Godot Workshop – Nem létező lemezbemutató a könyvtárban

Varga Richárd már másodszor jött el a Berzsenyi Dániel Könyvtárba, hogy bemutassa elkészült lemezét. 2014-ben a 101 című albumot hozta el, egyszálgitáros előadásként. Most nem egyedül érkezett, hanem a frissen alakult csapatával, ami a Godot Workshop nevet viseli.

_mg_7937

A könyvtár földszinti előadóterme megtelt érdeklődőkkel, ismerősökkel, barátokkal. A beszélgetést Dr. Baráthné Molnár Mónika, igazgatóhelyettes nyitotta meg. Boros Ferenc volt az est házigazdája, aki nem csak Ricsivel beszélgetett a dalokról, hanem bemutatta az új csapat tagjait.

A képekre kattintva további fotók láthatók .

_mg_7915

Kelemen Sára vokálozik, Birkás Zsófia csellón, Bodnár Balázs pedig billentyűs hangszeren játszik. Sára pár éve énekel és egy iskolai rendezvényen hallotta meg Ricsi énekelni. Zsófi 15 éve játszik csellón, ő Ricsi egyik egyszálgitáros előadását látta, és úgy gondolta, hogy jól tudná kísérni a dalait. Hamar el is kezdtek együtt próbálni. Balázs általános iskola óta játszik billentyűs hangszereken, a veszprémi közös baráti kör hozta össze őket és augusztus óta dolgoznak együtt.

_mg_7918

Az új album a Nem létező címet viseli, amiben van egy kis játékosság. Ricsi és zenésztársai hoztak is és nem is: ez a lemez nem fog fizikai valójában megjelenni, hanem ingyenesen elérhető lesz bárki számára. A csapat YouTube csatornájára kerülnek majd fel a dalok az év végéig.

_mg_7916

A bemutatott számok nem csak hangzásban térnek el a korábbi lemeztől, hanem több társadalomkritika is található bennük. Ricsi a dalszövegeivel sokszor görbe tükröt tart a fogyasztói társadalomnak. Szerinte nem jó irányba megy a világ, de bízik benne, hogy új gondolatokat, kérdéseket tud elültetni a dalaival. Erre jó megoldás az, hogy a Godot Workshop számai elérhetőek lesznek YouTubeon, így több emberhez eljuthatnak. A társadalomkritikai vonulatra nagyon jó példa a 30 című szám, amiben megtalálható a 20-as, 30-as korosztály generációjának több problémája is, tele van bizonytalansággal, kérdésekkel. A megfelelni vágyás, a társadalmi kényszerek, a hit kérdése mind-mind előkerül benne. Másik ilyen dal az Ugyanaz, ami szókimondóbb és az eladásában is lehengerlőbb. Egy kiüresedett világ jelenik meg benne, ahol mindenki uniformizálódik, egyforma és helyettesíthető. Ricsi szövegei sokszor parafrázisok, vagyis ismert, klasszikus költők, írók sorai, gondolatai bukkannak fel bennük – izgalmas ezeket felderíteni. Ricsi megosztotta a közönséggel, hogy ezeknek a szövegnek az írásakor nem tervezi el előre, hogy milyen ismert művet akar átdolgozni – valahogy jönnek maguktól a sorok. Ahogy mondja „a vers írja önmagát”.  A társadalomkritikán túl személyes témákat is feldolgoz, például a vallásosság, a hit kérdését. Ricsi elmondása szerint most kezdi igazán foglalkoztatni ez a téma – egy minden vallástól független hit kérdése. Ez megjelenik például Teremtősben is, amiben a hallgató eldöntheti pozitív világ jelenik-e meg.  A párkapcsolati téma is előkerül: a Semmi című dal több éve született, és most nyerte el a végleges formáját Sárával énekelve, így egy férfi-női párbeszéddé, veszekedéssé vált. A másik ilyen szám a Vakablak, ami az emberi kapcsolatok bizonytalanságát ragadja meg. Ez a dal emlékeztet a legjobban a korábbi albumra.

_mg_7932

Régebbi dalok is felcsendültek, persze áthangszerelve. Egyik ilyen az Újratervezés, aminek a szövege 6 éve született meg. Ricsi számára érdekes volt mai szemmel nézni erre a szövegre – most úgy gondolja, hogy „rossz nincs, csak szükségszerű”, vagyis megoldásra váró feladatok.

A Nem létező album számai elgondolkodtatnak, megérintenek, elringatnak vagy épp felpörgetnek. A dalok szövegei már magukban is megállják a helyüket – érdemes újra és újra meghallgatni őket, így újabb jelentésrétegek bontakoznak ki előttünk.

_mg_7920

Reméljük jó „Godot-latokat” vittek haza, azok, akik eljöttek erre a rendhagyó lemezbemutatóra. Aki nem vett részt az esten, az is pótolhatja egy kicsit az élményt – az első két számot már meg lehet hallgatni (és nézni) a YouTubeon és a Godot Workshop Facebook oldalán. https://www.facebook.com/godotworkshop

Most új értelmet nyer a Godotra várva sor – várjuk az új számokat!

_mg_7941

Most új értelmet nyer a Godotra várva sor – várjuk az új számokat!

Fotóimat ezúttal is a Bájolós beszámolóiról ismert Waldinger Dóri írása színesíti.

A képekre kattintva további fotók láthatók.