Angyalok és démonok

Igencsak felháborodtak a szülők, amikor az Országos Polgárőr Szövetség nyári táborában gyermekük mintegy miheztartás végett részt vett a Nagy Atlantiszi Angyalrituálén. Ez a móka a Krisztus Esszénus Templomának Rendje legfontosabb pörformansza. Az OPSZ alelnöke ennek a szektának a nagymestere, mi mást adhatott volna a romlatlan gyermekeknek, ugye?

A magunk részéről nem igazán értjük a fölhorgadást, a kölkök ugyanazt kapták kicsiben, mint a szüleik nagyban idekint. Mindenkit meg akarnak téríteni ugyanis, dúl a vérre menő harc a lelkekért. Matolcsy pöttyöket vizionál a seggünkre, Kásler tízparancsolattal gyógyít, a kedves vezető lelkéért imalánc csörög, aki maga meg futballtemplomokat épít, a fiacskájáról pedig ne is beszéljünk. Tök fölösleges.

Tele van az ország póráz és szájkosár nélküli eszementekkel. Ehhez képest, ha a polgárőrség keretében szervezett táborban a gyermek közvetlen kapcsolatba kerülhet az elsüllyedt Atlantisszal és a gyógyító angyalokkal, egy szava sem lehet a szülőnek. Főleg, ha ő meg a szeplőtelen fogantatásban hisz, föltámadásban és abban, hogy két gramm liszt vízben oldva és kisütve Krisztus teste, amit áhítattal kell szopogatni.

Ha esetleg hitetlen a kölök apja-anyja, s úgy jóakaratú, akkor meg így járt a lurkó. Nem kell finnyásnak lenni, az iskolában sem kap mást, csak másnak nevezik, hogy milliárdokat lehessen beletolni, cserébe ő pedig hű, kellően ostoba és reszkető alattvalókat bocsát ki a falai közül az állam dicsőségére, de hasznára leginkább. Ki van ez találva: cserekereskedelem folyik a lelkekkel a birodalomban, ha nem vettük volna észre.

Én adok neked két hülyét, te nekem három szolgát, ez a felállás. Ilyen alapokra építette Szent István az országát, ami a maga idejében menő volt, máma nem annyira, viszont ezek a mostaniak is éppen úgy képzelik és olyanok is. Ehhez képest, ha a gyerek a táborban gyógyító angyalokkal diskurálhat, az csak hab a tortán, matiné mintegy az élet nevű előadás előtt. Nincs ez így jól, de ezt dobta a gép, röhögjünk rajta.

Az esszénusok különben is jó fejek voltak a maguk idejében. Nem kereskedtek és nem katonáskodtak, csak a saját választott elöljáróiknak engedelmeskedtek, elöljáróik utasítása nélkül viszont semmit nem tettek. Két dologban azonban teljes szabadságot élveztek: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Ez utóbbi például egészen stramm tulajdonság, olyannyira, hogy mára ki is ment a divatból, mert győztek a keresztények.

Ezek is lehetnének egy apró szekta máma, mint ahogyan minden vallás így kezdődik. S hogy melyik indul világhódító útra, az attól függ, hogy kellően agresszívan terjesztik-e, háborúkkal meg máglyákkal, terrorral és megfélemlítéssel, de gyilkosságokkal mindenképp. A szelídségnek, úgy látszik, nincs jövője, ha az emberről van szó, mert ez egy ilyen véres szájú állatfajta, fölösleges szépítgetni.

Hogy ezek a mai esszénusok hülyék, mint az éjszaka, és azt vallják, hogy a szertartásuk Atlantiszról származik, onnan, ahol az emberek együtt éltek az angyalokkal és a Mennyei Atyával, az ciki. De nem cikibb, mint az összes többi vallás kánonjai, hinni ebben is lehet, sőt, abban is, hogy a Nagy Atlantiszi Angyalrituálé gyógyító erővel bír. Mért, a Tízparancsolat jobb? Na, ugye.

Ilyenekkel gyerekeket fertőzni nem komilfó, de, mint láthatjuk, a nagy egész sem különb, mert egy komplett tébolyda az egész ország. A Tom Hanks-féle Angyalok és démonok című mozit idézi bennem, amelyben a camerlengo a félelemre bazírozva óhajtja megerősíteni a hitet, és nem utolsó sorban biztosítani a pápaság hatalmát. Tökéletes a párhuzam Orbán országával, pedig nem is akarták.

Szóval lehet itt háborogni a gyerekek megrontása miatt, de az egész ország büdös, akkor meg minek. S ha receptet adhatunk a kínokra, jelen felállás, szellemi, fizikai és anyagi kondíciók alapján csak egy lehet az: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. És ez a törvény igaz a kedves vezetőre ugyanúgy, aki az eszelősséget rászabadította az országra. Addig is javasolom a világ aeterno modo (az örökkévalóság módján) való szemléletét. Jobb ugyan nem lesz, de röhögni lehet tőle.