Kategória: Egyéb

Ne tessenek túlságos vizualitásba esni, mert rossz vége lesz a dolognak. Történetünk a magyar abszurd, illetve szürreál újabb esete csupán, amikor a valóság kifordul önmagából, hogy visszatérve ugyanoda teljesedjék be a sors. Mint tudjuk – de nem mindannyian egy felmérés szerint –, Orbán Viktor megszavazta az Oroszország elleni szankciókat mind egy szálig, majd önmagának ezt az egy menekülőutat találva, azzal a lendülettel kiáltotta ki őket az ország nyomorának felelőséül is. Holott az ő. Ám, hogy a népharag ne forduljon ellene, a propaganda elkezdte a terelést, ami a nemzeti konzultációban csúcsosodik ki.

Nemzeti konzultációnak értelme soha nem volt, ez viszont az összes fölösleges aljasság közül is kiemelkedik azzal, hogy már az alapállításai is hazugságok, igaz felelet ebből fakadóan ezekre nem születhet egyáltalán. A legszebb a történetben azonban az, hogy Orbán Viktor, a mimagyarok örökös miniszterelnöke ugyanazzal a duci kis kezével, amellyel megszavazta a szankciókat, tegnap egyszersmind el is ítélte őket, amikor a Facebook-oldalán közzé tette a nagy eseményt, miszerint nemzeti konzultáció kitöltve, magyarok megvédve. Ez volt az a pont, amikor a saját farkába harapott, és ezért kértem azt, ne tessenek képileg ábrándolni róla.

Nehéz is volna a fizikai korlátok miatt, megállapításunk tehát csak eszmei, mintegy a szellemvilágban mozog, mint Orbán minden megnyilvánulása immár, amelyek az anyagi valót nélkülözik, ekképp csúsznak bele a szellem messzeringó trágyadombjába (a képet levédetem). Mindeme gyönyöreinkben azonban a legnagyobb, hogy mint följebb már utaltam rá, kies hazánk lakosainak túlnyomó része – és nem csak a mimagyarok – úgy véli és tudja, hogy mindez a színjáték, amelynek ő is az egyik bábja, valóságos és igaz. Jelesül, hogy Orbán nem szavazta meg azokat a nyüves szankciókat, így minden rendben van.

Az is, hogy a Facebookon adja hírül hülyén vigyorogva, hogy immár saját magát is pofánköpte, szeme sem rebben, ahogyan a köpet ring a szempilláján, hogy mi is hovatovább felkiáltunk önkéntelen, miszerint Orbán Viktor álávjú. Nincsenek viszont ezzel így a világ más részein, a cseheknek konkrétan tele van a töke Orbánnal és a bandájával, ami undort úgy fejeztek ki, hogy lefújták a V4-ek házelnökeinek találkozóját, kifejtve, hogy ők – Orbán és bandája – Oroszország trójai falova, és jelzést kell nekik küldeni, hogy ez elfogadhatatlan. Kövér pedellus tehát nem megy V4-ezni, Ománban azonban járt, ott szívesen fogadták.

Az a baj azonban, hogy egyre messzebbre kell röpködniük, hogy szóba álljanak velük egyáltalán, marad tehát a mimagyarok hülyítése itthon, mint biztos terep a diadalhoz. Gulyás miniszter is, a kormányinfón azzal kérkedett, hogy mindjárt itt az uniós pénz, aztán egy lakossági fórumon lebolondokházázta az Európai Parlamentet, így jött is a válasz, hogy lehet várni a pénzre tovább türelmesen. Ilyen kilátásokkal a felelősség eltolása még nagyobb és erőteljesebb lesz, bár ennél messzebb, hogy Orbán saját magát köpi le, nem biztos, hogy lehet menni. Bár az elaljasodásnak ismeretlenek a mélységei egyelőre, ha a Fideszről van szó.

Orbán második kormányzásának eddig eltelt tizenkét és fél évében hazánk gazdasági, szellemi és morális állapota folyamatosan és megállíthatatlanul romlott. Mindezt úgy-ahogy elfedte a pénzbőség, amikor a kiszemelt rétegeknek lehetett osztogatni, és a haverok zsebét tömni. Mára csak ez az utóbbi maradt, megelőzendő a belső lázadást, a közembereknek azonban immár semmi nem jut. Ígéret sem, ezért kell a szankciókra kenni a kormányzás nyomorát, ami a Fidesz és Orbán szempontjából még logikus és érthető, de el nem nézhető. Nevezzük ezt önvédelemnek, mert valamit csak tenni kell, hogy ne végezzék a lámpavason.

Ugyanakkor ami ép ésszel egyáltalán nem felfogható, az az, hogy minden tény és tapasztalat, a valóság minden egyes eleme ellenére – amelyek arra mutatnak, hogy Orbánnak és bandájának takarodnia kell, ha az ország és az alattvaló élni akar -, mégis debil vigyorral nézik, ahogyan a kedves vezető immár azt is megengedi magának, hogy saját magából csinál hülyét. Érthetetlen, mert ilyen nép nincs még egy az Univerzumban az bizonyos, ebből pedig az fakad, hogy akinek még pislákol a józan eszéből valami cafat, meneküljön innen, amíg lehet. Mert ezek után itt a dolgok el fognak durvulni. Még ennél is jobban.

Havasi Bertalan úgy válaszolt a lap kérdésére, mintha a Hyppolit a lakájból került volna elő, miszerint Orbán Viktor minden körülmények között ott lesz a futball VB-n, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Ráadásul ilyen körülmények között, amiben éppen leledzik a komplett földteke, s benne Magyarország. De az nagyon. Éppen csak annyit nem tett hozzá, hogy Orbán Viktor harminc éve egyfolytában jár futball vb-re, ráadásul repülővel, mint ahogyan ő maga már kifejtette nekünk régebben. De már nem áll szóba senkivel sem, a Havasival üzenget.

Most nem állnánk neki lefösteni kies hazánk állapotát, mert egyértelmű dolgokat fölösleges ismételgetni. Elég legyen annyi, hogy kilóg a sebes ülepünk a lukas gatyánkból, majdhogynem tetszhalott állapotban leledzünk, ráadásnak utálnak minket, mint a mosott szart, s őt kiváltképp. De nincsen mit tenni, ha futball van, Orbánnak menni kell, mint Havasitól tudjuk, amikor ideje engedi. Édes fiú, akkor és annyi ideje van, amennyit akar, a nyár végén is eltűnt majdnem egy hónapra valami susnyásba, és szakállas képeket küldözgetett. Akkor is szarban volt az ország, most is.

Ilyen apróságok azonban őt nem igazán zavarják, ezzel nekünk már együtt kell élnünk és halnunk. Várjuk tehát a nem is kormánygép röpködését, majd utána a hazugságokat. Majd az lesz az érdekes, hogy megszáll-e a vb helyszínén, vagy a szürke röpcsi forgolászik. Mostanában ez a divat, Kövér is hazaküldte Ománból, kerozin, pénz nem számít, az ország se, semmi se. Viszont ez a vb-látogatás nagyon sok sebből vérzik már úgy, hogy egyetlenünk útra sem kelt, s alább majd leírjuk, miért nem indokolja semmi a nagy utazást vagy utazásokat, hacsak nem az egyetlen, de megcáfolhatatlan és ellenállhatatlan focibuziság.

Ám ez valahogyan nem illik egy miniszterelnökhöz. Igaz, nagyon sok minden olyan van Orbánban, ami egyáltalán nem illik egy ilyen hivatalhoz, hogy maffiavezér-e ő vagy romlott diktátor, arról még folynak a viták, de most ez nem is érdekes igazán. Katarban lesz ez a vb, és különös egy hely ez a Katar. Olyannyira, hogy Rod Stewart azt mondta, kínáltak neki egymillió dollárt, hogy ott dalolásszon, de – így ő – oda be nem teszi a lábát, még ennyiért sem. Ez a Stewart is ilyen hanyatló nyugati alak, különös elvei vannak, amiket ezek szerint nagyon sok pénzért sem ad föl. Meg is látszik a frizuráján.

Súlyos emberjogi bajok vannak az országgal, amelynek a FIBA korrupciótól övezve odaadta a vb-t, ha innen nézzük, Orbán otthon is érezheti magát, de még mindig nem indokolja semmi, hogy odautazzon. Ilyen nagy emberek, ha nem futballbuzik, akkor járnak ilyen eseményekre, ha országuk aranylábú ifjai azon részt vesznek, hogy dicsőséget szerezzenek nemzetüknek. A mi fiaink azonban nincsenek ott, nem lesz véget nem érő éjszaka, sőt odaszúrás sem lesz, hogy na, ugye. Egyáltalán semmi nem indokolja, hogy Orbán elutazzon, ha ideje engedi, de ő utazni fog, ahogy harminc éve is mindig.

Az lesz majd a delikát, hogy a futballmeccsekhez lesznek igazítva a kormányülések, minden más dolgok, amíg Katarban pattog a labda, megáll az idő, de az lesz majd az érdekes, hogy észre sem vesszük, nem vagyunk kormányozva, mert eddig sem voltunk. A handabandázáson kívül nagyjából ahogyan esett, úgy puffant az ország sorsa, innentől azonban föltehenők azt a kérdést, van-e nekünk, illetve van-e az országnak egyáltalán szüksége erre az Orbánra, de a felelet is rávágható, hogy egyáltalán nincsen. Ment-e Orbán által az ország elébb, nem, naugye, és akkor itt ez már helyénvaló.

Más országok vezetői lakosaik figyelmét arra hívják fel, nagyon óvatosan járjanak el, ha belépnek ebbe az országba, már most jönnek hírek arról, hogy nyugati tévéstábokat zaklatnak, és egyéb más cuki kurvaságok is várhatók az ottani erkölcsrendészettől. Bár azokkal nagy valószínűséggel Orbánnak baja nem lesz, az ő kipcsak világa eléggé közel áll az ottanihoz, pár hazai törvény is igazolja ezt. Mondhatjuk tehát, hogy tényleg hazamegy, bár az arabokat ki nem állhatja állítólag. Bár ki tudja már nyilván tartani a dolgokat, mindenesetre Orbán nem egy Rod Stewart.

De nem is Dua Lipa. Őt is hívták vendégszerepelni, emelendő az esemény fényét, de ő is azt mondta, nem. Majd – fejtette ki -, ha rendben lesznek az emberi jogok arrafelé. Ebből is kitetszik, különféle emberek élnek a Föld nevű bolygón. Vannak közöttük, akikben a morál valahol még lakozik, és olyanok is, akikből teljesen kiveszett. Illetve a harmadik halmaz, akikben egyáltalán nem is volt, soha. Ezt a dilemmát most nyitva hagyom, elégedjünk meg azzal, hogy a nehézségek és kételyek ellenére Orbán Viktor minden körülmények között a vb-n lesz. Ez neki jár. Gyógyszer az elgyötört lelkének.

Országos kezdeményezést indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) „Fogadj örökbe egy keresztet!” címmel a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására. Cserepes a szánk, emiatt nem nevetünk, és azért sem, mert e hír első olvastakor valami egészen elemi erejű ordítás tört volna fel belőlünk, megérezve benne a morális mélypontot, a taknyos pátoszt és az üres szavakat, a felcicomázott lelki ürességet és mindazt a szellemi nyomort, amit ez a hír tartalmaz. Nem tegnapi, vártam, hogy valaki szól, hogy ezt azért nem kéne, egy útszéli kereszt nem állatkerti árva pingvin ugyanis.

Senki meg sem mukkant az ellenzék köreiből, liberális gondolkodók vagy írástudók sem emlegették, és ebből is kitetszik, Orbán azzal, hogy a kereszténységet bevette a hatalmi buliba, játszmába mint aduászt, olyat húzott, ami ellen senki szólni nem mer. Még mindig mindenkiben él az a hamisság, hogy valakinek a hite valami szent és felsőbbrendű dolog, holott csak magánügy. Úgy menekülnek a hit mögé, ahogyan a katonák húzódnak iskolák menedékébe, hogy oda senki nem lő, egy egész csoportot totemizálnak, aminek a legkiteljesedtebb hazugsága a keresztényüldözés, aminek már államtitkársága is van.

A KDNP-ben az a jó, hogy nevéhez méltóan abban a szövetségen, amellyel a Fidesszel együtt uralja hazánkat, a lelkiismeretet képviseli. Nincsen nehéz dolga, mivel ilyen készsége párthaverjának egyáltalán nincsen, így a legminimálisabb moralitással ő lehet a bajnok a nemes versengésben, amellyel kies hazánk lakóinak jólétéért dolgoznak. Ez a törekvés a mai helyzetben úgy minimalizálódott azonban, hogy lehetőleg minél kevesebben haljanak éhen vagy fagyjanak meg. Idáig jutott az ország uralkodásuk tizenkét éve alatt, és minden külön értesítés helyett ezzel el is mondtuk az összegzést és az ítéletet.

Különleges telünk lesz, aminek a végére csődbe jutott háztartásokkal, cégekkel, önkormányzatokkal, a létezés peremére került lakossággal számolhatunk, aminek az első jelei márt mutatkoznak. De senki nem törődik vele, a KDNP pedig különösen nem. Krisztus mást tanított, mint amilyen szellemben és erkölcsökkel a párt tagjai élnek, az előbb pár szóban felvázolt országhelyzetben egy, a kereszténységet nevében hordó párt legfőbb feladata az volna, hogy az elesetteket gyámolítsa, ehhez képest a KDNP kereszteket fogadtat örökbe, és az adófizetők pénzén építtet aztán üresen kongó templomokat. Ennyi benne a kereszténység.

Ebben a formájában méltatlan arra a feladatra, amire nem választások, hanem Orbán kijelölése révén jutott, jelesül, hogy beleszóljon egy ország irányításába. Még az a minimális kontroll sincs meg bennük, hogy direkt ne ártsanak, ha segíteni nem tudnak, de még ezt sem veszik figyelembe. A KDNP olyan üres, mint egy kotyogó vízfej, s ebbéli kognitív állapotában azt hiszi, ha pátosztól csöpögő szavakat rak egymás mellé, akkor létezése már igazolást nyert, és tizenkét éve senki meg nem kérdezte tőlük, elgondolkoztak-e már egyáltalán, mivégre vannak ezen a kajla világon. Ilyen azonban nem történt.

Mindent elmond az a körítés, amit laudációul a kártékony felhívás mellé csaptak, hogy Bözsi néni elájuljon tőle. Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára, a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára egy nemrég felújított bajai kereszt újraszentelésén azt mondta: a keresztek nem csupán vallási jelképek, de erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben igazodási pontok is. Továbbá: a keresztek felkiáltójelként azt üzenik, hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században.

Ha ott lehettünk volna, amikor Latorcai mindezeket előadta, feltettük volna a kérdést, fejtené már ki a keresztény ember, hogyan érti az igazodási pontot erkölcsi és kulturális értelemben, a fizikait értjük. Úgy működik, mint a félméteres kilátó, Jóska bácsi azt veszi célba toronyiránt a hegyből hazajövet, míg le nem esik a bicikliről. A másik kettőt nem értjük, hiszen, mint láttuk, erkölcsről a párt kapcsán nem beszélhetünk, illetve bár senki nem mondta meg mi az, mégis mindig a keresztény kultúráról óbégatnak, ami fogalom egy lufi ürességével ér fel. Mindez pedig arra utal, hogy a KDNP-nek semmi joga irányítgatni minket.

De mondom, mindez tabunak tűnik a magyar közéletben. Bármilyen alávalóságokat böfögnek ki a kereszténység védbástyája mögül, senki meg nem kérdezi őket, hogyan képzelik, mire föl a vélt erkölcsi és kulturális fölényük, ami viszont semmiben sem manifesztálódik. S ha Hadházynak az az agymacskája, hogy az MTVA-at kell porig rombolni mint olyan intézményt, ami elhülyíti a népeket, mellé kellene tenni az egyházakat is hasonló vádakkal, mintha a felvilágosodás kora jött el volna újra. És az a sajnálatos, hogy tényleg ennek kellene eljőnie a XXI. században, s innen az a feladat, tessenek kiszámolni, hány évszázadot mentünk vissza az időben.

A rendeleti kormányzásban az a megható, hogy a fiúk (élükön Orbánnal) azt csinálnak, amit csak akarnak. Ha valami csont van a működésben, titkosítják, ha sürgősen szükség van egy jogszabályra, hogy törvényesnek tűnjön az, amit délután csinálni óhajtanak, akkor éjjel benyújtják a javaslatot, délelőtt megszavazzák, és kész. Továbbá a pénzünkkel is úgy bánnak, mint a rossz háziasszony. Mi például egészségügyre, oktatásra és más haszontalan dolgokra adnánk, de inkább propagandára költik iszonyú mennyiségben. Kis túlzással többet költenek arra, hogy elmagyarázzák miért nem kapnak béremelést a tanárok, mintha valóban megemelnék a fizetésüket.

Ez, amennyire illogikus, legalább annyira aljas is, de kik vagyunk mi, hogy észszerűséget és jó szándékot tételezzünk azoktól, akik arra esküdtek fel, hogy kirabolják és elhülyítik az országot. Ezt pedig maradéktalanul teljesítik is, ami sok pénzbe kerül. Mégpedig az, hogy az alattvalók tudatát módosítsák a valóság észlelése ellenében. Ennek az a módja a szakkönyvek szerint, hogy kitartóan és sokszor kell ismételni a hazugságot, míg az Kovács Jenő összeszerelő munkás vagy özv. Kiss Béláné nyugdíjas fejében igazsággá válik, és mindketten elmennek kezet csókolni Orbánnak. Egyszerű pszichológia és hatalomtechnika ez Cipolla tárházából, Goebbels széljegyzeteivel. És működik.

Azt kell látnunk, hogy olcsóbb volna jól kormányozni, mikor is a társadalom tudatának átalakítása nélkül lehetne elégedett és boldog. A kormányzás nem megy, az pedig, hogy azt hazudják, mégis, nagyon drága. Annyira, hogy nem jut pénz alapvető dolgokra, és ez az ördögi kör itt be is zárul. Mindenki nyüszög a saját kalitkájában, és ugatja a holdat. Ezek azért jutottak az eszembe, mert tegnap kiderült, Rogán Antal propagandaminiszter kétszer annyi pénzt kommunikált el, mint amennyit erre a megszavazott költségvetés engedett volna neki, és azért ez már arányaiban, és amúgy is rohadt sok pénz. Huszonnégy milliárd volt tervbe véve, ehelyett ötvennégy milliárd lett.

Rogán pedig, mint valami rossz hentes a boltban, megkérdezte Orbánt, maradhat-e, és maradhatott. Ezek egyébként csak a látható költségek, kék plakátok, nemzeti konzultációk és más cuki kurvaságok. Az MTVA százharminc milliárdba kerül, és az ugyanígy állami (a mi adónk) pénzzel kitömött egyéb KESMA sajtótermékek még ennyibe fájnak minimum. És ím, látjuk is, a lakosságnak miért nem jut kiflire, miért zárnak be a mozik meg a színházak, és miért rohad szét az ország, amiről azt hazudják, hogy a lehető országok legjobbika, a Nyugat pedig sírva könyörög a receptért, hogy ő is úgy szeretne élni, mint a lóháton nyargalászó kipcsakok. De nem is ez az érdekes már igazán.

Hanem az, hogy senki nem ellenőrzi, senki számon nem kérheti – rendeleti kormányzás lévén -, miért szórnak el ennyi pénzt a semmire, mert pártunk és kormányunk ott és akkor nyúl bele a költségvetésbe, amikor és ahol akar. Ezt mutatják az éjszakai pénzátcsoportosítások is, amikor suttyomban tíz-, és százmilliárdokat rakosgatnak ide-oda, amiből tényleg kitetszik, úgy bánnak a pénzünkkel, mintha a sajátjuk volna, de, ami ennél sokkal nagyobb baj, hogy a párt (Fidesz) és az állam pénzügyei is teljesen összekeverednek. Ezért járhat Orbán Trump-látogatóba – ami jósszívvel is maximum pártút – állami pénzen. És akkor még a meccsre röpködésről nem is beszéltünk.

Visszatérve azonban Rogánra, az azért érdekelné a magamhoz hasonlatos porbafingó szavazógépet, hogyan lehet kétszer annyit költeni, mint ami tervezve van, s ha azonban ez így mehet, mert törvényes – a maguk módján -, honnan csippengetik le azt a pár tízmilliárdot, amivel Rogán tolla megszaladt. Azt már meg sem kérdezi az ember, ebből mennyit lopnak el végül, a felét-e, vagy csak a harmadát. Mindez azért különösen vérlázító, mert mindeközben – éppen ebből a pénzből is – azt tolják a képünkbe, hogy semmire sem jut, mert Brüsszel nem ad. És megint csak ott vagyunk, hogy a kör bezárult és a kígyó a saját farkába harap. Hogy fáj-e neki, azt momentán még nem tudjuk.

Nekünk fáj, de ez senkit nem érdekel egyáltalán, a hatalom épp azzal van elfoglalva, hogy elmagyarázza, csak érettünk élnek, és eredményesen. Angliában megtetvesednek az emberek, mert nem futja nekik szappanra, a németek pedig a saját fingjukkal fűtenek. Sőt, egyes előadásokban Németország már meg is szűnt létezni. A mimagyarok pedig elhiszik ezt. Innen is látszik, kettőn áll a vásár, csak azt lehet meghülyíteni, aki fogékony rá, illetve még az lehet a gondolkodás tárgya, a mimagyarok már eleve degeneráltak voltak, és rájuk szabták a kommunikáció nívóját, vagy azért lettek hülyék, mert Orbán azzá tette őket. Ezen a ponton pedig eljutunk a tyúkhoz és az ársapkás tojáshoz, és ahhoz az ontológiához, melyik volt előbb.

Előttem állt a pénztári sorban a néni, aki olyan volt, mint akármely néni az utcából. Nekik a hátukra van írva a sorsuk, ha mögöttük áll ez ember a pénztári sorban. Ott rajzolódik ki a kopottas kabátjukon, amin átüt a csontjuk, oda van írva a fura kalapjuk alól elővillanó hajukra, amire ráférne a fodrász, és ott türemkedik ki az ereken, amelyek duzzadnak a kosarat tartó kezükön májfoltokkal, a halál stigmáival, ahogyan állnak a sorban az ember előtt örök idők óta, és mindig is ott lesznek, ha magunk már nem is. Viszont mégis, amiként mennek a sorban előre, akképp haladnak ki az életből, s ahogyan kosaruk tartalma mutatja, nem is akarnak ők már hosszabb időre berendezkedni itt.

Vagy csupán nincsen rá módjuk. Azon a napon éppen, amikor előttem állt ez az áttetsző ember, Németh Szilárd szükségét érezte valami miatt, hogy tudassa velünk, egyben saját magával úgyszintén, és egyszersmind jelentkezzen piros pontért a Fidesz-ellenőrzőjébe, mennyi mindent tett ő, a pártja és személyesen maga Orbán Viktor érettünk. Ez a halmaza az a világegyetemnek, az egész végtelen Univerzumnak, aki velünk kel és fekszik, sorsunk jobbításán serénykedik megállás nélkül. És ők azok is, akik nem győzik a képünkbe dörgölni az érettünk való folyamatos jóságukat. Kis ábrát készített a hurkás ujjaival Németh Szilárd, és mutatta a jótéteményeket mind.

Nem sorolnám az egészet, mert ránézve a kis ábrára, az emberben az kezd keringeni, méltatlan az életre vagy élhetetlen, ha egyfolytában úgy érzi, hogy őt kiváltképp és személyesen veri az Isten. Így lesz a teremtő kiválasztott és sajátosan elkényeztetett gyermeke, de mielőtt elbízná magát a kitüntetett szerepben, látja ám, nincs is egyedül ezzel a veréssel, mert például halad a sor előre a pénztárnál, és egy új fénytörésnél látszanak a néni kabátján a nyomok, amelyeket az Isten husángja hagyott. Kipakol a néni a futószalagra valami pár szem krumplit, és a hentes által gondosan becsomagoltan két csirkemájat, s bár jó szorosra van húzva a zacskó szája, de lötyögnek benne a csirkealkatrészek. Szólongatják Németh Szilárdot.

Ő azonban nem érkezik. Fontosabb dolga akad, épp megvéd minket, ami más alakban is megmutatkozik. Mert meglátva ott a futószalagon a két csirkemájat, eszembe jut a szintén aznapi hír, hogy egyes boltokban a nagyszerű árstop miatt kialakult helyzetben a magyari népek fejenként és egyszerre már csak két tojást vehetnek. Feltéve, ha futja rá nekik. A néninek nem biztos, hogy telne rá, ez a két csirkemáj is maga a dőzsölés, ha Ili nénire gondolok abból az időből, amikor nagy valószínűséggel Németh Szilárd még a világon sem volt, és nem volt módja megvédeni senkit. Ili nénin, a nagyanyai nagynénémen – ami rokonsági fokra nálam nincsen jelző – például nem segített, és ő úgy is járt.

Volt egy mutatványa, amikor egy tojásból készített rántottát és galuskát is egyben, ami eledelekkel aztán eltelt. Ő volt az, aki egy szatyor krumplival kihúzta a telet, és nagy valószínűséggel nem is fűtött. Ili néni ilyképp megelőzte a korát, olyan tudása volt, amire a maiaknak lenne égető szüksége, de nem biztos, hogy rendelkeznek vele. Ili néni szemüvegén át a két csirkemáj a mohóság főbenjáró bűne. Ha ma vehetne két tojást a boltban, kamaszlányosan röhögné képen az eladót, és vinné azt az egyet, Ili néni a mai világban az élet császára lehetne. Taníthatná Orbán egyetemén a túlélési technikákat, a hogyan ne haljunk éhen a NER-ben címmel, özönlenének a nyugdíjas vagy homeless hallgatók.

Ez a néni viszont itt előttem a sorban egyáltalán nem tűnik ilyen hedonista alaknak, aki nem tud betelni az élet által nyújtott anyagi örömökkel. Sírnivalóan kapirgál a koszlott pénztárcájában, hogy az embernek a szíve készülne megszakadni, de egy egész világ kínját úgysem lehet magunkra venni. most, amit előadtam, csak egy rövid svenk volt az életünkből, s látják, milyen szordínós mélasággal meséltem el, holott voltaképp azt mondtam: Orbán Viktor takaroggy. Ha viszont valaki azt hányná a szememre, hogy az én Ili nénim idején ő sem volt, tehát nem tehette tönkre az életét, annak azt felelem: az igaz. De nem is mondta senki neki azt, milyen jó dolga van, és ez azért nagy különbség. Tán a legnagyobb.

Mint azt tegnap miniszteres urunk közösségi oldaláról megtudhattuk, az anyukája ötvenhárom év elteltével újra elvitte őt óvodába. Oda, ahová a vezér suttyó kölökkorában járt, az alcsútdobozi Háromhárs oviba, aminek már a neve is csupa-csupa romantika, hát, hogy még miniszteres urunk itt tanulta először az életet kantáros rövidnaciban, a jele talán labda volt. De erről nem szólt a híradás. Egyáltalán semmiről sem szólt, amiről egy ilyen nosztalgikus látogatáskor szólnia kellene. Csak annyit tudunk meg, hogy az alkalom, ami miatt a nagy ember elment a kis oviba az volt, hogy az intézmény száznegyven éves lett, ami már egy óvodánál is szép kor. Horthy alatt tehát már működött.

De nem is ezek a történelmi távlatok az érdekesek, hanem ez a mostani vizit, aminek arról kellett volna emlékeznie, milyen pajkosan huncut gyerek volt a kis Viktor, hogyan cibálta a lányok copfját vagy duzzogott a sarokban. Az életről kellett volna mesélni a Facebook-megemlékezésnek, de nem szólt semmiről, csak egy leffentés a híveknek, hogy imádottjuk még nem Isten – csak tart afelé – mert volt hús-vér gyerekkora. És el tudjuk képzelni azokat a felgondolásokat, amiket egy ilyen közlés kivált egy olyan közegből, amelyik képes kiállni az utcára kezében olyan feliratú táblával, hogy Orbán Viktor álávju. Nos, ehhez mérten lett volna érdekes a kis húgyos Orbán, akiről azonban nem tudtunk meg semmit.

Nem mintha különösebben érdekelt volna, de egy ilyen látogatás forgatókönyve és érzelmei erről szólnának, az óvónénik, dadusok emlékeznek a ködös és bizonytalan múltra, amelyben ilyképp természetesen minden csodaszép. Fátyolosan könnyesek a szemek, és a visszalátogató is megáll egy pillanatra, honnan jutott el hová, ez egy cövek lehetne az út mentén, ahonnan vissza lehet nézni, ha van mire. De ezek szerint nincsen. Ismerjük a diktátorok életrajzának különös alakulásait, amelyekből szeletálódnak tények, emberek, események, a világ azokban új fénytörést kap, a vonalnak nem megfelelő dolgok eltűnnek vagy kitaláltak kerülnek bele, ez általános forgatókönyv. Nem oly sokára múzeum lesz az óvodából, falán emléktábla.

Mindemellett csodáljuk, hogy ma miért áll, ismerve országunkban más falusi óvodák sorsát, de nem születhet mindenütt Orbán Viktor. Most képzeljük el, ha tele lenne az ország Orbán Vitorokkal, akik játszanának egymással, elképzelni is rossz, hová is vezetne az, ezzel az eggyel sem bírunk. Sőt, rá kell jönnünk, ezt az egyet sem ismerjük egyáltalán. Miért lett ilyen, mi volt az első lökés, mik voltak az első élményei, ki verte meg, ki szidta le, amikor még lehetett, mert az nehezen tételezhető, hogy már kantáros nadrágban is fél méterrel a föld fölött lebegett, valamikor valami tehát történt, de, hogy mi az, soha nem tudjuk meg. Csak nem mondhatta egyszer hirtelen, hogy úgy döntött, gazember lesz.

És mégis sikerült. Amúgy szeret ő más ovikba is járkálni, labdát vinni, kiskapukat a gyerekeknek, itt azonban ilyet nem látunk. Egyáltalán, az ovit sem látjuk, az anyukát sem látjuk, ez a miniszteres urunk nagy huncut, akárhol is lehet, illetve sehol sem. Múlt héten is, miközben azt láttuk egyfelől, hogy kezdődik a kormányülés minket megmenteni, ugyanabban a pillanatban született tudósítás arról, hogy az oszkói szőlőhegyeket rója, erről is volt fénykép. Igaz, a szöveg az volt hozzá, a feleségével érkezett ide beszélgetni és iddogálni, Anikó asszony azonban nem volt sehol a képeken, tehát ott is minden csak a homály, akárha ballada. Léptet fakó lován, nézi, mennyit ér az oszkói tartomány.

No de, nem is ez, hanem maga az oldal, ahová fölkerült az óvodai látogatás ténye, hogy ott hogyan nyalakodnak a hívek, az már delikát. Az ilyen oldalakon nincsen tétje semminek sem, itt minden rajongást vált ki, Orbán Viktor álávjú, de hát, végül is, ez a cél. Nem valami sok, de ma már megteszi. Nem hihetnők, hogy az egész világ romlott el ennyire fél évszázad alatt, inkább csak mifelénk rossz a széljárás, mert a környékünkön olyan ország még egy nincs, amelyiknek a miniszterelnöke közel a hatvanhoz, halálos bűnökkel a lelkén azzal népszerűsítené magát, hogy az anyukája megint elvitte az oviba. Hogy mit gondol az anyuka, mennyire szégyelli magát, ha egyáltalán, azt nem tudjuk. Csak azt, amit mi gondolunk.

– Jézusom, Béla, mi történt a lábaival? – kérdezte a két mankón vonszolódó férfit a kocsma előtt egy kopott kabátos, borostás ember, lukas bakancsban, svájcisapkában és lila ajkakkal, ami azt jelezte, hideg van.
A mankós szívott egyet az orrán, fátyolos szemeivel a borostásra nézett egy kutya tekintetével, de ennek ellenére határozott hangon mondta neki:
– Lefagytak.
– Uramisten – szisszent fel a bakancsos, aki ajkainak színéből és állagából tudhatta, mi lehet az az igazi fázás,
– Illetve nem is mind a kettő, csak az egyik, de történt egy kis baleset.
– Milyen baleset lehet még azon kívül, hogy lefagy a lába – értetlenkedett a másik.
– Tudja, az úgy volt, hogy odaértünk a kórházba a mentővel, de nem volt villany.
– Ne mondja, kórházban? Villany? Nem volt? Hát milyen egy világ ez?
– Szóra sem érdemes, ha a Gyurcsány lenne hatalmon, kórház se lenne, ebben biztos lehet – győzködte a mankós a svájcisapkást, de nem igazán sikerült elhitetnie vele az igazát.
– Aztán mégis mi történt? – kérdezte a kétkedő lila ajkú.
– Először is nem volt orvos.
– Orvos?
– Orvos.
– Nem volt?
– Nem.
– Hallatlan.
– Ugyan, ha a baloldal lenne hatalmon, mankóm se lenne.
– Aztán?
– Lett orvos, igaz, bőrgyógyász.
– Bőrgyógyász?
– Az, mit csodálkozik, orvos, orvos, egykutya, Gyurcsánynál fizethettem volna a vizitdíjat, emlékezhet. Ehhez képest, hogy bőrgyógyász vagy sebész, tök mindegy.
– Aztán?
– Nekilátott.
– Minek látott neki?
– Levágni a lábamat.
– Atyaisten.
– Nem ez volt a baj.
– Hát mi?
– Mondom, nem volt villany, és a jót vágta le.
– Mikor derült ki?
– Amikor a portás meggyújtotta a gyertyát.
– És?
– Gondolták, már mindegy, ment a másik is a levesbe.
– Felháborító.
– Ugyan, ha a dollárbaloldal lenne, szike se lenne. Sőt, gyertya se.
– Mit szólt a felesége?
– Annuskám?
– Ő.
– Meghalt szegény még előtte.
– Sajnálom, miben?
– Éhen.
– Hogyan?
– A Gyurcsány ellopta a tizenharmadik havi nyugdíját. Tizenöt éve várta Arankám, de nem jött. Tudja, Őszöd, Brüsszel, hazudnak reggel, délben meg este. Gázom is azért nem volt, a szankciók.
– Aztán hogyan volt ez az egész, egyedül volt otthon?
– Egyedül, egyedül, a gyerekek külföldön vannak, elüldözte őket a dollárbaloldal. Ha Gyurcsány nem lett volna, itthon lenne mind.
– De már nincs.
– Dehogynem, irányít a háttérből, Arankám is miatta veszett éhen. De, hogy kérdezte, hogy volt, hát ébredek fel az egyik reggel, látom, hogy lefagyott a lábam, a macska majszolgatta már, alig tudtam elhessegetni.
– Ez borzasztó.
– Dehogy borzasztó, ha a Gyurcsány lenne, macskám se lenne. Most meg mankóm is van. Háború van, szankciók, szankciós infláció, megőrült a világ, mit lehetne tenni. Még szerencse, hogy nincs a Gyurcsány, ha lenne, itt lennének a migráncsok, gáz se lenne, semmi se.
– De most se volt gáza, ha lefagyott a lába.
– Az igaz, de akár lehetne is.
– Aranka is élhetne.
– Ha a Gyurcsány lenne, nem.
– De hát, most se él.
– Az igaz, de legalább mondhatjuk, hogy élhetne. Ha a Gyurcsány lenne, még ezt se mondhatnánk.
– Lába is lehetne.
– Lehetne, lehetne – csattant föl emberünk – de akkor nem lenne mankóm.
– Ha lenne lába, mankó se kellene.
– De nem lehetne, hagyjon már.
– Meg lehetett volna orvos is a kórházban.
– Nem volt.
– Áram is lehetett volna.
– Mondtam már, örüljünk, hogy kórház egyáltalán van. Meg vizitdíjat se kellett fizetni.
– Ez a lényeg – lett megengedő a lukas cipős, és megveregette barátja vállát, aki ettől majdnem összeesett – magára férne egy feles.
– Az rám férne, mondta a mankós. Menjünk be a kocsmába – bökött az omló vakolatú épület felé, és odamentek ezek ketten.
De egy kézzel írt tábla lógott az ivó falán, rajta a tény ákombákomokkal, hogy a kocsma bezárt, nem bírta a terheket, és azt se tudni, mikor nyit ki. Álltak ott ezek ketten a permetelő ködben, a lila szájú elkezdte szidni az isteneket, a pártot és minden elcseszett hatalmat, mire a mankós megnyugtatta őt, hogy ez nem baj egyáltalán.
– Ha a Gyurcsány lenne, már a ház se állna egyáltalán – emelte fel az ujját tanítani akarva, de az egyik mankója megcsúszott, hanyatt esett, ült ott a fölszaggatott, likacsos flaszteron, és azt mondta korgó gyomorral, miközben forgott vele a világ:
– Nem baj, ha a Gyurcsány lenne, föld se lenne, amire le lehet esni – ez volt az utolsó szava, aztán elájult.

Orbán Viktor nagyon népes küldöttség élén járt Üzbegisztánban türk kapcsolatokat ápolni, mert itthon olyan jól állnak a dolgok, hogy másra sincsen szükség. Messzire kell menni olykor, hogy sikerjelentéseket lehessen hazaküldözgetni azt gondolván, úgysem ellenőrzi azokat senki. Ez Orbán magával való elégedettségének kulcsa, olyan helyekre járkálni, ahol még nem köpik le, illetve a jurtalakók közt eljátszani a gazdag, nyugatra szakadt testvért, aki majd segít megoldani az ottani bajokat. Röhejes az egész, de ezek szerint valakiknek épp így jó, Orbánnak biztosan, hogy nekünk-e, az mellékszál.

Az üzbégek újabban rohadt sok krumplit esznek. Egyre többen vannak, így egyre több krumplira van szükség, ami gond megoldásában Orbán Viktor segít. Milyen nagyszerű forgatókönyv egyébként, hogy akkor érkezett a távoli, testvéri vidékre, amikor itthon a Gulyás nevű gauleiter bejelentette az ársapkát a krumplira, mert ezek szerint a mimagyarok is sok krumplit zabálnak. Így meg is van az üzbég-magyar testvériség alapja és bizonyítéka. A látogatás elején Orbán Viktor kiadta a jelszót, miszerint szankciók helyett együttműködés kell, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy hülye-e.

Ezért jár oda voltaképp. A világ ilyen messzi vidékén mint messziről jött ember azt mond, amit csak akar. Például, hogy ért a krumplihoz, ezért is hozták létre még régebben az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot, amelynek tudományos munkássága abban nyilvánul meg, hogy elvetik a krumplit az üzbég földbe, és nézik, kikel-e, hoz-e ehető eredményt vagy sem. Abdullah Aripov, üzbég miniszterelnök pedig, aki most is fogadta diktátorkollégáját, magát Orbán Viktort, majd kijelentheti egy idő után, kiadtuk a jelszót, hogy legyen üzbég krumpli és lett. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de az övék.

Mindeközben, alighogy Gulyás gauleiter ársapkát vont a krumplira, azok, akik értenek hozzá, megfújták a harsonákat, miszerint baj lesz, mert heteken belül eltűnik a pocokról a krumpli kies hazánkban. Mindezt kristálytiszta közgazdasági gondolkodással vezették le, de régóta tudjuk, ilyen sarlatánságok minálunk nem játszanak. Ha gond van, elég csak Gyurcsányra vagy Brüsszelre mutatni, és a világ azonmód lesz kerek. Mint látjuk, Orbán Szamarkandban is Brüsszelre utalgatott, ott is a szankciókat nevezve meg bajaink okaként, de, ahogyan Üzbegisztánban sem amiatt hiánycikk a krumpli, nálunk sem azok miatt lesz az.

Miközben gőzerővel dolgozik az üzbég-magyar krumplikutatás, hogy távoli, türk testvéreinknek ne kelljen annyit importálniuk, Magyarország eljutott oda, hogy szintén nem képes ellátni a lakosságot gumóval. Mari néni francia krumpliból főzi Kádár krumplilevesét, innen nézvést tehát meg kellene alapítani a francia-magyar krumplikutató intézményt, vagy vissza kellene venni az ordas nagy pofánkból, mert azzal nem lehet jól lakni egyáltalán. Az üzbégek már tudják ezt, mi most tanuljuk. De soha nem fogjuk megtanulni, ha ugyanis nem lesz krumpli a magyar boltban, akkor jön a szankciós tutulás.

Krumpliügyben azonban – annak ellenére, hogy mi oktatnánk őket – lenne mit ellesni az üzbégektől, hiszen ott, bár ezek szerint nincs, vagy kevés, mégis lefelé megy az ára, míg nálunk a féktelen drágulás miatt kellett befagyasztani kötött sapkával. Aki közgazdasággal nem törődik, annak egyszerűek a dolgok. Lehet, hogy az üzbég krumpli is a központi akarat miatt egyre olcsóbb, mint ahogyan a fehéroroszoknál a bájos elnök (Lukasenka) is betiltotta az inflációt. Őt szeretné utánozni Orbán, amikor utasításba adta, hogy a romlás legyen a felére csökkentve, de az nekünk nem mindegy, mihez képest és mikor.

Az időzítéseknek is megvan a maga művészete. Így, mint látjuk, az üzbég látogatásnak is, a krumpliról való közös gondolkodásnak is, minden a lehető legjobb helyen és legjobbkor történik, főleg majd a történelem távolából visszatekintve. Ha minden igaz, egy gyakorlati haszna van a kalandozásnak, és ez az, hogy a péntek reggeli Kossuth rádiós delirálás emiatt elmarad. Már megérte, egy agybajjal kevesebb a nap indításakor, úgyis lesz belőle elég, mire fölkel a hold. Viszont induljanak krumpliért, hamarosan nem lesz a boltokban, és Üzbegisztánig kell szaladni érte a kis bevásárlókosarunkkal a magyari paradicsomból.

Hallottunk már érdekes dolgokat a fideszistáktól eddig is a világról és benne magukról – hadaik élén Orbán Viktor bölcs vezérük -, de a helyzet fokozódik. Ha azt mondom, Deutsch EP képviselő lakossági fórumozott, és adta elő bölcsességeit a szavait szürcsölő talpasoknak, akkor önök meg azt mondják nekem, hülye az, minek vele foglalkozni. És voltaképp ebben igazuk is van. No de, mondom én erre makacsul és hajthatatlanul, csak figyelni kell rá, mert az a szomorú állapot van, hogy igazából Deutsch sem klasszisokkal hülyébb, mint az összes többi, mert mind ugyanazt mondja. Ha tehát megnézzük, miket beszél össze ő, máris tudjuk, mivel van tele a rajongók feje. Úgyhogy ez egy laboratórium.

Nem szaporítanám különösebben a szót a Nagykátán elhangzottakról, hanem in medias res csapunk a húrok közé, mert ahhoz képest, amit most mondok, mutatván Deutsch EP képviselő lelkének éjfekete, agyának zakkant tartalmáról, minden egyéb másodlagos. Másról voltaképp nem is kell beszélni, mert ez Deutsch – és a rajongók – univerzuma maga. Azt hallották a nagykátaiak, és olvastuk mi is, hogy Deutsch EP képviselő szerint Orbán Viktor kies hazánkat ugyan enkezével mentette meg a mostani vérzivatarban, ezért olyan kurva jó most, ellenben és viszont Európát – mind az egészet – nem sikerült eltántorítania az önsorsrontástól. Nem hallgattak a végtelen bölcsességére, és most leshetnek ránk irigykedve.

Ehhöz képest kapott tegnap sapkát a tojás meg a krumpli is mint jólétünk záloga, mindeközben bezár a fél ország télire, mert vagy nem lesz gáz, vagy, ha igen, képtelen lesz kifizetni. Ugyanakkor a végóráit élő Európa vezetője, az Ursula nevű tegnap bejelentette, Európa fölkészült a télre, intézkedéseikkel – amelyeket Orbán bölcsessége és akarata ellen hoztak – kétharmadával csökkent a gáz ára, de elmondta, az se lenne baj, ha Putyin egy dekát se küldene. Európa köszöni szépen, egész jól van, csak Deutsch nem látja Brüsszelből, mert elvakítja őtet a ragyogás. Vagy olyan lelkiállapotban leledzik, mint Nagy Ferenc Csótány, aki szintén tegnap rebegett imát: „Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk”.

Ez a csótányos közbevetés csak egy kis színes volt, mutatva azt, milyenné válik az ember, ha sok Deutschot hallgat. De mondhattam volna akármelyik másikat is, mint már említettem a dolgozat elején. Illetve, idetehetnénk még a hangzók közé a fideszsajtót is, amelyik reggeltől estig hatalmas töménységben okádja ugyanezt. Nem csoda, ha az ilyen csótányoknak elmegy az esze, és akkor még Mari néniről a sparhelt mellett nem is beszéltünk egyáltalán, de most már arra is mondhatjuk: minek. Ez itt az alapállapot egyik fele, a másik pedig az, hogy a Fidesz – élén Orbán nagy és bölcs vezérrel – most már az anyukáját is eladná, hogy kapjon a végvonagló Európa pénzéből. Lehangoló, amit művelnek.

Viszont az az érdekes az egészben, hogy még így sem biztos, hogy kapnak. Őszintén szólva, ha mi lennénk Európa, egy kanyit sem adnánk. Mert megszemélyesítve a történetet, ki adna egy olyan koldusnak szívesen, aki koldus a könyörgés közben szidja a kurva anyánkat, és ki is oktatna arról, hogy hülyék vagyunk. Most, hogy jön a tél, és még a tojás is sityakot kapott, hogy forradalom ne törjön ki, a Fidesznek és Orbánnak be kell látnia, hogy jó azért tartozni valahová, ahová melegedni térhet az ember. Ilyen vágyaik közepette pedig – amelyek voltaképp a túlélést jelentik – egy pofáncsapással érhetett fel, hogy ők már idestova egy éve kepesztetnek a pénzükért, a színész Zelenszkij meg kapott.

Nem is keveset, mert amikor Ursula bejelentette, hogy köszönik, ez a tél rendben is lesz, ugyanazzal a lendülettel mesélte el azt is, hogy Ukrajnának tizennyolc milliárd eurót szánnak jövőre, hogy túléljék a telet, és Putyint. Ezzel a gesztussal voltaképp Ukrajna és a megvetett bohóc, Zelenszkij, végleg Európa kebelére öleltetett, üdvözölték őket abban a klubban, ahonnan minket pedig a legszívesebben kihajítanának. Így rajzolódtak ki az erőviszonyok tegnap, és ilyen körülmények között, erre mondta Deutsch, EP képviselő, hogy Orbánnak nem sikerült eltántorítania Európát az önsorsrontástól. Deutsch, EP képviselő orrát bele kellene verni a valóságba, hogy megtapasztalhassa, kinek a sorsa és hol romlott el.

Szaporodnak a jelek. Kigyulladtak a debreceni, Szabadság-telepi református templom padsorai, olyannyira, hogy a tetőszerkezetet is át kellett vizsgálni. Viszont senki nem sérült meg, csak úgy, mint nemrégiben, amikor egy katolikus iskola plafonja szakadt le talán szintén figyelmeztetésképpen, de ügyelve ott is arra, hogy emberépségben kár ne keletkezzen. Jónás ül csak a halban, Ninive egyelőre áll. A két baleset vagy ügy szorosan összefügg a szakrális térben, főleg, ha azt a toldást is hozzá tesszük a debreceni esethez, hogy a templom padsorai az ülésfűtés meghibásodása miatt gyulladtak ki, s innentől már döfi az eset, mert olyan időket élünk, amikor döfinek kell lennie.

Nem akarnánk mi itt sem élcelődni, sem ujjal mutogatni az ülésfűtésre, mint olyanra, mert a templomokban hideg szokott lenni, és a hívők segge is fázhat. A hívő valaga éppoly érzékeny a hidegre azonban, mint akármely hitetlen ülep, így ennek a pikantériáját épp az adja álkeresztényi hazánkban, hogy míg a templomba nem járó, s ezért itt, minálunk másodrendűnek tekintett állampolgár hátsó fele minden további nélkül fagyhat le az ember összes más alkatrészével együtt, a templomokban eszerint kényeztetik a delikvenseket. Ott nincs celziuszlimit, nem jön a hatalom embere a hőmérővel, hogy ellenőrizze a szabályszegést, mint egy hivatalban vagy iskolában, amely helyeken kirúgás jár a túlfűtés vétségéért.

Sok irányba indulhatunk tovább a hír kapcsán, mielőtt eljutnánk a szándékoltan prófétai szerepig és pózig. Elsőként az ülésfűtés, mint a civilizáció dekadenciájának biztos jele. Mert, ha emlékszünk az Agymenőkre, abban pedig a részeg Rajesre, aki az egész világot, de legfőképp az apját szidta, mert ugyan BMW-t vett a fiának, de abba ülésfűtést nem, amitől az elkényeztetett kölyök elnyomva érezte magát, másodrendűnek, mint mi a templomjárókkal szemben, akiknek a valagát is melengetik, míg minekünk a kedves vezető azt vetette oda rezsipanaszainkra, hogy fogyasszunk kevesebbet vagy keressünk többet, és részéről ezzel a rólunk való gondoskodás le is volt zárva.

A templom tehát – amelyre hőkorlátok nem vonatkoznak a központi hatalomtól – ezek szerint nem fogyaszt kevesebbet, hogy többet keres-e, az meg titok, de minden egyes fillér, amivel ott a hívők seggét langyítják, tőlünk származik, felhorgadásunk tehát ezen a ponton jogosnak mondható. Hogyhogy neki futja a dekadenciára az én pénzemből, míg én ezt saját magamnak nem engedhetem meg, és máris előttünk áll a konfliktus forrása, ami olyan szinte, mint a stadionok gyepének napoztatása. Ugyanekkor és szintén ide tartozóan az állam az új szociális törvényével azt mondja, hogy felőle mindenki ott dögölhet meg, ahol van, ami az orbáni rezsiútmutatások egyenes folytatása és folyománya.

És még akkor is megengedőek lennénk a templomi seggek kényeztetésével, ha ott akármely hajléktalan polgártársunk is meleget találhatna vagy menedéket a hideg elől, de ilyesmi keresztény országunkban elképzelhetetlen. Számos alkalommal tapasztaltuk ugyanis, sőt, erre egyes isten házai előtt vagy falán feliratok is születtek, hogy még a templom környékén sem látják szívesen a megalázottakat és megnyomorítottakat. Nos, ebből a kontextusból is vérlázító a templomi valagmelegítő, és nem csupán morális szempontból most már, hanem szimpla gazdasági megfontolásból, hogy ott miért lehet azt, amit az élet más területén még véletlenül sem, és el is jutunk a végére.

Mint kitetszik, kies hazánk a XXI. században ramatyabb állapotban leledzik moráljában, mint az emberiség még Krisztus – akiről egyfolytában óbégatnak – születése és áldozata előtt, s akikre ezek szerint a szép szó és a csendes gondolat egyáltalán nem hat. Beszélhet ezeknek az ember, hivatkozhat Istenre és a tanaira, oda se neki, ülnek a hamis pátoszaikban, és fogalmuk sincs sem Istenről, sem hitről, semmiről. Igaz, emberről és emberségről sem, úgyhogy belátható, nem vagyunk fülek egymás számára. Ezt unhatta meg a teremtő – hogy elérkezzünk a metafizikához -, és nekilátott jeleket küldözgetni a züllött emberiségnek, akik közül is a legalja magyarnak vallja magát, és itt ül a fejünk fölött öröknek tűnően.