Meggy chutneyval finom igazán a túrós palacsinta

Már régóta a repertoárom része a túrópalacsinta. Mindenki szereti a családban. Általában lekvárral együtt fogyasztjuk. Úgy is jó. Ám most először próbáltam valami különlegeset készíteni mellé. Persze férjem ötletére. Meggy chutneyt. Így lett igazán finom.

Hozzávalók

A túrópalacsintához

500 gramm túró
6 db M-es tojás
150 gramm teljes kiőrlésű liszt
csipet só
kevés olívaolaj

A meggy chutneyhoz

350 gramm töltőtömegű meggybefőtt
1 nagy fej lilahagyma
fűszerek: narancsbors, fahéj
kevés olívaolaj

Elkészítés

A túrót és a tojásokat egy tálba teszem, és egy keverőlapáttal egynemű masszáig keverem.
Hozzáöntöm a lisztet és a sót, elkeverem, míg egynemű masszát nem kapok.
Egy palacsintasütőben kevés olajat hevítek. Alacsony hőfokon, de teljes átforrósodásig hevítem a serpenyőt.
Egy evőkanállal 3 db túrós masszát teszek a palacsintasütőbe, ellapítom.
4-4 percig sütöm mindkét oldalukat, míg aranybarnává nem válik.
Így folytatom, míg el nem fogy a massza.
Nekem 16 db kész túrópalacsinta lett a fenti adagból.

A meggybefőttet leszűröm.
A lilahagymát megpucolom, kis kockákra vágom.
Egy fazékban, kevés olívaolajat hevítek közepes hőfokon.
Megdinsztelem a hagymát.
Hozzáteszem a meggyet, és annyi levet, ami ellepi.
Alacsony hőfokon, 20 percig együtt párolom.
Fűszerezem. Cukrot nem tettem bele, mert a befőttben és a narancsborsban is van cukor, de ha valaki az édes ízeket szereti, tehet azt is bele.
Egy botmixerrel pürésítem. Nem baj, ha kissé darabos lesz.

A túrópalacsintát a meggy chutneyval együtt tálalom.
Jó étvágyat!

 

Így lesz a hagyományos linzerkoszorúból szilvalekváros zabkeksz

Férjemnek említettem a minap, hogy egy új, méz felhasználásával készült kekszet szeretnék kikísérletezni. Mire ő: “Jó-jó, csak linzer legyen.” Mosolyogtam ezen, hiszen a linzer a liszt, vaj, cukor 3:2:1 arányú keverékéből készül. Tehát nélkülözi a mézet. Ezt neki is elmondtam, mire ő: “Jó-jó, de legalább töltsd meg lekvárral.” Végülis a saját elképzelésemet úgy valósítottam meg, hogy az ő kedvére is tegyek. A recept alapja a klasszikus zabkekszhez hasonlatos, önmagában is helyt állhat, ha valaki a natúr ízeket szereti. Én megvariáltam azzal, hogy megtöltöttem szilvalekvárral.

Hozzávalók

100 gramm méz
100 gramm vaj
150 gramm teljes kiőrlésű rozsliszt + a nyújtáshoz
100 gramm apró szemű zabpehely
100 gramm őrölt dió
1 csomag sütőpor
1 csipet parajdi só
1 db közepes tojás
180 gramm szilvalekvár

Elkészítés

A mézet és a vajat felolvasztottam. A mikrohullámú sütő kiolvasztós (defrost) programját indítottam el. 6 percig tartott, amíg megfelelő állagúvá vált. Mivel a vaj nem teljesen olvadt el, néhány keverő mozdulattal rásegítettem a folyamatra.

A 6 perc alatt összekevertem a száraz összetevőket: a lisztet, a zabpelyhet, a diót, a sütőport és a sót.

A tojást beleütöttem a tálba, a száraz hozzávalók mellé. Hozzáadtam a mézes vajat. Kézzel addig gyúrtam, amíg a massza elvált az edény oldalától.

A hűtőben dermedni hagytam a tésztát egy óráig. A hidegben a meleg méz kihűlt, formálhatóvá vált.

Nyújtáshoz egyszerre csak kisebb, öklömnyi darabot vettem ki a hűtőből. Lisztes, sima felületre helyeztem. 4-5 mm vastagságúra nyújtottam a tésztát.

150 Celsius fokra előmelegítettem a sütőt. Sütőpapírral befedtem két tepsit.

A kiszúró formák alját beliszteztem. Egy 6 cm-es kör kiszúróval karikákat, egy 6 cm-es és egy 3,5 cm-es kör kiszúró kombinációjával koszorúkat készítettem.

A tepsibe helyeztem a kekszeket.

A villanysütőben 150 Celcius fokon, légkeveréses üzemmódban, 8 percig sütöttem a sütit.

Megvártam, míg kihűltek. A karikákra szilvalekvárt kanalaztam. 20 db kész süti lett a fenti adagból.

Ha valaki a natúr ízeket szereti, hagyhatja töltetlenül a süteményt.

Jó étvágyat!

Hétvégére a legtutibb nassolni való: morzsás almás pite

Férjem nagyon szereti az almás pitét. Hosszan kísérleteztem, hogy teljes kiőrlésű lisztből tudjak felmutatni egy egyszerű, de finom süteményt. Most ennek a receptjét teszem közzé.

Hozzávalók

25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 csomag sütőpor
5 dkg nádcukor
csipet só
10 dkg vaj
2 db M-es méretű tojás
3 db alma
1 evőkanál fahéj

Elkészítés

A lisztet, sütőport, cukrot, sót összekeverem.
Elmorzsolom benne a vajat.
Hozzáteszem a tojásokat és egynemű masszát gyúrok a tésztából.
Két felé veszem a tésztát, az egyik legyen kicsit nagyobb.
A nagyobb tésztadarab kerül alulra.
Egy 22 cm átmérőjú, 2 cm magas szilikon pitesütő formát bélelek ki a nagyobb tésztadarabbal. A kezemmel egyenletesen szétoszlatom benne a tésztát, úgy hogy jusson a szélekre is.
Előmelegítem a sütőt 150 Celsius fokra.
Meghámozom és lereszelem az almákat.
Összekeverem a fahéjjal.
A reszelt almát a piteformába halmozom, egyenletesen szétterítem benne.
A kisebb tésztadarabot rámorzsolom a pite tetejére. Jusson mindenhova belőle.
A pitét beteszem a sütőbe, és 150 Celsius fokon sütöm 30 percig.
Várok kicsit, mielőtt tálalom. A piteformából egy tányérra átteszem a pitét.
Szeletelem, mint egy tortát.
Jó étvágyat!

 

Egy hétvége se múlhat el édesség nélkül: tripla diótorta, gluténmentesen

Mivel szezonja van a friss diónak, férjem egy diós finomságot kért készíteni. Gondolkodtam, és az amfóra alapreceptemet felhasználva egy új receptet alkottam. A tripla diótorta nevet azért kapta, mert a tésztájában és a krémjében is tetemes mennyiségű dió van, valamint a díszítéséhez is diót használtam fel. Következzék a recept. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják.

Hozzávalók

A tésztához
3 tojás
300 gramm alma
300 gramm banán
300 gramm őrölt dió
50 gramm mazsola

A krémhez
50 ml víz
100 gramm kókuszcukor
100 gramm őrölt dió
100 gramm vaj

A díszítéshez
8 db fél szem dió

Elkészítés

1. Az almákat megpucoltam, a banánt meghámoztam. Mindkettőt turmixgépben pépesítettem.

2. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

3. Sütésre 2 db, 17 cm-es szilikon tortaformát választottam. Ezeket egy tepsire helyeztem.

4. A tojásokat felütöttem, és a robotgép keverőjével habosodásig, kb. 3 percig kevertem.

5. A tojásokhoz öntöttem a pépesített almát és banánt, valamint a diót. A robotgép keverőjével a homogén állag eléréséig kevertem.

6. A tésztamasszához tettem a mazsolát, elkevertem benne.

7. A masszát kétfelé vettem, és a tortaformákba öntöttem. Tűpróbáig, 25 percig sütöttem, légkeveréses üzemmódban, 180 fokon. 10 percig hagytam hűlni a formákban, utána kivettem, és vártam a teljes kihűlésig.

8. A krémhez a cukrot a vízzel felfőztem egy kis lábasban. Hozzátettem a diót, majd a darabokra vágott vajat. Addig kevertem, míg elolvadt a vaj. Vártam teljes kihűlésig. A krémet áttettem egy műanyag tálba, és a robotgép keverőjével habosodásig, kb. 5 percig kevertem.

9. Összeállítottam a tortát. A krém felét az alsó tortalapra simítottam. Ráborítottam a másik tortalapot. Rásimítottam a krém másik felét. A diószemekkel díszítettem. Tálalás előtt 1 órán át hagytam dermedni a hűtőben.

Jó étvágyat!

 

Ha unod a vasárnapi rántott húst, így is feldobhatod a pulykamellt!

Egy étteremben ettem először cékla és meggy kombójával készült húsételt. Ilyesmit a neten nem leltem fel, így magamra kellett hagyatkoznom, mikor úgy döntöttem, hasonlót itthon is feltálalok. Egy saját kreáció következik.

Hozzávalók

500 gramm pulykamell
750 gramm cékla
350 gramm meggybefőtt
2 db közepes fej vöröshagyma
olívaolaj
fűszerek ízlés szerint: só, feketebors, kakukkfű

Elkészítés

A céklát megpucoltam, kis kockákra vágtam.
A meggybefőttet leszűrtem.
A húst csíkokra vágtam.
A hagymát megpucoltam és csíkokra vágtam.
A céklát puhára főztem. Annyi vízzel felöntöttem, ami ellepte. Magas hőfokon forrásig hevítettem. Megsóztam. Alacsony hőfokon puhulásig főztem. Ez nekem 10 perc volt. A főzési idő függ a kockák méretétől.
Leszűrtem a cékla főzőlevét.
Egy wokban kevés olajon megpirítottam a húst. Félretettem.
Ugyanabban az edényben, kevés olajon, megpirítottam a hagymát.
Hozzátettem a céklát, a meggyet.
Felöntöttem egy kevés céklalével és meggylével.
Hozzátettem a húst.
Fűszereztem.
Öt percig együtt pároltam.
Barna rizzsel tálaltam.

Csak ez lehet az ősz legfinomabb krémlevese

A férjem a minap egy nagy sütőtökkel állított haza. Mivel a sütőben sült sütőtököt én nem szeretem, ezért leves készült belőle. Egy régi receptemet vettem elő hozzá, tejszínesen készítettem el.

Hozzávalók

1 db nagy, kb. 2,5 kg sütőtök
1 db vöröshagyma
olívaolaj
víz
2 dl tejszín
4 gerezd fokhagyma
fűszerek: só, bors, szerecsendió, gyömbér, petrezselyem
tökmag

Elkészítés

A sütőtököt megmostam, ketté vágtam, eltávolítottam belőle a magházat. Meghámoztam, és kis kockákra vágtam. Ez elég időigényes feladat volt.
A vöröshagymát megpucoltam, felaprítottam, és kevés olajon dinszteltem.
Hozzátettem a tököt, megforgattam benne, majd felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte.
Magas hőfokon felforraltam, majd forrást követően alacsony hőfokon, fedő alatt 20 percig főztem.
Pürésítettem botmixerrel.
Hozzáöntöttem a tejszínt.
Ízesítettem a megpucolt, felaprított fokhagymával és a fűszerekkel.
Magas hőfokon felforraltam, majd lehúztam a tűzhelyről.
Egy serpenyőben megpirítottam hozzá a tökmagot.
Együtt tálaltam.

Jó étvágyat!

Íme, további két krémleves sütőtökből, ha egyéb receptet is ki:

Sült sütőtök krémleves

Sütőtökkrémleves whiskyvel grillezett tökmaggal

Egy óra múlva tálalhatod: túrós-mazsolás villámsüti

A neten túrós villámsütiként vagy a német Topfa Feingeback néven elhíresült süteményt én jó sok mazsolával készítettem el. Az eredeti receptben írt 200 fok nekem elsőre soknak bizonyult, így másodjára már 150 fokon készült a süti. Tetszőleges módon felvágható, én a rombusz formát választottam.

Hozzávalók

50 dkg túró
6 db M-es tojás
15 dkg tejföl
15 dkg nádcukor
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csomag sütőpor
1 citrom lereszelt héja
25 dkg mazsola
a tepsi kikenéséhez: vaj

Elkészítés

Előmelegítettem a sütőt 150 fokra.
Egy közepes, 27 X 38 cm-es tepsit vajjal kikentem.
A hozzávalókat a fenti sorrendben alaposan összekevertem egy fakanállal.
A masszát a tepsibe öntöttem, egyenletesen szétterítettem.
A sütőben, légkeveréses üzemmódban, 150 fokon, tűpróbáig, 30 percig sütöttem a sütit.
Vártam, hogy langyosra hűljön. Szeletelve tálaltam.
Jó étvágyat!

 

Vendégváró falatok: répás-kolbászos-mozzarellás muffinok

Vendégváró sós falatkákat akartam készíteni, és ízletes muffinok sültek ki belőle. Kolbászos-mozzarellás töltéssel, tökmagos díszítéssel, répás ízesítéssel.

Száraz hozzávalók
200 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csomag sütőpor
100 gramm sárgarépa
fűszerek: só, feketebors, fokhagyma

Nedves hozzávalók
100 gramm olvasztott vaj
250 gramm joghurt
2 db M-es tojás

Töltéshez, díszítéshez
150 gramm mozzarella
24 db (kb. 20 gramm) gyulai vékonykolbász
72 db (kb. 15 gramm) tökmag

Elkészítés
Előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
A sárgarépát megpucoltam és apró lyukú reszelőn lereszeltem.
A száraz hozzávalókat egy tálban összekevertem.
A nedves hozzávalókat elkevertem egy másik tálban.
A száraz és nedves hozzávalókat elegyítettem, és addig kevertem, amíg egynemű masszát kaptam.
Egy tepsire helyeztem a szilikonformákat.
A szilikonforma mélyedéseibe fél evőkanál masszát és egy-egy karika kolbászt tettem.

A mozzarellát 24 db-ra vágtam, és abból is helyeztem egy-egyet a mélyedésekbe.

Újabb fél evőkanál masszával betakartam a kolbászt és a mozzarellát.
Tökmagokkal díszítettem a tetejét.

Légkeveréses üzemmódban, 180 fokon, tűpróbáig, 30 percig sütöttem.
Jó étvágyat!

 

Ennél hűsítőbb édesség nincs nyárra: a citromos álom

 

Ez a recept sok helyen, több változatban fellelhető a neten. Én is évek  óta elkészítem nyaranta, ha valami könnyed, hűs édességre vágyom. Az én receptem következik.

Hozzávalók

125 gramm babapiskóta
2 dl 30%-os tejszín
250 gramm tejföl
4 evőkanál nádcukor
1 nagy citrom
+ citrom a díszítéshez (elhagyható)

 

Elkészítés

A tejszínt kemény habbá verem.
Hozzáteszem a cukrot és a tejfölt, elkeverem.
Belereszelem a citrom héját, belecsavarom a citrom levét.
A krém felét egy tálba simítom.
Rátördelem a babapiskótát.

A krém másik felével befedem.
Díszítem citromkarikával/karikákkal.
A hűtőbe teszem két órára.
Kanállal fogyasztható.
Jó étvágyat!

18+-os csajos csemege: rumos-szilvás holdacskák

Anyósom névnapjára szerettem volna valami különleges édességet készíteni. Mivel karácsonykor nagyon ízlett neki a diós-narancsos szaloncukor, annak a mintájára készítettem el tulajdonképpen egy nyári szaloncukrot. Hogy mégse legyen nagyon karácsonyi, nem téglatest, hanem holdacska formákat gyártottam. Ha gyerekeknek is szeretnénk kínálni ezt a desszertet, a rum elhagyható belőle.

Bár hozzáadott cukrot nem tartalmaz, mégis nagyon édes és szénhidrát-dús édesség. Egy darab (kb. 21 gramm) 82 kcal. Szénhidráttartalma 43%, fehérjetartalma 8%, zsírtartalma 20%.

Hozzávalók

500 gramm aszalt szilva
200 gramm őrölt mandula
100 gramm kókuszreszelék
4 evőkanál (60 ml) rum
300 gramm étcsokoládé

Elkészítés

Az aszalt szilvára öntsünk forró vizet, és tegyük félre 15 percre.
Ezután szűrjük le és botmixerrel pürésítsük.
Tegyük hozzá a mandulát, a kókuszt és a rumot.
Alaposan keverjük össze, míg egynemű masszát kapunk.
A tenyerünkben először formázzunk belőle nudlialakokat, majd hajlítsuk meg kifli- vagy holdformává. Ezután tegyük egy szilikonos lappal lefedett tálcára a holdacskákat. Nekem kereken 40 db lett belőle.
A holdakat tegyük hűvös helyre (de nem a hűtőbe) egy napra szikkadni.
Másnap olvasszuk meg a csokoládét.
Mártsuk ki a formákat a megolvasztott csokiban, és a szilikonos lapra téve hagyjuk dermedni az étcsokoládét rajtuk.

Amint megkötött a csokoládé, tálalhatjuk.

Jó étvágyat!