Esőnap letudva a 2017-es AlteRába Fesztiválon

A 8. AlteRába fesztivál második napja kísértetiesen hasonlított a tavalyira. Talán ki is nevezhetjük esőnapnak.

Hiszen alighogy belemelegedtünk a fesztivál hangulatba, máris lehűtött az iszonyatos égi áldás.

A képekre kattintva további fotók láthatók

Persze ez csupán egy próbatétel volt, ami rövid időre még a koncertet is felfüggesztette. De az esőcseppnyi technikai szünet után, a fesztiszekér haladt tovább, iszonyat felfűtött hangulatban.

De miért is? A szerdai nap a Dívák Napja volt, hiszen a nagyszínpadon fél 8-tól a Magashegyi Undergound, 21 óra után a Péterfy Bori & Love Band, majd az éjszaka folytatásában az Anna and the Barbies játszott.

Bíborka, Bori és Anna előtt a bulit a Bagossy Brothers vezette fel. A napot hajnal tájékán a Firkin koncertje zárta.

Az átszerelések időszakát pedig fergeteges hangulatban tölthettük a kis színpad környékén, hiszen egy kis időutazásba zuhanva élvezhettük az Ed Philips and the Memphis Patrol muzsikáját.

E napon többen is itt ünnepelték szülinapjukat. Hát lehetne ennél nagyobb szülinapi bulit szervezni?   Így telt a hatalmas kertiparti második napja, az úgynevezett klasszikus esőnap. 

A képekre kattintva további fotók láthatók

Csak a szex, csak a szipu

A Fidesz&Co. körmendi lerakata közleményt adott ki hajdanvolt alpolgármesteréről, aki nem tudott parancsolni lingamjának, és kétes viszonyba keveredett egy gyereklánnyal. A lerakat szerint ez nem történt meg, holott az alpolgármester lemondott, és az is hírlik, hogy nőül venné a kölyöklányt. Szerintük viszont nem ő a vétkes, hanem, akik ezt szóba hozták.

Azt mondják: „Elkeserítő, hogy ez az ügy már a kezdetektől fogva nem arról szól, amiről valójában szólnia kellene. Nem az igazságról, nem arról, hogy mi is történt valójában, hanem arról, hogy magukat civilnek nevező liberális körök minél nagyobb botrányt tudjanak kreálni.” A helyi betanított fideszmunkásoknak tehát nem tetszik, hogy napvilágra került a – volt – alpolgármester boxeralsójának kellemetlen tartalma.

Szar ügy, és ha most az óvoda homokozójában volnánk – mint ahogy voltaképp tényleg ott vagyunk -, akkor kantáros rövidnadrágban és lehorzsolt térddel járulnának Erzsi néni elé szipogva és ujjal mutogatva, hogy ő kezdte.

Nem a civilek, az hétszentség. A Fidesz&Co. látott neki egy időben úgy viselkedni, mint akit beszippantott a huszonegyedik század, túl sok pornót néztek a neten, és annyira megemelkedett a kefélni vágyó ingerküszöbük, hogy csak a szex jár a fejükben, mint Brian-nek állítólag.

Mint az közkeletű, az ő jó édesanyja, miután egy ’lómai tiszttel tartott fenn üzekedős kapcsolatat, aminek áldása voltaképp Brian maga, s amikor a szerencsétlen gyermek az élet értelmét keresi, az anya „Csak a szex, csak a szipu” felkiáltással rója meg az akkori idők fiatalságát, mert annyira nem érti a korát, mint ma minálunk a Fidesz&Co. és számtalan lerakatai szerte az országban.

Egyébiránt, ha már a homokozóban járunk, akkor azt mondjuk el Erzsi néninek, hogy a Fidesz&Co. a hunyó a taknyos orrával, amire okot és indokot a vak komondor szolgáltatott, aki elgáncsolta és meggyakta a narancsbőrű polgármester hites asszonyát. Nos, azóta szabadult el a pokol szex ügyben, és nincsen megállás.

Azidőtájt kezdtek a narancsosok és ájtatos társaik a nők bugyijában matatni egészen obszcén módon, és meg is szülték a saját bejáratú világnézetüket ezzel kapcsolatban, kifejtve, hogy a nő dolga a húsok klopfolása, valamint, hogy engedelmesen tárják szét combjaikat házi főzésű pálinkától bűzlő uruk számára, és akkor vak komondoros baj nem érheti őket.

Ezután következett a Jobbik, nem sorolva föl itt a Vona, Volner és Kulcsár urak ellen fölhozottakat. Viszont kitetszett, immár nem elégszenek meg a névtelen nők vénuszdombjával, már nevesített férfiak szerszámja is téma, mert túl nagyra nőttek. Nem a szerszámok, hanem a Jobbik-fiúk. Úgy jártak, mint Röhm bácsi a „Hosszú kések éjszakája” akció során 1934-ben. Ő köztudottan volt meleg, de nem ezért kellett vesznie, hanem, mert az SA-ja túlméretessé vált.

A Jobbik-fiúkkal ellentétben viszont a Fidesz&Co. jámbor alakjai megfogadták Órigenész exegéta és Tertullianus intését, valamint Siricius pápa parancsát, és cölibátusban élnek. Ők maguk, gyermekeik és unokáik pedig szeplőtelenül fogantak, ám mindenki más a perverzió mocskában fetreng. A migráncsok is egyfolytában csak tosznak, nincs olyan nap, hogy három erőszakos aktus ne kerülne szóba a médiájukban, ami olyan lesz lassan, mint egy pornócsatorna.

Hogy Brian anyjának teljesen igaza legyen, arról meg Juhász Péter gondoskodik szerintük, viszont szó sem esik Deutsch Beléptető Rendszerről, Habony porairól meg egyáltalán. Egy dolog biztos csak ebben a kuplerájban, hogy mindenről Gyurcsány jut az eszükbe, a körmendi lerakatnak is a volt alpolgármester farkáról.

Azt mondják a helyi háborgó civilekről: „Tagjaik között pedig olyan személyeket találunk, akik a mai napig helyi szekértolói Gyurcsány Ferencnek, valamint a különböző balliberális törpepártoknak.” Hát nem csodálatos ez az élet? Már-már Satchmo rekedt hangjára való.

Egy dolog azonban teljesen bizonyos ezek után, a Fidesz&Co. kommunikációja valahol azon a szinten jár, mint amilyet Brian tapasztalt egy önjelölt prófétától a ’lómaiak elől menekülve, kezében az ő tökével.

„És azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötőállvány, amihez hozzá voltak erősítve. És akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Hát, így valahogy.

Alterába Fesztivál esőnapja

Az ország talán egyik leghangulatosabb,  legcsaládiasabb “kertipartija” az Alterába Fesztivál. Körmenden a Rába part zöld övezetében, hatalmas sátrazással, fürdőzéssel, és bulizással összegyúrt fesztivál immár hetedik alkalommal startolt el 2016. július 12-én kedden.

IMG_1687

A nagy móka  egészen vasárnap hajnalig tart, hihetetlen jó fellépő csapatokkal, baráti társaságokkal, családokkal, fiatalokkal, idősebbekkel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1590

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

A nyitó napot még az időjárás is a kegyeibe fogadta, a kemping is szinte megtelt. Én ezúttal a második nap programjaira vetettem szemet, így szeretett fényképezőgépemmel, és fesztiválbuszommal leugrottam a Rába Szabadidőcentrumba. Érkezésemet azonnal könnyező felhők köszöntötték, iszonyatos villámok kíséretében. Igy a kempingben szinte embert sem láttam, mindenki magára húzta a sártat. A hirtelen jött zivatar eltávolodott, és máris sorban bújtak elő a fiatalok, és ki ki maga módján kezdett ráhangolódni az esti, erezd el a hajamat stílusra.

IMG_1602

Erre a képre kattintva a ráhangolódás pillanatait nézegetheti meg.

Ezt pedig a szerdai fellépők listája simán megkívánta. A sort a Mantra porno kezdte, nagyon szerény érdeklődés mellett. Ez persze részben annak is köszönhető, hogy a már említett zuhé épp csak egy gyors városnézést tett, és már jött is vissza a buliba.

IMG_1628

Láthatóan jól is érezte magát, mivel rendre benézett szinte az összes koncertre. A következő áldozat azonnal az  Ocho Macho volt, akiket olyan szinten sikerült betámadnia, hogy rövid időre félbe kellett szakítaniuk a koncertet.

IMG_1701

Ekkor már nagyobb tömeget tudott hirtelen mozgásra bírni, és a parti sátor alá kényszeríteni. S eső ide eső oda, szép számmal érkeztek még ez után is, hiszen az est igazi nagy durranásokat tartogatott még.

IMG_1764

Megérkezett sokak kedvence a Kiscsillag, majd pezsgóbontásra, azaz éjfélre, az Anna and the Barbies.  Azt ugye már mondanom sem kell. hogy a kettőből egy itt is kiemelt eső tiszteletben részesült. Az hogy végül Pásztor Anna, és csapata kimaradt ebből, talán a cseppet sem szokványos fellépésnek, előadásmódnak köszönhető.

IMG_1803

Mert őszintén, Anna fellépő cumója, megjelenése, és hozzá illeszkedő  szövege, dalai ? Ez itt már nem játék, és a fele sem tréfa, ahogy a sárban tapicskolás sem volt az. A koncert végére kölcsönkért hatalmas ördögszarvakról meg már nem is beszélve, aminek viselését az énekesnő állítása szerint, külön meg kell tanulni.

IMG_1950

Nos ezen a szinten már, egy jött ment esőnek nem volt keresnivalója. Viszont jó kis partiarcok kerültek elő, és szívesen fotóztatták magukat.

IMG_1789

Igy a szerdai hangulatról jó pár fotót sikerült beújítanom.

Ezeket a képekre kattintva láthatják.                 

Reméljük a továbbiakban kitör a szárazság és efféle nagymosásban nem lesz részük a partizóknak.