Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben

Szombathelyen két helyszínen is húsvétolhattunk a kicsikkel.

A hétfő igazi csodaszép napsütéssel kényeztetett, így aztán a vágy hogy szabadba szaladjunk egyre jobban eluralkodott bennünk.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Az Arborétumban és a Vasi Skanzenben is ünnephez kötődő programokkal várták a családokat, gyerekeket. Idén a múzeumfalu hangulatát mutatom be fotókon. Az érdeklődés hatalmas volt, hosszasan kígyózó sor fogadott már kezdéskor, 14 órakor.

A bent fellelhető programok közt húsvéti népi játékok, kézműves foglalkozások, nyuszisimogatás és etetés, tojásba dobás, tojás gurítás domboldalon, tojásdíszítés, tojásterelgetés, Ziránó bábszínház és sok sok más érdekesség.

A vásárosok pedig kedvesen mutatták be a hímes tojások készítésének technikáit.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Szent György-napi vásár a Vasi Skanzenben

Minden évben színes programokkal várja a látogatókat Szent György napján a Vasi Skanzen Szombathelyen.

A kettő napos  vásár célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon az ország  kézműveseinek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A színes vásári forgatagban idén  egy különleges divatbemutató és kiállítás megnyitó is helyet kapott. Szilágyi Irén divatos szűrruházatait mutatták be a kifutón.

Majd egy kiállítás keretén belül  megtekinthetők voltak a ruházatok. A vásárra rengeteg mester szokott érkezni, hogy bemutassa  hagyományokat őrző mesterségét.

Idén talán kicsit kevesebben érkeztek ahogy a látogatók száma is lecsökkenni látszott. Pedig ezúttal az időjárásra sem panaszkodhattunk.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Huszártoborzás a Vasi Skanzenben

Nemzeti ünnepünkön a délután a kicsiké volt. A Vasi Skanzenben huszártoborzás várta őket és szüleiket, sok sok érdekes és kalandos feladattal, látványossággal a huszárok életéből.

A Múzeumfalu igazi kis kalandos terület ennek a lebonyolításához.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A szétszórva elhelyezkedő állomásokon, érdekes feladatok várták a gyerekeket. Az összes próbatételt teljesítve a korábbi évekhez hasonlóan huszár avató ünnepségen vehettek részt, majd friss kiskatonaként megvívhatták a nagy csatát is.

A csatát ahol ágyuk dörögtek, puskák ropogtak, kardok suhogtak, csattogtak, lovasok támadtak. És ebben a harci kavalkádban a kis huszárok bátran, elszántan vettek részt idén is. 

De ez a fél nap még ennél is több volt, hiszen rajzkiállítás, lovaglás, fegyverzet, és ruházat bemutató, korabeli elsősegélysátor, pónilovas kocsikázás, tábori élet bemutatása is szerepelt a délutáni programban.

Igazi tartalmas nap volt ez, sok kalanddal, hasznos információkkal, mindez játékos formában.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szent Márton – napi vásár a Vasi Skanzenben

Az őszi hangulatú Szent Márton – napi nagyvásárra sok vásározó érkezett, kitűnő különleges minőségi portékával a Vasi Skanzenbe.

_mg_7363

A szombati napon az érdeklődés sem maradt el . Vásárlók, és nézelődők egyaránt szép számmal jöttek, hiszen vasárnapra kevésbé jó időt emlegettek az időjósok.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_7381

Láthatóan ez be is igazolódott. Egy a vásár hangulatát bemutató képgaléria elkészítésére magam is a szombati napot választottam.

_mg_7461

A képeken színpadi műsorok, vidám játékos gyermekek, nézelődő, kóstolgató népek, egyedi készítésű kézműves termékek, és sok sok más érdekesség látható.

_mg_7457

Ezen a rendezvényen is nagy sikere volt a Szent Márton kiflinek, amit sokan valóban meg is feleztek másokkal, ahogy Márton a köpenyét anno.

_mg_7420

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szent Márton Kenyere a Vasi Skanzenben

Az ŐrvidékHáz és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum hangulatos családbarát rendezvényén nézelődhettek, ügyeskedhettek, és szórakozhattak azok, akik a szép nyári napsütésben, Szombathelyen a Vasi Skanzent választották augusztus huszadikai programjuknak.

IMG_3503

A képekre kattintva további fotók a rendezvényről.

IMG_3484

IMG_3523

A Szent Márton kenyere című rendezvényen, már kora délutántól: kézműves foglalkozások(kovácsolás, bőrszütyő készítés trikolorral, agyagművesség, textilmunka, mézeskalács díszítés) logikai és ügyességi játékok (a Patkós Stúdiótól)szabadtéri ügyességi játékok, kenyérsütés, és az újkenyér megosztása a vendégek között Szent Márton példája nyomán,
Devecsery László, Márton meséi című könyvének bemutatója, Joós Tamás koncertje,Szent Márton üzenetei és napjának jelentései, kiállítás megnyitója melyet akár tárlatvezetéssel is megtekínthetett az érdeklődő dr. Horváth Sándorral.

IMG_3466

A kiállítás megnyitóján, és az újkenyér felszeletelésében részt vett dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, és Csapláros Andrea Múzeum igazgató.

IMG_3515