Food Truck Show Szombathely Fő terén

A kígyózó sorok kitartottak a három napban a szombathelyi Food Truck Show-n

A vártnál is sokkal sikeresebb lett ez a sem látványában, sem kínálatában nem hétköznapi vendéglátási forma, ami városunk főterére telepedett három napra, hogy valami extrát valami különlegeset adjon, mutasson.
A képgaléria ide kattintva látható.

S, hogy az árakban sem gyenge kínálat mennyire jött be a helyieknek tisztán látszott, és a képek is bizonyítják. A hosszas sorban várakozás sem térítette el a népeket attól, hogy egy egy kiszemelt falatot megkóstoljanak. Ennek eredményeképpen estére néhány „mind megette „felirat is előkerült. A kínálat amúgy igen változatos volt. Grillektől kezdve a szendvicseken át a fagylaltig. A pálinkáktól a sörön, fröccsön át a koktélokig minden szerepelt a mozgó étel-italkuckók kínálatában.

A téren másik felében a Horvát nemzetiségű rendezvényen is nagy mulatság zajlott egybekötve az aktuális meccs megtekintésével. Így szombat estére a tér teljes életet élt minden tekintetben.Néhány fotóm ezt is megmutatja.
A képgaléria ide kattintva látható.

Bogarasok találkozója Borgátán

Eljött a nyár, és vele együtt a hagyományos rendezvények, találkozók ideje is. Igy a nemzetközi Volkswagen bogár találkozó ideje is.

A képgaléria ide kattintva látható.


A vasi találkozó több évet, és több helyszínt megélt már, és nem csupán a bogarasokat várja. Immár második éve rendezik meg Borgátán, a hangulatos kemping területén.

Idén is szép számmal gurultak be verdák a vasi település utcáira. Jöttek Golfok Bogarak buszok és egyéb érdekes, értékes járgányok. Gazdáik közös tulajdonsága a megszállottság a gépek pedig csodaszépek, egyediek, féltett kincsek.

A három napos összejövetelt mi is meglátogattuk T3-as buszunkkal, hogy néhány fotóval bemutassuk hangulatát.
A képgaléria ide kattintva látható.

Szentivánéji mulatozás Szombathelyen

Szombathely egyik leglátogatottabb szabadtéri nyári rendezvénye a Szentivánéji mulatság 2018-ban két naposra duzzadt.

Nyitó nap fotói ide kattintva láthatók.


A korábban szombathelyi búcsú néven is emlegetett rendezvény a hirtelen időjárásváltás ellenére is sokakat vonzott a város zöld szívébe. A buli néhány új elemmel bővült, és a megszokott látványos tűzijátékkal zárult.

Ezúttal a nyitó nap fotóival érkeztem, amik ide kattintva láthatók.

I. Veterán Piknik Sárváron

2018 júniusában a Nádasdy-várban rendezték meg az első Sárvári Veterán Pikniket.

Sárvár városa ez évben ünnepli modern kori várossá avatásának 50. évfordulóját, így ennek apropóján kerül sor a régi korú és veteránjárművek találkozójára.
Képgalériám ide kattintva látható.

A programok közt veteránfelvonulás, múzeumlátogatás, nosztalgiabuszos városnézés is szerepelt. Végül pedig „Piknik Kedvencei” közönségszavazás, a fődíj egy hatalmas értékű piknik kosár volt.

A retro hangulatú találkozón szép számmal vettek részt a múltból érkező kettő, három, és négykerekű járműcsodák.
Képeim kis ízelítő csupán a piknik hangulatból. A galéria ide kattintva látható.

Városi Gyermeknap az Agora MSH-ban

Sok sok érdekes játékkal, kalandos akadályokkal, vetítéssel, zenés műsorokkal, bábszínházzal, hajóhintával, vattacukorral, popcornnal, és limonádékkal várták az ünnepelteket, a gyermekeket Szombathelyen az Agora MSH épületében és az előtte található téren gyermeknap alkalmából.

A szülők és gyerekek pedig egész délután jöttek, szórakoztak, ügyeskedtek, érdeklődtek.
Képes beszámolóm is itt készült, és ide kattintva látható

Pünkösdi Fesztivál Gencsapátiban, egy száraz év 2018

Négy nap esőmentes pünkösdi mulatság. Ezt is megértük Gencsapátiban.

Ritka évek egyike lett 2018 amikor a hatalmas gondossággal szervezett fesztivál szárazon megúszta.
További fotók ide kattintva láthatók.


Idén így alakult. Az érdeklődés pedig a programkínálattal arányosan alakult. Hatalmas volt. Jól válogatott fellépők, akikre volt igény a környéken. És a fesztivál feeling ellenére, (azaz hogy az egész területe csak fizető vendégként juthattunk be idén), hatalmas volt a belépő létszám.

A bent uralkodó hangulatról meg nem is beszélve. A buli egy napjára mi is kilátogattunk, és néhány fotóval idézzük vissza a 2018-as Pünkösdi Fesztivál hangulatát.


További fotók ide kattintva láthatók.

VIRSKY – 80 éves jubileumi turné Szombathely

VIRSKY Ukrán Állami Népi Együttes 2018. május 4 és május 30 között turnézik Magyarországon.

Igazi lélegzetelállító, a fizika törvényeit meghazudtoló, népi kultúrájukat egyedülállóan bemutató produkcióval kápráztatják el a nagyvárosok közönségeit.
További fotók ide kattintva láthatók.


Teszik ezt immár nyolcvan éve. A társulat szombathelyi látogatásán, akrobatikus elemeiket, sokszínű népi viseletüket, ősi táncaikat is bemutató előadásuk, hatalmas sikert aratott az Agora MSH színpadán.

Egyedülálló produkciójuk mottója:VIRSKY – A név, amely átírta a tánctörténelmet!

További fotók ide kattintva láthatók.

Veterán verdák találkozója Kőszegen

Május elsején a szombathelyi retro felvonulás elmaradása sokak kedvét vette. Lelkes veteránosok vettek részt évről évre a majálison.

Most ennek egy mini változata jött létre a kőszegi gokart pálya kellemes környezetében.
További fotók ide kattintva láthatók.


Az első alkalommal megszervezett 3P(icnic) Garage, egy veterán jármű találkozó. A szervezők jó hangulatot garantáltak. Ígéretüket sikerült betartani, hiszen a retro járművek felvonulásán túl, sok érdekes programmal csábították az érdeklődőket.

Ételről is gondoskodtak, hatalmas kondérban főtt a gulyás, és egy ketté vágott trabiból kialakított grillen mindenki megsütögethette a hazait.Kicsiknek állatsimogató, nagyobbaknak gokatrozás, majd a jó ebéd után koncerteket hallgatva csaphattuk el a délutánt. De ami még érdekesebb volt, hogy egymás verdáját is alaposan kiértékelhettük.

További fotók ide kattintva láthatók.

A Herényi Virágúton haladhattunk át a tavaszba

Immár 16. alkalommal haladhattunk át a tavaszba egy színes virágokkal övezett úton.

A Herényi virágútnak országos hire van.
További fotóim ide kattintva láthatók.


Szín, illat, és programkavalkádjával csalogatja a helyi, környékbeli,és távolról érkező látogatókat. Első nagy alkalom ez a kerti és balkonládába szánt szépségek kiválasztására megvásárlására. Mindezt vidám hangulatban hatalmas választékból, ismerősökkel összefutva, utcazenészeket hallgatva, vagy színpadi előadásokat megtekíntve tehették.


További fotóim ide kattintva láthatók.

A Föld napja Szombathelyen

Szombathely zöld szívében rendezték meg idén is a sokakat így vagy úgy megmozgató Föld napi rendezvényt.

A szép virágos zöld övezet, a csónakázó-tó szigete felélénkült, felpezsdült erre a szinte nyárias vasárnapra.
További fotók ide kattintva láthatók.


Az érdekes, látványos, és kreatív programok szinte egymást érték. Kicsik nagy örömére a feladatok közt a piknik takaróra kucorodva előkerültek a kis hátizsákból kosárkából a jó falatok is. Aki pedig egészséges alapanyagokból készült ételeket kóstolt volna ezt is megtehette, ahogy állapotfelmérés is volt. Kerékpáros felvonulás kettő is akadt e napon.

Különleges divatbemutató, koncert, családi futás, és díjátadás szerepelt a tartalmas nap programjai közt.

További fotók ide kattintva láthatók.