Menni, futni, menekülni

Világ végén megszületni, apukától maflást kapni, a labdába belerúgni, tyúkszarokat vakarászni, KISZ titkárost alakítni, kollégistát játszogatni, a világot megváltani, katonaként sugdolózni, Soros pénzén tanulgatni, bomlasztani hazajönni, a nagy téren üvöltözni, oroszokat elüldözni, a Nagy Imrét eltemetni, parlamentbe belejutni, nem dolgozni, nem dolgozni, narancsokkal szavazgatni, a papokat térdeltetni, székházakat árulgatni, apukának bányát adni, lapítani, lapítani, megzakkanni, aztán nyerni, koronákat úsztatgatni, Torgyán testvért elárulni, szőlőt venni, lakást nyerni, hegyet venni, rétet nyelni, veszíteni, kikészülni, jobbra menni, polgárt játszni, szervezkedni, kordont hordni, székházakat ostromolni, forradalmat fülkészkedni, kétharmadot megszerezni, NER-t szervezni, nem dolgozni, papok előtt leborulni, az országot széjjelverni, szegényeket elüldözni, nyugdíjakat mind lenyúlni, a népeket általverni, az oktatást széjjelzúzni, egészséget agyonkúrni, ellenséget keresgetni, mindig-mindig megtalálni, kelet felé nyitogatni, baltás gyilkost elengedni, haverokat nevelgetni, régieket elárulni, meggecülni, szotyolázni, stadionba ájulgatni, gumicsizmát húzogatni, kolbászokat töltögetni, partedliben vacsorálni, EU lóvét nyúlogatni, liberálist üldözgetni, leépülni, csak harcolni, Soros pénzét vizsgálgatni, Soros embert utálgatni, egyetemet bezáratni, civileket basztatgatni, orosz előtt leborulni, az országot elárulni, nem beszélni, csak pofázni, lopni, vinni, népszavazást elhazudni, kerítést meg alkotgatni, olimpiát mind elbukni, kisvasutat építeni, várba vágyni, Paksra tárni, véglegesen elhülyülni, stadionba beleülni, valóságot elfeledni, valósággal szembe menni, gyógyszereket mind bevenni, népek elől bujdokolni, kordonokat mind felhúzni, klakőröket megfizetni, síposokat megveretni, józan ésszel szembe menni, káoszt látni, TEK-re vágyni, idegeken gordonkázni, népet látni lázadozni, a gatyája tele lenni, szabadságot füllenteni, vonatjegyet beszerezni, menni, futni menekülni.

TTT…TESCO újság

„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(JA)

Pártunk, következésképp kormányunk megint a kiskereskedelmet akarja megrendszabályozni egészen elképesztő módon. Olyképp, mint Sheldon Leonard vécéhasználati szokásait, aki a dresszírozás előtt akkor ment pisálni, amikor csak eszébe jutott, akár az állatok, és nem a napirendnek megfelelően. Aztán megszokta az értelmetlen rendet, a kijelölt időben csorgatott, és a fütyölés szabadságát sem sikerült soha kivívnia.

Sok-sok baromságot tartalmaz a törvénnyé emelni kívánt normaszöveg, egy passzus azonban különösen fölkeltette a figyelmemet, amely arról szól, hogy korlátoznák a reklámköltéseket, és a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek nettó árbevételüknek csak a fél százalékát költhetnék ilyen célra, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat.

Ez, amennyire nevetséges, annyira félelmetes is egyben, és nem azért, mert a mindenféle „maszek” kiadványok határoznák meg a napi olvasni valómat, hanem, mert Pártunk megint olyanba készül belepofázni, amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az ilyen terelgetések a diktatúrák bájos jellemzői, előírják, hogy az ember – a bolt – mire költheti a saját pénzét, és mire nem, valamint odahat, hogy az alattvaló mit gondoljon a világról, és ezen belül is róla, a kormányzó erőről. Meg a Sorosról, ezt el ne feledjük.

Ezen túl ez az indoklás is édes, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Jelezném, hogy a magyar társadalom döntő többsége eddig is meglehetősen tudatosan választott, mindent megtett, hogy a lehető legolcsóbb élelmet szerezze be, mert erre predesztinálta őt a sorsa, meg a pénztárcája vékonysága legfőképp. A minap is, a nemzeti COOP-ban állt mellettem egy néni, és elborzadva nézte a tejfölök brutális árát, és amikor megmutattam neki egy viszonylag olcsóbbat, hálálkodva kapta ki a kezemből.

Ennyit a test tudatos táplálásáról, viszont nem csak farháttal él az ember. Sajtótermékekben hirdetni kötelezően, ennek a rezsim számára több hasznos folyománya is lehet. A lappiacon immár jószerivel nincs olyan újság, amire ne tették volna rá a mocskos kezüket, így ez a kötelezvény csak a haveri pénztárcákat gyarapítaná megint csak, hogy Orbán kitalált világát még alaposabban gyömöszkölhessék az alattvalók megtépázott tudatába, és, mielőtt még mindezt bővebben megvizsgálnánk, nézzük meg futólag, mit is kínál a Józsiknak a leigázott média.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve. A polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait, nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Itt tartunk most épp, amikor pedig az utca forrong, ami fölhorgadás elsősorban azért alakult ki, mert a népeknek, akik képesek még rálátni a valós világra, elegük lett a hazugságokból, valamint abból, hogy nem hagyják őket hovatovább gondolkozni sem. A CEU csak a gyutacs volt, minden további történés az egyre inkább orwelli hatalom ellen irányul. Az 1984 szellemében átformált média-világról már meséltem, de nem esett szó az MMA gyalázatos működéséről, amely intézmény meg a harminc éve már elfeledett „TTT” világát hozta vissza.

Újszülöttek és elsőáldozók kedvéért elevenítsük föl ezt a jóravaló mechanizmust. Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke volt, Magyarországon a kifinomult változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól működött.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. Azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok képzőművészek, iparművészek, zenészek, előadók, írók, költők, maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a „Tiltott” kategóriába.

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek. Ők alkották a „Támogatott” művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen, az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.

A két szélső pont között helyezkedtek el a „Tűrt” kategóriába tartozó alkotók. Sokan a „Tűrt” és „Tiltott” besorolás között ingáztak, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett. A kádári diktatúra felpuhulása következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszer összeomlásáig megmaradt. És most újra itt van nekünk, midőn Orbán et. zilált tudata visszatért a KISZ-titkári origóhoz.

Legújabb elfajzott hajtása az az ötlet – amiből minden bizonnyal törvény lesz -, hogy a színházak igazgatóit meghívásos alapon neveznék ki. Ehhez újólag fölelevenítem a szombathelyi Weöres Sándor Színház kapcsán nemrégiben lezajlott botrányos eseményeket, amikor is egy Fidesz-es városatya túl nehéznek találta a repertoárt, egy másik pedig arról értekezett, hogy a kormányt bíráló darab miatt kellett idő előtt távoznia a nézőtérről. Nos, a jövőben ők hívják majd meg a nekik tetsző igazgatókat, a jelenkori Aczélok. Ha ebbe az egész delíriumba őszintén belegondolok, nekem kurvára fog hiányozni az a TESCO újság, holott évek óta nem láttam egyet sem. Szar egy hely lett ez a magyar nemköztársaság.

KICSI ÉSZAK-KOREA BEÚJÍT – nincs több teszkósújság, kormányunk betiltja azt is!

Kedves vezetőnk, a magyar hangú Kim Dzsongun és becses csapata ismét kieszelt valami rettentő frankót!
Sikerült megtalálni az újabb ellenséget, a kormány nekimegy a szupermarketeknek!
Ha már végrehajtják „a hazai kereskedelempolitika lehetséges fejlesztési irányairól a társadalmi egyeztetések eredményeképpen” című össznépi cukiságot, hát első körben egyetlen tollvonással megoldják a reklámújságokat nem kérők problémáit!
Ugyanis a nagy ívű elgondolás szerint mostantól nem kerülnek postaládáinkba semmiféle ingyenes szóróanyagok, a nyugdíjasok nem keresgélhetik, s jelölgethetik buzgón, mire futja majd és hol – ha végre megjön a postás!

Egész egyszerűen tilos lesz mindenféle akciók és leárazások önálló beharangozása – ha egy kereskedő mégis el akar jutni a vásárlókhoz, csakis és kizárólag a kormánypárti médiák méregdrága hasábjain teheti azt meg!
Kézenfekvő, hogy hamarosan kötelező lesz előfizetni a Vas Népét, netán a Magyar Időket, s akkor esetleg megtudhatjuk, ha némileg olcsóbbá válik a magyar tej, a magyar kenyér, meg a magyar tojás!

Ellenzékinek mondott felületeken nyilván csak módjával harangozhat a Spar, vagy az Aldi, a Simicska felületein pedig egész egyszerűen betiltják az áruházláncok reklámozási lehetőségét!

Kalandos úton bár, de hamarosan felzárkózhatunk a példakép Észak-Koreához, már csak pár húzás és Azerbajdzsán lehelete lengi be a magyar légteret, s mire felépül a várva-várt Pakskettő, nyilván újra kötelező tantárgy lesz az orosz nyelv az általános iskolákban!

Vasfüggöny védi majd erősködő hazánkat a burzsoá Európától, s újból megtanulunk utálkozva gondolni az osztrák sógorokra, meg a nyomorék németekre, franciákra!
Áruházi kultúrájukat, az évtizedek alatt meghonosodott vásárlási kultúrát tépi apró darabokra Orbánék elgondolása, mely nem egyéb, mint a KDNP kicsinyes bosszúja, amiért vasárnap mégiscsak merészkedünk nyitott boltokkal szolgálni a vásárlói érdekeket! Nem sikerült megemészteni, hogy az átkozott magyar nép követelte a boltzár feloldását, nem sikerült megemészteni, hogy az életképtelenné tett magyar gazdaság és gazdák képtelenek versenyezni a fejlettebb világ kereskedelmével!

A legvadabb kommunista rendszereket idéző módon avatkoznak bele a kereskedelem munkájába, de nyilván, ez sem fog gondot okozni a lelkes kétharmadnak, meg a nagy hohohohó Áder Janónak! Aláírja, s nem lesz itt semmi gond!

Pártunk és kormányunk persze odacsap, ahova köll alapon még előírja majd, hogy a mérhetetlen munkaerő hiány mellett hány kereskedővel lehet majd egységet működtetni, előírja, hogy mi mindent kell feltűntetni az import termékeken elrettentésül, és – igazi agyrém!!! – a reklámköltést korlátoznák, (!!!!!) a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek a nettó árbevételüknek csak a 0,5 százalékát költhetnék reklámra! Ugye, milyen találékony ez a kiváló szakembergárda?! Belehúztak az elvtársak, de rendesen!

Mit szarnak ők a nyugdíjasokra, meg az éhhalál felé tengődőkre! Ha olcsóbb terméket akarnak, járassanak kormányújságot, abból lessék ki az angebótot! Ha bezárnak a kisebb üzletek, mert képtelenek lesznek megfelelni a szakképesített dolgozók létszámával kapcsolatos előírásoknak, majd kegyelemből fenntarthatóvá engednek néhány nagyáruházat – persze kizárólag a Kasszás Erzsi csapatának!

Ha pedig nyálat csorgatnánk némi holland sajt iránt, vagy kortyolnánk egy kevés bajor sört – és persze nem jó a fránya belünknek a Pálpusztai sajt, meg a Balatoni világos – akkor szép lassan bevezetik, hogy három évente, a zokniba csúsztatott dugi Euróval kilódulhatunk Óbervariba, némi gesenk reményében!

Kim Dzsongun, meg az ő Észak-Koreája lassan tanulhat Orbántól ezt-azt! A mi vezérünk alig alszik, csak agyal, agyal egyfolytában!


.
Mi meg jobb, ha eldugunk néhány teszkósújságot; legyen miről mesélni az unokáknak: – Hja gyerekek, akkoriban még szabad volt sóvárogni!

Kicsi kis reaktorocskák

Miközben Magyarország üszkös maradéka az entrópia idegesítő állapotában leledzik, és akárha az egész rohadt Univerzum, egyre gyorsuló ütemben száguld az őskáosz felé, Semjén huszár Iránban Esak Dzsahangirit, az iszlám köztársaság első alelnökét ölelgeti, sőt, egyenest a nyakába is ugrik felhőtlen rajongásában, örvendezvén az aláírt megállapodásnak a keleti nyitás szellemében, és üdvözölve a keresztényüldözőt.

Semjén egyébként kitörölheti pállott seggét a papírjával, Dzsahangiri egy senki, egy nímand, ugyanis az Iráni Iszlám Köztársaság 1979-ben elfogadott alkotmánya, amely a mi alapizénkhez hasonlatos, azt rögzíti, hogy azon a messzi tájon a legfőbb hatalom Istené, aki nem Jézus és az ő papája, meg a Szentlélek. Sokkal inkább Allah, akinek nevével a szájukon hajtanak kamionokkal a mi Istenünk bárányai közé, ami miatt – állítólag – építkezik egyetlenünk gőzerővel a határokon, és tart fenn másfél éve készültséget nem csak a kerítések melletti latyakban, hanem az egész lebutított médiájában.

Semjén bizonyára nem Németh Szilárd görög-latin kultúráját megvédeni indult abba az országba, ahol minden hatalom a Legfőbb Vallási Vezető kezében van, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, de ellenőrzést gyakorol a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom fölött is. Ilyképp ez az a berendezkedés, amely ideális lenne a felcsúti libapásztor számára, de Semjén mégsem azért lovagolt olyan messze, hogy ezt a mintaszerű középkori társadalmi berendezkedést tanulmányozza. A rezsissel meg majd a kocsma előtt lerendezik a dolgokat, mint Orbán ideális férfi típusa.

Amikor a mi Zsoltink annak örvendett felhőtlenül, hogy megállapodást kötött arról, Magyarország hitelezi az iráni atomprogramot nyolcvanöt millió euró (azaz huszonhat milliárd forint) értékben, és még, hogy száz iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni, valamint, hogy Irán és Magyarország közösen kis atomreaktorokat épít, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el, nos, éppen akkor Haszan Róháni elnök Putyinnal telefonozott, én pedig hangosan felröhögtem, holott éreztem, hogy sírni volna jó.

Ők ketten együtt ítélték el az amerikai agressziót, a Homsz tartománybeli szíriai légitámaszpontra mért amerikai légicsapásokat, és a nemzetközi jog megsértését emlegették. Putyin pincsijének valaga vége, Semjén tehát személyesen tett látogatást a modern kori Sátán birodalmában, mint ahogyan ez a pincsi szintén kremli noszogatásra zülleszti az Uniót, hogy onnan már el is akarják távolítani, és akkor elindulhatunk vagy a sztyeppékre, vagy a sivatagba, indulnak a tevekaravánok.

Viszont így rohadt nehéz lesz Trumppal, akinek érkezését úgy ünnepelték, mintha a megváltó szállott volna alá a légből.

Az év eleji euforikus hangulat azonban immáron elfeledődött, egyetlenünk újra fordult egyet a tengelye körül, és megint mást mond, mint amit csinál, mert ez a veszekedett természete neki, vagy egészen közönségesen elment a maradék esze is. A magam részéről ezt az utóbbi diagnózist írnám a zárójelentésbe, mert már nem is kaméleon, hanem stílszerűen dervis, annak is a kerengő változata, aki imával és tánccal kerül közelebb Allahhoz, mivel misztikus kapcsolatban áll vele.

A vége ennek az egész delíriumnak a halveti dervisek ideális állapota lesz, akik szűk zárkában élnek (esetünkben zárt osztály vagy éppen cella, gusztus szerint), alig is esznek, a Koránt olvassák, és legfőképpen Allah hét nevének (eszmá-i szebá) ismételgetését gyakorolják kitartó buzgalommal.

Ilyen szellemi magasságokra még alkalmas a mi kedves vezetőnk, másra nem nagyon, amit a muszlimokkal éppen megkötött szerződése is mutat, amiből kitetszik, a világ nem úgy működik, mint ahogyan ő azt elképzeli. Atomprogramra kölcsönt adni Iránnak nem sok jót jelent az álmoskönyvek szerint, de ezt majd Putyinnal megbótolják, lesz is Paks2-ért felelős bárca nélküli miniszter a kormányában. Ennél sokkal érdekesebb a száz iráni egyetemista, akik majd megérkeznek, betelepítik őket mintegy az országba, megkerülve a kerítést, és aki ezt érti, annak a megfejtésért hangszórót adok.

De még ennél is meseszerűbb, hogy a szerződés szerint mi majd a kedves irániakkal szakmányban gyártunk a sufniban apró kis atomreaktorokat, és azokat afrikai bolhapiacokon áruljuk a gyékényről. Két kérdés óhatatlanul fölbukik az emberben ilyenkor. Hogyha ennyire megy ez nekünk, akkor mi a jó francnak ide a Roszatom, a másik meg, hogy miért hazudik a bagázs már megint.

És ekkor rájöttem, hogy a NER, és ezen belül Orbán et. leglényegét a múlt század harmincas éveiben Szovjetoroszországban fogalmazta meg egy elkeseredett alattvaló, a megfejtés pedig így hangzik: Áll a tribünön, és hazudik. Mi tudjuk, hogy hazudik. Ő is tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik, de folytatja. És örül, hogy megtapsolják.

Ezt Kobáról, közkeletűbb nevén Sztálin elvtársról állapította meg a hajdani megvilágosodott, de mintha a Kossuth teret tanulmányozta volna minálunk marha nagy nemzeti ünnepek, úgymint Március 15. oder október 23. kapcsán, amely lehangoló napokra tényleg buszokkal hozzák a klakőröket, míg a sípoló tömeget távol tartják az ordibáló vezértől. Hogy legalább neki jó legyen, ha már másnak nem lehet az. Ezen az állapoton pedig sürgősen változtatni szükséges, s mivelhogy az elkurvult ellenzéktől semmi jóra nem számíthatunk, csakis a fiatalság szárazon tartott puskaporában lehet a maradék reményünk, ahogyan az elmúlt napok történései is mutatják.

Kövér meccse Dunaszerdahelyen

Sportos hétvégét tartott a NER két oszlopa, úgymint Kövér házelnök, és Orbán atyaisten. Nem kocogni indultak, hanem természetszerűleg futballt figyelni. Kajánul konstatálhatjuk, hogy Orbán kedvenc csapata, a Videoton, hazai pályán – amely ezúttal a felcsúti szentély volt, mivel a fehérvári stadionra épp most kúrnak el tizenvalahány milliárd forintot – kikapott a Vasastól, amely gárda a néhai Kádár kedvenc alakulata volt.

Kádár János a maga együgyűségében a Vasast a munkásosztály csapataként értelmezte, ezért élt és halt érte, ezen kívül a sakkért volt oda, mert azt egy hokedlin is lehet űzni. Orbán viszont azt sem tudja, a sakkot eszik vagy isszák, vagy egyáltalán hány kapura meg hány labdával játsszák, de ezt az egészet csak mint történelmi különlegességet említettem meg az újszülöttek kedvéért, hozzá téve, hogy Kádár úr/et. nem szokott a Fáy utcában szotyolázni.

Ennél sokkal érdekfeszítőbb Kövér házelnök meccsnézése, mert nem szokott ő ilyen eseményekre járni. Most sem akárhová ment, hanem Dunaszerdahelyre – ami Szlovákia, ugye, hogy el ne feledjük -, éspedig talpig szurkolói cuccban, ami különösen pikáns. A DAC – az ottani csapat – a Slovan Bratislavával csapott össze, ami esemény egy Fradi-Dózsa a köbön, kiegészítve a szlovák-magyar zsigeri gyűlölet cukormázával, nem véletlen tehát, hogy házelnökünk erre volt kíváncsi éppen.

Meg, mint közismert, a MOL is adott szaros kétmillió eurót az ottani stadion felújítására, amit viszont idegenbe szakadt hazánkfiai, véreink nem böcsülnek igazán, hiszen épp ezen a meccsen az első félidőben nekiláttak lebontani az objektumot, ezért a rendőrök kizavarták őket a szektorukból. Addig is azonban – mint képünk is mutatja – félreérthetetlen karlengetésekkel jelezték identitásukat. Ez nem lehet véletlen, hiszen, mint a klub honlapja arról beszámol, a helyi ultrák, aki magukat Yellow Blue Supportres néven azonosítják, kiváltképp jó kapcsolatot ápolnak a Ferencváros hasonló hülyéivel, és ez mindent egyből megmagyaráz.

És az is sokat elmond házelnök úr/et. küldetéséről, hogy nem a VIP páholyban, hanem a fentebb fölskiccelt jámbor helyi szurkolók között ücsörögve nézte meg a jeles sporteseményt, amelyen egyébként magyar véreink 1:0 arányban győzedelmeskedtek a nyavalyás tótok felett. Aki tótok egyébként már épp készülnek elérni az Unió színvonalát, míg a mi NER-ünk most csúszik be a béka segge alá, de mindez a meccs szempontjából érdektelen. Hogy mire ment ki Kövér házelnök váratlan meccsnézése, arról a körkép.sk helyi honlap számol be igen érzékletesen.

Azt írják, hogy: „Egy ilyen meccs fontos üzenete az is, ki mindenki volt jelen, és főleg, ki ült a VIP szektorban. Nos, a tegnapi mérkőzés fényképeit elemezve az látható, hogy valójában két VIP szektor volt a stadionban. Egy Világi Oszkár vezette, Most-Hidas politikusokkal telepakolt üzleti VIP, és egy másik, nemzeti VIP a C4-ben, az egyszerű szurkolók között, ahol a magyar érzelmű politikusok ültek Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének vezetésével.”

Aztán így folytatják: „A hangulat mindenesetre feledhetetlen volt, Dunaszerdahelyen órákkal a mérkőzés után is igazi fieszta uralkodott. A város megtelt ünneplő, boldog, örömittas szurkolókkal. Ugyanakkor az összecsapás egy fontos üzenettel szolgált: Egy DAC-meccs sem feledheti azt a nemzetárulást a nem magyar Most-Híd magyarul jól beszélő, szlovák elnökétől (Kövér László után szabadon), amit Bugár Béla a felvidéki magyarság kárára elkövetett.” Innentől minden világos.

A Most–Híd ugyanis a hasonlóan gondolkodó szlovákok és magyarok együttműködésének szükségességére helyezte a hangsúlyt, és a szlovákok részéről a túlzó szlovák nacionalizmust elvető Rudolf Chmelt választotta alelnökének. A párt a magyarok mellett szlovákok, ruszinok, cigányok, németek és más nemzetiségűek szavazataira és támogatására is számít, ennek megfelelően nem magyar nemzetiségi, hanem „polgári” pártként határozta meg magát. Hát, nem egy Fidesz-es habitus, mint kitetszik.

Ebből fakadóan be kell látnunk, hogy házelnökünk nem meccsre ment, hanem exportálni a nacionalizmust meg a sovinizmust, valamint határon túlról érkező szavazatokat gyűjteni. Bár valószínűleg nem olvasta, ez a látogatás teljesen megfelel Barry Goldwater amerikai ökör 1968-as doktrínájának, amely a fellazítás politikájáról értekezett az alábbi módon: „Totális antikommunizmust! Magának az elnöknek el kell ismernie, hogy a kommunisták feletti győzelem – nemzeti cél; az amerikai küldetés megvalósítása. A gondviselés ruházta ránk a feladatot, hogy irányítsuk a szabad világ harcát.”

Már látom, hogy újra eljő 2009, amikor is Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába Szent István szobrot avatni, mert a pörformansz éppen egybe esett a 68-as bevonulás évfordulójával. Kövért kevésbé szimbolikus okok miatt küldhetik el a jó francba, és akkor újra feldüböröghetnek a testvéri tankok putyini tálalásban, ennek az alapozása most folyik éppen. Romániában már nagyon nem szeretik a Fidesz-es bagázst, előbb-utóbb itt se fogják, V4 ide, vagy oda.

Végső opcióként még fölmerül, hogy házelnök úr fülest kapott Bayer Zsótitól, hogy milyen klafa a szlovák rendszám, és ilyet beszerezni járt arra, a meccs csak álca volt. A szlovák rendszám előnyeiről a kebex.sk honlap számol be hívogató szirénként, így: „2010. január elseje után minden Szlovákiában vállalkozási céllal vásárolt új autó vételárából az ÁFA visszaigényelhető. Magyarországon vagy az EU-ban történő autó vásárlás esetén, amennyiben a járművet szlovák cégre vásárolják, és számlázásnál fel van tüntetve a szlovák cég közösségi adószáma, az ÁFÁ-t nem kell kifizetni. Nincs súlyadó, teljesítményadó, nincs cégautó adó. Az üzemanyag árából az ÁFA visszaigényelhető, kedvezőbbek a biztosítási díjak, és a magyar adóhatóságok nem szereznek tudomást az autó vásárlásáról.”

A hülyének is megéri.

Kampec dolores XLVI. – Aperire versek

Miután Béla a föltámadás alternatív módozatának bemutatásával a templomba üldözte a csoszogó öreget, és emiatt még megvetően utána is szólt szerencsétlennek nevezve őt, és azt is beismerte a fröccsök urának, hogy hülye, mint emlékezhetünk rá, a kétségbeesés zöld tengerébe merült alá, de csalódnia kellett a hívogató mélységben.

Nem tudott szabadon lubickolni a búbánatban, ami pedig most leginkább megfelelt volna, mert mindenféle zöld hínárok, liánok és moszatok, medúzák és polipok állták útját, hogy a múltjában akadály nélkül tempózhasson, és mivel a levegője is fogytán volt, fölbukott az árból, mert rájött, hogy már április van, és ahogyan ez a „fölbukás”, mint menekülési útvonal bevillant megviselt tudatába, még a víz alatt azt bugyborékolta: Attila.

Fölnézett hát, hogy visszatérjen a valóságba, zöld algákat köpdösött ki, zöld kagylókat és csigákat szedett elő a zsebeiből, zöld növényeket törölt odébb vérveres szemei elől, hogy megláthassa immár örökös harcban álló elvarázsolt hazájának tábori szürkéjét, és úgy döntött, hogy nincs bocsánat, és látta azt, hogy nincs értelme semminek sem. S mivelhogy a nemrég előadott evolúcióban csalódnia kellett, eldöntötte, hogy szavakból épít magának új világot.

– Éljen aperire. – Ezt jelentette ki fennhangon, és a kocsmáros, aki már sok elvarázslást tapaszalt barátjánál, idáig már képtelen volt követni őt, és bambán csak annyit tudott kérdezni: – Mi van már megint? – Egy fröccsért megmondom. – Bújt elő a rövidnadrágos óvodás Bélából, vigyorgott erősen, és látszott, hogy a fogai közé zöld algák szorultak, jelezve a helyzet abszurditását, de már nem volt mit tenni. Megkapta az italát, belekortyolt, és föllapozta agyának féltőn óvott lexikonját.

Kinézett a poros térre, ahol a két közmunkás épp a nyiladozó pitypangokat kaszálta a Szentháromság szobor mellett, azt sem tudva, hogy ezzel a forradalmárok közé álltak, mert nem lesz mit megírni. Bélát, akár a hiperaktív élőlényeket, ez a látvány majdnem eltérítette, de Malackához hasonlóan biztatta magát, hogy gondolj, Béla gondolj, így merítve erőt, hogy az elébe tolt kérdésre feleljen, és meg is tette, becsülettel

– Tudod-e drága barátom – kezdte az előadást, és a fröccsök ura tudta ebből, hogy ma megint kemény napja lesz -, tudod-e, hogy a barbár rómaiak ezt a csodás hónapot, amiben épp ücsörgünk, Venusról, Mars kedveséről nevezték el, mert mindig csak a dugással voltak elfoglalva? – A kocsmáros fölsóhajtott. – És? – Tette fel a menekülő kérdést. – Venust Aperirének is hívták, íme uram gyönyörű áprilisunk szűkebb etimológiája. – Így váltott Béla degenerált professzor alakra, s miközben a kocsmáros keserédesen fölsóhajtott, még kiegészítette a tudnivalókat. – A népek Szent György havának nevezik, ebből is látszik, hogy Krisztusban nem volt semmi költészet.

Ekkor érezte úgy a fröccsök ura, hogy most már nem lesz megállás, és úgy is történt. – Három sátán is született áprilisban majdnem ugyanazon a napon. – Mélázott Béla, és el is mondta. – Huszadikán ünnepelhetnénk a jó Adolf, minden zsidók örök barátja világra jövetelét, de ezt inkább ne tegyük. Huszonkettedikén meg a még jobb Vlagyimir Iljics születésnapja van, neki se vigyünk virágot, ha javasolhatnám. – Ennyit mondott Béla és kortyolt egyet.

– És a harmadik? – Vált érdeklődővé a fröccsök ura. – Ki a harmadik? – Ja, huszadikán születetett a bátyám is. – Erről a kocsmáros nem tudott, viszont újólag lehülyézte a barátját, akit ez egyáltalán nem zaklatott fel, mert törés nélkül folytatta tovább. – Viszont az sem biztos, hogy a jeles napokat megérjük, mert baromira közelít az A2014JO25. – Váltott titokzatosra Béla, és már kérdezni sem kellett, úgy ömlött belőle agyának folyékony tartalma.

– Ez egy gusztusos kődarab, egy cuki kisbolygó, és tizenkilencedikén itt, a szomszédban, úgy nagyjából kétmillió kilométerre készül elhaladni a mi drágalátos Földünk mellett, és elég neki, hogy a téridő görbülete csak egy csöppet változzon, és akkor lesz csatt meg bumm, valamint hűha, akkor leszünk az atomkor dínói, és a messze jövendőben háromfejű lények találják meg a kövületeinket. A kreacionistáknak viszont jó lesz, a bádogbánosnak meg a duplagyűrűsöknek is. Az ő lapos Földjüket ez egyáltalán nem fenyegeti. Ülnek majd a peremén, és lógatják a lábukat a semmibe.

A fröccsök ura nem tudott megszólalni, így semmi sem akadályozta meg Bélát, hogy folytassa az áprilisát. – Tudod, hogy tegnap, nyolcadikán volt az emberszeretet világnapja? – Ezt a kérdést tette fel, de egyáltalán nem várt rá választ. – Jó alkalom ez arra, hogy nyájas világunkban csecsemőket fejezzenek le, kiskölkeket irtsanak gázzal, desszertnek pedig cuki kis bombákat hajigáljanak a nyakukba. Kedves fajunk így ünnepelte ezt, hogy más alávalóságokról most ne is essék szó.

Béla elmélázott kicsit, a füléből kivakart még egy kis zöld algát, aztán, mint nagy titkok tudója, csillogó szemmel jelentette ki: – Holnapután meg tizenegyedike. – A kocsmáros ránézett a légyszaros naptárra, és nyugtázta, hogy így van, viszont nem tudta, mi következik ezután, milyen tartalmak és keserűségek bukkannak elő emiatt barátjából, aki csak egy papírt kért, tollat és vodkát, ami óhajokból a fröccsök ura már sejtette, hogy különös dolog fog születni. De nem szakadt le a plafon, mint azt várni lehetett volna, Béla nem emelkedett el a széktől, sem, hanem szuszogva, nyögve írni kezdett a kockás füzetbe, és fél óra meg még két újabb vodka elfogyasztása után a megvilágosultak tiszta szemével szólította fel barátját: – Ezt hallgasd!

És nekikezdett: – Földtől eloldja az eget a hajnal, és kis szíve nagyot, szorongva dobban. Fogj össze formáló alak, én vele mind csak hadakoztam. Föltaszít a ló. Harminckét évem elszelelt, éreztem: bársony nesz inog, tapsikoltak a jázminok. Intsd meg mind, mert nehéz ez a bánat, nem bírja az elme, segíts meg mindkét szükségemben, hogy gondjaid magamra vettem. Tudod, hogy nincs bocsánat, volt, aki úgy vélte, kolomp szól, és eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. – A fröccsök ura megértette, de nem volt vége, Béla csak mondta tovább.

– Le vagyok győzve, győzelem, ha van. Négykézláb másztam, fölszív a vágy, mint patakot a hőség, hány hét a világ, te bolond. Elbámészkodtam, rám esett, mint nagydarab kő, a valóság. Istenem. Gondjaim elől rejtegetlek, a gyerekek kiperegnek. Így éltem, és voltam én hiába, nappal, mint földet vad homok, közöny lep, izzó és konok. Már régesrég rájöttem én, kétéltű vagyok, mint a béka. Ijessz meg! Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. – Béla megpihent, kortyintott egyet, és folytatta.

– Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok, hogy ne rántson el a semmi sodra. Szerettél? Magához ki fűzött? Irgalom édesanyám, a gyermek pihenni vágyik, de nem jut el a nyugalmas ágyig, mert jó meghalni. Amúgy mit érdekelne a költészet maga. Csobog a langyos víz, ehess. A mindenséggel mérd magad. Miatta nem tudja a részeg, ha kedvét pezsgőbe öli, hogy iszonyodó kis szegények üres levesét hörpöli. Intsd meg mind, kiket szeretek, legyenek jobb szívvel hozzám, vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám.

Csorogtak már a könnyei, de nem a világot, hanem a szépséget elvesztő módon, és a kocsmáros szívében olyan melegség lett, mint már nagyon régen nem, mert rájött, hogy az egész színjáték mindenféle születésnapokról, a kisbolygóról csak azt szolgálta, hogy Béla fölüthessen a fejében egy régi, porosodó verseskötetet, és előadja annak kivonatolt tartalmát, csak azért, hogy bemutassa, élni ugyan lehet, de enélkül nem érdemes. Ekkor megkondult a rohadt templom elcseszett harangja, és letarolta a születőben lévő csodát. – A rohadt életbe. – Konstatálta Béla a valóságot. – A rohadt, mocskos, kurva életbe. – Tette hozzá, és újólag elmerült, ám ezúttal a lét elviselhetetlen könnyűségébe.

AZ ARCUNKBA TOLT ÜNNEP – jelentős forgalomnövekedésre számítanak az áruházláncok

Nagyhét?
Jaaa…
A jelekből ítélve ez a mostani is a nagybevásárlások, nagy zabálások, véget nem érő vedelések hete lesz…
Jó nagy hete!
Ettől hangos a sajtó: jelentős forgalomnövekedésre számítanak az áruházláncok!
Kereszténydemokrata országvezéreink elmagyarázták, milyen fontos, hogy nagypénteken mindent bezárhassunk a szünnapok szellemében – ennyi az ünnep, amikor magunkba szállunk, s állítólag Jézus szenvedéseire gondolunk.
Na persze!
Az, ott a keresztfán, mi meg a vacsoraasztalnál!

Nem nehéz megjósolni, hogy engedelmesen, – pontosan úgy, ahogy a katalógusok, óriásplakátok és üzleti tájékoztatók megkövetelik – elslattyogunk, elgördülünk majd a beszerzési helyekre, hogy a bevásárló kocsikat, kosarainkat púposra megrakva, szekereinkhez vontassuk a kötelezően befalandó hosszú-hétvégi porciót, adagokat.

Most éppen ez lesz a menő. Trendi.
Még szerencse, hogy a sarkvidéki hideg újra-eljövetelével hivatkozhatunk a zsírréteg felvételének szükségességére, így a kényszeres evés teljesen elfogadhatónak minősülhet majd.
Büszkén vállalhatjuk a pocakot, meg a formásan lecsüngő oldalszalonnákat!

Vállald fel magad, ne törődj a sok egészségtudatos maflával!

Szerdán és csütörtökön indul az invázió, tömegek rohamozzák majd a boltokat, gördülnek hazafelé a kalácsok, sonkák – persze hármasával! Tojásból háromszázat főzünk, hogy jusson a soha nem érkező locsolóknak – mert nincs is annál jobb, mint húsvét után öt napig, napi tizenöt kemény tojással leküldeni a ránk száradt kalácsokat! Ez az ünnepek ünnepe, amit a fogyasztói társadalom kifundált a konzumidióta maradéknak.

Csak tessék – tessék… közben Jézus feltámad!

De vajon, honnan tudják olyan jól, ezek a gengszter áruházláncok, hogy így fogunk tenni: enni, inni, enni, inni, enni….? Mert nem csak tudják, egyenesen gerjesztik ezt a féktelen potrohnövesztő hercehurcát – őáltaluk, ővelük és persze őbennük költjük majd a bankókat, hordjuk a mammon asztalára a szentelnivalót…
Hol van ez már a húsvét valódi céljától, értékétől?

„A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról számolt be, hogy a húsvéti ünnepeket megelőző három hét az áruházlánc második legforgalmasabb periódusa a karácsony után. A forgalom növekedésének mértéke termékenként eltérő, a klasszikus húsvéti termékeknél a legerősebb a felfutás. Ezek között említették a füstölt árukat, a tojást, az édességeket, a kalácsot, a szeszes italokat, a sütési alapanyagokat, valamint a kiegészítőket, locsoló kölniket.
A Tesco áruházaiban a húsvéti szezonban annyi füstölt sonkát adnak el, mint egy átlagos időszakban fél év alatt, és erősödik a füstölt kolbászok iránti kereslet is. A vásárlók általában az M-es méretű tojásokat keresik leginkább, de a húsvéti szezonban jelentősen megugrik a prémium kategóriás termékek forgalma; továbbra is főként a tizes kiszerelés fogy, de ilyenkor a harmincas kiszerelések szintén nagyon kelendőek – ismertették.”

Ők a kedvenceink, akik éveken át azzal arattak babérokat, hogy: „A legkisebb is számít!” Hja, sekélyke kéj, hogy ez az apró fordítási hiba, önként vállalt kicsinységünk okán, mennyi boldog pillanatot okozott, míg oda voltunk, Teszkóéknál, a könnyen illanó fizetéseinkkel! Az eredeti Tesco-s szlogen ugyanis így szólt: “Every little helps.” Vagyis ez a reklám azt mondja, hogy a Tesco leárazásaival elért minden megtakarítás, még a legkisebb megtakarítások is, segítenek a célcsoportként megjelenített alsó- és alsó-középosztálybeli családok kiadáscsökkentésében. Na, ennyit a segítésről!

„A húsvét előtti héten átlagosan másfélszeresére nő a forgalom a Spar üzleteiben. A tavalyi évhez képest további növekedésre számítanak, a jövő hét csütörtök forgalmi szempontból az év talán legerősebb napja lesz – közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI megkeresésére.
A Spar tapasztalatai szerint ilyenkor egyes húsfélékből és húskészítményekből 20-50 százalékkal többet vesznek a vásárlók a megszokottnál, de tojásból akár kétszer annyit is, mint máskor. A legkeresettebb a füstölt, kötözött sonka, illetve a csirkemellfilé, de egy átlagos időszakhoz képest a kacsatermékekre is kiugróbb az igény.
Az édességekből 60-70 százalékkal több fogy, a különböző alkoholokból 20 százalékkal több, különösen népszerűek ilyenkor a krémlikőrök, a pezsgők és az ízesített sörök. A sütéshez szükséges segédanyagok forgalma általában mintegy 60 százalékkal nő.
A Spar válaszában jelezte azt is: a rövid szavatossági idejű friss termékeknél, például egyes baromfihúsoknál vagy halaknál előfordulhat áruhiány a húsvétot követő kedden, mert az ipar sem dolgozik az ünnepek alatt.
A pénteki ünnepnap miatt a friss kenyér és kalács forgalma szombatra terhelődik, a direkt pékáru-szállítók ezért szombaton többször fognak szállítani, a tartóskenyér-készleteket pedig megemelték a boltokban, ezért kedden nem várható hiány. A tejeknél és tejtermékeknél a szavatossági idők szintén lehetővé teszik, hogy ne alakuljon ki áruhiány – hangsúlyozta a társaság.”

A másik istent játszó multi is arcunkba tolja a frankót! Már a mikulás időszakban kipakolták a nyulakat – ez a permanens manipuláció lényege! A „jó hely, jó ár, jó döntésbe természetesen belefér az összes elhibázott döntésünk, mely a közelmúltban felárazott termékek visszaócsításával teszi „jó hellyé” ezeket az akolokat. Sebaj, a tudatos, de leginkább öntudatos vásárlók ideje elérkezett. Erről szól a karácsony, erről a húsvét, meg minden kreált hosszú hétvége – a permanens döglések napjai!

Most akkor mi van?
Nagyhét.
Magyarul „sanyarúhét”, „videshét” (vizeshét).
A 4. században görögül hebdomasz megalé, latinul septimana maior a neve (nagy hét), később görög Hebdomasz hagia, latin septimana sancta/hebdomada maior (szenthét/nagyhét), vagy ismerik csendeshétként is (hebdomasz apraktosz/hebdomada muta)…

Hogy ezek az öregeink mennyire nem voltak képesek böcsületes, jóravaló stb. konzumidiótává válni!
Bezzeg mi!
No, jobb lesz cihelődni!
Ahogy a parkolókra nézünk, úgy tűnik, a multiknál már nagy buli van!

Kaja a hűtőben

Két dolog teljesen biztos Farkas Flóriánnal kapcsolatban: eltűnt, és nem éhezik. Másfél milliárdot valahová elvarázsolt, baja ebből egy gramm sem támadt, volt neki luxusirodája, luxusautója és luxuslófasza is a milliós fizetése mellett, de Pártunk, aki nagyon bőkezűen gondoskodik az ő hülyéiről, emellett még úgynevezett „hűtőfeltöltési” pénzt is adott neki, négyszázezret eddig, és még mindig ad.

Igaz idén eddig még csak húszezret, de azért mégis, meg mindjárt itt a húsvét, köll a sonka, ebből fakadólag lesz az még több is. Képviselőnek és Fidesz-hülyének lenni kifizetődő foglalkozás egyébként és mellékesen, hiszen lakhatási támogatás, kilométerpénz, és még ki tudja, milyen néven nem tolják a dellát az országot tönkretevő balfaszok zsebébe, hogy azok még csak véletlenül se találkozzanak a magyar valósággal.

De ez a hűtőfeltöltés, ez unikum, sőt, egyenesen hungarikum, ha már a halászlé is az. Hogy Orbán Viktor ügyel pincsijének gyomori jólétére, az egyáltalán nem véletlen, hiszen maga is orálisan fixált, ahogyan egyre bővülő derékmérete, ereszkedő tokája és puffadó pofája is mutatja. Orbán és a jófajta magyaros ételek bensőséges kapcsolata közismert, vénségére pótolja be, ami kölökkorban kimaradt, mert párttitkár papája inkább pofán verte, mintsem etette volna.

Egyetlenünkről tele van a net megható képekkel, midőn kolbászt tölt, kolbászt simogat, csülköket, combokat cipel, bográcsban főlő trutymókat kavar, valamint rántott húst szeletel szuszogva. Desszertként demizsonokkal birkózik, és szotyolát majszol. Két kép és két eset azonban kiemelkedik a permanens zabálásból is, amelyek bemutatják kedves vezetőnk ételbéli mohóságát.

Az egyik, amikor az ország háza előtt tüntetők csokit küldtek be neki, kérvén ügyük támogatását. Semjénnel együtt zabálták föl azt, és természetszerűleg nem támogattak semmit sem. A másik pedig az az ünnepi nap, amikor egy lakótelepi vendéglőben étkezett a mi jótevőnk partedlivel a tokáján, és ez híveit imák megírására késztette, jól mutatva szavazó bázisának szellemi állapotát.

Ilyenek íródtak akkor: „Szeretem, hogy Miniszterelnökünk be tud ülni egy lakótelepi étterembe, holott megtehetné, hogy csak osztályon felüli helyeken étkezzen. Számomra ez nagyon szimpatikus, emberi, tiszteletre méltó megnyilvánulás.” Vagy még: „Hihetetlen, hogy még ma is milyen alázattal, gyermeki tisztasággal ül le egy terített asztalhoz. Semmi úri gőg, semmi felesleges hacacáré. Jó étvágyat Miniszterelnök Úr!”

Innentől fogva kérdésünk nincsen, csak tátott szájjal figyelünk és mélázunk. Például azon, hogy a proletárnak is lehetne „hűtöfeltöltési”pénzt juttatni, ami adományt nevezhetnénk akár normális fizetésnek is, ebben a kegyben azonban nem részesíti szeretett népét a mi uralkodónk. Ehelyett rezsit véd immár Brüsszellel szemben, azt a rezsit, amely olcsóbb lenne, ha világpiaci áron adná a naftát, de ez messze vezet kulináris tárgyunktól, így hagyjuk is most.

Van Orbánkirály birodalmában mintegy kétmillió alattvaló, akikre rohadtul ráférne ez a kis mellékes juttatás, ami a mi Flórinknak jár. Igaz, lehet, hogy többségüknek még hűtője sincsen, így a logika azt diktálja, hogy nincs is mit feltölteniük. Talán ezért állnak hosszú sorokban az utcán, amikor ételt osztanak, ami liberális perverzió, ezért például legutóbb a Klauzál téren próbálták meg ellehetetleníteni az ebbéli kéjeket.

Más oldalról megközelítve a dolgokat, itt van például az SZJA. Erről kedves vezetőnk évek óta pofázza, hogy egyszámjegyű lesz. Országunk rohadt jól teljesít, mint azt nagy plakátokon elmagyarázták nekünk, és mégsem lesz ilyen Pedig, ha ez megvolna, a minimálbéres mókus, akikből annyi van, mint a Burgban hercegnő (by: Svejk), szóval a minimálbéres rágcsáló havi mintegy nyolcezer forinttal kapna többet, ami már maga egy „hűtőfeltöltés”, de ilyen nem lesz, mint Lázár Annyit Isér miniszter ezt csütörtökön elmagyarázta.

Nem szoktam személyes gondjaimmal előhozakodni, ebben a kontextusban viszont muszáj. Jönnek itt egyfolytában az ÁFA csökkentésével, hogy attól kurva sok pénz marad a keményen dolgozó kisember zsebében, mint például legutóbb a tej, ugye. Január másodikán, midőn ennek a sarca lecsökkent, fütyörészve mentem a nemzeti COOP-ba, ahol kedvenc italom addig száznyolcvankilenc pénzt kóstált. Mondom magamban, máma tejbe feredőzök, és mit ád Isten, a csökkentés után ugyanaz az ital kétszázötvenkilenc lett, és azóta is annyi.

Ez eddig nem baszta a csőrömet, mert mit lehet tenni, ugye, ez a „hűtőfeltöltési” lázár azonban megroppantott bennem valamit. Hogy végül is a mi pénzünkből hizlalják a Flórit, a mi pénzünkből borozgat a KDNP, ami ugye szintén kiderült, meg hogy a mi pénzünket zabálja föl vezérünk a lakótelepi kurta kocsmában, mert nem esztergálásból él, és nem is élt még sohasem. Ilyképp az a végkövetkeztetés, hogy már közel harminc éve tartjuk el, és jól nagyon, mint azt Kim Dzsongunhoz egyre hasonlatosabb külseje – és belseje – is mutatja. És ez pofázik nekünk. Na nemá, mivelhogy az életünket is fölzabálja.

A HALÁLNAK SOHA NEM ADOTT ESÉLYT – Andits Miklós… elment!

Valójában soha nem beszélgettünk a halálról!
Elképesztő történetekkel halmoztuk el egymást az emberi természet különös titkairól – ámulatba ejtettél a gyógyító értelem teljesítményével, s válaszul elfogadtad kozmikus álmaimat a soha utol nem érhető végtelenről.

Dumáltunk a küzdelmeket adó sportok felszabadító pillanatairól, a mindkettőnknek annyi örömöt és rejtélyt okozó gyermeki lélekről, természeti csapásokról, no és a megbámulható és rejtezkedő nőkről és asszonyokról – s közben csodaszép sorsokba feledkezve vágyódtunk a hatalmas platánfákon túlra…

Volt időnk, tizenegy napunk, mindent átbeszélni…

Azt hiszem, azt a pillanatot már soha nem fogom elfelejteni, ahogy minden erőfeszítésed ellenére csak néztél, egyre, magad elé – tehetetlenül.
A semmire nem való orvostudományról, az élettel össze nem egyeztethető helyzetről magyaráztál, s közben legördült egy kőnehéz könnycsepp a szemed sarkából…
Igen, Atya, így őrlődtél – legyőzötten – az unokaöcsém tizenegy napos haláltusája után, a mindössze tizenegy évet élt halott gyermek ágya végében. Te, a legyőzhetetlen gyermekorvos…

A régi gyerekosztály emeleti szobájában kérleltük a változást, valami távoli, lehet, hogy Isteni erőtől, mi az akkor mindennél egyenlőbb porszemek. Nem adtál okot, hogy másként lássam…

Az utóbbi időben ritkán találkoztunk. Ha mégis…
Én gyalogosan, te a kerékpárodon, de soha nem lehetett úgy sietned, hogy ne jutott volna időd, csak néhány pillanat, pár perc, hogy gondoskodj -rólam. Csak a hogylétedről nem lehetett beszélni! Megálltál, végigmértél, kertelés nélküli megállapításaiddal az engem illető helyre emeltél és hagytad, hogy szavak nélkül maradjak, amikor köszönnöm kellett volna!

Pedig csak felnézni szerettem volna – Rád!
Azok az együtt töltött hónapok, amikor csak miattad és csak általad lehettem mosolyt fakasztó támasz, ott, a haldoklásra ítélt gyermekek között. A gyógyíthatatlanok kórtermeibe vittél, s nem engedted, hogy elszomorodjak. Tudtam, mert megértetted, hogy minden gyermek felgyógyul – bármi legyen is a halál terve velük!

Bár valójában soha nem beszélgethettünk a halálról! Az nem tartozott az érdeklődési körünkbe, nem lehetett méltó partner, ellenfél, csak bénán settenkedő idegen, akinek menni kell!

Amikor ma, szokás szerint késve tudhattam meg a halálhíredet, először pontosan arra a pillanatra gondoltam, ott a platánokra néző ablak mögött. Mert nincs ilyen, nem lehet, nem szabad befejezni így, ilyen értelmetlenül. Rohanni fékek nélkül, azután átlódulni a kerítés felett – visszazuhanni a párna kráterébe, s nem mozdulni többé, soha, soha már!

Azt a pillanatot akkor, ott, ketten éltük át, megtörten bámulva az előbb még ziháló gyermeki testet. Elfogadhatatlan tettét az addig minden eshetőségből kizárt halálnak!
Tudod, Miklós, akkor azt mondtad, a halál, az lehetetlen. Nem adunk neki egyetlen pillanatot sem…

Most magamra hagyottan csapkodom ezt a szerencsétlen klaviatúrát!
Andits Miklós gyermekorvos meghalt.
Ugyan, mit írhatnék egy olyan Emberről, aki minden gyermeknek csak a barátja tudott lenni?

Kopaszok jönnek

Máig visszhangzik a visítás, amit 2006-ban csaptak drága honfitársaink, akik orbáni szervezésben rendszert dönteni mentek ki a friss levegőre, és azonosító nélküli rendőrökkel találták magukat szemben. Azóta is ezen rugóznak, viszont azokon legalább egyenruha volt, ami manapság már nincsen divatban.

A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb érzésű nép, szembe találta magát az egyenruhásokkal megint, desszertként meg a soraiban találkozott kopasz alakokkal, akik belülről óhajtották hergelni őket, hogy szemből mondjuk nekiláthassanak gumibotozni.

Utóbb kiderült, hogy ezek a kopaszok nem azok a kopaszok voltak, akik a Fidesz székháznál a savazós bácsit védték, és se nem azok, akik meg az NVI-nél tevékenykedtek spontánul épp, mert arra akadt dolguk. A kopaszok nemzetünk lelki épségének hű őrizői, ezen kívül Kubatov et. kebelbarátjai is egyben.

Ezek a mostaniak viszont nem fizetett verőlegények, hanem jól képzett rendőrök voltak, és csupán civilben, hogy ne legyen feltűnő a dolog, valamint természetszerűleg mindenféle azonosító nélkül, ami hibát azzal magyaráztak utóbb, hogy letépték róluk a kontrollálhatatlan egyetemisták, na ja.

Mindebből kitetszik, hogy a rezsim szintet lépett, a Rubikonon meg a tüntetés utáni történésekkel kelt át, midőn az egyik külföldi demonstráló lakásán jelent meg a szerv, és addig nem is volt hajlandó távozni onnan, míg körbe nem szimatolhatott.

Rossz amerikai krimikben ilyen helyzetekben van erkölcsi dilemmája a hős nyomozóknak, hogy de hát nincsen nálunk bírói végzés a behatolás hivatalosságáról, ilyen elavult, csak a hanyatló nyugatra jellemző szarakodás viszont a mieinkre nem jellemző.

Sőt, ezeknek bejárásuk van hozzánk, mert egy magyar tüntetőhöz meg egyenesen kezében kulcscsomóval érkezett az ellenőrzés, csak amikor meglátták, akkor jött lányos zavarba, és nemlétező lakások meglátogatásáról értekezett. Ennek ismeretében nyer értelmet az is, ami pár hónapja velem történt.

Egyik éjszaka arra riadtam, hogy két rendőr költöget a nagyon ritka legédesebb álmomból a nyomorult szobámban, és kilétem felől érdeklődik. Én pedig még a REM kábulatától sújtva mesélem el, hogy ki vagyok, és erre azt mondják, bocs, akkor a szomszédba jöttünk, és el is vitték a jóravaló fiatalembert, de reggelre már otthon volt.

Voltaképp azóta sem tértem magamhoz igazán a sokkból, és azt sem tudtam, hogyan jutottak be a lakásba, de a jelek szerint kulccsal, mint a tüntetőkhöz. Ezek így összességében ölég szar érzést generálnak az emberben, viszont eszébe juttatják fiatal éveit.

Már elmeséltem, az újszülöttek kedvéért azonban újólag összefoglalom röviden, hogy egy kádári ilyen Bretschneider miképp faggatott engem hosszasan egy kocsmában a buddhizmus mibenlétéről, mert meghallotta a szájamból azt a szót, hogy szakralitás, amit veszélyesnek vélt, mintha máma mondanám azt, hogy liberális.

A haseki Bretschneidernek elég volt annyi, hogy a Kehelyben Palivec úr azt mondja, a császár őfelségének képmását leszarták a legyek, és már vitte is a Pankrácba. Nem vagyok egy vészmadár, de e kor eljövetelét vizionálom újra, az egész Kossuth tér is ezt szimbolizálja, de újabb megerősítések is vannak.

A nagy Oroszországban törvény született arról, hogy Putyin bácsit nem lehet buzi bohócként ábrázolni, és ez se vicc. Viszont ismerjük a mi kedves vezetőnk megmagyarázhatatlan vonzalmát a sztyeppék kiismerhetetlen világához, következésképp benne van a pakliban, hogy lemásolja ideálja paranoid hülyeségeit.

Erre minden esély akkor lesz meg, ha áldásos tevékenysége nyomán kibasznak minket az Unióból, mint macskát szarni, hogy ezzel a népies fordulattal éljek, és akkor jön el a kopaszok igazi kora, akik mókás egyesületté szerveződhetnek, barna inget ölthetnek magukra, a folyományokat meg ismerjük poros történelemkönyvekből.

Ebben a leharcolt kuplerájban, ebben a fortyogó entrópiában egyetlen vigaszunk azért lehet, mert mindezek azt mutatják, hogy a mi despotánk tulajdonképpen be van szarva. És ha erre gondolok, helyzetem bármennyire reménytelennek tűnik is, mégiscsak elégedett vagyok.