Szerző: rezeda

Annak idején, boldogult úrfikoromban a kádári televízió vetített egy portréfilmet a néhai Lékai bíborosról. Érdekes műalkotást láthattunk, amiből megtudhattuk a magyar főpap jelmondatát, ami ez volt: „A megnyesett fa kizöldül”. A főpap azért választotta ezt élete iránymutatásának, hogy ezzel fejezze ki elgyötört és üldözött egyházának feltámadását, ma pedig látjuk, hogy nemcsak zöld lett az a nyüves fa, hanem már egy egész esőerdő borítja kies hazánk földjét. Tele papagájok és mindenféle zajos élőlények hangjával, akkora a kakofónia, hogy az ember a saját hangját is alig hallja. Szent szánkók állnak a téren, és nyolc pap szentel fel egy budit.

Lékai bíborosnak volt más érdekes kijelentése is, amikor a tanulmányairól azt mesélte, hogy a szemináriumban az ő hitét tudományosan megalapozták, ami feloldhatatlan ambivalencia. Ugyanis a kereszténységet – valamint sámánizmust és a többit – azért nevezik vallásnak, mert hiten alapul, a hit pedig tudományosan nem megalapozható. Ha az lenne, nem hitnek volna nevezhető, hanem relativitáselméletnek. Ilyképp, ha tudós papokról és nagyszerűségükről olvas a halandó, akkor egy félig kész embert lát maga előtt gyötrelmekkel az életében, aki, ha útja következetes, előbb-utóbb meghasonlik, ha egyre mélyebbre ássa magát az anyagi világ megismerésében.

Tudomány és hit nem igazán voltak jóban hosszú együttélésük során. Füstölgő máglyák tudnának mesélni arról, mivel járt, ha a józan ész szembe ment a dogmával, viszont azért élünk a XXI. században, hogy ez ne legyen feltétlenül így. Magyarország azonban – mivel előre megy és nem hátra –, újra felfedezte ezt az ellentétet, és Gulyás Gergely miniszter szájával fogalmazta meg egy egyetem rektori beiktatásán. Szerinte az egyházi egyetemeknek gátat kell vetniük “a tudomány progresszív kisajátításának”, és csak remélni óhajtja az ember, hogy maga sem tudja, milyen borzalmakat mondott. Anélkül, hogy a progresszió filozófiai értelmezéséhez tévednénk.

Csupán naturálisan, ez a haladás elleni felszólalás, hogy a szellem szárnyalását a hittel kössék béklyóba. Ilyeneket a középkorban szoktak kijelenteni, de már akkor is leginkább a retrográd elemek, akik attól féltek, hogy a tudat világossága zavarokat okoz az egyház monolit világképében, és netán elfordulnak a népek az általuk faragott istentől. Mindezt Gulyás az előre és nem hátramenés országos jelszavának regnálása idején adta elő, de megengedem, nem igazán tudja, miket beszél, csak becsatlakozott a műkeresztény fősodorba, ha egyáltalán maga írta azt a beszédet, amit előadott. Viszont a szavaknak súlya van, és bármilyen fura is fideszéknek, többnyire jelentése is.

„A teremtés törvényei, a legalapvetőbb biológiai tények elvitatása nem tudományos teljesítmény, ahogy a Bibliából idézni sem lehet bűncselekmény az európai civilizációban.” – ezt is mondta még nekünk Gulyás miniszter, hogy kibújjon a szög a zsákból, mert, ha jól értelmezzük, az evolúció elmélete – mint a teremtés törvényének cáfolata – nem tudományos teljesítmény, és máris nem más, hanem maga Semjén áll előttünk teljes pompájában. Gulyás, ha így akarta, ha nem, ha így hiszi, ha nem, a kósza középkorba álmodja vissza magát, és vele együtt minket is, amikor földereng a dumájából a tudomány felett álló egyház, ami ma elég delikát idea.

De tegyük fel, mindez csak színjáték és bohóckodás, mert van annyira jó a szívem, hogy azt tételezzem, ennek a Gulyásnak azért ennél több esze van. Nem biztos, de engedjük meg. Akkor viszont előre megfontoltságról van szó, ami még a hülyeségnél is nagyobb bűn. És elnézve a pátoszos képüket, a lényükből áradó őszintétlenséget és manipulációs szándékot, ha tényleg hinnének, tudnák, hogy biztosan pokolra fognak jutni. De aztán elégedetten mosolyogva mennek el, és ennél több bizonyíték nem kell annak belátásához, hogy miképp mindent, a hitet is hazudják. A buzgalomban azonban nem lenne kötelező a sötét középkorig visszamenni előre haladtukban.

Ez csak cirkusz kenyér nélkül. Tudomány, hit, élet kontextusában korunkban a hitnek és minden vallásnak elsősorban morális tartalmúnak kellene lennie, mert a progresszív tudomány sorra húzgálja el a függönyöket a világ titkairól, és egyik mögött sem sejlik fel Isten bizonytalan arca. Ha tehát ezt a progressziót vitatjuk el a tudományos tevékenységtől, mert a hitünkhöz képest túl messzire megy, akkor csak arra adunk bizonyságot, jól érezzük magunkat úgy, ha nem kell gondolkozni, és végül is, erre épül a Fidesz hatalma. Amit Gulyás előadott az ócska színjáték, s ha ebbe így kétségek nélkül beleállt, akkor ugyan nem csodálkozva, de nyugtázzuk: bizonytalan identitású lény. Morális nulla. Zéró.

A Fidesz a NER élcsapata. Miként elődje, az MSZMP volt a munkásosztályé, ha élnek még olyanok, akik emlékeznek az Orbán előtti időkre, amellyel csak az volt a baj a kedves vezető kijelentése szerint, hogy nem ő terpeszkedett a trónon. Most azonban már teljesült az ifjúkori vágy, ott ül az erkély mélyén, él és uralkodik örökkön örökké, ámen. Mindeközben azonban a Fideszben is vannak az élnél is élebbek, a krém a pártban, a különösen szépek és okosak, mint amilyen például Németh Szilárd vagy épp Kövér László. (Hogy a többit ne is említsük, csak szőr mentén Kósát.)

Iránymutató bóják ők, útjelző cövekek a vérzivatarban, akikre figyelünk, isszuk szavukat, akik megszabják, mit véljünk a világról és mit együnk benne, velős pacalt például vagy férgeket. Pár héttel ezelőtt a kedves vezető ipponnal diadalmaskodott egy malac fölött, mint maga is beszámolt róla kockás ingben, munkásmellényben és gumicsizmában, de nem tudtuk még akkor (akkor még nem tudtam, by: Pelikán), hogy a röfi leipponozása a magyari nép ünnepe, nemzetkarakterológiai aktus. Ahogyan a futball művészet és a disznósajt készítése hasonlatos egy vakcináéhoz.

Mert az éjszaka sosem ér véget. Ugyanis mélységes mély nem a múltnak kútja, hanem a setétség, ami például Kövér pedellus fejében bugyog, mint az olvasztott szurok. Tőle tudjuk, hogy a disznóvágás ünnep volna, mert az akasztós ember ilyen ünnepen volt, mint ahogyan Németh Szilárd is onnan jelentkezett be. Képen mutatta, hogy vért zabál hagymával, ami már ünnep a köbön, és Németh eledeleit ismerve még a jobbak közül való. Ennek van hagyománya, irodalma mintegy, nem úgy, mint azoknak, amelyekkel rendre megjelenik, de mind egyformának mutatkoznak.

Németh a Fidesz gourmet-je, szakácsművészete viszont abból áll, hogy zsírt és paprikát olvaszt össze akármivel, a lényeg pedig, hogy legyen benne chili. Ehhöz képest a sült, hagymás vér egy letisztult eledel, de most nem recepteket cserélünk a hajdani rezsikirállyal – manapság honvédő –, hanem, hogy elcsodálkozzunk a szervilizmusán. Orbán olyat nem bír tenni, amit kis fáziskéséssel Németh ne másolna-utánozna. Ha doktorminiszterelnök et. röfikkel küzdősportol, akkor Németh is disznóölésre megy, ez olyan törvényszerűség, mint hogy lapos a föld, és a peremén tudjuk lógázni a lábunkat.

Németh Szilárd a disznóölés mint magyari DNS formája, külső, pufók burka mintegy, ezzel szemben Kövér László a tartalom, aki megadja a filozófiai mélységét a röfidzsúdónak (vö: ippon). Kövérnek azonban mindenről, mindig ugyanaz jut eszébe. Mint a kanos kamasznak a leányok illatosos kertje, pedellus et. hasonképp bírja a kolbászban meglátni a kommunistát, a csülökben a liberálist, és ezeket egységben szemlélve nemzethalált vizionálni, hogyha nem ölünk többet disznót, buzik lesznek a fiaink. Úgy nagyjából ez volt az esszenciája a tegnapi delíriumnak.

Mert pedellusunk is disznóölésen járt, ahol elöntötte őtet a filozófia, másképpen fogalmazva megint megszólaltak a fejében a hangok, és ki is jöttek a száján. Épületes baromságokat bírt az éterbe böfögni újra, és miheztartás végett pár elemet szemlézünk belőle, hogy lefössük Kövér világképét, mint a NER élcsapatának még élebb tagjáét, ami már majdnem tudományos nerizmus. Igazából azonban csak szellemi toprongy. Most csupán a velejét mutatom, mert ebben minden egyben van. A lényeg a disznóölésben materializálódó választás, ami a gumicsizmásoknak élet-halál kérdés.

Mert és ugyanis a válaszút Kövér szerint: „sonka, csülök, kolbász, vagy lisztkukac, tücsök és sáska; a gyermekek neveléséhez hozzájáruló családtámogatás vagy közpénzből finanszírozott nemváltó műtét”. Ehhez adjuk hozzá a disznóvágást mint szakrális ünnepet, és előttünk áll a Fidesz mint a NER élcsapata azzal a ráismeréssel, hogy ennyire ökrök még az MSZMP falusi párttitkárai sem voltak, vagy, ha igen, nem dicsekedtek vele. De nem is ez a delikát, hanem, hogy mint komoly tartalmakat, úgy terjesztette Kövér lázait a média, és a Fidesz talpasai közt lesz majd, aki követni fogja.

Nem ragoznám, de most már késő. Annyit csak, hogy a vérzabálás és ölési ünnep végfolyományaként hogyan bír eljutni Kövér a kedves vezető valagába mint végkövetkeztetés és harcra hívó trombitaszó: „Keresztény és magyar Magyarország vagy illegális migráció és multikulti; nemzeti függetlenség, vagy új birodalmi függés. Előre menjünk vagy hátra”. – Íme egy disznóölés tanulságai, csak az irányt nem értjük, mert ez is volt: „Ha még egyszer letérünk Magyarország és a vidék évezredes útjáról, soha többet nem térhetünk vissza rá”. – Tisztelettel: merre van akkor az előre és nem hátra?

Külügyminiszterünk jól láthatóan állapotba került attól a kijelentéstől, miszerint ő a hazánkba akkreditált nagyköveteket „finoman megfenyegette” volna, mert ez nem méltó a hátrafelé nyilazós habitushoz. Ezzel szemben, mint állapotban léve elmesélte, keményen elmondta nekik. Idézzük: „Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható. Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben.” – Ismerjük magunkat is, ha épp állapotban vagyunk, amit viszont az ilyen Szijjártó-félék beszédje vált ki az emberből.

Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik, ahogyan a költő mondja, Wass Albert vagy Donászy Magda verse, másképpen a Walesi bárdok. A költő pediglen az indulattól, meghatódástól vagy akármitől szaggatottá váló beszédet mutatja nekünk csudálatos képekben, és lám, meg is történik a varázslat, mert megjelenik nekünk a tarajos képe, ahogyan küzd a nyelvvel. Mert vagy gyorsabban akarja kimondani a fejében toluló tartalmakat, mintsem a szája bírná, vagy netán a hadarással a tartalmi hiátusok töltődnek ki. Gondolj, én nyájasom magára Szijjártóra, és ítélj magad.

De nem is ez volna igazán, ami pennámat megihlette (nem röhög), hanem a hadarásban megbúvó visítás, hogy beavatkozási a magyar belügyekbe, választásba. Hogy esetleg nehéz azt elviselni Szijjártóként, a komplett univerzum – kivéve a fasiszta oder náci pajtásokat – a bukásunkat akarja és óhajtja most már teljes szívéből és igazán őszintén. Ilyenkor perszehogy állapotba kerül az ember, mint ahogyan a komplett Fidesz állapotban van de olyannyira, hogy értelmes mondat egyiknek sem bír kijönni a száján. Ennek a legszebb gyémántja most épp külügyminiszterünk maga.

És mondom, ilyen dúltan habogva és mégis fontos fenyegetőnek igyekezni tűnvén, amitől az ember cserepes szája vért serkenve húzódik mosolyra, hogy te jó Isten. Itt a jelzőnket nyolc ó-val tessenek hallani a belső fülükkel, vö: Jóbarátok és Janice. És ennyi elég is sorozatműveltségünkből, mert Szijjártó szerint: „nagyon durva külföldi beavatkozások” várhatók a magyar választási kampányba, amivel befolyásolhatják az április 3-i országgyűlési választás kimenetelét, fejtette ki még viszonylag épelméjű összefüggően a Megafon Központ szeánszán, hogy aztán belelendüljön a drága.

„Nyilvánvalóan teljesen véletlen, hogy most talán először közvetítik az Európai Bíróság ítélethirdetését élőben, és egy magyar nyelvet nagyon-nagyon távolról ismerő, ezért aztán jól hallhatóan nem beszélő ember, a világ legszánalmasabb módján próbál felolvasni valamit magyarul, amit nyilván néhány magyar EP-képviselő meg think-thank, meg nem tudom én micsoda, fonetikusan elmondott neki, leírta, elpróbálták. Ez nyilván véletlenül történik negyvenhat nappal a magyar választás előtt.” – Érezzük a forma ziláltságát, a tartalom pedig egészen unikum.

Utalva arra, hogy Szijjártónak is elmondhatná valaki fonetikusan, hogy mit akar mondani, annyit mesélünk erről a buliról, hogy ez nem a választásokba való beavatkozás előtte negyvenhat nappal, hanem az Unió bíróságának kétségbeesett kísérlete arra, hogy a magyar panelproli is megtudhassa első kézből, mi a helyzet a kormányával, mert az ő tolmácsolásukban ez az egész az óvodások fütyijéről szólna, max Gyurcsány. Ilyképp nem, nem véletlen, hogy először közvetítettek élőben egy ítélethirdetést, mert végre tudják, kivel állnak szemben. Ilyen egyszerű a történet, ami felzaklatta miniszterünket.

E zaklatottság újabb bizonyítékaként citálunk tőle újra: „Én világosan elmondtam, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, meg van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői. És én biztos leváltanám a nagykövetemet, ha megtudnám, nem csinálnak ilyet, mert 2014 óta elég világos rezsimek vannak érvényben, ha megtudnám, hogy az adott nagykövetem az adott országban a belpolitikai kérdésekben véleményt nyilvánít” – És itt már annyira nyeregben vagyunk, hogy azt a luxust is megengedjük magunknak, tényleg nem foglalkozunk a tartalommal.

Mert azt ismerjük, hogy külügyminiszter et. leváltaná egy másik ország nagykövetét legszívesebben, ami magáért beszél. De ez már nem is érdekes igazán, hanem a fojtott indulat, a robbanni kész habitus, és voltaképp a tehetetlenség érzetéből fakadó deprimáltság, ami süt-sugárzik Szijjártó et. szövegéből, ha ez a szaggatott felokádás egyáltalán nevezhető annak. Örömünk van ebből, mert ez azt mutatja, hogy ugyan tagadva és tussolva, de a gatya az tele van, reszket az arsch, mint a Hold a tó vizén, és ez jövőnk szempontjából örömös. Hogy nem a letarolt kilátástalanság az, ami van.

A választás előtt öt héttel, évekre előre gondolkodva kormányunk negyvennyolc (48) milliárd közpénzt csatornázott Demeter Szilárdhoz erősítve az ő „kultúrstratégiai tevékenységét”. Éves bontásban sorolja az Orbán által aláírt rendelet az utalni szükséges összegeket egészen 2025-ig, ami a világ optimista szemléletére utal, lévén, még az is lehet, Demeter Szilárd mint magyari kultúrfőnök már az idei orgonavirágzást sem éri meg. Természetesen Orbán is alább kell adjon akkor az örökös miniszterelnöki címéből, de nem úgy tűnik, mintha fölfognák, a jelenlegi status quo átmeneti.

Az ilyen intézkedések azt a képzetet keltik az emberben, a Fidesz öröknek érzi magát, és legszívesebben nekilátna a piramis építésének – megfelelő keleti tájolással –, ahonnan az istenkirály újjászületve irányíthatná a birodalmat az idők időtlen végezetéig. A Fidesz, Orbán és a hívők már régen elveszítették a kapcsolatukat a valósággal, a diadalmi jelentésektől permanens békemenet-állapotban vannak, és így sugározzák a Demeter által építeni óhajtott jobboldali szellemi és erkölcsi fölényt, ami végignézve rajtuk heroikus feladat. Mármint a sugárzás matéria nélkül.

Márki-Zay, aki tegnapi évtizedértékelőjében bejelentette, az a hivatása, hogy megszabadítsa az országot a gonosztól, Debrecenbe is készül menni nagygyűlést tartani, de a kultúrfölény azt üzente neki, oda be ne tegye a lábát, mert betörik az orrát, és ezzel párhuzamosan lerúgják a veséjét. Mintha migráncs volna a gyöpön. Feltehető, hogy azok, akik Márki-Zay megruházását kilátásba helyezték, március 15-én békemenetelni indulnak ingyen buszokkal, házi főzésűvel a laposüvegben, és beszerezve a békemenet-csomagot, szettet mintegy a rajongás búcsúi kellékeivel.

Ez a kelléktár magában hordozza Demeter „kultúrstratégiai tevékenységét”, a jobboldali szellemi és erkölcsi fölényt. Így kell ennek lenni, hiszen a közel ötezerért rendelhető csomagban van sapka, oldaltáska, karkötő, kitűző, valamint ajándék kokárda is. Emlékezhetünk, leendő köztársasági elnökünk már hónapokkal ezelőtt ilyenekben fotóztatta magát a pártatlanság jegyében, most pedig ideológiai háborút delirál. Akinek van OV’22 satyója, mi másra is gondolhatna, főleg úgy, hogy a békementesek is ilyenben fognak bégetni ezek szerint. Csupa potenciális köztársasági elnökök a sorban.

Közel ötezerért lehet rendelni a rajongás búcsúi kellékeiből. Meg kell hagyni, aki ezt gyártja, forgalmazza, meglátta a tátongó piaci rést, ami a fröccsöntött Orbán szobrok és világítós műanyag Szűz Máriák között tátong, mint a fideszi nemzet esszenciájának anyagba álmodása. Már csak a ringlispíl hiányzik és az okádás. Ami a NER-ben folyik, arra egyébként nem igazán léteznek szavak (a lét dadog), a csodálkozás tárgya viszont az, hogy a hívők azt sem veszik észre, milyen szánalmasan hülyének vannak nézve. De hát, mindenkinek az igényei szerint.

És amiként Demeter gondoskodásával a képünkbe kapjuk a Nélküledet mint himnuszt, vastagcsabákat, nagyferenceket, és látjuk, hogy a Fidesz frakcióülésén már nem csak a bátor százharminchármak, hanem az egész seggnyaló mancsaft is részt vesz a fényképek tanúsága szerint, akkor jövünk rá arra, hogy ezek eggyé olvadtak. A Fidesz sem több mint óbégató békemenet, az esernyővel kardozó, Márki-Zayt öklöző matrónák ugyanazok mint Varga Judit, a kultúrfölény az orbános műanyag karkötő, az erkölcsi tartás pedig a seggnyalás. Nem tudom, érződik-e, milyen csendesen zokogok.

Pedig nagyon. Hogy miként a békemenet előre megy és nem hátra az egyenszettjében, ott áll majd Magyarország képén bamba vigyorral, és nem lesz gyarmat. Nem az utolsó órában vagyunk, hogy ennek vége kell lenni, mert azon már rég túljutottunk, tulajdonképen Adynál értünk a végére a piszkos gatyás bamba társakkal, káromkodással és fütyörészéssel. Hogy volt itt tizenkét év európai hazát építeni, helyette pedig kapjuk a békemenet szettet ajándék kokárdával, kitűzővel és baseball sapkával. Még az a szerencse, hogy baseball ütő nincsen benne. De még az is lehet.

Magyarország, illetve a NER, közelebbről annak kormánya, így végül is Orbán Viktor – nem először – pert veszített az Unió ellen, mégpedig az ítélethirdetést élő televíziós adásban közvetítve. Ez unikális dolog volt, ami azt mutatta, a luxemburgi bíróság is mennyire fontosnak tartotta azt, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt történjen a dolog. Ebből viszont az következett, hogy a burgenlandi traktoroslegény ugyan tudja, mi is történt, magyar kollégája azonban nem, mert neki az M1 és a Kossuth jut. A magyar traktoroslegény és összeszerelő rabszolga Fidesz tálalásban ismerheti meg az Unió életében mérföldkőnek számító bulit, következésképp az igazat soha.

Vázolom hozzávetőleg, mi várható a kampány végéig: Szijjártó őrjöngve kéreti be Brüsszelt, Kovács Zoltán egy dörgedelmes twitter üzenetben kijelenti, hogy Soros és LMBTQ, Deutsch halkan Gyurcsányozni kezd, Varga Judit pedig újra beleájul a jogállam rejtelmeibe boszorkányüldözést kiabálva. Mások is szólanak még, mert mindenki szólni akar hűségét bizonyítandó, és a fideszhitűek körében elterjed, hogy Brüsszel, gyarmat, megvédeni, családok, haza, kereszténység. Hangzavar lesz, hogy Mária néni is megértse azt, csak akkor maradhat életben, majszolhat olcsónak mondott farhátat és menekül meg a migráncsok farkaitól, ha Orbánra szavaz.

Ez az ítélet, mivel folyományaként a választásig történni semmi nem fog, csak újabb kampányelemet ad a Fidesz kezébe, amit ki is fognak használni. Olyan visítás lesz itt, amit még nem hallottunk soha, csak bírjuk ki. Ehhez képest ellenzékünk boldog az ítélettől, Gyurcsány csendben megkérte Orbánt, hogy mindezek után fáradjon el a nuniba, mintha hallgatna rá, Jakab pedig újólag megállapította, hogy Orbán tolvaj, aki épp most lopott el a magyaroktól hatezer milliárdot. Mintha eddig nem lopta volna el a többszörösét, ilyen megállapítások tehát sehová sem vezetnek, ezeknek újságértékük nincs, az ítéletnek napi haszna akkor lenne, ha azonnal leállítanák a pénzesőt.

Nem fogják, s ha még leállítanák is, Orbán már fél lábon kibírja a választásig, s ha újra nyer, a bosszúállás olyan cunamiját szabadítja el, amibe bele fog rokkanni az ország, de ne legyen így. Más szemszögből pedig már belerokkant, és ebben a zűrzavarban lennénk arra kíváncsiak, hogy Orbán a cikkcakkjaiban hová jut. Mert etette már a nyáját azzal, jól megvagyunk az Unió pénze nélkül is, máskor, hogy az a pénz nekünk jár, és ő kiveri Brüsszelből, illetve hallottunk már politikai dzsihádról, amit ellene folytatnak, de úgy lett előadva mégis, hogy Brüsszel a mimagyarokra támad.

Igaz, a baloldal is permanensen a nemzetére tör, ilyképp sajnálatosan teljesen mindegy, Orbán miket beszél, de sajnálatosan az is, hogy Gyurcsány mit. Minden elkésett, ez az ítélet is, mint ahogyan az a határozat úgyszintén, hogy a jövőben az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós pénzekre, amikor most már ott tartanak, hogy minden vagyontárgyukat eladják, hogy működtetni tudják a városokat. Az unió lomha és lassú. Igaz, viszont ezért megróni nem igazán lehet, mert nem arra találták ki, és nem olyan a működési mechanizmusa, hogy lator államokat kelljen kordában tartania, pedig ez az ítélet most éppen erről szól. Ekképp tehát a szégyenük.

Illetve Orbán szégyene, de neki erkölcsi aggályai soha nem voltak, nincsenek és nem is lesznek, ha elbukik is, jellegéből és jelleméből fakadóan világméretű, ellene és a népe ellen szőtt összeesküvés lesz a bűnös, mint ahogyan kommunikációjában most is az. A bajok, amelyek az országot rajta keresztül és miatta érik, csak és kizárólag a liberális-kommunista ármányok következménye, így ez az ítélet is annak lesz beállítva egészen addig, amíg a népek az urnákhoz járulnak, hogy átöblített agyal rá szavazzanak. Vagy, ha nem, úgy monyákolja meg a dolgokat, hogy a végeredmény ilyennek tűnjék. És itt jutunk el a homokos és vizes síkra.

Most, hogy a bíróság kimondta, amit már rég kellett volna neki, eshetnénk abba a hibába is, hogy az Uniót ostorozzuk, mert magunkra hagyott minket mindezideig. Ha így is volna, vagy van is, mégsem róhatjuk meg ezért, mert míg egyrészt, mint föntebb kiderült, nincs arra berendezkedve, hogy az őt szétverni óhajtó államokat visszaterelje a klubba, de legfőképp, amire végleg alkalmatlan, de a világ egyetlen alakulata sem lenne képes erre, semmilyen ember és Isten, hogy egy népet saját magától védjen meg, ha az nem akarja. Velünk pedig voltaképp ezt kellene tennie, ami nem megy. Orbán és szavazói biztosan viszik a semmibe az országot. Ez az ítélet ennek egy stációja.

Magyarország, illetve a NER, közelebbről annak kormánya, így végül is Orbán Viktor – nem először – pert veszített az Unió ellen, mégpedig az ítélethirdetést élő televíziós adásban közvetítve. Ez unikális dolog volt, ami azt mutatta, a luxemburgi bíróság is mennyire fontosnak tartotta azt, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt történjen a dolog. Ebből viszont az következett, hogy a burgenlandi traktoroslegény ugyan tudja, mi is történt, magyar kollégája azonban nem, mert neki az M1 és a Kossuth jut. A magyar traktoroslegény és összeszerelő rabszolga Fidesz tálalásban ismerheti meg az Unió életében mérföldkőnek számító bulit, következésképp az igazat soha.

Vázolom hozzávetőleg, mi várható a kampány végéig: Szijjártó őrjöngve kéreti be Brüsszelt, Kovács Zoltán egy dörgedelmes twitter üzenetben kijelenti, hogy Soros és LMBTQ, Deutsch halkan Gyurcsányozni kezd, Varga Judit pedig újra beleájul a jogállam rejtelmeibe boszorkányüldözést kiabálva. Mások is szólanak még, mert mindenki szólni akar hűségét bizonyítandó, és a fideszhitűek körében elterjed, hogy Brüsszel, gyarmat, megvédeni, családok, haza, kereszténység. Hangzavar lesz, hogy Mária néni is megértse azt, csak akkor maradhat életben, majszolhat olcsónak mondott farhátat és menekül meg a migráncsok farkaitól, ha Orbánra szavaz.

Ez az ítélet, mivel folyományaként a választásig történni semmi nem fog, csak újabb kampányelemet ad a Fidesz kezébe, amit ki is fognak használni. Olyan visítás lesz itt, amit még nem hallottunk soha, csak bírjuk ki. Ehhez képest ellenzékünk boldog az ítélettől, Gyurcsány csendben megkérte Orbánt, hogy mindezek után fáradjon el a nuniba, mintha hallgatna rá, Jakab pedig újólag megállapította, hogy Orbán tolvaj, aki épp most lopott el a magyaroktól hatezer milliárdot. Mintha eddig nem lopta volna el a többszörösét, ilyen megállapítások tehát sehová sem vezetnek, ezeknek újságértékük nincs, az ítéletnek napi haszna akkor lenne, ha azonnal leállítanák a pénzesőt.

Nem fogják, s ha még leállítanák is, Orbán már fél lábon kibírja a választásig, s ha újra nyer, a bosszúállás olyan cunamiját szabadítja el, amibe bele fog rokkanni az ország, de ne legyen így. Más szemszögből pedig már belerokkant, és ebben a zűrzavarban lennénk arra kíváncsiak, hogy Orbán a cikkcakkjaiban hová jut. Mert etette már a nyáját azzal, jól megvagyunk az Unió pénze nélkül is, máskor, hogy az a pénz nekünk jár, és ő kiveri Brüsszelből, illetve hallottunk már politikai dzsihádról, amit ellene folytatnak, de úgy lett előadva mégis, hogy Brüsszel a mimagyarokra támad.

Igaz, a baloldal is permanensen a nemzetére tör, ilyképp sajnálatosan teljesen mindegy, Orbán miket beszél, de sajnálatosan az is, hogy Gyurcsány mit. Minden elkésett, ez az ítélet is, mint ahogyan az a határozat úgyszintén, hogy a jövőben az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós pénzekre, amikor most már ott tartanak, hogy minden vagyontárgyukat eladják, hogy működtetni tudják a városokat. Az unió lomha és lassú. Igaz, viszont ezért megróni nem igazán lehet, mert nem arra találták ki, és nem olyan a működési mechanizmusa, hogy lator államokat kelljen kordában tartania, pedig ez az ítélet most éppen erről szól. Ekképp tehát a szégyenük.

Illetve Orbán szégyene, de neki erkölcsi aggályai soha nem voltak, nincsenek és nem is lesznek, ha elbukik is, jellegéből és jelleméből fakadóan világméretű, ellene és a népe ellen szőtt összeesküvés lesz a bűnös, mint ahogyan kommunikációjában most is az. A bajok, amelyek az országot rajta keresztül és miatta érik, csak és kizárólag a liberális-kommunista ármányok következménye, így ez az ítélet is annak lesz beállítva egészen addig, amíg a népek az urnákhoz járulnak, hogy átöblített agyal rá szavazzanak. Vagy, ha nem, úgy monyákolja meg a dolgokat, hogy a végeredmény ilyennek tűnjék. És itt jutunk el a homokos és vizes síkra.

Most, hogy a bíróság kimondta, amit már rég kellett volna neki, eshetnénk abba a hibába is, hogy az Uniót ostorozzuk, mert magunkra hagyott minket mindezideig. Ha így is volna, vagy van is, mégsem róhatjuk meg ezért, mert míg egyrészt, mint föntebb kiderült, nincs arra berendezkedve, hogy az őt szétverni óhajtó államokat visszaterelje a klubba, de legfőképp, amire végleg alkalmatlan, de a világ egyetlen alakulata sem lenne képes erre, semmilyen ember és Isten, hogy egy népet saját magától védjen meg, ha az nem akarja. Velünk pedig voltaképp ezt kellene tennie, ami nem megy. Orbán és szavazói biztosan viszik a semmibe az országot. Ez az ítélet ennek egy stációja.

Nem volt olyan régen, amikor kormányunk előzékenyen megmutatta alattvalóinak azt, egyrészt mit kell gondolniuk a kajla világról, másrészt pedig, hogy mit érezzenek, ha szembe jön velük a liberális borzalom. Ez volt az a nap, amikor plakátokon szerepelt egy-egy hazug állítás, alája pedig egy nekik tetsző emojit biggyesztetek. Hogy például az illegális bevándorlástól a magyari fideszembernek a kormány által óhajtottan fel kell robbannia az agyának, illetőleg Soros György támadásai miatt orrán át gőzt fújtató bika mint létállapot az előírt érzelem. És még számos gyönyörök voltak láthatók a kék papírokon, ami bizonyság megint arra a Jose Arcadio Buendia által tett kijelentésre, miszerint az idő körben forog.

Visszaértünk a barlangrajzok korába, a Fidesz elfeledte az írásbeliséget. Itt, minálunk Orbán Viktort és az általa közvetített üzenetet nem érteni, hanem érezni kell, de, ha érzelmeink bizonytalanok volnának, útmutatást is kapunk azok irányára, hogy még véletlenül se tévesszük el. Mert hová vezetne az? Orwell és az 1984 gyakran említődik – többek között – a NER szellemisége kapcsán, és emlékszünk a regényben a „közösségépítő” két perc gyűlöletre, amely aktusok elültették, szinten tartották vagy fokozták a fő áruló, Goldstein übergonosszá emelését, vö, fentebbi példánkban a Soros miatt fújtató orrú magyari ember ideáját, vagy épp Gyurcsány diabolizálását ma is és most is. Hogy irány szabódjék a mélyben elplántált indulatoknak.

Nem kell talán részletezni a módszer aljasságát, de nem is ez, hanem a lehetséges választópolgár agyának kiiktatása, hogy a Fidesz – Orwell nyomán – a magyari embert agytörzsi lénnyé zülleszti. Viszont, ha ezt látjuk, megértjük a békemenetek mozgató rugóit, ha boldogak nem is leszünk a ráismeréstől. Feladattá vált az ember józan eszének megőrzése a NER tizenkettedik évében, és itt újra eszünkbe jut Gyurcsány minapi rendszerbe sorolása, amely szerint ezek „pogány barbárok”. A kétszavas meghatározás minden elemének és kritériumának megfelel az, aminek a társadalmat és annak tagjait a Fidesz tekinti, és a sorból most Varga pénzügyminiszter sem akar kimaradni, pedig őt eleddig a normálisabbak közé soroltuk. Tévedtünk.

Varga pénzügyminiszter feladatának tartotta, hogy a magyar GDP szárnyalását rágja az alattvalók szájába, amihez szimbólumokat használ ő is. A képen, amit Facebook oldalán megosztott, látható ő maga, kezében egy „Varga 7,1” feliratú futballmezzel, míg átellenben az „isteni” Ronaldo a sajátjával, ami „csak” egy 7-es, és innentől a bávatag néző tudatára van bízva, hogy mit képzel erről az újfajta barlangrajzról. Ronaldót minden hülye ismeri a futballtól – mint művészet és magyari létforma – átitatott tudatú kuplerájban, így a sugallat az lehet, hogy Varga a szakmájában jobb mint a félisten Ronaldo, vagy, hogy Magyarország még nála is jobban teljesít. Valami ilyesmi. Mindenesetre sajátos módja ez a sikerpropagandának, és eléggé visszatetszően haszontalan.

Megkockáztatjuk, a GDP a magyari embernek valami földöntúli fogalom, jelentésében nem sokban különbözik a rovarirtó DDT-től, nem tudja, eszik vagy isszák, ez valami bűvös dolog a számára, ami azt mutatja, neki mennyire jó. Még Ronaldónál is jobb a kép sugallata alapján, csak azt nem tudja a panelproli, miben. Ő azt látja, hogy a pénzét fölzabálja az infláció, aminek mértékéről ugyanúgy fingja sincs, mint a GDP szárnyalásáról, csak azt tudja, hogy az infláció Brüsszelből begyűrűzik, amit a kedves vezető a farhát árának befagyasztásával állít meg. És a panelproli azt sem tudja, sőt nem is érzi, hogy őt hülyének nézik, pláne ebbéli állapotában lubickol a visszakapott adójában vagy kezében a zacskó krumplival.

Nekem volna ötletem másfajta képi megjelenítésre is. A legendás kosárlabdázó, Michael Jordan állandó mezszáma a 23-as volt, ez megfelelne az infláció szimbolizálására, de ugyanúgy nem mennénk vele semmire, mint a Ronaldo 7-esével. A stadionok kósza népe Jordant nem ismeri, mint ahogyan azt sem érti, mit takar a Ronaldo 7-es, és vele párhuzamosan a Varga 7,1-es meze, mert nem jelentésekről, hanem érzésekről van szó, hovatovább elemi ösztönökről. Nem gondoltuk volna tizenkét évvel ezelőtt, de tényleg ide jutottunk, hogy mára sem a szavaknak, de a számoknak sincsen semmilyen jelenése, a hatalom az alattvaló képébe dörgöli, hogy örülj csezmeg vagy szomorkodj, mikor, hogyan akarja. Fel kellene nőni már, és nem nekünk.

„Április 3-án lezárhatjuk a kudarcos Gyurcsány-korszakot.” – Ezt bírta mondani a Fidesz kommunikációs igazgatója, akit Hollik Istvánnak hívnak. Jegyezzük meg azt a nevet és ezt a kijelentést, amely hivatkozási alap lesz eljövendő történészek számára, amikor a tizenkét éves delíriumot szeretnék megérteni, ami a végéhez közelít. (Vagy nem, de ez csak rajtad múlik, nyájas választópolgár.) Ha jól értjük a kommunikáció mesterét (azért igazgató minden bizonnyal), akkor momentán és már évtizede Gyurcsány rémuralma alatt élünk és senyvedünk, a hamarosan eljövendő választás tétje tehát az, hogy Ferencünket eltávolítsuk a hatalomból.

Íme hölgyeim és uraim, máris benne vagyunk egy párhuzamos univerzumban, amely a reciproka ennek a miénknek. Más szemszögből viszont az állapítható meg, hogy Hollik igazgató szemének fénytörése és az azon át tudatába türemkedő valóság nem ugyanaz, mint amiben mi élünk. Két dolog van, ami ebben izgató, hogy egyrészt Hollik valóban úgy érzékeli-e a tér és idő sajátos szegletét – ami Magyarországnak, vö. Neria – hívnak, mint ahogyan mesél róla, vagy pediglen aljas játékot játszik a panelporlikkal, ha nem is épp saját kútfőből, hanem a központi partitúra alapján. Erre utaló jelek vannak, mert nem látunk úgy fideszest szembe jönni, hogy előre megy és nem hátra.

Amikor Hollik azt a kényszerképzetet sugallja, mintegy hipnotizálja a bávatagokba, ha ebben a lehető világok legjobbikában valami bajuk volna, azért Gyurcsány a felelős, akkor kitöröl tizenkét évet a történelemből és az életükből, viszont ezzel egyszersmind a kukába hajítja az eltelt száz évből tíz legsikeresebbet. Vagy akkor azt a nagy diadalt is Gyurcsánynak kellene betudni, és akkor az a kérdés csupán, mért akarja lezárni a Gyurcsány korszakot, és az miért kudarcos. Nem ártana eldönteni a harc tárgyát és a küzdelem irányultságát végre, mert ez így összezavarja az ember illékony tudatát, és rossz embert vág képen a milliónyi utcai harcos.

A jobb napokat látott Magyar Nemzet készített egyébként interjút igazgató úrral, és a nerista sajtómunkásnak fel sem tűnt a Hollik szövegében megbúvó katyvasz, ha a logikát számon kérni rajta fölösleges volna is. Mi több, annyira megtetszett a kudarcos Gyurcsány-korszak lezárásáról szőtt Hollik-féle omló álom a szerkesztő úrnak, hogy címmé is kiemelte. És egy ember sem volt a redakcióban – rovatvezető, olvasó-, vagy főszerkesztő), aki szólt volna neki, vagy egyáltalán észre vette volna, hogy ez úgy, ahogy van, ökörség, és nem azért mert amúgy ökörség, hanem tartalmában voltaképp Orbán évtizedes ámokfutó uralkodását teszi erős zárójelbe.

Remélni lehet csak, hogy Hollik szándéka mindezzel a szándékos manipuláció volt, bár elnézve a manus horizontját, ez kevéssé valószínű. A baj így viszont nagyobb, mert rámutat az igazgató intellektuális korlátaira, morálisról és emocionálisról azért nem ábrándozunk csak, mert olyasmije eleve nincsen. Így viszont a nagy hiátus marad: mi az az ember, akinek se esze, se erkölcsei, se érzelmei nincsenek, és lám, előttünk a válasz, hogy hát Hollik igazgató úr. De nem azért vagyunk itt, hogy emiatt őt ostorozzuk, mert nem tehet róla. Teszi, amit a korlátai engednek, és erre futja neki. Megvetésünk – amit iránta érzünk – mégsem fordul sajnálatba, mert amit csinál, az nem kötelező.

Sheldon tanított minket arra, hogy bár determinisztikus világban élünk, de minden embernek van szabad akarata. Ezt néhány keresztény skolasztikus is így tanítja Isten és ember sajátos viszonyáról, de a mi lökött fizikusunk érzékletesen is ábrázolja. Mint mondja, az emberi létezésben szükségszerű és determinált a táplálék bevitele, az oxigén ezek feldolgozásához és a salakanyagok ürítése. Minden más választható. Innen nézvést maga Hollik sem kényszerpályán mozog, amikor a Sátánt szolgálva hülyeségeket beszél, de erre nem kellene harsányan büszkének lennie. Ám ő az, mint ahogyan az összes többi is, ahogyan élvezettel lubickolnak a fekáliában. És erről szól ez a kampány.

Itt járt minálunk (vö: fatornyosom, szűkebb pátriám) Szijjártó et. pénzt osztogatni, s ezzel együtt törzsi életet élni is. Egy kosszal intéződött minden, már aznap megtelt a Facebook a képekkel, amelyek a helyi polgári kör szeánszán készültek egy tablóra montírozva Márki-Zayt és Bin Ladent, ahogyan ez polgáréknál szokásban van, ha fideszesek. Márai jut az eszünkbe, és a polgár mint szociológiai kategória az öblös foteljeivel brokátfügönyök mellett. És eszünkbe jut az orbántorgyánpolgárkormány, Jóska bácsi a chilei cseresznyéjével és hófehér öltönyével. Isten nyugosztalja most már a bohócot, aki olyan sokat ártott az országnak, de neki ilyen helyzetben tökmindegy.

Túl voltunk akkor már Orbán első színeváltozásán, a polgári körök időszakát éltük, amelyek szervezésével Hende Csaba lett megbízva, és végezte is a feladatot odaadó buzgalommal, hogy a fazék mellett maradhasson. Maradt is, és maradásának záloga az önfeladás és mindent megtevés végletekig lojális és szervilis létállapota. Ő már rég elfeledte Brian intését a filmből, hogy a népek legyenek mind személyiségek, ami a polgári lét fundamentuma lenne kiegészülve egyéb készségekkel és képességekkel, amelyek hiányoznak mind azokból, akik képesek előadni, másik oldalról pedig tapsolni a Márki-Bin Laden párhuzamnak. Ez szimpla ösztönélet.

Ez a Hende volt az is, aki az önkormányzati választás előtti kampányban szintén itt, a fatornyosomban mint egy karnagy vezényelte a közönségét, szinte Cipolla módján, hogy az ellenérdekelt oldal polgármesterjelöltjére mondják ki az ítéletet, miszerint hazaáruló. Akkor is terroristák képét vetítették a politikai ellenfél képe mellé, Hende pedig vezényelt, mégpedig ekképp: Hende: „Hadd halljam!” – Közönség: „Hazaáruló!” – Hende: „Hangosabban!” – Közönség: „Hazaáruló!” – Hende: Köszönöm szépen. – És bármilyen fura is, most nem azért vagyunk itt, hogy Hendét ostorozzuk, mert már annyit sem ér, hanem a folyamatokba szeretnénk belelátni, amelyek magukkal hozzák a züllést.

Hogy most meg ez a Bin Laden. Hogy ott ülnek a polgári kör tagjai, és nekik ez így megfelel, sőt, tetszik is. Nem tennénk föl a kérdést, hogy akkor miféle polgárok ezek bizonyos intellektuális, anyagi és erkölcsi szinttel, mert jól láthatóan ahhoz a fogalomhoz az ég egy világon semmi közük nincs. A polgárság kabátja lötyög rajtuk, bele kellene nőniük, csak az így nem fog menni. Már nem is lehet, a polgárosodás folyamata a félfeudális Magyarországon ugyanúgy elkésett, mint minden más, a felemás, dzsentribe hajló világot pedig letarolták a bolsevikok, majd a rendszerváltás után kajla népünk elkezdte keresni magát a kitáguló világban, de máig sem lelte meg.

Ilyet talált magának. Itt és most nem a polgárság fölött nosztalgiázunk, mert a XXI. században voltaképp ez a társadalmi kategorizálás okafogyottá vált, hanem, hogy mivé lett, illetve kik nevezik magukat annak, akik Bin Laden képének tapsolnak, és kórusban hazaárulózzák a politikai ellenfelet. Húsz éve is ilyenek voltak, s ha akkor tán erős szóhasználattal neveztem egy tévéműsorban országos visítást kiváltva Orbánt a csőcselék vezérének, így visszanézve a tévedés nem is volt olyan nagy. Vagy egyáltalán semekkora. Mert ugyanaz a réteg hazaárulózik decensen a törzsi gyűlésen, mint amelyik a stadionban kifütyüli a szolidaritást vállaló térdeplő futballistákat.

Orbán szóhasználatával őket provokálja a mások létezése, és ők buziznak is védve álságosan a gyermekeiket. Általános a züllés, nincsenek irányító mércék és mérföldkövek. Jól öltözött és jól szituált csürhe van, bármennyire is eltartott kisujjal isszák a teájukat. Szenvtelen és érzelmek nélküli diagnózis ez a homokos, vizes síkon, eltorzuló arcokkal. Az a fiatalember, akinek az érdekében Hende annak idején vezényelte a tömeget, a kampány végére fénytelen szemű öregember lett, mint ahogyan most is látom Hende csapatában a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, akinek elkezdett szétfolyni az arca. Az összeset fölzabálja Orbán, elképesztő morális és szellemi állapotban leledzik kies hazánk.

Az delikátnak nevezhető minden bizonnyal, és hungarikum-fideszikumnak egészen biztosan, hogy a 2021-es év értékelőjében Neria örökös miniszterelnöke arról ábrándozott, hogy a választók tavasszal majd benyújtják a számlát a tizenkét éve ellenzékben lévő Gyurcsánynak, és az ugyanennyi ideje a politikának hátat fordító Bajnainak is. Ha ehhez még hozzá vesszük, nyergelésre szólította fel a rajongókat, hogy mintegy indiánok vagy cowboyok induljanak a harcmezőre, mindjárt megértjük, miért foglalkozom Orbán delirálásával, holott nem is akartam igazán.

Ám mégis csak tőle ered a világ uszkve másfél-kétmillió magyarnak, akik, ha olyanok mint Nagy Ferenc Csótány, országunk el fog veszni. Mindenki mást tart humorosnak, hogy miért, azt Bergson bácsi meséli el nekünk, viszont hogy Nagy Ferenc Csótány min röhögött tegnap, azt még ő sem tudná megmagyarázni sehogyan. Orbán sok mindennek nevezhető, csak viccesnek nem, így, ha valaki a szervilizmusban odáig jut, képes rajta percekig nevetni, attól már elakad az ember szava. De mégsem ez a baj igazán, hanem Mária néni és Feri bátyám, illetve a hasonszőrűek.

Egyrészt tudjuk, hogy Orbán, bár a válogatott közönsége előtt beszél, de mégis nekik üzen, mert szavazatot tőlük remél. Hogy bajnaizott, gyurcsányozott, annak oka van, ők vették el a nyugdíjat a legendárium szerint, vezették volna be a vizitdíjat szintén általános rémületre. Így hát, az Állatfarm zsigereire utazik örökös miniszterelnök elvtárs, amikor fölteszi a kérdést, akarják-e a népek, hogy visszajöjjön Mr. Jones. Ugye nem? Perszehogy, és már helyben is vagyunk. De még ez sem elég teljesen, mert Mária néni (Feri bátyám) elhagyta a protkóját, így meg is rágják nekik az eledelt.

Azt állítják a KESMA lapok, hogy a beszédben és a beszéd alatt „Tettre kész, ereje teljében lévő államférfit láthattunk”. Ezt olvassa majd ma reggel a magyari panelproli, és a fényképre nézvén elégedetten bólint, miszerint milyen fess és stramm ember miniszterelnökünk, széles háta mennyi libernyákot elbír, így szaladna neki kezet csókolni, és írni a táblára a feliratot, miszerint „Orbán Viktor ájlávjú”. Mi pedig túl léve minden jón és rosszon, tátott szájjal figyeljük, mi folyik a tájékunkon, és van mit. Rohadtul elkezdődött a kampány, és ember legyen, aki ép ésszel jut túl rajta.

Ilyen előadások után nem egyszerű, még szerencse, hogy voltaképp tizenkét éve vagyunk kampány üzemmódban, ez itt csak a finis, ha kicsit tömény is. Hogy mitől, azt kicsinyég még Orbánnal mutatom, aki hozta a nívót, és jöttek ki belőle dolgok, például ilyenek: “tűrjük fel az ingujjakat, tegyünk pontot a végére”, „nekünk kérges a tenyerünk, a modorunk sem mindig kifogástalan, de szeretünk hajózni”, “mi Soros György csapatait állítottuk meg a határainkon”, „ők most szent háborút vívnak, egy jogállami dzsihádot, itt pedig erőt kell mutatnunk” – etc., etc.

Ilyeneken nevetgélt könnyezve Nagy Ferenc Csótány, és csodálták tátott szájjal mind a milliárdos oligarchák, akikről se feledkezzünk meg, mert kötelező pofaviziten voltak, hogy a kedves vezető érezhesse az akolmeleget. Mészáros, Mészárosné, Csányi meg a többi. Nekik csatakiáltott aztán mintegy zárszóként minielnök elvtárs, hogy aszondja: “jöttünkre ötven nap múlva, jobbról számítsatok”. Ehhez voltaképp nem igazán kell hozzá tenni semmit, talán a túl gyakran emlegetett Gyurcsány egy nappal előbbi szavait, amelyek mindent tökéletesen leföstenek.

Orbán nemezise ugyanis az emlékezetes tévévitában hangoztatott „lárifári miniszterelnök úr” negédes megengedésétől az „ezek pogány barbárok” minősítésig jutott, és becsülnünk kell a balladai tömörséget, ami ebben megnyilvánul. De voltaképp igaza van, csak mindeközben ott áll örökös miniszterelnök elvtárs a pódiumon, ilyeneket beszél, amiket citáltam, fölötte bazi felirattal az előre menésről, amibe teljesen belemekkentek már, hogy az elkövetkező ötven napban meg fogunk csömölleni tőle, mint Pelikán gátőr gyerekei a töpörtyűtől.

Visszatérve még Orbán delirálására, mondjuk el végül, amivel ő kezdte: „A baloldal súlyosan felelőtlenül viselkedett, milliók félelmét kormánybuktatásra próbálták felhasználni, de ennek következményei lesznek, először április 3-án”. Ha kérhetem, tessenek képen vágni, hogy felébredve megértsem a költőt, mert nem megy. Karácsonynak lesz igaza, aki a dilemmát, miszerint Orbán okos és gonosz, egyszerűen zárta rövidre, egy jelzőt elvéve a mondatból így, tömören: „gonosz”. Ez sem új, de legalább igaz, kiegészítve az iránnyal, ahová halad: rükverc az, cseszed.