I. Vasi Halas Napok Szombathely szívében

Július 7-9. között az ŐrvidékHáz és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet rendezte meg hagyományteremtő szándékkal az I. Vasi Halas Napokat Szombathelyen, a Ferences kert hangulatos környezetében.

Látványában sem utolsó a rendezvény hiszen itt kerültek bemutatásra az ismert halfajták egy 23 ezer literes akváriumban.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A kert díszes tavában pedig hatalmas méretű koi pontyok úszkáltak. A szegedi halfesztiválok látványeleme, ritkasága is helyet kapott itt, az 1500 literes bogrács, amiben eredeti hamisítatlan szögedi halászlé készült.

Igaz ennek egy központibb helyet adtam volna. És e köré telepítettem volna a halászléfőző verseny további résztvevőinek bográcsait. Belépéskor minden látogató egy receptfüzettel gazdagodhatott, így csinálva kedvet további konyhai tevékenykedéshez, különleges halételek elkészítéséhez.

A főzés, eszegetés, kóstolgatás mellett különböző zenei, táncos produkciók szórakoztatták az érkezőket. A legkülönfélébb halételek mellett jóféle italok is jelen voltak, mert ugye a hal úszni akar, így is úgy is.

Ehhez például a nyitó napon fentről érkezett nem kis mennyiségű víz. De hát a halnak sok víz kell igaz? És hogy a kicsik is részesei lehessenek a halfogyasztásnak, nekik csokoládé aranyhalacskát osztogattak a rendezők.

A verseny célja, hogy növekedjen a magyar halfogyasztás. Az ország minden tájáról érkeztek a versenyzők. Vasárnap pedig a civil főzőverseny veszi kezdetét amire már korábban kellett jelentkezni.

A képekre kattintva további fotók láthatók a rendezvényről.

XVIII. Joskar Ola Napok Szombathelyen

Az elmaradhatatlan szombathelyi esemény, ami mára igazán felnőtté vált.

IMG_3302

Felnőtté, mert immár 18. alkalommal szórakoztatta a város leghangulatosabb lakótelepén a kikapcsolódni vágyókat.

A képekre kattintva a szombati nap fotói.

A pénteki események pedig itt láthatók.

IMG_3312

Kicsiket, nagyokat, fiatalokat, idősebbeket ellátott érdekes látnivalókkal, sport, gasztro, és kulturális programokkal.

IMG_3217

És láthatóan erre az évre valóban felnőtt, három napos, színvonalas fesztivállá emelkedett, a kezdeti tízen évvel korábbi önmagához képest, amikor még kis lakótelepi búcsúra hasonlított csupán.

IMG_3348

Három napon át, több mint harminc, Magyar és Nemzetközi fellépővel, három színpadon, korszerű fény, és hangtechnikával, korrekt, udvarias biztonsági szolgálattal, hangulatos pihenő helyekkel, finom ízekkel, különleges italokkal, vidámparkkal.

IMG_3085 1

A Szent Márton parkban klasszikus, és retro hangulatot idéző gyermek játékokkal, vendéglátással találkozhattunk.

IMG_2995 1

A lakók zavartalan parkolása érdekében távolabbi megállási pontok. A kísérő programokból csak néhányat említve, volt Amerikai, és Old Timer autós, motoros találkozó, tűzoltó bemutatók, főző, sakk, és kutya szépségverseny valamint kispályás foci is.

IMG_3152 IMG_3201

A hangulatot ezúttal is napokra bontva, kettő képgalériában mutatom be.

Joskar Ola Napok 2016. augusztus 12. pénteki képgaléria itt.

Joskar Ola Napok 2016. augusztus 13. szombati képgaléria pedig itt látható.