Kategória: Egyéb

Péntek volt tegnap, a beszéd napja a Kossuthon, amit előre fel kellett venni. Egyébiránt a státusztrövény szavazásának napja is volt ez a péntek, amely elől Orbán Viktor Albániába repült/menekült. Feltehetőleg azért, mert onnan csak egy ugrás Montenegró, ahol ma az aranylábú magyarok fognak pályára lépni. Ezt mindenképpen meg kell tekinteni őfőméltóságának, ha nem lesz ott, mindenkinek fizetek egy sört. Helyzetünk azonban nem annyira rózsás, hogy futballal és nem is kormánygéppel foglalkozzunk, ez a ganyé csak hab a tortán, amit a kedves vezető föltálalt nekünk.

Futólag még megemlítjük a beszédből a migránsozást, ami ezúttal is olyan jól sikerült, hogy nemzetközi botrány van kibontakozóban miatta. Elég csak idézni betűhíven, és mindenki eldöntheti, kitalálhatja, vajh, melyik része az, amelyik kiverte a biztosítékot: „Összegyűjtik őket, beteszik vagonokba Németországban, áthurcolják majd hozzánk, és itt kirakják őket? Mi meg itt fogjuk őket tartani?” A nyájas olvasó figyelmébe ajánlanám, hogy emberi lényekről beszél őfőméltósága, bár ez az idézett szövegből nem igazán derül ki. Nehéz jelzőt találni miniszterelnökünkre, ezúttal nem is kíséreljük meg.

Épp egy hete neveztük az egész bagázst szarházi csürhének, legyen elég annyi, hogy hősünk az ő vezetőjük, és ennyi elég is. Következik egyrészről a háború, másodjára pedig ebből fakadólag a pénzünk, s ha morális megfontolások és szempontok nem is érdeklik kies hazánk lakóit, és ezért újra meg újra megválasztják a csürhét és az őket vezető embert, az ugyan el nem fogadható, de talán érthető. Ismerjük a mindenbe beleszarok álláspontját, amelynek lényege, csak neki legyen jó, hogy mások fölfordulnak, az irreleváns. Ez a magyar néplélek egyik jellegzetessége sok más erősen negatív tulajdonsága mellett.

No de, gondoljuk, most majd azzal, amit ezúttal elő kívánunk adni, ha már saját maga, a pénze, ebből fakadóan személyes léte szenved csorbát, csak fölnyílik majd a szeme. Vagy pediglen nem, hanem Orbán szándékai és fondorlata szerint Brüsszelt, Sorost, Gyurcsányt és az egész Fideszen kívüli világot utálja, és azt ver fejbe az esernyővel, aki a közelében van. Diákokat savaz, ellenzéki politikust vág ököllel képen, ahová az indulatait a propaganda csatornázza, s mindezek után Orbán szent nevével az ajkain döglik éhen, miután a pénzét államkötvénybe fektette, és nem maradt semmije csak a hit.

Kétségtelen, hogy Ukrajnában háború van, Európa más részén és Magyarországon viszont egyáltalán nincs. Ezért van nálunk háborús vészhelyzet. Európa más részén a gazdaság, az államháztartás nem állt bele a földbe, lassan már az inflációt is feledik, köszönik szépen, elég jól elvannak. Orbán azonban az évszázad legsikeresebb évtizedében úgy elcseszett mindent, hogy a jelek szerint elég közel vagyunk az államcsődhöz, amit elkerülendő a Fidesz új és még újabb adókat vet ki, de ezek szerint ez sem igazán elég. A mi békegalambunk ezt üzeni önnek: „Háborús időkben az segít az országnak, aki a megtakarítását állampapírban tartja”.

Minden további külön értesítés helyett nálunk nincsenek háborús idők, ha csak azt nem tartjuk annak, hogy retorikában és a tettek mezején Orbán fejében több mint egy évtizede igen, de ez csak mellékes megjegyzés. A kiábrándító valóság az ország helyzete csupán, amely összeomlás előtt áll, s mint kitetszik, a lakosság pénzéből akar talpon maradni, ami nem egyéb, mint Orbán hatalmának megőrzése. Ehhez kérik a lakosság pénzét, tehát az adja nekik oda, aki azt szeretné, hogy Orbán hatalmon maradjon, illetve az is, aki szeretne rá keresztet vetni a lóvéra. Mert csak egy rendelet kell hozzá a vészhelyzeti kormányzásban. Egy éjszaka.

Gondolhatunk a manyup pénzekre, arra a háromezer milliárdra, amit zsarolással és hazugsággal elszedtek az emberektől, és azóta is csak azt kutatják, hol lehet, mert sehol sincsen. Most pedig Orbán a háborúra hivatkozva feltalálta a békekölcsönt, csak másképp nevezi, és a mostani szelíd, de aljas unszolástól könnyen eljuthatunk oda, hogy kötelező lesz váltani. Csak épp akkoriban egy háborúban porig rombolt országot kellett újjáépíteni, míg most, mint már említettük épp egy rohadt sikeres kormányzás áldásait ünnepeljük úgy, hogy a mi pénzünk nélkül beszarik az ország. Elképesztő kilátások.

És mégpedig azért elképesztőek, mert évtizedes konjunktúra, soha nem látott uniós pénzbőség, kedvező nemzetközi gazdasági környezet után lóg ki az ország segge a gatyából, amihez a háborúnak az ég egy világon semmi köze nincsen. Ezermilliárdok a családnál és a haveroknál, és mindezek után, ha szabad így fogalmaznunk, és miért ne, Orbánnak van pofája a pénzünket kunyizni, és mondom, még szerencse, hogy egyelőre csak kéri úgymond, és nem viszi erővel. Nem akarnék vészmadár lenni, de ez az idő is el fog jönni. Hangzott már el olyan, hogy a lakossági megtakarításokat be kell vonni a mutyiba. Azt tanácsolom, meneküljetek.

Péntek volt tegnap, a beszéd napja a Kossuthon, amit előre fel kellett venni. Egyébiránt a státusztrövény szavazásának napja is volt ez a péntek, amely elől Orbán Viktor Albániába repült/menekült. Feltehetőleg azért, mert onnan csak egy ugrás Montenegró, ahol ma az aranylábú magyarok fognak pályára lépni. Ezt mindenképpen meg kell tekinteni őfőméltóságának, ha nem lesz ott, mindenkinek fizetek egy sört. Helyzetünk azonban nem annyira rózsás, hogy futballal és nem is kormánygéppel foglalkozzunk, ez a ganyé csak hab a tortán, amit a kedves vezető föltálalt nekünk.

Futólag még megemlítjük a beszédből a migránsozást, ami ezúttal is olyan jól sikerült, hogy nemzetközi botrány van kibontakozóban miatta. Elég csak idézni betűhíven, és mindenki eldöntheti, kitalálhatja, vajh, melyik része az, amelyik kiverte a biztosítékot: „Összegyűjtik őket, beteszik vagonokba Németországban, áthurcolják majd hozzánk, és itt kirakják őket? Mi meg itt fogjuk őket tartani?” A nyájas olvasó figyelmébe ajánlanám, hogy emberi lényekről beszél őfőméltósága, bár ez az idézett szövegből nem igazán derül ki. Nehéz jelzőt találni miniszterelnökünkre, ezúttal nem is kíséreljük meg.

Épp egy hete neveztük az egész bagázst szarházi csürhének, legyen elég annyi, hogy hősünk az ő vezetőjük, és ennyi elég is. Következik egyrészről a háború, másodjára pedig ebből fakadólag a pénzünk, s ha morális megfontolások és szempontok nem is érdeklik kies hazánk lakóit, és ezért újra meg újra megválasztják a csürhét és az őket vezető embert, az ugyan el nem fogadható, de talán érthető. Ismerjük a mindenbe beleszarok álláspontját, amelynek lényege, csak neki legyen jó, hogy mások fölfordulnak, az irreleváns. Ez a magyar néplélek egyik jellegzetessége sok más erősen negatív tulajdonsága mellett.

No de, gondoljuk, most majd azzal, amit ezúttal elő kívánunk adni, ha már saját maga, a pénze, ebből fakadóan személyes léte szenved csorbát, csak fölnyílik majd a szeme. Vagy pediglen nem, hanem Orbán szándékai és fondorlata szerint Brüsszelt, Sorost, Gyurcsányt és az egész Fideszen kívüli világot utálja, és azt ver fejbe az esernyővel, aki a közelében van. Diákokat savaz, ellenzéki politikust vág ököllel képen, ahová az indulatait a propaganda csatornázza, s mindezek után Orbán szent nevével az ajkain döglik éhen, miután a pénzét államkötvénybe fektette, és nem maradt semmije csak a hit.

Kétségtelen, hogy Ukrajnában háború van, Európa más részén és Magyarországon viszont egyáltalán nincs. Ezért van nálunk háborús vészhelyzet. Európa más részén a gazdaság, az államháztartás nem állt bele a földbe, lassan már az inflációt is feledik, köszönik szépen, elég jól elvannak. Orbán azonban az évszázad legsikeresebb évtizedében úgy elcseszett mindent, hogy a jelek szerint elég közel vagyunk az államcsődhöz, amit elkerülendő a Fidesz új és még újabb adókat vet ki, de ezek szerint ez sem igazán elég. A mi békegalambunk ezt üzeni önnek: „Háborús időkben az segít az országnak, aki a megtakarítását állampapírban tartja”.

Minden további külön értesítés helyett nálunk nincsenek háborús idők, ha csak azt nem tartjuk annak, hogy retorikában és a tettek mezején Orbán fejében több mint egy évtizede igen, de ez csak mellékes megjegyzés. A kiábrándító valóság az ország helyzete csupán, amely összeomlás előtt áll, s mint kitetszik, a lakosság pénzéből akar talpon maradni, ami nem egyéb, mint Orbán hatalmának megőrzése. Ehhez kérik a lakosság pénzét, tehát az adja nekik oda, aki azt szeretné, hogy Orbán hatalmon maradjon, illetve az is, aki szeretne rá keresztet vetni a lóvéra. Mert csak egy rendelet kell hozzá a vészhelyzeti kormányzásban. Egy éjszaka.

Gondolhatunk a manyup pénzekre, arra a háromezer milliárdra, amit zsarolással és hazugsággal elszedtek az emberektől, és azóta is csak azt kutatják, hol lehet, mert sehol sincsen. Most pedig Orbán a háborúra hivatkozva feltalálta a békekölcsönt, csak másképp nevezi, és a mostani szelíd, de aljas unszolástól könnyen eljuthatunk oda, hogy kötelező lesz váltani. Csak épp akkoriban egy háborúban porig rombolt országot kellett újjáépíteni, míg most, mint már említettük épp egy rohadt sikeres kormányzás áldásait ünnepeljük úgy, hogy a mi pénzünk nélkül beszarik az ország. Elképesztő kilátások.

És mégpedig azért elképesztőek, mert évtizedes konjunktúra, soha nem látott uniós pénzbőség, kedvező nemzetközi gazdasági környezet után lóg ki az ország segge a gatyából, amihez a háborúnak az ég egy világon semmi köze nincsen. Ezermilliárdok a családnál és a haveroknál, és mindezek után, ha szabad így fogalmaznunk, és miért ne, Orbánnak van pofája a pénzünket kunyizni, és mondom, még szerencse, hogy egyelőre csak kéri úgymond, és nem viszi erővel. Nem akarnék vészmadár lenni, de ez az idő is el fog jönni. Hangzott már el olyan, hogy a lakossági megtakarításokat be kell vonni a mutyiba. Azt tanácsolom, meneküljetek.

Ma, hermetikusan, szinte légmentesen lezárt falak mögött fogja megszavazni a százharmincakármennyi bátorak a státusztörvényt. Ezt csak a bosszúállás törvényének nevezik a nem fideszesek, amit a tanárok azért kapnak a nyakukba, mert sokat rosszalkodtak meg engedetlenkedtek. Csak a baj volt velük. Maga a törvény tartalmában szembe megy egynéhány joggal, a Fidesz azonban ebben az esetben nem azt az utat választja, mint Sas Bíborkával szemben, akiről tegnap elmélkedtünk, miszerint, ha lemond a jogáról, hogy gyülekezzen, életben maradhat. Nem tekerik ki a nyakát.

A tanárok sokan vannak, és nem befenyegethető diáklányok. Ezért őket kollektíven kell megtörni, amire szolgál a státusztörvény, és a Fidesz érezhet valamit a levegőben, ha ilyen biztonsági intézkedések között szavaztatja meg. Nem tudjuk, mitől félnek, amikor csak önmaguktól kellene, mert ez nem az az ország, amelyben megindulna a birnami erdő. Tegnap egyébként a rendőr-belügyminiszter, a tanárok ura, illetve az összes képviselő kapott a telefonjára állítólag harmincezer sms-t egy akció folytán, amely levelekben a ma megszavazandó törvény ellen tiltakoznak.

Hogy ezzel mire mennek – semmire – az akció szervezői és kivitelezői, nem tudható, mint ahogyan semmit sem ér a törvény elleni számtalan tüntetés, kordonbontás és más pörformansz sem. A Karmelita környékét már nem építési, hanem ásatási területté nyilvánították, hogy még nehezebb legyen oda illetéktelennek belépni, sőt, a rácsokat kijjebb tolták, talán azért, hogy a nagyvezér még a kétségbeesett ordítást se hallhassa, hanem élhesse a maga valóságtól zavartalan életét. Hogy ki döglik meg körülötte, teljesen érdektelen, fő az ő nyugalma, és a család gyarapodása, de erről már regényeket írtunk.

Ma a rendszer működése, és az alattvalók kétségbe esett tehetetlensége, a szemünk sarkában ingó sós könnycsepp a téma, ami igazából akkor kezdett gyülekezni, amikor láttuk, hogy a Momentum – illetve annak tagjai – tegnap a Belügyminisztérium előtti teret teleültették ötezer fekete zászlócskával, amellyel azt akarták üzenni a tanár-ügyben élet, halál ura rendőr-belügyminiszternek, hogyha ma a légmentesen lezárt parlamentben megszavazzák a gyalázatot, akkor ennyi pedagógus fog felmondani. Mintha érdekelné Pintért és a maffia többi tagját egyáltalán, hogy marad-e mutatóban pedagógus a rendszerben.

A Fidesz szempontjából ez sokadlagos kérdés, mert az első a leuralás, a kerékbe törés és megrendszabályozás, az ideológia, ha úgy tetszik. Az oktatás állapota és a pedagógusok, illetve rajtuk keresztül a gyerekek sorsa egy csöppet sem érdekli őket, azaz, szorgalmasan ássák tovább az ország sírját. A szomorú az, hogy a Momentum, de egyéb más párt, közösség, szülők, diákok az ötezer fekete zászló szimbolikáján túl egyebet nem igazán tehetnek, hiszen ők is – velünk együtt – benne vannak a darálóban, aminek a végén ilyen szürke, kocsonyás, tudat nélküli massza bújuk elő akarat és gondolat nélkül.

És még pofájuk is van az aljassághoz a fidesznyikeknek. Közülük is a legnagyobb Novák K. álelnöknek, akinek elballagott az általános iskolából a kisleánya, és ő ennek kapcsán rebegett hálát a pedagógusoknak. Pedig személyesen is találkozott velük, amikor nála jártak a palotája előtt, s arra kérték, majd ne írja alá azt a törvényt, amit ma zárt kapuk mellett elfogadnak. De ezt nem tudta megígérni. Asszisztál a gyalázathoz, miközben teli pofával hálálkodik és vigyorog, s ekképp önnön valójában maga a NER. A mosolygós hóhér. Ilyen az összes, csak a többségének nem ilyen jól fésült a vigyora.

Egyébiránt délutánra ismét tüntetés van összehívva a Kossuth térre a státusztörvény ellen. Délelőtt elfogadják, délután tüntetnek ellene, édesmindegy, az eddigi demonstrációk sem értek semmit, ez sem fog. Amikor tegnap Bíborka, a diáklány sorsáról méláztam, azt kellett megállapítanom, hogy egyedül van és lesz a továbbiakban, ugyanúgy a mai tüntetők is, legyenek jelen akárhányan a téren. Nem fogják maguk mögött érezni a társadalom többségét, olyanok lesznek, mint a Momentum fekete zászlói a BM előtt. Szimbolizálják a vesztünket, míg mindenki más éli tovább a maga nyomorult életét. (Már nincs értelme semminek sem.)

Ne feledjük, mielőtt belevágnánk, hogy Novák álelnök kegyelmet adott Budaházy Györgynek. Gondolhatnánk azt is, hogy „mert csak”, illetve fölsejlik bennünk, hogy egyszer majd kérnek tőle valamit. Ugyanakkor – és ez lehet közelebb az igazsághoz -, Budaházy van olyan önjáró, aki kérés nélkül is teszi azt, amit régebben terrorizmusnak minősítettek, a jelek szerint azonban ma már a hatalomnak tetsző és szimpatikus. Nem mindegy ugyanis, a terrorista kit terrorizál. Úgy tűnik, ha a regnáló hatalom ellenségeit, akkor eszközei és módszerei megfelelőek, a rezsim számára egyenesen a társadalom számára hasznosnak is minősülnek.

Nem a NER az első rendszer a történelemben, amely szövetkezik a bűnözőkkel, ám így egyszersmind önmagát is minősíti. Mai nézőpontunknak viszont az a fontos, hogy míg Budaházy ezek szerint nem veszélyes a társadalomra, Pankotai Lili azonban igen. Legalábbis a rendőrség szerint, aki éppen ezért a lehető legmagasabb büntetést szabta ki rá „gyülekezési joggal való visszaélés” címen (százötvenezer forint), ami azt takarta, hogy a Karmelitához hívta a tüntetőket, így „szervező magatartást tanúsított”. Hogy a rendőrség milyen paragrafus alapján bünteti meg, az voltaképp mellékes (nem volt rajta sapka).

Viszont mindenképpen aljas, a minősítés azonban egyáltalán nem mindegy, hiszen rátették a billogot, miszerint „a társadalomra veszélyes” a lány. Ha ezt a minősítést rásütik, onnantól nincs kegyelem, nyilvántartják, figyelik, és a legkisebb kilengés miatt visszaesőként a legerősebb megtorlással kell számolnia. Ezért, ha az a réteg, amely maga közül valónak tarja, nem figyel rá és nem segít neki, a hatalom le fogja darálni, s ha netán, mert van annyira erős fiatal kora ellenére, hogy meg nem is tudja törni, egy életre tönkre teszi, mert megvannak ehhez a maga eszközei. Hiába is mondanám, hogy vigyázni kellene rá, gyanúm szerint senki nem fog.

A fiatal, s ennél fogva sokkal sebezhetőbb lázadókat egyesével akarják megtörni, s tehetik ezt azért, mert ezek a lázadók kevesen vannak. Egy másik leány, még Pankotainál is ifjabb, akit Sas Bíborkának hívnak, és csak tizenhat éves, szintén bekerült a rendszer darálójába. Ám ő nem szervezkedés, hanem „csoportosan elkövetett hatóság elleni erőszak” indoklással, amit azért sütöttek rá, mert egy üres, műanyag üdítősflakont hajított a rendőrök felé. A hangsúly itt a „felé” szavunkon van, mert a flakon senkit el nem talált, az ügyész ennek ellenére Bíborkát a „csoportos erőszak” minősítés miatt öt év börtönnel fenyegeti.

Viszont alkut is ajánlott neki, mégpedig olyat, amely a Varga Judit által definiálhatatlan jogállammal egyáltalán nem fér össze – mondhatni annak épp a karikatúrája vagy ellentettje -, mert és ugyanis az a tartalma, hogy az ügyész eltekint a vádtól abban az esetben, ha a mi Bíborkánk lemond alkotmányos gyülekezési jogáról. Más szóval, ha remegő szempillákkal szendén megígéri, hogy egy évig – ezt a limitet szabta meg Polt beosztottja – nem vesz részt semmilyen tüntetésen. Mintha arra kellene ígérvényt adnia, nem fog többet rosszalkodni, és tüntetés helyett inkább imaórákra vagy hímzőszakkörre jár.

A dolog azonban ennél bonyolultabb, hiszen nagyon könnyen belátható az alku aljassága és tarthatatlansága, ugyanis lefordítva azt tartalmazza, nem büntetünk meg az állampolgári jogaid gyakorlásáért, ha megígéred, hogy egy évig nem gyakorlod őket. A „jogállam” tehát a jogok elvételével kínál egérutat, ebből fakadóan tehát nem nevezhető jogállamnak. Ezt Varga Judit lankadó figyelmébe ajánlanánk, amikor nem értéséhez fogódzókat keres, csak sajnos itt és most már Varga Juditnál sokkal nagyobb bajaink vannak. Tegnap mondtam, hogy egyre durvább a hatalom, és íme itt is a bizonyság reá.

Ugyanakkor, és ez a viszonylagosság még jellemzőbb és elkeserítőbb, amíg a 2006-os csőcseléket, amely fölgyújtotta a fél várost, kockakövekkel dobálta a rendőrséget és eltörte a lábát, ma hősökként ünneplik, a műanyag flakon eldobása viszont csoportos erőszak, ami józan ésszel szemlélve tarthatatlan ellentmondás. De józanságot, jogi következetességet nem igazán kell keresnünk, amikor megfélemlítésről – mert az zajlik – van szó, a lázadás csírájában való elfojtásáról, ami, gondoljunk vagy reméljünk akármit is, sikerülni fog. Annak ellenére, hogy Bíborka kijelentette, nem kér az alkuból, és egyelőre az ügyész reakciója sem ismeretes.

Bíborka azonban – és Lili is – reménytelenül egyedül van. Hiába voltak velük sokan – de nem elegen -, az ügyészekkel és bírákkal szemben magányosan állnak, és fognak állani az eljövendő lázadók és renitensek is. Egyesével csinálják ki őket, mert a gépezet ehhez megvan, és talán ez a legfélelmetesebb. A NER fölkészült ellenzékének levadászására a legváltozatosabb módokon. Bírósággal, NAV-val, ÁSZ-al, vagy épp Budaházyval, akit, illetve a csapatát rá lehet engedni sötét sikátorokban akárkire. Sőt, ezeket még buzdítani sem kell, mert az ő terrorizmusuk immár egybevág az állam elnyomó elképzeléseivel. Mocskos idők már ezek.

Michael Roth, a német parlament külügyi bizottságának elnöke egy mondatban foglalta össze azt, ami Orbán évek óta tartó ámokfutása miatt belészorult. Kibukott belőle mintegy a keserű minősítés, amikor azt mondta: „Egyszerűen gusztustalan. Orbán úr szégyen Európának”. Mint látjuk, ezen már nincs mit magyarázni, ezt nem lehet szépíteni. Ez annak ellenére, hogy még így is igyekszik PC maradni, tartalmában és a mi megfogalmazásunkban, akit nem kötnek az illendőség és a diplomácia szabályai, annyit tesz, ez egy kártékony féreg, akitől jó volna megszabadulni. Régóta tudtuk, hogy elérkezik ez az idő, csak ki kell várni.

Orbán Viktor gennyes fekély Európa testén. Olyan alak, akitől jó volna megszabadulni, ám Orbán csomagban van, és ennek a csomagnak mi is részesei vagyunk. És most nem azon siránkozunk, hogy miként néznek ránk, állampolgárokra a civilizált világban, hogy kiköpnek-e, amikor megtudják, magyarok vagyunk, akik – mindegy hogyan – több mint egy évtizede hatalomban tartjuk ezt a meghatározhatatlan állagú alakot. Most már, mint egyre inkább fenyegető veszedelem, az a teljesen jogos félelmünk, hogy Orbán minősíthetetlen ténykedésével velünk együtt rántja a szakadékba az országot.

A Fidesz vezető gengsztereinek megnyilvánulásából egyre világosabban rajzolódik ki az a vágyuk, jobb volna – ha nem is az országnak, sokkal inkább nekik – kívül lenni az Unión, amit amúgy is csak pénzautomatának használtak és szeretnének használni most is. S ha ebbéli funkcióját nem tudják kiélvezni, mert a közösség megunta, hogy egy tolvaj, fasiszta rezsimet finanszírozzon, akkor nem akarnak benne maradni, mert csak korlátozza ámokfutásukat. Minden egyéb megnyilvánulásuk ellenére a peremén vagyunk annak, a kényes határán, hogy kiléptessék az országot ebből a klubból, és akkor az isten irgalmazzon nekünk.

Elsősorban nem is azért, hogy a diktatúra – amely már most is egyre agresszívabb – fékevesztett tombolásba kezdene, mert igényük erre, mint tapasztalhatjuk, meglehetős, hanem azért, mert ez esetben kártyavárként omlana össze az ország gazdasága. De nem őket – akik eddig mindent elloptak belőle, és százmilliárdokat őrizgetnek ki tudja hol – temetné maga alá az apokalipszis, hanem engem, téged, és valahány nevet a naptárban. Nem én mondom, hanem a Videoton társ-vezérigazgatója, bizonyos Sinkó Ottó, hogy Magyarországnak vége lenne, ha kilépne az EU-ból.

A jelenlegi helyzetet érezve és értelmezve pedig azt is megjegyezte, Magyarország kezd elszigetelődni a nyugati szövetségi rendszeren belül, és ez végzetes hiba. Egy interjúban beszélt erről a társ-vezérigazgató, mint ahogyan minden józanul gondolkodó közgazdász tudja és mondja ezt minden eredmény nélkül, mert a téboly egyre inkább fokozódik, és ezt sem először mondom, de egyre igazabb, olyanok már napjaink, mint Róma végórái. De ezzel sem megyünk semmire, ugyanis mondhatok én akármit, sőt bárki mondhat akármit, Magyarország most már szinte determinisztikusan rohan a vesztébe, és nincs, ami megállítsa.

Bármit beszél Orbán – de ne ezt figyeljük, hanem amit csinál -, akármit hadovál, mocskolódik és hazudozik, minden arra mutat, hogy ki akarja léptetni az országot a közösségből, ha az beledöglik, akkor is. Orbánban már a józanságnak a csírája sincs meg, ömlik belőle a mocsok a szavazóbázisa számára minden mindegy alapon, Daniel Freund, német EP képviselő Orbán Sorosról megjelentetett gusztustalan bejegyzése okán annyit közölt: „Olvassák ezt el. És aztán mondják meg, ki a gengszter”. Két jellemzés egy napról, országunk miniszterelnöke gengszter, aki Európa szégyene. Ez már mindenképpen a végjátéknak tűnik.

De nemcsak Orbán mocskos hattyúdala a civilizált világban, hanem vele együtt a miénk is. És ez a tragédia. Megvonhatjuk egyébiránt a kedves vezető bő évtizedes országlásának mérlegét, nem kell megvárni ahhoz a temetést: Magyarország morálisan, szellemileg és gazdaságilag szétesett, ránézvést is az utolsókat rúgja. S mivel Orbán ma már beszámíthatatlan, az ellenzék pedig tehetetlen és alkalmatlan bármire is, a felelősöket a kiszolgáló személyzet – fideszes képviselők, minisztériumi, hivatali bábuk, oligarchák és a hatalmat a végletekig szolgáló „írók”, „újságírók”, „művészek”, Orbán szellemi mocska közt kell keresnünk.

Ők azok, akik annyira ostobák, hogy még azt sem látják meg, ha bekövetkezik az elkerülhetetlen bukás, ők lesznek az elsők, akik a rendszerrel együtt szűnnek meg. Ha nem is fizikailag, de jelenlegi formájukban mindenképp, és amilyen ostobák, akkor is azt fogják óbégatni, hogy a liberális világ tette tönkre őket, holott ők maguk voltak azok, akik nem látva az orruknál tovább, saját hasznukat nézve kiszolgálóivá váltak egy születésekor halálra ítélt rendszernek. Ezt nem az eljövendő sajnálat mondatja, mert kegyelmet nem érdemelnek, hanem a tisztánlátás, ahogy megjelenik előttünk az a füstölgő halom, ami hajdan egy ország volt.

A legújabb NER-szenzáció ez: Borkai elvtárs (aki már nem jó elvtárs) elindul megint a polgármesteri székért. Állítása szerint azért, mert Győrnek szüksége van rá, szerintünk más lehet az ok és indok, de éppen ez momentán egyáltalán nem érdekes. Hanem inkább, ami az újraindulás okán kirajzolódik, a fölbugyogó trutyi, hogy ez milyen strammul mutatja nekünk azt a morális nihilt, amiben Borkai, Győr és Magyarország, mint a NER által determinált „keresztény” szarhalom éppen van. Ahová került, illetve jutott Orbán második és végtelennek tűnő országlása nyomán.

„Jobb a puszi, mint a kása, csak a mama meg ne lássa” – ismerjük a kislányos, emlékkönyvekből és emlékeinkből előszálló versikét, amelynek naiv szellemisége úgy telepedett rá a macsó Borkaira, hogy elröhögnénk magunkat, ha nem okozna másfajta testi tüneteket a hősünket megülő nihil. Interjút készítettek a bukott emberrel, aki most készül Főnixként újraéledni poraiból, s ennek a megtestesülésnek sarokköve a jachton való részeg, kokós kurvázás, mint ami egyszer hanyatlását okozta. Viszont mindenki hibás, csak épp ő nem, aki mára mint valami glóriás szent vesz részt a mesében.

Mint akit bűntelenül bántanak és bántottak, mint aki voltaképp ott sem volt. Megtudjuk az interjúból, hogy a családban úgy rendezték el ezt az egészet, a feleség meg sem nézte a mozit, amelyet mi láttunk, s amely nekünk Borkai löttyedt seggét mutatta. Az elfojtás úgy működik ezek szerint, hogy amiről nem tudok (amit nem látok) az nem fáj, így alakulhat ki az a kényszerképzet, hogy lassan meg sem történt az, ami négy éve bizony megtörtént. Ott tartunk, nem az a bűnös, aki fetreng a trutyiban, hanem, aki nyilvánosságra hozza.

Ezt erkölcsi relativizmusnak nevezzük, illetve olyan elkenésnek, amikor úgy lehet kikeveredni a bűnből, hogy az voltaképp el sem nyerte büntetését. S amikor ebben az interjúban Borkai bizonyítékok nélkül Czeglédy Csabára akarja kenni a csodálatos felvételek nyilvánosságra hozatalát, már nem arról van szó, ő mit csinált, hanem, hogy az ártatlan és bűntelen főszereplőt be akarják mocskolni, holott a képek tanúsága szerint ő fetrengett a sártengerben. De itt kúszik be a morális fertő újabb szeletkéje, hogy amit látunk, az rendben van.

Egy a baj csupán, hogy kiderült, így mindenki bűnös, csak az nem, aki kurvázik. Négy éve sem, és a jelek szerint ma sem képes felfogni Borkai, a kurvázás, kokózás nem önmagában és nem önmagáért baj. Hanem azért, mert egy olyan párt tagjaként és hátszelével tette ezt, amelyik hirdetett és fennen óbégatott keresztény erkölcsiségével az ilyesmit pokolra kerüléssel fenyegeti. S ha ezt relativizálni lehet, és kimondottan azt hangoztatni, ezzel csak az a baj, hogy kiderült, akkor Borkai mindent szembe köp, amit a társadalom számára előírnának.

Sőt, ezen túl azt üzeni, hogy a NER morálja csak a felszínen létezik, sutyiban minden szabályt meg lehet szegni, a NER lényege tehát az erkölcstelenség. Csak a mama meg ne lássa. S amikor azt hinnénk, ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni, akkor Borkai belesétál egy csapdába, amit voltaképp fel sem állítottak neki. Egy egyszerű kérdést kapott, miszerint melyik a nagyobb botrány, Szájer ereszen menekülése vagy az ő orgiája, akkor határozottan kijelenti, amit ő tett, az inkább belefér, mert elnézhető, Szájeré meg nem.

Borkai nem látja, hogy ezzel a Fidesz macsó tuskóságára mutat rá, a karikás ustoros hazugságára, hogy részegen orgiázni, fizetett kurvákkal a család szentségét óbégatva még komilfó, melegen tenni ugyanezt viszont már nem tolerálható. Holott mindkettő ugyanannak a hazugságnak a másik oldala azzal a tanulsággal, a macsó kurvázás belefér, a melegség nem. Így ebből fakadóan Szájer eltűnhet a süllyesztőben, ő viszont megtisztulva térhet vissza, és látjuk, a bűn, valamint az ebből fakadó büntetés már csak a szivárogtatót fenyegeti.

Hogy Borkai mindezt nem érti vagy nem akarja érteni, az az ő nyomora. Hogy lehetősége van visszatérni, és csak a választók erkölcsi mércéjén múlik, sikerül-e neki, az a NER morális nihiljének ékes bizonyítéka. Bűnről, lebukásról és büntetésről tudok más példát is mutatni, azt mi történik akkor, ha egy közösség komolyan veszi, hogy kirakatembereinek makulátlannak kell lenni, mert tudja, ők azok, akik mintaként szolgálnak a plebs számára, így, ha valamit nekik lehet, az üzenet. Ha tehát vétkeznek, akkor nyilvánosan bűnhődnek.

Nehogy azt higgyék a hülyék, azt nekik is szabad.  Van ez az NBA, ez az amerikai profi kosárlabda liga, amelynek az egyik szupersztárja Ja Morant (Memphis Grizzlies) egy videóban, amit a haverja vett föl és tett közzé, egy pisztollyal hadonászik. Azonnal fölfüggesztették a játékjogát, most várja az ítéletet, mennyi időre meszelik el. Azért – így az NBA erkölcsi mércéje -, mert ezt ő a pozíciójában (mint mintakép) ezt nem teheti meg. És nem a haver a bűnös, hanem ő. NBA, NER, ugyanúgy három betű. De mecsoda különbség.

Megnyugvással tölt el minket, hogy a magyar fasiszták milyen odaadó figyelemmel kísérik egy amerikai színésznő gyerekeinek öltözködését. Ha azt hinnénk, az ég egy világon semmi közük nincs ahhoz, hogy valahol a nagy vízen túl egy olyan tíz éves forma fiúcska rózsaszín pólót visel rajta olyan felirattal: „erős lányok”, akkor tévednénk. Mert Bayernek ehhez is van, mert még a haja is hosszú annak a gyereknek, a fiúcskák kukacát pedig megvédjük szerte az Univerzumban. Mielőtt elmesélnénk a sztorit, in medias res tesszük ide Bayer reakcióját a fotóra, ami ez: „Szétrohadt ez az egész. S a rothadás bűzében a meganfox-lárvák tenyésznek. Kikelnek, falnak, szaporodnak, új fiakat nevelnek”.

Bájos eszmefuttatás, de mit várhatnánk más egyebet. Viszont nem az a kérdés, mi köze van Bayernek egy amerikai fiúcska öltözetéhöz és frizurájához (semmi), hanem az, miért tartja mégis kötelességének a megszólalást, ha egyáltalán annak lehet nevezni ezt a gyomor mélyiről föltörő kumisztól bűzlő mocsarat. Mint tudjuk, most tavasszal Bayer cége kapott negyvenmillió adóforintocskát „értékteremtésre” a szerencsejátékos cégtől, sőt, máshonnan is csordogál az apanázs. A Fidesz tollának egyszemélyes vállalata tavaly már százmillió fölötti árbevételt hozott, és majdnem kilencven milliós nyeresége lett. Ezt pedig meg kell szolgálni, Bayer pedig ezt így (is) teszi meg. Amerikai gyerekeket lárváz le, mert rózsaszín a pólójuk.

Viszont nem saját gyűjtésből szidja ezt a gyereket (és az anyukáját) a mi magyar szalonnácink, hanem egy amerikai republikánus politikus (Robby Starbuck) miatt, aki trumpista csőcselék kötött bele a gyerekbe (és az anyjába), mert ott is gendereznek a hülyék. Ez az a kör, akiket Orbán Magyarországra csődít CPAC konferenciázni, és itt vannak eltelve maguktól, mint a világ erkölcsének fasiszta őrei. Ez a Robby Starbuck azzal kötött bele a színésznőbe minden bizonyíték nélkül, hogy „arra kényszeríti a gyerekeit, hogy lányruhákat viseljenek”, Megan Fox azonban elküldte az anyjába, kijelentve, „rossz boszorkánnyal baszakodik” a „magabiztossági problémákkal küzdő narcisztikus, impotens kis férfi”.

Delikát, magunk sem mondhattuk volna szebben, ha érdekelne, mi történik a föld túlsó oldalán, de nem igazán vagyunk ilyesmivel elfoglalva. Másrészt, mint kitetszik, ez az anyuka képes arra, hogy kiálljon magáért és a gyerekeiért, így már valóban csak egy kérdés marad, a magyar fasiszták miért érzik kényszernek, hogy ebbe beleszóljanak, mert nemcsak Bayer volt az egyetlen, aki okádott. Egy bizonyos Kötter Tamás is fölszólamlott (bevallom, fingom sincs, ki ez a nímand), ekképp: „Filmsztár, aki a testéből él és az is akar maradni; ezért inkább másokat áldoz fel a woke oltárán. És ami a legszomorúbb ebben a kafkai helyzetben, hogy nincs egy ember, egy hivatal vagy bármi más, aki kimentené a gyerekeket.”

Nem tudjuk, ez a Kötter miért és mitől szeretné megmenteni a gyerekeket, de látszik, hogy hiányolja a fasiszta hatalmat az ’Államokból, következésképp várja vissza Trumpot, aki majd újra rendet tesz. De van egy Bognár Zsoltunk is (őt sem tudjuk, honnan szalajtották), aki szintén megmondta a tutit: „A mindenkori MEGAN FOXOK részére küldöm MEGA FAXOMAT. Ez nem példa, nem követendő hír, hanem hányinger és gyalázat”. Amikor ezt a harmadik szoftnácit olvassuk, akkor áll össze a kép, akkor jut még a saját magunk eszébe is, hogy pár napja neveztük szarházi csürhének ezeket, akik nem hajlandók országukban az LMBTI emberek biztonságát szavatolni. Ez is ennek a szele, csak még undorítóbb.

Mégpedig azért, mert, mint látjuk, egy amerikai kisfiú pólója és hosszú haja elég ahhoz, hogy okádni kezdjenek. S mivelhogy feltesszük, annyira azért nem hülyék, hogy azt higgyék, a szavuk elhallatszik odáig, ebből fakad, hogy ez az undorító üzenet hazai felhasználásra készült. Ez nekünk szól, és neked is, mire számíthatsz, ha nem az ő homofób kottájukból játszol, s innen látszik az is, hogy a helyzet durvul. Orbán lapít a Karmelitában, a lefizetett falkája pedig elvégzi a piszkos munkát, dől belőlük a mocsok immár parttalanul. Mégpedig pénzért. Rengeteg pénzért, amiben az a lehangoló, ha megfizetve és lefizetve erre kaphatók, akkor egy dilemma marad, mi az, amit pénzért nem végeznek el. Hogy hajlandóak-e gyilkolni is. Mondjuk.

Latorcai államtitkár-miniszterhelyettes formában van mostanában. Két napja megtudtuk tőle, hogy az is hisz, aki nem hisz, következésképp minden ateista keresztény, illetve ezek folyományaként és bizonyságául azt a megdönthetetlen axiómát, ha a pogány nem lenne keresztény, meg sem tudna szólalni, mert minden szava a kisjézustól ered. Azaz, kaptuk a képünkbe, a szeplőtelen fogantatás előtt a komplett emberiség néma volt. Illetve, mint emlékezhetünk az akkori delíriumra, senkinek nem volt méltósága sem, ami szintén csak a kereszténységnek köszönhető. Beláthatjuk, ez a tébolynak már az a foka, ami tiszteletet vált ki az indiánokból.

Ehhez hozzá tenni már nincs mit, Latorcai államtitkár-miniszterhelyettesnek azonban sikerül a lehetetlen. A maga kis különös világában megtalálta nemzetünk biztonságának és békéjének egyetlen zálogát, ami az, hogy állítsunk kereszteket szerte a hazában. Idézzük a beteget: „követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért”. Partizános filmekben ezt úgy mondanák, minden kilométerkőnél, amihöz csak annyit kellene hozzá tenni, megazisten, és a kegyelem örök időkre biztosítva volna. Csak a gyógyszeradagot kell beállítani.

Más is elhangzott még a keresztállítás egyedül üdvözítő módjáról azonban. Ebből a részletből csak a „modern” jelző érdemel kiemelt figyelmet, mert nem tudjuk, a beteg mit gondol alatta. Mitől modern egy kereszt. Ha világítós, kulcstartós műanyag, ha számítógépvezérelten bólogat rajta Krisztus urunk, zenél, ha megnyomjuk, tömjént pöfékel, vagy ránézésre penitenciát oszt. Tudja a rosseb, majd kiderül, egy viszont bizonyos, hogy kurva sok kell belőle, akárha erdő, amelyben bolyongani lehet, mint Latorcai államtitkár-miniszterhelyettes kényszerképzeteiben. Amelyek azok, hogy miért is kell modern kereszt az összes kilométerkőhöz.

Háború és migráncsok ellen leginkább, illetve a dollárbaloldal féken tartására. Nem hülyéskedek, de az a nagyobbik baj, hogy Latorcai sem. Sőt, egészen komolyan gondolta azt, amit gondolt, s amit a kereszténységtől kapott szókészletével emberi méltósággal (keresztény) előadott. Illetve tegyünk ide még egy keresztényt a biztonság kedvéért, mert soha nem lehet tudni, hol, melyik bokorban leselkedik az ürdüng maga, hogy elvigyen vagy megrontson minket. Akkor pedig csak Orbán Viktor nagy vitéz és a hit bajnoka lesz képes megszabadítani a lelkünket a gonosztól. Ámen. De ugorgyunk, van miért ugyanis dögivel.

Ami most következik, azt is komolyan gondolta hősünk, és mindezt egy misszionárius bátorságával adta elő. Így tessenek elképzelni a lelki szemeikkel, akárha Mária néni a sparheltnél sűrűn vetve a keresztet. No most, és tehát, az első és könnyebbik feladat, hogy kereszteket állítsunk a békéért. Mint ismeretes, minél több nálunk a kereszt, Putyin annál hátrébb húzódik Ukrajnában, ha pedig már nem is látjuk a napot a keresztek erdejétől, ki is takarodik egészen onnan. Sajnálatos azonban, hogy a költő nem erre gondolt, és még lehangolóbb, igazából nem is tudjuk mire is. Ő maga sem. Annyit tudott: óbégatni kell.

Hát óbégatott egyet. Érdekesebb viszont a migráncsok és a keresztek viszonya. Latorcai előadásában „az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági bevándorlókat akarnak erőszakkal betelepíteni, akiknek semmit nem jelent a keresztény kultúránk, sőt, sokuk nem olyan rég még fizikailag is üldözte a keresztényeket a Közel-Keleten. Ígérem, nem fogjuk hagyni, hogy migránsokkal árassza el Magyarországot az európai baloldal, és velük összefogva a dollárbaloldal”. Ez kurva nagy gond Latorcai fejében, de a keresztállítás megoldja. Legalábbis ez következik, vagy ennek kellene következni a kristálytiszta logikából.

Vagy nem. Valamikor régebben, ha jól emlékszem vagy a Bayer, vagy a Bencsik, vagy valamelyik másik idióta a busójelmezben látta a migráncsok elleni küzdelem zálogát. Latorcai szerint most a kereszt az, ami, ha tényleg minden kilométerkőnél van egy, elriasztja az összeset, csak az a kérdés, mi lesz azokkal, akiket Orbán hoz be az aksigyárakba. Azok is menekülnek-e, vagy oda kell hagyniuk minden taót, sívát, buddhát meg a más ezernyi isteneket, ha hozzánk jönnek elvenni a munkánkat, illetve megtoszni özvegyeinket. A káosz tehát meglehetős, és ebből már nem is lehet kikeveredni.

Egy kérdés marad csupán, mit szív ez a Latorcai, mert mi is szeretnénk belőle, hogy annyira boldogok legyünk, mint ő. Ha ez nem áll fenn, akkor azt szeretnénk tudni, mit kap, vagy mit ígértek neki, hogy hülyének tettesse magát, illetve, ha valóban az, akkor az a dilemma, miért államtitkár, sőt, miniszterhelyettes. Ám, ha a diliflepni a feltétel a magas hivatalhoz, akkor nem szóltunk. Ám azonban, ha ez az egész csak szimpla aljasság jó pénzért, akkor felszólamlanánk, és keresetlen szavakkal közölnénk vele, szórakozzon a haverjaival, és Isten bocsássa meg, dugja föl magának az összes útszéli keresztjét, és akkor óbégasson. És most már teljesen ámen.

Magyarország megint vétózott az Unióban, ezúttal a lengyelekkel együtt, mert nem az oroszokról volt szó. Az igazságügyi miniszterek gyűltek össze Luxemburgban, azaz, ha vétózni tudtunk, akkor ott kellett lennie Varga nacsasszonynak is, ez alkalommal azonban nem tett közzé képet arról, hogy a jól végzett munka után elégedetten sörözget, mert talán szégyellte a pofáját. Ez csak tételezés, mert az is lehet, csak ideje nem volt rá, mert szaladt haza hegedülgetni vagy dekázni, kiülni a nevezetes erkélyre meghitten orbánozni. Ki tudhatja ezt ebben a kuplerájban. Viszont nem csigázom tovább a nagyérdeműt, az én nyájasaimat, akik megérdemlik a történet elejét. A vétót.

Az Unió az igazságügyi miniszterek – s rajtuk keresztül az adott ország – hozzájárulásával arról igyekezett dokumentumot elfogadni, hogy a tagállamok előmozdítják, támogatják az állampolgárok, s ezen belül kiemelten az LMBTI személyek biztonságát. Azt az alapvető jogukat, hogy biztonságban legyenek az erőszakos zaklatástól és megkülönböztetéstől, a gyűlölet-bűncselekményektől, gyűlöletbeszédtől, erőszakos cselekményektől. Továbbá gyakorolhassák a szólásszabadsághoz, a békés gyülekezés szabadságához és az egyesülési szabadsághoz fűződő jogukat anélkül, hogy félnének erőszaktól, zaklatástól vagy bármilyen kényszertől vagy indokolatlan korlátozástól.

Ilyen tartalmú dokumentumot nem volt hajlandó elfogadni Varga Judit, rajta keresztül a Fidesz, és így a Fidesz uralta Magyarország. Egészen leegyszerűsítve azért, mint amit hallunk már egészen hosszú évek óta, hogy megvédjük a gyermekeinket attól, hogy levágják a kisfiúk fütyijét. Ez eddig sem így volt, csak részét képezte az uszításnak, amit gyermekvédelmi törvénynek neveznek, pedig csak egy homofób szarhalom. Azzal, hogy Magyarország nem volt hajlandó megszavazni egy ilyen dokumentumot, bevallotta, hogy nem hajlandó államként teljesíteni alapvető feladatát, miszerint megvédi az állampolgárait, másfelől bebizonyította azt, hogy vannak másodrendű állampolgárai is.

Olyanok, akiknek nem ugyanazok a jogai, mint a többinek. S bár eddig ezt nem mondta ki, csak utalgatott rá, ezzel a vétóval azonban be is ismerte. Mert ugyan elnézhető eddig sem volt az LMBTI emberek családjogi korlátozása, az apa férfi, az anya nő alapszarba emelése, de ezek nem megengedhetően, mi több, szégyellni valóan tettek különbséget állampolgárok között, de azt a jogot nem vették el tőlük, hogy az állam legalább a biztonságukat garantálja. Most azonban erre sem hajlandó. Nem hajlandó arra, hogy a voltaképp önmaga által generált ellenséges hangulatban legalább annyit ígérjen, megvédi őket az aljanép zaklatásától, mert ilyeneknek ki vannak téve, és egyre jobban ki is lesznek.

Amikor fasisztának nevezi az ember a Fideszt teljes joggal, mert a működése a fasizmus minden tankönyvi követelményének megfelel, akkor a szintén nyájas, de általunk azért kevéssé kedvelt olvasó – mert ilyenre is volt példa – azzal hozakodik elő, mi a bajunk amúgy a fasizmussal. Most rámutatnánk, hogy például ez. Bár nagy valószínűséggel az a nyájas olvasó, aki a fasizmussal elégedett, ennek a vétónak is eltelten csettint, és akkor már nincs is miről beszélnünk A termés beérett, már csak aratni kell. Ez pedig a másodrendű állampolgárok – akiknek a biztonságát az állam nem szavatolja – elleni erőszak, amire, valljuk be, bizonyos körökben van ocsmány társadalmi igény. A felsőbb szinteken is.

Náculnak a fiúk, de ezt is rég megállapítottam már, és akkor is értetlenség volt a részem, de már rohadtul unom, hogy mindig igazam van. Ez olyan szoft-nácizmus még egyelőre, de fasiszták sem egyszerre lettek, csak ahogyan a hatalmuk kiteljesedett.  Apránként rakták és rakják össze a mozaikokat, a fasizmus már teljesen kész, csudás pompában virágzik, a nácizmus csak alakul élettérrel, tiszta fajúsággal, de a bimbaja immár ennek is látszik. Ha hagyjuk, ez is ki fog virágozni, mert azt is be kell látnunk – illetve csak naturálisan látni -, erre is van társadalmi igény és elvárás a Fidesz-rajongó körökben. Kormányunk pedig a jelek szerint suttyomban ennek igyekszik is megfelelni. Szalonnácik. Összefoglalva: szarházi csürhe.   

Lányos zavarban vagyok itten keresgélve a szavakat, amióta megtudtam Latorcai ’álomtitkártól, bármit is mondok, azt a kereszténység nevében mondom. A kereszténység nélkül ki sem tudnám nyitni a szájamat, mert ez adja nekem a fogalmaimat. Közbevetve, ezek szerint, ha arra ragadtatnám magamat, hogy azt mondanám Latorcai ’álomtitkárnak, húha anyád, az is keresztény volna, és megkapnám érte a napi betevő ostyámat. Tegnap, amikor a hülyéinkről értekeztem, és szerényen azt mondtam, a kormányban is bőven vannak roggyantak, de nem mutogatok rájuk, hibáztam vagy túl elnéző voltam.

Az keresztényi felebaráti szeretetből volt, ami mára huss, eltűnt. Nekem is van szívem, én sem bírok mindent, olykor folyást kell engedni az érzelmeknek is. Ez történik máma. Latorcai ’álomtitkár egyébként a Magyar Ateista Társaságot, illetve ennek tagjait akarta kioktatni arról, hogy ne jártassák a szájukat, mert kereszténység nélkül fingani sem tudnának. Az ateisták – akiket az Isten áldjon meg ezért – arra szólították fel a kormányt, hogy hagyjon fel a keresztény óbégatással, mert ez sérti a más vallású vagy éppen vallástalan polgártársaink jogait, kollektíven megbélyegzi őket, ami nem komilfó.

Latorcai ’álomtitkár ez után érezte úgy, hogy rendet kell tennie, és adta elő a dolgait. Igyekszem pontos lenni, amikor felidézem, de nehéz és nagy a feladat, mert ’álomtitkár elvtárs akkora eget verő baromságokat adott elő, ami egyből megmagyarázza miért ’álomtitkár, és mutatja azt is, miért tart országunk ott, ahol. Megtudtuk miheztartás végett, hogy „Európában még az ateista is keresztény, mert keresztény fogalmakat használ”, az ateisták nem írhatták volna le, hogy „tartózkodjanak a nem hívő és az ateista magyar állampolgárok kollektív megbélyegzésétől”, ha nem keresztény kultúrában élnének.

Továbbá – ha már lúd, legyen kövér alapon – azt is megtudtuk, „az emberi méltóság a zsidó-keresztény kultúrából fakad”, illetve ráadásnak, hogy „az ókori görög filozófiát átmentette a kereszténység az újkorba”. Ha azt mondanák, sok ez így egyszerre, nem járnának messze az igazságtól, sőt akkor sem, ha abban az állapotban lennének, amibe magam kerültem mindezeket olvasván, miszerint fizikailag fáj a hülyeség. Lüktet tőle az ember feje, és ezzel mindjárt választ adtam arra is, miért foglalkozom ezzel a degenerálttal, akivel sokak szerint fontosabb dolgok miatt nem kellene. De ebben benne van az összes lopás.

Mi több, a pedagógusok nyűge, a diákok nyomora, de nem sorolom, az egész kilátástalan ország sötétsége, mind benne van ebben a Latorcaiban, és párállik ki belőle, mint Proust teájának gőzei tele a múlttal. Most meséljen az ember ennek a félnótásnak az emberi méltóság mibenlétéről, ami Krisztus előtt ezek szerint nem volt, tehát az emberiség történetének nagyobb részét méltóság nélkül tengette. Vagy cáfolja, hogy a fogalmi gondolkodás, az ebből fakadó szavak, tehát a nyelv sem igazán krisztusi találmány, tehát tényleg hatalmas a sötétség, amivel nem lehet mit kezdeni, nem is akarok, csak halkan sírdogálok.

Megkérdezném, de minek, hogy hallott-e hozzávetőleg csak Latorcai elvtárs a Cordobai Kalifátusról, Al-Hakám könyvtáráról, mesélt-e neki valaki valamikor is arról a szellemi szabadságról, ami az iszlám fénykorában itt, Európában volt az amúgy sárba süppedt keresztény középkorban, és tud-e arról (nem tud), hogy az araboknak köszönhetjük az ókori görögöket, és nem a keresztényeknek. Tud-e Latorcai Alhambráról. Vagy tud-e valamit egyáltalán, de minden kérdés hiábavaló volna, mert nem hatolna át Latorcai, s ami vele egylényegű a Fidesz (és a hülyéi) sötétségén.

Fáradok. Tíz éve írom napra-nap a dolgaimat ezekről. Tíz éve hirdettem meg a szellemi szabadságharcot, ha már tankok híján más eszközöm nincsen, és nemhogy lenne valami haszna vagy foganatja – bár efféle reményeim nem voltak, de azért mégis -, hanem azt kell tapasztalnom, mint mindannyiunknak, hogy a sötétség csak egyre hatalmasabb, és az ember eszköztelen ellene. Szegények lettünk. Nem csak fizikai, tehát anyagi téren, mert mindenünket ellopták, de nem is a pénz fáj már legjobban, hanem ez. Az, amit ma épp Latorcain keresztül leehetett megmutatni. De nincsenek illúziók, milliónyian vannak, és ez a vesztünk.