Színes Mikulások találkoztak a szombathelyi Műjégpályán

A 2017-2018-as jégszezon sem kezdődhet meg igazi ünnepi hangulat nélkül.Igy idén is eljöttek Szombathely jegére korival a lábukon a színes Mikulások.

Eljöttek, hogy bevetésük előtt találkozzanak, és egy feledhetetlen napsütéséses délelőttön jót mókázzanak korcsolyázzanak a szombathelyi Műjégpályán
Ide kattintva látható a fotógaléria.


Idén a Nemzetközi Színes Mikulástalálkozó a Szombathelyi Szabadidősport szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Szabadidősport Szövetség támogatásával jött létre.
31. Szezonját kezdő műjégpálya gazdag programmal várja minden szombat délelőtt a korcsolya szerelmeseit. Varga Jenő Jéglovag a programsorozat főszervezője elmondta, hogy az ország leggazdagabb jeges játéksorozatával készülnék az idei szezonra.

Képgaléria ide kattintva látható.

Jégkarnevál , meztelen korizás, a harmincadik jégszezon végén

Idén jubileumi jégkarneválon szórakozhatott a környék népe, akár jelmezben, akár anélkül érkezett a Szombathelyi Műjégpályára február19-én vasárnap délután.

30 éve van lehetőség a kulturált színvonalas sportolásra, farsangi szórakozásra, és a tél elűzésére.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Ez ugyan azt is jelenti egyben, ha ez sikerül akkor hamarosan zárja kapuit a létesítmény. Ezúttal is hatalmas móka, szép jelmezek, vidám emberek, gyerekek csúszkáltak koriztak, beöltözve.

Katica, rendőr, katona, banán, Napóleon, madár, rózsa, vadász madárijesztő, pingvin, bárány, tigrisek, Szörnyella, bennszülöttek, Mikiegér, méhecskék, sárkány, hőlégballonos lány, helyszínelő, teknőc, boszorka, és sok sok vidám figura rótta a köröket a jégen.

A jégfelújítás után a népszerű meztelen korisok hasítottak öt kört, ahogyan ezt a korábbi években megszokhattuk.

Vannak dolgok amik nem nagyon változnak. Így a szervezés, a program levezénylésének személye sem. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, és azon belül is Varga Jenő sportfeltaláló aki hatalmas mozgató ereje a rendezvényeknek. E napon is első vonalból jelmezbe öltözve, majd fürdőruhára vetkőzve adagolta a hangulatot.

Ő egyfajta ceremónia mesterként, a programok házigazdája. Nem kis mértékben köszönhető neki egy egy ilyen esemény hangulata. Jómagam is minden alkalommal korival a lábamon jelmezbe öltözve tudósítom a szenzációs hangulatú bulit.

Ahogy sokan mások, én is szívesen változtatom jelmezem. Idén Napóleonként léptem jégre, hogy elkészíthessem a közkedvelt fotóimat.

Mellettem csuda jó ötletes jelmezesek suhantak a jégen, kicsik nagyobbak felnőttek egyaránt remekül szórakoztak. A 2017-es jégkarnevált színes tűzijáték zárta. Nem lehet elhanyagolni azt a tényt sem, hogy az idei karnevál jelmezversenyét nagy meglepetésemre én nyeretem, Napóleon jelmezemben. Hosszú jelmezes éveim során erre még nem volt példa. Persze ha kicsit előbb érkezik meg a bennszülött páros, gyanítom esélyem sem lett volna.

Ezzel lassan de biztosan a szezon is véget ér. Ennek pontos ideje a hőmérséklettől függ, ami hatalmas ütemben emelkedik. Talán ezt a hónapot még kihúzzuk jéggel.

Ha mégsem, akkor a kapuban csak ennyit mondunk majd. Jég veled koripálya.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Schott családi jégnap 2.

Másodjára már eredményesebbnek bizonyult érdeklődés terén a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és a Schott Hungay Kft. Által szervezett családi jégnap.

Az eredetileg tervezett időpontban nagyon viharos időjárás hiúsította meg a rendezvényt, de február 18-án egy nappal a hatalmas jégkarnevál előtt már többen érkeztek, és vettek részt az ügyességi versenyeken.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A díjazását a SCHOTT Hungary Kft. vállalta. Családias hangulattal kedvező belépési lehetőséggel, forró teával várták dolgozóikat és a vendégeket.

A gyönyörű napsütés már már tavaszi hangulatot idézett a jégpályán. A versenyben résztvevők pedig mindannyian kaptak ajándékot.

Sportra fel Szombathely

Családi jégnapok, az első nekifutás azaz nekicsúszás

A Mottó még ma is a régi. Sportra fel Szombathely a szervezők szintén nem változtak. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezi, és mozgatja a város, és a környék sport kedvelőit akár földön, vízen, vagy jégen legyenek.

Idén jelenleg a jubileumi XXX. jégszezonban éppen egy hatalmas családi jégnapra invitálták az érdeklődőket, résztvevőket. Ezúttal a versenyek díjazását a SCHOTT Hungary Kft. támogatta.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Családias hangulattal kedvező belépési lehetőséggel, forró teával kedves kiszolgálással, vendéglátással. A családi verseny színvonalas, változatos összeállítását lebonyolítását most is mint mindig, Varga Jenő jéglovag, sportfeltaláló vállalta magára.

Sajnos a kemény hideg, és hatalmas szél ezt a programot kissé megtépázta. A gyönyörű napsütés ugyan csalogató volt, de a mellé párosuló mínuszok távol tartották az érdeklődőket.

Így ezt a rendezvényt, egy hét múlva szombaton tíz órától megismétlik majd. Viszont a csökkentett létszámú sportnapról, a versenyszámokból, a hangulatból néhány pillanatképet elhoztam mégis.

És egy hét múlva mindenkit sok szeretettel, forró teával változatos versenyszámokkal vár a Szombathelyi Műjégpályára, Varga Jenő, és a Schott Hungay Kft.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Színes Mikulás találkozó a műjégpályán

Örömmel tudatjuk a téli sport szerelmeseivel, hogy 2016. december harmadikán ismét szezont nyitott a szombathelyi műjégpálya.

dscf1004

A szombat esti nyitó buli után, vasárnap reggel ismét az egyedülálló színes Mikulás találkozó következett a Szabadidősport Szövetség szervezésében és Varga Jenő vezénylésével.

dscf1021

A csodálatos napsütésben sokan látogattak ki a jégpályára, hogy találkozzanak a különleges Mikulásokkal és ördögökkel. Hogy jó kis fotókat készithessenek velük.

dscf1018

A kicsiket szaloncukorral lepték meg a fehér szakállúak. S hogy kis szórakoztatás, és hasznos tevékenység is legyen a délelőtti programban, volt Mikulás szépségverseny, vagy inkább nevezzük ezt szimpátia versenynek.

dscf1041

Volt Mikulás vonulás, Mikulás csoportkép készítés, Mikulás akadályverseny. Ez utóbbiban csúfosan mutatkoztak be az öregek.

dscf1073

Nem maradt el a kori oktatás, és bemutató sem, ami szezon elején nagyon fontos szerepet kap, és Varga Jenő ezt nagyon szív ügyének is tekinti.

És nem utolsó sorban találkozhattak  kicsik,  nagyok a szinte elejétől alap pillérnek számító párossal a Tüzoltó Mikulással, és Pufi Mikulással, velem is.

dscf1062

A képekre kattintva további fotók láthatól.