Pünkösdi Fesztivál Gencsapátiban, egy száraz év 2018

Négy nap esőmentes pünkösdi mulatság. Ezt is megértük Gencsapátiban.

Ritka évek egyike lett 2018 amikor a hatalmas gondossággal szervezett fesztivál szárazon megúszta.
További fotók ide kattintva láthatók.


Idén így alakult. Az érdeklődés pedig a programkínálattal arányosan alakult. Hatalmas volt. Jól válogatott fellépők, akikre volt igény a környéken. És a fesztivál feeling ellenére, (azaz hogy az egész területe csak fizető vendégként juthattunk be idén), hatalmas volt a belépő létszám.

A bent uralkodó hangulatról meg nem is beszélve. A buli egy napjára mi is kilátogattunk, és néhány fotóval idézzük vissza a 2018-as Pünkösdi Fesztivál hangulatát.


További fotók ide kattintva láthatók.

Tri-Show Neon Party 2017

2017-ben ismét a retro jegyében zajlott a Tri-Show Szombathelyen.
Viszont idén a név változott és nem bál volt mint egy éve az újrakezdéskor, hanem Tri-Show Neon Party.
Az elkészült képgaléria ide kattintva látható.


Ezúttal minden kicsit más volt, de mégis majdnem ugyan az. Kevesebben jöttek, de nagyobb zajt csaptak. Mivel a név változott, a ruházat is könnyitett volt az év legnagyobb helyi házibuliján. És hogy az érzés a múltat idézze a táncplaccot uv neon csövekkel világították be.Itt aztán megjelent a fogpaszta reklám, a csini fehér ing, és még a cipőfűző és a körömlakk is szebben mutatott.

Vetélkedtek nagyokat, nevettek jókat, iszogattak fotózgatták egymást, kötélugrók és divatbemutató, Bon Bon koncert, Mixer show szórakoztatott, majd az igazi retro discora rophattuk hajnalig.Ugyan úgy mint a régi szép időkben.
A képek pedig majd mutatják ki hogy érezhette magát.

A képekért ide kell kattintani.

A II. Savaria Sörfesztivál nagy napja

A népszerű hangulatos fesztivál nagy napja a volt pénteki. A csütörtöki ráhangolódás után hatalmas csapást mértek a szórakozni vágyók a Ferences kertre.

Egész délután kellemes kikapcsoló programokban lehetett részük az ide látogatóknak, akik a hétvégi pihenés teljes nyugalmával bulizhatták, sörözhették, beszélgethették, vagy táncolhatták végig a péntek estét.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Ehhez nagyban hozzájárult az ír muzsika a hozzá dukáló barna sör, sokak kedvenc énekese Charlie a legenda, és a környék bombája a Mokka Tribute Band zenekar is.

De a táncolgatni vágyók is megtalálták a legjobb hangulatú bulit a területen. A beszélgetve sörözgetők igazi hangulatfényes kis sörkertet fedezhettek fel a tó körül. Mi is kell még ennél több egy kellemes hétvégéhez?

Haverok, sör, jó zene, kellemes környezet. Ezek mind adottak a Savaria Sörfesztiválon, ami egészen vasárnap estig csalogatja a népeket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A nyitó nap eseményei ide kattintva láthatók.

 

 

Tri-Show Bál 2016, ahol a múltad újra élhetted

Bizony, ahogy ezt gyanítottuk úgy is alakult. A múlt megelevenedett egy éjszakára Szombathelyen, a Sportház ismét hozta, nyújtotta a régi idők hangulatát, megtelt zömében azokkal a fiatalokkal, harmincasokkal, negyvenesekkel, ötvenesekkel, akik ezen, és hasonló társrendezvényeken (Ötórai tea, kvíz-party) nőttek fel, és tombolták ki magukat.

_mg_9125

S hogy ez valóban így volt, ezt azonnal az est házigazdájának, Fazekas Gábornak a programindító Mikulás show-ja után rövid korabeli filmbejátszásokon láthattuk is.

A képekre kattintva további fotók láthatók!

_mg_8939

Nos ennek hatása, azok számára akik jelen voltak akkor, és most, sikító röhögések voltak, amik a nagy terem különböző pontjain törtek fel. Hatalmasan jó ötlet volt ez a múltbéli kalandozás.

_mg_8947

A terem eközben csak telt telt. Érkeztek sorban a csoportok, baráti társaságok, és léptek hatalmas várakozással a múlt palotájába, (Sportpalota) mert emlékszünk még erre az elnevezésre is.

_mg_9108

Bent aztán ahogy ez várható is volt, nagy felismerések, a nagy találkozások, ölelkezések, nevetések. Mennyire jó volt lépten nyomon olyan emberekbe botlani egész este, éjjel akiket ezer éve nem, vagy csak igen ritkán láttunk. Voltak akik iskola óta nem látták egymást. És persze volt olyan társaság, akik e napra szervezték az osztálytalálkozójukat, és itt tartották a buli részét. Egész éjszaka idézgetve, kóstolgatva a múltat, és az italokat.

_mg_9003

A változás a régi időkhöz képest annyi volt, hogy most nem vetélkedtek egymással a résztvevők, csupán szórakozni érkeztek. A szórakoztatásról bringás, táncos, és fittnes bemutatók, egy fergeteges Pa-dö-dö koncert, majd az est további részében ahogy egykoron, most is a dj-pult mögött Neczpál György áll és gondoskodott.

_mg_9050

Igazi kis retro show, felszabadult szórakozás, hatalmas beszélgetések emlékezések, tánc, egy igazi kis időutazás zajlott 2016. december harmadikán városunkban.

_mg_9053

S hogy itt az utazásnak még koránt sincsen vége, azt az érdeklődésből, a hangulatból már gyaníthatjuk. És kettő gondolat a végére, mivel nem csupán a képeket készítettem ezen az estén, hanem kicsit figyeltem ki mit is mond és hogyan érez. De ebből tényleg csupán kettőt mert egész este lehetne ezt idézgetni.

_mg_9135

Ezek az érzések persze éjfél magasságában jöttek elő csupán.

Komoly arccal kérdi egy negyvenes srác: „hogyan lehet ezt kibirni, mit kell tenni ez ellen, hát öregszünk. Ez kibírhatatlan.”

Másik érdekes gondolat végigmérve a hatalmas tomboló társaságot, hangzott el: „Holnap délben ha felébrednek úgy fog fájni fejük, lábuk, derekuk, és mindenük. Azt sem tudják majd mitől”.

_mg_9118

Gyanítom ez valóban így lett, de senkit nem érdekelt ez a buli hevében.

A képekre kattintva további fotókon látható a megújult Tri-Show hangulat.

Alterába Fesztivál esőnapja

Az ország talán egyik leghangulatosabb,  legcsaládiasabb “kertipartija” az Alterába Fesztivál. Körmenden a Rába part zöld övezetében, hatalmas sátrazással, fürdőzéssel, és bulizással összegyúrt fesztivál immár hetedik alkalommal startolt el 2016. július 12-én kedden.

IMG_1687

A nagy móka  egészen vasárnap hajnalig tart, hihetetlen jó fellépő csapatokkal, baráti társaságokkal, családokkal, fiatalokkal, idősebbekkel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1590

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

A nyitó napot még az időjárás is a kegyeibe fogadta, a kemping is szinte megtelt. Én ezúttal a második nap programjaira vetettem szemet, így szeretett fényképezőgépemmel, és fesztiválbuszommal leugrottam a Rába Szabadidőcentrumba. Érkezésemet azonnal könnyező felhők köszöntötték, iszonyatos villámok kíséretében. Igy a kempingben szinte embert sem láttam, mindenki magára húzta a sártat. A hirtelen jött zivatar eltávolodott, és máris sorban bújtak elő a fiatalok, és ki ki maga módján kezdett ráhangolódni az esti, erezd el a hajamat stílusra.

IMG_1602

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

Ezt pedig a szerdai fellépők listája simán megkívánta. A sort a Mantra porno kezdte, nagyon szerény érdeklődés mellett. Ez persze részben annak is köszönhető, hogy a már említett zuhé épp csak egy gyors városnézést tett, és már jött is vissza a buliba.

IMG_1628

Láthatóan jól is érezte magát, mivel rendre benézett szinte az összes koncertre. A következő áldozat azonnal az  Ocho Macho volt, akiket olyan szinten sikerült betámadnia, hogy rövid időre félbe kellett szakítaniuk a koncertet.

IMG_1701

Ekkor már nagyobb tömeget tudott hirtelen mozgásra bírni, és a parti sátor alá kényszeríteni. S eső ide eső oda, szép számmal érkeztek még ez után is, hiszen az est igazi nagy durranásokat tartogatott még.

IMG_1764

Megérkezett sokak kedvence a Kiscsillag, majd pezsgóbontásra, azaz éjfélre, az Anna and the Barbies.  Azt ugye már mondanom sem kell. hogy a kettőből egy itt is kiemelt eső tiszteletben részesült. Az hogy végül Pásztor Anna, és csapata kimaradt ebből, talán a cseppet sem szokványos fellépésnek, előadásmódnak köszönhető.

IMG_1803

Mert őszintén, Anna fellépő cumója, megjelenése, és hozzá illeszkedő  szövege, dalai ? Ez itt már nem játék, és a fele sem tréfa, ahogy a sárban tapicskolás sem volt az. A koncert végére kölcsönkért hatalmas ördögszarvakról meg már nem is beszélve, aminek viselését az énekesnő állítása szerint, külön meg kell tanulni.

IMG_1950

Nos ezen a szinten már, egy jött ment esőnek nem volt keresnivalója. Viszont jó kis partiarcok kerültek elő, és szívesen fotóztatták magukat.

IMG_1789

Igy a szerdai hangulatról jó pár fotót sikerült beújítanom.

Ezeket a képekre kattintva láthatják.                 

Reméljük a továbbiakban kitör a szárazság és efféle nagymosásban nem lesz részük a partizóknak.

I. Savaria Sörfesztivál Szombathely szívében

Három nap „felhőtlen” mulatság az I. Savaria Sörfesztiválon, csodaszép környezetben Szombathely szívében.

IMG_9221

Bizonyára kissé az elképzelések fölött teljesített a több ezer embert megmozgató, hatalmas sörbuli, és gyanítom itt nem is ér véget, hagyománnyá válik majd.

A képekre kattintva további fotók láthatók, kettő galériában.

sörfesztivál (21)

Az igény, az efféle több napos kikapcsolódásra, feszített munka utáni feltöltődésre láthatóan nagy. Jó példája ennek a Pünkösdi fesztivál Gencsapátiban. Akár milyen zord az időjárás, mindig meglepően nagy az érdeklődés. Most már nekünk is lesz remélhetőleg egy ilyen jó hírű fesztiválunk, ami városuk jó hírét is messze viheti.

sörfesztivál (39)

Talán legnagyobb tömeget a nyitó nap vonzott, mikor még kicsit akadozott a beléptetés, és a sör kiszolgálás is. Természetesen ez betudható a hirtelen, rohamszerűen érkező vendégeknek is.

IMG_9347

A pénteki nap fotói a képre kattintva láthatók.

De következő napra, amit csak lehetett korrigáltak a szervezők. Így szombaton, és vasárnap gyakorlatilag zökkenőmentesen futott a szekér. Sok időt töltöttem a helyszínen, és elmondhatom igazán panaszkodó emberekkel nem futottam össze. Pénteken volt némi zsörtölődés, hogy soká és ki a sörike, de szomjan halt embereket nem láttam elhullva. 

sörfesztivál (9)

Az időjárásra sem lehetett panasz. Amennyire ijesztő, és fenyegető, felhők jöttek mentek, nem sok jóra számíthattunk. És mégis megúsztuk szárazon, mert az a néhány csepp eső szinte felfrissítette azokat, akiket a habzó nedü alkoholfoka megérintett már.

sörfesztivál (18)

Még a Ferences kert éke, a kis tó is szinte érintetlen maradt, és nagy segítség volt mikor egy közelben álló szemetes konténerben kisebb tűz keletkezett. De ezt is ügyesen orvosolta a személyzet szorgos hada.

sörfesztivál (57)

A színpadi fellépők pedig jöttek, láttak, szórakoztattak, ünnepeltek, és még ráadás bulit is nyomtak.

sörfesztivál (75)

Éjszaka pedig kissé kacskaringósabb járással ugyan, de mindenki szépen hazatalált.

sörfesztivál (63)

Így összességében igen pozitív értékelést javasolnék Szombathely első Savaria Sörfesztiváljának, a szervezőknek, fellépőknek, a fáradhatatlan sörcsapolóknak, felszolgálóknak, pereclányoknak, és mindenkinek aki hozzátett a rendezvény sikeréhez.

A rendezvény fotói kettő galériában láthatók.

A pénteki nap fotói ide kattintva láthatók.

A vasárnapi képgaléria ide kattintva érhető el.