Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

A FIDESZ DEDÓSAI AKCIÓZTAK – s majdnem bepisiltek a végén!

Ismét sikerült meglehetősen nagy lángon égni a fidesz óvodás tagszervezetének!

A Rogán Antal, Szijjártó Péter no és persze Ágh Péter által tajgetoszi magasságokba emelt narancsszínű ifjúsági társszervezet időtől időre akciózik egy kedveset – most éppen Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára fórumára merészkedtek be.

Hihetetlen bátorsággal kifeszítettek egy nagyon frappánsnak szánt molinót, melyen azt kívánták megtudakolni, vajon mikor fizeti ki „Klára” a diákokat. Arra a több száz diákra gondoltak persze, akinek elmaradt bérét Budai Gyula fantáziája után szabadon szajkózta a kormánymédia valamennyi bértollnoka, de amiről azóta megállapította a bíróság, hogy nettó hazugság, így a vesztes sajtóperek után kénytelenek voltak bevallani, hogy tizenegy diák pénzét zárolta az adóhatóság, ellehetetlenítve így a kifizetés lehetőségét!

Hogy az igazságtól milyen messze van az általuk feszegetett kérdés, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a nagy kérdésre nem is vártak választ, kitódultak a szabadba, s ott rögtönzött sajtótájékoztatónak hazudva, fagyoskodtak egy keveset.

A Fidelitas nem várta meg a választ a kérdésére, de sajtótájék…

A Fidelitas nem várta meg a választ a kérdésére, de a sajtótájékoztatót azért megtartotta róla. A vita pedig még úgy tűnik nem megy. bit.ly/2A31akY

Közzétette: Hír TV – 2017. december 7.


Szánalmas volt látni, amint a nagyvezírtől ellesett flegma modorukban próbálták alátámogatni együgyű dünnyögésüket! Nehéz volt meghatározni, mire is koncentráltak annyira, de a szimpla bambuláson túl nem igen futotta értelmes tekintetekre és gondolatokra egyiküknek sem.

A disznó személye itt ugyan nem vált világossá, de a sok lúd határozottan előretört…

A videót többször is végignézve, találgattuk egy keveset, vajon mi volt a céljuk valójában, de sem a borostásnak szánt napközis fiú ujjatlan kesztyűje nem vett le a lábunkról, sem a jócsajnak előretolt butácska fruskának nem jött be a nap – nem lehetett számára igazán öröm átvergődni azt a néhány elbénázott percet, ami után aztán kínos menekülésre fogták lépteiket. Azt üzenték, sietnek… na persze!

Csak reméljük, hogy mindahányan elértek egy ekkora tódulat befogadására alkalmas mellékhelyiségbe, s nem kellett tovább tipródniuk a tartályaikban felhalmozott málnaszörppel!

A nagy elődök – Rogán és Ágh – munkája beérett! A fidelitas honlapja szerint ugyan fejlesztés miatt elérhetetlenek, innen nézve a leginkább fejvesztésnek tűnt, amit összehoztak.

Nagy kár azon bíbelődni, hogy vajon mennyi komolyság, mennyi spiritusz lehet még e bagázsban, mint rejtett tartalék! Mert, ami a szenilis-nagyapó korba lépett, jelenleg uralkodó fiatal demokraták után jön – mert valószínűleg ezért tenyésztik ezeket az édes kis birkákat – meglehetősen lehangoló.

P.s.:
Czeglédytől való félelmük persze érthető. A helyükben – különösen a nagyvezér bíztatása miatt… – talán mi is mindent beleadnánk, de lehet, hogy inkább az angolos távozás frissítésén törnénk az agyunkat az efféle sajtótájékoztatók helyett. Mondjuk, mert télen hideg van!
És, ha az óvodás egyszer felfázik, be……..hat a végén!

Életviteli szonáta korgó gyomorra (op. 1.)

Ilyenkor, karácsony közeledtével, fokozottan ügyeljünk a táplálék megfelelő és arányos bevitelére. Ha kidobott, szétnyílt, mások számára esztétikai okok miatt fogyaszthatatlan bejglit találunk a használt pelenka mellett a szemetesben, semmiképp se tömjük be egyszerre és két pofára.

Már Pelikán gátőr is volt annyira képzett ideológiailag, hogy tudta, a hörcsögtempós mértéktelenségtől megcsömöllünk. Különben is, a hét főbűn egyike a torkosság, amire Harrach et. figyelmeztet mindenkit, óvón felemelve ujját, kiemelve az éhezés, mint életforma felettébb hasznos voltát, amivel nagyon sokat lehet spórolni.

Ha megkaptuk a konzultációs levél mellé a Párt sms-ét is, amely arra int, ha a viharok szélfútta beleinkben már elviselhetetlenül tombolnak, üljünk át másik kukába, ezt is körültekintően tegyük. A kukát érdemes jól megválasztani, elsősorban földrajzi, másodjára néprajzi szempontból.

Csillivilli dácsák szemetesébe egyáltalán nem érdemes szügyig elmerülni, csalódást fognak okozni. Ezek tulajdonosai szarrágó pöcsök a közkeletű szleng szerint, semmi használhatót nem dobnak ki, és kutyájuk is van rendszerint, amelyet előszeretettel uszítanak korgó gyomrú embertársaikra göcögés végett.

Lepusztult viskókhoz se menjünk, az ezekben tanyázó organizmusoknak szemetük sincsen. Minden használhatót fölfalnak, mielőtt megfagynának, vagy szénmonoxidtól kábán a konyha koszos kövére rogynának, amikor használt biciklibelsővel melegítik lelküket és bütykös, sajgó csülkeiket.

Véreink ők voltaképp, csak egyelőre szégyellik bevallani. Ezt a büszkeséget őrizgetik hajdani méltóságukból, amely valahogyan feloldódott nemzeti nagylétünk jobban teljesítő katyvaszában. Hasznos vadászterepnek a panelek környéke mutatkozik, a keményen dolgozó jómunkás-kisemberek tömege mindig termel valami másodlagosan fogyasztható szemetet.

Egyébként Sheldon óta tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, de azt csinálunk mégis, amit csak akarunk. A lökött fizikus szerint az eleve elrendelt, szükséges dolgok a következők: muszáj tápanyagot bevinni a működéshez, oxigént szopogatni, hogy elégethessük azt, valamint a salakanyagok ürítése is elengedhetetlen. Minden más választható.

Alapvető szükségleteinket templomok környékén nem tudjuk kielégíteni, ott a híveket felszólítják, hogy ne etessenek bennünket. Belvárosokban sorba már nem állhatunk, embertelen minisztériumunk megtiltotta a kiállított állatok etetését ugyanis. Néhány helyen adnak egy zacskó nyers krumplit ugyan, de csak Soros-levelekkel együtt, s ha kezet csókolunk nekik.

Dugják föl maguknak, drága polgártársak, ez a véleményünk, miközben a Petrovics bácsi Farkasok dala című opuszát mormoljuk magunkban. A nyers krumpli rágós és nehezen emészthető, másrészt pedig nem adjuk a lelkünket a nyüves életünkért. Lehet ezt is, a kellő kéz megcsókolása után meleg hivatal és Erzsi-jegy is jár, tessék választani.

Ha a szabadon való éhendöglés mellett döntünk, az agónia elnyújtásánál hasznos a változatos étkezés. Ne szedjünk ki minden szart a kukából, ügyeljünk, hogy moslékunkban legyen fehérje, zsírok, szénhidrát, cukor, rostos anyagok és vitaminok mindenképp, hogy elkerüljük az influenzát.

Nem egyszerű mindezt beszerezni, de egyáltalán nem lehetetlen Helyzetünk így, ha nem is ideális, mégis kielégítőnek mondható, viszont az élénk turkálástól sajátos szagunk lesz, amitől embertársaink fintorognak. Válaszunk hát magunknak egy félreeső kutyafuttatót, és annak egyik fájára lazán lógassuk fel magunkat.

Meglátjuk, hogy az élénk légmozgás milyen jól átszellőztet, olyanok leszünk, mint a Coccolino-maci. Szemeink is oly bájosan csillognak majd, míg rájuk nem telepszik valami fátyol, s közben nem a Csendes éjt, hanem Ginsberg Leples bitangját dudorásszuk, akárha Hobo dörmögne a szívünk helyén.

Életviteli szonáta korgó gyomorra (op. 1.)

Ilyenkor, karácsony közeledtével, fokozottan ügyeljünk a táplálék megfelelő és arányos bevitelére. Ha kidobott, szétnyílt, mások számára esztétikai okok miatt fogyaszthatatlan bejglit találunk a használt pelenka mellett a szemetesben, semmiképp se tömjük be egyszerre és két pofára.

Már Pelikán gátőr is volt annyira képzett ideológiailag, hogy tudta, a hörcsögtempós mértéktelenségtől megcsömöllünk. Különben is, a hét főbűn egyike a torkosság, amire Harrach et. figyelmeztet mindenkit, óvón felemelve ujját, kiemelve az éhezés, mint életforma felettébb hasznos voltát, amivel nagyon sokat lehet spórolni.

Ha megkaptuk a konzultációs levél mellé a Párt sms-ét is, amely arra int, ha a viharok szélfútta beleinkben már elviselhetetlenül tombolnak, üljünk át másik kukába, ezt is körültekintően tegyük. A kukát érdemes jól megválasztani, elsősorban földrajzi, másodjára néprajzi szempontból.

Csillivilli dácsák szemetesébe egyáltalán nem érdemes szügyig elmerülni, csalódást fognak okozni. Ezek tulajdonosai szarrágó pöcsök a közkeletű szleng szerint, semmi használhatót nem dobnak ki, és kutyájuk is van rendszerint, amelyet előszeretettel uszítanak korgó gyomrú embertársaikra göcögés végett.

Lepusztult viskókhoz se menjünk, az ezekben tanyázó organizmusoknak szemetük sincsen. Minden használhatót fölfalnak, mielőtt megfagynának, vagy szénmonoxidtól kábán a konyha koszos kövére rogynának, amikor használt biciklibelsővel melegítik lelküket és bütykös, sajgó csülkeiket.

Véreink ők voltaképp, csak egyelőre szégyellik bevallani. Ezt a büszkeséget őrizgetik hajdani méltóságukból, amely valahogyan feloldódott nemzeti nagylétünk jobban teljesítő katyvaszában. Hasznos vadászterepnek a panelek környéke mutatkozik, a keményen dolgozó jómunkás-kisemberek tömege mindig termel valami másodlagosan fogyasztható szemetet.

Egyébként Sheldon óta tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, de azt csinálunk mégis, amit csak akarunk. A lökött fizikus szerint az eleve elrendelt, szükséges dolgok a következők: muszáj tápanyagot bevinni a működéshez, oxigént szopogatni, hogy elégethessük azt, valamint a salakanyagok ürítése is elengedhetetlen. Minden más választható.

Alapvető szükségleteinket templomok környékén nem tudjuk kielégíteni, ott a híveket felszólítják, hogy ne etessenek bennünket. Belvárosokban sorba már nem állhatunk, embertelen minisztériumunk megtiltotta a kiállított állatok etetését ugyanis. Néhány helyen adnak egy zacskó nyers krumplit ugyan, de csak Soros-levelekkel együtt, s ha kezet csókolunk nekik.

Dugják föl maguknak, drága polgártársak, ez a véleményünk, miközben a Petrovics bácsi Farkasok dala című opuszát mormoljuk magunkban. A nyers krumpli rágós és nehezen emészthető, másrészt pedig nem adjuk a lelkünket a nyüves életünkért. Lehet ezt is, a kellő kéz megcsókolása után meleg hivatal és Erzsi-jegy is jár, tessék választani.

Ha a szabadon való éhendöglés mellett döntünk, az agónia elnyújtásánál hasznos a változatos étkezés. Ne szedjünk ki minden szart a kukából, ügyeljünk, hogy moslékunkban legyen fehérje, zsírok, szénhidrát, cukor, rostos anyagok és vitaminok mindenképp, hogy elkerüljük az influenzát.

Nem egyszerű mindezt beszerezni, de egyáltalán nem lehetetlen Helyzetünk így, ha nem is ideális, mégis kielégítőnek mondható, viszont az élénk turkálástól sajátos szagunk lesz, amitől embertársaink fintorognak. Válaszunk hát magunknak egy félreeső kutyafuttatót, és annak egyik fájára lazán lógassuk fel magunkat.

Meglátjuk, hogy az élénk légmozgás milyen jól átszellőztet, olyanok leszünk, mint a Coccolino-maci. Szemeink is oly bájosan csillognak majd, míg rájuk nem telepszik valami fátyol, s közben nem a Csendes éjt, hanem Ginsberg Leples bitangját dudorásszuk, akárha Hobo dörmögne a szívünk helyén.

Életviteli szonáta korgó gyomorra (op. 1.)

Ilyenkor, karácsony közeledtével, fokozottan ügyeljünk a táplálék megfelelő és arányos bevitelére. Ha kidobott, szétnyílt, mások számára esztétikai okok miatt fogyaszthatatlan bejglit találunk a használt pelenka mellett a szemetesben, semmiképp se tömjük be egyszerre és két pofára.

Már Pelikán gátőr is volt annyira képzett ideológiailag, hogy tudta, a hörcsögtempós mértéktelenségtől megcsömöllünk. Különben is, a hét főbűn egyike a torkosság, amire Harrach et. figyelmeztet mindenkit, óvón felemelve ujját, kiemelve az éhezés, mint életforma felettébb hasznos voltát, amivel nagyon sokat lehet spórolni.

Ha megkaptuk a konzultációs levél mellé a Párt sms-ét is, amely arra int, ha a viharok szélfútta beleinkben már elviselhetetlenül tombolnak, üljünk át másik kukába, ezt is körültekintően tegyük. A kukát érdemes jól megválasztani, elsősorban földrajzi, másodjára néprajzi szempontból.

Csillivilli dácsák szemetesébe egyáltalán nem érdemes szügyig elmerülni, csalódást fognak okozni. Ezek tulajdonosai szarrágó pöcsök a közkeletű szleng szerint, semmi használhatót nem dobnak ki, és kutyájuk is van rendszerint, amelyet előszeretettel uszítanak korgó gyomrú embertársaikra göcögés végett.

Lepusztult viskókhoz se menjünk, az ezekben tanyázó organizmusoknak szemetük sincsen. Minden használhatót fölfalnak, mielőtt megfagynának, vagy szénmonoxidtól kábán a konyha koszos kövére rogynának, amikor használt biciklibelsővel melegítik lelküket és bütykös, sajgó csülkeiket.

Véreink ők voltaképp, csak egyelőre szégyellik bevallani. Ezt a büszkeséget őrizgetik hajdani méltóságukból, amely valahogyan feloldódott nemzeti nagylétünk jobban teljesítő katyvaszában. Hasznos vadászterepnek a panelek környéke mutatkozik, a keményen dolgozó jómunkás-kisemberek tömege mindig termel valami másodlagosan fogyasztható szemetet.

Egyébként Sheldon óta tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, de azt csinálunk mégis, amit csak akarunk. A lökött fizikus szerint az eleve elrendelt, szükséges dolgok a következők: muszáj tápanyagot bevinni a működéshez, oxigént szopogatni, hogy elégethessük azt, valamint a salakanyagok ürítése is elengedhetetlen. Minden más választható.

Alapvető szükségleteinket templomok környékén nem tudjuk kielégíteni, ott a híveket felszólítják, hogy ne etessenek bennünket. Belvárosokban sorba már nem állhatunk, embertelen minisztériumunk megtiltotta a kiállított állatok etetését ugyanis. Néhány helyen adnak egy zacskó nyers krumplit ugyan, de csak Soros-levelekkel együtt, s ha kezet csókolunk nekik.

Dugják föl maguknak, drága polgártársak, ez a véleményünk, miközben a Petrovics bácsi Farkasok dala című opuszát mormoljuk magunkban. A nyers krumpli rágós és nehezen emészthető, másrészt pedig nem adjuk a lelkünket a nyüves életünkért. Lehet ezt is, a kellő kéz megcsókolása után meleg hivatal és Erzsi-jegy is jár, tessék választani.

Ha a szabadon való éhendöglés mellett döntünk, az agónia elnyújtásánál hasznos a változatos étkezés. Ne szedjünk ki minden szart a kukából, ügyeljünk, hogy moslékunkban legyen fehérje, zsírok, szénhidrát, cukor, rostos anyagok és vitaminok mindenképp, hogy elkerüljük az influenzát.

Nem egyszerű mindezt beszerezni, de egyáltalán nem lehetetlen Helyzetünk így, ha nem is ideális, mégis kielégítőnek mondható, viszont az élénk turkálástól sajátos szagunk lesz, amitől embertársaink fintorognak. Válaszunk hát magunknak egy félreeső kutyafuttatót, és annak egyik fájára lazán lógassuk fel magunkat.

Meglátjuk, hogy az élénk légmozgás milyen jól átszellőztet, olyanok leszünk, mint a Coccolino-maci. Szemeink is oly bájosan csillognak majd, míg rájuk nem telepszik valami fátyol, s közben nem a Csendes éjt, hanem Ginsberg Leples bitangját dudorásszuk, akárha Hobo dörmögne a szívünk helyén.

AZ ÉN MINISZTERELNÖKÖM – Szombathelynek nem kell másik jelölt!

Tizenöt hosszú esztendővel ezelőtt, néhány nekibuzdult lélek, egy egészen különös jelvénykével a kabáthajtókáján rótta köreit. A nagy csatavesztést követően, – igen, a 2002-ben elszenvedett csúfos fidesz-vereségre gondolunk -, hetekkel az emlékezetes Dísz téri beszéd után néhányan úgy gondolták, kinyilvánítják soha el nem buktatható álmaikat.

Bemagolták a „ha mozdulnunk kell, együtt mozdulhassunk” bonyolult rigmusait, aztán rövidesen kaphatóvá vált a kitűző, s szinte kötelezően mindenki ezt viselte, aki nem akarta elfogadni a lesújtó vég-eredményt. Igen, Orbán Viktor fityegett a kabátokon, mint aktuális miniszterelnök. Legalábbis ezt tudatta a felirat: az én miniszterelnököm.

Nem számított, hogy az akkor éppen regnáló vezetőt Medgyessy Péternek hívták!

Ma már jól tudjuk, ez nem egyszerű dac volt!
Csak a fidesz fanatikusainak rögeszméje – a magabiztosság álságos jele, az örök-miniszterelnök személye kapcsán.
Hamarosan berobbant a legnagyobb átverés szövege, mely szerint a „nemzet nem lehet ellenzékben”, jöttek a mindent felzabáló polgári körök, Holdvilág Hende koordinátori atyáskodásával, s a „történelem főutcája” című településrombolások.
A lényeg mindig ugyanaz maradt: bő másfél órás folklórműsor, némi gyalázkodás Bayerral meg a Rákay gyerekkel, aki Kálmánságát Philipségre cserélte, aztán szűnni nem akaró Viktor-viktor-viktor után egy-egy dakota közmondásokkal tarkított beszéd, magától a bálványtól.

Soha, egyetlen pillanatra nem zavarta a társadalmat, hogy a vesztesek kárognak!!!

Senki nem próbálta megadni a kegyelemdöfést, senki nem rugdalt a haldoklókba – tehették a dolgukat, hiszen demokrácia volt a Magyar Köztársaságban.

Nem számított sértésnek egyetlen valótlanságuk sem, s ha nehézségeik támadtak a küzdelemben, nyugodtan fordulhattak a nemzetközi közvéleményhez! Támogatókat, rokonszenvezőket találhattak mindenütt!
És nem csak Soros Györgyre támaszkodhattak!

(…)
Tizenöt év után mindenféle alternatíva nélkül sodródunk a következő tavasz felé. Persona nongraták, ellehetetlenítettek és legatyásítottak versenghetnek majd Németh Szilárdokkal, Rogán Antalokkal és Habony Árpádokkal. (Nem tudja valaki, kicsoda Habony Árpád?) Valaha erre mondtuk, hogy „maccsunk nincs”, hogy tutira kivérezhetünk, ha egyáltalán mérkőzni merészelnénk. Pedig létezhetne választásunk!

Az én miniszterelnököm hét hónapja arra vár, hogy megszólítsák, hét hónapja arra vár, hogy meghallgassák. Az én miniszterelnököm egy zárka félhomályában ül, fogva tartják és hetedik hónapja már, hogy nem ölelheti magához szeretett gyermekeit, szíve választottját. A jogállamban szokásos jogairól gondolkozik és közben be kell látnia, hogy mindaz, amit évtizedeken keresztül tanult, értelmét veszítheti.

Szombathelynek nem kell másik jelölt! Van miniszterelnököm.
És a Derkón lakó társaimnak is ugyanígy.
Karácsony közeledtével még inkább!