Szerző: rezeda

Egyetlen, drága miniszterügynök elvtárs erősen rázza a pofonfát, s mindeközben kitartóan azt mutatja, hogy most már nagy a baj vele és a valósággal. Végérvényesen elszakadtak egymástól, úgy is mondhatnánk, ágytól, asztaltól. Igaz, nehéz volt ez a hét: Szájer, Deutsch, a lengyelek ficánkolása, miniszterügynök elvtárs idegei sem lehetnek kötélből, s olykor – gyakorta – fölmondják a szolgálatot. Itt van ez a Weber, akivel ambivalens a viszonya, az erkélyi szerelmetes összebújástól, a másik legyilkolásának szándékáig. Klasszikus házasság, ami most fordulatot vett megint, ám ebben már az mutatkozik, hogy egyetlen, drága miniszterügynökünk nem egészen ura a gondolatainak, ha volt is valaha ilyen áldott állapotban.

Nos, ez a Weber, mint az EPP frakcióvezetője, ilyképp Orbán főnöke megint jogállamiságozott, igazságszolgáltatás függetlenségizett és sajtószabadságozott, mert nem bír magával. Deutsch is legestapózta ezért, de Tompika már bocsánatot kért, amikor belengették, hogy emiatt kivágják az ablakon. Ettől még röpülhet, de megmutatkozott a deutschi gerinc, aki addig, amíg azt hiszi, büntetlenül óbégathat akármit, mint valami galerivezér, tátott szájjal üvölt, aztán, amikor kiderül, ezért őt számon is kérhetik, elsompolyog. Erkölcsi, elvi és mindenféle magaslatok, hogy ő nem is úgy gondolta, s itt jön akkor, hogy Orbán meg hogy az anyám valagába gondolta, ha gondolta ezt egyáltalán, de nézzük azért.

„Orbán Viktor válasza Manfred Webernek (EU-szamizdat nro. 3.)” – Így kezdődik a dolgozat, amitől az ember elmélázik, hogy ez meg mi a rosseb, móka, szatíra vagy csak gondolatkísérlet, de komolyan gondolja miniszterügynök elvtárs, ami baj. Kiderült, hogy mély nyomokat hagyott benne, amikor a Project Syndicate nem jelentette meg az egyik sziporkáját, amire cenzúrát kiáltott, s a jelek szerint ebből még most sem keveredett ki. Igaz, utána a lap, amely elutasította, tételesen felsorolta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy náluk megjelenő írásnak, és a formai követelmények mellett elvárják, hogy a náluk megjelenő szöveg intellektuális érvelés vagy egy stratégiai, politikai javaslat legyen.

Orbán műve ennek az elvárásnak nem felelt meg, most pedig az elnyomott és elhallgattatott szellemi nagyság gúnyáját veszi magára, akinek szamizdatban kell terjesztenie gondolatait. Van amúgy uszkve ötszáz újságja, számos tévéje, rádiója, de értjük ezt a szamizdatos takarót, ez olyan ifjú forradalmáros. Ezzel azonban vannak bajok. „Nekünk, közép-európaiaknak ez nem ismeretlen. Erre találtuk ki a szamizdatot. Írj, nyomtass, olvass, terjessz! Szam izdat, vagyis magunktól magunknak.” Nos, Orbán nemhogy nem találta ki a szamizdatot, de ilyenbe nem is írt Kádár alatt, azok mások voltak, például, akiket ma ő hallgattattat el, mert soha nem vetemedne arra.

Illetve, ha már szamizdatozik, nem ártana tudni, mi is az. Nem „magunktól magunknak”, mint az itt elhangzik, mert az lószart sem ér, hanem inkább magánkiadás lesz az. De ilyenekre Orbán nem emlékezhet, mert KISZ titkár volt akkoriban vagy Soros ösztöndíjas, de ez már mindegy, csak épp sunyi parasztság. Így hát ilyen szamizdatban mondja el a sérelmeit, amit ennek a Webernek a cimborái a fejéhez vágtak, s ami neki fáj. Ezt speciel megértjük, mert az igazság fájdalmas dolog. „Orbán beteg demokráciát épít.” „Néhány tagállamban jogállamisági válság van. Különösen Magyarországon és Lengyelországban. „A szabad sajtó szinte nem létezik Magyarországon.”

Ilyeneket idézget Orbán a szamizdatjában, hogy ezekkel vádolják, ő pedig nem beszélhet és nem írhat, mert nem hozzák le az összes műveit. „Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és felelős nemzeti kormánypolitikusok nyilatkozatainak fényében ezt többé nem tudjátok letagadni. És azt várjátok, hogy mi, magyarok elfogadjuk ezt. A németek sok mindent kértek már tőlünk, magyaroktól a történelem során, de Ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok .” – ez a dolgozat vége azzal a toldással, miniszterügynök elvtárs jól kivehetően beteg. Senki nem akarja letagadni a mondottakat, épp ez a bajuk vele.

No most, mit tegyünk, ha drága, szeretett, egyetlen miniszterügynökünk a lehető, legnagyobb nyilvánosság előtt szúrja tökön magát. Mimagyarozik, balfácánozik, ráadásul vélelmezett szamizdatban. Ez már a totális csőd és nihil, ilyen szellemi toprongy terméket nemhogy a mai Project Syndicate, de még a hajdani, stencilezett ellenálló magyar szamizdat sem hozott volna le, mert nincs mérce, aminek megfelelne. Hazug, és ráadásul úgy egy ötödikes Pistike szintjén van. De, hogy tegyünk bele egy kis tragédiát is, ez – mint az összes – a rajongóknak készült. És a jelek szerint megteszi nekik, épp az ő nívójuk. Zsák és foltja további kérdések nélkül.

Nagy volt az öröm tegnap minálunk, a fatornyos kis városomban, merthogy megérkeztek a temetőbe a hűtőkonténerek. Muszáj volt nekik, előtte a kórházban a proszektúrán halomban álltak a hullák ugyanis. Egymás hegyén hátán. Mert nem vagyunk szokva ahhoz, hogy hullunk, mint ősszel a legyek, hogy mindenki csak a teremtőjéhez igyekszik látni kívánván őtet, a bozontos szakállát neki. Ilyen Gyalog galoppos feeling volt, amely filmalkotásban, mint emlékezhetünk, kordéra gyűjtötték a málladozó testeket, mint valami kapcarongyokat, visszük a hullákat, hozzátok a halottakat kántálással. Az élet maradéktalanul szép ugyanis.

Odaállították ezt a hűtőkonténert a temető közepére, akárha dekadens rotterdami kikötő volna a holtak birodalma, ám a temető szépsége így odalett, nagyipari külsőt kapott, ahol nehéz elképzelni a sírok közt az anyókát, aki halkan sírogat. Olyan ez a konténerhűtő mint a konténerkórház, külseje, funkciója is hasonló, kajla életek állomása. Lehet a végső mindkettő, vagy csak közbeeső a de profundisig. Mindebből kitetszik, ebből a nézőpontból az, hogy Szájer József a Rotterdamhoz hasonlatosan dekadens Brüsszel egy lakásában milyen férfiak karja közt élvez el, teljességgel másodlagos. Hogy ez valahol más kuckajában van az életnek, és csak az ínyenceket érdekli igazán.

Még így is lehet. De Szájer alkotmányozó féreg hatással van mégis a magunkfajta porbafingó organizmusokra is egészen elképesztő módon. Szintén tegnap, és szintén a fatornyos kis városomban esett meg ugyanis, hogy a mi helyi Szájer Józsefünk kiakadt. Megesik, hogy valakinek a neve ugyanaz épp, mint aki más hírbe került, és tele van minden vele. A népek pedig egyszerűek, Szájer, Szájer secko jedno, és már veszik is elő a kaszát, fokost, fenik a kést, hogy ezt most kiheréljük. A mi Szájer Józsefünket annyira nagyon nekiláttak fenyegetni ugyanis, hogy képet kellett közzé tennie, hogy ő nem az, hanem egészen más, és hagyják őtet békén a haragjukkal, herélési buzgalmukkal.

Mindebből pedig az fakad, hogy hanyatló népünk ugyan nem egészen pontos iránnyal, de bő indulatokkal rendelkezik. Tele van a töke Szájerrel, s ami vele egy, a Fidesszel is talán, tehát fölébredt évtizedes szunnyadásából, bár a bambaság még benne van. Kivonná a kardját, és lerohanná mind az összes Szájereket, akiket most elkezdtünk félteni. Vannak korok és vannak nevek, amelyekkel azokban a korokban élni nem illik, és lám, a Szájer megnevezés lett harcba hívó kürtszó ezek szerint, ami azt mutatja, remény, az van, ha halovány is. De nem ártana azért tisztázni a seregeknek az ellen pontos személyét, innentől tehát sajnálhatjuk a Szájer Józsefeket.

Így élünk mi Neriában, kedves néném. Illetve így halunk, mint a konténeres sztoriból is kitetszik. Fura mód azonban, míg a nép egyszerű fiai a maguk romlatlan erkölcseivel, mint valami számos Arisztotelészek Nikomakhoszban, úgy éreznek, vagy Ferenc a madaraival, sejtvén a bűnök hatalmas súlyát. Országunk vezénylő tábornoka és más kormányzó erői azonban csak hümmögnek, jól tette az ő Szájerük, hogy eltakarodott. Ennyi, pedig romlottságát tudták emberöltőnyi idő óta, ők takargatták keresztény takaróval, családdal, ájtatos és hamis pátoszokkal. Ilyképp, az indulat, amely a mi szerencsétlen Szájerünkre vetül, őket is illeti.

No most, az a népművelői feladat, hogy ezt elmeséljük mind az összes Jóskának, Sárának, Tercsinek, Fercsinek, Katának, Klárának és valahány névnek a naptárban, hogy aztán ők tudják majd mondani kórusban, hogy viszontlátásra pajtások, véget ért a móka mára. (Móka Miki után szabadon.) Lám, milyen takarosan summáztuk az életünket az ovitól a sírig – dupla hullazsákban –, a közepe viszont, ami most zajlik épp, teljességgel lukas. Az van benne momentán buzgalmasan, hogy fel, Szájerre, és kezdetnek ez épp megteszi. Annyi volna hátra csupán tehát, hogy alaposan fel kellene térképezni, mely nevek azok, amelyekkel korunkban nem illendő flangálni. És máris lépnénk egyet előre.

Deutsch Tamás kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból harminc képviselőtársa, mert besokalltak a tőle. Szó szerint: „Döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait”. A kizárás kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják. Sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait, így december 9-én szavazhatnának arról, hogy a magyar csődört kipenderítik az EPP-ből.

Mindez lehetséges, mert míg egy egész párt kizárása – mint azt a Fidesszel való monyolás is bizonyítja – macerás és nehézkes, az egyes tagoké nem. Deutsch tehát röpülhet, és képzeljük el azt a mókát, hogy en bloc kivágni őket nem lehet, tehát darabjával rakosgatják ki őket a partra a mi gyönyörűségünkre ugyan, de kies hazánk még nagyobb dicsőségére. Bár Szájer után nehéz túlteljesíteni jó hírünk öregbítésének buzgalmát, de még az is sikerülhet. Mert míg az alkotmányozó fideszes egy perverz drogos, ez a másik pedig egy tutuló vadbarom, akinek a jelek szerint már szaga van a szalonban.

Deutsch valami mérhetetlen önbizalommal azt feltételezi, vélelmezi és terjeszti, hogy ez Brüsszel összehangolt támadása a vétó miatt, ami különös idea. S azt mutatja, képtelen belátni, vele személy szerint van a baj. Ő is, mint a pártja, az országgal azonosítja önmagát, hogy meghurcoltatását az érette való munkálkodás miatt szenvedi el, holott csak torz, kultúrnépek közé nem való gőzös gondolatai miatt, amelyeknek még hangot is ad, és nem irodalmi stílusban. Deutsch személyes tragédiája, hogy az EP-ben nem áll mögötte a dicsőséges százharminchárom, hogy minden ganyéságát eltussolja.

Ilyen az, amikor szembe jön a jogállam, amiben a Fidesz szerint mi itthon szügyig járunk. illetve a gyerekszoba. Mert kitetszik, ha Európában viselkednek úgy, mint azt itthon megszokták, mindig csak a baj van. S ami ebben az egészben a legérdekesebb, azt hiszik, direkt pikkelnek rájuk, pedig nem, csak kezdik kiismerni őket. Lassan, sokára és most már talán későn is, de mindenképpen azzal a tanulsággal, hogy kultúrnépként viselkedni ezek nem tudnak. Deutsch története ennyi csupán olyan messzire mutató következtetést levonva, hogy helyük ott tényleg nincs.

Emlékszünk Varga naccsága duzzogására, amikor nem mehetett el Orbánt helyettesíteni, mert képtelen volt felfogni, hogy oda őt nem hívták, neki ott helye nincs. Kovács levelezőt is vágták már ki uniós ülésről, amikor onnan a teremből küldözgette kifelé az sms-eket azzal, hogy ezeknek a kurva anyját, és csodálkozott, hogy megsértődnek. Deutsch meg gestapózott, s amikor emiatt ki akarják vágni, mint macskát szarni, akkor politikai üldözést delirál, mert képtelen felfogni a saját ótvar bunkóságát. És azt sem, hogy mindettől nem lesz hős, csak szánalmas, nevetséges alak.

A Fidesz lestrapált, lejárt szavatosságú alapítói közül két nap alatt kettő bukott meg Európában, így a kollégisták közül már csak hárman tartják magukat, igaz, ők itthon. Kövér pedellus, Áder töltőtoll és a király, maga Orbán Viktor. Ennyien vannak, ennyien is sokan, mert idehaza, ahol ezek rontják a levegőt, ilyen inzultusoknak nincsenek kitéve, védi őket Polt, s valami különös mágia folytán még a kezüket is csókolgatják. Ebből is kitetszik, hogy Magyarország (nem köztársaság) területileg ugyan Európa része, berendezkedésében és értékeiben azonban egyáltalán nem.

És az is különös, hogy aki ezek közül kikerül a nagyvilágba, az vagy megbukik, mint most ez a kettő, vagy meghasonlik és megvilágosodik, mint Navracsics. Valami mérgező lehet a Kárpátok alatt. Valami van a levegőben, ami miatt ezen a tájon minden meg-, és elromlik. Akár meg is nevezhetnénk a Karmelitákban lévő trónján ülve rámutatva, de ezt már úgyis tudja mindenki. Most csak az volna a kérdés, mi jár most a fejében, hogy a mohikánjai sorra potyognak el a vérzivatarban, s leginkább annak tudása volna jó, ki lesz az indiánok közül az utolsó, aki elesik. És leginkább, mikor.

Szájer József ősfideszes alapító atya, a kollégiumi szobatárs szombaton lemondott EP mandátumáról, mert, mint önmagát elbocsátó szép üzenetében írta: „…Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra…”. Ez kiegészült pártja hálanyilvánításával, miszerint köszönetet mondanak neki, annak az embernek, „akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai térképen”.

Hétfőre ez az elfoglalás kiteljesedett. A Fidesz konzervativizmusa és kereszténydemokráciája ott ragyog teljes pompájában Európa egén, leginkább egy belga rendőri jelentésben. Pedig olyan meghatóan indult minden, és az lett a vége, hogy ráégett a sztori a Fideszre. Mert bármennyire fura is, Szájer a nagy egészet nézve mellékszál csupán, egy arc nélküli eset, amitől megrepedt a pátoszos és ájtatos máz, majd előbuggyant a az ifjú demokraták és vén keresztények igazi arca, ami nem egyéb, mint a színtiszta hazugság.

Már maga Szájer sztorija is az lett hétfőre a sokszoros csúsztatásokkal, tagadásokkal, mellébeszélésekkel, ami közül az első a szombati nyálas búcsúzkodás volt, a második, hogy ott volt a bulin, de kokó nem volt nála, a harmadik, hogy mégis a táskájában találták meg azt, a negyedik az ereszcsatorán menekülés aktusa, és végül az a szombati kijelentése, miszerint a jövőben távlatosabb szellemi tevékenységet kíván végzeni, miközben kiderült, hogy eddig Brüsszelben milyet végzett. Szájer kilukasztotta a Fidesz lufiját, immár csak az a kérdés, leereszt-e.

Ha KESMA sajtó volnánk, akkor most azon csámcsognánk, hogy Szájer meleg – mint ahogyan a rendőri jelentés kontextusából kitetszik –, de ehhez nekünk az ég egy világon semmi közünk nincsen. Megengedőbben még ahhoz sem volna, hogy narkós, ezt is csak azért kifogásolhatjuk, mert törvényileg tiltott. Különben magánügy. Ezen túl azonban megszegte a brüsszeli járványügyi szabályokat, EP képviselőként tehát kétféle törvényt is áthágott, ami egyáltalán nem illendő, lemondásával azonban ez a helyére került, így hát mindez immár szót sem érdemelne.

Csak épp eszünkbe jut a friss alaptörvény módosítás. Azé az alaptörvényé, amelyet a legenda szerint épp Szájer tákolt össze egy vonat kupéjában a laptopján vagy iPadjén, ez mindegy is. Ám ebbe most írnák bele épp, hagy az apa férfi, az anya nő, megbillogozva és kirekesztve a másságot. Illetve ez is szerepel majd benne: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.” – Szájer a fentiek alapján nem fér bele a képletbe.

Szájer szembeköpte a Fidesz értékeit, illetve a Fidesz köpte szembe őt. Szájer József alapító atya nem felel meg a Fidesz emberideáljának, illetve annak az ideának, amit a Fidesz a társadalom állampolgáraira akar kényszeríteni, holott jól láthatóan a tagsága sem felel meg annak. A Fidesz ál kereszténydemokráciája nem felel meg a XXI. század kihívásainak, máz, a már emlegetett lufi, és hazugságra épül. Szájer volt ennek a kereszténydemokráciának az őszödi beszéde, de egyáltalán nem az első. A Fidesz hazugságai rendszerré kezdenek összeállni, az a kérdés, hogy gyurcsányi sorsra jutnak-e.

Még 2015-ben derült ki egy tárgyaláson egy rendőri vallomásból, hogy Deustch Tamást nem is egyszer a Fidesz első uralma alatt kábítószertől beállva rendőrök menekítették ki jófajta bulikból. Holott tudjuk, egy tő kender miatt felnégyelik a talpas állampolgárt. Láttuk Borkai polgármester kurvázását, Szijjártó enyári jachtozását, Rogán helikopterezését, Kaleta pedofil képeit, Semjén szarvasröptetését, és látjuk Orbán nem is kormánygépen röpködését mindenféle futballmeccsekre. Ez így együtt Caligula végnapjaira emlékeztet, pedig csak a Fidesz szokásos arca.

Kiderült már régen, csak Szájer rakta fel a pontot az íre, miszerint a Fidesz még a saját maga által hozott törvényeket sem tartja be. Erkölcsi züllés közben papol a kereszténységről, köznapian bort iszik és vizet prédikál. Buzizik a meleg, tolvajt kiált a rabló, és Gyurcsány félmondatán – hazudtunk reggel, délben, este – rugózik immár tizenöt éve, amikor önmagának egy őszinte mondata sincs születése óta. Nem Szájer bukott meg most. Ő csak lemállott a mázról. A Fidesz bukott meg erkölcsében, jellemében és voltaképp teljesen. Normális országban nem lenne jövőjük, de a miénk, mint jól tudjuk, nem az.

Hülyék mindenhol vannak. Nekik áll a világ. Az történt tegnap, hogy a Barcelona láblabdásai az FTC-hez indulva útra keltek Bukarestbe, legalábbis a klub százmilliós látogatottságú Facebook oldala szerint. Nem először esik meg ilyen malőr olyanokkal, akik Békásmegyeren túl laknak, elég volt csak megnézni tegnap az Észbontók című szuperprodukciót, amely műsorban két NER-lány, nemzetünk bimbajai, leendő CSOK-os édesanyák kies hazánk lakosságának számát uszkve öt-hatmilliárdra saccolták, és mindent megértünk azonnal.

De a leendő apukák sem voltak jobbak ugyanitt, akik pedig azon morfondíroztak, hogy az Egri csillagokat Mészöly Kálmán írhatta, mert a futball nagyon nagy hatalom, mint az tudvalévő. A magyar futball pedig évtizedes erőfeszítéssel, száz és ezermilliárdok eltapsolásával fel is került Európa futballtérképére, ami a kedves vezető valaga vége Csányi, OTP és MLSZ vezér óhajtása volt és kijelentése lett. A végeredmény pedig a barcelonai bejegyzésből is kitetszik. Rajta vagyunk a térképen, ha nem is ott és nem is úgy, ahogyan a sámánok szeretnék.

De majd a Szijjártó leordítja a Messi fejét, és a dolgok a helyükre kerülnek végérvényesen. A nemzeti gyász évében, Trianon miatt óbégatva permanensen azonban ez a tévedés duplán éget. Olyan gennyes sebeket szakít fel a magyari emberekben, ami minimum vért kíván, hogy a szőröstalpúakkal mosnak össze, attól telizokogjuk a nemzeti gödröt, Németh pacalkirály pedig Katalónia felé fordítja a tankjait. Mindez azonban csak az én rosszindulatom, de kihagyhatatlan, mert kiderült, mekkora király is a mi dagadtunk, Európa ura, akiről azt sem tudják, hol lakik.

Maga a tévedés azonban sorsszerű. Amilyen állapotban Neria leledzik, simán elmegy a harminc évvel ezelőtti Bukarestnek. Milyen szép volt ott is a karácsony ’89-ben, és, hogy mit hoztak az angyalok december 25-én Ceausescu bácsinak uralmának harmincnegyedik évében, az is delikát. Erről jut eszembe, hogy Orbán meg épp tegnap döntött csúcsot, Tisza Kálmántól vette át a stafétát, mint leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök, és ettől az embernek az élettől is elmegy a kedve. Manapság készült fotói tanúsága szerint a kedves vezetőnek is.

Olyan szétcsúszott a feje, ledarálja őtet a hosszú dicsőség. De, ha már Tiszát váltja, s uralmának stílusában némiképp követi is őt mai vezérünk, tegyük ide Ady keresetlen szavait a tegnapig csúcstartó magyarról: „…Minden a Sorsé, szeressétek,/ Őt is, a vad, geszti bolondot,/ A gyujtogató, csóvás embert,/ Úrnak, magyarnak egyként rongyot./ Mert ő is az Idők kiküldöttje/ S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze/ Hunnia úri trágyadombja,/ Ez a világnak nem közösse…” – Lám, milyen messzire tudunk jutni a csapongó asszociációkkal, pedig nem is szabad ötletelünk hét ülésben.

Épp ezért, és Tisza szelleme is itt lebegvén érdekes, a stíl miatt leginkább az Átlátszó felfedezése a kiváltságosokról. Mint megtudjuk az írásból, „az államtól ered az a 61,5 millió forint, amiből Orbán Gáspár alapítványa finanszírozza a JÖSz nevű szakkollégium épületének felújítását és működtetését. Az évente maréknyi joghallgatóval bővülő szervezetnek a miniszterelnök fia is alapító tagja volt. A kiválasztott kevesek exkluzív körülmények között élhetnek Budapest belvárosában, az ELTE épületében, ahol az Art Deco kávézóban az alapítvány cégének dolgozói szolgálják fel a Henessy konyakot…”

Ezt mindenki dolgozza fel vérmérséklete szerint. Mert nem is az összeg nagysága, hanem az ellopott pénz elköltésének célja a vérlázító. Hogy a buborékban éldegélő NER-elit utánpótlását miképp kényeztetik a mi pénzünkből. Az előbb idézett Ady vers címe egyébként a Rohanunk a forradalomba, és nem is tudom, miért kellett ezt is megjegyeznem, hacsaknem azért, mert nem férek a bőrömbe, de nem amiatt, mert kihíztam volna. Csapong az ember ide-oda, de az a baj, hogy mindenhol csak a ganajt találja, abban tapod, pedig mindjárt karácsony lesz megint.

De, hogy Barcelonából indultunk el, térjünk is meg oda újra, sétálgassunk a Las Ramblason, jobbról az óváros, balról a piac, hátunk mögött a tenger, és innen tényleg nagyon messzinek tűnik a mi kajla világunk. Budapest, Bukarest secko jedno, egzotikus, vad vidékek. Persze a Barca Facebook felelőse egy barom, de túl sokat nem tévedett. Sőt, attól lehet tartani ma már, hogy ilyeneket olvasva az ember azt óhajtozza, gondolja szertelenül, hogy lehet, jobb is lenne ma már ott. Megnézem mindezek után, szőrösödik-e a talpam, és ingemet széttárom a kivégző osztag előtt.

Írni kell. Sőt, egyenesen szükséges, úgy is mondhatnánk túlművelten, hogy schreiben necesse est. Mert az ember ha csak egyszer, és nem restség vagy bamba bámészkodás, hanem a rázúduló más feladatok súlya és akadályoztatása miatt csak egy napig is nem rögzíti a világ fürge folyását, az huss, szelel el mellette, mintha nem is lenne a része neki. Akárha bávatag Fidesz szavazó volna vagy kőszobor. Itt van ez a Demeter is épp, alighogy nácult, már vissza is vonta, s ha kicsit későn törli ki az ember a csipát a szeméből, mintha nem is történt volna semmi, pedig mennyire, hogy igen. Ebből is kitetszik, hogy a világ üterén kell tartani duci kis – oder göcsörtös – ujjaink koszos párnácskáit, mert lemaradunk.

Ott üget el mellettünk a történelem, ami egyben az életünk is, mint nagy időkben szokás az, hogy a kettő egybeesik. Nagy időknek nagy tanúi vagy nagy emberek, mint maga Svejk a világ pusztulása közben, mert, hogy ez a Demeter ocsmány egy féreg, bár az tudvalévő volt mindezideig is. Nem mesélem el ezt a Demetert, mert azt tegnap kellett volna, amiről lemaradtam. Elmesélem viszont a hiányát, ahogy menekül visszavonva bájos, náci szavait és törölve magát a facéról, akárha a gyilkos tünteti el a nyomokat, mossa le a vért, vagy szedi össze a töltényhüvelyt, bár a hulla attól még ott fekszik kiterítve és megmásíthatatlanul. Tehát visszavonni azt nem lehet, pláne duzzogva, mint ez a Demeter, tartva magát ahhoz, hogy neki igaza van.

Akkor ne vond vissza, cseszed, hanem állj ki magadért, mint a gazdád szereti. Kard ki kard, férfi a férfival, szemtől szemben, vagy mi a rossebeket szokott delirálni. Nem kell titkolni a náciságot, úgyis tudjuk most már, és tudtuk eddig is. Egy ilyen dolgozat, amit ez a Demeter elkövetett, az nem csúszik csak úgy ki az ujjakból, hanem komoly megfontolás eredménye. Benne van az egész ember szőröstül-bőröstül, minden ismerete, érzése, tudása és tudatlansága, az anyukája ringatása meg a csillagos ég is a sóhajaival. Ez az ember lenyomata maga, írásba foglalva, drótokban őrizve a náci pedigré. És most majd megint az lesz – mint a dolgozatban is –, hogy őtet elnyomják a libernyák ateisták meg a hazátlan bitangok, pedig dehogy. Csak a képébe mázolták, hogy szaralak.

Nem is, nem is, mondja duzzogva, de nem közli, miért van nála a bölcsek köve, csak menekül, hogy aztán elmesélhesse üldöztetését. De túlmesélem a manust, aki ugyanolyan ezek szerint, mint a gazdája, elbújik a függöny mögé a zivatar elől, vitázni nem akar, de nem is tud, csak ordibálja a gőzeit. Ezek ugyanazok, ezek egyformák, és rég eljátszották a jogaikat a megbocsátásra. És ugyanakkor az ennek a Demeternek a tragédiája, hogy valamelyest bírja a nyelvet, mert az összes ugyanezt mondja, csak nem ennyire cizelláltan. Ismerjük Kövér házmester artikulálatlan agytörzsi hörgéseit, a kedves vezető dakota lovait, a KESMA ocsmány és primitív nyelvezetét, mind az egészet. Ha Demeter most akármit is visszavon, azok mondják tovább ugyanazt.

Ez lényük leglényege. S mert tudjuk azt, hogy a nyelv maga a megtestesült gondolat, aminél konkrétabb csak a tett, könyvdara és fenyegető vonulgatás, meg a TV székház gyújtogatása, így áll előttünk Demeterben maga az egész díszes és veszélyes kompánia. S ezek folyományai, savas bácsik, esernyővel kardozó nénik, akik azt teszik, amit Demeter gondol, s aztán leír. És ezt visszavonni nem lehet. S azért leginkább, mert ezek a köznapjaink, a nyüves, elcseszett életünk maga. Demeter ennek csak a bimbaja vagy hímes virága, az összesűrűsödő és fortyogó gyűlölet esszenciálisan. Köszönjük meg ezt amúgy Orbánnak, aki tíz év alatt ránk szabadította a poklot, de ül a trónján dagadtan és vigyorogva. Amit Demeter mondott, azt Orbán mondta. És innen jönnek a következtetések, amelyekből valahová jutni kell.

Azt mondja Kásler sámán, hogy a kormány járványügyileg mindent a megfelelő időben, és mindent a lehető legjobban tett, egyenesen nem tudott hibázni. Mint ahogyan most is képtelen erre. Hogy a vírus letarolta az országot, annak kizárólagos oka, hogy az érettünk hozott intézkedéseket nem tartjuk be, mert fegyelmezetlenkedünk erősen. Mit mondjunk, nem vagyunk képzett utcai harcosok, ökleinket vigyorogva nem meresztjük magunk elé majomként pózolva, és olykor elfutunk a kutyánk után messzi vidékekre, majdnem a sarokig is. Fegyelmezetlenségünk határtalan. Nem imádkozunk illőn és kellő gyakorisággal, illetve a tízparancsolatot sem követjük minden alkalommal.

Fénylő, egyetlen csillagunk és bandája sem, de őket szereti a meg-, és lefizetett Úr, minket azonban nem annyira. Mi velük szemben halandók vagyunk, és csak lobog bennünk a lét türelme. Kásler sámán ezen túl meg is rótt minket, hogy fegyelmezetlenségünkkel túlterheljük a kórházi rendszert, amely amúgy a tábornokok parancsnoksága alatt tökéletesen működik. Minden baj okai mi vagyunk magunk tehát. Csürhe vagyunk, panelprolik, libernyákok, nyuggerek, akik ész nélkül kóvályognak a világban, pedig pofát befogva lapíthatnánk a sarokban. Ezt sugallja a koszos körmű, akinek ezen a ponton mondanánk oly cifrát, hogy Bayer Zsóti is elirigyelné, és sírva kérné a szószedetet.

Főneveket, igéket, jelzőket, amelyeket az EMMI, amelynek Kásler a főnöke, betiltott, sőt, még cifrábbakat is, olyanokat, amelyek a lét legmélyebb üregeiből szakadnak elő teljes erővel. Ezen a ponton és immár hosszú évek után tesszük föl a kérdést, pedig rég kellet volna, ki ez a Kásler és mit akar az okkultizmuson túl. És aztán rájövünk. Ő a Fidesz, így egyben romlásunk pont alkalmas szereplője, akinek éppen itt és éppen most kellett eljönnie, sehol máshol ebben a formában meg nem születhetett volna. S ebben benne van Spengler bűvös kultúrköre meg a kvantumfizika szuperdeterminációja ugyanúgy. Valamint Orbán Viktor természetesen, aki gondoskodott arról, hogy az udvartartása nívója meredeken zuhanjon.

Minden új eszméjéhez új alakok jöttek. Amikor a liberalizmust odahagyta, a kemény magon kívül az összes kollégista elmenekült, és máris prezentálta nekünk a mókás Torgyán doktort, aztán innentől fogva megállás nem volt. Egyre elvakultabbak, egyre idiótábbak kerültek be a belső körökbe, s itt emlékezzünk meg Kósa Lajosról csöndesen. Végül a kognitív képességek már nem játszottak, maradt a tiszta hit, és az ebből fakadó kérlelhetetlen zupás őrmester tempó, mint Varga dekázó meg Kovács levelező. És ugyanígy megjelentek bizonytalan tudatú alakok, akik közül is kiemelkedik az okkultista Kásler a házi oltárával, a tízparancsolattal gyógyítással, s most ezzel, hogy minden bajok oka mi vagyunk. Ki is lehetne más.

Magam is úgy terveztem, hogy fegyelmezetlenkedek, rosszalkodok, sétálok, fütyörészek, szívom a vírusokat be direkt, aztán elmegyek túlterhelni a hibátalan egészségügyi rendszert. Befekszem direkt valami átizzadt ágyba. No most, Kásler sámán címe és rangja szerint az egészségünkért felel, ám most mégis egy rendőr dirigálja ezt, pláne katonákkal. Én meg tönkreteszem, mert nem vagyok fegyelmezett alattvaló, nem vagyok az állam jó katonája sehogyan és egyáltalán. A magam elhajló részéről azonban nem akarom az államot látni sehol. Sem hirdetésekben, hogy mit tesz értem, mennyi jót, hogy csak érettem van, holott rossebeket. Momentán azért dolgozik az egész nagy szervezet, hogy Orbán hatalma megmaradjon.

Semmi egyébért. Ami van, minden ezért van, s ha abban, amire lennie kellene, kudarcot vall, mint a járvány kezelésében is, akkor az a reakciója, hogy az állampolgárra keni. Ennyit tett Kásler, nem egyebet, s innen nem az a büntetése, hogy a hivatalból takarodjon, de még a városból is kifele. Imádkozgasson csöndben, és elmélkedjen azon, milyen az a világ, amit egyáltalán nem ért, és azon is, hogyan került oda, ahova. Tudjuk, hogy Orbán rakta, de minek. És így vagyunk az összes többivel is, az ezernyi államtitkárral, a szóvivőség szóvivőjével és az alkalmatlan csinovnyikokkal egyaránt. És a nagy kérdés, hogy a legnagyobb fekély, ez az Orbán nevű miképp került oda. És hogyan is? Mi választottuk, hogy cseszné meg.

Így hát, Buddhában testvérek, ne csodálkozzunk azon, ami van, volt vagy lesz, nyomorult életünkön és halálunkon se egyáltalán. Bűnösök, ha vagyunk, csakis ezért, hogy szertelenségünkkel a nyakunkra ültettük a gonoszt, aki már gyökeret vert és burjánozik. Hullatja halálos magvait, így, ahogyan J. A. testvérünk mondja, vigyázz, mert megőrült a sátán, és azt is javasolja rímekbe szedett intelmeiben, hogy simuljunk ezért az üveglapba, meg ilyenek. Ő már csak tudja, és ő mondta azt is, hogy légy fegyelmezett. Ennyit az irodalomról szőrmentén és kutyafuttában azzal az intelemmel, gondolkoznunk ma azon kell, miben különbözik Kásler sámán, illetve J. A. testvérünk fegyelme. Ha ezt megfejtjük, távozni fog tőlünk a gonosz. Ez a magasztos igéje, menjetek békével.

Nagy valószínűséggel mára mindenki, aki ad magára valamit Orbán seggében, megkávézott George Clooney-val, mert a tegnap nagyobb részt erről szólt. Az összes hülye meghívta a dokit, sőt, igazi kávéra, nem olyan kapszulás szarra, amit ez a sorosista a magyari emberek gigájába akar borogatni. A Heineken már volt tiltólistán, odakerülhet a Nespresso is, mert minden lehet. Ezt, hogy minden lehet, Nietzsche állapította meg, amikor Isten elhunytát bejelentette, aki szentséget azóta már cafatokra téptek a keselyűk, lecsupaszított, napszítta, kifehéredett csontjai pedig szanaszét hevernek a sivatagban.

Clooney megsemmisült a NER sziporkázó erkölcseitől, jogállamunk szétzúzta őtet. Ezt, mármint a jogállamot Orbán védi ököllel, mint volt szíves kifejteni, mert ő a jogállamvédő utcai harcos. Hogy kit vagy kiket kell eközben leteríteni a véres csatában, az nem egészen világos, momentán a színészpalánták látszanak a kihívónak, akiket viszont nem kard ki kard, hanem sunyi módon óhajt leöldökölni. Tegnap a vészhelyzetre hivatkozva született egy rendelet, hogy az egyetem fenntartója érvénytelenítheti a félévet, s amikor ezt írásba foglalták, nem a közszolgálati iskolára gondoltak valószínűleg.

Éppen sunyiban megteremtik annak a feltételeit, hogy a színésznövendékekkel azt csináljanak, amit csak akarnak, már csak a Gulágra száműzés van hátra. Mindeközben pedig számon kérik az Uniót, hogy nem sorolja fel nekik tételesen, mit ért azalatt, hogy ezek szarnak a jogállamra, ezért pár tételt fölsorolok miheztartás végett. Csak úgy, ami beugrik, a teljesség totális igénye nélkül: kirekesztő alaptörvény, alkotmánybíróság legyalulása, ügyészség a zsebben, irányított közbeszerzések, KESMA. Ezek úgy nagy általánosságban felölelik kies hazánkban a jogállam totális hiányát.

Ki is lehet egészíteni apróságokkal, mint CEU, SZFE, választójogi törvények, ellenzéki önkormányzatok szívatása. Illetve összefoglalva: lopás, hazugság, aljasság. Tovább is van, mondjam még? Fölösleges, viszont tegnap kies hazánkba érkezett Mateusz Morawiecki bratanki megtárgyalandó az Unió közös szívatásának módjait, és a két jogvédő az alamuszi időnyerés mellett döntött. Utcai harcoltak egyet közösen a jogállamért, osztottak meg szoroztak, s valószínűleg Orbán elővette a régi fegyvert, miszerint ne ők nyerjék a legtöbbet, aztán megszületett a közös nyilatkozat.

Hajlandóak vagyunk támogatni a 2021-2027-es uniós költségvetés és helyreállítási alap mielőbbi elindítását, de cserébe azt kérjük, hogy egyelőre csak egy olyan mechanizmus induljon el, ami az uniós költségvetés pénzügyi védelmére fókuszál; a jogállamisági mechanizmusról pedig előbb döntsünk az Európai Tanácsban és utána induljon el egy kormányközi konferencia, ami majd végül az uniós alapszerződés módosításával emelné be a jogállamisági mechanizmust a szerződésbe. – Mondták a nyilatkozatukban, amiből látszik, hogy az Unió döntéshozási lomhaságában bíznak.

Abban jelesül, hogy most megkapják a lóvét, amire az egész aljas játszma irányul, aztán meg az Unió majd évekig monyol, tanácskozik, hogy már önmagát is megunja. Aki időt nyer, életet nyer, amíg mindez eldől, ők már levezényeltek egy újabb kétséges választást zsebükben az euró milliárdokkal. Ez az Unió számára München 1938 modern kiadásban, így most a magam részéről arra vagyok fenemód kíváncsi, hogy Ursula, a főnök van-e annyira pancser, mint Chamberlain akkor, és lobogtatja-e a fecnijét, hogy megmentette a békét Európának. Annak a végét pedig ismerjük.

És most, hogy elmeséltem az életünket, kíváncsian figyeljük a mai nap történéseit. Ki akar kávézni kivel, kivel harcolunk – és győzzük le természetszerűleg –, és továbbá, hogy Ceci nénnye mivel szórakoztat minket máma, hogy meg ne murdeljunk. Ámde csökönyös kipcsak fajta a miénk, csak azért is megdöglünk, mert minden élet számít. Itt, minálunk, Szombathelyen a napokban halomban hevertek a hullák a kórházban, és ez sem derült volna ki, ha egy civil le nem fényképezi őket. Nem biztos, hogy emiatt lett Pintér belügyes minden kórházak ura, de, hogy ezután nem fognak ott hullákat fényképezgetni, az hétszentség. – Szép napot.

Az Unió most készül folyósítani – függetlenül a vétótól – a járvány leküzdésére hivatott segély első részletét, kies országunk miniszterelnöke pedig mindeközben tele pofával szidja őket. Ennél lejjebb menni már nehéz, de a jövőben majd sikerülni fog Isten és a Párt segedelmével az is. Nem tudhatni mi folyik. Kármentés, tébolyda a köbön vagy a hívek szokásos cukkolása, de a civilizált világ megint röhöghet a magyar kormányzaton – és kizárólag rajta –, ha van még kedve hozzá. Ám minden bizonnyal ez a készség odaveszett már rég, mert eszementekkel vitatkozni, az minden életerejét föleszi az embernek. Főleg, ha már a saját bőrére is megy a méltatlan cirkusz.

Itt tartunk.

Soros György elmondta a véleményét az egész Uniót veszélybe sodró magyar és lengyel vétóról, és egy, a Project Syndicate-n közzé tett írásban kifejtette, hogy a Fidesz – élén Orbánnal – a járványt és a vészhelyzetet az ország kirablására és az ellenzék ellehetetlenítésére használja. Ezt mi is látjuk, számunkra ez nem újdonság. Ezen túl arról beszélt még Soros a két lator állam kapcsán, hogy: „Tisztában vannak azzal, hogy példátlan módon sértik meg a jogállamisági normákat, és eszük ágában nincs megfizetni ennek a következményeit.” Illetve rámutat arra, hogy Orbán és Kaczynski számára a jogállam nem elvont fogalom, hanem a személyes és politikai korrupció korlátja. Majd sorra veszi Orbán utóbbi hetekben elkövetett gazemberségeit.

Migránsokról nem ír Soros egy betűt sem.

Ellenben kijelenti, az EU nem engedheti meg magának, hogy kompromisszumot kössön a jogállamiság kérdésében. A magyar származású üzletember szerint az, hogyan reagál az EU a magyar és a lengyel kormány ellenállására, meghatározza azt is, képes lesz-e fennmaradni alapértékei mentén. Soros csak arról beszél, amiről az egész világ, amiről a magyar ellenzék és a gondolkodásra még képes magyar emberek. Arról beszél, amiről Orbán propagandájában szó nem esik. Orbán propagandájában most George Clooney a napirend, aki hasonlókat fejtegetett, s emiatt ő most Soros barátja, illetve lefizetett harsonája. Soros, ez a mantra, amibe beszállt Orbán is egy írásművel (levéllel).

És bár ne tette volna.

Akit érdekel az egész nyüszítés, a kedves vezető Facebook oldalán – illetve már szerte a széles neten – elolvashatja, és meglátja, hogy igazam van akkor, amikor arról mesélek, hogy Orbán Viktor nagy valószínűséggel elvesztette az eszét. Ha mi volnánk ő, akkor elsomfordálnánk a sarokba, hogy ne lássanak. Orbán migránsozik, háttérhatalmazik, keresztény szabadságozik, és az egész Uniót lesorosozza: „Számos magas rangú uniós bürokrata Soros György hálózatával közösen egy egységes birodalom létrehozásán dolgozik.” – írja a kedves vezető, és, miközben megvétózza a költségvetést, ezt is: „Soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak.” A plafon pedig zavartalanul lóg fölötte, és az erdők sem indulnak meg.

A jog uralma.

Nem mulaszt el viszont még belerúgni a saját tökeibe, csillogtatva a nem létező jogászi műveltségét, miszerint: „Ezt a célt szolgálja a joguralminak (rule of law) nevezett javaslatuk is, amely nem a jog uralmát (rule of law), hanem az erősebb jogát (rule of majority) ismeri el.” Mondja ezt akkor, amikor a jogállamiságot utasítja el, emiatt visít. És még fokozni is bírja: „Azoknak a nyugati vezetőknek, akik egész életüket a megörökölt szabadság és a joguralom (rule of law) világában élték, most hallgatniuk kellene azokra, akik harcoltak a szabadságért, és személyes életük tapasztalata alapján tudnak különbséget tenni a joguralom (rule of law) és az önkény (rule of man) között.” – Mondja, miközben éjszaka módosítja az alaptörvényt, újra csak a jog fensőbbségét hangsúlyozva, miközben egész lényével és életével tagadja azt. (Ezek az angol nyelvű beszúrások édesek, leginkább a kézcsókos, krumplis bávatagoknak, gondolom.)

Jobb lenne, ha nem olvasnák.

Nem nekünk, Orbánnak volna jobb, mert amit megint sikerült összedelirálnia, azzal újólag bizonyítja, hogy nincs olyan érték benne, ami miatt meg kellene tűrni maguk közt azoknak, akiknek a levél szól. „Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak.” – Így zárja eszement sorait – mert csúnyább jelzőt alkalmazni nem akartam –, viszont őszintén el kell gondolkozni azon, mit akar ezzel elérni, mert sem magának, sem az országnak haszna ebből semmi sem lesz. Mint ahogyan abból sem, hogy Varga külügyes meg virtuálisan kávézni hívogatja Clooneyt, ami után okkal kérdezheti, akinek van még egy csöppnyi esze:

Ezek meg mi az anyám valagát képzelnek magukban és magukról?

Így rezgünk mi a járványtól nyüszítve Neriában, ahol a kormány és annak feje nem kormányoz, hanem árnyékbokszol képzelt hatalmakkal. Nácizik, berendel, ordít, prüszköl és toporzékol, hogy az ember már elszégyelli magát, mert egy nyelvet beszélt az anyja ezekkel. Ez maga a nettó szégyen. Ezek – élén a kedves vezetővel – nemcsak gonoszak, ostobák és kártékonyak, hanem immár nevetségesek is. Az ember esze megáll ettől a csürhe bagázstól, és akkor még visszafogott voltam őket jellemezvén. Viszont, ami a legszebb az egész elvarázsolt történetben, Orbán tegnap visítozott, hogy azért a Facebookra irkál, mert őt cenzúrázza a Project Syndicate, azért nem közlik a hagymázait.

Aztán kiderült, csak az írásmű színvonalával volt baj. Nem ütötte meg a mércét. Orbán Viktor már slapajnak is kevés. Kínos.

“Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” – Ezt tanácsolta a nem is taggyűlésen 2001-ben Orbán, mint emlékezhetünk, amikor a neje tokaji szőlejéről volt szó, aztán kaptak negyvenegy milliót. Mai szemmel ez már nem is összeg, ennyiért egy NER lovag (oder lovagina) le sem hajol. Annyi pikantéria még van a dologban, hogy a gazdasági ügyekkel nem foglalkozó Orbán olykor az ilyen nem is taggyűléseket a miniszterelnöki rezidencián rendezte meg, az indító mondat azonban arra utal, nem szerette volna, ha ez feltűnést kelt vagy kiderül.

Aztán mégis. Az Élet és Irodalom riportsorozatban számolt be minderről ugyanis, mert annyira új volt a fideszvilág aljassága, hogy ez szenzációnak számított. Ma már naponta lehetne ilyeneket írni tucatjával, ám ugyanúgy nem történne semmi, mint akkor. A korrupció és a lopás olyan természetes már, mint a levegővétel, az emberek ingerküszöbe pedig úgy megemelkedett – ha van még ilyenjük egyáltalán –, hogy minden aljasság lepörög róluk. Orbánban azonban volt valami természetes szégyenérzet a jelek szerint, még csak tanulta a szakmát, aminek mára a mestere lett.

Viszont már akkor sem szerette, ha a sajtó ilyenekkel foglalkozik, de még szóba állt vele. Nem sokkal ezután készítettem vele egy interjút, és bátorkodtam véleményt vagy egy vakkantást kérni legalább az ÉS-ben megjelentekről, amire azt a választ kaptam, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi megfontolásokból nem olvas. Ez felért egy „boldog karácsonyt”-tal, amiből a kétkedők számára is kitetszhet, hogy alanyunk nem 2010 után aljasult el, hanem jóval előtte. Talán az avas szagú parasztudvaron, bimbózó gyermek korában, s ami képet most mutat, az már maga a predesztináció eleven bizonyítéka.

Viszont annyi maradt benne a szűzlányból, nem szereti, ha a családjáról kitudódik, hogy részese a NER szabad rablásának. Erre tartja Mészárost, de ugorgyunk. Állítólag az apját is arra kérte, maradjon ki a bányája az állami megrendelésekből, de annak beszélhetett. Kettejük viszonya köztudott, Orbán maga vallotta be, hogy verte az apja, ami így visszatekintve nemcsak az ő, hanem az ország tragédiája is, mert a kedves vezető jelleméről vagy jellemtelenségéről sok mindent megmagyaráz. Mi nem ismerjük Orbán Győzőt, és nem is fogjuk soha, hála a jó istennek.

De attól fogva, hogy a Fidesz székházának eladásából szert tett a bányájára, elszabadult vele a mesebeli paripa, és dőlnek hozzá a milliárdok, mert ugyanolyan észér, mint a fiacskája. Viszont még mindig az az erős ember, aki hajdan a leendő miniszterelnököt rugdosta, pedig már nyolcvan éves. Őt kérdezte volna most az állami megbízásokról egy lap és annak újságírója, akit a valahai párttitkár így utasított rendre: „Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek.” – Mintha a fiacskájával beszélne ötven évvel ezelőtt a budi mellett.

Pedig nem. Aztán még lefényképezte a telefonjával a két újságírót, majd „hogy emlékezzünk erre” beszólással elhajtott az autójával. Hogy kinek és mire kellene emlékezni, az nem egészen világos. De tudjuk, hogy a király apja fenyegetőzik, amit nem igazán kellene, de az eszéhez és a modorához értjük, ami készségeket amúgy a fiacskája is örökölt jól láthatóan. Megkérdezték ugyanis az újságírók, ezt mégis hogy, amire a király sajtófőnöke, bizonyos Havasi Bertalan a szokásos formulával válaszolt: „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.

A miniszterelnök egészségügyi okokból nem olvas, a miniszterelnök függöny – és Polt – mögé bújik. Amiről nem beszélünk az nincs is habitussal, miközben meg mégis van, de még mennyire. Mészárost is kitanították a tagadásra, őt is kérdezte volna nem olyan rég egy újságíró, mire a gázszerelő így förmedt rá: „Mondom, távolodjon már el tőlem! Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?” – A gázszerelő és a párttitkár Orbán mögé bújik, Orbán a függöny mögé, mintha attól meg nem történtté válnának a dolgok, és ilyen az összes. A széles retyerutya meg az oligarchák mind.

Én már fáradt vagyok következtetések levonásához, így kölcsön veszem az Orbán Győzőről szóló íráshoz való egyik hozzászólást, ami mindent összefoglal: „Én nem vagyok közszereplő. Én goromba vagyok, nekem fogy a türelmem. Mi pedig mindezeket magasról leszarjuk. Mi szeretnénk a közös pénzeink felől tisztán látni. És erre tartjuk az újságírót, ha már a hatóságokat nem tarthatjuk. A miniszterelnöki pozíció pedig nem arra szolgál, hogy a nyomában minél nagyobb személyes-családi piszokban kelljen a tényfeltárónak kotorászni. Viszontlátásra.”