blogin.hu

Forognak itt mindenféle közvéleménykutatások, amelyek közül kettő azt állítja, hogy egy bizonyos szegmensben a Tisza már veri a Fideszt. Ez annyira elképzelhetetlen sokak számára, hogy el sem hiszik, és mindenféle sandaságot tételeznek. Az igaz, hogy mérget venni úgy nagyjából egy közvéleménykutató cég közléseire sem kell, de valami kis apróságot jelez, ha ilyenekkel állnak elő. Azaz, lehet neki némi kis valóságtartalma.

Ha csak nem egészen igaz, de nagy valószínűséggel ezt soha nem tudjuk meg. Ennél azonban sokkal érdekesebb, milyen reakciókat vált ki egy ilyen közlés, hogyan csűrdöngöl ez egyik, s miképp tagad a másik fél, s ezt a tagadást értelemszerűen a Fidesznél úgy is fölfoghatjuk, mint a gyászmunka első stációját, s amiképp tudjuk, ennek a folyamatnak a vége aztán a belenyugvó elfogadás. Itt azonban egyelőre még nem tartunk.

Majd, ha másfél év múlva eredményt hirdetnek a választás után, addig is azonban nagy valószínűséggel most már ez lesz. Egy olyan számháború, mint hogy ki tüntikézett csupán, s kinek voltak a delirálásán kétmillióan. Az érthető, ha ettől a delikvenseknek aktuálisan jobb a közérzetük, de sokra nem mennek vele, főleg, ha tudják amúgy az igazat, de azt csak belső használatra tartják fenn. Nem kötik az orrunkra mintegy.

Az alapeset volt, hogy miután két, nem éppen a kormányzó erőkhöz köthető közvéleménykutató kihozta a világra szóló eredményét arról, hogy a Tisza a kanyarban előzött, a Fidesz rögtön rendelt egy neki tetszőt, amely tagadta annak az eredményét. Így ott állt megint az ember tanácstalanul abban a tudatban, hogy a világ nem megismerhető, illetve csak annyira, amennyire engedik a hatalmasok, és ez nincsen jól.

Egyébiránt pofán vághatta a fiúkat az a ráismerés, hogy van olyan felmérés, ami szerint már nem vezetnek, mert ember ilyenre alig is emlékezik már. A hárító-tagadó attitűdöt viszont a mókás kedvű Kocsis Máté teljesítette ki, aki úgy próbálta élét venni a számukra minden bizonnyal megdöbbentő tartalomnak, hogy a végletekig fokozta, aztán úgy csinált, mintha ezen nevetne, pedig nagy valószínűséggel nem sok hely van egy szem zabnak sem a seggében.

Ahogyan annak idején az aranyhalait siratta ez a Máté, mint akiket spórolási szempontból albérletbe kell küldenie, mint emlékezhetünk, nos, az akkori műbánkódás mintájára vette elő a hamis örömködést, és kifejtette: „Birtokomba került Pulai András jövő februári mérése, amiben a DK 47, a Tisza 65, a Fidesz 6 százalékon áll….  Az elemző a tanulmányban megjegyzi: a tendenciákat figyelve 2026-ig a Fidesz elérheti a mínusz 17-18 százalékos eredményt is”.

No most, Kocsis szerint ezen nekünk jót kellene derülnünk, és az ő gombáik ezt minden bizonnyal meg is teszik. Fölhívnánk azonban a mókás kedvű elvtárs figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, nem szerencsés a valóságot kitartóan tagadni, mert aztán egyszer csak hatalmasan pofán ver. Ceausescu bácsi sem tudta sokáig elhinni, hogy a téglafal elé kerül, s mint emlékezhetünk rá, egyszer csak mégis ott volt. Szar ügy.

Amúgy, hogy a valóság nem megfelelő ferdítésével van most is baja csupán a rezsimnek, az is mutatja, hogy maga a kedves vezető jelentette be, elégedetlen a kormánypárti sajtó és influenszervilág teljesítményével. Ezért most elbíbelődnek kicsit a lapjaikkal, tévéikkel meg a többivel, hogy másképp hazudjanak, mint eddig, de az eszükbe sem jut, hogy velük magukkal van a legnagyobb gond, de, hogy ilyen egyszer megtörténne, az teljesen kizárt.

Érdekes dolgok ezek, a legérdekesebb azonban az lenne, ha az, amit ez a Kocsis eltúlzott tréfának adott elő a Fidesz 2026-os mínusz százalékairól, ha nem is épp ilyen mértékben, de még igaz is lehet. Mert az látszik most is, és ezért mindent meg is tesznek, mert kormányozni nem tudnak, csak ordítani és uszítani, meg ilyen elvetélt tréfákat előadni, mint a jobboldal intellektuális és nem utolsó sorban morális fölényét.

Ez most irónia volt, hogy félre ne értsük, és úgy ne járjunk, mint Kocsis elvtárs, aki azt hiszi, most aztán jól megmutatta ennek a Magyarnak, holott semmi egyebet nem tett, mint újólag bizonyította, mennyire ostoba. De hát, épp ezért ő a frakcióvezető, aki utolérhetetlen bölcsességével mindenképpen kiemelkedik a százharmincvalamennyi bátorak közül, akik ím azt sem képesek fölfogni, hogy kezdenek nyakig ülni a fekáliában. És csak viccelődnek.

Amikor Orbán Balázs pár hete kijelentette, hogy „ők” (Fidesz, kormány etc.) nem állnának ellen az oroszoknak, hanem bölcsen átadnák nekik az ország kulcsait, akkor meghatározta a másik Orbán (a nagyobb és szélesebb) ünnepi beszédét is. Azt, amit kaptunk tegnap, hogy magáról az ünnepről, az eseményről, amelyre emlékezni hivatott lenne ez a nap, voltaképp alig is essen szó, mert jól kijönni abból azok után már nem nagyon lehetett.

A nagyobbik Orbánnak persze nem kell a szomszédba mennie azért, hogy bármely alkalmat – még a nemzeti ünnepet is – uszításra használja. Nagy gyakorlata van ebben, így ebből a szempontból nem is meglepő, ami tegnap történt, a fröcsögő hangvétele azonban már egy kicsit elgondolkoztató, ami arra enged következtetni, a széles ember most kezdi fölfogni, hogy akár még ki is kaphat a következő választáson, ami maga volna a tragédia. Neki.

Tulajdonképpen ez a beszéd volt az, amely 2026 tavaszáig meg fogja határozni a Fidesz és csatolmányai kommunikációját, erre lesz felfűzve a minden bizonnyal iszonyú kampány, ami már tegnap megkezdődött. Illetve, mint tudjuk, soha véget sem ért 2010-óta, permanensen tart, pörögnek mindig a harc dobok, a gépezet százmilliárdokból permanensen forog, amibe már rág beleszédült az ország. Kóvályog most is, esik és kel.

A varázsszó pediglen, amit a kedves vezető kiválasztott, a „bábkormány” volna, amit Brüsszel Magyar Péter képében a nyakunkra akar ültetni. Az a sugallat tehát, hogy Orbán – most már számokkal alátámasztott – legnagyobb és veszedelmes kihívója idegen hatalmak szolgálatában áll, a Brüsszel névre hallgató megfoghatatlan szörny általa tör a magyar nemzet életére. Veszélyes beállítás ez, mert a végén mondjuk polgárháborút tételez.

Azért mégpedig, mert ezek szerint Magyar áruló, beépített ügynök, aki ellen – és a hívei ellen is – minden eszköz megengedett, s ennek a jelei mutatkoztak már tegnap is, midőn bájos Orbán hívek készültek a beléjük táplált gyűlöletet tettekké váltani. Az egyik ellentüntetőnek maga a kormányszóvivő mondta a híradások szerint: menjen onnan kicsit távolabb, mert a végén még agyonverik. Szép kilátások, főleg úgy, hogy nem az agyonverni készülőt igazították helyre.

Hogy is nézett volna ki, hiszen ő magyar, míg viszont, mint szintén egy tegnap született videó szerint Orbán (a szélesebb) egyik gombája fejtette ki, hogy Magyar nem méltó a magyar névre, mert nem magyar. És azt hitte mindezek után, milyen szellemes, de senki nem mondta meg neki, világosította föl arról, hogy nem igazán. Mint ahogyan Orbán képibe sem dörgölte senki, hogy amit elkezdett a „bábkormánnyal”, annak is rossz vége lehet. Rá nézve is.

A legveszedelmesebb ebben a bábkormányos sugallatban, hogy a kedves vezető annak a felfogásnak kezd megágyazni, hogy ha és amennyiben 2026-ban Magyar a „nyakába ül”, az valami államcsíny lesz, és nem egy olyan választás eredménye, amit ő vezényelt le. Benne van ebben a választási vereség el nem fogadása (a’la Trump), a hívek utcára vezénylése, és végén más egyéb szörnyűségek is, hiszen Magyar nem győzni fog, hanem bitorolni a hatalmat.

Amit külső segítséggel kaparintott meg. Nagyon veszélyes vizekre kezd evezni Orbán a lehetséges vereség miatti nyüszítésében, s mivel tudjuk, a hatalom megőrzése miatt mindenre képes, nem lesz rest azt bármilyen eszközzel megtartani. Erről szólt az „ünnepi beszéd”, amely amúgy nem nagyon lógott ki a sorból, csak ez az új beállítás okozza bennünk azt az érzetet, hogy kemény választás lesz majd, és kilátástalanok lesznek a következményei is.

Azt meg már csak ezek után egy félmosollyal jegyzi meg az ember, hogy ezen kívül doktorminiszter urunk aktuálisan is mekkora öngólt lőtt, hiszen a népek joggal jegyezték meg, ő maga nem egyéb, mint Moszkva magyarországi helytartója, azaz, ne nagyon bábkormányozzon, sőt, azt is megjegyezték, ha már választani kell, akkor inkább Brüsszel uralmát részesítik előnyben a Putyinéval szemben. Mondhatni, öngól bement.

Mindezek ellenére, bár ezen jól elgöcörészik az ember, helyzetünk és a reánk váró jövő egyáltalán nem rózsás, sőt, nagyon terhesnek mondható. Mert, ha kicsit is pesszimista szemüvegen át nézi az ember a dolgokat, akkor az sejlik fel: iszonyú lehet, ami elkövetkezik. A legrosszabb pedig, hogy ezek szerint akkor is, ha Magyar, de akkor még inkább, ha Orbán győz. Ha csak addig valahogyan meg nem állítjuk Arturo Uit magát.

Az, hogy a Fidesz sms-ben toboroz klakőröket egy gyűlésére, legyen az ünnep vagy más, uszításra alkalmas esemény, nem nagy nóvum, következésképp nem is meglepő. Az viszont már okozhat nehézségeket, hogy amióta a kedves vezető közelébe csak hithű, átvilágított és lekáderezett emberek mehetnek, az sms-en felbuzdulva a helyszínre iramló gombák hogyan jutnak a körön belülre, ami nékik minden bizonnyal az orgazmus maga.

Nem könnyű a diktátorok élete. A hívőké sem, de barlangunk hűvöséből nézve a mozit legyintünk csupán, hogy ez az ő nyomoruk. Illetve az országé is, amelynek a nyakán ülnek és élősködnek, de máma nem a siránkozás van soron. Más kérdés, ha az ember röhög, most már akkor is kínjában teszi ezt. Pósalaki bácsi útmutatásai alapján azonban ugorgyunk, és képzeljük el, mint ahogyan ilyen már fordult elő, hogy a gomba nem jut istene közelébe.

Valami ok miatt a bőven jelen lévő fogdmegek nem engedik át a szűrőn, mert a füle lekonyul vagy Gyurcsány szaga van, ez mindegy is, viszont a nagy utazás után ott áll tanácstalanul és voltaképp kitaszítottan, hogy akkor most mit csináljon. Így még az is előfordulhat, hogy átbattyog az ellenérdekelt fél gyűlésére, ott megtérítik, és máris veszített egy szavazót a nemzet atyja, holott szerezni szeretett volna nagyon sokat. Ám ez csak elmélet.

A gyakorlat sokkal kiábrándítóbb, amikor látjuk, mivé züllött ez az ünnep (is) kormányzó erőink áldásos ténykedése nyomán, hogy voltaképp már semmi sem maradt belőle, hanem ebből is csak a fogak csikorgatása. A megfelelő számú ember – hogy meglegyen a vágókép – toborzása azonban ezen az őszön új szintet lépett, amikor családi nap lesz belőle ugrálóvárral, ilyenekkel, már csak a bohócok hiányoznak a képből, hogy teljes legyen a züllés.

Tűzoltókat, vízügyeseket cipelnek és terelnek oda gyerekestől, nejestől, hogy állítólag a kedves vezető köszönetet mond nekik az árvízi munka miatt. Ez az árukapcsolás azonban annyira perverz, hogy tényleg hosszasan gondolkodtunk arról, érdemes-e írni róla (mert a kurvaanyázás önmagában nem áll meg, az nem mondanivaló), de elméláztunk ezeken az oda vezényelt embereken, ahogyan elszenvedik ezt a megalázást (is), és mondtuk: igen.

Hogy elmélkedjünk akkor erről (is) kicsinyég. A tűzoltók volt az első társadalmi csoport szinte, amelyikbe a kedves vezető páros lábbal szállt bele még a NER elején, amikor úgy vélte az ember, hogy na, őket is elveszítette egy életre, mint potenciális szavazókat. És lám, másfél évtized múltán családostól itt örömködnek neki, bár hallani innen-onnan, hogy erős fenyegetettség terhével (ki leszel rúgva), és így lesznek szépek az ottani mosolyok.

Illetve, hogy mit hallgathatnak, mit üzen nekik a kedves vezető bájos kappanhangján az lesz ám a buli, mert a logika és morál szerint már nincsen mit mondania. Amikor az utóbbi években vidéken kampányolt a hülyeségeivel emberünk, a vezérmotívum a Brüsszel az új Moszkva volt, ezzel viszont ma már nem operálhat. Hiszen, ha mint pártja gondolja, Moszkvának meg kell adnunk magunkat, akkor Brüsszel ellen sem lehet szabharcot hirdetni. Szar ügy.

Szaga is van. Másfelől, hogy milyen szimbólumokat használ, az is korlátozott. A lukas zászlóra rátette a kezét az ellenérdekelt fél, többen (sokan) a fehéret ajánlják neki gúnyolódva, de azt még Mária néni is megérti, marad a kokárda, mint a Fidesz által kisajátított, bemocskolt dolog, de reméljük, addig nem jutnak el, hogy elővegyék ez alkalommal. Bár ezektől minden kitelik. Mégis, csak az látszik, hogy addig kavartak ez ünnep körül, míg végleg el nem vesztették.

Csak bevallani nem akarják, de úgyis kiderül. Lehetne még itt moralizálni, elmélkedni ünnepről, mondanivalóról, üzenetről, de be kell látnunk, fideszi szempontból ennek a napnak ilyenje már régen nincs, az a párt, amelyik jószerivel innen eredezteti magát, mára kénytelen megtagadni, és ebből látszik, mivé lettek a kollégisták. Vén, csattogó protkójú nácikomcsik, akiknek a hatalmon és a pénzen kívül mára semmilyük nem maradt. De ezzel elégedettek.

Mondhatnánk, hogy a lelkük rajta, ha lenne nekik ilyen készségük, ami nincs, így hát védtelenül kell elszenvednünk, ahogyan nem csak itt, hanem országszerte (minden kilométerkőnél) hazudnak a nemzet képébe ezen a napon is reggeltől estig. Miközben a tűzoltócsemeték lábától inog az ugrálóvár, amit, ha csak egy évvel ezelőtt is mondta volna valaki, hogy ez lesz, kiröhögjük. Máma meg azon töprengünk, hogy ilyen nincs. És mégis van.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mintegy búcsúzásképp beszólt még Fekete-Győr Andrásnak, hogy legyen óvatos a következő két évben, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezt nem tudjuk másként, mint fenyegetésként értelmezni. Mindebből az tűnik ki, ez a Hidvéghi van annyira ostoba, hogy csípőből igazolja Fekete-Győr előtte elhangzott állítását, miszerint az ő elítélése nem egyéb mint megfélemlítés. Nem az övé, hanem a komplett ellenzéké, hogy nem kellene nagyon ugrálni.

Ez a Hidvéghi – anélkül, hogy jól pofán vágta volna valaki -, előtte még Kun Bélával, Rákosi Mátyással állította párhuzamba az elítéltet, miszerint „bolsevik tempóban, erőszakos módon akarta magához ragadni a hatalmat”, holott csak egy füstbombát dobott a rendőrsorfal lába elé, amitől maximum színesek lehettek volna, de sérültek nem. És ezen kívül államtitkár elvtárs még azzal is alátámasztotta a róla ez alkalommal kialakult képet (kérdőjeles kognitív képességek), hogy nekilátott 2006-ot emlegetni. Mint rendőrterrort.

Csak az nem jutott az eszébe, hogy akkor és ott tényleg kísérlet történt a hatalom erőszakos módon történő megszerzésére, de ez mára mintha kikopott volna az olvasatból. Ezt csak miheztartás végett tettem ide, mert Hidvéghi szerepe itt sem volt más, mint az összes többié állandóan, hogy a pökhendi arroganciát igazolja és mutassa meg, azzal fejezve be bicskanyitogató mondókáját, hogy neki nem fog hiányozni a parlamentből Fekete-Győr, és nem könnyezi meg. Nem őt kellene elsiratnia, hanem ezek után saját magát.

Hogy mivé lett anyuka pici fia. Mindez azonban már a végjáték volt a gyalázatos előadásban, ami a befejeztével Fekete-Győr és a momentumosok kivonultak az ülésteremből, míg a többi ellenzékiek meg maradtak. Pedig, ha máskor nem (de), most mindenképpen indokolt lett volna legalább a gesztus értékű tiltakozás, mert a jelek szerint azzal sincsenek tisztában, hogy bármikor sorra kerülhetnek ők is. Mintha olyasmi is elhangzott volna régebben: egyesével lesznek levadászva, de ehhez képest ott reszelgetik a körmüket gondtalanul.

Fekete-Győr megszólalása elején egyébként bejelentette, hogy „vádbeszédet” mond a kormány felett, és azt is tette, megemlítve vagy utalva röviden a Fidesz minden bűnére, amit az ország és annak lakossága ellen elkövettek. Nem sorolnánk fel az egészet, mindenki tudja, de úgy nagy általánosságban senki nem tesz ellene semmit. A kivonulás előtt azzal a végszóval búcsúzott a fideszesektől (KDNP), hogy „önök is ki fognak, csak nem önszántukból”. Nem akarnánk a helyzet tragikumát, sem a drámai befejezés erejét elvenni, de ez nem biztos.

Már csak országunk állaga miatt sem, a beidegződések és szolgalelkűség miatt sem, és azért főleg, mert ebben a helyzetben mind az összes ellenzékiek magukra hagyták Fekete-Győrt. Mint ahogyan mindenki egyedül lesz, akiket majd a rezsim ezek után fog ledarálni, mert jönnek még perek, a bíróságokat pedig egyre inkább leuralja a Fidesz. Ha másképp nem – mint ahogyan a napokban már volt róla szó -, a Kúriáig viszi az ügyeket, hogy a meccs addig tartson, amíg az övék nem lesz a győzelem. Ebben az esetben még addig sem kellett elmenni.

Fideszi szempontból tehát egyszerűsödnek a dolgok, ellenzéki nézőpontból viszont kezdenek tragikussá válni, csak olybá tűnik, még nem, illetve még mindig nem veszik ezt észre, vagy épp nem akarják. Fekete-Győr beígérte, hogy folytatja, mert a jelek szerint eljutott a szabadság azon szintjére, ahol már nincsen mit veszítenie, míg a többieknek pedig ezek szerint még mindig van, így annak megőrzését választják. De ez egy bizonyos szint után már kollaboráció, így tán ez is szerepet játszhat abban, hogy mind az összes pártjuk megzuhant.

Mégis úgy tesznek, mintha nem. Nevetséges ez a következetlenség, de majd a választóikkal – ha marad ilyen egyáltalán – elszámolnak.  Ennek ellenére ma is úgy kelt fel a nap, mintha mi sem történt volna, ahogyan tizenöt éve teszi szenvtelenül, holott nem szabadna neki. Vidáman süt, mint minden egyes temetésen, mert neki sem, a Föl nevű bolygónak meg pláne nem fog hiányozni Magyarország, amely kezd eltünedezni, csak az élénk taps hangja marad utána. Ez még egy darabig visszhangzik, aztán csend lesz ezen a vidéken.

Szombaton veszített a DVSC futballcsapata. Hazai pályán kaptak egy ötöst, amitől a „B” közép agya kollektíven elborult. Ennek lett aztán a folyománya, hogy a szurkolók levetették a játékosokkal a mezüket (hogy nem méltók rá), köztük Dzsudzsák Balázsét is. Furán nézett ki a külügyminiszter nagy barátja Lamborghini, mez és Szijjártó nélkül, ahogyan a tájékozatlan népek szerint kis női topot viselt a mez alatt, ami most kiderült.

Az összes többi debreceni láblabdás is ilyenben volt egyébként, de ez a kis top nem egyéb, mint egy mérőeszköz a gladiátorok testén, amely egy számítógépre küldi az adatokat. Maga a kép azonban, ami elterjedt a neten, nem is emiatt volt érdekes, hanem, mert a magyar futball elvetélt üdvöskéje olyan elesett volta rajta, hogy tényleg majdnem meg is sajnálta az ember. Szijjártó árnyéka azonban ezt megakadályozta.

Azonban kiderült, hogy a külügyes azért nem sietett személyesen kebelbarátja segítségére, mert éppen egy másik, hasonszőrű, vagy még rosszabb cimborájával ebédelt. A jövőre nézvést feltesszük, hogy a „B” közép vezetőjét majd berendelik a külügybe, és a probléma meg lesz oldva. Dzsudzsák karrierje ott tört ketté egyébként, mert annak idején a nyugat helyett az orosz érdekeltségű Anzsi Mahacskala csapatát választotta tenger pénzért.

Szijjártó pedig szereti az Oroszországból jött embereket. Ami azért is érthető, mert ő maga is állandóan onnan jön, s amikor épp nincsen ott, akkor milyen jó is neki, mert, ha épp itthon van, sem kell nélkülözze Oroszország Anyácska vonzásait. Mostanság azonban, amióta a háború kitört és zajlik, minimum kérdőjeles az onnan érkezők pedigréje, vagy mint mostani esetünkben esetleg szellemi állapota, de vizsgálatok nélkül nem mondanánk diagnózist.

Megtették azt az UFO-k, illetve az abban utazó kis, szürke emberkék, amikor annak idején elvitték Georg Spöttlét, aki azóta hordozza magában ezt a lelki terhet. Azt nem tudjuk, előtte is olyan volt-e, mint jelenleg, de most nagyon, ám történetünkbe nem ezért került bele, hanem, mert Szijjártó „munkaebéden” fogadta őt most, a hét végén szintén, amíg szegény Dzsudzsák a mezlevétellel szenvedett magára hagyatva nagy cimborájától.

Ez a Spöttle tehát az UFO-k óta bizonytalan állagú manus, a pedigréje pedig mostanság orosz propagandától terhes. Ő volt az – illetve jelenleg sem más -, akit az orosz védelmi minisztérium utaztatott Donbászba, Csecsenföldre, s e látogatások közös nevezője az volt, hogy hősünk onnan hamisítatlan orosz propagandát, ennek megfelelően méretes hazugságokat közvetített, ami aztán ki is derült. De ez a hírhamisítások országában nem olyan nagy vétek.

Nekik – jegyezzük meg gyorsan. S innentől már föl sem tesszük a kérdést, mit keres ez az ember a mi külügyminiszterünknél, főleg, mint tényező és komolyan veendő organizmus. Pedig ez történt, mert, mint olvashattuk Spöttle elvtárstól a Facebookon: „Munkaebéden Szijjártó Péter miniszter úrral. Volt témánk bőven az orosz-ukrán konfliktuson keresztül a Közel-Keletig…” A mellékelt képen pedig mind a ketten nagyon boldogok. Ők tudják.

Ugyanakkor Spöttle innentől kezdve nem is érdekes egyáltalán, mert terhelt emberekkel foglalkozni fölösleges. Hanem a Szijjártó, akinek eddig Dzsudzsákig és mellékesen Kis Grofóig terjedt a baráti horizontja, de mit is várna az ember mást egy futsalostól. Ez azonban mégis egy csöppet komolyabbnak tűnik, bár nagy valószínűséggel egyáltalán nem az. Szijjártó ezt az esélyét már rég eljátszotta, most csak egy lapáttal rátett.

Főleg, hogy ő maga is posztolt a Spöttlével elköltött munkaebédről, mégpedig ezt: „A világ mára nagyon bonyolult hellyé vált, megvitattuk ki hogyan látja…” – Valószínűleg több kérdésünk egyáltalán nincsen. Csak ide tesszük még, amit ez a Spöttle annak idején vallott az UFO-kkal való kapcsolatáról: „Éjszakánként a szolgálati fegyveremmel ültem az ágyamon, ha a szürke lények újra feltűnnének nálam”. Édes sztori, és egyszersmind lehangoló.

Történetünk azonban még inkább. Szijjártóról már sok mindent elmondtunk, rengeteg aljasságát megmutattuk, ez a mostani sztori azonban teljessé teszi a képet, ami eddig sem volt valami túlzottan vidám. Ez a munkaebéd azonban mindennek az alja. Ha úgy tetszik morálisan, intellektuálisan bekövetkezett mélypont, igaz, tudjuk, a fiúk képesek minden mélységnél még lejjebb süllyedni. Bár innen elég nehéz lesz, de Isten segedelmével csak sikerül ez is.

Két megnyilvánulása volt tegnap a Fidesz kommunikációs igazgatójának (Lásd: Menczer T. elvtárs). S bár külön-külön, de még együtt sem lenne ez elég arra, hogy önmagáért foglalkozzunk vele, mégis meg kell tennünk, mert ez az egész a jelenség szintjén érdekes, ahogyan rávilágít a „jobboldal” intellektuális és morális fölényére. Ezt Menczer et. már amúgy is hordozza önmagában, most azonban kibugyogott belőle a legnagyobb örömünkre.

Szombat volt tehát, átlagosnak és csendesnek tűnő hétvégi nap. Néha bágyadtan sütött a nap, az országban még megmaradt madarak csácsogtak az égen, és tán emiatt nem is emlékszünk arra, hogy Magyar Péter aktuálisan elkövetett volna valamit, ami fáj a Fidesznek, ennek ellenére Menczer et., ha jól értjük, kihívta őt a kocsma elé bunyózni, vagy mi a rosseb. Amit tehetett fölsőbb utasításra vagy önszorgalomból jóváhagyással.

Előtte még, hogy jobban megérthessük ennek a Menczernek és egyben a Fidesznek az esszenciáját, emlékezzünk meg arról, az a benyomása, az érzete a sportriporterből fideszistává avanzsáló manusnak, hogy őket (Fidesz, kormány, nem tudni, bizonytalan többes számot használt vizsgálatunk tárgya), lenézik. Hogy a „baloldal” jelentsen ez most már akármit is, „megveti” és „lenézi” a halmazukat a nemzeti konzultáció miatt.

Mások nevében jómagam nyilatkozni nem tudok, de arról biztosíthatnám – ha akarnám – ezt a kommunikációs zsenit, én már rég túlvagyok azon, hogy megvessem és lenézzem a fajtáját, mert ez érzelmi kötődést tételez. Ehelyett zsigeri tüneteim vannak, úgymint öklendezéssel elegy hányinger. Hogy másokból mit váltanak ki, azt megítélni nem tudom, de, ha lenézik őket, azon csodálkozni nem lehet egyáltalán. Tesznek érte nagyon.

Így jártatok fiúk, mondanánk nekik, de nincsen ahhoz kedvünk. Ehelyett fölfedezzük vizsgálatunk tárgyában a kisebbrendűségi érzésből fakadó agressziót, amivel egyáltalán nincsen egyedül a mancsaftjában. Most azonban, ahogyan a Magyarhoz intézett szózatát nézzük, belőle jött elő fékek és gátak nélkül, s emiatt mondtuk azt, hogy a jelenség szintjén érdekes, ahogyan az egyes (Menczer) hordozza magában az általánost (Fidesz).

Ilyen ez mind. De, hogy milyen is, ennek tisztázása céljából térünk vissza a Magyarnak címzett hörgésre, mert másnak az a megnyilatkozás nem igazán nevezhető. Viszont ezért érdekes kiváltképp. „Várlak, Peti” – így végezte be mondandóját hősünk, amiből az is következhetne, hogy egy romantikus randira virággal a lukában. De nem efféle volt az invitálás, hanem fogcsattogtatós. Mintha savas bácsi vagy esernyős matróna volna.

Pedig csak kommunikációs igazgató, aki az elébb említett bávatagoknak üzent, vagy tüzelte őket mintegy a további közelharcra, mert bővebben előadva szándékait ezt hallhattuk tőle: „Magyar Péter vonatkozásában hozzám képest Lázár János maga a megtestesült irgalom lenne”. Mielőtt megnéznék ezt az egészet, annyit kiegészítésképen és halkan megjegyzünk, aki ilyen „vonatkozásában” szavakkal kommunikál, az mindenre képes.

Ez magában hordozza a hajdani falusi párttitkárok szókészletét és gondolkodásának mélységeit, s innentől fogva nem is igazán érdekes mi hozta elő belőle az intellektuális fölényt. Ha már az erkölcsi megvan. Egyébként az, hogy nem jött össze a Magyar-Lázár találkozó valamikor már nagyon régen, de a jelek szerint erre fűzve bukott ki Menczerből a sztrítfájgter, elirigyelve tán Orbán dundi kis ökleit, ahogyan Chuck Norris mellett szorongatta.

Vagy hát, tényleg nem tudja az ember, mi jött föl belőle a mélységes árból, így az sem világos, a randin mit tenne Magyarral, amihöz képest Lázár maga az irgalom. Viszont kitetszik a kisebbrendűségi érzésből fakadó agresszió, mint már utaltunk rá, ahogyan Menczer a falkájából kifelé csattogtatja a fogait, vagy a ketrecből ki, illetve ketrecbe be, ez gusztus kérdése, de azt mutatja, hogy alanyunk gyáva féreg.

Addig ordít, míg többségben érzi magát, különben meg, mint az ideálja és istene, maga a nagy Orbán Brüsszelben, eloldalog a folyosóra kávézni, miközben veszi be épp, gyűri maga alá vagy a hátán cipeli a lipsiket. És akkor csodálkoznak, ha lenézik őket. Mert mit is tehetnének mást, ha ilyenek, s hogy milyenek, arra keressük az alkalmas jelzőt, és a szánalmas hangalakban találjuk meg. Ahogyan vergődnek a mindenféle fölényükben a szerencsétlenek.

Mondhatnánk mi is fölvéve az elibénk dobott kesztyűt, hogy várunk Tomi, illetve rakhatnánk hozzá biblikus pusztító képeket, ilyenek, de mint kitetszik az eddigi eszmefuttatásból, ilyen és ennyi törődést sem érdemelnek már. Hogy rögzítettük újólag, az a történelemnek felelősséggel tartozó krónikási voltunkból fakad, hogy megmutassuk az unokáknak, hol is éltünk, ahol majd nekik – reményeink szerint – nem kell majd. És ennyi az egész.

Ha eddig nem tudtuk volna, most már igen, hogy ugyan még létre sem jött a gazdasági csúcsminisztérium – amelynek élére az éles eszű Nagy Mártont szánja a belé valami ismeretlen ok miatt szerelmes Orbán -, de már működik. Vezetője pedig özv. Kovácsné, az ismerősöknek, rokonoknak csak Bözsi néni. Mert mint kiderült doktorminiszter urunk pénteki szózatából, addig nem látnak neki az általa kreált „semleges” gazdaságpolitikának, amíg arra özv. Kovácsné rá nem bólint. Belőle nyeri majd az erejét az idea.

Amúgy a nemzeti konzultációról lenne szó, amely jogosságát indokolta ekképp jó doktorminiszter urunk. Egészen pontosan azt delirálta az újabb levelezésről, hogy a következő nemzeti konzultációval kell megvetni a „fundamentumait a gazdaságpolitikának”, még bővebben és még kabarésabb módon: „Magyarország ki fog lőni, el fogunk tudni lépni ebben a versenyben, föltéve, ha az emberek is megerősítik ezt a nemzeti konzultációban”. – Mondjam azt, hogy delikát? Nem, túl vagyunk ezen már, mint minden jón és rosszon.

Ugyanakkor nem árt elmélázni azon egy kicsit, mi lenne, mi is történhetne, ha népünk ezen a konzultáción bölcsen azt jelentené ki, nem tartja helyesnek Orbán semlegességről szőtt elborzasztó álmait. Mert a mondatban, amit fentebb idéztünk, ott van, hogy az amúgy magát a Kánaánt elhozó gazdasági semlegesség startra kész, de, beindításának feltétele a nép egyszerű gyermekének jóváhagyása. Ha azt mondja (mondják) nem, akkor nem, arról azonban nem szólt a pénteki szózat, ilyen esetben mi a „B” terv, illetve van-e egyáltalán.

Vagy pediglen jó doktorminiszter urunk annyira biztos a bávatagok jóváhagyásában, hogy más eshetőségre nem is gondolt, s ha Bözsi néni azt mondja, nem, akkor ő lesz a hibás, mint aki nem engedte megmenteni a nemzetet. Gyurcsány válik Bözsi néniből, elmúlt nyolc év meg Brüsszel, netán Soros is, aki minden rossz oka. Ilyen veszély azonban nem fenyeget, mert ismerjük a nemzeti konzultációk metodikáját és technikáját, miszerint a levelek még ki sem mentek, de már kész a végeredmény. Ilyen körülmények között pedig hibázni nem lehet.

Viszont van egy következő csontunk is, az pedig maga az amerikai nép. Amely, ha nem lesz elég bölcs ahhoz, hogy Trumpot válassza meg, akkor Orbán fiókjában marad a „békeköltségvetés”, ami megint csak elodázza az emlegetett Kánaán eljövetelét, amire amúgy tizenöt éve van ígérvényünk, csak mindig közbejött valami. A konjunktúra idején a tolvajlás, a mostani pénzhiányban meg majd az, hogy a jenkik nem tudnak helyesen választani, így a texasi Bözsi néni tesz keresztbe Orbánnak. Vagy nincsen semmi a fiókjában.

Ez lehet amúgy az igaz. A legérdekesebb azonban, hogy jó doktorminiszter urunk, miután ezt a két alapvető feltételt megemlítette, mint a fényes jövő eljövetelének zálogait, egyből túl is lép rajtuk egy karakán aktussal, s mintha mi sem történt volna, úgy bocsátkozik jóslásba. Helyesebben nem is jóslás ez, hanem állítás, megcáfolhatatlan kijelentés, amikor azt böffenti bele a mindet elbíró éterbe, hogy „a jövő évben megindulunk”, „Magyarország ki fog lőni”, meg még pluszban, hogy „lesz nagy csodálkozás”. Ziher és hullaszag.

Hogy logikai ellentmondás leledzik az egész dumában a feltételes fényes jövőről, az őt egyáltalán, minket pedig már semennyire nem érdekel, hiszen szokva vagyunk ehhez. A hasbaakasztáshoz úgymond, ami azonban kicsit zavar most a delirálásban, annak nyelvezete, mert az embernek olyan benyomása támad, mintha valami rossz képregénybe tévedt volna annak minden lingvisztikai leleményével. Egy pillanat választ el már csak tőle.

A jelszavakat megszoktuk, a köztudatba bedobott nagyformátumú dumát a gazdaságról, amely elrugaszkodik meg ilyesmiket tesz, most azonban már mintha a kockák kedvenc szókészlete kezdene alakulni. Egy lépésre vagyunk az Orbán mint szuperhős ábrázolástól, s mellette a fttttyú, bangggg, zzzssss – és más hasonló hangalakok, amelyek érzékeltetik, ahogyan kilövünk, és mellettünk az univerzum csíkká áll össze a megfoghatatlan sebességtől. Így valahogyan, és ezzel el is mondtuk a lényeget. Alig is érne többet.

Csupán azért szentelünk neki még egy bekezdést, hogy rámutassunk, ha nem is annyira feltűnően, de jó doktorminiszter urunk újabb mélységekbe érkezett el. Oda, ahonnan már nincsen visszaút, és akkor még meg sem említettük a monológ egyéb elemeit, amelyek szintén úgy kapcsolódtak a valósághoz, mint ez a gazdaságról szóló fejezet. Azaz, sehogy. Mindez azonban csak egy dolog miatt érdekes: ha összevetjük Orbán delíriumát a rögvalóval, látjuk, semmi közük egymáshoz, így ezek után csak a diagnózis kellene. De azt is tudjuk.

Elhíresült Orbán mondása a meccsről, amely addig tart, amíg ő meg nem nyeri. Amikor ez elhangzott, akkor még nem tudtuk, hogy úgy kell értelmezni a dolgot, nem azért fog megnyerni akármilyen meccset is, mert ügyesebb, okosabb vagy kitartóbb az ellenfelénél, hanem a körülményeket alakítja úgy, hogy neki kedvezzenek. Bármi áron, kifulladásig. Amikor Magyarországon a jogállam haláláról beszéltünk és beszélünk, ott volt egy apró sziget, a bíróságok, amelyeket még nem sikerült teljesen letarolni és neresíteni.

Üdítő ítéletek születtek és születnek olykor még ma is, amelyek azt a hamis illúziót keltik az emberben, van még remény, most azonban azt kell tapasztalnunk, nem igazán. Mert amíg a bíróságok alsóbb szintjeit esetleg még megkímélték, vagy nem voltak képesek a maguk képére formálni, a Kúria, mint a perek vége már Fidesz kézben van, így a meccs ebben az esetben addig tart, amíg addig fellebbezget a delikvens (Fidesz, Orbán), míg odáig nem jut az ügy, s ott már biztosak lehetnek abban, hogy győznek. Ez elég sötét jövőt fest elibénk.

Ha csak egy hírt nézünk tegnapról, amely arról tudósít, hogy másodfokon is elveszítette sajtóperét az RTL ellen Orbán Viktor, akkor csettinthetünk, mintha minden rendben volna. A bíróság ugyanis azt mondta ki, ami helyes, miszerint a médiaszolgáltatónak nem volt lehetősége azt megítélni, hogy Hans Reisch igazat állított-e, de ez nem is volt kötelessége. Mint emlékezhetünk, Reisch úr, a SPAR vezére egy osztrák lapban állította, hogy Orbán családjából valakinek fájt a foga a bolthálózat magyar részére. Régi történet.

Ezt a hírt aztán számos magyar médium hozta, Orbán pedig mind az összeset beperelte, de ami az érdekes, Reisch urat meg nem. (Talán akkor előkerültek volna bizonyítékok.) No most, amikor az RTL tegnap boldog lehetett, a Pécsi Stop meg nem, mert őket ugyanebben az ügyben elmeszelték, mert már a Kúriáig ért az ügy. Az RTL kapcsán is megjegyezhető, még ott is tart a meccs, mert Orbán még nem győzött. Ugyanakkor a Kúria döntése a sajtószabadság szempontjából is érdekes, de erre csak tényleg azért utalunk, hogy tisztán lássanak.

Nos, a Pécsi Stopnak (a Kúria szerint) azt kellett volna bizonyítania, hogy Reisch úr tényleg mondta-e az osztrák lapnak, amit mondott, ez a felfogás pedig beláthatatlan következményekkel jár. Ad abszurdum nem lehet közzé tenni – mondjuk – egy MTI hírt, mert előtte utána kellene járni, hogy igaz-e. Ez így nem megy, egyrészt, másrészt pedig nem is ez az érdekes, mert a cél nem is ez volt, hanem, hogy Orbán győzzön. Úgy tartják, ez az ítélet dominó-effektust vált ki, tehát retteghet mindenki.

De, hogy a Kúria már mennyire a kormányzó párt és Orbán zsebében van, arra itt van egy szintén tegnapi elriasztó példa, a Líra ügye, akiket szintén ez a társaság meszelt el azután, hogy alsóbb szinteken győztek. Emlékszünk még a híres vesszős perre, amelyben az alsóbb fokú bíróság a könyvkereskedőnek adott igazat, mondván, a hatályos rendelet ilyen formában azt jelenti, hogy akkor kell a zárt csomagolás, ha el van különítve a könyv. Ha nincs elkülönítve, fólia sem kell. Egészen egyszerű nyelvtani történet volt, ötödikes szintű.

A Kúria azonban arra jutott, a rendelet értelmezése az elsőfokú bíróságnál hibás volt. Belementek egy erőltetett szövegértelmezésbe az alaptörvényig visszanyúlva, de indoklásukban nem is ez volt az érdekes, hanem, ahogyan a politikát beemelték a perbe. Ezt mondták: „Az ilyen könyveket nem lehet mutogatni, közszemlére tenni úgy, hogy bárki nehézség nélkül láthassa őket” – és ezt nem kellett volna, ugyanis a per nem erről szólt, hanem arról, hogy az akkori törvényszöveg szerint a könyvesboltnak volt igaza.

Mindez azonban kies hazánkban mit sem ér, a lényeg abban van, hogy az ügyet nyilvánvalóan csak az akkor hatályos jogszabályok szerint kellene értékelnie a bíróságnak, most azonban azt mondják az azóta beiktatott módosítás őket igazolja, hiszen minden kétséget kizár a jogalkotó szándékával kapcsolatban. Nevezhetjük ezt visszamenőleges ítélkezésnek, de itt is látszik, meddig tart egy meccs. Eddig. Ilyen körülmények között Magyarországon csak az Alkotmánybíróság marad jogorvoslatra, amit pedig ismerünk. Rosszabb, mint a Kúria.

Végső esetre ott van Strasbourg, ahol a delikvens nagyon hosszú idő után nyerhet végleges jogorvoslatot, ebben az esetben azonban arra kell rámutatnunk, az ott született ítéleteket a magyar állam semmibe veszi, nem tartja be, és itt zárul az iszonyú kör. Bízvást nevezhető ennek, mert mint látszik, eljutottunk oda, a bíróságon most már csak a Fidesz (Orbán) győzhet, s innentől fogva tényleg azt csinálnak, amit csak akarnak. Nem emlegetném feleslegesen Putyin rendszerét, pedig ez már tényleg az. Ide jutottunk.

Hogyha nem Pártunk és kormányunk, akkor az általa kitermelt (pénzelt) hátország gondoskodik arról, hogy megtudjuk, milyen degenerált és aljas világban élünk, amely létrehozásában ezek közösen és hathatósan működnek együtt. Napról-napra látjuk, mennyire nem vagyunk már Európába való civilizált nemzet, s ahogyan a Fidesz (ennek tagjai és prominensei) nem győzik ezt az Uniót teli pofával szidva bizonyítani, a folyományaik mutatják meg, miért.

Két mellbe vágó kijelentést hallhattunk tegnap az amúgy tomboló vérzivatarban, amelyeken már nem is elgondolkozni, hanem az általuk képviselt idea ellen minden erővel fellépni szükségeltetik, ha nem akarjuk a fasiszta téboly – még nagyobb – elhatalmasodását. Illetve azt, hogy ezzel párhuzamosan – vagy éppen együtt – valaha volt hazánkat a keleti sztyeppék ’isztános világába, Moszkva és Peking karmaiba lökjék a jelenleginél is jobban, ha ezt lehet.

Vannak a Fidesznek nagyon jól megfizetett ideológusai, hangadói, mindenféle kétes alakok, akik a Párt által létrehozott álcivil és áltudományos kifizetőhelyek mélyéből mondanak olykor olyanokat, amitől az embernek ketté állna a füle, ha tudna ilyet a tátott szájától. Ezekkel foglalkozni pedig azért kell, mert ők mutatják meg, mi bugyog a mélyben a felszíni permanens ordítás mögött, és elképesztő dolgok, amivel etetik a bávatagokat.

Novemberben kezdik vetíteni a televízióban a S.E.R.E.G című sorozatot, ami minden bizonnyal hiánypótló alkotás lesz. Ennél lényegesebb azonban, hogy a Magyar Filmadatbázis ajánlása szerint a nagy műben a „baloldali hajlamok” ellen küzdenek majd, hogy a megtévelyedett gyermeket visszavezessék az egy igaz útra. Tudjuk, hogy a baloldal szitokszóvá vált, egy filmnek azonban nem kellene belesétálnia abba a csapdába, amit a Fidesz állított fel.

Mert ez így biztosan jól hangzik, de egészen elképesztő tartalma van. A politikai baloldal hagyományos értelmezésben (s nem a Gyurcsány rohadt anyja felfogásban) ha úgy tetszik általános morális iránymutatás az élet elviseléséhez. Jellemzője pedig, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőségre, a szociális gondoskodásra, az egyének szabadságjogaira, a kisebbségekre és a hátrányos helyzetűekre, etc., etc.

Ha arra lehetne kérni a nyájas olvasókat, tegye fel a kezét az, akinek ilyen „hajlamai” vannak, és szeretné, ha ezeket a Fidesz kinevelné belőle, nagy valószínűséggel nem látnék kézerdőt, ha módom volna látni. De nincsen. Azt azonban enélkül is tudja az ember, hogy itt valami olyan elborzasztó dologra történt utalás, ami mutatja azt a mérget, amit csepegtetnek az esernyővel kardozó matrónákba és savas bácsikba. Hogy kivetkeztetik őket ember voltukból.

Egyébiránt, ha már kirakatkereszténység, azzal sem ártana tisztában lenni, hogy voltaképp Jézus volt az első és legnagyobb baloldali, ehelyett pedig nekünk itt az van, hogy a templomok falára kifüggesztik, ne adakozzanak kolduló embertársaiknak. Csak arra nem kéri az egyház a híveit, ha ezeket annak lehet nevezni, hogy acélbetétes csizmával rúgjanak beléjük, pedig erre is lenne fogadókészség és végrehajtási hajlam. Itt tartunk.

Meg ott is, hogy egy bizonyos Békés Márton szerint, aki a Terror Háza úgynevezett kutatási igazgatója, Magyarország nem való a nyugati szövetségi rendszerbe. Bővebben, illetve karcosabban: „Nem jó blokkban vagyunk. Ez a blokk, az észak-atlanti blokk, az értékrendszerünk szerint, az nem a mi blokkunk”. Erre mondhatnánk, hogy delikát, de ez ennél sokkal több, ez már a vallomás maga. Bár mit várunk Schmidt nagyasszony beosztottjától.

Ahogyan viszont a „baloldaliság” morális tartalmára hívtuk fel a figyelmet, itt pedig arra kell utalnunk, hogy ez az észak-atlanti blokk a liberális demokráciák gyűjtőhelye, s ha ez a Békés Márton nem ide valónak nevez minket, akkor adott a válasz, hová. Moszkva, Peking és egyre inkább Phenjan, illetve azok a diktatúrák, akik az illusztrációnak szánt képünkön Orbánt ebbe a hacukába öltöztették, és, mint látszik, ő azt boldogan viseli is.

De nem népviseletekről szól a történet, hanem országunk sorsáról, amely a felszínen és a mélyben is fénysebességgel halad az Orbán által megálmodott világ felé. Ez pedig az illiberális, feudális, fasiszta, diktatórikus berendezkedés, amely a „nyugati” értékeket tagadja, s még így is van képük keresztény meg egyéb kultúráról és gyökerekről beszélni, amikor mást sem tesznek, mint ezt tagadják, és köpik szembe, úgymond.

Nem gondolnám, hogy olyan nagy nóvum lenne, amit itt előadtam, csak mellbevágó volt egy napon tapasztalni, ahogyan ez a két dolog együtt jön szembe erősítve egymást, nem véletlenül. Mert ebből is kitetszik, itt sokkal nagyobb bajok vannak annál, mint amit a napi csatározások mutatnak, itt a komplett nemzetet szeretnék átnevelni jurtalakóvá, már azokat, akik mindezek után itt maradnak. Ez az ország el fog tűnni a történelem süllyesztőjében. A szemünk előtt, harsonaszóra.

Az oroszoktól tanulhatta Nacsa Lőrinc (KDNP) a vörös vonalat meg a határ átlépését, mert ő is ezzel kezdte. Mint emlékezhetünk és tudjuk, a háború kitörése óta a Kreml és annak idióta csinovnyikjai számos vörös vonalat jelöltek ki, amit, ha Ukrajna (a nyugat a NATO) „átlép”, akkor ők ledobják az atomot a fél világra. Mindez csak azért érdekes, hogy honnan szedi a magyar elvtárs a szókészletét.

Azt mondta ez a Nacsa Orbán valagának védelmében, hogy az EPP (Európa Néppárt, ahonnan a Fideszt kipenderítették) megint átlépett egy határt. Hogy előtte mikor és hogyan tett ilyet, és hány határ volt, arról nem tudósított a magyar vezér egészen kicsi kakasa, de a továbbiak fényében ez nem is érdekes igazán. Ezzel csak a bukéját, mintegy a feelingjét adta meg a szócsatának, aminek azonban elég éles felütése volt.

Az EPP ugyanis nem szarozott sokat, voltaképp érdekes módon átlépte a píszít, amire eddig oly nagyon ügyelt, és egyértelmű, világos mondattal fejtette ki óhaját, mi tenne jót az Uniónak, Magyarországnak és voltaképp az egész nyüves civilizált világnak. Ezt posztolták: „Itt az ideje, hogy Magyarország újra közelebb kerüljön Európához, és lehetőséget kapjon arra, hogy kilábaljon a rossz vezetés következményeiből. Itt az ideje, hogy Orbán Viktor távozzon”.

Ez ahhoz képest, hogy olykor kiküldik a folyosóra vagy kávézni a magyar főnököt, illetve, hogy úgy húzódnak el tőle, mint akinek szaga van, határozott előrelépés, ez már egyértelmű igény, és nincsen sztaniolba csomagolva egyáltalán. Mindezek után az az érdekes, hogy csak Nacsa látott neki visítozni, és nem a komplett párt a vécésnénivel bezárólag, bár még nem értünk a végére. Nagy valószínűséggel sokan megnyilatkoznak még, akik a fazék körül akarnak maradni.

Ebben az amúgy eléggé mellbe vágó történetben azonban Nacsa további indoklása az érdekes, mert ez sokkal többet elmond erről a bagázsról, mint hogy orosz metodikát alkalmaznak bánatuk kifejezésére. Ugyanakkor az a veszély számukra, ha több vagy netán összetett mondat jön ki a szájukon, az valami észveszejtő hülyeség, aljasság, vagy ezek kombinációja lesz. Megnyugodhatunk, nem történt ez másként most sem, a világ tehát megismerhető.

Arra, hogy az EPP Orbán távozásában látja a dolgok jobbra fordulásának alapvető feltételét, Nacsának először azzal sikerült riposztozni, hogy Magyar Péter (az EPP tagja) meg telefontolvaj. Ez mára eposzi jelző lett Fidesz (KDNP) körökben, ami amúgy meglehetős ötlettelenséget mutat, az érdekes azonban az egész történetet ismerve az, mióta tolvajlás egy telefon Dunába hajítása, ami amúgy nem úriemberhez és politikushoz méltó.

De van, hogy elszakad a cérna, ezektől meg pláne. De feltéve, ám meg nem engedve, hogy ennek a Nacsának ebben épp igaza van, nem ártana a lopások mértékét figyelembe venni, mert ha Magyar lelkén egy telefon eltulajdonítása szárad, akkor Orbánén a komplett országé, ami egyáltalán nem mindegy. És éppen ennek van egy kis mellékszála, az OECD kútba esett látogatása pont most kies hazánkban, aki embereket a fideszisták nem fogadtak.

Egészen pontosan az történt, hogy a vesztegetés elleni munkacsoport azért mondta le a vizitet, mert „a magyar kormány nem biztosította miniszterek és magas rangú tisztviselők megfelelő képviseletét” a találkozóra. Akárhogy is van, ez egy komplett beismerő vallomás, ami után csak az ítélet jöhet, s erre rímel az EPP vágya, hogy ideje volna Orbán távozásának. Viszont a Néppárt szemszögéből nemcsak emiatt (tolvajlás), hanem, mint szélsőjobbos veszedelem.

És itt érünk vissza Nacsa elvtárshoz, aki a magyar vezér mosdatásában odáig ment, Magyart vádolta meg azzal, hogy Hitlert idézett, de azt elfelejtette hozzá tenni, hogy épp rájuk utalóan, őket jellemezve: „Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának, a tanítványok pedig megfogadták a mesterük tanácsát.”

Ez nem egy” heil Hitler” Magyar szájából, hanem elborzasztó utalás arra, milyen állapotban van Magyarország Orbán uralma alatt, ami szintén indokolja a Néppárt felszólítását. Mellesleg megjegyzendő, a magyar kormányzó erők (fiaik) akkor nem voltak ennyire finnyásak, amikor a Führerük életerezett és tisztafajúságról szőtt omló álmokat, hogy csak a leglátványosabbakat említsük. Nacsa tehát bement egy alagútba, ahonnan nem fog kijönni.

Azért sem, mert elővette az aduászt, miszerint az EPP ezzel a magyar választásokba akar beavatkozni, pedig ilyen belátható időn belül nincs a horizonton. Illetve még odaszúrt, hogy a magyar embereken (és nem a Néppárton) múlik, ki vezeti ezt az országot, s ebben az egyben igaza van. De azt is hozzá tesszük, olybá tűnik: sajnos, és ezért van az, hogy ez az alak (Orbán) most már tizenöt éve hatalmon van, és nem is látszik az esély, hogy eltakarodna.