blogin.hu

Nem volt tervbe véve, hogy Kötcséről írjon az ember, mert nincs mit. Tegnap délelőtt, ahogyan jöttek a tudósítások és fényképek a polgáriról és piknikről, ahogyan Orbán készülődik az övéihez, és az övéi érkeznek szorgalmasan, átütött a képernyőn a pállott Fidesz-szag, amely a műpátoszból, a hamis mosolyokból és annak a tudatából áll, hogy ők valami felemelő és nagyon fontos dolog résztvevői (Ennek oly jó része lenni – by: Balázs P. fideszista színész), olyan undor öntötte el az embert, akárha Bouville kocsmájában ülne egy Calvados mellett, és nézné a pincér lila nadrágtartóját.

Kötcse, ahogyan Tusványos, és minden hely, amit ezek tartósan kisajátítanak, ahová csapatostól összegyűlnek, ha valaha bírt is önálló léttel, az eltelt tizenkét év után megszűnt önálló entitás lenni, és valami olyat jelent már csak, ahol rendre megjelennek Magyarország kizsigerelői, és azok, akiknek a számára ez a kibelezés és kifosztás megtörtént és megtörténik. Mindenki, aki büntetőjogilag bűnös, és ugyancsak azok, akik ebből akként profitálnak, hogy a lelküket adták el az evilági jólétért, s ráadásul erre büszkék is. Sőt, lenézik azokat, akik megőrizve személyiségük morzsáit ma miattuk éheznek.

Az ember még akkor írja ezt, hogy Orbán elkezdte volna a beszédét, amire a sok polgárok összegyűltek piknikezni, és megengedi magának azt, ne foglalkozzon vele, miket beszél majd össze a manus, aminek tudatában lesznek majd az ő nyájasai, amikor ezt olvassák. De érdektelen, hogy Orbán aktuálisan miket handabandázik, mert beszédei ma már nélkülözik a valóságot, az igazat pedig már nagyon rég. Ezek a beszédek ma már alig többek böfögésnél, amit majd (illetve ma már múlt időben) elalélva vagy úgy téve hallgatnak majd, akik ott vannak, abban a tévedésben, hogy a kiválasztottak közé tartoznak.

Kellene itt beszélni (írni) a piknik fogalmáról, a polgár tartalmáról, de immár semmi értelme, mert ahogyan minden más szó is kiüresedett vagy egészen mást jelent, mint azelőtt, hogy a Fidesz a magyar nyelvre, mint a kultúra hordozójára mért csapást, ezek sem jelentenek semmit már. Kötcsén se nem piknik zajlik, se nem polgárok részvételével, mert az a pénzéhes csürhe, aki ott javak reményében – vagy már annak birtokában – megjelent, annyira messzire került a polgár fogalmától, amennyire imádottjuk a kezdetekkor hazudott liberálistól a nácizmusba hajló fasizmusig jutott, amit ünnepelni ezek szerint a csürhe összegyűlt.

Nincs gondolat, nincs érzet, érdekek vannak Kötcsén, és a vallásos rajongás, vagy ezek keveredése, aminek a leföstéséhez éppen elég annyi, hogy mint a tudósításokból megtudjuk, ahogyan Nagy Ferenc csótány érkezett piknikezni, és a bejáratnál megkérdezték tőle, milyen Orbán seggét nyalni, erre ő azt a delikát választ adta, hogy „imádom Orbán seggét nyalni”, és máris előttünk áll a polgár maga. Arra volnánk azért kíváncsiak csupán, hogy legalább az unokái előtt szégyelli-e magát emiatt, mert amit Nagy Ferenc művel, az maga a legalja. Lehetne ezt elegánsabban is, de ahhoz kellene valami kognitív készség.

De az nincsen egyáltalán. Ugyanitt és ugyanekkor megkérdezték ötös számú tagkönyv Bayer Zsoltot is, aki balladai tömörséggel csak azt felelte: „anyád”. Ebben benne van Bayer egész elcseszett életműve, egész jelleme és személyisége, mert kitetszik – mint ahogyan egyéb írásműveiből is -, hogy míg Nagy Ferenc a butaság bátorságával nyalja azt a valagat, Bayer megpróbál mindehhez észérveket is keresni, de azt nem találván egyebet nem tehet, szidja a kurva anyját a tegnap Kötcsén kívül álló világnak. Mindkét alak minimalista a maga módján, Nagy Ferenc jámbor-egyszerűen, míg Bayer valószínűleg már magát is utálja.

Sokan jöttek még Kötcsére polgárkodni a holdudvarból, nem egyről láttunk fotót, amint akárha misére, azzal a buta elszánással, és azzal a tudattal érkeztek, hogy jó volna, ha a pap, aki Orbán-hoppmester, látná, ott vannak, hűségük töretlen, mert meg kell szolgálni a milliókat. Mindahányukról regényeket lehetne írni, de egyrészt nem érdemlik, másrészt minek. Azon sem gondolkozunk már, hogyan lehet ennyire mélyre süllyedni úgy, hogy kiválasztottnak érzik magukat, hogyan lehet ennyire végtelenül üresnek, alávalónak lenni. A legnagyobb baj mégis az, hogy az egész népes csürhében egy darab gondolat nem volt és nincs. Ők Orbán rajongói.

Orbán Viktor határvadászokat avatott. Szép volt az ünnep lovakkal, szúrós tekintetű ünnepeltekkel, az emelvényen nemzetünk nagyjaival, doktorminiszterelnök urunk mellett Pintér belügyessel, és Rétvári kádéenpéssel. Ez utóbbi szerepét nem látjuk a képletben, hacsak nem a jóistent hozta el a zsebiben, akárha Svejk tábori lelkésze, aki a csatába indulókat részesítette a malasztban. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat, mi nem kedveljük a potrohos miniszterelnököket, sem a sleppjét, akik megint abban a tévképzetben leledzettek, hogy valami fontos dolognak a részei, pedig csak árnyképek a falon.

Nagyon régen ültem én kettesben egy presszó asztalánál Orbán Viktorral, hogy interjúilag beszélgessünk, de megkért, hogy még hadd farigcsáljon a beszéden, amit utána készült elmondani a téren rá váró, még nem elhülyített embereknek. Így az a beszéd sem volt akkora ökörség, mint amilyenekkel mostanság előáll. Tehát vagy a nép hülyült el, vagy Orbán, de a nívó meredeken zuhant le a mostani szintre, amikor már csak jelszavak vagy azok foszlányai maradtak. Amikor viszont doktorminiszterelnök urunk emelkedett szeretne lenni, akkor fogalmazványaiban képalkotáshoz folyamodik, akárha alanyi költő.

A határvadászok, hogy elszántságuk növekedjen, fontosságérzetük fokozódjék, megtudták egyetlenünktől, hogy a haza olyan határ nélkül, mint a tojás héj nélkül, és máris előttünk volt egy komplett, tyúkszaros baromfiudvar. Ennél többet határvadásznak tudni nem kell, valószínűleg nem is tud, ezért doktorminiszterelnök urunk elmagyarázta a reájuk váró tengernyi, s emellett ménkű nagy feladatot, mert mint megint csak képileg leföstötte, a magyar határvédelmi rendszer „ellenáll az illegális migráció legmagasabbra felcsapó hullámainak is”. Látjuk ím a tojás körül háborgó migráncstengert a tajtékaival mind.

De ez nem elég. Ha a határvadász nincsen megáldva képi látással és gondolkodással, hogy ez az óceán felkeltse benne a tettvágyat, receptet is kap a mindennapokhoz, illetve kapott egyetlenünktől, ekképp: „A migránsoknak meg kell érteniük, hogy itt úgysem jöhetnek át, és önök azok, akiknek ezt meg kell értetni velük, mert önök határvadászok feltartóztatják, ha kell megkeresik, megtalálják, elfogják és határozottan ki is tessékelik őket Magyarországról. Egytől egyig. Nincs kivétel.” Hát, én nem tudom. Ha a migráncs nem érti a magyari szót, hogy mennyé migráncs haza, akkor lehetnek még bajok. Főleg, ha bent vannak már a tojásban.

Ugye. Mindeközben egy határvadász sem röhögött fel, amiből az fakad a formállogika alapján, hogy ezt ők komoly dolognak tartják, és ím, itt áll előttünk az egész cirkusz, amihöz képest egy dedó kutyatöke magunk közt szólván. Ilyen tyúkszaros pörformanszok sorozata Orbán világa most már, telis teli veszedelmekkel, háborúkkal és harcokkal. Véget nem érő csata az élet. Mindeközben azonban, amidőn a határvadászokat látta el szellemi motyóval, megjelent egy új elem a permanens háborúban, ami talán reánk vonatkozik. Azt lehet kiolvasni belőle, hogy ne nagyon ugráljunk, mert jönnek a rendőrök. De idézem azért.

A vadászoknak azért kell a tojáshéjhoz iramodni, mert „A belső rend fenntartása megköveteli rendőreink visszavezénylését. A szomszédban dúló háború pedig szükségessé tette, hogy a honvédség harckészültségét és bevethetőségét megnöveljük.” Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem ez a belső rend fenntartása azért izgat. Hogy már rosszalkodik valaki, vagy információk vannak arról, hogy rosszalkodni fog, ez nem tudható, de, ha a rendőröknek kell a rendre ügyelni, s emiatt sietni vissza az ország belsejébe, az az álmoskönyvek szerint egyáltalán semmi jót nem jelent. Vagy legalábbis így szokott lenni.

Orbán, doktorminiszterelnök urunk sejt vagy tud valamit, illetve igazabbnak tűnő opcióként megint csak jár a szája kontroll nélkül. Mert elnézve dolgos népünket, amely nem fog győzni soha, ők nem az a fajta, amelyik fölemelné a seggét, még ha fát vágnak is a hátán, miközben beleszarnak a szájába. A legenda oda, mi nem az a típus vagyunk, amelyiktől egyetlenünknek tartania kellene, elvagyunk itt a tojásban, ha megzápult akkor is. Csak gondoltam, azért erről is beszámolok, hogy kerek legyen a történet, amely amúgy semmi nem volt. Parádéztak egy kicsit Orbánnak, hogy rendben legyen az egója a nyaralás után. Lehet oszolni.

Azt a tizennyolc fokot, azt nem kellett volna kimondani Gulyás csinovnyiknak, mint amire bölcs vezérünk, népünk nagy barátja ezen a télen a közintézményeket engedi felfűteni, bennük a rengeteg kilátástalan sorsú irodistával és a többiekkel. Főleg éppen abban a pillanatban nem kellett volna ezt bejelenteni, amikor bölcs vezérünk előadta nagy közönség előtt, hogy a Nyugat ezen a télen en bloc meg fog fagyni. Nem lesz neki energiája semmi, a sok imperialista egymást fogja fölzabálni nagy nyomorúságában, míg azonban mi, kipcsakok farháttól zsíros kézzel és böfögve feredőzünk a sok-sok energiában, teli hassal ücsörgünk a langymeleg szobáinkban őt dicsérve csudálatos sorsunkért.

Ez egy alávaló történet, ami viszont nem tegnap kezdődött, csupán ez volt az a nap, amikor kiteljesedett mintegy. A gáz-, és olajpara nem most indult, hanem akkor, amikor Orbán bölcs vezér kebelbarátja, a fasiszta Putyin lerohanta Ukrajnát, nálunk pedig zajlottak a választási cirkusz és színjáték előkészletei, amit jobb híján kampánynak hívnak. Ekkor történt az, hogy az ellenzék – ha lehet ilyenről beszélni egyáltalán – olyan ötlettel állt elő, hogy az energiával úgy lehetne takarékoskodni, hogy talán kevesebbet fogyasztunk belőle. Az ellenzék ekkor teli pofával képen lett röhögve, mi több, el lett hajtva az édes anyukájába, mint szorgos népünk ellensége, aki a háború árát Mária nénivel fizettetné meg.

Orbán bölcs vezérünk a Kossuth rádió akolmelegében jelentette ki, legszívesebben kurvaanyázna, ha azt hallja, a baloldal beleszólna abba, ki mennyi áramot és gázt fogyasszon. Tavasz tájékán Orbán bölcs vezér látomásaiban a magyari jómunkásember, miközben az egész világ reszket a hideg és sötét szobákban, idvezülten szopogatja a farhátját a melegben, és hálaimákat zeng jótevőjéért. Sőt, ugyanekkor volt az is, hogy teli pofával ordítva és röhögve figurázták ki az élhetetlen Nyugatot, ahol már akkor azon gondolkoztak, hogy a hideg beálltával hogyan lehetne spórolni a gázzal. Például úgy, hogy csak tizenkilenc fokra fűtik fel a középületeket, intézményeket, egyebeket.

Orbánnak van kiépített médiabirodalma. Beletartozik ebbe a szabadszájú és legelvetemültebb influenszerek és Facebook hülyegyerekek hadserege is. Ezek közül az egyik nagy szellemességében, megmutatva az imperialistáknak, akiknek nem lett volna a helyében éppen, kifigurázva mintegy a liberális csürhét, úgy jellemezte a takarékossági intézkedéseket: „Spórolj a gázzal! Fingjál befőttesüvegbe!” No most, tegnap Gulyás csinovnyik nemcsak azt jelentette be, hogy nem mint a Nyugat, tizenkilenc, hanem tizennyolc fok lesz minálunk a maximum, hanem azt is, hogy kormányunk valószínűleg bölcs vezérünk útmutatásait követve huszonöt százalékos gázmegtakarítást írt elő.

No most, ugyan szintén a Nyugat tizenöt százalékos gáztakarékosságot kért volna a klub tagjaitól, mi viszont szó sem lehet róla, nem a magyar emberek fizetik meg a háború árát felkiáltással küldtük el őket szintén és újra az anyjukba. Föl kell tennünk tehát a mindenképpen ide kívánkozó kérdést, akkor most ki fingott a befőttesüvegbe, tán nem a kedves vezető, bölcs vezérünk? Az ilyen tények és kínok azonban úgy pörögnek le ezekről, akárha ruha másról a boldog szerelemben. Egyébiránt lehetne folytatni a fölsorolást, ki mindenki és hányszor lett lehülyézve és a nép ellenségének kikiáltva, ha takarékosságra intett, ami a tegnapi bejelentésekkel már nem is röhejes, hanem alávaló lett.

Viszont ezek tényleg nem foglalkoznak vele, böfögnek tovább. Más nem is várható azonban, kívánságunk már csak annyi, ücsörögjenek a szerkesztőségeikben nagykabátban, pokrócba burkolózva, és fagyjon az arcukra a nagyképű mosolyuk. De ha már a befőttesüvegbe fingás szimbolikájánál tartunk, ez az egész gáz és olajügylet az árakkal, mennyiségekkel bűzlik, mint a tyúkszar Orbán gyerekkori udvarán. Elméletileg mindenből olcsón kapunk és sokat, akkor nem értjük a megszorításokat. Szijjártó kijelentette, arról ne is álmodjunk, megtudjuk, mennyiért veszik a naftát, amitől az embernek az a képzete támad, hogy itt valami nagyon sötét üzelmek folynak, ami már tényleg a bőrünkre megy.

Ám Mária néninek így is jó. Arra volt ugyan példa eddig, hogy délelőtt mást hazudtak, mint délután, de, hogy szinte egy időben, ugyanabban a percben mondjon homlokegyenest ellenkező dolgokat bölcs vezérünk és a kancelláriaminisztere, az már delikát, és még sem a mennybolt nem szakadt le, sem a kaszák nem kerültek elő kiegyenesítve. Értem én, hogy a mimagyarok leszarják, ha éhen döglenek és megfagynak, de, ha a szemükbe nézve nézik komplett hülyének őket, hogy ez se fáj, az már tényleg nehezen érthető. Fogják magukat, bemennek a tizennyolc fokos irodába, lefagy a veséjük, és röhögnek a Nyugaton, ahol befőttesüvegbe fingva spórolnak. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Csák János miniszter egy vitában megfogalmazta saját és a konzervatív tábornak nevezett galeri vezérmondatát, miszerint „Egy erőnk van, az intellektuális erő és a magával ragadó gondolatok”. Ez pátoszos emelkedettségében legalább annyira szép, mint amikor ugyanitt azt is kifejtette, hogy Orbán Viktor – akivel sok eszmét cserélnek – intellektuálisan zseniális. Mi, porbafingó degeneráltak, akiknek nincsenek magukkal ragadó gondolataink, csak nézünk ki a fejünkből a rögzített árú farhátunkat szopogatva, és azt morogjuk, megazisten.

Hogy Orbán olyan magasröptű, miszerint csak lepkehálóval lehet olykor-olykor befogni, az is bizonyítja, hogy Leslie Mandoki szerint ők ketten Hegelről, Kantról és Schopenhauerről szoktak diskurálni két disznóvágás között, és már helyben is vagyunk a magyar ugaron. Itt, a gémeskútok tövében mondta Csák János – akkor még leendő miniszter – a meghallgatásán, hogy „Olyan leszek, mint Odüsszeusz, amikor a szirének mellett hajózik el. Viaszt öntök a fülembe, nem engedem el az abszolút mércét”. Farhát és megazisten.

Ha olybá tűnnék, hogy kötözködünk, illetve az a szándékunk, meglehet, mert ahogyan Orbán intellektuálisan zseniális, mi pedig útonállók vagyunk, vagy Cerberusok épp, akik ugyan nem az alvilág kapuját, hanem a józan eszünket védjük azzal a kitartó buzgalommal, hogy embertársainkat megóvjuk attól, bedőljenek az ilyen szövegeknek, amelyekben vannak különleges szavak összerakva, de egészen más jelentéssel, mint az szokásban van. Csák Jánost intellektuálisan unortodoxnak nevezni nem sértés, ezt a lexikát használjuk tehát.

Amúgy mindeddig különösebb bajunk vele nem volt, szép, kackiás bajusza van neki, akárha Kacor király, mosolygós, pirospozsgás pofija, megazisten, farhát. Annyi csupán, hogy a triumvirátiusból, akik eszmét cserélnek Hegelről, Kantról és Schopenhauerről fülükben viasszal, akárha Odüsszeusz, ami mutatja az intellektuális zsenialitást, melyik lehet a legokosabb mindeközben. Nem eldönthető kérdés és feladat, Csák azonban, akárha kiskutya az ugatásba, hamar beletanult a NER ritmusába, és tanácsadót alkalmaz.

Nem is akármilyet. “A miniszter személyéhez kötődő bizalmi jellegű tanácsadás szakpolitikai és politikai kommunikációs kérdésekben”. Ilyet. Ez a feladata a tanácsadónak, akivel ezek szerint a miniszter, mivel „személyéhez köthető” és „bizalmi” tanácsok ezek, nagy valószínűséggel együtt hajóznak a szirénektől veszélyeztetve bedugaszolt fülekkel. Havi másfél millió nettó jár ezekért a tanácsokért, amelyeket Csák miniszter a Nógrád megyei Egyházasdengelegről kap, ha már keresztény Magyarország.

Innentől ez az egész nem csak intellektuálisan zseniális, hanem lehangolóan pórias, mert igen nagy valószínűséggel csak a pénzről szól, mégpedig úgy, hogy valami NER-közeli csókost kell ekként nem hagyni az út szélén. Mert a cég, amely a mesebeli nevű nógrádi település egy házába van bejelentve, ilyesmivel eddig nem foglakozott, és eddig éves bevétele volt annyi, mint amennyit most három hónap alatt az állítólagos tanácsokkal megkeres. A ház egyébként, ahol a bizonytalan állagú tanácsok születnek, meglehetősen különös.

Információk szerint ugyanoda még további negyvenegy cég van bejegyezve, elmondható hát, hogy Egyházasdengeleg maga a cégparadicsom, talán egy kis szilikonvölgy Nógrádban, vagy pediglen valami csinga van a dologban. De az egész amúgy édesmindegy, mert itt minden bizonnyal „intellektuális erőről” és „magával ragadó gondolatokról” van szó, amit mi meg nem érthetünk a földhözragadt agyunkkal a farhát szopogatása közben. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni ebben az egész kuplerájban.

Orbán mostani kormányának eléggé különös miniszterei vannak egyébként. A friss húsok közül elég csak a soknevű hadügyminiszterre és elképesztő kijelentéseire gondolni, aztán a Nagy nevűre, akit már nemzetközi színtéren idiótáztak le, és itt van ez a Csák az Odüsszeuszával, amit lehet Egyházasdengelegről súgtak neki, de még ez volna a kisebbik baj. A nagyobb szerint ezek a manusok teljesen fölöslegesek, hiszen semmiről sem döntenek, ők arra vannak, hogy beszéljenek, de már ez is megerőltető.

Mindenkinek megvan a maga világa. Ennek a Csáknak is látjuk, milyen, és még az sem mondható, hogy rosszabb volna a vallási fanatikus, csontokkal legózó Káslernél, akiről milyen régen hallottunk már valami érdekeset. Mindez azonban a végét nézve már érdektelen, mert kies hazánk rákerült egy semmibe vezető irreverzibilis útra, amely ilyen alakokkal van kikövezve. Mindegy mi a nevük, mindegy mi a rangjuk, dől belőlük a hülyeség, de ami a legjobb, a decens polgári közönség mint szavazóbázis, állva tapsol nekik

Ha az ember orvos, és egy rendőr a főnöke, akkor ne számítson sok jóra. Úgy tűnik, mint ahogyan regnálásának elején, a mából nézvést szinte a Holocénban, ahogyan Pintér belügyminiszter két hét alatt rendet rakott az egész nyüves országban, most is tán ennyi időt szán arra, hogy a háziorvosokat móresre tanítsa úgy, hogy nem tudható, mi a baj velük. Igaz, hogy bár a kórházakba már ki lehet rendelni a hadsereget morcosan ott lenni, arra azonban nincsen kapacitás, hogy minden háziorvosi rendelő ajtajába egy géppisztolyost állítsanak miheztartás végett. A háziorvosok veszélyes fajta, elvannak ott a kis rendelőikben kikerülve a központi törődés örömeit, amit viszont most megkapnak.

Átfogó ellenőrzést küld a nyakukra a főrendőr, ami során firtatni fogják egyebek mellett a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket. Az ellátóhelyek felszereltségét, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint egészségügyi alkalmassági vizsgálataikról igazoló dokumentumokat, továbbá a kötelező védőoltásaikat. De még ez sem elég, azt is megnézik, a veszélyes hulladékokat milyen szerződés alapján szállítják el és hogyan, belekukkantanak az orvosi táskájukba, hogy abban rendben van-e minden, vizslatják, hogy megfelelő helyre szögezték-e ki a dohányzást tiltó táblát, az EKG gépek felülvizsgálatának jegyzőkönyveit, ilyenek.

Az orvosok nem emlékeznek hasonlóra, a mi szavunkkal az életben nem tapasztaltak még ilyet, most majd fognak. Az egész hacacáré, hercehurca vagy megfélemlítés azért történik állítólag, mert bejelentés érkezett, komoly, géppel írt feljelentés, hogy egyes praxisokban nincsen EKG készülék. Erre, ha igaz is, nem igazán így kellene reagálni, mert amit most Pintér elrendelt, az elgondolkoztatja a nem bávatag magyart, vajh mi ez, és beugranak neki az éppen hetven éve, Moszkvában elkezdődött orvosperek. S ha még most minálunk nem is visznek el a Gulágra (vö.: Recsk) vagy kivégzőosztag elé egy fehérköpenyest sem, a légkör, ami megteremtődik, Sztálinéra hajaz (vö.: Rákosi) – illetve akkor Orbán.

Mint megtudtuk, a járási népegészségügyi központokban dolgozók mindegyikének, mindegy mi a szakterületük, részt kell venniük az orvosok egrecíroztatásában. Pintér előírta, hogy heti húsz praxist kell ellenőrizniük, ami ugyan így is elég sokáig el fog tartani, de legalább hosszan lesz görcsben a háziorvosok gyomra. Illetve lesz idejük kiszögezni a dohányzást tiltó táblát, mire a kommandó elér hozzájuk. Arról nincs információ, hogy bejelentéssel érkezik-e az ellenőrzés, vagy álruhában csapnak le, de ez csak részletkérdés, maga az átfogó vizsgálat ténye mutatja meg a rendszer lényegét. Hogy senki ne higgye azt, elbújhat előle, mert az már régen igaz, nem csak azt akarják tudni, mit csinálnak az alattvalók, hanem sokkal többet.

Azt például, hogy ki mit gondol róluk, ki mit beszél. A NER-ben a gondolkozásnak, illetve a gondolatnélküliségnek egylényegűnek kell lenni, és Pintér feladata rendőrként most éppen az, hogy a jelek szerint nem csak az iskolákban kell legyalulni a kisdedek agyát, de sem a kórházakban, sem a háziorvosoknál nem tűrhető a kilengés, a NER hovatovább tábori szürkébe öltözik, és ilyen ancúgban nézi a neki rendelt tűzijátékot ha akarja, ha nem. Amit Pintér most a háziorvosok praxisával művel, azt más kontextusban razziának nevezik, és innentől fogva bízhatunk abban – ironikusan értelmezve -, hogy bárkire, bárhol, bárkit ráküldhetnek, s innen nincsenek nagyon messze a verőlegények sem, akik sípszóra cselekszenek. Ha most az a vád érne, hogy túlzásokba esem, tiltakozni vagyok kénytelen.

Mert és ugyanis itt és most nem arról van szó, hogy néhány háziorvost bűnösnek találnak avagy sem, hanem sokkal inkább arról, hogy a rendőrállamhoz közelítve, annak szelemében megpróbálnak bűnösöket kreálni, mert itt tulajdonképpen erről van szó. Mert, ha egy feljelentés arról érkezett, hogy iksz rendelőben nincsen EKG készülék, akkor azzal az esettel foglalkozom, és nem söprök végig az egész országon annak az összes rendelőjét felforgatva. Ennek kollektív bűnös képzés és kreálás szaga van, a végén akár ki lehet kiáltani a háziorvosokat a haza ellenségének, akik a rendelőikben elképesztő üzelmeket folytatnak. Nem élénk a fantáziám, csak látom az út végét.

Két dolog van. Nagyon kell az uniós pénz, mert különben Orbán diktatúrája gazdaságilag összeomlik, illetve nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mert akkor nagy valószínűséggel a diktatúrát kellene felszámolni. Ez a két ügy antagonisztikus ellentétben van, viszont Orbán ennek ellenére akar hidat verni közéjük, ami a gyakorlatban nem megy. Ebből fakadólag az, amit tegnap nagy hangon bejelentettek, hogy létrehoznak egy új, független korrupcióellenes hatóságot a NER-ben, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság követelményei közül egynek, nem egyéb, mint rózsaszínű lufi.

Keményebben fogalmazva pofon a szarnak. Mert a NER-ben annak jellegénél fogva független hatóságot létrehozni immár képtelenség, éppen annak diktatórikus jellege miatt. A kör már itt bezárult, de azért még utazgatunk benne kicsinyt mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére, mert a vérünkre megy a cirkuszi előadás. Azt tartalmazza a „független” testület felállítását gardírozó utasítás, hogy annak felállítását többen felügyeljék Navracsicson át Varga igazságügyisig, de legfőképpen Rogán Antallal az élükön. Ezen a ponton mi csak annyit mondunk, lipótvárosi ingatlanok, illetve a csudálatos letelepedési kötvények.

És ím, máris látjuk, hogyha az egészet a mese hangján fogalmaznánk meg, akkor azt kellene írnunk: kecskére káposztát, amiből már látszana, hogy teljesen komolytalan ez az egész, Orbán kétségbeesett kísérlete a pénzszerzésre, amelynek az Európai Bizottság vagy bedől, vagy pediglen nem. Ha igen, akkor még egy darabig lesz miből fenntartani a színjátékot Európa közepén, és akkor nekünk rossz lesz. Illetve, ha nem, akkor csődbe megy a rendszer, s vele együtt mi is éhen döglünk, miután megfagytunk. Számunkra nincs győztes kimenetel, maximum az unokáink lehetnek szabadabbak, ha emlékeznek arra, mi az.

De hagyjuk a picsogást. Vizsgáljuk meg azért kicsit alaposabban, miért képtelen a helyzet, amit ilyen Rogán által dirigált „független” hatósággal akarnak megoldani. A kilátástalanság igazolására mentségünkül felhozzuk, hogy vagy bevallja valaki vagy nem, de ennek ellenére cáfolhatatlan tény, hogy kies hazánkban immár nyílt, szárba szökött diktatúra van, ezekben a társadalmi berendezkedésekben pedig mindenféle igyekezet – ha egyáltalán – ellenére lehetetlen független hatóságot létrehozni, mert nem lehet szigeteket kialakítani a nagy, lehúzó és bűzölgő mocsár közepén. Remélem érzékletes a kép.

Az ábrázoláson túl lehangoltságunkat igazolandó, és a színjátékról lerántva a leplet visszautalunk Magyar Bálint immár elég régi, de nagyon igaz dolgozatára, amelyben a NER-ről, Orbán unortodox, illiberális és keresztény államáról csak mint maffiaállamról értekezett, és állításai egyáltalán nem voltak légből kapottak. A pénzek ellopásának büntetlenségét ugyanis a korrupt rendőrség, ügyészség és egyre inkább bíróság garantálja, így igaz az a tétel, hogy csak külső kontroll segíthet a tarthatatlan és alvilági állapotokon, amit az Európai Ügyészség garantálhatna. Ahhoz viszont érthető okokból csatlakozni nem akarunk.

Ez az igazságügyi oldala a színjátéknak, amelynek élén Varga, dekázós miniszter áll, s neki ezen változtatni nem áll érdekében, inkább Orbán utasításainak megfelelően szidja az Unió édes anyukáját, viszont az új hatóság felállítását felügyeli. Cserepes a szánk, ezt csak csendben jegyezzük meg, mint ahogyan azt is, hogy pénzügyi oldalról a korrupció már önjáró, akárha mahomet tank, az eddig Mészáros, Tiborcz, etc. által ellopott pénzekből működő cégek önmagukban, létezésükkel garantálják a korrupció továbbélését, mert fennállásuk alapja ez, nem a piaci viszonyokra vannak kitalálva és létrehozva.

Ám kiterjesztjük kétségeinket, mert és ugyanis itt, minálunk már nem elegendő csupán az uniós pénzek elosztását felügyelni, mivelhogy a bejáratott technika ez: Orbán a magyar költségvetésből, kvázi adófizetői pénzekből osztogatja a haveroknak, kül-, és belföldi oligarcháknak a pénzt, és a keletkezett lukakat az uniós küldeményekből tömi be, s így máris meg van kerülve (hivatali nyelven) a lehetséges ellenőrzések útvonala, és a lopás folyhat zavartalanul tovább. Egyetlen dolgot mondunk bizonyságul, a tanárok fizetésemelését, amit állítólag uniós pénzből kellene megoldani, miközben megveszik a Vodafone-t.

Egyszóval, kamu. J. A. polgártárs majdnem mindig és majdnem mindent megmagyaráz és bemutat nekünk csudálatos képeivel, így ezt a helyzetet is: „Nézz a furfangos csecsemőre:/
bömböl, hogy szánassa magát,/ de míg mosolyog az emlőre,/ növeszti körmét és fogát.” – ugyehogy szép, és még mennyire igaz. Így hát a kétségek végül ugyanazok, mint az elején: hagyja-e magát átverni az Unió vagy sem, bár a végkimenetel és közeli sorsunk szempontjából úgyszólván ez édesmindegy. Kierkegaard tatával szólva: meg fogod bánni. Mindenképpen megbánod. Íme, hölgyeim és uraim, életünk foglalata.

Virág Benedek útépítő munkás szorult helyzetbe került a hónap végén. Mint ahogyan kivétel nélkül minden hónap végén el kellett tűnődnie a világ kajla folyásán, ami az, mit egyen, ha nincs mit, mert befizette a sárga csekket, kiváltotta a gyógyszerét, ugyanis együtt ez a három már nem ment. Nagyon régóta nem lehetett összehozni ezt az idilli állapotot, és meglehetősen sajátos helyzet ez egy ötvenéves honfi számára, aki végigdolgozta kalandtalan életét, de hazája csak ennyit bírt adni neki. Hogy lírai hangulatoktól övezve gyakorta idézte a költőt minden kurva fizetésnapon, miszerint ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. És már helyben is vagyunk.

Ezt a helyet pedig Magyarországnak nevezik. Már rég nem köztársaság, és rosszabb pillanataiban olybá tűnik, országnak sem igazán mondható, egyszerűen nem tudni, mi a rosseb is. Mindezek azonban Virág Benedek építőmunkást kevéssé foglalkoztatták. Nem gondolkozott ilyeneken szorult sorsa közben, mert úgy volt ezzel, bár nem is tudta, hogy az ember az ország nyomorát leszarja úgymond, ha a sajátja emészti el, bár a kettő elég szorosan összefügg. Ám ismét a versekre hagyatkozva – mert ilyen élhetetlen alak volt ez a Virág Benedek – azt is motyogni szokta magában az apróját rakosgatva: ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad.

És mindeközben döbbent rá arra, hogy szegény, mint a templom egere. Így teltek a hetek és hónapok, a nyár lassan őszbe fordult, már hullt a virág (nem a Benedek), iramlott az élet elfele, s mindeközben, mivel a sárga csekkek feladva, és a vérnyomáscsökkentő is kiváltva, enni tehát nincs mit. Ez a nagybüdös helyzet, erre riadt a ködössé váló reggeleken hősünk, aki bambán ült a televízió előtt fátyolos szemekkel, hagyta átfolyni magán a reklámokat, és ekkor megtörtént a csoda. A kinyilatkozás és egyben megvilágosodás, mint Sziddhartha lótuszülésben a fa alatt arról is, hogy az élet szenvedés, meg hogy a macskakaja milyen csábítóan és hívogatóan olcsó.

Fölkapta ekkor lecsüggedő fejét Virág Benedek útépítő munkás, ha már kenyérre nem is, macskaeledelre futja, amit valami különös okból kifolyólag olyan olcsón adtak, hogy még neki is futotta rá. Sőt, énekeltek is a tévében hozzá, hogy oly klassz a cicaélet, amit elkezdett irigyelni emberünk, mert szerette volna, ha neki is klassz lenne, mert soha nem volt az. Sőt, így jobban utána gondolva nem is igazán tudta, mi az a klassz, mert olyannal ő soha nem találkozott. Így az éhség és a felfedezés vágya, hogy jól is lakjon, s egyszersmind klassz is legyen az élete, elindította a boltba őt szégyen nélkül, mert miért ne lehetne egy éltes útéptő munkásnak is macskája, aki különben is szereti a verseket.

Így kezdődött el minden, indult el a tragédia a maga jól kitaposott útján, aminek az első állomása az volt, hogy Virág Benedek beszerezte a macskakaját. Gusztusosan kocsonyás volt a tányérra borítva, neki ízlőn fűszeres és hívogatóan színes, hogy jól belakott belőle, és kezdte érteni, miért klassz a cicaélet, és innentől tudta mire vágyik, mit szeretne és akar. Teli hassal dorombolni, és elnyújtózni a sarokban egy meleg kályha mellett. Meg, hogy simogassák a hasát és a nyakát az álla alatt. Nem nagy óhajtások ezek, de egy ötvenéves útépítő munkásnak mégis csak furának mondhatók.

Innen már egyenes volt az út a pokolba. Hogy megérezve a cicaélet klasszságát már nem is akart útépítő munkás lenni, sőt, uram ne hagyj el, ember sem egyáltalán. Most jött rá, hogy az egész eddigi ötven éve elhibázott volt, hogy küzdeni és dolgozni nem volt érdemes, tehát ezután sem lesz az. A mentő akkor vitte el, amikor az egyik hűvös hajnalon betért a boltba, megvette a macskakonzervet, de nem ment haza, hanem a radiátor tövéhez telepedett igyekezve karikába hajlítani magát, s amikor a boltoskisasszony kérte, hogy álljon fel, fölgörbítette a hátát, fújt rá, és megkarmolta. Csodálkoztak a bolti népek, hogy mi lelte, mert olyan rendes embernek tűnt. Ezt mondogatták fejüket csóválva.

Nem hinnénk, hogy Varga Judit hazudik, mert ismerjük a jámbor természetét, dekázótudományát plusz muzikalitását, és egy futballista, pláne prímás akkor sem hazudik, ha épp miniszter. A nemzeti szaporodás üteméről értekezett a nagyságos asszony elalélva a NER ebbéli teljesítményétől, lányaink és asszonyaink termékenységétől, akárha mindahányan második Aureliano Buendia (plusz Petra Cotes) hálószobájából léptek volna elő. Akinek annyit matatnak a bugyogójában, mint a NER teszi azt szüntelen a mi lányainkkal és asszonyainkkal, mást nem is tehet, mint reggeltől estig szül, vasár-, és ünnepnapokon is minduntalan.

Varga Judit tehát összegzett, elővette az előző kettő készségéhez adandó matematikai zsenijét is, megvillantotta mintegy mit tanult a számológép golyóit tologatva, és kijelentette, soha annyi magyar gyerek nem született, mint tavaly. Érthető, hiszen abban az évben még Novák, kijelölt államfő gondozta a családokat minálunk, lelkének összes éjfekete pátoszát feléjük sugározta, ebből fakadóan a lányok, asszonyok szültek doszt. Ez idáig annyira gyönyörű, mint az elmúlt száz év legsikeresebb tíz esztendeje, amely Orbán nagy fejedelem második és végzetes országlásához köthető, amit most nyögünk okádva.

No most viszont, amennyire sikeres volt Orbán nagy fejedelem említett uralma, annyira szültek rengeteget a magyar lányok és asszonyok. Mert nem kell messzire menni az időben visszafelé, elég az eltelt tizenkettőt megelőző elmúlt nyolcig, amelyben a mumus, minden Fidesz bajok okozója és maga a ludvérc (meg minden) állt országunk élén liberális módszerekkel, amiről jobb már nem is beszélni. No de, még a KSH is azt mutatja nekünk, de Varga Juditnak is, hogy azokban a vészterhes időkben is, nem egy évben több gyerek született, mint amit most Varga Judit rekordként ünnepel.

Hogy is lehet ez a skandalum, ez az eltérés a nézőpontban, mert azt leszögeztük, hazugságról a fentebb részletezett okok miatt szó sem lehet. Akkor vajon mi történhetett, hogy ez az egész így alakult. Mert azt nem tételezzük, hogy a Gyurcsány idején világra jött kis magyari lurkók nem érnek annyit, mint az Orbán nagy fejedelem országlása alatt születettek. Nem lehet más, egyszerűen egyéb okot nem látunk és találunk, mint azt, hogy a miniszteri asszony azt a nem is oly messzi időt, egyáltalán nem letűnt kort – még emberi léptékkel sem – nem veszi figyelembe, mintha meg sem történt volna.

Vargának ez a nézőpontja arra enged következtetni minket, és minden más földi halandót is, hogy számára az időszámítás, egyáltalán maga az élet akkor vette kezdetét, amikor Orbán nagy fejedelem – akkoriban inkább még porbafingó kis dugasz, csak azóta felfújta az egója – másodjára, és most már úgy tűnik, véglegesen megkaparintotta a hatalmat, és meghirdette a sikert sikerre halmozó NER-t. Hogy el ne feledjük, Nemzeti Együttműködés Rendszere, Alaptörvény Asztala és minden más cirkuszi jószág. Szóval, hogy azelőtt nem volt semmi a kerek egy világon, Magyarország meg pláne nem.

Csak ilyen avítt köztársaság. De hol van már az az ősrégi formula, olyannyira nincsen is, hogy egyáltalán nem van, és amikor mindezt leírva látjuk a saját kezünktől ugyan, de mégis rácsodálkozva a rettenetre, arra kell jutnunk, hogy Varga nagyságos asszony ebbéli felfogása egyáltalán nincsen egyedül. Sőt, a Fideszben és folyományaiban más felfogás nincsen is. Ha valami mégis előkerül a múltból, akkor az rögvest átalakul, valahogyan az jön le, hogy amikor Fidesz még nem is volt, akkor is volt valahogyan, a Fidesz genezise valahová Szent István környékére datálható, jobb napokon tán az első emberpár paradicsomába.

Orbán előbb volt mint Ádám, a mimagyari asszonyokat az ő bordájából farigcsálta a teremtő, benne és bennük a mindenség DNS-ével. Ez az uralkodó szemlélet és eszme, de az ilyenek szoktak a leginkább pofára is esni. Akkor ugyanis, amikor lekerül róluk a hatalom burka, elkezdenek ők is vécére járni, mint akármely panelproli, elmúlik a műpátosz, Isten sokadjára is meghal, de nekik különösen, és akkor lesz a fogaknak csikorgatása. Nem biztos, hogy ezt megérjük, de valaki csak látja majd, ha meg nem, akkor már nem is érdemes látni sem. Csak ez: hogy a mi életünket így beszövi a hülyeség, hogy ordítanunk kellene.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap, levelet írunk a mikulásnak gyerekek, mert futrohan az idő és mindjárt jönnie kell neki a szánkójával. A dadus kérdeszte, hogy nem lesz ez korán, Iboj, mire az Ibojnéni aszonta, hogy éppen most itt ennek az ideje. Mondtam otthon az anyunak, hogy holnap levelet írunk a mikulásnak, hogy jók voltunk nagyon, még a Pityu is jó volt, és kérdeztem az anyutól, hogy mit kérjek a mikulástól. Mire az apu, hogy mit szokott hozni máskor, és mondtam neki, hogy labdát, de akkor a képviselő bácsi volt a mikulás, bár nem volt neki se szakálla, se subája, se nagy hasa se egyáltalán.

Mondta akkor az anyu, hogy kérjek azt, amit akarok, és úgyis meglátjuk, mit hoz, meg eljön-e egyáltalán, és így mentünk el az oviba, hogy majd meglátjuk. Kaptunk a reggeli után az oviba az Ibojnénitől egy pappirt, hogy írjuk vagy rajzoljuk le a ikulásnak, mit szeretnénk, ha eljön a szánkójával, de a Pityu meg aszonta, hogy neki az apukája mondtahogy nincsen is se mikulás, sőt még télapó sincsen. És az Ibojnéni ahelyett, hogy megkérdeszte volna tőle, ahogyan a képviselő bácsi szokta, hogy ki neki az apja, csak mosolygott, és monta neki, hogy mindjárt meg is mutatja, mert van róla fényképe neki.

A dadus állt az ajtóba, törölgetett egy tányért, és hangosan montahogy, na, mindjárt gondoltam, de nem tudtuk, hogy mit is gondolt mindjárt, mire az Ibojnéni elkezdett a zsebébe kotorászni, és kihúzott egy fényképet onnan, amin egy bácsi volt fehér szakállal, de virágos ingben és egy újság volt a kezébe neki. Mutatta a Pityunak az Ibojnéni, hogy naugye, mire a Pityu meg monta nekihogy ez a miniszteres bácsi a tévéből, eszt a bácsit szokja az apukája szidni nagyon, ha meglátja, igaz, akkor nincsen neki szakálla, hanem csillog neki az arca meg nyalogatja a száját is sokat. Az Ibojnéni ekkor megsápadt kicsit.

Asztán meg még jobban, mer a Kisböske nekiát visittani, hogy akkor nincsen is mikulás, kinek írjon akkor vagy rajzoljon inkább, ha senki se hoz neki a szánon semmit, amit a Rudolf húzna, a rénszarvas. De a Pityu ekkor megbolondult, megszállta valami, mert aszt kiabáta most meg, hogy a rénszarvasokat is lelövik mind a képviselő bácsik, monta neki az apuja, hogy a Semmilyen képviselő bácsi lövöldöz le minden rénszarvast mindig. A Kisböske most már úgy ordított, hogy nekiát himbálózni tőle a kereszt a falon, hogy majdnem le is esett, de asztán mégse, de a Kisböske csak visittott, ahogyan kifért neki a száján.

Hogy nincsen is mikulás, a rénszarvasokat meg lelövik, a Pityu meg, mint aki megbolondult teljessen, ordittotta, hogy a képen a szakállas bácsinak a barátja a Semmilyen képviselő bácsi, aki lelövi a rénszarvasokat. Erre az Ibojnéni a Pityunak, hogy ki neki az apuja külgye be hozzá, és monta a Pityu, hogy jó, de már késő volt teljessen, mert mind a gyerekek is megbolondultak, sikítoztak, hogy jujj, nincsen mikulás, az Ibojnéni rázta a képet a kezébe, hogy deiszen itt van, szép a szakálla meg mosolyog, de minden mindegy volt már teljessen. Az Ibojnéni lerogyott egy székre, sírt rá a képére, potyogtak a szakállas bácsira a könnyei neki.

A dadus montahogy na, erről beszéltem, ahogy nézett körbe a szobán, a zokogó Ibojnénin, az üvöltő gyerekeken, a sikittó Kisböskén, és hogy csináljon valamit, kiszedte az Ibojnéni kezéből a képet, fogta és apró darabokra tépte, hogy akkor most ennek vége lesz egyszer és mindenkorra, hogy rend lesz itt ebben a kuplerájban. A dadus is megvadult, a szemétbe dobta a szakállas bácsi képének darabjait, leszedte a keresztet a falról, zsebre vágta, fogott egy kancsó vizet, azt az Ibojnéni fejire borittotta, hogy ő csak nézett a kerek szemeivel, mi is történt, én meg, hogy na, vára dömperemmegyek.

Örömmel vettük tegnap a hírt arról, hogy a mimagyari katonaemberek bérét szeptembertől – tehát azonnal – huszonöt százalékkal emeli a rezsim. Egy katonanemzetnél így kell ennek lenni, mert hová vezetne az, ha mindennapi hőseink éhomra védenék a hazát, Soros még elfoglalná az összes tankjával a kiégett kukoricásokat. Amióta ez a soknevű kaszinós lett a hadügyminiszter, egyre militánsabb a NER, elárasztják az utakat a katonai konvojok, miközben ő parádés kocsissal megy katonalónézőbe. Annyira szép a világ, hogy aki szebbet mondana nála, bizonyára hazudna. Mindez a béremelés azért érdekes, mert emlékszünk Gulyás miniszter szavaira, hogy a tanárok majd akkor kapnak ilyet, ha a Brüsszel küldi az apanázst.

De nem küldi, mert a baloldal – nemzetére törvén – megakadályozza ezt. Ha nem lenne a baloldal és az elmúlt nyolc év, még a rezsi is rengeteg lenne, ami most meg nem is az. Igaz, megkapták az első számlákat a népek a rezsicsökkentés növelése utáni megvédett rezsijükről, és ámulva tapasztalták sokan, hogy alig is fogyasztottak, de az MVM máris odabaszta nekik a hétszeres gázárat. Akik nagyon csodálkoztak, azoknak kiderült, nem olvasták át kellően az apróbetűs részt, de ez is mindegy már, úgyis meg fognak dögleni. A katonák nem is kértek plusz pénzt, mégis kaptak, a mozdonyvezetők meg nem. Pedig akarnának, e célból sztrájkolnának is, de a bíróság nem engedi nekik, ahogyan a tanároknak sem.

A tanárok azt mondták, akkor ők polgári engedetlenek lesznek, a főnökük, a rendőrminiszter erre kijelentette, ő az ilyen engedetlenséget nem fogadja el. Ne tegye, kirúghatja a tanárokat, ha nem tetszik a képük, de akkor már tényleg nem lesz ki tanítson, de úgy tűnik, a rezsimet ez egyáltalán nem zavarja. Úgysem lesz mivel fűteni az iskolákat, egyszerűbb lesz így az egész hercehurca. Minderre az örömre Orbán Viktor levágatta a szakállát, és lenini módon íróasztalos képpel üzent mindenkinek, akit érint, munkába állt, hogy kegyes szavait idézzük „vissza a gyárba”. Orbán Viktor szereti pofán köpni az alattvalóit, ezzel is azt tette, hogy direkt-e, vagy gyárilag hülye, az most már szinte eldönthetetlen.

Nem is akarjuk, mert nem érdemes. Mindeközben Matolcsy unortodox módon immár szinte naponta kétszer emelgeti az irányadó kamatot, de semmire nem megy vele, a forint kitartóan zuhan, mert a piacokat egészen más érdekli. Például az, jön-e Brüsszelből pénz, ami valamicske pénzügyi stabilitást adna a romokban heverő költségvetésnek, de Navracsics kanosszajárása ehhez kevés. Brüsszelnek tele van a töke az ígéretekkel, s most az egyszer egészen kitartónak tűnik korrupcióellenes és demokráciát követelő makacsságában, és máris padlón van kies hazánk, amely pedig nagyon jól meglenne az uniós pénz nélkül. Hát, nem. De még mindig zsenánt bevallani, nem is fogják soha, amíg ott van bűnbaknak Gyurcsány.

Úgy száguld az infláció, hogy bottal is alig lehet ütni a nyomát, és ehhez szakértő kormányunk ad még egy löketet. Kivezetik az Orbán csodatéteményekét előadott hatósági árakat farhátra és miegyébre, ami eddig is gerjesztette azt, mert az imperialista boltosok a többi cucc drágításával igyekeztek behozni az ezeken keletkezett veszteséget. Kiderült, nem tartható a bújtatott jegyrendszer, ami ezen kívül áruhiányt is generált, s hogy ez eltűnik, a pénzromlás fokozódik, amit Matolcsy kamatemeléssel akar megint orvosolni, amitől meg a hitelek drágulnak az égig, és így körbe-körbe a teljes végromlásig. A külkereskedelmi mérleg erősen negatív, a hiány elszabadult, az élet pedig csodaszép.

Ami előttünk áll, az az Orbán-kormányzás totális csődje, és amit hovatovább már propagandával sem lehet elfedni, mert a korgó gyomornak nem lehet hazudni. Illetve lehet, a hívőknél még ez is megy, akik azonban bár sokan vannak, de mégsem elegen. S miközben Orbán tapló módon vissza a gyárba szlogennel ünnepli szakállának leborotválását, az ország nagy valószínűséggel a végnapjait éli, amiből egyetlen kiút volna, ha Orbán eltakarodna, és így megnyílna az uniós pénzcsap. Mert a hanyatló Nyugat, amit Orbán Tusványoson látványosan temetett, bár nyüszög, de azért elvan, míg rólunk minden hazugság ellenére ez egyáltalán nem mondható el. Pedig a neheze még hátra van.

Rá lehet ugyan fogni Büsszelre, Sorosra, Gyurcsányra és a háborúra, le lehet hazudni a csillagokat az égről, attól nekünk jobb nem lesz. Attól lenne, ha kormányozva lenne az ország, de ez már tizenkét éve nem sikerül, mért lenne most másképp. De nem is törekszenek rá. Vodafone-t vásárolnak, értelmetlen határvadászokra cseszik el a pénzt, a maradékot pedig továbbra is Mészáros zsebébe tömik. Ez a világ jelenlegi helyzetében nem hiba, hanem bűn, bár ez eddig sem állt távol a galeritől, akikről ezekben a napokban derül ki, szarnak az országra, felőlük akár föl is fordulhat, ők tovább tömik a zsebüket. Eddig sem csináltak mást, de most már nincs mit ellopni. És az a legszebb az egészben, hogy ezt is ellopják.