A fröccsök ura lóhalálában hozta a felest Bélának az udvarra, mert nagyon rossz bőrben lévőnek mutatkozott. Olyan tavaszi fáradtság ülte meg a szemét, hogy nem látszott az alja, ilyen iszapok és bugyborékolások voltak benne, a színe is odalett, csillogása pedig elveszett teljesen. Mindez az illetlenség azért történt meg vele, mert látta, sőt, hallotta, hogy amint a macska elharapta a rigó torkát, mint egy jól képzett hóhér, a madár a törött nyakával és lefittyedő fejével sem állhatta meg, hogy oda ne szúrjon gyilkosának nagy pimaszan és fennhéjazón: győsztem. Ezt mondta, ilyen pöszén, mert az átharapott torka miatt zavar keletkezett a rendszerben. Sőt, még azt is hozzá tette, egy null ide, holott a vér már mindent elborított, és a szeme opálos lett a haláltól.
A macska is annyira zavarba jött ettől a pimaszságtól, hogy először el is felejtette megenni áldozatát. Csak nézett, mi van itt, milyen illetlensége az életnek, sőt, amikor már ropogtatta a madár gerincét, püspökfalatját, a combját félre téve jutalomnak a végére, a fej, amely leválasztva a gerinctől ott hevert a kerítés tövében, egyre csak ismételgette, hogy győsztem, győsztem, amitől meg lehetett őrülni. Már csak néhány tollcafat a véres fűben, ennyi emlékeztetett arra, hogy ez valaha egy rigó volt, a fej mégis egyre csak mondta a győzelmi jelentést, hogy a macska belerúgott, vagy mit csinált, nem tudni, de a fej röpült csukott szemmel és ordítozott, hogy győzött. Ettől a pillanattól nem volt nyugvás a faluban, a győzelmi mámor vírusként terjedt, kényszeresen bizonygatta mindenki, hogy győzött, és döngette a mellét.
A kocsmában is kitört egy mindennapos verekedés vasvilla és bugylibicska segédletével, és az egyik olajos hajú, midőn a villa állt ki a bordái közül, szájából pedig bugyborékolt a vér, úgy ordította a győzelmi dalt, meg a diadalt. Sőt, amikor kis késéssel, de a rendőrök meg a mentők is megérkeztek, és a lelke már láthatóan kúszott ki a villa okozta lukon, kijelentette, baj nincs, ő kérte, sőt, követelte, hogy döfjék mellbe, hadd nézzen az ellenség szemébe, s úgy vághassa a képibe, igaz, már alig hallhatón a lélek sziszegésétől – ahogy szivárgott a lukon -, hogy ennyit tudsz csak nyamvadt komcsi? Hogy ezt ő így előre kitervelte egyrészt, hogy legyen egy kis cirkusz, meg, hogy bizonyítson az asszonyának, aki félrelépett egy másik traktoristával, így mutatni meg a cemendének, ki az úr a háznál mégis.
A hülyéje. Mert, amint visszatuszkolták belé az életet, és a mentő visított a messzi városba el, a kórházba bele, olyan vigasságot rendezett a bánatos szemű asszonya a másik traktoristával, hogy kirúgták a ház oldalát. És a duplagyűrűsök is, akik az erkölcs csőszei voltak a faluban, inkább, mint a bádogbános, elégedetten nyugtázták, hogy a megcsalt férj, vasvellával a melliben milyen elképesztően leckéztette meg az asszonyát, aki lám, épp vezekel, hogy csak úgy sikongat mérhetetlen bújában. És még a protkósok is mondogatták pöszén, direkt rohasztották szét a fogukat, mert mindenük a savanykás lehelet, amit a duplagyűrűsök úgy követnek, mint a kutya a fokhagymás kolbászt. Általános volt a téboly tehát.
Ott rohadt szét az egész falu, hámlott le a vakolat, a templom tornya megrogyott, a járdák púposodtak, fölrobbant egy gázpalack, de mindenki ünnepelte a győzelmet. Nem volt olyan borzalom, ami meg ne történt volna, a kultúr összedőlt, a polgármester pedig előmászva a romok alól kijelentette, így akartam épp. Már ott tartott a haláltánc, hogy a falu végleg elmerül a feledésben, amikor Béla észbe kapott, hogy ez vírus, cseppfertőzéssel terjed, és egyedüli gyógyszere az alkohol. Kirakatta a fröccsök urával a kocsma teljes készletét, és módszeresen itatni kezdte a falu összes lakóját, a duplagyűrűsöket, az olajos hajúakat, a műanyag dömpereseket meg a bánatos szeműeket is mind, s mire este lett, teljesen elázott mindenki, és okádva meg dülöngélve ünnepelte a vereség beismerésének áldott képességét, és a rend helyreállott.