Orbán Viktor Mihály kijelölte a saját és az ő nemzetének útját az elkövetkező dolgos hétköznapokra, amiből az tetszik ki első blikkre, hogy lesz itt móka és kacagás. Ha képes az ember kellő cinizmussal szemlélni a világot, ez elengedhetetlen az életben maradáshoz.
Azt találta mondani ez az átkunk minekünk, hogy kormányát az új korszak feltételeihez és szellemi kihívásaihoz igazította. Ez annyira sikerült neki, hogy a friss húsok közül kettő, akiknek a seggén még ott van a tojáshéj, már elborzasztotta a népeket, a többi egyelőre nem szólalt meg.
Az agráros mókus eldobott szendvicsekről ábrándozott, amelyeket disznók zabáltak föl. Ismerjük a sztorit, nem érdemel újabb szót. Mint ahogyan az emberekért felelős tízparancsolatos gyógyító szándéka is, amellyel az új korszakban a mi miniszterünk megérkezett a XXI. század kebelére és mélyére is egyben.
Most, hogy elmeséltem az életüket, és éppen annyit belőle, amennyit érnek, nézzük ezt az Orbán Viktor Mihályt, akit ugyan ismerünk már kívül és belül, és mégis képes újdonságokra, de meglepetésekre nem. Az őrület, amely lobog benne, az biztos pont, azzal a világot ki lehet billenteni a sarkaiból.
Miniszterügynök úrnak mindig voltak fixációi, mániái úgymond, jelen stádiumában a kereszténységnél tart. Olvasatában ez a gyógymód a világ összes bajára a takonytól az atombombáig, de ez is elmúlik egyszer. Ha olyan lesz a környülállás, tűz ő még csontot is az orrába, és vacsorál misszionáriust.
Régebben is volt a dakota korszaka, akkor ilyen rézbőrű szemszögből értelmezte a világot, most a tömjéntől vannak víziói. Ezért tarja feladatának most, hogy védelmezze a kereszténységből kisarjadzó gondolkodást, ami máma azoknak is fontos, akik már eltávolodtak a vallástól.
Nem a manitu a nyerő momentán, hanem a keresztény kultúra. Komolyan mondom, ha egyszer valaki ezek közül elmagyarázza, ez mit jelent az ő olvasatukban, akkor én annyira hálás leszek, hogy ezzel a túláradó érzéssel az idők végezetéig üldözni fogom.
Agrárminiszteri megközelítésben szendvicseket, a Balog utódéban tömjénnel füstölést. Ilyenek sarjadzanak nekünk a kereszténységből, és nem véletlenül emlegetem ezt a sarjadzást már megint, mert miniszterügynök úr is így használta a ráolvasást a migráncshordák ellen. Ez a szó valami újnak a születését hivatott szimbolizálni, és ez már itt is van.
Ha emlékszünk rá, és mért ne emlékeznénk, a migráncsok fő fenyegetése a plakátok és a M1- megatöbbi – olvasatában az volt, hogy elveszik a munkánkat, széttosszák az asszonyainkat, és minden utcasarkon robbantanak egy csöppet. Ezt verték a bamba népek tudatába, mégpedig nagy sikerrel.
Ebből az a keresztény kultúra sarjadzott ki, hogy kiránduló csoportokra hívtak rendőrt, a fodrásztól kendőben távozó asszonyra, meg ilyen cukiságok. Be van szarva a magyar paraszt, ez a keresztényi kultúra, ez sarjadzik belőle, meg a fogak vicsorgatása. Ellenben még egy szonett vagy szonáta sem született keresztényileg, nem sarjadzott ki úgymond a magyar néplélekből.
S ha most azt kérdezed tőlem, drágám, hogy nincs-e nekem ettől az egész ótvartól hányási ingerem, akkor vidáman rikkantom bele a világba, dehogynem, cseszmeg.
Sőt, úgy vagyok vele, mint a Family Guy degenerált családfője Peter, aki az idegenek burjánzása miatti végső kétségbeesésében így fakadt ki asszonyának: Lois, a Részeges Kagylót elözönlötte egy csapat semmirekellő, teaszürcsölő, retkes, nyüves angol. Belőle meg ez sarjadzott keresztényileg.