Szerző: rezeda

Fokozódik a helyzet Jándon, ahol pár nappal ezelőtt – mint meséltünk róla – a polgármester Orbán seggéből kinézve táblát helyezett el a falu határában őfensége hitvallásával, miszerint: „No Migration. No Gender. No War”. Amikor először elmélkedtünk a jelenségről, a végtelen szervilizmust véltük fölfedezni benne, ostobaságról szót sem ejtettünk. Azóta azonban, hogy úgy mondjuk, eszkalálódott a helyzet a faluban, és a tábla fölirata ellenére rohadt nagy „War” van. Épp csak a vér nem fröcsög.

Akkor még nem tudtuk, a helyieknek milyen a viszonya az inkriminált műalkotáshoz, többen azt tételezték, nem is látják, mert még odáig sem mennek el. Kiderült azonban, hogy akadt a hétszáz lakos közül olyan, aki fölfedezte, és a maga módján tiltakozott is ellene úgy, hogy kicserélte a fadarabot új felirattal, és ezt a jelek szerint nem kellett volna. A híradások szerint egy helyi jobbikos organizmus új táblát rakott ki, ezen pedig ez állott: „Otthont. Hitet. Békét”. Ennek az eredetivel szemben az az előnye, hogy magyarul van.

Amúgy hasonképp teljesen fölösleges, mert és ugyanis normális helyeken ilyen jelszavaknak egy helyiségtábla mellett-alatt helye nincsen. Hogy más, elvadult vidékeken tapasztalható-e hasonló, arról információink nincsenek, ezért azt szűrjük le, hogy csak a NER-ben ennyire hülyék az emberek, de ez már régi tapasztalat. És az is csak a NER-ben fordulhat elő, ami ezután következett, hogy kitört a táblatéboly, mivelhogy a polgármester a hírek szerint elkezdett erősen tombolni, és életveszélyes fenyegetésekbe torkollott a dolog.

Illetve munkahelyről történő kirúgás is van a pakliban, amitől szintén olyan NER-es feelingje lett az egésznek, mint ahogyan attól is, hogy maga az atyaisten, Orbán Viktor is ellátogatott a településre, ahol voltaképp az ő baromsága miatt estek egymásnak az emberek. Első körben nagyon elégedett volt a látottakkal, a másodikban pedig döntőbíraként is föllépett, sajátos fordításos etimológiát alkalmazva a két táblaszöveg egymásnak való megfeleltetésének, amitől az ember ösztönösen felhorkan, miszerint asztakurva. De mutatom.

Egyetlenünk a Facebookon magyarázta a dolgokat azt megállapítva, a két táblaszöveg ugyanazt jelenti: „A migráció ugyanaz, mint az otthon. Azért nem akarunk migránsokat, mert meg akarjuk tartani az otthonunkat. Apa az férfi, az anya az nő, ahogy a jóisten teremtette. Ha azt mondja valaki, hogy hit, az azt jelenti, hogy no gender. A végén azt mondjuk, hogy no war, az ugyanaz, mint a béke”.  – Ezek már svejki magasságok (vagy mélységek gusztus szerint), viszont mégsem tudunk röhögni rajta, mert cserepes a szánk, meg azért, mert ez a hazánk.

Az atyuska azonban a nyelvészkedésével nem tudott békét teremteni (még ebben a szaros kis faluban sem), mert épp az ő szelleméből fakadóan a polgármester, mint valami helyi kiskirály – vagy gauleiter – nekilátott tombolni, a következőképpen. A táblacserélő jobbikos ember ezt nyilatkozta ugyanis: „…a miniszterelnök távozása után telefonon beszéltem a polgármesterrel, aki életveszélyesen megfenyegetett, felmenőimet szidalmazva szemkinyomással, megöléssel fenyegetett és ígéretet tett rá, hogy mindent el fog követni, hogy tönkre teszi az életemet.”

Más cuki kurvaságok is történtek még ott, a békeszerető faluban, ezek közlésétől azonban eltekintünk. Ugyanis ennyi is épp elég, hogy lássuk, hol is élünk, és mivé vált ez az ország a mélyrétegekben. Nincs rá sok szó. Mint ahogyan arról sincsen információnk, hogyha doktorminiszter urunknak a bemutatott nyelvészkedésre volt ideje, arra vajon akad-e, hogy a nevében tomboló polgármestert megintse, leállítsa, hogy ne szúrja ki az ellenfele szemét. És ne ölje meg végül. Vagy pediglen ez volt a mesterterv, hogy így működjenek a dolgok.  

Nagy valószínűséggel ez utóbbi az igaz, ha nem is vallja be senki sem. Mert mit látunk nagyban, ami ott Jándon kicsiben mutatkozik, azt, hogy doktorminiszter urunk és decens csapata „baloldal” csatakiáltással az ajkain vonul csatába. Az így feltüzelt talpasaik pedig standokat borogatnak, és ellenoldali aktivistákat pofoznak, mintha ez volna a világ természetes rendje. De, amint kitetszik, a NER-ben ez is. A hit az no gender – mondja Orbán, és innen olyan isten igazából már nem is lehet mit kérdezni. Jóccakát emberek.

Orbán Viktor szerint én háborúpárti vagyok. Te is háborúpárti vagy én nyájasom. Sőt, kies hazánkban úgy nagyjából hétmilliónyian vagyunk háborúpártiak, akik nem a Fideszre szavazunk. Gondolta a fene. Illetve gondolta Orbán Viktor. Bár lehet, hogy nem is gondolta, csak úgy kifolyt a száján. Kiokádta mintegy magából a tartalom nélküli betűhalmazt, mert komolyan nem gondolhatta. Vagy, ha igen, akkor elég nagy bajok vannak az emeleten.

Mert ízlelgessük ezt a szót, ezt a háborúpártit, hogy voltaképpen mit is jelent, ha lehámozzuk róla a kampány burkát. Azt takarhatja, hogy mindenünk a vérontás, mit nekünk napsütés meg madárdal, ha abban nem bírunk élni. Mi lőni akarunk, rohamra menni, kibelezni embertársainkat, bombázást szeretnénk meg tüzérkedést, tankot vezetni át az ellenen, hogy ropogjon a csontja, ilyenek. Akar ilyet a fene. Azt szeretnénk csupán, hogy Orbán fogja be.

De nem teszi. Sőt, egyre tébolyultabb a manus, mert és ugyanis eddig való uszításában odáig még nem merészkedett, hogy kijelentse, aki nem a Fideszre szavaz, az háborút akar, de most ez is megtörtént. „A baloldalra szavazni ma egyet jelent a háború támogatásával” – ezt sikerült előhúzni magából a kedves vezetőnek, és ezért bátorkodtam föltételezni olvasóimról, hogy akkor ők is úgy óhajtják a háborút, mint egy falat kenyeret. Ezzel kelnek és fekszenek.

Nagyon könnyen belátható, hogy ez baromság. Aki ilyeneket állít, az pedig nem normális. Normalitását pedig a hatalom utáni lihegésben és epekedésben veszítette el, lecsupaszult itt előttünk az eltelt évtizedek alatt, és úgy áll itt, mint egy mementó, hogy mivé lesz az ember, ha az életének ezen kívül más célja nincsen. Ha nem velünk történne mindez, s nem a mi életünket tenné tönkre, akkor szánnánk szegényt, mert így létezni maga lehet a borzalom.

Látjuk is rajta, midőn egyre mélyebbre süllyed a mocsárban, s az volna a föladat, hogy ne tartsunk vele a kilátástalan barbárságba. De könnyen belátható, az a szorító helyzet, hogy menekülési útvonalunkat és lehetőségeinket nem magunk szabjuk meg, hanem az a kisebbség, akiknek mindez az uszítás szól. Az alavju népség, akiknek sajnálatosan ennyi elég, sőt, sok is. Ők hemperegnek a boldogságban, ha az istenük pofánfingja őket.

Ezt a mindenki háborúpárti kitételt egyébként Orbán titkos kampánykörútjának egyik jól elszigetelt állomásán ordibálta, ez volt az az etap az országjárásban, amelyen megtekintette Jándot, ahol – mint már megemlékeztünk róla – tanainak kivonata a falu határában, táblán kapott helyet: „No Migration. No Gender. No War.” Ezt tolják a szabolcsi utazó képébe ott, Jándon, és a kedves vezetőnek nagyon tetszett ez az egész, ami szintén egy nívót tételez.

De nemcsak a szervilis polgármestertől, aki a fatáblára mindezt fölpingáltatta, hanem Orbán nívóját is, aki a saját szemével láthatta, mit művelnek az alattvalói. Megfelelnek egymásnak, sőt, fokozzák a másik hülyeségét, de eszükbe sem jut, hogy egy pillanatra az elvakultság szemüvegét levetve nézzenek önmagukra és művükre, mert akkor meg kellene állapítaniuk, milyen szánalmasak és röhejesek. De így voltaképp félelmetes ez az egész.

Mert azon a napon, amikor megtudtuk, mindannyian háborúpártiak vagyunk, kaptunk még egy bizonyságot arra, hogyan működik az, hogy a NER-ben ilyen jándok létrejöjjenek. A kedves vezető a házi rádiójában (vö.: Kossuth) tartott pénteki igehirdetésén huszonöt perc alatt hatvanhétszer mondta ki a háború szót. Talán azért, hogy el ne feledjük, ki ő, honnan jött és mit akar: elhülyíteni mindenkit, s a jelek szerint sikerül is.

Viszont a választásokig (meg persze utána sem) nem lesz egyedül ez a mi Paprikajancsink, hiszen a kommunikációs igazgatója, a Menczer névre hallgató mesélte el, hogy az elkövetkező hetekben ott lesznek minden kilométerkőnél. Több száz fórumot szerveznek, illetve: „Mindenkivel szeretnénk találkozni, mindenkivel szeretnénk beszélni, mindenkinek meg akarjuk adni a lehetőséget, hogy támogassa a béke hangját”. – Így M. elvtárs.

Így ránézve azt kell mondanunk, az isten legyen irgalmas velünk. Valami búvóhelyet kell keresni, hogy ne halljuk a téboly tombolását, és nem menjen el tőle a maradék eszünk. A maradékot azért mondtam, mert örökké ez van a Fidesz kormányzás alatt. Permanens a kampány, csak egyre durvább és egyre primitívebb. „Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz” – adta ki a végső jelszót ez a Menczer, és erre már nem lehet mit mondani. Így hát hallgatunk.

Amikor Novák nacsasszony megbukott, mindenki (sokan) szinte elégedetten és együttérzően konstatálta, nem kért magának lakást (házat), ami az elcseszett törvény szerint járna. Milyen visszafogott, mennyire szerény ez a mi Katikánk, ilyen volt a közvélekedés, így a történet már kezdett olyan irányba haladni, hogy áldozatnak tekintsük, és az összes bűnét elfeledjük, mint akit velünk együtt ledarált a rendszer.

Érdekesen van huzalozva az ember – már aki nem figyel oda a tartásra -, mert abban a pillanatban, amikor Orbán lelökte őt az erkélyről, szinte már nem is számított, hogy „elnöksége” röpke ideje nem volt egyéb, mint utazási bakancslistájának kipipálgatása azzal a fűszerrel, hogy mindeközben a NER aljas eszméit dicsőítette és terjesztette szerte a világban, és már csak ezért sem érdemelne bocsánatot.

De mondom, esendők vagyunk. Megadó lélekkel nézegettük azt a jelenséget, ami Novák Katalin, s ahogyan a könyörtelen idő rakta egymásra az élet rétegeit, az is kezdett kiesni a likacsos agyunkból, honnan jött, s hová ment, illetve a jelek szerint még tart ma is. Látva szenvedni őt, szinte háttérbe szorult a malomkeréknyi narancsos fülbevalója, de az az aljas kijelentése is, amelyben hálát adott a sorsnak, hogy nem rosszul fizetett irodista.

Viszont az említett fülönfüggő eredményezte azt is, hogy ilyen irodista (illetve lesajnált tanár) már soha ne is legyen, momentán azonban nem tudjuk, mi a terve az életével a semmittevésen kívül. Elődei közül olyik tárogatózik, a másik kamu alapítványok milliárdjait szórja, azaz, megtalálták, miként űzzék el azt az unalmat, ami azután telepedett rájuk, hogy már nem volt mit aláírni, azaz, nyugdíjba vonultak, mint töltőtollak.

Novák, ha házat nem is, titkárságot viszont igényelt. Egyenesen három titkára (titkárnője) van külön-külön Dunára néző ablakú irodákkal, és nem tudjuk, mi a feladata az általunk fizetett irodistáknak akkor, ha amúgy a főnökük (Novák) egyáltalán nem csinál semmit. Mert nem tudjuk mivel foglalatosodik, miért utaljuk neki az adónkból a sokmilliós fizetést, ami tetemes ahhoz, hogy a sebeit nyalogassa. De tán depressziós is lehet. Vagy valami ilyesmi.

Hogy a mindennapos dolgok, a háztartás vezetése, vagy az ablakpucolás, amit régebben oly ügyesen csinált seggtörlővel és a kamerába meredve, hogy szóval már ezek sem mennek, nemhogy sós stángli sütése a pápa bácsinak, vagy a hóhányás. Mert ilyen is volt, mint emlékezhetünk, két kenuzás közben. Mert azzal kell szembesítselek én nyájasom, hogy a három, egymás körmét reszelgető titkár mellett „gazdaasszonyt” is fizetsz a nacsasszonynak.

Ez a feudális NER-szóhasználatot lefordítva nem egyéb, mint házvezetőnő, ha máshonnan nézem, akkor meg cseléd, aki a háztartást viszi, bevásáról, szendvicset készít vagy ablakot pucol. Illetve ki tudja, milyen feladatokat kaphat, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ugyan lakást (házat) nem, de ilyen cselédet igényelt a nemzet Katikája, amit a magunk részéről bízvást nevezhetünk delikátnak, mert ilyen eddig még nem volt. De most már van.

Ezért van az, ha netalán elgyöngülve netán a megbocsátó sajnálat szemüvegén keresztül néztük volna megénekelt hősünket, akkor ez most huss, messzire szállt, hogy soha vissza ne térjen. Arra leltünk bizonyságot ugyanis, hogy ezek szerint, akit a NER füstje megcsapott, elkezdett dőzsölni úgymond a földi jóban és a kiváltságokban, az erről nehezen mond le, ami viszont irritálja a nyomorgókat. Azért, mert nyomorognak, neki viszont fizetik a szolgát is.

Kínunk azonban valahol röhejes is, mert a rendszer adja önmaga karikatúráját, eufemisztikusan – és feudálisan – gazdaasszonynak nevezi a házvezetőnőt. Hogy ez véletlen-e, vagy tudatos, hogy ne vonyítson fel hangosan a tömeg, az momentán nem ismeretes. Az azonban igen, hogy a gazdaasszony hangalak általában azt a képzetet kelti, mint aki hajnalban megfeji a tehenet, majd az elkészült túrót meg tejfölt kiviszi a piacra.

Nováknak biztosan nem ilyenje van, de ezek után kíváncsiak lennék arra, milyenje van neki. Sőt, és nem utolsó sorban arra is, hogy nagy bánatában miképp jutott eszébe, hogy neki kell egy efféle, hogy süldőlány korában is ehhez volt szokva. Illetve, mit gondol, az a szolgálat, amit Orbánnak tett, még mennyi ellentételezést kíván, és végül, de korántsem befejezve, miért véli úgy, hogy ezt is nekünk kell fizetnünk. Nem futja tán a nyugdíjából, vagy mi van.

Pár napja világraszóló diadalként kaptuk a képünkbe, hogy az S&P hitelminősítő nem rontott az ország besorolásán. Orbán Viktor csak azért nem posztolta ki, hogy „na, ugye”, mert gazdasági kérdésekkel nem foglalkozik, illetve valahol bujkál épp. Magtárakban és Ibolya presszókban, illetve ezek végtelen számú permutációjában bukkan fel itt meg ott. Ő ettől reméli a győzelmét itt is, Brüsszelben is. Lelke rajta.

Ennél sokkal érdekesebb azonban, hogy az S&P a hírek azért volt kegyes a NER adósbesorolásával, mert állítólag ígéretet kapott arra, hogy a választások után megszorítások lesznek kies hazánkban. És bár ezt a Sátántól való szót, vagy mint Isten titokzatos nevét (JHVH) itt ki nem lehet mondani, az hírlik, hogy a Bokros-csomag kutyafasza ahhoz képest, ami majd következik. Csak épp nem árulják el, és megvédésként lesz eladva.

Hogy rohadt világ lesz, arra az S&P alábbi szövege enged következtetni: „Várakozásunk szerint a kormány hitelt érdemlő konszolidációs tervet fog bemutatni 2024 második felében, amely tartalmazza a költségvetési pálya stabilizálásához szükséges lépéseket egy fenyegető túlzottdeficit-eljárásnak megfelelően.” Ennek, bárhonnan is szimatolja az ember, megszorítás szaga van, nem véletlenül nem készült el még a 2025-ös költségvetés.

Pedig a Fidesz bevett gyakorlata szerint már masnival átkötve nézegethetnénk, de – mint emlékezhetünk – az a duma lett beadva az eziránt érdeklődőknek, hogy megvárják vele Trump újbóli elnökké választását. S bár sokan tűnődtek rajta, ennek (mármint egy amerikai belpolitikai eseménynek) mi köze van a magyar büdzséhez, mégsem kérdezte meg senki a rezsim illetékeseit. Most már érdeklődni sem kell, mert magától kiderült.

A legérdekesebb egyébként, hogy az S&P azért bízik a magyar költségvetés fényes, 2025-ös jövőjében, mert azt is megállapította, hogy azt már nem fogja terhelni a reptér megvásárlása, míg az ideit meg igen. De a hitelminősítőnek nem dolga azt megkérdezni, amit mi viszont megteszünk, hogy erre miért van szükség minden körülmények között, ám a válasz ismeretes, hogy majd valamely oligarcha (végül is Orbán) zsebében kössön ki.

A pénzeknek és vagyontárgyaknak általában ez a sorsa Neriában, és ez magyarázza azt is, hogy ugyan kies hazánk az Uniótól Orbán uralma alatt nagyságrendekkel több pénzt kapott, mint mondjuk a háború után a porig rombolt Németország a Marshall Segéllyel, de míg az újjáépült, Magyarország meg le, ahol lassan már semmi sem működik. Ez történelmi léptékű bűn a nemzet ellen, de úgy elkövetve, hogy az állampolgároknak fogalma sincs róla.

„Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk… Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált… Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” – Ismerős ugye? Ez az őszödi beszéd.

Most akkor induljunk székházat gyújtogatni? Nem ilyen a habitusunk, helyette inkább segíteni kellene értelmezni az alavju népségnek, hogy amikor a boltban nem tudja megvenni, amit szeretne, az nem azért van, mert a multi ki akar cseszni vele, hanem azért, mert így szedi be azt a pénzt, amit Orbán ráterhelt, hogy tudjon eleget lopni. A dolgok annyira egyszerűek, de nem mindenkinek. Majd kapnak pár üveggyöngyöt, és dicsérik az istenüket.

A legszomorúbb ebben az egészben, hogy voltaképp semmi újságot nem adtam elő most, csak megint – újra – fájdalmasan jön szembe a valóság. A kormány azt ígérte az S&P-nek, hogy „Megszorításokkal együtt az államadósság idén nőni fog, jövőre stagnál”. Mi pedig azt a kérdést tesszük fel kedves mindannyiunknak: mindent tönkrevágtak az országban és nemzetközi kapcsolatokban is, mitől javulna bármi? És erre van válasz, csak meg kell találni.

Mert elmesélem egy sztorival, hol tartunk. A hadügyminiszterné zárt körű piknikkel ünnepelte a munkát tegnap a Városligetben. Itt volt egy beszólása, miszerint a DK, az MSZP és a Párbeszéd néhány száz méterre tőlük tartotta a közös majálisát – a kormány által felújított Városligetben. Ez szerinte arcátlanság. Ez a gondja a nacsasszonynak, Menczernek meg az atomháború, amitől csak a Fidesz győzelme véd meg. Miközben abba döglünk bele, mint kitetszik.

2030. Valami miatt mostanában mindig belebotlunk ebbe az évszámba. Nemrégen Orbán álmaiban jelent meg abban az összefüggésben, hogy addig szeretne hatalmon maradni – vagy addig minimum, ez nem volt világos -, illetve, ha nem is ezzel összefüggésben, de ugyanígy 2030 az az időpont, amire már tényleg úgy nagyjából (egy kicsit) utolérjük a sátáni nyugatot. Ez Nagy Márton delíriuma volt pár napja.

Most pedig Navracsics is beszállt a buliba, ugyanígy ezt az évet jelölve ki arra, hogy kies hazánk erre az időre az Unió egyik „legélhetőbb országa” lesz. Nem látunk bele Navracsics fejibe, így értelemszerűen azt sem tudjuk, mit takar abban ez a fogalom: élhető. Mert például jelentheti azt, hogy belélegezhető légköre van, folyóvize, mint az élet feltétele, és más efféle cuki kurvaságok a scifiből, de 2030-ra lehet, már ezek sem lesznek jellemzőek.

Elég csak az aksigyárakra gondolni, hogy mindjárt másképpen lássuk a fényes jövőt, de feltesszük, hogy Navracsics elvtárs nem biológiai élhetőségre gondolt, amikor szőtte omló álmait. Mielőtt bevallanánk, mire gondolt Navaracsics, az uniós pénzek hazahozatalának bukott felelőse, ideidézünk egy adatot, ami akkor jelent meg, amikor hősünk nekilátott álmodozni. Viszont, ha ez kampány, akkor a jobbik fajta, mert nem a mocsok ömlik belőle.

Nos tehát, az Eurostat egészen friss és ropogós adatai szerint momentán Romániában is többet érnek már a fizetések, mint Neriában, a háztartások fogyasztásában pedig (ami adat amúgy az életszínvonalat jelzi), pedig már Bulgária is készül minket leelőzni, akiken (mindkét országon) pár évvel ezelőtt még teli pofával és nagyképűen röhögtünk. Aztán meg így jártunk. Nos, ehhöz képest mondta Navracsics, hogy Magyarország „lendületesen csatlakozik” az EU átlagához.

Innen nézvést nem tudjuk, hősünk szimplán ostoba, nem jutnak el hozzá a számok, vagy a főnöke utasította a bődületes hazugságra, de a végeredmény szempontjából ez teljesen mindegy. Azok számára (alavju népség), akiknek azt is bemesélték, hogy például Németország már nincs is, vagy, ha van, akkor finggal fűtenek ott, míg ő az erdőben gyűjtött gallyakkal, ez még igaz is lehet. Mert minden viszonylagos, de, ha nincs viszonyítási pont, akkor bármi igaz.

Vagy annak tűnik, és még az is lehet, hogy elhisszük, ez a világ a lehetők legjobbika, de nem mindenki olvas Candide-ot, hogy ezen röhögni tudjon. Aki Fidesz propagandát fogyaszt kizárólag (az ország nagyobbik része), az annyit lát a világból, amit ez a propaganda látni enged neki, és a saját nyomoráról is hiheti azt, hogy másokhoz képest királyi sora van. Ez a lufi azonban kipukkanhat bármikor, ha a csipás szemek egyszer kinyílnak.

Orbán Viktor ellenzékben még tudta ezt, hiszen napvilágra került egy 2008-as sziporkája, amelyben (még a hatalom után ácsingózva, és az akkor regnálót ostorozva) „hirdetéseken átpasszírozott hazugsághadjárat”-ról mesélt, és levonta a tanulságot: „Most az én állításom az, hogy ezt nem lehet vég nélkül folytatni, az emberek előbb-utóbb ezt megelégelik, tanulnak belőle, és annak csúnya vége lesz. Például az embert kiszavazzák a parlamentből.” í

Nahát – ámulunk el a tisztánlátáson – meg jé, és tényleg. Viszont sajnálatosan azt kell megállapítanunk, hogy ez ugyan igaz lehetett 2008-ban, 2024-ben azonban már nem, mert közbeiktatódott másfél évtizednyi Fidesz-hatalom, ami a demokrácia efféle működését lehetetlenné teszi. Nem véletlenül ábrándozik az „egyszer kell győznünk, de akkor nagyon” kijelentés tulajdonosa arról, hogy ő 2030-ig hatalomban marad.

Mert a kiszavazás már nem működik az ismert okok miatt. Mint ahogyan egyébként más sem ebben a kietlen országban, Azonban – és ezért – ilyen körülmények között plátói kérdést intéznénk (mert választ nem remélhetünk) Navracsics elvtárshoz, hogy szerinte mi tartozik még a „legélhetőbb” kategóriába, ha koldusok is vagyunk, és pluszban még rabok is. Talán az, hogy nem visznek el bennünket kényszermunkára a gánti kőbányába, ami lehetne az új Recsk.

Ha már évszámok. Az 1984 című regényben az ottani hatalom azt sulykolta az alattvalók fejébe, mint emlékezhetünk: „A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő”. Az EU-s pénzek bukott felelőse ábrándjai nyomán kiegészíthetnénk „a szegénység: gazdagság” kitétellel is, és akkor mondhatnánk, hogy jé, milyen igaz ez az egész a NER-re. Hogy a fején találta a szöget Navracsics et., csak épp fordítva, ezzel a lendületes leszakadással. Ami van. Mert az van.

Ha Gergelyiugornya felől közelítjük meg Jándot, ezt a szabolcsi kis falut, akkor annak határában nem az a felirat fogad, mint másutt, és miszerint „Isten hozott”, hanem ez: „No Migration, No Gender, No War”. Ha ismerős volna, ez doktorminiszter urunk szlogenje, csak épp külföldiül. Szép a tábla, amire föstötték ezt az életbölcsességet, egy decens faforgácslap. Semmi cifraság, hiszen, mint tudjuk, az élet nem habostorta.

Hétszázhúszan lakják ezt a Jándot, akik – mint a polgármester beszámolójából kiderül – örülnek a feliratnak, és azonosulni tudnak annak tartalmával, de erről azért nem ártana a helyi kocsmában is érdeklődni, feltéve, ha van ilyen. Az amúgy függetlennek nevezett polgármester szerint az ő falujában még az ellenzék is fideszes, ettől eltekintve azonban nem tudható, kinek készült a tábla a falu határában. Hacsak nem Orbán Viktornak.

Ha netán látná, mennyire szervilis az itteni független közeg, még jutalmat is adhatna, vagy nem tudjuk, mi lehet a cél. Hiszen az nehezen hihető, hogy Gergelyiugornya felől özönlenének a látogatók a faluba, akik számára miheztartás végett készült a felirat, hogyha genderek meg várok meg migrációk, akkor nem mehetnek be, vagy valami ilyesmi. Egyébiránt a polgármester szerint ez a három dolog korunk legfontosabb kihívása.

Hát, ha a falunak ezek a legnagyobb gondjai, akkor aranyélet lehet arrafelé, mert azt olvasni a településről, miszerint a Tisza vonalát követő dzsungelgyümölcsösökben és a kertekben rengeteg szilva terem, aminek fölöslegéből sok pálinkát főznek. Mint kitetszik, ekképp is igazi, Orbán Viktornak tetsző hely ez az alapvető élelmiszerrel, ahol akkora a boldogság, hogy már csak a genderek zavarnak abba bele. Nem a lakosságon élcelődünk azonban.

Voltaképp a polgármesteren sem, hiszen erős a gyanú, hogy ez a Jánd a magyar falu archetípusa, az ilyenek biztosítják a Fidesz permanens győzelmét. S amikor arról mesélünk, hogy nagy valószínűséggel nem nagyon lehet legyőzni a maffiát a választásokon, akkor erre (is) gondolunk, és csak azért nem nevezzük a hagyományos magyar sötétségnek, mert még valaki felhúzza az orrát, megsértődik, hogy nem is bunkó ő. Dehogynem.

Ebből az egészből csak a kommunikáció érdekes. Mert látszik, mi az a szint, ami alá lőni kell, hogy a jelszavak célba érjenek, s innen nézve ugrunk egyet Szabolcsból Budapestre. Ha azt nézzük, hogy a főpolgármesterségre pályázó hadügyminiszterné meg motoros fűkaszával a kézben, és valami járványügyi kezeslábasban fotózkodott, mint a választóknak szóló üzenet, akkor világosan látszik, Jánd és a főváros közt túl nagy különbség nincsen.

Legalábbis abból a szempontból, hogy a Fidesz honnan és milyen nívóról remél szavazatokat magának a bűnös város és Brüsszel bevételéhez, de szertenézhetnénk a hazában mindenütt. Illetve megvizsgálhatnánk mind az összes fideszista választóknak szóló üzenetét Orbántól a jándi polgármesterig, és megfordíthatnánk a tételt, hogy azt is lássuk, kik azok, akik ezekért minden körülmények között rajonganak. Az alavju nénik és bácsik.

De onnan is lehetne nézni a dolgokat, hogy a Fidesz hülyítette el az embereket, vagy a készen kapott nyersanyaggal dolgozott. Lévén, minden nemzetben nagyjából hasonló százalékban vannak jelen az ostobák és a nem ostobák, a hatalom nívóját pedig az adja, kit szólít meg ezek közül, kiknek akar megfelelni, kitől remél szavazatot. És ekkor érkezünk meg Gergelyiugornya felől Jándra, majd látjuk meg a decens faforgácslapot.  

Mindeközben Jászapátiban a DK képviselőjelöltjét, miközben aláírásokat gyűjtött, úgy leütötték, hogy kórházba kellett szállítani, és egyre gyakoribbak az ilyen atrocitásokról szóló híradások. Ütik az ellenzéket sokszor szó szerint, és nagy valószínűséggel azok, akik rettegnek a Wartól, Gendertől és Migrationtól, és az van a fejükbe verve, ha nem Orbán győz, akkor effajta világvége következik, és mindmeghalunk.

Mint egy jó dolgozat kívánná, itt is kellene valami összegzés, tanulság vagy az erkölcsi mondanivaló kifejtése, ilyen azonban nincsen és nem is lehet. Ez a magyar valóság, ez az édes hazánk, amelyben a Fidesz „értelmisége”, most épp Bencsik elvtárs mondta azt Magyar Péterről, hogy egy „ócska szar”. De hozhatnék példát Bayertől, illetve a Hadházyt rókázó Orbántól is. Mindezek mellett nincsen mit csodálkoznunk. Jóccakát.  

Kocsis Máté szerint már megint az imperialisták fenyegetik hazánkat – illetve csak őket -, mert ahogyan fogalmazott az aranyhaltulajdonos: „a külföldi finanszírozók most is háborúpárti baloldali kormányt akarnak Magyarországon”. Illetve bővebben: „a mögöttük állók szándékai, a külföldi finanszírozók céljai ugyanazok, a jelenlegi háborúellenes magyar kormány megbuktatása, vagy meggyengítése”.  

Ebből is kitetszik, hogy egy pokol a Fidesz (meg a KDNP) élete, mert magunk is beláthatjuk, az egész világ összefogott a megbuktatásukra, ami aknamunka ellen magtárban és az Ibolya presszóban lehet a legjobban küzdeni. Érthető és jogos tehát a sietség, amellyel gyűjtik az aláírásokat a választásokhoz, így az is, hogy Menczer elvtárs közölje ennek kapcsán a diadalmi jelentést, miszerint „Elsők vagyunk. Megint.”

Derék, de semmi értelme. Ugyanis a másodiknak és a tizediknek is ugyanannyi esélye van győzni a választásokon, de, ha nem értik, akkor elmagyarázom. „Elsőként gyűjtöttük össze az aláírásokat, elsőként adtuk le, és az indulásunkat is elsőként vették hivatalosan nyilvántartásba. A többi párt még le sem adta az aláírásokat.” – Ez Menczer elvtárs felhőtlen boldogságának oka, de, mint kitetszik, ezzel kitörölheti az arschát.

Az már még ennél az ok nélküli csűrdöngölésnél is visszataszítóbb, hogy a másodvonalú sportriporter miért tarja ezt olyannyira fontosnak. „Tudjuk jól, hogy a tét óriási: háború vagy béke. Védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát! Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz”, és íme, hölgyeim és uraim, a kör bezárult, megint ott vagyunk Kocsis Máténál, illetve a kampánynál újra, amelynek ez a két éve bevált háborús hisztériakeltés a veleje.

Ez jutott a Rogán eszébe, ami egy feltalálótól savankásnak tűnik. Illetve olyan pállott szaga van már minden mondatuknak, ahogyan a lejárt lemezeiket ismételgetik, viszont egyre nagyobb hangon. Abba most ne menjünk bele, hogy sem Kocsis külföldi finanszírozásának, sem a baloldal – ami már rég nincs – háborúpártiságának az ég egy világon semmi alapja nincsen, viszont ebből fakad, hogy aki hazudik az ordít. Beszakítja a dobot.

Az az érdekes azonban, hogy míg a Fidesz ellenoldalát jól bizonyíthatóan nem pénzelik az imperialisták, az ő kampányuk viszont közpénzből folyik, ami azonban a miénk. Azaz, a befizetett adónkból hazudnak a pofánkba, holott erre felhatalmazást nem adtunk, s ami ellen Hadházy képviselő hosszú évek óta folytat szélmalomharcot. Mellékszálként megjegyzendő, hogy az ellenzék eddigi lelkiismeretét ma mennyire elfeledte mindenki.

Csak a Magyar, meg csak a Gyurcsány, akik most a közvélekedés szerint versenyben vannak, Hadházyra tehát átmenetileg nem lőnek, de elnyomja az ő hangját a trombitaszó meg az ágyúdörej. Egy nyüves hét telt el a kampányból, de már most látszik, mennyire egyenlőtlenek a feltételek (ami Hadházy vesszőpapripája), és az is kitetszik, hogy a pénzünk számolatlanul áll a fideszcsürhe rendelkezésére, amit nem restek elverni.

Már készült egy gyors számvetés, ami azt mutatja, hogy százszor annyit költött a Fidesz a kampány első hetében a Facebookon hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK.  Ha rosszmájú akarnék lenni, aminek az ódiumát nem szívesen vállalnám, akkor azt mondhatnám, nincsen semmi baj, hiszen ezerszer több a béke, mint a háború, dolgos népünk tehát a Fidesz jegyében győzni fog. Viszont ez nem olyan egyszerű.

Akik vizsgálták a költéseket, csak a pártokét és csak a Facebookon nézegették, de tessenek hozzá képzelni még mondjuk a Megafont, a CÖF-öt meg a többit, akik szintén a miénkből szórják a százmilliókat, a Fidesz lapjai és tévéi pedig szintén a miénkből a százmilliárdokat, és akkor Rogán költései ebben még benne sincsenek. Mondhatnánk azt is, hogy az ellenzék szél ellen pisál, de megállapítható konszolidáltan, hogy így legyőzni őket maga volna a csoda.

Az Állami Számvevőszék szokta vizslatni a pártok költéseit (megjegyzendő, hogy leginkább az ellenzékét), s ha az a sanda szándékunk volna, hogy fölhívjuk a hivatal becses figyelmét a kormányzó erők eszetlen pénzszórására, az fölösleges erőfeszítés volna. Mert és ugyanis ebben a kampányban nincs költési limit, mindenki annyit fordíthat kampányolásra, „amennyi jól esik neki” – vagyis inkább „amennyije van”. Elképzelhető, mi lesz ennek a vége.

Jól ki van ez találva, mint ahogyan a választási rendszer meg az ország utolsó eresztéke is, és minden a hatalom megtartását szolgálja időtlen időkig (egyszer kell győznünk, de akkor nagyon), így látjuk is az eredményt. Szóval egy hét telt el a kampányból, ez még csak afféle bemelegítés, így érdeklődve várjuk, mit fognak még a mi pénzünkből ordítva a pofánkba hazudni. Ahogy kitetszik, ez a háborút, meg a békét. Egy tolsztojok ezek.

El is felejtenénk ezeket a mi kereszténydemokratáinkat, hogy egyáltalán a világon vannak, ha olykor nem böfiznének egyet. Valahogyan ilyen kényszeres életjeladásként lehet értelmezni Nacsa Lőrinc (ez is ki a rosseb amúgy) videóját a háborús benzinárakról. Mindez csak azért említésre méltó, mert szerte a világban nincsen háborús benzinár, csakis itt, minálunk, ahogyan a Kádár érában sem lehetett megállítani soha a begyűrűzést, és többek között ez (is) okozta a vesztét. Nem az, hogy Orbán hazazavarta a ruszkikat.

Ebben kiegyezhetünk azért, bár a történelem már rég átíródott, és ehhez újabb fejezetek adódhattak tegnap is, bár, hogy egészen pontosan mi, arról nem szólnak a híradások. Mint ahogyan arról sem tudunk soha előre, maga doktorminiszter urunk hol jelenik meg épp kampányolni, aminek csak az lehet az oka, hogy illetéktelenek véletlenül oda ne tévedjenek, csakis azok, akik a Kubatov-lista alapján erre alkalmasnak mutatkoznak. Így védi a párt a maga vezérét a valóságtól, aminek az eredménye meg is mutatkozik Orbánunk tudatában.

De nem is ez, hanem a stíl. A KDNP is, ennek a Nacsának a képében komcsisat játszott, ahogyan kijelentette, ők támogatják a kormány erőfeszítéseit a háborús benzinár letörésében, amit a szöveg szerint amúgy a nyerészkedő kereskedők okoznak. Így, ha nem teljesítik az ultimátumot, hogy abbahagyják dolgozó népünk kizsákmányolását, a keresztények jóváhagyólag elfogadják a benzinkutasok felnégyelésére vonatkozó központi bizottsági szándékot, Nacsa csak épp azt nem mondta, uff, ő beszélt, hogy megfeleljen a dakota előírásoknak is.

Mindenesetre mindezek után elégedetten dőlhetett hátra ez a Nacsa és mind az összes keresztények, hogy Rákosi szellemében teljesítette a kötelességét. Valószínűleg az ilyen böfögésekről gondolják azt, hogy ez munka, amiből most sok kell, és alapos. Mert körülbelül ugyanebben az időben határozta meg a győzelem biztos módját maga a kedves vezető, miszerint „nagy célokat kell megfogalmazni, nagyon sokat kell dolgozni, és akkor győzni fogunk”. Azt most fejből meg nem mondom, hogy ez már az Ibolya presszóban történt-e.

Mindenesetre még ma is száll a levegőben a győzelemhez vivő biztos út receptje, miszerint „nagyon sokat kell dolgozni”. Hogy mit, arról még mélázunk kicsit, előtte azonban előadjuk azt a képzetünket, hogy Orbán nagyvezír ezzel olyan, mint az Állatfarmban Bandi, a ló, akinek szegénynek mindenre csak az volt a reakciója, hogy ő még többet fog ezután dolgozni. Mert buta volt szegény. Hogy Orbán is az-e, erről viták folynak a magtáron és az Ibolya presszón kívül, de vannak erre utaló jelek, ahogyan korosodik, és megy szét a teste és az agya.

Azt látjuk, hogy egyre többet nosztalgiázik, mint aki fölött eljárt az idő, és másra nem alkalmas, csak a régi dicsőségekről való álmodozásra. Most is ezt tette, az MTI tudósítása szerint ugyanis a belvárosi fideszeseknek az Ibolya presszóban „egyetemista diákéveiről, a helyhez kötődő emlékeiről mesélt”. Pár napja még traktorista volt a lelkem a magtárban, most meg belvárosi egyetemista, de ez gúnyaváltás már annyira megszokott, hogy nem is érdekes igazán. Sokkal inkább az volna, mit tartalmaznak azok az emlékek, hány komcsit vitt a foga közt.

Mondjuk. Mert mostanában, mint ismeretes, libsiket cipel a hátán tucatjával, vagy az Ibolya presszós korszak még a libsi álcás komcsié volt, és KISZ gyűlések zajlottak a vendéglátóipari egységben, vagy partizánkodtak a szobatársak, nem tudjuk, csakis a belvárosi fideszesek. Pedig mi is szeretnénk hallani a sztorikat a hőskorról, illetve arra is kíváncsiak volnánk, az is kiderült-e ott, az Ibolya presszóban, hogy a rengeteg sok munka után bekövetkező biztos győzelem után mit kezdene a diadallal pártunk és annak vezére. Mert a dolgok cudarul állnak.

Méghozzá nagyon. Annyira üres a kincstár, hogy már semmire nem futja (csak a tegnap megénekelt CPAC konferenciákra), így az Ibolya-presszós nosztalgiázással egy időben derült ki az is, kormányunk, élén Orbánnal már egyáltalán nem számít uniós pénzekre, helyette kínai hitelből építene most meg ferihegyi magasvasutat, ami hitelből megint lehetne csippenteni, csak, hogy életben maradjon a rendszer. Nincsen vízió a jövőről, illetve egy akad, meghosszabbítani a hatalmat bármennyi ideig és bármi áron.

A módszer mindegy, a munka meg a KDNP agylágyulásához hasonlatos benzinkutas fenyegetés a szlogennel: „nem engedhető meg, hogy a kereskedők az árak folyamatos emelésével tovább nyerészkedjenek a magyar családokon”. Innen nagy valószínűséggel már csak a malomtulajdonos kulák szeretője hiányzik. Ez a „munka”, míg a nagyfőnök pedig nem a fényes jövőről mesél, hanem a dicső múltról nosztalgiázik bávatag közönsége előtt egy presszóban. Legyintenénk, ha ezek után választáson megverhető lenne. De nem az.

Érdeklődve várjuk egyébként, hogy milyen új helyszín milyen új közönségéhez sompolyog még ezután titokban, a paraszt és ifjú egyetemista után mi lesz még a múltban, miközben a jelenben már semmi sem. Már az is unalmas, ha azt mondjuk, hogy unalmas a manus. Tehát lassan elfogynak a szavaink, a jelzőink, és tátott szájjal nézünk, mint Penny olykor Sheldonra, hogy legyintve sarkon forduljon aztán, tehát szeretnénk Penny lenni, de értelemszerűen nem vagyunk azok. Ahogy Orbán sem az. Ilyen múlton merengő trotli, aki fölött eljárt az idő.

Mint aztán kiderült, az a CPAC konferencia, amelyen Orbán hadat üzent a civilizációnak, és szégyenteljesnek nevezte az emberiség történelmének rajta kívül eső részét, egymilliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Ez a NER-ben annyira nem tétel és összeg, hogy voltaképp nem is kellene felháborodnunk rajta, csupán azért idéztük meg, mert példa arra, hová teszi a maffia azt a pénzt, amiért mi verejtékeztünk. Ők meg homárt zabálnak rajta.

Nincs az úgy jól, hogy a komplett magyar költségvetés a Fidesz és Orbán házipénztára. Az Unió arra jött rá, hogy a burgenlandi traktorista pénzét is a fideszesek isszák el, ezért azt mondta, sztoj. Így oroszul, hogy jobban értsék a fiúk, akikről azt is megállapították, hogy orosz propagandát tolnak, de ezt is tudjuk, és ez ma mellékszál a mélázásunkban. Mert pénzzel indítottunk, és egyelőre azzal is folytatjuk a magyar abszurd mélyire igyekezvén.

Mivel ilyen milliárdos – s ennek sokszorosa – tételek ezerszám szerepelnek a ládafiában, bízvást mondhatjuk tehát, hogy a vérrel és verejtékkel megkeresett pénzünket vagy elszórják mindenféle értelmetlen szarságra, vagy pediglen ellopják. A kormányzásnak nevezett tevékenységük általában arra irányul, hogy a bevételeket maximalizálják, legszívesebben mindenkitől elszednének mindent, közben azonban rózsaszínű a látszatot kell kelteni.

Ha nincs pénze a magyar parasztnak, hogy a piac által diktált árakat megfizesse, akkor a multit, kisboltost, benzinkutast, akárkit hajszolják bele a veszteséges működésbe legtöbbször idióta szabályokkal, máskor fenyegetve, alaptörvénybe foglalva. Így, miközben egy alaptétel létezik, hogy az ellopható pénz mennyisége ne csökkenjen, ki lehet állni a színpadra mellet döngetni, hogy nekik Magyarország az első. Perszehogy, tőle lehet lopni zavartalanul.

Ez ilyen közgazdasági alapvetés volt a büdzséről, a móka és kacagás csak ezután következik. Vannak az életben szimbólumok, még csak ki sem kell találni őket. Bizonyára önökkel is szembe jött már a Facebookon az a kép – amelynek egy részletét föntebb meg is mutatjuk -, amelyen a Lidl disznózsírt kínál olivaolaj helyett, és nem azért, mert hülye volna, hanem, mert így tud megfelelni a Fidesz elébb vázolt indíttatású kretén szabályainak.

Ilyen ez a kötelező akcióztatás is, amellyel szintén hatalmi szóval írják elő a kereskedőknek, hogy olcsóbban adják a dolgokat, megspékelve a kormány dicséretével – mindenféle táblák, egyebek -. De van az úgy, hogy elfogy az akciós olivaolaj. Hogy ezért ne büntessék szarrá a boltost, helyettesítenie kell valamivel, a Lidl pedig ebben az esetben az „olajok, zsírok, margarinok termékkategóriában” kínjában ezt cselekedte.

Miközben a Lidlen röhögünk, voltaképp magunkon tesszük ezt, és elborzadunk azon a világon, amely ilyen abszurdba hajszolja bele a benne élőket és tevékenykedőket.  A Lidl is például jobb híján cselekedte, amin mindenki eltelten vigyorog, de még az is lehet, hogy tudat alatt akart jópontot szerezni, ismerve az ország disznófejű nagyurának épp a disznóölések iránti óhatatlan vonzalmát. A végeredmény azonban mindenképp kiábrándító.

Mert ez a NER, és ez az életünk. Ez a szürreális világ. Mégis az a legszebb ebben a történetben, hogy mindeközben harsogja a kedves vezető ennek felsőbbrendűségét a sátáni nyugattal szemben azzal a csavarral, hogy mégis őket akarjuk utolérni évtizedek óta. Vagy, ha nem is akarjuk igazán, legalábbis ezzel hitegetnek minket, hogy befogják a pofánkat. Olivaolaj, disznózsír, seckojedno, a biciklilánc síkosítására mindkettő egyként alkalmas.

Hogy a szégyenünk teljes legyen, az inkriminált lidles cetli már nemzetközi karrierbe kezdett, angol fordításban járja be a szájbertér világát, és ekképp rajtunk röhögnek teli pofával. Mert ne legyenek kétségeink, főleg ismerve az emberiség összetételét, miszerint más nemzetek tagjai sem jobbak nálunk egy csöppet sem, de most újabb adalékot kapnak a tudatlanságukhoz ezzel, és csodálkoznak, ki ez a fura nép Európa közepén, amely amúgy lenéz minket.

Tudatosítsuk azért, kiknek is köszönhető mindez. Annak a kormánynak, amely gazdasági miniszterének ajándékba küldték a Közgazdaságtan hülyéknek című kötetet miheztartás végett, de nem csak neki van szüksége rá. Az egész felfuvalkodott, idióta bagázsnak. Nincs azonban katarzis. Camus is, amikor rádöbbent a hiábavalóságokra, egy mondatba sűrített mindent: „Sivár életünk mindennapjain így hordoz bennünket az idő” – hát, így valahogy.

Hirtelen nem tudom, de voltaképp nem is érdekes igazán, melyik történt előbb: a Szakma Sztáron, illetve a CPAC-n való igehirdetés, de ez Orbán legújabb mérlege. A Szakma Sztár című rendezvényen nemes egyszerűséggel megfenyegette az irodistákat, számítógépes szakembereket, meg mindenkit, aki nem olajtól iszamos kézzel keresi a kenyerét, hogy reszkessenek, mert nem lesz rájuk szükség, hanem kizárólag szakmunkásokra, akiket szerinte nem tudnak leváltani a robotok. Azokat meg igen.

Lehetne hosszan mesélni, miért mondott hatalmas ökörséget a kedves vezető, de felesleges. Mert tudjuk, hogy virtigli populista a lelkem, aki organizmusoknak az a jellemzője, hogy mindenkinek azt mondják, amit azok hallani szeretnének. Ha irodisták előtt lépett volna fel, ugyanígy állította volna ennek az ellenkezőjét, ahogyan ő maga is volt már földműves és közalkalmazott, utcai harcos vagy jámbor nagypapa. Tök mindegy ennek a manusnak, csak a hatalom megmaradjon és a jó kis pénzjárás.

Mindemellett ezen a Szakma Sztáron azért az már túlzás volt, hogy olyan bicepszméregető képet készíttetett a diákokkal, mint régebben Chuck Norrisszal. Elég röhejesen néz ki rajta, de vállalja az idiótaságot, a nagyobbik baj, hogy voltak olyan ifjak, akik hajlandóak voltak vele ekképp fotózkodni. Néhány gyerek tehát megint elveszett a normális élet számára. Az ilyen fellépések egyébként ma már annyira érdektelenek és visszataszítóak, hogy nem is foglalkozna vele az ember, ha nem tartozna egy csokorba ezzel a CPAC-s szeánsszal.

Pedig igen. Hiszen ez ugyanannak a világképnek a két vetülete, amit valami érdemtelen eufemizmussal neveznek konzervativizmusnak, pedig egyszerűen csak fasizmus az, annak is a rosszabb fajtája. Mert amíg a gyerekeknek a szellemi munka alávalóságával uszított – mert ott is képtelen volt másra, mint ami a lényege -, a CPAC-s dzsemborin meg a demokratikus-liberális világ ellen, mert ott meg olyan közönsége volt, akik ezt szerették volna hallani. A különbség annyi, hogy szakmunkás soha nem akar lenni Orbán, ezeknek a vezére viszont igen.

Győzni fognak a nyáron Európában és az egész világon, ígérte Orbán a közönségnek a CPAC-n. Megint új világrendről hadovált, illetve annyi kreténséget hordott össze, amennyit a muníciójából össze tudott gyűjteni, és csak úgy, mint a Szakma Sztárral, ezzel sem foglalkoznánk már, mert dögunalom a manus és az avítt, de annál veszélyesebb eszméi is. De elhangzott egy mondat, ami mellett ilyen körülmények között sem lehet szó nélkül elmenni, mert erre azért fel fog figyelni a világ, ha még nem tette meg.

Majd kiderül. De, hogy mi se feledjük, rögzítsük az utókor számára, milyen ordas agya volt 2024-ben a mimagyarok miniszterelnökének, és abból a likacsos jószágból milyen bűzös gondolat szivárgott elő: „Idén lezárhatjuk a nyugati civilizáció egy dicstelen korszakát” – Ezzel kábította a megjelenteket a mi miniszterelnökünk, akitől már hallottunk náciba hajló kijelentéseket is, de most vetemedett először arra, hogy az emberiségnek a felvilágosodástól induló, a nyugati jóléti, demokratikus, liberális világig terjedő szakaszát megtagadja.

Ezzel a mondattal mindent elárul és szégyenletesnek nevez, ami ez idő alatt történt mint történelem, voltaképp a civilizációra mond nemet, és az új barbárság eljövendő győzelmét ünnepli. Ilyen gondolatmenetet már hallottunk egy valahai osztrák festőcskétől, azt is tudjuk, mi lett annak a vége. S ha megengedően azt tételezzük ennek a borzalomnak az enyhítésére, hogy megint csak azt mondta, amit a vele szemben ülők hallani akartak, mentség akkor sincs.

Van egy határ, amit nem lehetne átlépni. Azt is tudjuk, hogy most már mindent egy lapra tett fel, az Unió széljobbra tolódására és Trump győzelmére, de csupán egyetlen kérdés vetül fel ezzel kapcsolatban – miután a hányingert legyűrtük -, ha nem a vágyott forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok (és erre nagyon nagy az esély), akkor mi lesz a következő lépcsőfok a hatalom megtartásának akarásában. Mert a civilizált Európában így neki, és értelemszerűen az országnak sem lesz helye. Eddig is lator állam voltunk, ezután közellenségek leszünk.

Nem véletlen, hogy az orosz-kínai-észak-koreai tengelybe egyes elemzők most már Magyarországot is beletartozónak vélik, és nem tévednek nagyot. Ha eddig nem is, ezzel az egy mondattal Orbán biztosan átlépte a Rubicont, és biztos kézzel kormányozza az országot a vesztébe. S bár ő ordibálja, hogy sorsfordító választás előtt állunk, most már nekünk is látni kell. Vagy Orbánra szavazunk, és végleg elveszünk, vagy végre fölemeljük a fejünket, és képesek leszünk azt mondani, eddig és ne tovább. Ez a két lehetőség van. Több nincsen.