Kell egy kis együttlét

Mindenki lenyugodhat, a KDNP is ott lesz a nagy közös röfögésen 15-én, és segít megmenteni sokat a szenvedő hazát. Ezt maga Semjén et. jelentette be a facén, és mi ád Isten, közben nem durrantott bele egyetlen háziasított pogány valagába sem. Ott fog talpalni egyébként a Fidesz, a Lungo Drom, meg az IKSZ is, sőt, a lengyelek is útra keltek már a messzi távolból, hogy állna beléjük is a devla.

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.

Szájra véve

Majka, született Majoros Péter a szájára vette Vajna Tímea nevét, és elhajtotta őtet az ótvaros francba, minden joggal, ezt tegyük hozzá. Ez a Tímea meg kikelt magából mind az összes íkújával, hogy hogyan képzeli, hogy a szájára veszi, és ezzel belépett abba a sorba, amelynek az elején ő áll, aztán következik miniszterelnök úr, a végén pedig ott áll a teremtő Isten maga.

Ebből is kitetszik, hogy itt és most nem celebvágta történik, hanem kultúrtörténeti kifestőkönyv lapjait látjuk, de leginkább a NER vizsgálata abszolválódik öléggé karcosan, erről kezeskedek.

Itt van nekünk mindjárt az elején a névmágia, ez az ősi aktus, amely tiltja az evolúció egy bizonyos fokán álló humanoidoknak, hogy valamely személy vagy istenség nevét használják, a szájukra vegyék mintegy. Abból az elvből kiindulva, hogy a név a lehető legteljesebben hozzá tartozik a viselőjéhez, senki sem juthat birtokába, senki se tudhatja meg, mert ezáltal hatalmába kerítheti a név viselőjét.

Ezen a metóduson alapszik a totemizmus is, amiből látszik, hogy a vallásoknak is megvan a maguk fejlődéstörténete. A júdaizmus őskorában sem lehetett kiejteni Isten titokzatos nevét, amelyet JHVH rövidítéssel, a Tetragrammatonnal helyettesítettek, és a Brian életéből tudjuk, mi várt arra, aki ennél bővebben, például Jehovaként emlegette a teremtőt. Kapott pár hegyeset és laposat a bordái közé.

Ha ennél is tovább ment a delikvens, mint Lillith, az igazi első asszony, aki elsutyorogta a Tetragrammaton fölfejtését, úgymint Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), akkor meg egyenest Sátán vált belőle, mutatva, hogy a képzeletnek nincsenek igazán határai.

A Tízparancsolat másodikja is így szól: „Isten nevét hiába ne vedd!” Ebből is kitetszik, milyen erős ez a tiltás, hogy évezredes babramunkával egészen máig hat, és ilyen Semjéneket állít elő nekünk a semmiből, meg Illés államtitkárokat is, persze. Ő volt az ugyanis, aki nem is oly rég Szél Bernadettet rótta meg így a mi országunk házában: „Képviselő asszony, a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára.”

Az ilyen humoreszkek azt mutatják nekünk, ezek úgy vélik, hogy elemelkedtek az anyaföldtől, mint Nicanor atya a forró csokoládé segítségével. Továbbá a seggükből is böjti szelek fújnak oly bőséggel, hogy Neogranormon legyen a talpán, amelyik a lafogó cafatjait megorvosolja. Ilyen pisze orrú nekik a lelkiviláguk.

Majka sem volt kellően óvatos, és Vajnánét nem a hagyományoknak megfelelően VJNTM-ként emlegette földig hajolva, és ezzel a férj, elsöprő haragját is magára zúdította. A nemzet kasszinósából ekképp szakadt ki a vadbarom:

“Kezd elegem lenni a napokban megjelent, a feleségemet rossz színben feltüntető szándékos lejárató kampányból. Egyúttal azt üzenném mindenkinek, aki érintett az ügyben és különösképpen Majoros Péternek, ha fontos az állása és hazai boldogulása jobb, ha még egyszer meggondolja, miket ejt ki a száján, különben eltiprom. A továbbiakban nem tűröm el feleségem pocskondiázását, még ha emiatt kíméletlen eszközökhöz is kell folyamodnom.”

Édes a lelkem, és megkérdeznénk, hogy ki a lófasz is ő, ha nem lebegne előttünk Damu Roland példája, amit nem féltés miatt, hanem miheztartás végett ajánlanék Majoros úr figyelmébe. Neki is volt afférja a nénivel még Palácsik korából, és lehet, hogy Damu egy állat, de kínjában elrebegte egyszer, kinek köszönheti, hogy kiherélték, és, hogy most már csak hálni jár belé a lélek.

Ennek a szivarosnak. És, hogy idáig eljutottunk, emlékezzünk meg akkor a NER-ről, amelyik a mindenható Orbán mellett ilyen degenerált kiskirályokat állít elő házmestertől a tankerületi igazgatókig, akik a hatósugarukban élet és halál urai. Ilyenekkel van tele az egész elcseszett ország, akik gondoskodnak arról, ha Viktorunk duci karjai személyesen nem is érnek el minden barlangba, a csápjai azért ott legyenek.

És mára végeztem is, köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Nyelvórák kezdő magyaroknak

Voltaképp mai Fidesz-léptékkel nem is pénz az a kétszáztíz millió, amit kormányunk Kárpátaljára tolt a talicskája eldugott szegletében turhával kevert Túró Rudival együtt, amely termék magyarságunk letéteményese, a londoni menekültek csábító szirénje. Viszont, hogy mire kúrja el, az megér egy misét, ha már Párizs is, ugye.

Semjén et. az, aki két lovaglás és három szalonka-gyilkosság közt nemzetünk megmaradásáért felelős, és valljuk meg, érti a dolgát. Ebből a kétszáztíz millióból újmagyarokat gyártanak, egészen pontosan „magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat”, hogy értsék, kire kell szavazni majd a levelükben.

Tudjuk, hogy Szűz Mária is magyar volt, az arámi meg egy szabolcsi nyelvjárás, az idő viszont egyelőre még lineárisan telik, a Szeplőtelen tehát már nem tudja a megfelelő helyre tenni az ikszet, bár még az is lehet. És még a Fletót szidják, hogy idegenbe szakadt véreink ellen politizál, amikor ilyen ganajságok ellen tutul, és milyen igaza van.

Még akkor is, ha Molnár MSZP góré Karácsonnyal az oldalán hitet tesz a Fidesz csalása, az ilyen szavazati jogok mellett. Hát hol élünk elvtársak? Itt, az ugaron, amelyet annak vezére magyarul nem tudó mókusokkal akar megtartani, akik itt sem élnek, tán soha nem is jártak Záhonyon innen, és ezt mosolyogva nézi az összes böszme magyar, hajtogatva, hogy összefogással legyőzhető a gonosz, hát, a rossebeket.

Azért föl kéne tenni a ki a magyar kérdést is már egyszer. Minden búvárkodás helyett például Faludy Gyuri bácsi-e, aki, amikor angolul kezdett álmodni a nagy vízen túl, hazamenekült, hogy Recsken kössön ki, vagy a filmügyi biztos, akire szintén ráférne egy gyorstalpaló úgy magyarilag, mert úgy ő sem tud már elég régóta, ha valaha birtokában volt egyáltalán az ikes ragozásnak.

Másrészt okosaink is elmesélhetnék az óriási Magyarország térképbe beleájult, darutollas honfitársainknak a tutit, miszerint erdélyi véreink nem abban a kultúrában nőttek fel, mint a csúti paraszt. Elég kevés közük van egymáshoz azon kívül, hogy nagyjából megértik a másikat, de ez már bonyolult, mert távol esik attól a tébolytól, hogy a Szíriuszról is magyar nótákat sugároznak a kis zöld emberkék, akiknek viszont piros pötty van a seggükön.

Aztán nem ártana abba is belegondolni, hogy Pártunk minek nézi a pénzért megvehető ukránokat. Hogy ők a mindenkori Péntekek, akiket Robinson Crusoe módján megtanítunk magyarul, és megtérítjük a keresztényi hitre.

Akárhogyan is forgatjuk ezt az egészet, büdös. Igaz, Orbán et. annak idején életterekről szőtt omladozó álmokat, mint tetszenek emlékezni. Ez az ukránoknak szervezett magyar nyelvi tanfolyam pedig már a gyarmatosítás kezdete, és alig is különbözik a nácikoktól, akik szintén az ukránokkal (is) szórakoztak.

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Ezen az egészen el kéne merengeni kicsinyég. Vagy felháborodni is illik azért. Ordítani, na.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Jesajá könyve

Az Eurostat statisztikája szerint ma, Magyarországon, a NER-ben, a jobban teljesítben minden harmadik gyerek szegénységben él, vagy a szegénységbe süllyedéstől fenyegetett. Ez félmillió kölköt jelent. Ha melléjük rendeljük a szüleiket, vagy az egy szál szülőjüket – mert az egyszülős családokban élő szemünk fényeinek igen tragikus módon közel háromnegyede virul ilyen körülmények között – az egymillió, vagy több polgártárs. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a gyerek szegény, ott a mama meg a papa sem dizsihavajozik.

Ez az adat csupán a kisdedek kapcsán mérte fel a nyomort, ha hozzácsapjuk a farháton élő nyugdíjasokat, meg a kakaós csigát és kósza rőzséket lopkodó más felnőtteket, akkor máris előttünk áll az Orbán-rezsim foglalata a maga három-négy-ötmillió nélkülözőjével, akik nincsenek is. Hegedűs múmia tovább pöffeszkedhet az Audijában, Harrach hóhér pedig meggyőződéssel állíthatja, hogy ezek azért nem esznek, mert így szeretik az életet. Mindeközben pedig nyomják a Sorost bele az ember pofájába, mintha a konzultációs levelet el lehetne rágcsálni, holott aki szegény, az a legszegényebb, ugye és persze.

Az írással foglalatoskodó organizmus, aki magam volnék ebben a kontextusban, ilyenkor adatokat gyűjt, véleményeket idéz, költői képeket fest, hogy mondandóját minél jobban alátámassza, és valami változást idézzen elő a világ folyásában. Én ilyet most nem teszek, és nem restségből vagy idő hiányában, hanem, mert újat mondani ez ügyben már egyáltalán nem tudok. Épp most néztem rá, hogy uszkve négy év óta, amióta annak szentelem magam, hogy bemutassam Orbán Bosch-i világát a javítás szándékával, már közelítem az ezerkétszázadik írást, amelyekkel alulról, felülről, kívülről és belülről mutatom-mutattam be azt a ganajulatot, amelyben élnünk adatik.

És nem arról van szó, hogy újat ne tudnék mondani, vagy, hogy az ismétlés ne lenne hasznos, hanem, hogy a környülállás más. A helyzet fokozódik, mint azt Virág elvtárs óta tudhatjuk, így mára a sötétség, amely ellepi hazánkat oly mértékig fokozódott, olyan töménységű, hogy híven és ütősen versben vagy balladában, esetleg zenében – siratóének illetve zokogó blues – lenne helyesen ábrázolható, ilyenekhez azonban tehetségem nekem nincsen. Jó, néhány verset fabrikáltam, mégsem az az én világom. Viszont most nem az a munka, hogy az elbeszélés nehézségeiről értekezzek, megtette azt Ottlik helyettem, hanem, hogy égi és pokolbéli hatalmakat híjak segítségül az ábrázoláshoz, mert eláradt a gonoszság.

Viszont nem Jónáshoz fordulok, aki közkeletűen rühellte a prófétaságot, hanem Jesajához, aki az átkozódás igazi nagyágyúja. Nevezhetném őt akár Ézsaiásnak is, de akkor esetleg Semjén is fölfogná, vele viszont nem óhajtok szóba állni. Ennél érdekesebb, hogy a lánglelkű manus már Jézus előtt kábé hétszáz évvel miben látta a bajok okát és indokát, amelyek miatt szükségszerűnek vélte a nemzeti összeomlást. Ezek pedig a következők: Isten tiszteletének megsértése, a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság és a szociális igazságtalanságok. Mintha máma élne ez a jóember, és éppen minálunk. Így más dolgom most már nincs is, mint engedjem, hogy elmondhassa méltó átkait.

Így kerek lenne a történet, de igazságtalan volnék a valósággal, ha annak tragikuma mellett nem mutatnám be bohózati elemeit is, az egyatábor ostobái ugyanis Brian nagy rohanására hajaznak. Ők csak most, csak itt, csak maguknak megtalálták Orbán büdös saruját meg az ő tökét, és iramlanak utána azzal a különbséggel, hogy az elvetélt focista nem egy karakán manus, és nem kéri meg a híveket, hogy menjenek a picsába. Sőt. Ilyen helyzetben van tehát visszavonhatatlan szükség Jesaja átkaira, akinek hű tolmácsa leszek, ígérem: „…bátran/ szólhassak s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy mig az égi és ninivei hatalmak/ engedik hogy beszéljek s meg ne haljak…” Ha már belemerültünk a prófétákba.

A körülbelül titkára

Délutánra kiderült, amit már hajnalban, sőt évekkel ezelőtt is tudni lehetett, mert a világ működése erre az aktusra van beállítva, hogy Orbán Viktort egyhangúlag, gondolkodás, merengés és csöppnyi kétségek nélkül, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. Olyan gyönyörű ez az egység, és a hangulat is persze, amikor megjelent a megváltó az alattvalók között, és ölelgették, csókolgatták meg szelfiztek vele, mint egy futballsztárral, végül is a gömböc ezt vágyta már avas szagú születése óta.

„Rendben vagyok, csak bátorítsanak!”
– mondta volt érkezésekor a megváltó, és vesszőzzön meg, aki érti, de hát, nem is kell. S ahogyan a szorgos portálok percről-percre tudósítottak a cirkuszi előadásról, madeleine márkájú kiflimet belemerítettem a csésze teámba, a felszálló gőz pedig a kontyom alá ütött, és mesélt. Dédanyámat mutatta, aki valamikor az idők kezdetén feküdt a dunna alatt, hogy alig is látszott ki az orra vége, és újságot olvasott, majd feltette a kérdést: „Gyerekek, mit jelent a kb?” S miután megkapta a választ, hogy körülbelül, rögtön meg is értette a világ folyását, s ekképp: „Kádár János újra a körülbelül titkára lett.”

Így vagyunk most is. De ha már kölökkorom legendáriumainál tartunk, megidézem dédanyám lányát, a nagyanyámat, aki jeles napokon így vágott rendet a családnak nevezett nyájban: „Nem beszilünk, ünnepülünk.” És ettől fogva mosolygósan folytak tovább a lelkek mélyén a gyilkos indulatok. Tisztára, mint a Fidesz nagy-nagy famíliája, itt sem lehet tudni, ki a klakőr, ki az igazi rajongó, és ki lehet a megfélemlített élősködő, de ez például nekem mindegy is. Orbánnak viszont nem igazán, mert tőlük nem látja a valóságot, és ilyen állapotban lehet nagyon pofára esni. Ám ez legyen az ő baja és nyomora.

Kicsit még elmorfondírozok a Napot is elhomályosító esemény fölött, mielőtt tegnapi, az igazi életről szóló tapasztalataimról beszámolnék. Említettem, hogy percről-percre lehetett követni a csillag születik történéseit. Az Origóból másolok most ide egy bekezdést, tessenek figyelni a szöveg ritmusára, ügyesen elhallgatott alanyokra, állítmányokra és más újbeszél nüanszokra is: „Az emberi erőforrás minisztere szerint a kormányzás lényege az egész ember, mint a nemzeti közösség tagja, és boldoguljon. Balog Zoltán úgy látja, a kormányzából kultúra legyen, ami a legfontosabb. A miniszter részletesen beszélt a kormány által eredményekről, így az ingyentankönyvekről és a babakötvény-programról.”

Sic! És nekik így is jó, vagy én nem érek fel hozzájuk, ez még vita tárgyát képezi. Egyébként arról szólt a szeánsz, hogy az összes hülye felszólalt, és dicsérte az urat. Így hazudoztak egymás szemébe, viszont akadtak dramaturgiai bökkenők. Például a Semjén nevű emberi minőségről meg tisztességről értekezett, ami már önmagában is nonszensz, utána viszont Schmitt Töltőtoll Doktor következett, és senki nem esett le a székéről a röhögéstől. Igaz, akkor sem, amikor maga Orbán jelentette ki, hogy: “Elsöprő többségben vagyunk. Csak idő kérdése, és az egész nyugati világban győzni fogunk.”

Ezt kommentár nélkül adom közre, ilyen magasságokhoz én bolhafing vagyok. Az okosok majd úgyis elemzik és értelmezik, majd kihüvelyeznek belőle valamit, vagy annak az ellenkezőjét. Egyetlen bizonytalanság van bennem elnézegetve kies hazánk evolúcióját, mégpedig, hogy jövő tavasszal, miután behúzza megint ez a kókler, mert behúzza, szóval, ha hatalma még korlátlanabbá lesz, ami nehezen képzelhető, de mindent lehet fokozni, tehát mi lesz akkor, ha a képmását netán leszarják a legyek. Jó Paliveczként erre mindenképp készülnünk kell, ha életben akarunk maradni, más kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán.

Akkor a való világról, ahogyan belengettem. Ígérem, nem leszek locsifecsi. Még szürkület volt, és lelkemet csupán készítgettem az elvárható gyönyörökre, amikor megint beállított a Józsi a szomszédból, hogy adnék-e neki egy kis aprót a hatoslottóra. Józsi sokszor beállít apróért lottóra, kenyérre, aztán valószínűleg elissza, viszont annyi esze nincs, hogy észrevegye, nyomorog. Ellenben kitartó és lelkes Orbán fan, én pedig az ő szemében – és ezt el is mondja – gyurcsányista kommunista vagyok. De ez őt egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy rajtam élősködjön, igaz, rajongásának tárgyát sem. Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga Józsija, ez nem baj. Az már igen, hogy miattuk páváskodhat a fentebb leírt módon a mi rossztevőnk.

Nem tudom, érzik-e az ellentmondást, ami épp most készül széthasítani a szívemet. Viszont gyenge vagyok, és újra meg újra kifizetem azt a szaros lottót. Így vesznek hülyére ezek mindenkit.