Virágkötők és parképítők szakmai versenye

Harmincadik alkalommal mérik össze tudásukat ügyességüket Szombathelyen a Herman Ottó Szakiskolában a virágkötők és parképítők.

Március 29-én egész nap készültek a virágcsodák.
További fotóim ide kattintva láthatók.


22 versenyző, három feladat. Néhányan külföldről, Szlovákiából érkeztek.
Kézben tartható kötött virágcsokor, tavaszi ajtódísz, és virágdoboz elkészítése volt a versenykiírásban.

A parképítők hatodik alkalommal mérkőznek meg. Kilenc induló állt segédjével a kijelölt minipark versenypálya szélére hogy kreatív tudását bemutassa. Ide is érkeztek Szlovákiából Malinovóból.

De a helyi csapat mellett érkeztek Szentesről, és Budapestről is. A végeredményt a díjazást kis műsor keretében Szombaton délelőtt láthatják az érdeklődők. A 30. Savaria Floriadae és 6. Savaria Parcum kiállítás ünnepélyes megnyitója Szombaton 10 órakor kezdődik .
További fotóim ide kattintva láthatók.

Öröm a zene tehetségkutató néhány pillanata

2018-ban új helyszínen, az Agora MSH-ban zajlott szinte egész nap az Öröm a zene tehetségkutató.

A helyszín jól vizsgázott, tágas, kényelmes, technikailag teljesen megfelel az igényeknek.
További fotók ide kattintva láthatók.


Február 24-én szombaton már reggel óta nagy nyüzsgés volt a házban. Érkeztek sorban a csapatok szám szerint 14 nevező, hogy beálljanak, cseppet próbáljanak, és felkészüljenek a délután zajló megmérettetésre, zenés produkcióikat bemutassák a zsűri, és a közönség előtt. Köztük többen már korábban is neveztek.

Azóta fejlődtek, gyakoroltak, igyekeztek hogy idén jobb eredményt tudjanak elérni. A háromtagú zsűrinek idén sem volt könnyű feladata, de dönteni, választani mindenképpen kellett, így a végén az eredmény a következőképpen alakult:A tehetségkutatót a Gargantua nyerte, ők jutottak tovább az országos döntőbe.

Második helyen a Smoking Frog, a harmadikon a Kedveskovács végzett. A legjobb hangszeres zenésznek járó Újfalusi Gábor díjat idén Kecskés Tamás, a Smoking Frog dobosa kapta.

A meghallgatások nagyon frappánsan rugalmasan zajlottak. Az eredményhirdetés után a győztes csapat adott egy rövid, négy dalból álló koncertet, amitől igazán az egész nap egyben egy kis minifesztivál hatását keltette.

Ide kattintva további fotók láthatók.

Félmaraton közel kettőszáz nevezővel Szombathelyen

Szombathely és Bucsu között szervezetten, útlezárásokkal, rendezőkkel ,felvezetőkkel rendezték meg vasárnap délelőtt a Savaria Félmaraton futóversenyt.

A versenyre közel kettőszázan neveztek, és álltak tíz órakor a tömegrajthoz.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A teljesíthető távok 5,  10, és 21 km volt. A legfiatalabb versenyzö tíz éves alatti, mig a legidősebb egy 82 éves úr volt.

Ez is bizonyította hogy a sport, a futás is kortalan .

 Az időjárás ideális volt a versenyhez, aminek hátterében egészség diagnosztika, láb állapot felmérés, és masszázs szolgáltatások is igénybe vehetők voltak.

A részletes  eredmények pedig itt találhatok:

http://www.sportident.hu/20170910_Savaria_kateg_eredmeny.html

 

 

 

Országos roncsderbi bajnokság 2. futama Szombathelyen

Idén jól sikerült a szombathelyi roncsderbi futam időpontját belőni a szervezőknek, hiszen igazi nagy tömeget mozgató rendezvény nem csalogatta el a potenciális látogatótömeget, a benzingőz szerelmeseit.

A helyszín a már jól bevált egykori szabadidőközpont körkörösen szépen belátható területe volt.

A képekre kattintva további fotók láthatók .

A versenyt szokás szerint hatalmas munka előzte meg idén is, de mondhatjuk megérte. Az országos roncsderbi bajnokság második fordulója, igazi nyári melegben, jól szervezett, pörgős versenybonyolítással, kísérő programokkal, látnivalókkal igazán kellemes vasárnapi elfoglaltságnak bizonyult.

A délelőtti pörgős időmérők, és egy rövidke ebédszünet után, szinte a verseny végéig folyamatosan dübörögtek a vasak, mindenféle kategória részvételével. Látnivaló, és izgalom akadt bőven, de még a hatalmas Amerikai autócsodák megjelenése is nagyot dobott az autós rendezvényen.

Igazán szórakoztató ütközésekkel, sérülésmentes borulásokkal tarkított megmérettetés volt a szombathelyi.

A nap ezerrel sütött közben, amiről megfeledkezve csodálta mindenki a futamokat, majd otthon újabb csodálkozás következik a tükör előtt. Hogy miért is? Aki ma kint volt, és nem egy sátorban vagy árnyékoló alatt töltötte a napot, az most tudja miről is van szó. A házigazda idén is az AutóCrash Szombathely SE volt.

A kápekre kattintva további fotók láthatók.

Németjuhász kutyák találkozója és versenye Kőszegfalván

Kutyaugatástól volt hangos a Kőszeg melletti kis település Kőszegfalva. Ide várták nagy létszámban a Németjuhász kutyákat kicsiket nagyokat gazdáikkal oktatóikkal.

A nemzetközi találkozóra, bemutatóra, kiállításra 120 előzetes nevezés jelentkezés érkezett.

A képekre kattintva további fotó látható.

Az egész napos rendezvényen alaposan szemrevételezték a állatokat a szakértő szemek.

És természetesen a megérdemelt díjazás, a büszke tekintetek, a hálás farok csóválás és ugrálás, játszadozás sem maradt el. A szakmai kifejezések említése helyett beszéljenek most a képek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

 

Iseum Rallye 2017 nyitó estje Szombathely belvárosában

Benzingőz és kemény motorhangok járják át Szombathely utcáit és a környéket a hét végén. Május 19-21-ig a hagyományos Iseum Rallye bajnokság idején.

 Péntek este benépesült az Iseum előtti utca, és a Fő tér környéke is.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Előző helyszínről jelképesen elstartoltak a verdák, majd kicsivel később a második helyszínen egy éjszakai kiállítást alkotva a Fő téren parkoltak le.

Nem gyenge látványosságot teremtve ezzel. Ez idén egy újdonság a versenyprogramban, de látványában egyedülálló, és az érdeklődés sem maradt el.

Az igazi megmérettetés szombat reggel veszi kezdetét és vasárnapig tart.

A képekre kattintva további fotók láthatók a péntek estéről.

Iseum Rallye 2017 nyitó estje Szombathely belvárosában

Benzingőz és kemény motorhangok járják át Szombathely utcáit és a környéket a hét végén. Május 19-21-ig a hagyományos Iseum Rallye bajnokság idején.

 Péntek este benépesült az Iseum előtti utca, és a Fő tér környéke is.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Előző helyszínről jelképesen elstartoltak a verdák, majd kicsivel később a második helyszínen egy éjszakai kiállítást alkotva a Fő téren parkoltak le.

Nem gyenge látványosságot teremtve ezzel. Ez idén egy újdonság a versenyprogramban, de látványában egyedülálló, és az érdeklődés sem maradt el.

Az igazi megmérettetés szombat reggel veszi kezdetét és vasárnapig tart.

A képekre kattintva további fotók láthatók a péntek estéről.

Schott családi jégnap 2.

Másodjára már eredményesebbnek bizonyult érdeklődés terén a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és a Schott Hungay Kft. Által szervezett családi jégnap.

Az eredetileg tervezett időpontban nagyon viharos időjárás hiúsította meg a rendezvényt, de február 18-án egy nappal a hatalmas jégkarnevál előtt már többen érkeztek, és vettek részt az ügyességi versenyeken.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A díjazását a SCHOTT Hungary Kft. vállalta. Családias hangulattal kedvező belépési lehetőséggel, forró teával várták dolgozóikat és a vendégeket.

A gyönyörű napsütés már már tavaszi hangulatot idézett a jégpályán. A versenyben résztvevők pedig mindannyian kaptak ajándékot.

Sportra fel Szombathely

Családi jégnapok, az első nekifutás azaz nekicsúszás

A Mottó még ma is a régi. Sportra fel Szombathely a szervezők szintén nem változtak. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezi, és mozgatja a város, és a környék sport kedvelőit akár földön, vízen, vagy jégen legyenek.

Idén jelenleg a jubileumi XXX. jégszezonban éppen egy hatalmas családi jégnapra invitálták az érdeklődőket, résztvevőket. Ezúttal a versenyek díjazását a SCHOTT Hungary Kft. támogatta.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Családias hangulattal kedvező belépési lehetőséggel, forró teával kedves kiszolgálással, vendéglátással. A családi verseny színvonalas, változatos összeállítását lebonyolítását most is mint mindig, Varga Jenő jéglovag, sportfeltaláló vállalta magára.

Sajnos a kemény hideg, és hatalmas szél ezt a programot kissé megtépázta. A gyönyörű napsütés ugyan csalogató volt, de a mellé párosuló mínuszok távol tartották az érdeklődőket.

Így ezt a rendezvényt, egy hét múlva szombaton tíz órától megismétlik majd. Viszont a csökkentett létszámú sportnapról, a versenyszámokból, a hangulatból néhány pillanatképet elhoztam mégis.

És egy hét múlva mindenkit sok szeretettel, forró teával változatos versenyszámokkal vár a Szombathelyi Műjégpályára, Varga Jenő, és a Schott Hungay Kft.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szent Márton városának sport – és családi napja

  Szeptember 10-én a  Brenner János Nevelési Központ adott otthont a szombathelyi általános iskolák csapatainak ahhoz a sportvetélkedőhöz, amit Szent Márton nevéhez kötöttek a szervezők.

dscf0850

 A csapatokat az iskola hitoktatója vezette segítőivel.

a képekre kattintva további fotók láthatók.

dscf0790

A sportjátékok szakmai lebonyolítója a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE). volt.  A versenyek több állomáson zajlottak az iskolán kívül is.

dscf0836

Délután  Szent Márton játékok, és a Kötélugró Klub interaktív bemutatója színesítette a programot.  

A képekre kattintva további fotók láthatók.