sértő, ez ténymegállapítás, mintha azt mondanánk, az ég kék, a fű zöld, ilyenek. Illetve van benne némi rácsodálkozás, kerekre nyílt szemek, és egyfajta elnézés is, megbocsátó gyöngédség, lemondó legyintés. Nincs benne se kurvaannya, se buzi, se más jelző, csak a szikár tény. Sok mindent gondolunk így embertársainkról, egészen elképesztő dolgokat, amelyek rendszerint rejtve maradnak.

Csakhogy itt bekapcsolva volt a mikrofon, így a fideszes képviselő megtudhatta magáról, hogy hülye, holott egészen eddig helikopternek képzelte azt a szarhalmot, ami valójában volna. Az ilyesmi nem komilfó, meg fájni is tud, az ember lelkébe hatol a gondolat, hogy tényleg hülye vagyok? Ezek a mikrofonok ellenségek bírnak lenni, régebben a szolnoki polgármester nevezte választópolgárait – akiknek amúgy krumplit osztogat – vén kurváknak, ott is ezek a kóbor áramok hangosítottak ki rejteni kívánt tartalmakat. A vén kurvák nem rombolták le a városházát, hanem továbbra is a Fideszre szavaztak. Ki érti ezt? A szó amúgy el szokott szállni, ha csak nem akarjuk, hogy ott maradjon.

Most nagyon akarták, óhajtották, szinte örömmel vették, hogy na, végre lehülyézett minket, és ezzel a lendülettel küldenék máglyára a polgármestert. Hogy itt a bizonyság, ez terrorista, diktátor, kommunista, sorosista, egyszóval itt a világvége, elevenen falja fel az ártatlan fideszest, akinek a szíve a népért dobog. Pedig csak hülye. Erre nem lehet ráhúzni, hogy irtja a keresztényeket, mint Niedermüller, ezzel nem lehet a pápához futkorászni, ezzel maximum a főnénihez lehet a kakukkfészekben, az óvónénihez a homokozó partjain. Önélzetesek a kis latlok ellenzékben, olyan kényesek a szavakra, mint valami elsőáldozó kislány, harmatos a lelkük meg rózsaszín.

Ez azért van, mert, mint megfigyelhető, amikor képviselők lesznek, akkor elemelkednek az anyaföldtől. Egyből körbelengi őket a méltóság, komolyság és tisztelet, a seggükből elkezdenek böjti szelek fújdogálni, szarniuk sem kell többet, és, ha kérdik őket valamiről, meg szokták jegyezni, hogy tudják-e kik ők, mint Svejknek rend szerint Dub hadnagy. Vagy nekem is annak idején a kocsmában az MSZMP helyi lapjának főszerkesztője, aki tök részegen kérdezgette, tudom-e ki ő, és fenyegetett, hogy sokat tud ártani nekem, pedig egy büdös szót sem szóltam hozzá. Képzelem, mi lett volna, ha lehülyézem, de a talponállóban szerencsére nem volt mikrofon.

Ezzel csak arra utaltam, hogy ezek ugyanazok. Valami veleszületett érzelmi intelligencia és bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember ne részegüljön meg a hatalom szelétől. Rögtön a rendszer változása után elképedve figyeltem, ahogyan Antall államtitkára, Raffai történész a bokáját csattogtatja bemutatkozáskor, mint valami zupás őrmester, és az ő szemében is megjelent a tébolynak az a lángja, ami most szinte az összesében lobog. Egyesével végig menve az egész bagázson, és alaposan belegondolva, ugyanúgy volna megállapítható mindahányról a ferencvárosi igazság: ez hülye, és rögtön választ is kapnánk arra a dilemmára, miért rohad szét az ország.

Mint kitetszik, nem sokra tartom a politikusnak nevezett állatfajtát, sőt, kifejezetten károsnak, és az én mikrofonom állandóan be van kapcsolva. A kedves vezető is ma fog mekegni valami évértékelőt, és az egész ország azon fog rugózni, mit mondott és hogyan mondta. Holott ugyanúgy egy egyszerű ténymegállapító mondattal, miszerint ez hülye, nyugtázni lehetne az egész organizmust, amivel csak arra irányítanám rá a figyelmet, ha leemelnénk őt a magas polcáról, s úgy néznénk rá a trottyos gatyájára, a véreres szemeire, a csüngő hasára és beteges gondolataira, és azt látnánk benne, ami: ez hülye, egy lépéssel közelebb kerülnénk a képlet megoldásához. Csak mondom.