Vecsei Miklós romaügyi kormánybiztos és Székely János szombathelyi megyéspüspök diskuráltak közönség előtt a romák szegénységéről, ahol is, a jeles eseményen igaz, s épp emiatt egészen elképesztő dolgok hangzottak el a kormánybiztos szájából. Mintha egy másik valóságból érkezett volna, és nem ismerné az M1, a KESMA világát. Sőt, mintha az örök boldogságban fetrengő, és a NER nagyszerűségét permanensen győzelmi jelentésekkel igazoló Rétvári elvtárs sem abban a közegben élne, mint Vecsei kormánybiztos, aki ilyeneket mondott:
“Elfogadhatatlan, hogy tízezer gyermek szenved ma Magyarországon a kilátástalanságtól, a nyomortól, és ebben az elképesztően lehetetlen helyzetben meg kell állnunk, hogy elgondolkodjunk: miként történhet meg mindez ott, ahol mi élünk? Meg kell születnie bennünk a döntésnek, hogy segíteni akarunk, vagy fel akarjuk menteni magunkat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem adunk olcsó válaszokat ezekre a súlyos kérdésekre.” – Nem tudható, milyen szert szívott a kormánybiztos, de, ha így folytatja, nagy valószínűséggel le kell mondania a hivataláról.
Viszont ez óhatatlan mélázásokat okoz az emberben. Elsőként és legfőképp, hogy éles meglátásait, valamint tapasztalatait megosztotta-e Vecsei kormánybiztos a főnökével, elmesélte-e két babgulyás között, írt-e róla súlyos szavakat neki, s legfőképpen, mindeközben belenézett-e a szemébe. Találkozott-e Farkas Flóriánnal, aki a tízezer gyerek elől lopott el milliárdokat, és még most is, így is a migráncsok a legfőbb gondja, cserélt-e eszmét a családok friss védőszentjével, a CSOK-ban született Novák Katalinnal. És még számos ilyen cukiságot lehetne kérdezni a kormánybiztostól, de minek.
Amellett, hogy az ember megemeli a nemlétező kalapját, hogy ilyeneket nyilvánosan ki mert mondani a sikerekbe ájult Neriában, ami egyáltalán nincsen szokásban, más oldalról azért benne motoz – az emberben – a kisördög, hogy mért csak szűk körű, jószándékú hallgatóság előtt mondja a kormánybiztos, amit mond. És mért nem veri az asztalt vagy borítja rá a kormány tagjaira, legfőképp a keresztény felére Semjénestől együtt. Ennek az utóbb emlegetettnek ugyanis a lődözés a fő gondja, s nem az irgalmasság, sőt, a boltzár és nem a gyerekek vacsorája.
Egyébiránt lehet, hogy a kormánybiztos tízezer gyereket lát, akikért tehetetlenségében megszakad a szíve – de akkor meg mért kormánybiztos -, az egyszerű földi halandó meg, mindenféle hivatal nélkül ennél sokkal, többet, s nem csak romákat. Sőt, azt is látja, mert a hivatal bazi nagy asztala nem takarja el a kilátást előle, hogy nem csak a romákat szegregálják az országban, hanem a nem narancsszínűeket is legszívesebben katrocba zárnák, elkerítenék, hogy a szagukat se érezzék.
Lám, így jutunk el a roma kisgyerek taknyos nózijától Kovács József traktorista tisztaszobájáig, a purdétól a pedigréig, Istentől Orbánig, bár lehet, ezek egylényegűek. Minderről egyébként, a kormánybiztos és a megyéspüspök eszmecseréjéről a Magyar Kurír számolt be és nem a Magyar Nemzet. Az utóbbi ezidőtájt teljesen mással van elfoglalva, Gyurcsányné hazaárulásával mondjuk, aki azért dolgozik, hogy a magyar települések közvetlenül az Uniótól kaphassanak pénzt, aminek következtében nem lehetne út közben ellopni, vagy, nem térkövekre költenék, hanem kórházra. Mondjuk.
Példákat lehetne sorolni vég nélkül, viszont kérdésünk a kormánybiztos fajsúlyos, mellbevágó mondanivalója kapcsán már csak egy maradt – visszautalva Gyurcsányné törekvéseire -, hol a pénz? Hol van az, amit a romák felzárkóztatására kaptak, hol, amit minden másra, s nem kastélyokra lesütött szemű alkalmazottakkal, helikopterezésre, röpcsizésre meccsekre, s minden ilyen úri huncutságra. Ilyenek ötölnek fel az emberben, s mindeközben teljesen feleslegesnek érzi magát, legalább annyira, mint a kormánybiztos. Az ő eldugott sóhajtozásai is csak annyit érnek, mint az enyémek, azzal a különbséggel, hogy ő közelebb van az Istenhez, mint én.
Viszont, ha így is tehetetlen, el lehet menni a hivatalból. Ha maradt benne valami, amit nem lehet kimondani. Így állnak a dolgok, nem épp sehogy.