Nyolcvannégyezer

Én nem tudom már a vén fejemmel, mi folyik a kétegész egyes szorzójú CSOK-osoknál augusztus havában, hogy milyen tragédiák zajlanak a pénztárcájukban meg a párnacihában, mert úgymond védett korba lépvén, mintegy apriori áldott állapotban leledzek iskolakezdésileg, így nem is kell infarktust kapnom, hogy parizer legyen-e, vagy tolltartó, meg csillivilli irka.

Tavaly született egy Gfk-s felmérés (nem az ujjamból szoptam), amely arra az eredményre jutott, hogy az általános iskolát kezdő családoknak (tanszerek, tankönyvek, sportszerek, ruházat, informatikai eszközök, bútor) átlagosan nyolcvannégyezer forintba kerül egy kölök. Hasonló összeggel számolhatnak a szülők idén is, és Rétvári Bence mosolyog, mert szerinte ez fölöttébb klafa.

Ha kettő darab friss, dresszírozandó, hazafiasan testnevelő egyed van a családban, akkor ez alapján megengedően százhatvan ezrest kóstál a két, leendő engedelmes választópolgár kiképzésre küldése, és a közmunkás szülő csak ámul, mert szerinte ennyi pénz nincs is a világon. Vagy ha igen, akkor valahol az üveghegyen túl, a kurtafarkú kismalac segge lukában.

Mindez azonban egyáltalán nem érdekes, mert itt volt nekünk a vizesnyúlósvébé, ami alélás és zuhogás, össznemzeti gyönyör, és, ha bajok adódnának a pénzekkel a proletárnál, csak megnézi a negyedmilliárdért összeollózott visszatekintő filmalkotást, iszik egy korty szenteltvizet, leköpi a budi sarkában álló fröccsöntött Soros-szobrot, és helyre is áll a világ rendje, dicsérve a vezért örökkön örökké.

A hat éves forradalmár azonban, aki még nincs megáldva a haza forró imádatának mindent ellepő bugyborékoló iszapjával, ott visít a sarokban, hogy Dagobert bácsis tolltartó, vagy más rajzolt alak. Nem vagyok tisztában momentán a rajzfilmes divatirányzatokkal, de, hogy a kis Dömének – akinek az apja valamely állami intézmény öntudatos csinovnyikja – olyanja van, ennek a miénknek is kéne. Perszehogy.

Ilyen veszedelmek elől pedig nincsen menekvés. Már tavaly fölismerte ezt a házhoz járó hitelező cég, aki kölcsön eszközlésére biztatta a lekonyuló apákat és anyákat, ami ahogy röhej, úgy tragédia is egyben, mert a kufárok fölismerték az iskoláztatásban megbúvó piaci rést. S mivelhogy jobban teljesít, idén nyári táborozásokra is ajánlgattak uzsorát, és ez Magyarország.

Az apa mit tehet, örül neki, hogy itt lehet. Mindeközben, akik arra szerződtek, hogy ez az egész kupleráj élhető legyen, egymás basztatásával foglalatoskodnak a szélsőjobbtól a vérveres balig, kiestek az időből meg a térből, és, akiket boldogítani volnának hivatottak, belerokkannak az életbe. Hajuk kihullik, fülük lekonyul, a csöcsük pedig megereszkedik, úgy nézik a tűzijátékot huszadikán, és más cirkuszi mutatványokat.

Viszont a kisdednek általában enged az igencsak öntudatlan szülői egyed, mert valahogyan így van dresszírozva génileg. Ez a késztetés már ázalékállatka korában is benne volt, és az év százmilliók alatt csak hatványozódott. Így jár az evolucionista, a hit azonban ezeken a buktatókon is túlsegíthet. A kreacionizmus szerint ezt a szemétdombot a jóisten rázta ki a kisujjából, ellene tenni nincs mit, és jól is van ez így.

Különben is, az ember eredendően bűnös, így a szakállas azt veri le hetedíziglen rózsaszín, csillogó tolltartó és hátitáska formájában a mai szerencsétleneken, hogy az ősanya meg apa beleharapott abba a kurva almába. Mindez szép gondolat, a mi világunkban azonban nem szerencsés, mert a mai apák és anyák, ha még pár iskolakezdést a nyakukra küld az Úr, akkor birnami erdőnek képzelik magukat, és megindulnak. Viszont, hogy merre, az nem tudható máma még, talán vaknyugatnak, esetleg a Várkert Bazár irányába, végleg átadni azt.

Orbán kutyái

Kellő kondicionálás után Pavlov bácsi kutyája minden fényjelzésre elkezdett nyáladzani, ha kapott kaját, ha nem. A II. Világháborúban az oroszok, ha csak nem csináltak csizmát a blöki bürkéjéből, akkor gyilkolni használták őket. A nyáladzás mintájára úgy képezték ki szerencsétleneket, ha megláttak egy német tankot, akkor a hátukra szerelt bombával alája futottak, és a Kolják távirányítóval bumm, fölrobbantották a lánctalpast, és értelemszerűen a dzsihádista kutyát is.

Továbbá, amikor a szövetségesek a nyugati fronton rugdosták Hitler bácsi valagát, és sorra ejtették a hadifoglyokat, meglepve tapasztalták, hogy kamaszok ellen harcoltak a Hitlerjugend jóvoltából, de azt is, hogy soha olyan gyűlöletet ember szemében még nem láttak, mint ezeknek a kölköknek a tekintetében. A bajuszos ’33-ban hajtott végre fülkeforradalmat, tizenkét év alatt tehát kitenyésztette a neki tetsző új fajt. Mi a nyolcadik esztendőben járunk a forradalmunk után, és az irány megfelel a nürnbergi útmutatásoknak.

A szövetségesek, ha föltámadnának, meglepve tapasztalnák a békemenetek népének utálkozó, s egyszersmind imbecillis pillantásait. Legyintenének, és behajóznának hazafelé, mert látnák, hogy itt már nincs mit tenni. Így vagyok én is. A szomszéd Józsi, igaz, már nem kamasz, de legalább annyira fanatikus és egyszerű, mint a jugendisták hajdan. Amikor bemáttózik, malacszemeivel és a protkójával élteti az urat, aki nála nem valamely Jézus, hanem a Viktor. Próbáltam vele értelmesen elbeszélgetni a világ folyásáról, de nem ment. Legyurcsányistázott, és böfögött.

Van nekünk a CSOK jóvoltából sok óvodistánk, akiket migráncsnézőbe visznek a határra szellemi és jellembéli gyarapodásul, valamint iskolásaink is, akik testnevelnek naponta, mert ez felel meg az árja gondolkodásnak. Aztán hitet tanulnak, későbben az iskolai lőtereken gyakorlatoznak majd, nem fapuskával. Tizenhat évesen pedig, amikor már nehéz lesz az egyszeregy, kapát és kaszát kézbe kapva közmunkáznak. Képzésük véget ér, de ennyi elég is lesz, készen áll bennük a kód, hogy mire kell nyáladzani.

Egy éve kezdődött el a plakát-kondicionálás, és termő talajra lelt nemzetünk aprajában és nagyjában is. Nem kell ehhez egyéb, mint szertenézni a homokos, füves, vizes síkon csalás nélkül és könnyedén. Pár napja, a kedvenc kávézóm teraszán egy szerencsétlen koldus odalépett egy állampolgárhoz némi apróért. Olyan ordítást én még az életben nem hallottam, aminek az volt a veleje, hogy ő adózik. Ez, nem tudom, hogyan aránylik az emberséghez, de önélzetes volt a kis latol, nagyon.

Ha most azt hiszed, én nyájasom, hogy ennek semmi köze a föntiekhez, el kell meséljem, hogy debizony van. Úgy is idomították a falkát, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Ez a koldus a jólszituált szavazópolgár szemében egy szardarab volt, ami szintén megfelel a nürnbergi szellemiségnek, mint ahogyan irtandó fajta a meleg, a cigány, meg a többi. A Józsinak is a nő az nem ember, és a dakoták veszik el az ő munkáját, mint panaszolni szokta. Ilyen közegben válaszút elé kerül az ember, hogy nyáladzik, és végül vet neki egy falatot a Viktor, vagy inkább éhen döglik. A magam részéről indulok a büdösbe.