Szerző: borosapu

A közvélekedés szerint súlyosan alkoholbeteg Kósa Lajos után Németh Szilárd is úgy érezte, szólnia kell.
Oh, a fancy, balog páros!!!
Amikor ez a két bumburnyák nekilódul, ösztönösen sajnálni kezdem önmagamat: mondd Istenem, vajon, miért is szükséges a drága időt pazarolni rájuk!…

Német rezsibiztos Szilárd, úgyis, mint a fidesz alelnöke, – Kósa elszólós hörgése után szabadon – szükségesnek érezte, hogy lökjön egy kis kampányelőkészítő öklendezést – a maga senkivel össze nem keverhető, alpári stílusában, Czeglédyről! Végigmérve ezt a vinkliből totálisan kifordult – néhai pedagógus??? -véglényt, meghallgatva, mit gondol a versenytársakról, komoly kétségeim támadtak a manus beszámíthatóságáról!

Azt találta büfögni ez a bibircsókos kretén, hogy „Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére”. Na, ja! Így gyakorlatilag Kósa után Németh Szilárd is beismerte, hogy Czeglédy Csabát még véletlenül sem bizonyos költségvetési csalás, mindenféle rémes három milliárdok (sic!) miatt kellett megfosztani a szabadságától – mindössze politikai játszma, a jogállamiság leépítésének újabb szép példája játszódik előttünk. De lehet, hogy ez már a temetési szertartás? After party?

Ha ugyanis egy hete azért kellett börtönbe küldeni Czeglédyt, mert piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére, akkor miért kell/ett kikészíteni a cégeket, melyekkel a fent említett – állítólag elemelt – összeg sokszorosát termelte az államkassza javára, miért kell az őrületbe kergetni a fizetés nélkül maradó diákokat és főleg, milyen alapon lehet bűnt kiáltani, bőven az igazságszolgáltatás – bíróság – lefolytatott tárgyalásai előtt?

Mert Kósák és Mészárosok ezt is megtehetik ma Magyarországon, nekik elég, ha képtelenek a tisztességes versenyre, s ha betojnak, jól becsukják a náluknál jobbat, okosabbat és úgy tűnik, tisztességesebbet!

Németh kétmilliárdacsaládikasszába Szilárd nem hadovázott túl sokáig, kimondta a lényeget! Czeglédynek azért kell a börtönben passogni, mert „az ügyvéd két nagy halat fogott magának, ugyanis az MSZP és a DK legbizalmibb ügyvédjének számít, hiszen ő védte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök jelöltjét is.”
Tetszünk érteni ugyebár?
Ha a fidesz üti, vágja, rúgja és mindenféle aljas módon le akarja járatni a két baloldali vezért, Botkát és Gyurcsányt; s ha ezek után akad egy tökös legény – jelen esetben Dr. Czeglédy Csaba ügyvéd – aki felvállalja a védhetetlennek gyanított pereket és nyer, nyer, nyer… Nos, akkor ez az ember bűnös, csaló, börtönbe való, mert már sok piszkos ügyben állt a baloldali politikusok rendelkezésére.

„Azért állt a baloldal Czeglédy mögé, aki legutóbb gyerekeket és diákokat vert át azzal, hogy munkájukért nem kapták meg az ígért bért, mert ő az egyik bizalmi emberük, akire már sok piszkos ügy elintézésben tudtak számítani.”

Ez valami olyan nyakatekert, minden logikát nélkülöző mondat, mintha Németh Szilárd azt fejtegetné, hogy azért kellett a kiscsaládjának fészkébe utalni a sportcsarnok pénzét, mert a felesége a legjobb krumplitermesztő Csepelen… A történet azonban ennél dermesztőbb! Nem Németh, vagy Kósa gondolatai közt keresendő a gikszer! Az igazság odafönt leledzik!!!

Amúgy, szeretett hazánkban már tárgyalás nélkül is simán lehet tudni, ha valaki gazember! Lajcsi elmúlt huszonöt évéből lazán szemezgetett az ügyészség munkatársa, hogy aztán fő műsoridőben lehessen sztárt faragni az asszonyságból!
A Lúgos doki térdre küldheti a bíróságot – az államtitkár tesó, meg a néhai betegminiszter rokonság hátszelével. Majd ő diktál!
A maffiaperben elítélt izomagyú kettesével nyírja ki az áldozatait, vadiúj kabriójával, persze jogsi nélkül repesztve… hogy aztán néhány nap múlva egy újabb kocsival furikázhasson!
Ja és a pitiáner csórógép Farkas Flórika újjá választatik, miután elherdált milliárdjait gálánsan átvállalja az állam… nincs miért a piszkos ügyeket sorolni!

A dolog úgy fest, hogy ez a rengeteg szarság egyszer kíméletlenül elönti majd a torkunkat.

Fuldokolva, az életünkért kapaszkodva leszünk türelmesek várni valakire, akire már sok patyolattiszta ügy elintézésben tudtunk számítani.

A megrendelők, Kósa, Németh, stb. ez egyszer elszámolták magukat…

„2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. óta minden évben megünnepelnek. A 2001-es év különleges voltát adta, hogy egyúttal az 1951. július 28-án Genfben aláírásra került menekültügyi egyezmény 50. évfordulójára is emlékeztek. E mellett a június 20-i dátumot azért választották, mert az egybeesik az afrikai menekültek napjával.”

Milyen pontos ez az idézet!
A magyarul (is) olvasható wikipédia nem csak sejti, tudja is, milyen fontos a többes szám harmadik személy!

Mert amúgy, mi, magyar nemzettestvérek, hazafiak, honfitársak és polgárok, – nyilván – tudjuk a dolgunkat. Tanítómesterünk, hős védelmezőnk, a „soha nem lehet ellenzékben nemzetünk” atyja rabosította a komplett magyarságot, s most ketrecbe zárva visíthatjuk, skandálhatjuk: takarodjatok, takarodjatok…

Merthogy Magyarország éppen egy erős és büszke európai ország!

Megállítottuk Brüsszelt, megállítottuk a háborúkból menekülők ezreit, megállítunk mi mindenkit, aki hagyományai, emlékei alapján a szíveslátásra és vendégbarátságra emlékezhetne…

Bebörtönözzük, aki szolidaritásról beszél, megfosztjuk a szabadságától azt, aki egész eddigi életét a mások segítésére, a szegények, a rászorulók gyámolítására fordította. Ettől erős és büszke ez a falatka haza!

A sors – gondviselés?- különös játéka, hogy Ferenc pápa éppen azon a napon beszélt a menekültekről, az emberiség ezzel kapcsolatos feladatairól, amikor nekünk, szombathelyieknek püspököt jelölt, ajándékozott. Elérkezettnek látta az időt, hogy a betöltetlen hivatás végre jó gazdát találjon.
Intéseit a menekültekkel kapcsolatban, így még inkább hallanunk kell! De legalábbis nem mehetünk el e fontos gondolatok mellett úgy, mintha nem volna számunkra nagyon fontos!

„Holnapután lesz a menekültek világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezett. Az idei év témája: „A menekültekkel. Ma jobban, mint valaha, a menekültek pártjára kell állnunk.” Ez a téma. Konkrétan oda kell figyelnünk a nőkre, a férfiakra, a gyermekekre, akik háborús konfliktusok, erőszak és üldöztetés elől menekülnek. Az ő fájdalommal és reménnyel teli történeteik meghallgatása alkalmat adhat a testvéri találkozásra és egymás igazi megismerésére. A menekültekkel való személyes találkozás ugyanis elveszi félelmeinket és megszünteti a torz ideológiákat; segít, hogy növekedjünk emberségben, teret nyit a nyitottság érzelmei előtt, és hidak építésére késztet.”

Dr. Székely János éppen attól a naptól vált egyházmegyénk vezetőjévé, amikor a pápa egyértelművé tette, hogy a falak, kerítések helyett hidakat kell építenünk! Nemzetünk összlakosságához mérten meglehetősen szűk kör a katolikus vallásúak közössége, mégis fontos tudnunk, mit gondol rólunk, magyarokról a Vatikán vezetője!
Fontos, mert hatalmasságaink fondorlatossága mindig szívesen mutatja magát, mint az egyház jó cimborája. Államunk kereszténydemokrata (sic!) vezetői csalárd módon, a foci után szinte másodikként ölik látványosan a pénz az egyházakba, holott az egészségügy és az oktatás kivérzéséig már nincsenek éveink, hónapjaink…
De a szépre kipingált templomok, a szélesen terpeszkedő stadionok iszonyatos kontrasztot mutatnak a határainkra fonódott GYODA és kerítés-társai ellenében!

Csak reménykedhetünk, hogy Székely János inkább méltóztatik meghallani majd az őt kinevező pápa szavait, s talán nem lesz ő is egy, aki a hatalom elvárásának engedelmeskedve gyűlölettel érez és gondol a menekülőkre. Talán képes lesz nem idomulni a kormányzati elvárásokhoz, az előd szelleméhez! Jó volna tőle elsőként hallani kiállást Ferenc pápa mellett, most, a menekültek kérdésében!

A barátom hiánya okán…

Akadnak ünnepnapok, melyek a közelmúlt csodáinak számítanak – modern technikai értékek, sportágak, vagy akár legújabb kori teremtmények megemlékezésére alkalmas napok.
Közülük csak egy, de nyilván nagyon fontos világi ünnep a most vasárnapra eső APÁK NAPJA. melyet egy ideje felemlegetünk és persze megülünk – ha lehet…

Az ünnepnapok azért jönnek létre, alkotóik azért teremtenek hozzájuk különleges mítoszokat, hogy mindazok, akik szívesen mutatják ki örömüket egy másik ember iránt, kedveskedhessenek, ajándékokat készíthessenek, meglepetéseket okozhassanak.
Május első vasárnapján lázasan készülődünk az anyák napi virágtengerre, a családi együttlétek szép példája, amikor apák és apuk, édesapák és papik állnak a hosszasan kígyózó sorokba, hogy kiválaszthassák és megvásárolhassák a legeslegszebb csokrokat.

Azt mondják, persze, hogy ilyenkor is a legszebbek a gyermekek által rajzolt képeslapok, a gyermeki ügyetlenségtől bájos kézimunkák, melyek átvételekor édesanyák ezrei könnyeznek. Megannyi fájó szívdobbanástól hangosak a temetői sétányok, amikor a már rég eltávozott anyák és nagymamák sírjaihoz vonulnak a gyermekek.

Mert a szeretet túlélhet mindent és mindenkit…

Az anyák napja májusi ünnepére rímel az APÁK NAPJA, melyet június harmadik vasárnapján ünneplünk, ekkor jelenthet valódi örömet az apró figyelmesség, amit egy gyermek édesapjának készíthet, vagy adhat át, néhány kedves gondolat, dalocska kíséretében.

Ahogy szívmelengető képek sokasága számol be a május elején édesanyjukhoz bújó apróságokról, az édesapák ünnepén is egyre több figyelem jut az „apás” fotográfiák felsoroltatására. Valljuk meg, nincs is annál boldogítóbb érzés, mint apák napján megmosolyogni egy kedves mondókát, mely a kissrác legnagyobb öröme lehet a nagy fehér isten előtt állva… Igen, a legfontosabb célja ez lehetett az ünnep alkotójának – örömünnepet ülni parányi szívekben, felnézni és megünnepelni az erős és okos – a legerősebb és mindenkinél okosabb apucit!

Míg ezek felett a szívmelengető gondolatok felett időzünk, próbáljuk elgondolni, milyen lehet két kicsinyke gyermeknek most ez az APÁK NAPJA!
APÁK NAPJA édesapa nélkül… az Ember nélkül, akinek elvették a szabadságát!

Próbáljuk meg átérezni, amint napok óta hiába várják haza édesapjukat, hogy megmutassák izgatottan a gyönyörűre sikeredett bizonyítványokat, és átadják a maguk által gondosan elkészített képeslapokat, melyeken, virágtenger közepén két gyerkőc látható, amint jó szorosan markolják az apai praclit…

Képzeljük el, amint a kis balerina hiába gyakorolta oly sokat a kecses mozdulatokat – az ünnep elmarad… bizonytalan időre.

Ha van valami igazán gonosz a fölnőttek világában, az a háborúk és felelőtlen harcok, a hiábavaló meghurcoltatások sora, amikor gyermekek szomorkodhatnak odahaza, értetlenül bámulva a gyerekszoba élettelen játékait. Két aprócska gyermek, egy kislány és egy kisfiú hiába készülődött – ez az ünnep, az APÁK NAPJA édesapa nélkül fog elmúlni. Ugyan, hogy érthetnék meg a gyermekszívek fájdalmát az ostoba fölnőttek!

(Képeink csak illusztrációk…)

Úgy alakult, hogy 2017-ben már nem kezdünk azzal mondatot, hogy „ezt nem hittük volna”!
Hozzászokni bármihez, elfogadni a felfoghatatlant, elviselni, ahogy engedelmesnek nézhetnek – ez a legkevesebb, amit a felelőtlenül itthon maradók, a maradék megtehet!
Hogy éppen ki van soron, kivel történhet bármi, ha útban van – nos, ez a hiábavaló találgatósdi egyszer már úgy tűnt, eltakarodott hazánkból.
Most újra félünk és aggodalmakkal terhes életünket éljük, gyakran akkor is, ha tudjuk, semmi okunk a gyötrődésre!
Mert már nem kellenek valódi okok!

Magunkhoz térni! – ez a dolgunk, mert a tehetetlenségen kívül szinte semmi másról nem szólhatna az eljövendő. Na igen, lehet keménykedni, ígérni harcot, forradalmat akár, de ne feledjük el, mivé váltak “csapataink” az elmúlt évtizedekben! Ha velünk van gond, még ordítunk, de másért, akár csak kiáltani is egyre kevesebben mernek – féltve az egzisztenciát, a mindennapi betevőt, a vélt jövőt. Ugyan, kire számíthatnánk?

Ma éppen annak a hiányzó Embernek a kapcsán kell elgondolkoznunk, akinek a jelmondata volt: a „Szolidaritás!” Elgondolkozhatunk, azután szomorúan a fal felé fordulhatunk – mivé lettünk?

Egyetlen rövid mondat volt az üzenete, gondosan egymás után szerkesztett szavak, mielőtt a foglár továbblökte volna: „Szép kis megtorlás!”
Mondat, ami lavinát indított, s az undok politikacsinálók, az ellenség katonái úgy forgathatják most, kedvük szerint, mintha akadhatna e tömör mondatnak bármiféle „más” alternatívája, mint a felhívás, a kötelezően kimondandó válaszok sora!

Mert most éppen nem annak van ideje, hogy “csak úgy”, várakozzunk!
Bár türelemre intenek, s hivatkoznak bizonyos igazságszolgáltatásra, ne gondoljuk egy pillanatra sem, hogy nem pontosan annyiféle igazság van, ahányan ezt követelik, s ne képzeljük, hogy a szolgáltatás bármi módon is azonos lehet az elvárt szolgálattal!
Elrendezték jól a hatalmasságok a bátor ellenszegülő sorsát. A szabadságától megfosztott, vádakkal illethető, persze az ártatlanság vélelméhez hozzá nem férhető egyént varázsoltak abból, aki éppen mások szabadságáért vállalt kíméletlen küzdelmeket.

Válaszokat kell találnunk.
Miatta!
Nem magunkról és nem magunkért!
Akkor is, ha a kérdések okán szinte minden válasz kizárólag profánra sikerülhet! És nem szabad, egyetlen pillanatra sem szabad meginganunk, csak azért, mert a nagy spekulálók éppen erre hajtanak! Amit tudunk, amit átéltünk, amit megtapasztaltunk – az az igazság! Amit meg azok vélnek, fabrikálnak, bütykölnek – minden rágalom és vád lehullhat, ha összeszedjük a maradék erőt.

Ami a barátommal megtörténhetett, az velem is megtörténhet. De amíg tehetem, gyakorlom az addigi életemet – senki ellen és mindenkiért vállalva a nehézségeket. Ez a szolidaritás lényege, csak ennyit vár tőlem és tőled az üzenet. Szolidaritás, amiért a legkevésbé várhatunk hálát, s amelyért olykor, szép kis megtorlás lehet a válasz.

Ma reggel jó volt hallgatni a Lánchíd rádiót!
Jó volt hallani Szombathely korábbi Polgármesterét, a mi Polgármesterünket! Érdemes meghallgatni a felvételt, érdemes azt megosztani, mert nyilvánvalóan nagyon kevesen hallhatták – nagyon fontos mondatait!

http://lanchidradio.hu/videok/183805

Már itt tartunk. Ez a dolgunk: MAGUNKHOZ TÉRNI – „Szép kis megtorlás!” után, válaszok előtt, de a szolidaritásban bízva, csakazértis!

The best revenge is a life well-lived.
A közmondás magyarul kb. annyit tesz: A legjobb bosszú a boldogság.

Csak pár szó, egy mondat…
Komoly feladat, kihívás lehet ez a szolgaléleknek, a fullajtárnak, csicskának, megoldhatatlan rejtvény a talpnyalónak.
A szolga ma kielégületlen – csak elvégezte a rá bízott mocskot, de valójában nem igazán értette azt, amiért fontoskodnia kellett.
Mint valami ostoba gyerekcsínyt, úgy csinálta végig az egészet – úgy, hogy azt a semmitmondó cikket jó előre megírta.
Tudósított…
Ő így tudja.
Vagy úgy tudja…
Írt.
Arról, amit és ahogy a gazdái látni akarták.

Aztán – mert felülmúlni vágyta beton-szürke képzeletét – odasettenkedett, belepiszkított (volna) egy rá nem tartozó dologba, de elhajtották. Pofára esett. Persze, azt gondolta, ezt csak ő fogja megélni.
A rittyenet elvégre már készen gőzölgött!
Így, dolgavégezetlenül ballagott vackába, aztán útjára eresztette a semmit.
Ahogy szokta – nem vállalva önmagát – egy olvasó tollába ragozva sunyi ostobaságát.

A kormánypárt napilapjának tegnapi cikke után ma reggel még olvasható volt pár sor… Még nem törölték… Egy olvasó – bizonyos Sávolyi Erika hozzászólása. Megköszönve a lelkiismerete által diktáltakat, teljes terjedelemben közlöm a szövegét:

A Vas Népében megjelent cikkben van egy nagyon érdekes rész a Czeglédy üggyel kapcsolatban. Olvassátok el mit ír a megyei napilap és utána mondom a csattanót!

“A Vas Népét egy szemtanú kereste fel: kedd délután 16:30 perckor járt a Kossuth Lajos utcában. Itt található Czeglédy szombathelyi irodája, ahonnan felfegyverkezett bűnügyi munkatársak pakoltak éppen fekete zsákokba csomagolt, számára ismeretlen dokumentumokat egy hatósági gépjárműbe. A feltűnő jelenet kapcsán kérdéseket tett fel, amelyekre nem kapott választ, annyit azonban megerősítettek, hogy a NAV munkatársai.”

Ezt írta tehát a Vas Népe nevű újság. Valószínűleg nagyon kínos lett volna nekik leírni, hogy ez az állítólagos szemtanú Cseszkó Tamás, a napilap propagandista főmunkatársa, akit jogerősen elítéltek csalásért!

Ő ólálkodott tegnap a fenti iroda környékén. Kiszúrtam a jellegzetes ázsiai vonásokat mutató férfit és azt néztem, mit settenkedik. Előbb odament egy nőhöz, aki elküldte, aztán odament egy fekete farmeros, NAV-os kitűzős fegyveres fickóhoz, aki erélyesen elküldte a Cseszkót a fenébe. Ezután eloldalgott és a Vas Népe már “szemtanúként” hivatkozik rá, aki megkereste a Vas Népét.
Gáz.

És itt van, amit hiába kerestek a Vas Népében: A Szombathelyi Járásbíróság 2017. február 8-án, tárgyalás nélkül meghozott végzésében folytatólagosan, nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt egy év szabadságvesztést (börtön), 100.000 Ft pénzbüntetést és két év gazdasági társaság vezető tisztségviselői tevékenységtől eltiltást szabott ki Cseszkó Tamással szemben.

Úgy tűnik hát, hogy tegnap is lopni, csalni ment ez a jellemtelen alak, csalni, mint rendesen – ahogy megszokta! Próbaidő alatt…
(…)
Az idézetet szóról szóra közöltem.
Így még a nevét sem kell leírnom ennek a semmi alaknak!

A legjobb bosszú a boldogság. Ennyi!

A Gyilkos-tó, melynek neve mostanság románul: Lacul Roșu, vagy ahogy odakünn a magyarok nevezték, a Veres-tó, egy úgynevezett természetes torlasztó Hargita megye északkeleti részén, a Keleti-Kárpátokban, a Hagymás-hegységben. A tó maga 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében…

Szomorúság tölti el szívünket, ha a mára leküzdhetetlenné vált, tehát megfizethetetlen távolságról kell elgondolkoznunk. A Gyilkos tó elérése kiváltsággá, úri hancúrrá változott – sok más mellett…

Csak kevesen tudják, ezért eláruljuk, hogy Gyilkos tó azért akad kicsit közelebb, pontosan 90 kilométerre Szombathelytől is!

Íme a közkedvelt útinapló leírása:

„A Hamuházi-séd és a Szalai-séd összefolyásánál, a Somberek-séd völgyében, apró tisztásként rejtőzködik az erdő mélyén a Hamuházi-rét. Itt, Hubertlakon állt egykoron az erdőbirtokos Eszterházy-gróf emeletes vadászkastélya, a hubertlaki vadászkastély. A festői kastély azonban az 1900-as évek második felében, egy tűzesetben a lángok martalékává vált. Helyén ma vadászház áll.
Nem messze tőle, kis völgyben mesterségesen felduzzasztott tavacska, a Hubertlaki-tó bújik meg. Csillogó víztükrét meg-megszakítják a tóból kiálló elárasztott fák csonkjai. A hely csendjével és varázsával méltán adózik a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus emléke előtt. Az addig kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak.”

A tó megközelítése egy kicsit kacifántos, jó sokat kell gyalogolni, de a végeredmény – a látvány és a kiváló erdei környezet – mindenért kárpótolja a lelkes túrázót! Első lépésben Pápáig kell utaznunk, majd onnan a MOL kút körforgalmából a Pápateszér felé vezető útra térve, Nagygyimóton, Bében átgurulva, Bakonykoppányt elhagyva érkezhetünk a Huszárokelőpusztai vadászlakhoz. Itt elegendő parkolóhelyet találva nekilódulhatunk a valamivel több, mint 10 km-es távnak!

Megéri!

A szavak helyett álljon itt néhány felvétel a tóról – ahogy mi láttuk, néhány nappal ezelőtt!

A napjainkban folyamatosan fejlődő Sárvár – jó pár évtizeddel ezelőtt – egy elviselhetetlen bűzt árasztó üzem okán volt nevezetes. Ha Budapest, vagy éppen a Balaton felől iparkodtunk hazafelé, már a Hegyközség legelején nekiveselkedtünk a ceremóniának – felhúztuk az ablakokat, lezártuk a szellőztető berendezéseket, aztán, mint a mélyvízi búvárok, minden igyekezetünkkel megpróbáltuk visszatartani a lélegzetünket. Naná, hogy nem sikerült – bármit is tettünk, úgy a vár mentén kanyargó útig fuldokolni kényszerültünk! A kocsiszekrényt átjárta a döggyár szaga – az elhullott állatok elviselhetetlen bűze. Hja, mondták, ez a hihetetlenül hasznos üzem megér ennyi kellemetlenséget! Aztán szerencsére elhullott a legyintős városvezetők legutolsó generációja, Sárvár magához tért, s ahol ma bevásárló centrum létesült, a földdel tették egyenlővé az ÁTÉV néhai üzemcsarnokait.

Ami egykor tönkretette a dunántúli kisváros lakóinak az életét – ott – eltűnt.
Ma már mindenki a sárvári csodáról beszél.
A fürdőváros fejlődik, s ennek egyik fontos feltétele volt a mindenkit mérgező gyár éltüntetése.

Ma Szombathely életét keseríti meg egy DÖGGYÁR!

Hihetetlen, de a “szerencsénk” úgy hozta, hogy vasárnap hajnalban (!!!) igyekeztünk elhagyni szülővárosunkat, s az elkerülőn keresztül utaztunk Körmend felől Zanat felé. Elviselhetetlen szmog, a terület fölé terpeszkedő füst, és gyomorforgató bűz terjengett mindenfelé. A szombathelyiek életét megkeserítő Falco gyár füstje mélyen szétterpeszkedett az elkerülő kanyargós útja felett, s a kocsiba áramló fűrészpor és fojtó bűz elviselhetetlen volt.

Ez a mi döggyárunk, ez az ideérkezők, s az itt élők örömének a legfőbb gátja!

Képtelenség, hogy az állítólag nagykorúsága okán vonzó karneváli napokat majd fuldokló kíváncsiskodók fogják ellepni! Jönnek a segítés városába fűrészport roszogtatni? Csak nehogy énekelni támadjon a kedvük Szent Márton városában, mert a tüdejük faforgáccsal fog feltelni!

Lehetetlen elhinni, hogy előbb-utóbb ne erről szóljanak majd mindazok, akik vissza-visszatérnek városunkba! Ha még jönnek egyáltalán…
Igen, az az a város, ahol egy bűzös döggyár eregeti a füstjét, ahol már jobb, ha a Zanat tábla környékén bereteszeljük az ablakokat, lezárjuk a szellőztető berendezéseket.

Amúgy, jobb, ha a városba érkezés előtt elfeledjük a tiszta kocsi nimbuszát is! Autót mosni Szombathelytől távozva érdemes, aki idejön, jobb, ha másnap gondol az alapos hajmosásra és a szabadban táplálkozni sem igazán érdemes! Ennyi!

Ez a bodorgó szörnyeteg mindenünket elveszi, kiforgatja értékeiből a hírneves várost és csak a felszínen úszó szörnyetegeket hagyja a nyakunkon! Puskás, Hende és garázda seregeik valahogy élvezni méltóztatnak ezt a füstfelleget, vagy úgy érzik, nekünk ez is jó…

Tessék mondani, tényleg elérhetetlen, hogy a kéményhez kötve szemlélhessük ezt a díszes kompániát? Legyen végre minden szombathelyi polgárnak elege a döggyárból és a döggyárat eltűrő politikusokból – ne a következő években esedékes választások előtt, de most, azonnal!

Milyen nagyszerű, hogy ez a kérdés nem fog gondot okozni egy olyan városban, ahol már jó gyakorlata van a középiskola kapujának lelakatolásában a városvezetőnek! Bezárni egy újabb gimnáziumot? Miért is ne – nyilván, így bizonyos preferált intézmények legalább padlógázzal üzemelhetnének…

A legjobb lenne, ha a remek példát kicsit újraszellőztetnék – lehetne később országjárást is szervezni, ahol Puskás Tivadar “piszkosul jó” tippeket adhatna, akár éppen Parragh László oldalán!

Történt vala, hogy a kamara félistene felvázolta legújabb ötleteit a totális elsötétítésről. Óriási hibának nevezte, hogy “polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat.” De ez persze csak a mai jéghegy éppen aktuális csúcsa volt. A folyamatosan és megállíthatatlanul gyarapodó kamarai vagyon teljhatalmú ura ma éppen Debrecenben kóricált, s ha már ott volt, mondott néhány hajmeresztő mondatot. Bár… lehet, hogy ez már kormányprogram, 2018 utánra? Jó lesz elkezdeni, mielőbb imádkozni!

Az MTI-hez eljuttatott tudósítás felütése így hangzott: „A magyar mikro- és kisvállalkozások, de még a közepesek sem igazán versenyképesek, nem tudnak a nemzetközi piacon egységnyi idő alatt akkora értéket előállítani, mint a versenytársak.”

Hogy Parragh miért felejtett el egyeztetni Orbánnal, az nem világos. Mindenesetre Orbán szerint erősek, meg büszkék vagyunk, míg a kamara elnőke szerint a versenytársakat követő, „futottak még” kategóriásokká váltunk.

Hmmm!

Vajon, kinek kell hinnünk?

Parragh szerint: “Ha túl erősen nyomjuk a béreket fölfelé, azt nem tudják kitermelni”, ha viszont nem, akkor “kiürül az ország”…

Mindezek után gondolta úgy a kamarai elnök, hogy üzen egy frappánsat a nagyobb városok polgármestereinek, amikor a jövőt éppen a bezárt gimnáziumok világában tudja elképzelni. Valahogy így: Fájlalta, hogy rendkívül erős a gimnáziumok “elszívó hatása”. “Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mondta Parragh László. Óriási hibának nevezte, hogy “polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat.”

Szerinte van olyan vidéki gimnázium, ahol 2,5 tanulmányi átlaggal indítottak első osztályt. Hozzátette: ez “kiszúrás” a gyerekkel, mert nem tud továbbtanulni, “kiszúrás” a családdal, mert olyat tanul a gyerek, aminek nincs piaci kereslete és “kiszúrás” a gazdasággal, mert nincs elegendő munkaerő. Meg kell győzni az embereket, ha a gyereknek van olyan munkája, amit a piac keres, és megfelelő jövedelemre tesz szert, az számára önbecsülést is ad, vélte a kamarai elnök.

A piac pedig – mint azt már évek óta tudjuk – keresi a jó szakembereket! Nagy szükség van operátorokra, összeszerelőkre, betanított munkásokra, szakképesítést nem igénylő munkák rabszolgáira, meg persze közmunkásokra! Ezekhez a ragyogó hivatásokhoz nem kell érettségi, nem szükséges középiskolai végzettség. Később sokkal egyszerűbb lesz majd újabb egyetemeket, főiskolákat is bezáratni, csak az első lépéseket kell megtenni a párthű polgármestereknek!

Parragh tudja a dolgát!
Meghallgatja főnöke vezérgondolatait, aztán az igéket előadja, mintha a sajátja volna.
A trükk pedig rég bevált!
Tűnjön úgy, mintha az ő mondanivalója beszélő viszonyban sem volna a miniszterelnökével, majd Viktor megérkezik és harcol, harcol, harcol – mint mindig! Harcol az ő éjfekete nemzetéért, azért a végül megmaradó négy-öt millióért, akinek elég lesz az ukáz.
Minek is vesződne diplomásokkal, érettségizettekkel!

Puskás most is hallgatni fog?
Őt nem érintik meg az efféle hírek?

Lapít majd, mint néhány napja, amikor szintén a nagyobb városok vezetőinek sugallták a legtutibb tippeket, a panelházak elbontásáról. Az is elkezdődhet nemsokára! Rogánék új biznisze, a lakáslottó már bevetésre készen várakozik! Csak utcára kell pakolni a tizedik, meg kilencedik emeletek lakóit, bele kell hajszolni őket a házvásárlási mizériába, s a jutalék ömleni fog…

Még mondja valaki, hogy nem jópofa ötlet bezáratni az iskolákat!

Minden bizonnyal téved Vona Gábor!
Azt találta mondani, hogy a magyar miniszterelnök lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista lett!
No, nem, nem a „kiégett kommunista” bántja most a szívemet – főleg nem, ha tudom, hogy Orbán hiányolta miatta az összekacsintást az általa oly gyakran fikázott baloldallal! (…)
Már a felvetés is elborzaszt, hogy akadt ember ebben a kies hazában, aki valaha is képes volt hinni Orbán fiatalságában, sőt, demokrataságában is!

Érdemes visszanézni a „bimbódzó” Orbán videóit!
A helyzet az, hogy színművészeket megszégyenítő módon játssza már vagy három évtizede „fiatal demokrataságát” egy sajátságos módon a “röfik” mellől elszólíttatott, alcsúti furmányos ember – miközben persze nem tesz mást, mint a hozzá hasonlatos földijei! (Igyekeztem, minden pejoratív csengésű mondatfoszlánytól mentes meghatározást összehozni…)

Kiss Lajos néprajztudós szerint a hozzá hasonlatos „gyüvő-menő emberek” jellegzetessége a valóságtól messze elrugaszkodott életvezetés, az olykor fényévekre eltűnő igazmondás, meg a szerzés végtelen öröme! Meg persze a dac, mely az efféle ember mellé szegődve egyebet sem diktál, mint a folytonos harcot, a mindenáron való győzelem kierőszakolását.
Szóval, Orbán Viktor soha nem volt lánglelkű fiatal demokrata!
Ezt csak a sokáig kizárólag őt bálványozó Zázrivecz Gábor gondolhatja, aki az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért Polgári Kör oszlopos tagjaként határozta el, hogy ő bizony kisvártatva pártelnök lesz, sőt Vonaként később miniszterelnök, aki egy alkalmas pillanatban hátba támadja – lekommunistázza – majd jó nevelőjét!

Ez az oka annak, hogy semmi értelmes nem jutott az eszébe (sic!), s a szokásos fideszes klisét felhasználva kommunistázott egy egészségeset.

Ez a két véglet ismert előtte, erről hallott még polgári körösként, ez maradt mostanáig a sajátja, s nem mer változtatni a tuti recepten. Csak ennyi az oka az esélytelenségének…

A nagyobb baj, hogy Vona körei évek óta változatlanok! Egyetlen épeszű, a magyar történelmet, lelkületet és nyelvet ismerő társa, korrektora sincs, valaki, akire hallgathatna, akitől a tanácsokat kaphatná! (Lipusz Zsolt történész életének legnagyobb csalódása volt, amikor alig egy évtizede ugyanezt bátorkodta felvetni, s őt ezért azonnal eltávolították a Jobbik tagjai közül, de még a Kurucinfóról is száműzték… no comment! Azóta a helyzet változatlan!)

Elég megcsodálnunk a Jobbik legújabb óriásplakátját, melyen Vona, mint felbőszült bikaborjú fújtat, s közben alig próbálja manipulálni híveit, amikor így üzen: Mi, veletek, leváltjuk őket! Szegény Gabika! Ha tudná, hogy a magyar nyelvben a valaki váltása szó szerint azt jelenti, hogy valaki, valakivel helyet cserél – kvázi Orbán helyett Vona fog lopni. Naná, hogy tudja, erre készül, csak a „szóbeszéd” és a „testbeszéd” sem tartozik az általa megismert tudományok közé. Kár!

És akkor, íme a tegnapi beszólás: Orbán a lánglelkű fiatal demokratából kiégett kommunista lett.

Jajj, jajj – szegény Zázrivecz Gabó, aki egyenest a lánglelkű fészkéből pottyant, most siratja a jóságos alma mátert, s fújja bőszen az ott megtanult, ellesett, elcsórt szófordulatot – a kiégett kommunista alakját! Hmmm!

Szegény Vona Gábor, aki a 2017-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 44. legbefolyásosabb személye…
Mennyivel bizakodóbbak lehetnénk, kedves Vona Úr, ha Ön nem leváltani, hanem elkergetni méltóztatna Orbánt! és mennyivel derűsebb lehetett volna a tegnapi traccsparti, ha az ifjú disznópásztorból tokás földesúrrá változott ember hasonlatával méltóztatott volna élni! Lehet, hogy a parlamenti büfében – ezúttal – elmaradt volna a jutalom Coca Cola, meg a Boci csoki, de legalább a remények közt vergődő millióknak jutott volna egy álmodozással teli tolt délután…

Utóirat:
De – kedves olvasók – ne szaladjunk olyan nagyon messzire!
Kiégett kommunistákról szokott vizionálni Puskás Tivadar, meg Hende Csaba csapata is, amikor a múlttal szeretnék megbarátkoztatni őket – de ugyan, kinek van kedve minduntalan visszatotyogni a start mezőre?

Ezek a „fiatalkereszténydemokraták” már csak ilyen egyformán gondolkoznak!
Mint minden lánglelkű kommunista… irtóznak önmaguktól!
Ez az egyedfejlődésük lényege.

Szombathely kisváros.
Úgy is jellemezhetnénk, hogy lassan önmagánál is jóval kisebb!

Éppen ezért jelenthetjük ki, hogy kisszerű, pitiáner egyedek is lakják bőven – s akkor még a legfinomabban fogalmaztunk…
Amolyan mindenki más szemében szálkát látók, bátran és önként ítélkezők, mindent tudni vélők.

Aki ide érkezik, vagy csak egy kicsit is más, mint amit a „helyi genetika” diktál, talán észre sem veszi e szombathelyiség ilyetén lényegét.

Végül, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a „gyüttmentek” sokaságában szinte észrevétlenül plántálódik a magukkal hurcolt gyűlölet, a soha meg nem értettség, meg a csakazértis hűvös „dafkéja”, miközben gyűlnek, csak gyűlnek a mindig megválaszolhatatlan kérdések…

Tamás – nevezzük így – Szombathelyen él.
Szándékosan nem nevezem őt a barátomnak, ismerősömnek – a világháló pletyka-telepén ez a dicsőség bárkinek, bármikor megadatik. A valóságban kulcslyuk is alig látszik, ahol jókat lehet befelé köpködni…

Szóval van ő, meg a kettétört története.
Már nem fontos, mióta, de megtanult önmagára vigyázni.
Ez a dolga…
Akkor is, ha a törvények szerint éppen vigyáznak rá!
A rá szabott szabadságmegvonás nem haladta meg a két esztendőt, felfüggeszthetővé vált a végrehajtás, próbaidőt kapott…

A véget érni nem akaró hónapokat, napokat morzsolja, kínosan ügyelve arra, hogy ne történhessen vele valami végzetes. Valami, ami ezt a kegyelmi állapotot megbolygathatja. Mert éppen ez a lényege a próbaidőnek. Meg persze a pártfogói felügyelet, ami feltételezi, hogy a felügyelt együttműködik, betartja a játékszabályokat.
Amolyan kalitka, melyről ugyan megfeledkezhet, de hiába… nem számít, volt-e, s ha volt, mi volt a bűne!

Bűnhődik.

Amikor a minap összefutottunk, jól érezhettem, hogy bántja valami. Évtizede már, hogy magába fordult, s ismételgeti egy régi, világtalan barátság rá hagyott mondatát, miszerint „hülyének lenni is jobb, mint vaknak”.
Tíz esztendőnyi keserűsége ecetesedett meg még inkább, mert látja, hogy ez a méltóság, a „felfüggesztettség” helyzete sem mindenkit képes porig alázni. Csak néz maga elé, s nem érti, miért, hogy akadhat „sorstársa”, aki ma is teheti dolgát – akit a próbaidő ki sem zökkenthet. Sőt!

Azt mondja, most veszítette el csak igazán a hitét, a „változtathatóba” vetett bizalmát.
Míg ő tudomásul vette a rá mértet, meghunyászkodva, a világ elől elvonultan, megszégyenülten vár a feloldozásra, addig a hatalom cimborája teheti tovább a pávatáncot, mintha mi sem történt volna!

A másik, akit a bíróság szintén elmarasztalt, börtönbüntetésre ítélt, melynek végrehajtását próbaidőre függesztette, ugyanúgy teheti és teszi mókáit, mint korábban! Pörög és tódul, a hatalom részeként irányít és pózol.

Mert Szombathelyen ma már ez is megtörténhetett, ma az egyenlőbbekre nem vonatkozik törvény, nem őrli fel őket a lelkiismeret, s úgy tűnik, a jó ízlés sem mutatkozik köröttük. Mondhatnám, hogy a barátom druszája, de nem akaródzik e szó… az a másik még csak szégyent sem érez,míg terpeszkedhetik!
Hmmm…

Egy város végtére is nem attól változik, hogy köveit felújítják. Nem attól lesz értékes, vagy értéktelen, hogy mekkora stadionja, medencéi, meg szobrai nőnek az égig. Az itt élők lelke és a nüánsz a fontos, az attitűd, mely nélkül már csak egy város, egy település áll a letűnt korok emlékei helyén!

Szombathely is próbaidejét tölti, valami megfejthetetlen büntetés okán, olyanok által, akiknek jogosítványait trükkök ezrei biztosították.
Nagyon sok múlik azon, meddig tűrjük ámokfutásukat!