XX. Savaria Történelmi Karnevál három napja

Idén ismét egy kerek évfordulóhoz érkezett Szombathely nagy rendezvénye a Savaria Történelmi Karnevál.

Húsz év nem kis idő. Ez idő alatt sok dolog változott sok szinte változatlan maradt. A szervezők minden évben nagyon sokat tesznek ezért a négy napért.
A képekre kattintva vagy a bejegyzés végén látható a négy képgaléria.

Mindent megtesznek azért hogy a városban élők, és távolabbról érkezők is jól érezzék magukat, és a nyár végén egy hatalmasat szórakozzanak, bulizzanak. Jó hírét vigyék városunknak és a rendezvénynek. Hogy ki ki maga módján, jelmezbe bújva, vagy csak civilként szemlélődve szabadon szórakozhasson.

Ahogy az szinte mindig lenni szokott ilyenkor az időjárás is próbált keresztbe tenni, kisebb nagyobb sikerrel. A karnevál látványos, a kísérő programok szinte minden igényt kielégítőek, változatosak voltak. Az érdeklődés pedig szinte már lenyűgöző volt. Ennek igazi látványos megmutatkozása a szombati felvonuláskor, Nagy Feró és Rúzsa Magdi fellépésekor volt.

négy napban nagy figyelmet fordítottak a biztonságra, a tisztaságra az információs lehetőségekre, a fellépők jó megszólalására látványára. A karneváli időszakban készült fotóimat így a rendezvény végén egy csokorba gyűjtve négy képgalériába válogatva kínálom most megtekintésre hogy visszaidézzük még egy pillanatra a mi huszadik Savaria Történelmi kalandtúránkat.

A pénteki nap eseményei ide kattintva láthatók.

A pénteki felvonulás pillanatai ide kattintva láthatók.

A szombati nap eseményei ide kattintva láthatók.

A vasárnapi nap eseményei ide kattintva láthatók.

 

 

 

A Herényi Virágúton haladhattunk át a tavaszba

Immár 16. alkalommal haladhattunk át a tavaszba egy színes virágokkal övezett úton.

A Herényi virágútnak országos hire van.
További fotóim ide kattintva láthatók.


Szín, illat, és programkavalkádjával csalogatja a helyi, környékbeli,és távolról érkező látogatókat. Első nagy alkalom ez a kerti és balkonládába szánt szépségek kiválasztására megvásárlására. Mindezt vidám hangulatban hatalmas választékból, ismerősökkel összefutva, utcazenészeket hallgatva, vagy színpadi előadásokat megtekíntve tehették.


További fotóim ide kattintva láthatók.

Szent Márton – napi vásár

Az ősz ezer színével, ízével, illatával, kézműves termékek kavalkádjával, programok, foglalkozások sorával várta idén az érdeklődőket a Vasi Skanzenben a Szent Márton – napi vásár.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Volt itt agyagliba formázás, madáretető – és lámpás készítés, gyertyadíszítés, tökfaragás. Kipróbálhatok voltak a különböző népi játékok, vagy akár a nagyméretű libás társasjátékok. Nyargalhattunk Márton-paripán.

Ehettünk libacombot ihattunk eperbort. Láthattunk mesejátékokat, énekes és zenés műsorokat.

A vásárosok pedig minden féltett kincseiket elénk tárták idén is.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

15. Herényi Virágút

A Herényi Virágút nevű rendezvény Magyarországon egyedülállóan,  közel 1 km hosszú útvonalon , több mint 30 főként helyi (herényi és kámoni) virág-és dísznövény kertészet kiállítása és vására Szombathely herényi városrészének utcáin és terein.

A rendezvényt megálmodója és szervezője a Herényi Kulturális és Sportegyesület.

A képekre kattintva további fotók láthatók. A kép nap eseményeit külön galériában találhatók.

Az virágkavalkádot számos kísérő program színesíti, táncos zenés produkciók, és vásári forgatag. A tavasz hangulatát, és egyben szeszélyességét idézi ez a rendezvény, hiszen szinte minden évben meglepetésekkel szolgál az időjárás.

Idén is két teljesen eltérő napban élvezhettük a virágút eseményeit, és látványát. Mindkét napról külön képgalériában mutatom be az eseményeket.

A szombati nap kissé szeles borongós volt, talán kevesebb érdeklődővel, bár az Apostol együttes koncertjére meglepően sokan érkeztek mégis. A szombati képgalériát ide kattintva érhetik el.

A vasárnap teljes változást hozott, hiszen csodálatos napsütésre ébredtünk, és a rendezvény hivatalos ünnepi megnyitója a kicsik műsorával, a díszített kerékpárok felvonulása zenekari felvezetéssel, és a sok sok csodálatosan színes virág a ragyogó napsütésben egészen más képet mutatott.

A kilátogatók száma talán csúcsot is dönthetett, ha csak a parkolási nehézségeket nézem.

Nos erről a vidám tavaszi virágillatos vasárnapról pedig ide kattintva láthatnak további fotókat.

Szent György-napi vásár a Vasi Skanzenben

Minden évben színes programokkal várja a látogatókat Szent György napján a Vasi Skanzen Szombathelyen.

A kettő napos  vásár célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon az ország  kézműveseinek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A színes vásári forgatagban idén  egy különleges divatbemutató és kiállítás megnyitó is helyet kapott. Szilágyi Irén divatos szűrruházatait mutatták be a kifutón.

Majd egy kiállítás keretén belül  megtekinthetők voltak a ruházatok. A vásárra rengeteg mester szokott érkezni, hogy bemutassa  hagyományokat őrző mesterségét.

Idén talán kicsit kevesebben érkeztek ahogy a látogatók száma is lecsökkenni látszott. Pedig ezúttal az időjárásra sem panaszkodhattunk.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

 

Aranyvasárnap Szombathelyen a Mokka Tribute Band dalaival

Szombathely Fő terén az adventi vásár utolsó nagy durranása, aranyvasárnap hangzott el.

_mg_0526

Kora délután még igazi hideg sem volt, az eső is csöpörészett, miközben a pónilovas kocsikázás tűnt a legnépszerűbb programnak.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0481

Sokan megsimogatták a pici lovacskákat, kicsik nagy örömmel ültek a kocsira, hogy egy kört utazhassanak a vásár területén a különleges járművel.

_mg_0484

Közben egyre többen érkeztek, és töltötték meg a színpad előtti területet. Mi is vonzott ennyi érdeklődőt a vásárba? Itt lépett színpadra idén utolsó alkalommal a nagy népszerűségnek örvendő, a múltat sokak számára megidéző zenekar, a Mokka Tribute Band.

_mg_0529

A rajongói tábor hamar elfoglalta a legjobb helyeket a színpad előtt. És a buli első pillanattól az utolsóig, ahogy már megszokhattuk, dinamikusan, lendületesen magával ragadta a közönséget.

_mg_0487

A technika ördöge ugyan többször megjelent, bepróbálkozott a hangulat lehúzásával, de nem sok sikerrel. Végül igazi nagy csapást szeretett volna mérni a csapatra, az utolsó dal elején, és elszippantotta a fényt és a hangot is.

_mg_0508

De a zenekar igazi profi módon kezelte azonnal a helyzetet, ahogy a közönség is vette a lapot. Így a Vándor nem állt meg, a buli záró dala szabadon, hangosítás nélkül is betöltötte a vásár területét.

_mg_0584

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Az szombathelyi Adventi program vendége Takács Nikolas

Ha péntek este, akkor telt ház a szombathelyi adventi vásártéren.

_mg_9713

E napokon ugyanis olyan fellépők szórakoztatják a látogatókat, akik nagy népszerűségnek örvedenek.

A képekre kattintva további fotók láthatók

_mg_9680

Így ezen a pénteken is egy ismert énekes lépett fel. Ezúttal Takács Nikolas volt a sztárvendég.

_mg_9730

Dalait a Szökős Néptáncegyüttes müsora előzte meg. A délutáni programot Áki és Ervin karácsonyi dallamai vezették el.

A képekre kattintva további fotók láthatók

Adventi kötészeti kiállítás, és vásár

A karácsonyi ünnepek közeledtével sok sok szép dekorációval, kirakattal találkozhatunk lépten nyomon. Szépen feldíszített házikók, adventi koszorúk, asztaldíszek, szalagok, fenyődíszek. 

_mg_8238

S hogy ezek elkészítésében kik az igazi profik? A virágkötők. Ők azok akik mintha egy varázspálcával alkotnának az alapanyagokból csodákat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_8235

Én pedig tágra nyílt szemekkel tekintek ízléses, sokoldalú, látványos munkájukra. Ahol alkalmam adódik megnézegetem alkotásaikat, és megörökítek néhányat.

_mg_8218

 Ezúttal Szombathelyen, a Parti kertészet területén láthatunk adventi kötészeti kiállítást, amit egyben vásárral is összekötöttek.

_mg_8221

És ha a vásárlás öröme, és a kiállított alkotások látványa nem lenne elég, karácsonyig minden szombaton kötészeti bemutatót is tartanak, ahol kis szakmai segítséggel készíthetünk egyedi tervezésű, és kialakítású adventi koszorút, kopogtatót, és karácsonyi díszeket.

_mg_8253

A látványos, ünnepi hangulatú kiállításhoz ami 2016. december 24-ig várja az érdeklődőket, néhány fotóval szeretnék kedvet csinálni.

_mg_8212

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Első gyetya fénye, a szombathelyi adventi koszorún

Valami volt a levegőben november 26-án szombaton advent első szombat estéjén, amikor Szombathely Fő terén a hatalmas koszorún meggyújtották az első óriás gyertyát.

_mg_8311

Már érkezésemkor teli volt a hatalmas tér. A szinte kora tavaszias időben rengetegen indultak a város szívébe, hogy meghallgassák az ünnepi műsort, a polgármesteri köszöntőt, az ökumenikus szertartást, majd megnézzék az első gyertyaláng ragyogó fényét.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_8262

Sok sok érdeklődő, csodálkozó kicsi tekintet kísérte Puskás Tivadar útját kezében a fáklyával, a színpadtól a gyertyáig. A felnőtteknek ez a séta már kevésbé volt újdonság, de mégis szorosan rátapadtak a koszorú oldalára.

_mg_8306

Ahogy teszik ezt minden évben ilyenkor. A szertartások után, még a karnevál hangulatára emlékeztető tömeges beáramlás kezdődött a térre.

_mg_8334

Hiába, a jó idő kicsalt erre az estére mindenkit aki egy hangulatos beszélgetésre, nézelődésre, iszogatásra, vagy falatozásra vágyott.

_mg_8330

Nyolc óra magasságában máskor a jeges téli időben már szinte kiürült a vásár területe, most azonban ekkor tetőzött szinte a létszám.

_mg_8364

Sokan fotózkodtak a koszorú, és a hatalmas fenyőfa mellet, és csodálták meg  az ünnepi fényeket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Nyitva már az Adventi vásár Szombathely Fő terén

Szombathely Fő tér ismét beépült, benépesedik. Pénteken este elstartolt  2016 Adventi vására. 

pb250720

Elrendezésében kínálatában szinte azonos az eddigi évekhez, viszont ismét visszatért a város hatalmas karácsonyfája, ami méltó egy megyeszékhely ünnepi hangulatához.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

pb250732

És a korábban megismert adventi koszorú is a régi helyén, megszokott formájában helyezkedik el. Mind a fára mind a koszorúra a visszafogott egyszerű díszítés jellemző. Ezzel kicsit másabb lett mint korábban. És pont ez tetszett kicsit benne, hogy mindig kicsit megújul. 

pb250743

A nyitó napon pénteken este, már sokan betértek a kellemes téli időben egy kis nézelődésre iszogatásra, ünnepi hangulatot, illetve finom forralt bort szippantva magukba .

pb250751

Az első színpadi műsorokra is sokan kíváncsiak voltak.

pb250766

Néhány pillanatot én is elhoztam a nyitó nap hangulatából.

A képekre kattintva további fotók láthatók.