– Jájj, megpusztulok, evisz a devla. – így vernyogott Rezső, a részeges macska, ahogyan ült a szakadt foteljában a ház előtt, mert ugyan lomtalanítás nem volt, de a szemetet sem vitték el már napok óta – Evisz a devla, tüzel a gyomrom, lüktet a szívem, szomjan halok. – így nem állt be a szája, de Matild, az asszonya végtelen türelemmel és bölcsességgel csak annyit mondott neki.
– Nem kellett volna annyi kumiszt inni. – mire Rezső, az ura fölhorgadt, csak úgy rezgett a bajsza és ágaskodott az összes szőre is neki, hogy valami tekintélye legyen otthon, de olyanja már régóta nem volt egyáltalán.
– Kumiszt? Kumiszt? – harsogott és felejtette el egyszerre, hogy éppen halni készül – Nincsen nekünk ahhoz kancánk, egy kicsit fröccsöztünk a cimborákkal, már azt se lehet? – így ment át támadásba Rezső, de Matildot nem kellett félteni egyáltalán, a homlessz élet megedzette, meg az urát is ismerte, mint a mancsát, csak odaszúrt neki.
– Ott vernyogtatok a szemközti tetőn, fölvertétek az egész utcát. Melyik ribancnak ordítoztatok, a Micinek, mi? Egész nap itt tekeri a valagát, nem szégyelled magad a te korodban? – ez mélyütés volt, de Rezsőt nem olyan fából faragták, hogy csöndben maradjon.
– Mit az én koromban, azt se tudjuk, hány éves vagyok. – így akart védekezni Rezső, de ezt elcseszte.
– Hát ez az. – csapta le a magas labdát Matild, és látványosan zörgött a lukas fazokakkal.
Rezső belátta, hogy vesztésre áll, elkezdett hát megint óbégatni, istenhez sóhajtozott, sajnáltatta magát, nyögött és suttogva mondta.
– Ha csak egy kis pirított egér lenne. – de ezt nem kellett volna, Matildban elpattant egy húr, és macska-életének összes keserve egy óriási és főleg hangos monológban szakadt ki belőle.
– Pirított egér, ó, hogy szakanna rád az a redves mennybolt, te, világ naplopója, szarházi vénség. – ez olyan hirtelen jött, hogy Rezső csak lesett tátott szájjal, guvadt szemekkel, viszont egyáltalán nem volt vége – Mereszti itt a tétlen seggét, nekem meg leesik a derekam, leszakad a vesém. Tudod te, hová vitte a nővéremet Timi nacsasszony gyógyulni, tudod, hová utazott a Jolán? – választ nem várt, ömlött belőle – Lószándzselesszbe a Ródeódrájvra, oda. Különgépen. Cseszmeg. Én meg itt hallgatom, ahogyan éjjel a kurváknak vernyog, hajnalban meg nekem sóhajtozik pirított egér után. Nézz magadra vén szaros. – így borult el Matild agya teljesen, és a szusszanásnyi szünetet kihasználva Rezső ellentámadott.
– Micsinyájjak, szarjak sünt? – viszont ezt nem kellett volna. Rezső nem tudott jót szólni ezen a zűrös hajnalon, mert kapta egyből a riposztot.
– Inkább hoznál haza egyet, hogy legyen mit zabálni, ne állandóan ezt a kukás szart, más mocskát. Bár a Hufnágel Pistihez mentem volna.- fakadt ki Matild, amivel betelt a pohár, és, tisztesség ne essék szólván, Rezső képen törölte őt, s ami pláne volt a dologban, hogy kieresztett karmokkal, és Matild arca egy merő vér lett szempillantás alatt. De Rezső nem hagyta abba, s minden egyes pofonhoz hozzáfűzött valamit.
– Jolán, mi? Lószándzselessz, mi? Meg Ródeódrájv. Timi nacsasszony. Meg Hufnágel Pisti, mi? – módszeresen és szenvtelenül ütötte Matildot, hogy csődület támadt, már ott bámészkodott az összes kóbor macska, és nézték, most mi lesz, mi következik.
Matild magához tért a kezdeti sokkból, odébb ugrott, letörölte a vért az arcáról, és csak egy esőköpenyt kapva magára – mert eleredt az eső, ezt el ne feledjük – belegyalogolt a hajnali ködökbe.
– Micsinász cimbora? – ezt kérdezte Rezsőtől Ottó, az éjfekete kandúr, akivel éjjel együtt ittak és ordibáltak annak a cemende Micinek.
– Azt mondja – lihegett még a testmozgástól – azt mondja ez a kurva, hogy a nővérét, tudod, a Jolánt valami Timi nacsasszony magánrepülőn vitte Lószándzselesszbe. Ilyenekkel etet itt ez a szemét.
– Télleg elvitte. – mondta neki Ottó higgadtan – Tegnap láttam a neten.
– Nemá! – álmélkodott Rezső – Nemá!
– Télleg. – erősködött Ottó, amitől Rezső váratlanul szétzuhant, és sírva hívogatni kezdte az asszonyát, szidta Timi nacsasszonyt, hogy tönkre teszi jóravaló macskacsaládok életét, mindent szétbasz ezzel a Lószándzselesszel meg a Ródeódrájvval, hogy most már annak a kurvaannyát, meg az egész világnak, hogy ott rohanna meg minden.
– Matild! Matild! – kiabált bele a ködökbe, de nem kapott választ, csak a kutyák ugattak és az eső kopogott vigasztalanul.
– Gyere. – ölelte át Ottó a fekete mancsával – Van egy kis maradék kannás az egyik kukában, elnyalogatjuk. – így vigasztalgatta, és kimondta a varázsszót is – Van fél zacskó pirított egerem is. Sajtos-hagymás. – és még fokozta – Meg, ha belegondolok, akad egy kis azeri kumiszom, kétezres évjárat.
– Nebassz. – felejtett el mindent, Lószándzselesszt, Timi nacsasszonyt és, tisztesség ne essék szólván Matildot is egy szempillantás alatt Rezső, mert igazi magyar macska volt, olyan macsós.
– Nem láttad a Micit? – járt már a mennyországban a lelke, pedig Matild csak a sarkon sétálgatott még, ment Jolánhoz, indult, mert elvakították őt az álmai, és nem tudta, hogy röpcsi csak a kiválasztottaknak jár, nem ilyen egyszerű Matildoknak, de majd rájön erre is.
Ekkor kukorékolt először a kakas, és ekkor iszkoltak el a szellemek is.