Szent Márton Fesztivál három napon át

Szent Márton nevét viselő települések találkozójára épült a 2016-os fesztivál Szombathelyen. Az eseményre a magyarországi falvak mellett Közép-Európa több települése is meghívást kapott.

DSCF0320

Az ünnepi menet fotói a képre kattintva láthatók.

A jól szervezett programok központi helyszíne a város Fő tere volt, ahol a nagy szinpadon változatos műsor, valamint a vendégek bemutatkozása szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat.

A képekre kattintva két galériában láthatók további fotók.

IMG_0229

A kicsiket az Agora Kulturális Központ Márton kirakóból ismert játékai hozták lázba. Vasárnap délután a téren nagy feltűnést keltve megjelentek a Szent Márton év óriás jelképei, táncosok kíséretében. Látványos, sok érdeklődőt vonzó elem volt az ünnepi menet a Szent Márton templomtól a Székesegyházig. Ezzel a felvonulással az 1913 június 15-én tartott körmenetre emlékeztek, amikor elhelyezték a Székesegyházban a Szent Márton ereklyét. Indulás előtt szentmisén vettek részt a hívek, majd szintén imádsággal zárult a felvonulás a célállomásnál. Az útvonal érintette a Fő teret ahol kirakodó vásáron az apátságok, és kolostorok saját készítésű termékeit is megismerhettük, megvásárolhattuk.

IMG_0070

A vendég települések bemutatkozó standjainál pedig sok érdekességet tudhattunk meg tevékenységükről, hagyományaikról, valamint helyi ízeket is megkóstolhattunk.

IMG_0060

Sajnos a három napban sokszor próbálta átvenni az uralmat, és irányítást az eső, de a szervezés felülkerekedett ezen, és mindent megtettek a jó hangulat érdekében. A találkozó emlékére, és hogy Szent Márton összeköti a nevét viselő településeket, a város polgármestere oklevelet adott át a résztvevők képviselőinek.

IMG_0206

A vasárnapi záró koncert, a Muzsikás együttes és Herczku Ágnes műsora előtt viszont valóban úgy tűnt „itt a víz az úr”. Iszonyatos felhőszakadás zúdult a városra.

IMG_0322

A rengeteg eső még az energiaellátásban is gondokat okozott, így a zenekar megmentve a programot, egy családias hangulatú akusztikus koncertre invitálta a kitartó közönséget, maguk mellé fel a színpadra.

IMG_0364

Bátran állíthatom a kitűnő hangulat, a közös éneklés, a taps, nem maradt el így sem, a hangszerek hamisítatlanul csendültek fel. Igazi hangzásviláguk így igazán szépen megmutatkozott. A kitűnő koncert, és a hangulatos fesztivál végére az eső is elállt.

Az első képre kattintva az ünnepi menet fotó, többire kattintva a fesztivál vasárnapi fotói láthatók.