Textilkiállítások, 3 az 1-ben a Szombathelyi Képtárban

A Szombathelyi Képtár ismét a figyelem középpontjába került 2017. október 13-án pénteken kora délután.

A megszokottakkal ellentétben e napon nem egy, hanem egy időben három Textil témájú kiállítást is megismerhettek a művészet ezen területe iránt érdeklődők.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Három az egyben mondhatnánk. És a megnyitás sorrendjében, elsőként az emelet előtérben helyet kapott APRÓ ÓRJÁSOK tárlat, avagy Mikróban a makró – a miniatűr textilművészet nagyság ajánlották a látogatók figyelmébe.

Válogatás a képtár miniatűrtextil gyűjteményéből, ami igazán lényűgözően aprólékos, kicsiny csodákból áll és mutatja, a fantázia határtalan, a kivitelezésekről pedig már mit is mondhatnánk, sok esetben döbbenetesek. Igen csak szemet próbáló még a látvány is.

Az emeleten látható szintén, és másodikként szerepelt a megnyitó forgatókönyvében a Minta Alapítvány kiállítása, a MINTA-KÉP-TÁR „Minta Alapítvány”, mint művészeti műhely fennállása óta a MINTA problematikájával foglalkozik. A minta természetrajzával. Egyik jeles képviselője: Polgár Csaba, további tagok tanítványai és kollégái: Erdei Irma, Doromby Mária, Kelemen Kati, Honfi Katalin, Makkai Márta, Varga Anikó, Bényei Tünde. A képtár nagytermében ezekből a nagyméretű textillátványosságokból kaptunk bőséges kínálatot.

Végül felavatták a Metropolitan Egyetem tárlatát is a képtár földszintjén, ahol a hallgatók munkáiból válogattak. Művészeti képzés széles palettájáról most a Kézműves tárgykultúra alapszak, valamint a Divat- és textiltervezés mesterszak hallgatóinak munkáival találkozhatunk. Bemutatásra került a textil különböző területein folyó szakmai képzések folyamata és azok tárgyiasult eredményei. A divattervezés, textiltervezés és kreatív ékszerek bemutatása volt a cél.

A kiállítások november 26-ig illetve, december 16-ig látogathatók.

A képekre kattintva további fotók láthatók.