blogin.hu

Rendőrségünk, aki szolgál és véd minket – úgy is, mint migráncsok rohamai és dudálós gonosztevők ellen –, tegnap beszámolt egy hőstettéről, mikor is erős munka után elkaptak egy felettébb veszélyes, társadalmunk keresztényi épülésére módfelett ártalmas alakot, aki fűrészport akart lopni. Elfogták őtet, kicsikarták a beismerést, és elhatározták, hogy őrizetbe veszik. Egyenesen két zsák fűrészport akart lopni a haramia, már bekészítette a zsákmányt a babakocsijába, amivel fuvarozta volna el, de a tulajdonos megzavarta, így elinalt. Ezután hajkurászták őtet a rend éber őrei, és ártalmatlanították.

A fűrészpor – mint a heroikus történetből kiderül – meglett, mert el sem tűnt, ahogyan a bűnös hanyatt-homlok menekülve odahagyta a babakocsival együtt. Nem tudjuk, mi lett a babakocsival, ki volt annak a sofőrje, milyen típus volt. Nyugati-turbós-alufelnis fűthető üléssel, dízel vagy elektromos, vagy olyan, amilyeneket lomtalanításokon láthatni kulló szerepben lehangoló emberi sorsokat mutatva. Minden bizonnyal bűnjelként szerepel a raktárban, mint a nagy fűrészpor-rablás bizonyítéka, egyben társadalmunk romlásának jele, amikor a lélek huss, elillant belőle, hogy vissza se nézett.

Nem tudom, mi most az árfolyama egy uncia fűrészpornak, mit mutat a tőzsde, ér-e egy zsák fűrészpor egy zsák krumplit, ami tán mindegy is, mert a bűnt üldözni kell erősen. Meg kell torolni a kakaóscsigát, dudálást, elhajló mesekönyveket és elképzelt dolgokat is. Budai Gyula fideszistának erre hivatala is volt, mint elszámoltatási kormánybiztos. Elég csak ránézni erre a Gyulára, s látszik mindjárt, hogy bűn előtte meg nem áll, hanem visítva menekül. Budai Gyula abban az időben kapta ezt a hivatalt, amikor Pokorni kollégája párttársait kézlevágással fenyegette, ha a közösbe nyúlnak.

Ezért Pokorni el is tűnt a Fidesz ormairól, s hogy ideája haszontalan volt, abból is látszik, hogy a Fideszt nem félkarúak pártjának hívják. De nem azért, mintha Pokorninak ne lett volna alkalma használni a macsétéjét, hanem, mert az erkölcsök föllazultak erősen. Most, hogy mindenki lop, mondhatni, ez a belépő a klubba, ez a Budai nosztalgikusan emlékszik vissza az időre, amikor elszámoltatási kormánybiztosként, élet és halál uraként grasszált, munkájának eredményessége pedig azon volt mérhető, hány szocit tudott vezetőszíjon mutogatni. Nem volt túl sikeres.

Olykor azonban elszámoltatási kormánybiztosok, hajóskapitányok bekattannak, és rögeszméjükké válik valami vagy valaki. Ahogyan Ahab kapitánynak Moby Dick, Budainak Gyurcsány a nemezise, hogy azóta sem tud lekattanni róla. Most is, hogy Biden nyert az usákoknál és nem Trump, Budainak erről az ugrott be: Gyurcsány. Sőt, hozzá tette, élete nagy kudarca, hogy Ferencet nem tudta börtönbe juttatni. Mi pedig azt tesszük hozzá, akkor elszámoltatási munkáját végezte rosszul, vagy a hivatal volt fölösleges. Az volt, de Budai generikusan is az.

Az amerikai demokrata győzelem azért idézte fel benne Gyurcsány lebegő képét, mert eszébe ötlött, hogy állítólag Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet még 2011-ben egy ebéden lényegében megfenyegette Gyurcsány Ferenc elszámoltatása miatt Sukoró-ügyben. Ezért nem sikerült a Gyuszi küldetése, és ezért máig szomorú nagyon. De hiába mondták a képébe Gyulánknak, hogy Gyurcsányt nem más, mint maga Polt mentette fel, ő csak az amerikai demokraták rémségeiről beszélt, ami ím, újra fenyeget. Ez a Biden itt fog terroristáskodni az erkélyen.

Utasítgatja Poltot, elveszi Varga igazságügyis labdáját vagy Handó szemüvegét, egyáltalán, ami van, az a világvége maga. Budai amúgy nem győzi hangsúlyozni, hogy ő a jog tántoríthatatlan embere, ám amikor figyelmeztetik, a bíróság arra kötelezte, hogy elszámoltatási tevékenysége miatt bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól és Bajnaitól, kijelenti, hogy a bíróság ezt a kötelezvényét földughatja magának. A jog emberének tehát különös a viszonya a joghoz, mondhatni, leszarja. Akkor a fűrészporos ember is mehet haza a tömlöcből vélekedésem szerint.

Ez a következtetés azonban csak az egyik folyománya az írásműnek, a másik volna Budai elvtárs állapotának szemrevételezése. Ő egy ilyen alak, akinek élete célja és egyetlen értelme, hogy valakit börtönbe zárasson, s ha ez nem sikerül, mert az illető bűntelennek találtatik, akkor még tíz év múltán is ezen rugózik. Hogy nem sikerült, ejj, nem. Nos hát, akkor kimondjuk, amit önmagáról sugall: az élete felesleges és értelmetlen. Ez színtiszta logika, érzelmek nincsenek benne. Megértjük, hogy Gyuszi szomorú, mi is azok lennénk, ha rádöbbennénk, mennyire semmik vagyunk.

Képzeljük el most a boldogtalan kormányhivatali csinovnyikot, akinek teljesítenie kell az elvárásokat. Az írott és íratlan, csak a levegőben reszkető parancsokat, hátán érezve a kartársak tekintetét, hogy vét-e valami apró hibát, ami kilóg a NER darutollas, ájtatos, tömjénszagú, sunyi világából, hogy kellően egymásra lépnek-e a talpai. Pokol lehet egy ilyen csinovnyik fejében, és így kerül eléje a besúgás a Meseország mindenkié című könyvről. Valamelyik házmester égető szükségét érezte a közérdekű bejelentésnek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal vádolva meg a kiadót mert „az nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”.

Továbbá: „A fogyasztók, tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.” Így a csinovnyik kötelezte a kiadót, hogy tüntesse fel a borítón – vagy hol – „hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”. A csinovnyik nem túlművelt irodalmár, ellenben egy szervilis féreg. A Grimm mesékre rá kellene írni ezek szerint, hogy horror, csak tizennyolc éven felülieknek, némely világszép magyar népmese elmenne pornónak, a János vitéz maga a pszichedelikus trip, szóval ne nézzük egymást hülyének, és nézzünk ki Orbán seggéből néha, bár nehéz belőle a kilátás.

Az ilyen csinovnyikok az életünk valós megkeserítői voltaképp, velük találkozunk a hivatalban, s mint kitetszik, ők hozzák meg a határozatokat a józan ész ellenében, de a hatalom szellemének megfelelőn. A csinovnyikok a NER motorja, de ez nem nóvum. De, hogy megint a homofóbiánál, genderezésnél tartunk, az nem tréfadolog. A nerkatonák alapvetése, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk, és ők ehhez társítják a szerepeket is fakanállal-szüléssel, katonásdival-focimeccsel, a közös elem a vak komondor. Hímsoviniszta, macsó világ az ideájuk homofóbiával fűszerezve, amiből képtelenek kikeveredni. Ungár képviselő tett fel egy egyszerű kérdést a hatalomnak egy tankönyvről, amitől megint kicsordult a takony.

A NER tankönyvei híresen primitívek, és egészen ostoba, mondhatni útszéli módon közvetítik a kisdedek számára a Fidesz feudális világképét a fentebbi nemi irányultságtól kezdve a nagymagyar nacionalizmusig és sovinizmusig klerikális habokkal fűszerezve. Az egyikben van egy kérdéssor, amely azt sulykolja, hogy a nők egymás közt kizárólag családról, érzelmekről, ételekről beszélgetnek, a férfiak ezzel szemben üzletről, sportról, autókról, politikáról. Nos, Ungár azt kérdezte a hatalomtól, ezt így megfelelőnek tartják-e, mire Rétvári elvtárs mint válaszadó kijelentette, hogy Ungár felült a gender-expressre, és már azt is tagadja, hogy az anya nő, az apa férfi. Figyelemre méltó asszociatív teljesítmény.

Sőt, a végére odáig jutott Rétvári elvtárs, hogy a Gyurcsány-kormány idején az óvodai nevelés programjában tiltották, hogy a fiúk autózzanak. Szerintem Rétvári elvtárs ezen a ponton már hörgött és habzott a szája. Nos, mint tudjuk, Gyurcsány a sátán szerepében örök, de ezzel szemben a Bajnai-kormány idején írták bele az alapprogramba, hogy az óvoda “elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását”, ebből lett mára az a fideszes emlékezetben, hogy akkor nem engedték matchboxozni a fiúkat, illetve babázni a lányokat. Ez is ilyen szemkilövetős városi legenda, viszont arra alkalmas, hogy Rétvári elvtárs és rajta keresztül az egész Fidesz-KDNP kétséges intellektuális és morális állapotát megmutassa.

Gendereznek, buziznak, anyanőznek a csatornán menekülés után Kaleta árnyékában, amihez azért pofa kell, de az van nekik, mint tudvalévő. De, hogy ezt a nagy feszültséget oldjuk azért valamelyest, idézzük fel Szécsi Pál Gedeon bácsi című neoprimitívjét, amelyben Gedeon bácsi – mint ismeretes – Meseország királya és a nők bálványa. Ez itt csak egy véletlen egybeesés mára, viszont arra is bizonyság, hogy a fiúknak volt kitől tanulniuk a macsóbunkóságot, ami probléma ezek szerint időtlen, és képtelenség meghaladni. Gogolákné elvtársnőnek is kurta volt a szoknyája, mert beszívta a hanyatló nyugat ópiumát, vagy később Coca-cola mámorban fetrengett az egész világ. Mint kitetszik, az idő körben forog. Ebben is igaza volt José Arcadio Buendinának.

Lehetne itt kajánkodni és kárörvendeni, hogy na, ugye, a kedves vezetőt nem hívták meg Biden bácsi beiktatására, de mást sem invitálnak, mert most ilyen helyzet van a Föld nevű bolygón. Más kérdés, ha másokat hívtak volna, ezt a mi elöljárónkat meg nem, akkor is az lenne, hogy direkt ő kérte így, mint a néppárti felfüggesztést is. Győzni ellene ugyanis nem lehet, mert fölborogatja a sakktáblán a bábukat, odaszarik, és kiadja a diadalmi jelentést. Orbán élete ugyanis a permanens sikerek sorozata, nem áll meg előtte vírus, migráncs, libernyák, mindent eltapod, legyűr, egyszóval a győzelem folyamatos és örök, az élet pedig véget nem érő boldogság.

Amúgy pedig miért is hívták volna, amikor szellemiségében és habitusában egyáltalán nem különbözik a Capitoliumot megszálló sámánoktól. Ő a dakota törzsfőnökbe ojtott falusi párttitkár, aki amúgy hiába álmodozott egy éve arról a híveivel együtt, hogy Európa mára a lábai előtt fog heverni, maximum egy koszos lábtörlőt talál annak helyében. De az ottani veszteségért bőven kárpótolja magát itthon. Most hinti be sóval az SZFE füstölgő romjait, és az általa kreált rektor, Mocsai épp a bolognai egyezmény felülvizsgálatáról ábrándozik, ami a felsőoktatás további szereplőinek lábhoz parancsolását segíti, és a mindenféle alapítványoknak juttatható súlyos milliárdokat.

A pénz nem érdekes, a fiúknak olyan államháztartási hiányt sikerült előállítani tavaly (5548,6 milliárd), amit már két nyugdíjkasszás rablással sem lehetne betömni, de baj nincs. Mindent rá lehet majd fogni a járványra, mint a pénzügyi luk okára, holott köze nincs hozzá. Úgy kell ez a járvány, mint egy falat kenyér, lehet miatta rendeletileg kormányozni, szórni a pénzt számolatlanul és ellenőrizetlenül, ezért nincs mód a Fideszt kivágni a Néppártból, ez az indok az ellenzéki önkormányzatok tönkretételére. Lehet fürkészni és portyázni, egyáltalán a pandémia a mutyi és a leszámolások alkalmas terepe. Nyunyó néni mögé bújva elég sok mocsok intézhető.

Amikor például Karácsony nyakán csomózzák meg a kötelet, még megintik, ne akadályozza Orbán munkáját a lakosság megmentésében, amibe eddig tizenegyezren haltak bele. Orbán nemzetmentő ténykedése most elsősorban arra irányul, hogy az orosz és kínai vakcinát ráerőszakolja a népére, amiben segít neki a nemzet bohóca, Eperjes művész úr, aki kizárólag és csakis orosz szurit akar. És nem ide tartozik, de ez a vonal, hogy Csótányferkó meg focizni óhajt, csak már hetvenöt éves. Igaz, eddig soha nem láblabdázott, de most kijelentette, ezt kívánja csakis, csupán ez a rohadt járvány akadályozza. Mondom, hogy úgy kell ezeknek ez a vírus, mint egy falat kenyér.

Visszatérve még azért erre Biden bulira, nekünk jelen állapotban, ahogyan Eperjes színművész elvtárs kijelentése is igazolja, nem a White House-ra kell figyelnünk, hanem a moszkvai Bjelil domra. Az egyikben az amerikai elnök lakik, a másikban az orosz parlament, amelyik ugyanolyan bábszínház, mint a miénk, s míg nálunk a Cinege utcában dőlnek el a dolgok, ott valami dácsában. Illetve a dácsában dőlnek el a Cinege utcai dolgok is, ilyképp, hogy a kedves vezető meghívást kap-e a beiktatásra vagy sem, totálisan érdektelen. Majd Kovács levelező lerendezi a dolgot egy olvasói irománnyal valamelyik tengerentúli lapban, már, ha hajlandóak közzé tenni, amit delirál.

Bár nem tudom, ezzel mi a bajom, hiszen tudjuk, hogy Brüsszel az új Moszkva, Peking pedig Washington, a keleti nyitás annyira tökéletes, hogy az ország végleg kiesett az idő szövetéből, és egy féreglyukon átbucskázott valami más, alternatív valóságba. Állítólag, mióta Trumpot kivágták a Twitterről, sokkal kevesebb ott az álhír és hazugság, ennek ellenére a hívei már fényesítik a coltjaikat, hogy cowboykodjanak 20-án, a beiktatáson, ami miatt teljes a készültség odaát. Ilyképp, hogy a kedves vezető ott van vagy nincs, totálisan érdektelen, nekünk az az érdekes, hogy itt viszont van teljes, hatalmas súlyával. Mindezzel pedig csak arra akartam utalni, hogy vigyázó tekintetünket nem arra kell vetni, hanem a karmeliták erkélyére kell rácsukni véreres, csuklyás szemeinket.

Most képzeljük el, midőn Németh Szilárd a pacalos kanalával, kis köténykéjében nyargalászik, és lobog a haja. Sikerült? Köszönöm. Ilyen látványban lehetne részünk, ha a rezsibiztos honvédő elfogadta volna Fekete-Győr kihívását, amely egy futóversenyre szólt, hogy eldöntsék, ki a macsó. Fekete-Győrnek nem ment el az esze, csak megunta a beszólásokat, amiket azért kapott, mert kifogásolta, hogy a királyfi angol kadétiskoláját Mariska néninek kellett fizetni a milliárdos família helyett. Játszik még a buliban Budai Gyula is, aki önmagában egy erkölcsi orom, de nem tudni, hogyan került a történetbe Orbán Gáspár képzését védeni.

Feltehetőleg, ahogyan a falka csaholt, ösztönösen rákezdett ő is. Az egész ocsmány történet odáig fajult immár, hogy a katonaság, mint olyan játszik, a Fidesz arra a síkra terelte a mutyit, hogy a baloldal most hős katonáinkat bántja, pedig mind a nyolcmillió fel volt mentve tornából és csálén állnak a lábai. Ez a két zseni is – Németh, Budai – azzal ment neki Fekete-Győrnek morális kérdések kapcsán, hogy ők végigcsinálták a katonai kiképzést, amit a nyamvadt momentumos nem tudna, tehát fogja be a pofáját, ha lopnak. Akárha mondjuk én csennék a boltban csirkelábat, és a felhorkanó eladó néninek mondanám, kuss legyen, mert nekem nagyobb a fülem.

Fekete-Győr tehát futóversenyre hívta a két zsenit azt eldöntendő, ki a tökös gyerek. Budai sunyi módon fogathajtást javasolt versenyszámnak, a rezsibiztos viszont egészen egyszerűen elküldte az anyjába. És nehezen érthető módon a katonaélet – kiváltképp a magyari – dicséretét zengte idézve az eskü szövegét azt mondván, hogy azt a momentumos soha el sem mondhatná. És, ha nem is akarja? Ilyennel nem számolt a zsidó-görög kultúrájú pacalszakács, mert kognitív készségeiben ott tart, mindenkinek az a fontos, mint neki. Szerinte, ha valakit megfosztanak attól, hogy magyar baka lehessen, az rögvest elindul, és bánatában fölköti magát.

A rezsibiztos eszménye az a magyar férfiidea, ami amúgy általános ma is, hogy az nem is igazi férfi, aki fogkefével nem pucolt szaros vécét, mint az bevett kiképzési forma volt a hadseregben. És a férfiembereknek ilyenekre oly jó visszamerengeni. Erősen él ez a defekt, mert például, amikor annak idején megírtam, hogyan bújtam ki a kötelező katonaság alól úgy, hogy egy hónapra bevonultam a diliházba, nem dicsértek meg ötletességemért és merészségemért, hanem egészen egyszerűen parancsmegtagadó hazaárulónak neveztek. Ez a felfogás ma is erős, így tehát az ilyen némethszilárdoknak könnyű dolga van a honvédő handabandázásukkal.

Élnek és vissza is élnek vele, a Fidesz nemzeti lázálmaiban a militáns elem, s ennek hordozója, a macsó, hős katona most kezd dominánssá válni, és ebbe remekül passzol a királyfi angol elitkiképzése, mintha valami szuperkommandósként tért volna haza – nem –, és annak az óbégatása, hogy aki nem volt katona, annak megszólalni sincs joga. Jó, hogy nem buzi is egyszerre, de még odáig is el fogunk jutni. Ebben az alakuló kontextusban azonban nem a katonaság testi oldalának hangsúlyozása a riasztó, mert elég ránézni Németh Szilárdra ugye, hanem az abból eredeztetett morális fölény képzete. Ma már és most olybá tűnik, a katonaviseltség erkölcsi princípiummá válik.

Ez a riasztó filozófiai vetülete az angliai iskola ügyének, a morális azonban ennél is rosszabb. Mert ugyanis hiába világos, hogy az Orbán kölök ügye kapcsán kitört Fidesz-óbégatás színtiszta terelés csupán, a lopás elmaszatolása, mégis egyre inkább olybá tűnik, afelé halad, hogy ebből a kínos vergődésből megszületik szép lassan az a militáns állam, mint végső idea, ami egyébként és amúgy soha nem is volt idegen a kedves vezetőtől. Ahol parancsra történnek a dolgok, és a feljebbvalónak mindig igaza van. Ha nem tetszik, mehetsz fogkefével szaros vécét pucolni. Ebből pedig nagyon sokfelé és nagyon messze eljuthatunk gondolkozásukban, ám egyelőre csak tátott szájjal figyeljük, hogy hát, hülyék ezek? Azok, kérlek alássan Oszikám.

„A fedél nélküli honfitársaink életének védelme érdekében arról rendelkeztem, hogy Fülöp Attila államtitkár úr hirdesse ki az intézmények kapuit megnyitó protokollt. A téli hidegben a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára a szociális intézmények korlátok nélkül biztosítják az életük és testi épségük megóvásához szükséges ellátást.” – Ilyet írt tegnap a Facebookjára Kásler miniszter, és én azóta azon tépelődöm, miért nem bírom azt mondani, no, ez derék. Hanem miért van ettől az egésztől keserű nyál a számban, amikor olvasom az ájtatos „”fedél nélküli honfitársaink” kitételt. És akkor rájövök.

Miért, vannak olyanok? Teszem fel a kérdést nem is csak magamnak, hanem őszinte érdeklődéssel, mivel eddig az M1-ből és más sikerharsonákból azt tudtam csak, nálunk szegénység nincs, és hajléktalanok sem mindebből fakadólag. És a keserű nyál a számban azért van, mert rájövök, mit műveltek ezek a hajléktalansággal, hogyan kriminalizálták törvényileg, és az egyházuk miként int arra, hogy ne adjanak nekik enni a templomok előtt. A városomban leszerelték a padokat a belváros egy részén, hogy oda leülve ne rontsák a városképet, s így összegezve voltaképp a NER kiűzné őket az erdőbe a legszívesebben. De ott is tiltja a rőzseszedést.

Rászoruló, szegénység, mélyszegénység, szegénység csökkentése, menhely, segély, hátrányos, halmozottan hátrányos, öreg, rokkant, munkanélküli, gyermekszegénység. Nem ment el az eszem, csak idéztem a „Szótár, Az ágazati kommunikáció ajánlott és nem használható elemei, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály 2015” című kiadvány ”Nem használható szó, szószerkezet, kifejezés” rubrikájából, ami amúgy elég terjedelmes, és egészen érdekes dolgok vannak benne. Ez az, tudják, amelyik szerint a stadion nem egyéb, mint fedett sportlétesítmény. Hazugság az egész világuk, másképp fogalmazva: egy őszinte gondolatuk nincs.

Ezért döbbentem meg, amikor Kásler kihirdette ezt a vörös kódot, hogy nyissák meg a házakat a „a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára”. Egészen őszintén föl is tehetnénk a kérdést, hogyan van az, hogy egy NER-miniszter azt teszi, ami a dolga volna, és az ember elcsodálkozik az ilyen különleges eseten. Kásler „vörös kód” hirdetése kultúrállamokban bármennyire bevett és köznapi, nálunk azért az álságosság csimborasszója, mert a hatalom, amelyet Kásler képvisel a velejéig romlott és gonosz. Gondoljunk például a menekülők éheztetésére, a hajléktalanok nyektetésére, a más nemi identitásúak megbélyegzésére, és egyáltalán a mindent megülő gyűlöletre.

Iványi Gábor is ilyen elesettekkel foglalkozik, de nem lettek volna restek kikapcsolni nála a gázt, pedig ő nem csak „vörös kód” esetén nyitja meg a kapuit. Megtiltották a meleg étel osztását is, illetve ők oszthatnak, ha akarnak. De nem szokott kedvük támadni ilyenre. Kitetszik, hogy ez a hatalom a jónak levés gesztusát is magának akarja, viszont nem él vele. Így hát, amikor Kásler a fűtött irodájából hajléktalan honfitársai miatt aggódik, bármily fura is ez, nem hiszem el neki. Ide jutottunk, hogy egy miniszter intézkedik afelől, meg ne fagyjanak az emberek, és ettől az embernek kifordul a gyomra. Te tetted ezt király sok egyéb mellett.

Az én városom Szent Márton városa, öt évvel ezelőtt egy álló esztendőn át ünnepeltük álságos kormányzati segítséggel. Ami a legszebb, ez a Márton azért kezdett szentté válni, mert megfelezte a köpenyét egy fagyoskodó koldussal. Voltaképp igazi szentté válási dolgokat nem is tett, csak ember módján viselkedett egész életében. Humanista volt, mint bármely részeges bölcsész vagy takarítónő, és ennyi elég volt az egyháznak, hogy szentté avassa. Ez mindent elmond az egyház állapotáról, a belső, kényszer nélküli jóság unikális voltáról, és itt elérkeztünk megint a NER-hez és Káslerhez. Mert ilyesmi bennük nincs. Hazug színjáték lett az életünk, és ezt is a király tette.

Marika néni megkapta az oltást. Nagy esemény volt ez neki és a falunak is, ebben az oltásban talált egymásra a kis közösség, amely kijárási tilalomtól és a kocsma bezárásától sújtva, olykor a miséket is nélkülözve úgy élt már jó ideje, mint valami birkanyáj vagy tehéncsapat csendesen kérődzve az idő folyásán és a létezés nagy dolgain, ami az élet volt. Meg a halál, a nyulak fialása és a cefre érése a csűrben. Marika néniben régóta élt az oltakozás óhaja. Úgy vágyott a vakcinára, mint szomjazó alkoholista egy fröccsre, drogos egy belövésre, hogy gondolatait csakis ez töltötte ki, olykor még imádkozni is elfelejtett a nagy epekedésben. Csak ült a stokin, nézett ki a tyúkszaros udvarra merengve, s várta az oltást.

Hogy ez így alakult, abban a tévé volt a ludas. Ceci nénnye és az operációs törzs, a hírek és híradók, az egyperces gyűlöletek, meg az újság, a megyei napilap, amit a halálozási rovat miatt járatott ezideig, de hónapok óta már az oltakozási hírek, vakcinák, fürkészek és portyázók kötötték le a halálon kívüli maradék figyelmét. És a levél, amit kapott. Ennek olyan szaga volt, mint a konzultációs leveleknek, s ahogyan azokat, ezt is kitöltötte, visszaküldte, jelentkezett. Bejelentette az igényét az oltásra, és most várt, mint meséltük is, révedett ki a tyúkszaros udvarra, és már nem is Krisztus, hanem az oltás eljövetelében reménykedett, amivel érkezik a mennyek országa, az orgona, és harsonaszó, virágillat, meg, hogy nem sajog többé a bütyke.

És valóban. Megérkezett, ha nem is fehér lovon királyfi, hanem más módon a hír, hogy lehet menni a városba be, várja Marika nénit a tű, mert koros volt, s mint ilyen, az oltakozási sor elején. Így hát, szüret, örömök. Kirándulás, szendvicsek és ropi csomagolva az útra, menni a városba bele. Csak hát, hogyan, ugye, se busz, se vonat, se géperejű jármű a család berkeiben, Ilonka lányánál, a böszme vejénél, unokáinál és dédunokáinál, semmi sehol. Károly viszont, a falu első embere, úgy is mint polgármester és mindenek hatalmas ura mondta neki, hogy egyet se búsuljon Marika néni drága, viszi majd a falu kisbusza be saját kezűleg, az, amelyik az ebédet is hordja, s olykor ganyés csizmás embereket a szántóra, rétre ki, s mindezért rántott hús és szarszag lengi be a géperejű járművet elegyesen.

Így hát vitte Marikát, s vele a lányát, az unokát a városba be, hogy így hozta a sors, hogy hívott az oltakozás. Károly vezetett, a kis család nézte a tájat, a kék plakátokat, amiket tépett a szél, és suhant a géperejű jármű sebesen, hogy egyszer csak úgy értek oda, hogy ott voltak egészen és visszavonhatatlanul. A kórházban Marika néni várakozott, vele lánya, unkája, a Károly pedig fényképelte a kis csapatot, hogy majd mutatja be mind a falunak a nagy kirándulást, az élményeket, ilyenek. Sőt, különlegesen, mert szépen kérte, megörökítette az oltakozást, Marika hófehér karját, a húsba hatoló, tűt, és a csillogó protkóját, ahogyan szisszent, midőn a szent anyag a testébe hatolt, de ez az egész alig is volt pár perc, és már suhantak is visszafele, plakátok és szélben hajoló fák között sebesen.

Hogy vissza is értek, de a falu a határban várta a kis csapatot, hogy meséljenek, milyen a világ odakint, de legfőképpen azt, milyen az oltás, ami majd mindenkire vár, nehéz-e nagyon, s hogy most mi van. Fáj-e valami, lüktet-e, szúr-e, hányat lát a Marika, ha kettőt mutatnak, most, hogy belépumpálták a vakcinát, amit tudós asszonyságok találtak ki, ilyenek. Károly estére élménybeszámolót hirdetett a kultúr elé, mert be nem lehetett, s mondta, addig hadd pihenjen a hős, szedje össze a gondolatait, de hozzanak székeket, pogácsát és fröccsöket, tán kisüstit is, hogy teljesek legyenek az örömök, és igazán élményszerű a beszámoló. Addig kész lesznek a képek is, kecsegtetett, és hát, így is lett, hogy este lett. Marika néni leült közéjük a kultúr elé a jeges szélben, halk zene szólt, és elkezdte a mesét szépen.

Hogy is volt, hogyan esett az a csoda, hogy már ő biztonságban van a világban a kórok elől, és minden ilyenek. Mesélte el az egészet a levéltől a válaszig, Károly jóságáig, az izgatott várakozásig, mondta a kórház csillogását, a szív és a hús titkait, mutatta a karján a sebet, illetve a kis, piros pöttyöt, ahol belé sprickolták szent nedveket. Mindenki derült, s nevetett, fogytak a pogácsák is, csak hát, hideg volt nagyon. Január van vagy mifene, mi lenne, trópus nem lehet, csak hát, és éppen ezért áthűlt a falu egészen, és nem segített a jegeken a kisüsti sem. Véget vetettek hát a zenének és hazatértek a legények, Marika is szívében a meleggel, karjában a szerekkel, és elkezdett köhögetni. Áthűlt a lelkem, átfagyott egészen. Éjszaka láza lett, a lánya priznicolta csökkenteni azt, és most senki sem tudja, mi baja. Mi ártott meg neki, a szer, vagy csak a szél. Várnak hát. Vár a falu. Vár nagyon.

Negyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.

Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.

Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.

Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.

Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.

Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.

A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.

Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.

Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.

„Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök.”

Mondta Szikora Róbert gidatartó a Mandinernek két csikidám között. Nem tudható, hogy szétesni készülő, vénülő nagyon könnyű zenészek miért tartják fontosnak, hogy a kedves vezető előtt leboruljanak, de Szikoránál két okot is találhatunk. Egyszer tízmilliót, amit az azóta már püspökké transzformálódott Balog emberminiszter utalt a számlájára, illetve aztán még hetet, amit pedig Kásler pöngetett ki neki.

Ennyiért Szikorának megéri dicsérni az urat, és most nem azért vagyunk itt, hogy őt nyektessük, hanem, hogy a környezetet vizsgáljuk, amely azt okozza, hogy Orbán olykor messiásnak képzeli magát, ami különös jelenségekhez vezet. És ilyen jelenségek az egész nyüves életünk. Ilyképp mégis csak bántani kell ezt a degenerált Szikorát, mert áttételesen ő is oka a nemzet – nem fideszi értelemben vett – nyomorúságának. Szikora még nem járt az erkélyen, de oda igyekszik.

A karmeliták erkélye a NER szereposztó díványa, ahol nagyon sokan szeretnék széttenni a lábukat: papok, énekesek, színészek meg mindenféle rendű és rangú organizmusok, akiknek kiolvadt a gerince.

1986-ban jelent meg az R-Gó könyv, amiben hősünk – ez a Szikora – egyik kedvenc politikusaként Kádárt nevezte meg, és akkor még nem volt ilyen bőszen vallásos, sőt, sehogyan sem. Egészen érdekes, hogy tíz éve fedezi fel önmagában az Istent mindenki, aki addig még hírből sem hallotta. Ahogyan annak idején partizánok ültek az összes bokorban, úgy most meg ministrált a fél ország. Mint emlékezhetünk, Mészárost is a jóisten áldása juttatta a százmilliárdokhoz, illetve az esze és a szorgalma. Viszont nem csak Mészáros végtelenül okos, hanem Szikora is. S bár mindjárt tőle idézek, amit mond, azt akármelyik csinovnyik mondhatná, akinek megéri, hogy gazember legyen.

„Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is.”

Jelenti ki ez a Szikora Orbán seggéből kifelé kandikálva, ami kapcsán két kérdés akad: mi gondja van neki a baloldallal, s ha Kádár élne – mint a 86-os megnyilvánulásából következik – ilyen nyűgje nem is lenne talán, illetve, hogy miért migránsozik ő is. Nagy valószínűséggel, azért, mert eddig terjed a horizontja, és Bakondit néz az M1-en egyfolytában a gidáival együtt. Nekem még annyi érdeklődésem volna, hogy aki ügyesen csikidámozik, biztosan mértékadó lehet-e egy ország, illetve Isten dolgaiban is. Bár ez utóbbi is csípőből sántikál.

A mélyen vallásos – lásd Kaleta –, római katolikus ember egy ál-református uralmától boldog, vagy csak úgy csinál. Hitről és hitetlenségről, vallásos buzgalomról és fönnakadt szemekről, ami műájtatos magatartás a NER-t egyre inkább jellemzi, Füst Milán bácsi rántja le a leplet, pedig nem is ismerte sem Szikorát, sem Semjént sem Orbánt. A jelenség, a hazugság ezek szerint időtlen. Így magyarázatot ad arra is, az embert miért fogja el a hányinger, ha hallgatja a kenetteljes dumát, amikor a pogányok lóbálják a füstölőt és vetik a csalfa keresztet.

Kérem, hogy az alábbi Hábi Szádi bölcsességet szíveskedjenek alaposan megcsócsálni, míg rá nem ismernek a szomszédjukra is.

„Hallottátok ugye, hogy fiatalkoromban a vahhabiták között éltem. Ezek elszánt gazemberek. Amellett istenhitről szó sincs náluk, csak vakbuzgó vallásosság van ott. Hogy honnan tudom ezt? – Ne legyetek olyan kegyetlenek, olyan vadak, olyan gyalázatosak, Allah majd megbüntet benneteket, – mondogattam nekik kezdetben, mikor még tapasztalatlan voltam. – Fütyülök én Allahra, – felelte nékem aztán az egyik vadember dühösen, mikor megsokallta intelmeimet. A másik meg oda jött és a fülembe súgta ugyanezt. – Fütyülök én Allahra, de meg ne mondd neki, – súgta és röhögött. A harmadik már erkölcsösebben fejezte ki magát. – Minek higgyek én Allahban? – kérdezte. – Nem vagyok én a nagyapám. Hol vagyunk mi már attól?”

Ilyeneket mondott Füst Milánnál Tuszun, a kardkovács, nekünk azonban csak egy Szikora jutott, meg az összes többi Nagy Ferótól Demjénig, Ákosig és a többiig, akik anyagi haszonszerzés miatt leborulnak egy kreált nagyság előtt. Szerepük a NER fennmaradásában nagyobb, mint gondolnánk, hiszen a nép egyszerű gyermeke azt mondja, ha a Szikora – és ide be lehet helyettesíteni a gerinctelenek végtelen sorát – így vélekedik, akkor csakis így lehet, mert a Szikora – meg a többi – okos, benne volt a tévében is.

Hogy valaki takony, az egyéni szociális probléma. De, ha beszutykozza a környezetét is, az már nem.

Így okkal vonja magára a haragot, mert ne feledjük, mit mondott Ursula José Arcadio Buendiának, a hites urának: „Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak.” – És ezek Marquez igéi, ami után menjetek békével.

Emlékszünk még talán, milyen buzgó is volt a rendőrség, amikor a kedves vezető ellen dudálással tiltakozókat kellett vegzálni és büntetni. Mire véget ért a móka, cuzammen ötmillió pénzt róttak ki az engedetlen alattvalókra befizetésül, mert rendnek kell lenni. Emlékszünk talán arra is, amikor egy kakóscsiga elviteléért egy év három hónapot kapott a bűntett elkövetésekor még csak fiatalkorú delikvens, és látjuk, hogy Kaleta a pedofilkodásért kellet fizessen félmilliót. Dudálás, éhség, perverzió. Egymástól távol eső dolgok, de bíróságot érnek. Hogy egy társadalom mit büntet – például a hajléktalanságot –, az a társadalom morális állapotáról állít ki bizonyítványt. Hogy mit nem torol meg – milliárdos lopásokat –, az is. Innen láthatjuk, hogy Hadházy Ákos egyszemélyes lelkiismeret és partizánhadsereg nincs jóban Istennel, aki veri őt.

Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Isten is korrumpálódott, az állam szolgálatába állt jó pénzért, és a rendőrség formájában veri Hadházyt. Vagy pedig nincsen is mindenható, csupán magyari hazánk romlott a velejéig, de egyik sem szívderítő opció. Hadházy is megkapta a maga tételét a dudálásért, a Pintér Sándor felügyelte rendőrség kiszabta rá a büntetést, hiszen már az első két hét után rend lett, ami azóta csak fokozódik. A rend már akkora, hogy néha átcsap entrópiába, aminek a szálait épp Hadházy bogozgatja ki babramunkával, mint például a maszkgyártó gépek ügyét, amit feketén-fehéren a hatóság elé tárt kékszegélyű kistányéron. Nem részletezném a dolgot, elég annyi, hogy mintegy tízszeres túlárazás mutatkozik az ügyben, valaki tehát irgalmatlanul sokat lopott. De nem dudált. Óriási különbség.

Sőt, kakaóscsiga sem szerepel a történetben, következésképp a rendőrség szerint nem méltó a vizsgálódásra, és erre egészen elképesztő indoklást voltak képesek kitalálni: „A feljelentéshez csatolt adásvételi keretszerződés tárgyát képező maszkgyártó gépsor ára nem hasonlítható össze az internetről letöltött és a feljelentéshez mellékelt, hasonló funkciójú és teljesítményű gépsorok ellenértékével, valamint ugyancsak a feljelentéshez csatolt, a Babosi Mérnökiroda Kft. részére adott, maszkgyártó gépsorra vonatkozó árajánlatban közölt összeggel. A világméretű pandémiás helyzetben a piaci egyensúly felborult, a megelőzéshez és védekezéshez szükséges eszközök, berendezések iránti kereslet jelentős mértékben megnövekedett, ami az árak emelkedését idézte elő.” – Ez a maga nemében zseniális.

Voltaképp felmentést ad a szabad rablásra a kórság idejére, s látjuk, hogy a dolog olajozottan működik. Fürkésznek és röpködnek, lélegeztetőgépek, maszkok, fertőtlenítő szerek velük együtt, mert az emberéletért semmi sem drága, mondja a kedves vezető tízezer halottal. „ A világméretű pandémiás helyzetben a piaci egyensúly felborult.” Ez az egyszerű bővített mondat a menlevél a bűnre, ami aztán soha nem von maga után büntetést. Hadházy lelkiismeret egy óvodás naivságával ontja magából a feljelentéseket a drága, és reménytelenül. Pintér Sándor csapatától várja, hogy Orbán Viktor cégcsoportja egyik tagjának túlszámlázott beszerzése után nyomozzon, hogy aztán felkérje Polt Péter ügyészségét, hogy emeljen vádat, és végül Handó Tünde csapatából valaki ítélje el.

Ezzel mindent elmondtam, ez a magyar ugar. A rendőrség hazudik. Mert ugyanis az összehasonlító árak minden körülmények közt beszerezhetőek, semmi közük a válsághoz. Nem “borult meg” amiatt az árképzés, csak itt másról van szó. Ha a Hadházy által csatolt árak nem fogadhatók el, vagy nem elégségesek, a rendőrség dolga lett volna összehasonlító adatokat beszerezni, így zajlik egy nyomozás ugyanis. Normális ország normális nyomozó hatóságánál. Magyarország nem normális ország, Magyarország – nem köztársaság – már tíz éve Neria. Tele bűnökkel, rossz helyre kiosztott büntetésekkel, de a bűnhődés dosztojevszkiji kategóriájáról még nem beszéltünk. Hogy ez hol zajlik, börtönök falai között, vagy a lélek mélyén, nem tudható.

De mindenképp bekövetkezik, eljő, mint ahogyan a végítélet is annak, aki hisz. Aki igazán hisz, ebből fakadóan nem követ el égbe kiáltó bűnöket, tehát itt egy újabb bizonyíték arra, hogy a fideszisták hitetlenek. Vagy pedig világukat a gonosz uralja, így az a cirkusz, amit a kereszténységgel kapcsolatban előadnak, vagy hazugság, vagy a végórák a próféta második eljövetele előtt, de ezzel olyan útra tévednénk, ahová igazán nem is akarunk menni. Túl minden hiten és hitetlenségen, a mi nyomorult, materiális világunk azt mutatja, hogy ez egy tolvaj banda, ahol a tettes, a vádló és a bíró is a galeri tagja, egy brancs, ahogyan Pelikán gátőr csalódott fogva tartója mondja az elmaradt kivégzés után. S hogy így körbeértünk, de semmi újat nem állapítottunk meg, azzal a reménnyel fejezzük be, hogy lesz bűnhődés, ha büntetés nem is.

A hét végén vadásztak fatornyos városom partjain. Nagy hangon meghirdették a népeknek, ne járkáljanak, ne menjenek a határba, mert lőnek a pörge kalapos puskás emberek, és még eltalálja őket valami kósza golyó, a fejükre pottyan a mázsás, szörnyű mennybolt vagy épp egy tengeralattjáró. A városi népek egyáltalán maradjanak a flaszteron, az ismert térköveken, foglalkozzanak a girhes városi galambokkal, vakarásszák a betonra száradt guanót, és legyen olajszaguk. Vagy gépzsír. Az erdő veszélyes, az erdő misztikus, csurig van piroskákkal, farkasokkal, nagymamákkal, huhognak benne a rézfaszú baglyok, surrannak a ludvércek. Az erdő a semjéneké, kádároké és más efféle elvtársaké meg uraságoké.

Szombaton durrogtattak a vadászképű emberek, így vasárnap már engedve volt elhagyni a főteret. Kimerészkedni várostáblán túl, belegyalogolni egyenest a horizontba, ködökbe, vagy hajkurászni a csalfa napot, amelyik épp a lankák mögé bújik, azt mondja szemére tett kézzel, akárha nagymama, hogy buncili, kuccs, és miközben tűnik el ez a nap, még bánatosan énekel is visszatértét jövendölve, hogy aszondja, mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból, kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból. Mert ilyen olvasott ez a mi napunk és mókás kedvű. Megy az ember, bandukol a határban, s mint aztán képek tanúsítják bejárva a sajtót, belebotlik tizenhárom rókába, akik ott fekszenek véresen és kiterítve egymás hegyén hátán.

Lágerek népe, szentendrei halottgyűjtő, róka holokauszt, ezt hagyták a határban a pörge kalapos puskás emberek, halomra lőtt rókákkal, hogy a kis herceg sírva pucolja eztán a vulkánjait, és a széles Semjén mosolyog. Két hete volt jótékonysági vadászat is, ahol le kellett tenni a pénzt, melegséggel tölteni el a pörge kalapos szíveket, hogy adni jó, majd fácánra menni, lőni a szeme közé a házi kisüsti behörbölése után, puskaporszag, kutyaugatás, vértől iszamos mező és ugar. A dakota istenek az ilyet nem szeretik, de dakota istenek már nincsenek is, ilyen városi izgága jézusok vannak, ájtatosan böfögnek a litánia alatt, belerúgnak a koldusba és halomra lövik a rókákat úgy, hogy még csak el sem földelik őket. Ott mállanak szét testükben a város peremén.

Ezek nem tisztelik a halált. Következésképp az életet sem, de most is, mint amikor a jótékonysági vadászaton élcelődtem búsongva, majd megkapom, hogy mit értek én a vadgazdálkodáshoz. És tényleg semmit sem, és nem is akarok. A vadgazdálkodás urbanizálja az erdőt, vágóhidat csinál a napsütötte tisztásokból, a vadgazdálkodás megtanít szenvtelenül ölni, semjéneket nevel, s mint kitetszik, halomra lövi a rókákat a város peremén. Minden út Buddhához vezet és annak belátásához, hogy a róka, minden róka az első egysejtű élettől kezdve a rokonunk, nem véletlenül találja meg a közös hangot az ő rókájával tehát a kis herceg. Viszont az ártatlanságunk már rég elveszett, a gyilkolás szajhái lettünk, világunk vértől vöröslő kupleráj.

Itt fekszünk kiterítve, gondolhatták volna a rókák, ha nem feküdtek volna ott kiterítve haláltól üveges szemekkel annak bizonyságául, hogy az ember menthetetlen, mert istennek képzeli magát jogot formálva arra, hogy mások életéről és haláláról is döntsön. A kedves vezetők, mindenféle orbánok, trógerek ilyen pörge kalapos embervadászok, döntenek életről és halálról, szaporulatról, embertenyésztést folytatnak, embergazdálkodást gyomrukban és agyukban házi főzésű kisüstivel. Sorsunk a rókák sorsa, van, akinek adatik egy kis herceg, másnak csak gonosz mostoha, részeg piroskák az erdőben, ilyenek. Városom csalfa népe tegnap egy emberként ordított a barbárságtól pusztult rókák sorsa fölött, és nem jött rá, hogy magát siratja.