blogin.hu

Lehet, hogy szegénységi bizonyítvány, de ma reggelig nem tudtam, hogy Kocsis Máté a bátor valamennyik frakcióvezetője a parlamentben. Illetve nem érdekelt, hogy micsoda. Föltűnt, hogy a szükségesnél többet ordibál, de ezt betudtam a lojális túlbuzgóságnak vagy hitnek. Mindig vannak ilyenek, akiknek be nem áll a szájuk, akkor is beszélnek ha szükség arra nincs, illetve, ha az ég egy világon semmi értelme nem mutatkozik. Ez utóbbira Deutsch a legjobb példa, ő általában nem tudja, mit pofázik, de be nem áll a szája. No most, hogy ez a Kocsis frakcióvezető, az abban a tudósításban tűnt fel, amely arról számolt be, miféle hadat üzent ez a Kocsis fontosságának összes tudatában Jakab Péternek.

Jakab Kövér pedellussal háborúzik kilátástalanul és most már életre-halálra, de egyenlőtlen feltételekkel. Jakab egyet szól, Kövér kikapcsolja a mikrofonját, és a nyakába sóz pár milliót büntetésként, amit a népek aztán összedobnak neki. Ezért Jakab, mint akinek veszteni valója nincs, egyre merészebb, legutóbb már egyenesen Kövér bajuszát, nyakkendőjét, munkastílusát dicsérte. Még nem tudni, mennyit kóstál ez, de lehet semennyit, mert Kövér nem érti az iróniát, és azt véli, egy nagy fordulattal Jakab egyenesen rajong érte vagy szerelembe esett irányába, a buli tehát zavarok nélkül folyik tovább. És ebbe az idillbe rondított bele Kocsis, mint frakcióvezető.

Neki sincsenek érzései, mint az akcióból kitetszik. Mint kifejtette, a frakciója is büntetni fogja Jakabot, mégpedig azzal, hogy amikor megszólal, testületileg kivonulnak. Tudom, hogy ez nem így működik, de a metódus ez után az lehetne, hogy Jakab nyomja a gombot, mint a süket a csüngőt, vagy jelentkezik a padból kiesve, hogy tanító bácsi, szólani, akarok, aztán a bátrak frakciója libasorban, élükön Kocsis Máté frakcióvezetővel járkálna ki-be, mint egy részeg lakodalomban vonatozik okádva a násznép. Aztán jönne a kacsatánc. Eltelten nézegetném még ezt a képzeletbeli filmet, de a hedonizmusnak is van határa, még a végén az ereszen kell menekülnöm a hajnalban, fekete Pobjedával érkező TEK elől.

Kocsis frakcióvezető azonban húszra még lapot húzott, és föltette a pontot a dülöngélő Í-re, kijelentve: „De még az is komoly vita tárgya nálunk, hogy az alpári vagdalkozása egyáltalán megvetésre érdemes-e”. Ez nagyon ott van, csak ismerősnek tűnik. Mert emlékezzünk, hogy Vang Ven-bin kínai külügyi szóvivő a budapesti utcaátnevezési akcióról ekképp nyilatkozott: „Az efféle viselkedés még csak megvetést sem érdemel.” – No most, ebből az tűnik ki, hogy Kocsis frakcióvezető odavan a kínaiért, de nem pálcikával zabálja, hanem két marokkal tömi. Nem kell ide a Fudan ideológiai nevelése, a jelek szerint a kínai szófordulatok már mennek, a gondolkodás pedig régóta ugyanaz.

Kocsis frakcióvezető elszólása beszédes, és egyáltalán nem látszik véletlennek. Olybá tűnik ezek szerint, hogy akkor a kínaiakkal közösen most az lesz a minősítési szint, hogy a Fideszen kívül állók méltóak-e arra, hogy megvesse őket a szentséges maffia, vagy pediglen már arra sem. No most, azt nem tudjuk, hogy a Momentum utcai kampánya során a pultjukhoz köpés, a Dobrev-gyűlésen gázpisztollyal fenyegetés a megvetésen innen van vagy már azon is túl, hogy mire lehet számítani a kínaiak által meghonosított kategorizálás után, de sok jóra nem. Igaz, eddig sem volt habostorta az élet. De azon túl, hogy a kínai és fideszkommunisták így egymásra találtak az ellenzék-karakterológiában, más is van itt.

Ha valaki vagy valami már megvetésre sem érdemes vagy méltó, ezzel magát a létét vonjuk késégbe, vagy minősítjük nálunknál alacsonyabb rendűnek. Ilyen morállal nem volt bűn a zsidók kiirtása, mert a nácik nem tekintették őket embernek. S ha most azt vetik a szememre, hogy az előbb kommunistáztam, most meg nácizok, döntsem már el, mit is akarok, arra csak azt felelem: ezt. Mindkettőt, hiszen a fideszgondolkodás és fideszideológia nem egylényegű, hanem a sok mocsokból kiválogatja és eggyé forrasztja a legrosszabbakat és legaljasabbakat. Ez sem új, tíz éve mondom, csak mindig érkezik bizonyság rá, s ami a legrosszabb, Kocsis frakcióvezető fel sem fogja, hogy most ezt tette. Pedig ezt.

A hét végén szerkesztési dolgozóm volt, ami azzal az irgalmatlan feladattal jár, hogy át kell nézni, foglalkozni kell minden olyan hírrel és írással, amire amúgy az ember köznapokon rá sem nézne, mert elokádná magát. Ilyenkor azonban gumikesztyűben muszáj, mert ki olvasna prostisrácokat amúgy, ha nem szorítanak pisztolyt a fejéhez, akkor sehogyan sem, és innen nézvést egészen elképesztő, hogy valakinek ez az élete. Másrészt pedig olyan őszinte is az érdeklődés, mint Amynek az Agymenőkben, aki, amikor látta, hogy Rajes szelektív némasága egy korty sörtől megszűnik, kijelentette, úgy felvágná az agyát, hogy megnézze, mi játszódik le benne.

Így vagyok én is. Ez a dolgozat, ami elibém került, azt mutatja, hogy a szerzője hiszi és tudja meggyőződésből, amit leírt, tehát nem szórakozik, azaz, a baj nagyobb, mint gondolhatnánk. Úgy összegezhetném az írásmű velejét, hogy a kínai kommunista jó kommunista, mert pragmatikus, akivel Orbán Viktor antikommunista helyesen boltol, míg ellenben Karácsony az rossz kommunista, mert hülye. És még az is megtudható volt, hogy az a sok ezer ember, aki tüntetett a Fudan ellen, nem egyéb, mint Karácsony kommunista frakciója. No most, úgy logikailag, ha a frakció tízezer ember, akkor mekkora lehet a párt, azaz, ki van többen, ha már idáig jutottunk.

A prostisrácokat nem az eszükért szeretjük, illetve azért sem, a pökhendi stílusuk miatt – amellyel az egész nagy Univerzumot a seggükből rángatták elő – pedig kifejezetten megvetjük, de erről már szólt mese. Most a gőzök, amelyek gomolyognak a prostisrác elvtárs fejében, azok az érdekesek, mert ezekből az jön elő, hogy a kínai kommunista az kapitalista kommunista, míg a nyugati kommunista meg, mint amilyenek mi vagyunk (meg Karácsony), viszont igazi kommunista kommunisták, akik azért titkolják, hogy maoisták, mert majd emiatt akarják kiirtani a polgári elemeket, ha hatalomra kerülnek. Kristálytiszta vonalvezetés.

Mondom, akkora káosz van a prostisrác elvtárs fejiben, hogy tényleg ráférne egy Amy-féle vizsgálat, viszont kétségtelenül hatásos. Mert a lap azzal is kedveskedik nekünk, hogy a Facebook kommenteket is kimásolja. Nem linkkel irányít oda, mint az a nyugati kommunistáknál szokásban van, hanem odakopizza, s ezzel mintegy a műalkotás részévé emeli a saját hülye olvasóinak véleményét is. Én nem szoktam minősíteni, de aki a Fudan elleni tüntetéstől odáig jut, hogy Rajkot is a kommunisták ölték meg, tehát nagy valószínűséggel ezért is Karácsony a hibás, akkor az embernek csak elakad a szava.

Ez a kommunistázás azért is delikát, mert az impresszumban meg Stefka szerepel lapigazgatóként, aki tudna mesélni ezt-azt Kádár valagának nyalásáról, bár a művelet ízélménye hasonló lehet, mint amikor Orbánnal teszi ugyanezt. De ezt is tudtuk eddig is, maradjunk a dolgozatunknál, amely szerzője fogalmazását így indítja: „Nekem még véleményem sincs a Fudan Egyetemmel kapcsolatban; ez tipikusan olyan ügy, amelynek a gazdasági és egyéb hatásai annyira bonyolultak, hogy jobb azt a szakemberekre hagyni.” Fasza, mondhatni, tehát fingja sincs, miről irkál, csak forgatja a kereplőt.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, vagy valami ilyesmi, és ilyen felütés után egyáltalán nem meglepő az sem, hogy Karácsonnyal még az is a baj, hogy miután felavatta az évtizedekig kínai börtönben szenvedő Hszie Si-kuang püspök utcáját, ami miatt a kínai külügy megvetésre sem méltó organizmusnak titulálta, nos, tessenek megkapaszkodni, az a baj, hogy Karácsony szerint a kínaiak nem üldözik eléggé a keresztényeket. A prostisrácok annyira ostobán primitív, hogy foglalkozni sem kellene vele, viszont, hogy mégis, annak az az oka, hogy az ilyen szellemi táplálékkal élők járnak gázpisztollyal Dobrevet riogatni.

És most tűnődjünk el azon, hogy kies hazánk jó részének efféle szellemi táplálék jut a KESMA sok száz nyomdaipari termékéből, ezen a nívón van az M1, a Kossuth rádió, és mind az összes, amit a baloldali médiatúlsúly kiegyenlítésére einstandoltak, és mindjárt megértjük, miért van ilyen sötétség az országban. És csak úgy elgondolkozásilag iderakom a prostimocsok konklúzióját is: „Most az amerikai kommunisták a menők, csak velük lehet bármit is közösen csinálni. Ők pedig arabokat és egyéb afrikaiakat küldenek és a CEU-t, nem kínaiakat. Ja, és a Karácsonyt. Hát ez van.” – Ja, meg az, hogy Karácsony rasszista, mert a kínaiakat a sárga színük miatt nem szereti. Tényleg beszarás.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy ünneplősbe jöjjünk, mer ünnepülünk a tavaly fölállított timpanoni emlékműné, amit a Béla bácsi éppittett, akit azóta se láttam. Eltűnt a Béla bácsi a nagy járványba, nem hallottuk, hogy ojtakozott volna, se azt, hogy nem, senki nem tudja, mi van a Béla bácsival. De az emlékező timpanoni oszlop ott áll, lóg rajta a zászló, egy kicsit koszos, egy kicsit szakatt, de a miénk. Összetartozunk nemzetileg, aszonta az Ibojnéni, azért kell ünneplősbe jönni, hogy itt lesz megin a papbácsi celebrálódni, meg a képviselő bácsi is, aki labdát szok hozni meg vinni minket migráncsnézőbe.

Az apu is morgott az ünneplős miatt, az anyu is, hogy minek ez ennek a szegény gyereknek, hagynák őt játszani nyugottan, de ezt az apunak mondta csak sugva, hogy én azér büszkén és szépen menjek timpanont ünnepelni, de nem tudom az mi is. Tavaly, amikor a Béla bácsi állíttotta föl a rudat, valami csók a Magyarországról meséltek, meg tragédia, meg ilyenek, kíváncsi vagyok most mi lesz, sirunk-e vagy zokogunk majd nagyon, hogy vesszen timpanon. A Pityu rövidnadrágba jött, pedig hideg is van, a Kisböske meg már a reggelit kereste, ahogyan bejött a zoviba, mindig azt keresi, mit neki timpanon, enni akar egyfolytába.

De most nem kapott, mert az Ibojnéni reggeli helyett bekapcsolta a rádiót, ahol a miniszteri bácsi beszélt, a zelnökúr, minielnök. Ilyen furcsa volt a hangja neki, mintha valami fazék alól jönne, határozott meg túlozott, néha aszt monta, baloldalgyurcsány, semmit nem értettem, a Pityu turta az orát, a Kisböske meg szipogott, hogyő éhes, az Ibojnéni meg monta neki, hogy csönd legyen, mer nem hallja a miniszteri bácsit a fazék alól. A dadus mérges volt, az ajtóba állt, hogy mikor jön a képviselő meg a papbácsi, de asztán egyik se jött, mer fontossabb dolguk akadt, ugyhogy kimentünk a homokozóhoz, hogy akkor most ünnepülünk, de csak álltunk ott kukán.

Az Ibojnéninek kellett volna mondani valamit, hogy nem jött a képviselő meg a a papbácsi, de csak állt ott, elkeszte, hogy timpanon, de nem tutta befejezni. Aszonta az Ibojnéni még, hogy nemzet, meghogy haza, asztán meg nemzeti, meg megint, hogy haza. Átunk ott, unatkosztunk, a zászló szakattan lógott, asztán aszonta az Ibojnéni, hogy énekejjük el a himnuszot, de nem tuttuk elénekeni, meg ő se. Próbát valamit, de csak ilyen recsegés jött a torkából meg sipolás, a Pityu turta az orát, amikor az Ibojnénit lekakáta egy madár, hogy fröccsent neki a vállán, és akkor esírta magát meg nekiát vonaglani, hogy a dadus bevezette meg leűtette, hogy nyugoggyá meg Iboj.

Nem tuttuk, hogy akkor vége-e van az ünnepnek, vagy még állani kell a rudná, és nem is tuttam, ez mi vót, mi is akart lenni, egyáltalán mi ez a timpanon, mér vagyok én fehér ingbe, meg a többiek is, éhes vótam, a Kisböske még inkább, a többiek meg elkesztek szépen lassan mozgolódni meg sivitozni, a Pityu már nem turta az orát, hanem fogott egy lapátot a homokozóba a rud alatt, és nekiát várat épitteni hat toronnyal az oldalán. Az Ibojnéni kisirta magát és magához tért annyira, hogy aszongya, akkor tiszteleggyünk a zászlónak legalább, de már mondhatta, mer mind az összes gyerekek futkorásztak már, visittottak, ojan hangos zavar volt, hogy érteni se lehetett, hogy monta a dadus, mégis itt van a pabácsi.

Róla a Kisböskének eszébe jutott a templom meg a denevér, a kalimpáló lábu bugyogós nénik, és már nem volt éhes se, hanem mintha megülte volna valami, sikittva futkorászni kezdett, hogy jujj, és ordittott. A papbácsi csak át a rud alatt a homokozóba, az Ibojnéni mosolyogott sirva, a dadus meg legyintett, hogy mindig ez van. Már mindneki aszt ordibáta, hogy timpanon, fölrugták a Pityu homoktornyát, az elkeszte üldözni a rugdósót, megin az vót, mint mindig van, hogy gondolom, vára dömperemmegyek, de nem találtam sehol. Vesszen timpanon, gondótam, hogy elvitte a dömperemet, koszos lett a fehér ingem, és elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt.

Rossi futballkapitánynak nagy valószínűséggel vége van. Lesz ez a három meccse az Eb-n és csomagolhat a jóisten hírével, mert bár ugyan még ki sem kapott, nem is győzött, ámde csalódást okozott a kedves vezetőnek. Ilyet pedig nem illik. Pontosabban nem szabad. Rossi kapitány ugyanis a nemzeti naugye és ez az éjszaka soha nem ér véget csapatunkba nem válogatta be legfrissebb láblabdás üdvöskénket, a Szoboszlai nevűt. A Szoboszlai nevű üdvöske fél éve meccset nem játszott, pályára nem lépett, s bár tényleg ügyes, de sérült, így pedig rohangászni bajos. A valósággal történő ilyen szembesülés viszont szokatlan a kedves vezető számára.

Egy sérülést nem lehet statisztikával elhazudni, egy sérülésnek nem böfögheti, oszt jónapot, a sérüléssel szemben a kedves vezető tehetetlen. Mondhatná neki a názáreti módján, hogy kelj föl és járj, de Szoboszlai nem kelne föl és nem járna, pláne nem rohangászna a kedves vezető gyönyörűségére, aki viszont most módfelett csalódott: „Nem vagyok nagyon boldog, mert végre felemelkedett a világ labdarúgásának égboltjára egy magyar csillag, de a kapitány úgy döntött, hogy nem szerepelteti. Most morózusabb, rosszkedvűbb vagyok, hogy Szoboszlai nem játszik, ez mindent átértékel.” – Jelentette ki pénteken a Kossuthon, amiből kitetszik, hogy a baj nagy.

Mármint a kedves vezetővel vannak hatalmas gondok, mert ez a tempó egészen különös. Direkt nem mondom ki, milyen országokban szoktak belepofázni politikusok a válogatott összeállításába, mert úgyis tudjuk. Emellett pedig figyeljük meg a kedves vezető szóhasználatát: labdarúgás égboltja, magyar csillag, morózus vagyok, akárha egy másodvonalbéli sportújságíró, mint a kedvence, az NSO főszerkesztő Szöllősi, de az a bajok egy másik vetülete. Rossi futballkapitánynak azért van vége, mert tönkretette a kedves vezető életét. Nem egy-két meccset vett el tőle, hanem a létezés értelmét, amiben a redvás közel hatvan éve kicsúcsosodott volna.

Ezért született voltaképp. Fölépítette magának a pénzünkből a nagy stadiont, százmilliárdokat pumpált a pénzünkből a hobbijába, ott ülhetett volna szotyit zabálva, körültekintve, hogy ez mind az övé. A bamba szurkolók, a stadion és a Szoboszlai. Rossi kapitány egy orgazmust vett el tőle, ezért kell mennie, és nem azért, mert három vereséggel fog búcsúzni a csapata. Viszont így fog, s akkor jön majd, hogyha a Szoboszlai játszott volna, akkor nemzeti láblabdás csapatunk egyenesen meg is nyerte volna azt a nyüves Eb-t. A kedves vezető intő és értő szavai ellenére Rossi kapitány nem rakta be a Szoboszlait, kikaptunk, na, ugye.

És akkor most arról, hogy miért nem rakta be. Rossi és Szoboszlai is elmondták, túl veszélyes lenne fél év alatt tétmeccs nélkül, egy súlyos sérülésből frissen felépülve pályára küldeni őt. Fiatal még, pályára léphet kis mázlival a következő tizenöt évben minden egyes válogatott meccsen, ha viszont a 2021-es Eb-n csak egyszer is rosszul lép, oda az egész karrierje. Ezt egyébként a kedves vezető is tudja, megírta neki a Nemzeti Sportban a Szöllősi nevű ölebe. Általában pedig ezzel a sajtótermékkel a kezében szokott közlekedni, így tehát joggal tehetjük fel a kérdést, hogy akkor most mi van? Mit nyüszög a kedves vezető, miért üzenget a Kossuthon Rossi kapitánynak.

Egyáltalán, milyen ország az, ahol a miniszterelnök a közszolgálati (?!) rádióban a futballcsapat összeállításával foglalkozik, meg hogy „mindent átértékel”, hogy ez a Szoboszlai nem rohangászik a gyöpön. Mit értékel át, kérdem a legmélyebb tiszteletlenséggel, kinek lesz ettől jobb vagy rosszabb az élete, esetleg föltámadnak a halottaink? „Nincs alku, én hadd legyek boldog…” – írta J. A. polgártárs, igaz, teljesen más kontextusban, viszont a kedves vezetőn ugyanezt a dacot látjuk. Ő egyszer megálmodta, hogy a magyarországi Eb-n a magyar stadionban a magyar Szoboszlai látványára pökködi a szotyolát, s most ebbéli álmai odavesztek.

Pedig még az ojtakozást és az ország nyitását-zárását is ehhez a gyönyörhöz igazította. Most pedig durcizik, hogy Rossi kapitány nem akar kettétörni egy bimbózó futballkarriert azért, hogy neki tíz percig jó legyen. Hallatlan, Rossi futballkapitánynak nagy valószínűséggel vége van. Pláne úgy, hogy Szijjártó külügyér meg azért pikkel rá, mert országos cimboráját, az amúgy a magyar másodosztályban is csak csetlő-botló Dzsudzsákot is kihagyta, akinek pedig diplomata útlevelet is adott. Már megint az a rohadt szakértelem áll szemben a hittel. Viszont ebből az egész sztoriból csak egy dolog derült ki: apu elégedetlen a kapitánnyal, mert másképp fütyöl. Nem lesz ennek jó vége.

Varga igazságügyis valamikor tegnap délelőtt elkezdett sípolni, mint az összenyomott gumikacsa. Boszorkányüldözés, politikai játszma, ugyan már – és hasonlókat sípolt egy bírósági ítéletre, s ha gumikacsaként lett volna karja, keze, akkor felmutatta volna hatalmas középső ujját, kifejezve véleményét, miszerint az Európai Bíróság be is kaphatja. Varga Judit beosztása szerint igazságügyminiszter, akinek a NER-ből fakadóan ilyen a viszonya a joghoz. Ambivalens, képesebben kifejezve: le van szarva, ha nem a NER-nek megfelelően működik.

Láttuk és tapasztaltuk már, hogy a magyar állam/kormány, a neki nem tetsző ítéleteket egyszerűen nem hajtja végre, így mintegy kívül és felülhelyezi magát törvényen és jogon, miközben toporzékol, foglalják neki írásba, mi az a jogállam. Varga igazságügyis friss sípolási kényszere azért támadt, mert az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét, miszerint az Európai Parlament szabálytalanul fogadta el kétharmaddal a Sargentini-jelentést, és indította meg ezzel egyidejűleg kies hazánk ellen a hetes cikk szerinti eljárást.

Ez pedig azóta is olyan gőzerővel robog, hogy Orbán nem győzi ellopni az uniós pénzeket mindeközben. Ez a szál azonban ma csak mellékdal, most az a fő örömünk, hogy miért jön mindig mindenki szembe azon a rohadt autópályán, és manapság egyre sűrűbben. Mindenki hülye, csak kipcsak, illiberális nemzetünk tudja a helyes irányt. Ahogyan jönnek szembe, villogtatnak és dudálnak nekünk, mi csak eltelten göcögünk, hogy rohannak a szakadék felé, mint mindenki rajtunk kívül ezer éve. Ennyi történelmi kitekintés azonban éppen elég nemzeti nyomorunkról.

Most aktuálisan azonban az a beszédes, mi a baja velünk azoknak, akik boszorkányüldözik keresztényi kormányunkat. Mindössze az alábbi tizenkét témában merültek fel aggályok: az alkotmányos és választójogi rendszer működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, korrupció, adatvédelem, szólásszabadság, akadémiai szabadság, vallásszabadság, gyülekezéshez való jog, egyenlő elbánáshoz való jog, kisebbségek. Tehát úgy cuzammen az egész nyomorult életünk. S ha ezeknek a részleteit is fölfejtenénk, micsoda cifra kupleráj rajzolódna ki, de úgyis érezzük napra-nap.

Amivel most folytatom, az olybá tűnhet, mintha nem tartozna ide, aztán mégis kiderül, dehogynem. Szintén tegnap megszólalt a kínai kommunisták külügyminisztere a budapesti utcaátnevezésekről. Mint ismeretes, Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester néhány napja döntöttek úgy, hogy a Fudan Egyetem budapesti terjeszkedésére válaszolva a dalai lámáról, az üldözött ujgurokról, Hongkongról, valamint egy meghurcolt kínai katolikus püspökről neveznek el utcákat.

No most, a Vang Ven-bin nevű kommunista erre úgy reagált, hogy a két polgármester még megvetést sem érdemel. Ennek a megjegyzésnek a hangsúlyából az tetszik ki, ha jogában állna, a kínai kommunista a két polgármestert a Kossuth-téren lövetné főbe, megengedőbb hangulatában kiegyezne egy átnevelő táborral is. Ha úgy vesszük, a kínai kommunista Magyarország területén fenyeget magyarokat Orbán Viktor által jóváhagyottan, még tán eltelten göcögnek is ezek ketten, hogy majd megmutatják ennek a kis biciklistának a kínaiak és magyarok közös istenét.

Az egyetemet, ami miatt a cirkusz kirobbant, senki nem akarja Orbánon és a kínai kommunistákon kívül, de ezeket ilyen apróságok nem érdeklik. Már ott tartanak, hogy bírósági ítéletre sem várva dózerolnak le házakat a Fertő tónál, jelezve ezzel, hogy kívül és felül állnak jogon és törvényen. Erre rímel bezárva a kört Varga igazságügyis Európai Bíróságnak való beintése is, miszerint dugják föl maguknak az ítéletüket. Mindeközben pedig országunk miniszterelnöke kínai kommunistákkal szövetkezik saját állampolgárai ellen. Bár tudjuk, az ellenzéki városok lakosai is magasról le vannak szarva.

Kiteljesítve azonban induló képünket, hogy mindenki szembe jön az autópályán, az csupán egy állapot, az azonban nem egyértelmű, mi hová is haladunk olyan bősz-kitartóan. Ahogyan most a dolgok kinéznek, a nagybüdös semmibe. Jog, törvény és rend nélküli őskáosz felé, ahol már csak egyetlen rendező elv marad, a szerzésé, ha úgy tetszik, a lopásé. Minden ennek rendelődik alá, most már teljesen világos. Visznek mindent, amit pedig nem lehet, a nevükre íratják. Ez az egyetlen törvény, aminek folyományaként egy kínai kommunista arcul köpi a főváros főpolgármesterét. Most már itt tartunk.

Csütörtök van, tegnap meg szerda volt, tehát a hét harmadik napja, azaz innen nézvést már majdnem a fele, máshonnan pedig alig telt el belőle valami. Ehhöz képest megtudtuk, hogy a NER „krémje” közül ki dolgozott ügyesen, verte kenterbe a Zuckerberget, volt nála sokkal okosabb, szerette őtet a jóisten, ahogyan a gázszerelő delirálta az üzleti sikerek feltételeit annak idején. Nos, Rákay Philip közel négyszázmillió forintos hasznot termelt a cégével, Szijjártó-Nagy Szilvia (külügyminiszterné) cége közel háromszáz milliárd adózott eredmény produkált, Sarka Kata és Rogán Cecília egyik cégének nyeresége közelíti a hatszáz milliót.

Sokan vannak még, akikre másképpen süt a nap, szerdáig ezen a héten ennyi került nyilvánosságra azzal a különös jelenséggel, hogy a képződött nyereségből senki nem fejleszti a céget, hogy letarolja a világpiacot, hanem úgy szedik ki a pénzt, mintha nem lenne holnap. Ez, ami immár a saját számlán csücsül, tisztára van mosva, rá lehet fogni, hogy izzadságos, kétkezi munka eredménye. Zuckerberg azonban olyat tényleg nem tud, mint a Sarka-Rogán páros, akik elképesztő hatékonysággal dolgoznak. Olyat egészen ritkán lát a közgazdaságtan, hogy az árbevétel több mint nyolcvan százaléka profittá válik, de nekik ez is sikerült. Sarka Kata for president – vagy nem.

Mégsem velük foglalkozunk máma, mert ők csak hab a tortán, Várkonyi Andrea ugyanis mindent visz. Még ki sem bimbózott a szerelme igazán, de már fial, dönti a lóvét zsákszám. Hogy, hogynem, amikor randizgatni kezdett a gázszerelővel, akkor érezte múlhatatlan szükségét, hogy céget kell alapítania, mert másképpen élni tovább nem tud és nem is lehet. Vannak ilyen kényszerek az emberben, ha nem az éjjeliszekrényre kéri a pénzt. Nos, a menyasszony cége fennállása első négy hónapjában százhuszonhét milliós árbevétel mellett közel ötvenhárom millió adózott eredményt ért el, tehát ő is hatékony, mint a rosseb, tisztára Rogánné és a társa. Született pénzügyi zseni ez mind.

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy Várkonyi cége a gázszerelő jótékonysági programjait menedzseli, sarkosan – és nem sarkásan – fogalmazva a szegényeken gazdagszik, s mint kitetszik, alaposan. Eddig azt szoktuk meg, hogy a nincsteleneknek szánt pénzt elisszák és kaviározzák, mint ahogyan Orbán szegényügyise, az elhíresült Hegedűs Zsuzsa tette. Most már a pénz továbbítása is jó bolt, le lehet szedni a sápot, mintha lélegeztetőgép vagy kínai vakcina volna. Mi tényleg élhetetlenek vagyunk, mert fogalmunk sincs, milyen elképesztő fedősztorikkal lehet pénzhez jutni. Igaz, nem is vagyunk Mészáros Lőrinc menyasszonya, de gyomrunk sem lenne hozzá.

Mindemellett és legfőképpen a világ boldogabbik felében mindenféle jótékonykodást nonprofit alapon művelnek. Nem azért, mert így illő, hanem, mert így tisztességes. Adakozáson nem gazdagszunk meg, ha Istennek tetszően akarunk élni, ha becsületesek vagyunk, s ha nem színjáték az életünk. Egészen egyszerűen azt is megkérdezhetnénk, hogy a jótékonyság koordinálásából kivett több mit ötven milliót a friss üzlet-, és menyasszony miért nem hagyta a rendszerben, hogy további jókat lehessen vele tenni. S hogy nem így történt, az arra bizonyíték, itt nem a szegények segítése, hanem a pénz Lőrinctől Andihoz forgatása az igazi szándék.

Sikerült, mint kitetszik, de azzal a folyománnyal, hogy az ember, ha eddig nem hányta volna el magát a NER legfrissebb szerelmespárjától, most óhatatlanul megteszi. És az a kérdés, mennyi sokan szeretik még ennyire és ilyen módon egymást a NER-ben, hány ilyen üzleti modell működik még, amilyet a Zuckerberg tényleg elképzelni sem tud, hogy a semmiből lesz valami, s pláne munka nélkül. Ez az igazi unortodox gazdaságpolitika és közgazdaságtan, a tehetségtelen senkik mennybemenetele, akiknek képessége csak a lojalitás, a továbbiakat pedig a tizennyolcas karika miatt inkább nem részletezem. Ez a rendszer, akárha Róma hajdan, megérett a pusztulásra. – Szeretettel várjuk a barbárokat.

„Minden év márciusában egy ágrólszakadt cigánycsalád vert sátrat a falu végén, és sípok, dobok fülsiketítő lármájával hirdette a legújabb találmányokat. Először a mágnest mutatták be. Egy testes, torzonborz szakállú, verébkezű cigány, aki Melchiades néven mutatkozott be, harsány hangon bocsátotta közszemlére a macedóniai alkimista bölcsek nyolcadik csodáját, ahogy ő nevezte. Két fémrudat hordott házról házra, és mindenki rémülten látta, hogy az üstök, fazekak, parázsfogó vasak, tepsik leesnek a helyükről, a fa kiszakadni kívánkozó szögek és csavarok elszánt igyekezetétől recseg, a régóta elkallódott tárgyak is sorra előbújnak onnan, ahol a legjobban keresték őket, és eszeveszett kavarodásban vonszolják magukat Melchiades bűvös vasai után. – A dolgoknak is megvan a maguk élete – hirdette a cigány érdes kiejtéssel –, csak fel kell ébreszteni a lelküket.”

Mi más juthatna az ember eszébe, amikor olvassa a CÖF bejelentését arról, hogy országjáró vándorkiállítást rendeznek Gyurcsányról, az őszödi beszédről, és a 2006-os vérbe fojtott forradalomról. Egy hatalmas különbséggel. Marqueznél, amikor Jose Arcadio Buendia meghülyült a mágnesek varázserejétől, és elindult velük aranyat vadászni, Melchiades, a cigány volt annyira becsületes, felvilágosította, hogy arra nem jó. Visszaadta Buendia pénzét, és ezzel egy halálon is túlmutató barátság vette kezdetét. No most, a CÖF szándékai a Gyurcsány-vándorcirkusszal semmiben sem különböznek Marquez cigányaiétól, azaz, megvezetni a bávatagokat.

Meghamisítani a valóságot, és ezzel szavazatot szerezni egyetlen élő istenüknek, egyúttal saját maguknak is. Szánalmas a kísérlet egyébként, hiszen mi, akik akkor már a tudatunknál voltunk, mind emlékszünk, mi és hogyan történt azon a napon, aki fiatalabbakat pedig meg szeretnének téríteni, esetleg föltehetik a kérdést, ha Gyurcsány ekkora nagy tömeggyilkos, hogyan lehetséges mégis az, hogy itt grasszál közöttük azzal a rejtett képességgel, hogy bármikor kilőheti a szemüket. Szánalmas a CÖF és a tartótisztje, a Fidesz is, mert tizenöt év után sincs semmi mondanivalója. Nem arról beszél, hogyan virágoztatná föl és ki az országot, hanem arról, Gyurcsány hogyan cseszte el, ha egyáltalán.

Visszatérve a CÖF vándorcirkuszához, mint a nagy bejelentésből kiderül, bemutatják ezen a zavargások során használt eszközöket és fegyvereket is. Nos ez delikát. Mit vajon? Bár nem minden ifjú látott még kockakövet, és az elkötött tank is újdonság lehet nekik, sőt, a vasdorongok is, amelyekkel a békés, keresztény fiatalok a rendőrök lábát óhajtották szilánkosra törni. Cinikusan mondhatnám, hogy az ellopott Túró Rudit is ki lehetne állítani, meg a gyufát, amivel fölgyújtották a tévészékházat. Illetve még felhívással is lehetne fordulni a vándorcirkuszon élvezkedőkhöz, hogy ne szarják és hugyozzák össze az aktuális teret, mint dicsőséges elődeik.

A nagy hírről szóló tudósítás alatt találtam a kommenttengerben egy hozzászólást, amelyik a lehető legtömörebben foglalja össze a leendő kiállítás lényegét: „Besúgók, munkásőrök és háromperhármasok demonstrálnak a régivágású (baszóhajós, ereszes) kereszténydemokrata rezsim mellett 2021-ben. Örkény István, beszarsz.” – Bár nagy valószínűséggel ez is teljesen mindegy, amikor a Pesti Tv-ben a huszonhárom éves aktivista műsorvezető is emlékszik arra, ő is ott volt akkor (nyolc évesen ezek szerint), ergo megint van egy Dózsa László 1942-őnk, sőt, azt is tudjuk, hogy Kocsis Máté anyukája is alig menekült meg Gyurcsány karmai közül.

A valóság olyan mértékű átszabásával van dolgunk, ami az igazat már nyomokban sem tartalmazza. Miheztartás végett pedig jegyezzük azért meg a CÖF pár héttel ezelőtti közleményét is: „Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében részt vevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten.” Túl azon, hogy ki provokál és kit, ezt majd, ha meglesz a választási vereségük, és olyan hőstetteket visznek véghez, mint amiről ma vándorcirkuszt prezentálnak, bűnjelként vegyük elő.

Mint a demokratikus államrend megdöntésére szóló felhívást. Mint ahogyan 2006-ban is az történt, nem más vezetésével, mint maga Orbán Viktor, aki viszont, amikor sikerült kirobbantania a zavargásokat, a páncélozott géperejű járművével messze menekült, mert beszari alak volt már akkor is. Ez a vándorcirkusz, amit a CÖF most utaztatni fog szerte a városok köztereire, a szánalmas röhejességén kívül azt is mutatja, mi várható a vereségük esetén. Ugyanaz. Ezt tudják. Szarni, hugyozni, hőbörögni nagymagyarországos zászlóba csomagolva. Fölgyújtani az országot, mert ehhez nekik joguk van. S ha a törött lábú rendőr visszaüt, akkor sivalkodnak. Szánalmas és nagyon veszélyes bagázs.

Azt mondta a kedves vezető tegnap a parlamentben, ha veszít is jövőre, akkor is marad a nyakunkon, illetve a mostani ellenzék nyakán, és még húsz évig fog ücsörögni képviselőként az ódon falak között. Vajda ugrott be elsőként, meg a hegyei, akiknek a jege húsz év múlva az ő szíve voltak, amit nem bántott már a szenvedély. Másodjára a most megült születésnap, az ötvennyolcadik, ami alapján Orbán azt delirálja, hogy hetvennyolc évesen még ott rontja a levegőt. Aztán sorban az ellenzéki léte kordonbontással, a haza ellenzéki létének tagadásával, és mindazzal, ami ebből fakadt.

Most képzeljük el, ahogyan a vénöreg Orbán mint ellenzéki haza ücsörög bepelenkázva, és boldog karácsonyt kíván a függöny mögül. Még továbbá eszünkbe jut Wolowitz az Agymenőkből, aki, mikor megtudta, hogy nem kell az űrbe mennie, megkönnyebbülten kiáltott fel, miszerint Istennek hála, nem fog Föld körül pályán meghalni. Ehelyett – sóhajtotta még hozzá – a Teremtő rendelése szerint halálozik majd el ötvenes éveiben zsírtól felrobbanó szívvel. Mindezzel csak arra utaltam, senki nem tudja, meddig él, Orbán korában húsz évre tervezni tehát felelőtlenség.

Főleg úgy, ha elég tökös a jelenlegi ellenzék, mert akkor ugyan megélheti a hetvennyolcat, de nem a parlament falai között, hanem valami zártabb intézményben. Ezek csak ábrándok bilibe lógó ujjakkal, az ilyen kijelentések azonban, hogy még húsz év múlva is a levegőt óhajtja rontani ez a semmitérő, lehangoló erősen. Azt mutatja, hogy a manusnak tényleg semmi víziója nincsen. Eszébe sem jut, hogy élvezze a lopott vagyont, játszódjon a kisunokákkal, lóbálódjon egy hintaszékben, süttesse a hasát, mert a szarkavarásra tette fel az életét. Ötven évig szeretné kavarni.

Látszik, hogy elméjében kijegecesedett, ő örök időkre a Fidesz nevű maffia vezetője lesz, ott ül haláláig vagy még tovább, mint egy igazi keresztapa a macskáját simogatva. Orbán ezzel a kiszólásával az ellenzéknek akart odaszúrni egyet, de csak magáról állított ki lehangoló bizonyítványt. Valószínűleg már a saját szobrának terve is készen áll a fejében, amely tíz méteres kell legyen, s valahol a Kossuth-tér közepén fog állani. Viszont emlékszünk a legutóbbi vereségére, ami úgy megütötte, hogy hetekig elő sem került, és egészen különös pletykák keringtek arról, hol is lehet valójában.

Okos is lehetnék most nagyon, és megmutathatnám, egy Fidesz vereség hogyan robbantaná fel a pártot és a holdudvart a pénzcsap elzárásával. Sőt, vizionálhatnék polgárháborút is ismerve Orbánt, a pártját és a lihegően rajongó uszkve másfél millió szavazóját, amiből az fakad, hogy Orbán nem fog konszolidált ellenzékként arra várni, hogy szót kapjon a tisztelt házban. Orbán és a Fidesz jellegéből fakadóan nem alkalmas a demokratikus ellenzék szerepére, ahogyan demokratikus kormányzásra is alkalmatlan, mint a saját bőrünkön erősen érezzük is.

De nem akarok okos lenni egyáltalán, hanem, a versekkel oly nagyvonalúan ostobán bánó kedves vezetőnek megmutatom, mit fog érezni húsz év múlva, persze, ha megéri: „Mint a Montblanc csucsán a jég,/ Minek nem árt se nap, se szél,/ Csöndes szívem, többé nem ég;/ Nem bántja újabb szenvedély./ Körültem csillagmiriád/ Versenyt kacérkodik, ragyog,/ Fejemre szórja sugarát;/ Azért még föl nem olvadok./ De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva, egyedül / Mult ifjuság tündér taván/ Hattyúi képed fölmerül./ És ekkor még szivem kigyúl,/ Mint hosszu téli éjjelen/ Montblanc örök hava, ha túl/ A fölkelő nap megjelen”

Donászy Magda verse, írta Wass Albert, ha már. Viszont Vajdának van Harminc év után című műalkotása is, ha már az időfaktor ilyen hangsúlyos szerepet kapott máma. Sőt és továbbá volt olyan is Orbán elődjei között, aki ezer éves birodalomról álmodozott, szóval csak azt akarom mondani, az álmoskönyvek szerint semmi jót nem jelent, ha az ember ilyen hosszú távra gondolkodik. Ez egyébként ennek a mi diktátorunknak amúgy sem nagy erőssége. Még az is benne van a pakliban, hogy vénségére sikerül megtennie a totális, háromszázhatvan fokos fordulatot, és megint azt ordibálja, hogy csuhások térdre, imához. Az lenne ám csak a móka és kacagás.

Én nem tudom, Gulyás Gergely honnan gondolja, hogy az őt kérdező gyerek, aki aziránt érdeklődött, a minisztereknek milyen volt a bizonyítványuk, miniszter akar lenni, és nem mondjuk tűzoltó vagy katona. Vadakat terelő juhász esetleg. Mindenesetre Gulyás megnyugtatta a gyereket, mindegy, milyen a bizonyítványa, ő is lehet miniszter, ergo, nem baj, ha hülye vagy, legfeljebb olyan leszel, mint én – sugallta. Hogy ki terelgette a szerencsétlen gyerekeket minisztereket és pláne a kedves vezetőt kérdezgetni a rendkívüli kormányinfón gyereknap alkalmából, vagy ki találta ki ezt a borzalmat, azt én nem tudom. De óvatos volt, mert tizenhárom évben húzta meg a kérdezési korhatárt.

No most, Gulyás válaszolhatta volna a kérdező szerencsétlen gyereknek azt is, aggódnia nincs mit, ha miniszter nem is, de tizenhat évesen munkanélküli már lehet, mint azon pár napja aléltam el. Hogy mit kínál a magyari gyermekeknek a magyari hazájuk, az ebben sokkal inkább benne van, mint a gyereknapi műmájerkedésben, hogy lehetsz te is miniszter, ha elvész az ártatlanságod és megromlasz. Ha kellőképp használt leszel, ha cafatokban lóg rajtad a lelked, erkölcseid és emberséged, lehetsz bábu te is. Viszont az is igaz, hogy egészséges társadalmakban a gyerekeknek fingja nincs arról, ki a miniszterelnök és kik a miniszterek, de megengedem, még a szüleiknek sem.

Csak mifelénk él az a tévképzet, hogy a miniszterség és miniszterelnökség az emberi létformák csúcspontjai. Ezt már Antall alatt meg lehetett figyelni, neki az államtitkárai elkezdtek levitálni, és valami tébolyi tűz égett a szemükben. A mostaniakból a láng kiveszett, ezek csak eszelősök vagy számító karrieristák. Ez kell a miniszterséghez, de ezt Gulyás nem mesélte el a szerencsétlen gyereknek, csak azt, elég, ha hülye vagy. Végül is, az őszinteség csírája ebben is benne van, a kérdező gyermek megnyugodhatott, nem kell mindig a leckével bajlódia, mehet focizni a térre. Bár már az a foglalatosság is kiveszett, grundok nincsenek, Puskás Akadémia van.

De megtudtuk azt is, hogy csúfolják a politikusokat. Egy bizonyos tizenegy éves Nóri kérdezte ezt Novák nacsasszonytól, hogy milyen érzés is ez. Itt is fölvetődik a dilemma, hogy a tizenegy éves Nóri honnan az anyám valagából tudja ezt a politikuscsúfolást, tán reggeltől estig az M1-en csügg, és hallgatja a kurvaanyázást. Azért elbeszélgetnék Nóri anyukájával, hogy miért nem babázik inkább a kislányával, vagy, ha nem, miért engedi, hogy bimbózása közepette ilyen novákok megrontsák. Bár a kedves vezető meg Londonban interjúvolt egy ott élő szakácslányt, akinek a szülei rajonganak a köpcösért. Az lett volna a delikát, ha a szakácslány csak annyit felelt volna: boldog karácsonyt.

De csak játszódik velem a képzeletem, most az itthoni kisdedekről van szó, meg Novák Katalinról, aki ehhez a politikuscsúfoláshoz annyit tett hozzá, hogy akik őket csúfolják, azoknak van valami félnivalójuk. Csak nem fenyeget a lelkem ilyen gyerekmosolyba csomagolva, mert az fölhorkanást idézne elő bennem, bár ez a Novák ennyit meg nem ér, a körmöm alatt a koszra sem szoktam haragudni, hanem kisikálom. De mondom, ilyen politikai pedofília volt tegnap, és a bátor százharminchármak épp ma tanácskoznak a valósról, ez sem sokban különbözik a Fidesz gyerektempójától pöttyös labdákkal, óvodai térítésekkel. Beteg egy párt ez, ellene is törvényt kellene alkotni.

A nyolc éves Lilinek jutott az a megtiszteltetés, hogy magát a félistent kérdezhette arról, kapott-e beírást az iskolában, s mint a kedves vezető bevallotta, igen, sőt, piros tintás igazgatóit is. Hogy miért, az nem hangzott el, de felteszem, ellopta a kis pajtásának a tízóraiját vagy valami ilyesmi. De nem büszke erre a kedves vezető, de nem ám, mert azt mondta Lilinek ahhoz, „hogy az ember megnőjön, jó tanuló legyen, meg sikeres”, egyáltalán nem szükséges osztályfőnöki vagy igazgatói intőket kapnia. No most, hogy realista legyek, a kedves vezető meg nem nőtt, sikeresnek csak a hívei tartják, hogy milyen tanuló volt, azt nem tudom, de nem is érdekel igazán.

Ilyenek történtek tegnap, én nyájasom. Ezen a ponton pedig nem tudok mást idézni, mint a kedves vezetőt magát, aki egyszer azt óbégatta: „A magyarok türelmesek és toleránsak ezzel a jelenséggel szemben. Jól viseljük a provokációt is. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket!” – Tetszik érteni talán. Mindemellett a Fidesz efféle pedofil buzgalmát megértjük, ha hányunk is tőle, csak a szülők lelkét föl nem foghatjuk. Bár régi korokban a győztes hadvezérek ágyába lökték lányaikat a barom anyák, eszerint ez a gusztus azóta sem veszett ki. Sajnálom Lilit, Nórit és valahány nevet a naptárban. Voltaképp mind a magyari kisdedeket.